Sajtómúzeum

 

 

Források

Thaly Kálmán: Az első hazai hírlap

(»Mercurius Veridicus ex Hungaria«).
1705–1710.

A hírlapirodalom embrióinak, az egyes nevezetesb történelmi események alkalmával kiadott röpíveknek keletkezése igen régi, csak nehány évtizeddel újabb magánál a könyvnyomtatás feltalálásánál. Mint mindenütt a renaissance-ban, úgy itt is közművelődés és művészeteknek középkori classicus földe: Olaszország járt elől. A velenczei nagy tanács 1500-ban Modena város ostromát és megvételét nyomatott röpívekben tudatá a polgársággal; hasonlóan ferrárai Hercules herczeg 1500 martius 4-kén és 1501 martius 23-án nyomatott két jelentést. A németek, fordítási és utánzási szenvedélyökhöz híven, a velenczei említett röpívet csakhamar német nyelvre fordítván, mint érdekkeltő újságot, negyedrétű lapokra nyomatva, kiadták, – úgy a ferráraiakhoz is 1501 január 25 s 26-án hasonló röpíveket nyomattak. (Müncheni udv. könyvt.)

1502 és 1503-ban szintén találkozunk velenczei röpívekkel alexandriai, cyprusi és perzsiai dolgokról; valamint a portugallok 1504-iki kalkuttai expeditiójáról is adatott ki röpíves jelentés, latin nyelven. A németek ezt is lefordíták s kiadták, a következő 1505-ik évben pedig Ágostában Oeglin Erhardt nyomdájából kikerült az első »Zeitung« czímű röpív, de ez is csak másolata volt egy braziliai újságnak, annak utánnyomataiból állván[1]. Ettől fogva, valamint Olasz-, Franczia-, Spanyol- és Angolországban, úgy a német birodalomban is mind sűrűebben divatba jövének a nevezetesebb hadi és politikai eseményekről tudósításokat közlő röpívek, melyek különböző – a németek többnyire »Neuen Zeitungen« – czímek alatt, de időhöz nem kötve jelentek meg és árusitattak a hirsóvárgó közönség között.

A magyar történelemre közvetlenül vonatkozó legelső nyomtatott röpív, tudtunk szerint amaz ágostai »Zeitung,« mely Miksa császárnak Bécsben 1515-ben a lengyel és magyar királyokkal s az utóbbinak fiával, a későbbi szerencsétlen II. Lajossal való találkozásáról s az ez alkalommal tartott fényes ünnepélyekről jelent meg négy kiadásban[2]. A gyászos mohácsi ütközetről pedig, mint egész Európát lázas izgalomba hozott nagy eseményről, mindjárt röviddel utána több specialis – német és latin nyelvű – röpív látott világot 1526-ban, melyek Németország akkori legkiválóbb nyomdászati főhelyein: Ágostán, Norimbergában és Köllnben nyomattak, és pedig némelyek közűlök fametszetű – természetesen igen kezdetleges – illustratiókkal.

Ezekből, úgy az 1540 táján már Bécsben is nyomatott röpívekből Nemzeti Múzeumunk könyvtára meglehetős gazdag gyűjteménynyel bír. (A német nyelvűek Wellernek már idézett művében gondosan elősoroltatnak.) Mennél ijesztőbb alakot öltött I. János király halála után hazánkban a török veszély Európára nézve is: annál nagyobb érdekkel kapdosta a német, franczia, olasz, lengyel stb. közönség, a török-magyar háborúk újabb-újabb eseményeiről mind sűrűebben kiadott röpíveket, melyek kivált Szulimánnak 1566-iki nagy hadjárata pusztításairól, a szigeti Zrínyi hős haláláról, valamint a híres hódító szultánnak is elhúnyta felől, feltűnő nagy számban jelentek vala meg, úgy latin, mint nemzeti nyelveken, leginkább 4-ed vagy 8-adrétű alakban. Két strassbourgi és egy bázeli nyomdász már folyó számokkal is (1-től 8-ig) kezdik megjelölni kiadott röpíveiket, melyek ekként mindinkább közeledni kezdenek vala a rendes hirlapokhoz.

Lautenbach Konrád (Jacobus Francus) majnai-franfurti író pedig 1591-ben »Relationes Historicae« czím alatt, az időközi röpívek tudósításaiból összeszerkesztett rendszeres jelentéseket kezdett kibocsátani félévenként, havonkénti átnézeti beosztásokkal. És ezzel a kezdet az időszaki rendes megjelenésre meg volt téve. E folyóirat aztán tovább folytattatott az egész XVII-ik századon át, a XVIII-iknak majdnem végéig (1792-ig) s frankfurti »Theatrum Europaeum« czím alatt egyikét képezi a teljesen ugyan ritka könyvtárban feltalálható, de a történetírók által annál szorgalmasabban használt egykorú forrásoknak. Tudósításai, – mint a régi röpívek és hírlapokéi (s tegyük hozzá: a maiakéi is) általában – sok irányzatos, koholt vagy elferdített előadást is tartalmaznak, számos való és érdekes följegyzés mellett, s ezért csak alapos történelmi kritika mellett használandók, – azonban így igen jó szolgálatot tesznek. Ugyanis ez a féléves, nagy ívrét alakú folyóirat az akkori, ma már nagyobb részben elveszett, elhányódott röpívek és hírlapok jelentéseiből lévén szerkesztve, tartalma magán viseli ezeknek közvetlen élénkségét s fris benyomásait, a mi a történészre nézve mindig bír bizonyos érdekkel.

Utánozá e folyóiratot Salerius Adolf, ki 1597-től kezdve Köllnben hasonlókép féléves vállalatot indít vala meg  »Historische Beschreybung« stb. czím alatt; úgy szintén azon évben Frankfurtban Egenolph Keresztély örököseinél még egy más, féléves füzetekben (5–8 negyedrétű íven) megjelenő folyóirat indúla meg, ezen egészen magyar vonatkozású czímmel: »Vngerische vnd Siebenbürgische Kriegshändel«, hazánk történetei képezvén akkoriban az európai politikai és katonai világ legnevezetesebb eseményeit. E vállalat azonban csak 1601-ig folyt.

Friedlieb Jakab 1599-ben szintén féléves »Historicae Relationes«-t adott ki Köllnben; Dilbaum Sámuel pedig már tovább ment egy lépéssel: mert Rohrschachban (Schweitz, a Boden-tó partján) Straub Lénárdnál 1597-től kezdve 2–3 nyomott ívből (4-ed r.) álló havi füzeteket bocsáta világgá. Csakhogy ő (nagyobb érdekkeltés kedveért?) minden füzetnek más-más czímet adott, mindazáltal az évnek és hónak, a melyről szólottak, megjelölésével.

Csakhamar ezután több hasonló havi vállalat támadt; mígnem a frankfurti Egenolphék 1605-ben megindították az első rendes heti lapot Németországon. A XVII-ik század aztán bővelkedett német földön (Frankfurt, Kölln, Nürnberg. Augsburg, Lipcse, Drezda, Boroszló stb.) kiadott heti és hetenként kétszer megjelenő latin avagy német nyelvű lapokban, melyek – a dolgok természeténél fogva – hazánk történeteivel is sűrűen foglalkoztak, s rendes póstai szétküldéssel bírván, nálunk is nyertek – kivált a latin nyelvűek – aránylagos számú előfizetőket. Ennek daczára, csak igen kevés példányban (gr. Berényi és hg Koháry-könyvtár) maradtak fenn nálunk ilyen külföldi lapok is, miután, mint inkább momentán becsűek, többnyire elhányódtak, s csak ritka főúr bírt azon gondossággal, mint a XVII-ik század végén s a XVIII-iknak elején élt b. Berényi Ferencz, a ki hírlapjait évfolyamonként beköttetve, könyvtárába tevé.

A mi az osztrák journalisticát illeti: ez még aránylag igen későn is, csak határozatlan időben megjelenő röpívekre szorítkozik vala, minők a XVII-ik század nagy török háborúiból bőven maradtak fenn. És csak a mondott század utolsó negyedében indúla meg rendes heti, majd később hetenként kétszeri hírlap alakjában (in 4-to) a mai hivatalos Wiener Zeitung őse, »Wiennerisches Diarium.«

Ugyanezen időben, az 1683-ban megkezdődött nagy török háború egyes döntő eseményeiről Magyarországon is (Pozsony, Nagy-Szombat, Lőcse, Kassa?) nyomattak már röpívek, de csakis röpívek. És leviharzott a Thököly, s felhajnallott a Rákóczi-kor: de a magyar közönség még mindig a német s lengyelországi (bécsi, nürnbergi, köllni, frankfurti, drezdai, boroszlai, krakkai, varsai stb.) hirlapokból vala kénytelen kielégíteni tudvágyát a kor eseményeiről, a melyekben pedig újból hazánk is jelentős szerepet játszott. Franczia és angol hírlapok legföljebb csak maga az európai műveltségű s kiterjedt diplomatiai összeköttetésekkel bíró II. Rákóczi Ferencz fejedelem udvarába jutottak el.

Legelterjedtebb volt hazánkban, természetesen, a »Wiennerisches Diarium«, mely hivatalos mivoltánál fogva, a szabadságharczos magyarokat következetesen per »Rebellen« tractálta, ócsárlá, róluk a legképtelenebb hazug híreket terjeszté; veszteségeiket óriásilag nagyította, győzelmeiket kisebbíté vagy teljesen elhallgatta, ellenben soha meg nem történt császári diadalokat kürtölt világgá; a magyarok vezérei között kitört viszályokról, hallatlan kegyetlenségeikről, hitszegéseikről stb. közölt merőben koholt híreket; úgy, hogy a mindig humorizáló Bercsényi gróf, e bécsi újságot s az ennek tudósításaiból merítő németországi lapokat[3] elnevezé »nyomtatott hazugságoknak«[4].

De épen e hazugságok, a Wiennerisches Diarium czélzatos koholmányai és rágalmazásai nemzetünk ellen, adák meg az első impulsust a magyar szabadságharcz vezérférfiainak, egy saját, hazafias irányú közlöny: az első magyarországi rendes hírlap megindítására. Belátták ők ugyanis, hogy az idegen udvarokhoz küldözött diplomatiai tudósítások nem elégségesek, – s tekintettel kell lenni a tágabb értelemben vett közvéleményre, a nagy közönség helyes irányú tájékozására is. Minthogy pedig idehaza a dolgok állását úgy is eléggé ismerék, és a magyar közvélemény a bécsi újság czélzatos koholmányaira semmit sem adott: legfőként a külföldi, nevezetesen a magyar ügygyel rokonszenvező barátságos külállamok (Lengyel-, Orosz-, Svéd-, Franczia- és Angolország, Hollandia) közvéleményére kell vala hatni, nehogy ez, a bécsi forrásból merítő német birodalmi időszaki sajtó ferde irányú közleményei által félrevezettessék. E czél elérésére tehát az akkor még jóformán internationalis latin nyelv kinálkozék legalkalmasabbnak, – minélfogva a Wiennerisches Diarium ellenlábasa gyanánt szolgálandó tervezett hírlapot szükségképen diákúl kellett szerkeszteni. E körülmény magyarázza meg azt, hogy a különben az országos végzeményeket, katonai szabályzatokat, nyilt-parancsokat és fejedelmi resolutiókat, stb. rendszerint magyar nyelven, az édes haza szeretett nyelvén közrebocsáttató Rákóczi, a »Mercurius Veridicus«-t latinúl szerkesztette s adatta ki.

Miután e Magyarországban nyomatott legelső rendszeres hírlapnak 1708 augustusi számát 1865-ben a gr. Károlyi-levéltárban fölfedezni szerencsés valék: tüzetes tanulmányaim tárgyává tevém ez ügyet, melyről a Magyar Történelmi Társulat előfutárjaként működött »Dunántúli történetkedvelők összejövetelei«-nek komárommegyei csepi kirándulása alkalmával értekezést olvastam föl. Ez értekezés aztán a Vasárnapi Újság 1866-ik évi 11 és 12-ik számaiban jelent meg, hol az említett hirlapszámnak is teljes szövegét közlém, azonban amaz ismeretterjesztő néplap közönségére való tekintettel, magyar fordításban. Az eredeti latin szöveg közlését, nagynevű és halhatatlan érdemű Toldy Ferenczünk felszólítása folytán a »Történelmi Tár« számára szántam volt, még akkor. (L. a V. Ú. 1866. évf. 138. 1.).

1866-iki idézett értekezésemben (»Nyomtatott hírlapok a kuruczvilágban«) az ott ismertetett 1705 és 1708-iki két szám után határozottan kifejeztem azon nézetemet, hogy lehetetlen csak elképzelni is, miszerint a magyar rendek, hasonló hirlapok útján ne tudatták volna háborújok egyéb nevezetesebb eseményeit is az érdeklődő külfölddel; s »ezen egykorú nyomtatott röpívek« még netalán lappangó példányai felkutatásának fontosságát hévvel hangsúlyozám.

A buzdítást azonban első sorban magamra alkalmazva, azóta folytatott történelmi búvárlataimban folytonos élénk figyelmet szentelék e tárgynak; és noha, a lengyel-, német- és francziaországi könyvtárakat még át nem vizsgálhatván, a Mercurius Veridicus-nak további példányaira nem akadhattam is: mindazáltal találtam számos oly egykorú följegyzésre, vonatkozásra és hirlapfogalmazatra, melyekre hivatkozva, most már bátran merem állítani, hogy az 1866-ban még általam is csak röpívekűl emlegetett »Mercurius Veridicus ex Hungaria« hat évfolyamon át fennállott rendszeres heti, utóbb havi közlöny volt. Ez tehát a hazánkban megjelent első hirlap, nem a Bél Mátyás-féle 1721–22-iki »Nova Posoniensia.«

Hogy ezen a hazai hírlapirodalom történetére nézve nagyfontosságú, mert annak kiinduló pontját képező állításomat mennél világosabban bebizonyíthassam: elhatározám, jelen értekezésemben kor szerinti renddel s szó szerinti hűséggel mindazon adataimat közzé tenni, a miket eddigelé, 14 évi kutatás után, a fennforgó tárgyról összegyűjtenem sikerűlt. Közlöm pedig, saját combinatióimmal kísérve, szó szerint azért, hogy belőlök mások is tetszésökhez képest kivonhassák okoskodásaikat, és ezek folytán a hazai hirlapirodalom valódi kezdetének kérdése véglegesen eldöntethessék. Alábbi adataim czáfolhatlanságára hivatkozva, erős meggyőződésem, hogy a kezdeményezés dicsőségét a Rákóczi-kortól elvitatni senki sem birandja!

Ezek előrebocsátása után lássuk említett adataimat.

 

A kurucz hirlap megindúlási ideje az 1705-ik év april havának első felére esik. És pedig az első szám, s ennek nyomán a május és június haviak is, úgy látszik, hogy Kassán nyomattak; a többiek július végétől fogva 1709 őszéig Lőcsén, az ezutániak 1710 april haváig Bártfán, s azontúl ismét Kassán, az 1710-ik év végéig, vagy 1711 tavaszáig, midőn a szabadságharcz ügyeinek mindinkább összebonyolódásával, e nemzeti szellemű irodalmi intézmény is örökre megszűnt.

Az eszme megpendítésének, sőt tényleges megvalósításának dicsősége Rákóczi egyik vitéz, bár nem nagy katonai tehetséggel bíró tábornagyát: az önzetlen hazaszeretettől buzgó gr. Eszterházy Antalt illeti. A legelső magyarországi hirlap létrehozójának, a hazai journalistica főrangú ősapjának – ki Thököly Imre fejedelemnek és hg Eszterházy Pál nádornak unokaöcscse, gr. Eszterházy Miklós nádornak pedig unokája volt – hamvai tehát a Márványtenger partjain pihennek, a rodostói templom sírboltjában. Melyik nemzet hirlapirodalma dicsekedhetik – kérdjük – ily előkelő eredettel? Eszterházy, ki az 1705-ik év elején Kassán vezényel vala, a szomszéd országok példájára s főként a Wiennerisches Diarium és ennek nyomán a magyar nemzetet mocskoló és rágalmazó német hírlapok czélzatos koholmányainak ellensúlyozása szempontjából jött egy magyar szellemű latin hirlap kiadása szükségességének eszméjére. Csakhamar össze is állított és kinyomatott egy számot, melynek egy példányát a következő levél, illetőleg indítvány kíséretében küldötte be Rákóczihoz, Kassáról, 1705 april 14-én:

Hogy Ngod méltóságához és édes hazámhoz való buzgó készségemet minden hasznossal s jóval megbizonyíthassam, – »vévén méltó consideratióban más, ezzel határos advicinált országoknak non absque fructu practikált dolgait, mellyek partim intuitu stratagematis bellici, partim vero de more regni et consolationem suorum regnicolarum, (tehát e belső szempont is lebegett Eszterházy szemei előtt!) extraneorum vero incutiendum metum, külemb-külemb állapotokat kinyomtattatván, idegen országokban is exmittálják, – ezt pedig látván hazánknak semmi kárára, se pedig Ngod praejudiciumjára vergálni: in omnem fortunae eventum, pro primo egy-két exemplárt de rebus in Hungaria[5] gestis imprimáltattam, mellyek közzűl íme, praesentibus includálván egyet,[6] alázatossan megküldettem Ngodnak; kit is erga ruminationem ha méltóztatik kegyelmessen approbálni, approbálván confirmálni, – az mint el is várom ez iránt való kegyelmes resolutióját Ngodnak, – minden halogatás nélkül Lengyel- úgy más országokba is, az hová Ngod méltóztatik disponálni, transmittálni fogom: ne láttassék mind igaznak lenni, az kit az idegen  nemzet (a német) szokott promulgálni Novellákban.[7]

Azért jovallanám, Kegyelmes Uram, ha tovább is egy bizonyos novellista (újságíró) subordináltatnék, az ki is pure et praecise csak ebben industriálván, mindeneket seriesben venne. Magam is, a mennyire lehet, abban cooperálódom. Kegyelmes Uram, ha szintén mind igaznak nem comperiáltatik is, – azzal nem nagyot vétünk!«[8]

Eszterházy tehát, mint e levélből látjuk, hírlapot készített és nyomatott, melynek példányait – ha a fejedelem jóváhagyását kinyerheti – Lengyel- s más országokba akarja küldeni, a császáriak újságai által a magyar ügyek felől terjesztett álhírek czáfolásáúl; sőt evvel meg nem elégedve: ezentúlra állandó hirlap alapítását, s egy sajátlagos lapszerkesztő kinevezését hozza javaslatba, a kinek egyedűli hivatása ez legyen. Ő maga is, az előkelő származású tábornagy, hazafias buzgalmában késznek nyilatkozik e szerkesztőt hírlapírói munkájában közreműködésével támogatni. Szóval, gr. Eszterházy Antal, mint valóságos journalistai szellem tűnik föl e levelében előttünk, még ama tág lelkiismeretit felfogásban is hasonlítván úgy akkori, mint a mai hírlapírókhoz, hogy, ha nem mind talál is igaz lenni, a mit az újságba irunk, – »azzal nem nagyot vétünk!« Vagyis, a hírlapírónak nem tulajdonítja a történetíró sokkal komolyabb feladatát, sokkal magasztosabb szerepét: mindenütt az igazságot nyomozni, – hanem a journalista hivatását a politikai czélzatok ügyes impregnálásában s a közhangulatra való momentán hatásban keresi. Meglehetős közel járt a dolog kútfejéhez.

A fejedelemnek, – ki az irodalomra mindenkoron kiváló súlyt fektet vala, sőt írói, nevezetesen történet- és erkölcstan-írói hajlamokkal maga is nem kis mértékben bírt, – tetszék a tábornok eszméje. Hogy mit válaszolt közvetlenűl Eszterházynak? s megengedé-e az ez által kinyomatott első hírlapokat a külföldre széjjelküldözni? Arról ugyan nincs tudomásunk: de van, igenis, arról, hogy az indítványt tényleg elfogadta, – mert a vezénylő-tábornokokat és főbb várparancsnokokat mindenfelé szerte az országban azonnal utasítá az alattok és körűlöttük történő nevezetesb eseményeknek hirapi közlésre szánt rövid leiratására s az (ekkor Egerben időző) fejedelmi udvarhoz mielőbbi beküldésére. Udvari cancelláriájának pedig meghagyá, hogy e beérkező jelentésekből, – azokat latin nyelvre fordítván, – hétről-hétre kinyomatandó hírlapokat szerkesszen. Így történt aztán, hogy a következő május hóban már megszületett a »Mercurius Hungaricus« vagy »Mercurius Veridicus ex Hungaria«.

Kétféle czímet írtunk, és pedig a következő okbúl: az általunk a gr. Károlyi-levéltárban használt 1708. augustusi nyomtatott példányon, valamint az 1710. január havi számnak a Bercsényi gróf cancelláriáján készűlt fogalmazatán »Mercurius Veridicus ex Hungaria« czím áll, – amaz 1705. május hó végén kelt számot pedig, mely néhai Szalay László kezében az 1860-as évek elején szintén a gr. Károlyi-levéltárban megfordult, ugyanő »Magyarország Története« VI. köt. 245–246.ll. »Mercurius Hungaricus«. czímen idézi.

A nevezett levéltárnak minő osztályában? melyik csomagában lelte volt e hirlapot Szalay? és hová reponálta? – fájdalom, feledé följegyezni; mi a mostani levéltárnok úrral több ízben és minden elképzelhető czímek alatt kerestük, de semmikép sem birtuk feltalálni. Lehet, hogy valami könyvbe téve, vagy levélhez mellékelve fordúl elő, Szalay is esetleg bukkant reá, és csak ott hagyta. Mindazáltal előbb rövid kivonatot készített belőle, s munkája írásánál ezt használá; a mint is e Szalay László kezével írott kivonatot, a boldogúlt jeles történettúdós hátrahagyott kéziratai közt, mindjárt halála után, (1864-ben) meglelvén, lemásoltuk, s szórúl szóra íme, itt közöljük, maga a majdan még bizonynyal előkerülendő hirlap teljes szövege helyett.

 

MERCURIUS HUNGARICUS.

Agria, 30. Maji 1705.

Princeps Transylvaniae ob liberioram auram civitate hac exeundo, in apricis campis tentoria fixit. Daniel Eszterházy ob ostensos ad Szent-György, Bazín et Modor generosos actus,[9] quibus peditatum hostilem 2000-bus numerosiorem, cuncta tormenta et munitiones, omnem bagasiam et arma nostris cedere et exire coëgit, – in Generalem-Campi-Mareschallum sublimatus, et Armadae Trans-Danubianae praefectus, 10 Regimina equestria praeter peditatum Danubium jam transiverunt, Artilleria eo destinata ex Montanis Civitatibus Hatvaninum appulit. – Széchenyi et Szirmay[10] adhuc hic morantur.

Castra ad Vagum, 24. Maji.

Bercsényi fortificat Újvár. Pálffy in insula Csallóköz ad Békavár[11] ad Comaromium fecit pontem. Stratagema, ut interea Trencsín juvare possit. Succesit. Nam 6000 ex Moravia succurrunt Trencsínio; 1200 bloquadantes se Cis-Vagum retrahunt. Commendans bloquadae Emericus Bezegh, quum abfuerit, arestum habebit. Colonellus Ocskay fortis –

Ex vallo ad Imsóth, 26. Maji[12].

Bottyán exstructum hoc vallum Bottyán-vára apellavit. Struxit pontem; excursiones in plagam Trans-Danubianam.

Ex Castris ad fluvium Körös, 28. Maji.

Károlyi mittit Bóné et Nyíry Colonellos et unam companiam Germanicam cum duobus tormentis contra Rascianos, qui Kúnhegyes flammis dederunt. Nyíry globo trajectus, caesi 45, tormenta capta, victoria Rascianis cessit. Sed Károlyi cum peditatu post eos, cum Crisium transeunt, tormenta recepit et adhuc tria eorum, etiam praedam et ferme usque ad Gyula eos insequitur.

Eddig Szalay László kivonata, mely – ha a hirlap nem, mint az 1708-iki szám, két, hanem csak egy negyedrétű nyomatott levélből áll is, – elég rövid. A kivonatozás rövidsége kivált az utolsó előtti tudósítás laconicus irályából következtethető; továbbá a tábornokok czímei is mindenütt elhagyatnak, melyek az eredetiben, akkori divat szerint, bizonyára föl vannak téve.

A fejedelemnek a megindított hirlap számára beküldendő tudósításokat illető rendeletét, a tábornokok közűl, úgy látszik, Bottyán és Bercsényi teljesíték leglelkiismeretesebben. Emez, mint látni fogjuk, még magánleveleiben is figyelmezteti Rákóczit e tárgyra s anyagot ajánl, – amannak, úgymint Bottyánnak tábori irodájából pedig ezen évi június elejéről két novella-fogalmazat is maradt fönn reánk, egymást kiegészítve és napról napra bőv részletességgel szerkesztve. Az első – Bottyán titkárának kézirata – így szól:

»Anno 1705. Die 4-ta praesentis. Kicommandéroztatván Fördős Mihály főhadnagy uram Fejérvár felé circiter háromszáz lóval, ki is sexta praesentis küldötte vissza földvári táborunkba ugyan a fejérvári pusztárúl Csatai Gergely névű tizedessét, a ki beérkezvén, ugyan 6-ta praesentis hora decima vespertina, tett ily relatiót:

Hogy ipsa sexta die praesentis déltájban az fejérvári mezőben fönt írt hadnagy uram megverekedett az ellenséggel, a hol is az ellenségbűl kilenczet levágtanak, nyolczat peniglen elevenen hoznak. Szarvasmarhát hajtanak circiter százat, juhokat penig 1800-at; kikkel megírt hadnagy uram, egy ember veszedelme és más minden kára nélkűl szerencséssen megtért, és maradott a vitézlő renddel a táboron kívűl két mérföldnyire, a honnand holnapi napon be fog érkezni.

Eadem, 6-ta dje praesentis. Az simontornyai commendans küldött vala hét hajdúkat és egy német tisztet az újpalánki hídnak elhányására, kik is magok jó magyar vérségekbűl és indulatjokbúl a németet levágván, magokat ide transferálták táborunkra és actu itt vannak. Némely hajókat is általhoztanak szükségünkre.

In Castris ad Földvár positis, dje 6. Junij Anno 1705.«

A másik, ennél sokkal érdekesebb Bottyán-féle, dunaföldvári táboron kelt hirlapfogalmazat pedig itt következik:

 

„Földvár körül való dolgokrúl irt Novella.”

»Anno 1705. Die 7-ma Junij. A lovas német délután circiter két óra tájba, maga mellé vévén vagy negyven gyalog ráczot, a kapu eleibe kijöttenek mintegy négyszáz lépésnyire, és két truppba állván s az gyalogja az árkokba és halmocskák mellé recipiálván magokat, egy ideig kemény puskázást tettenek a vélek ellenkező katonaság ellen; de végtére minden tartózkodás nélkűl rajtok menvén a vitézlő rend: nagy szaladásra ejtették az ellenséget, és a külső kapun behajtván őket, egész a sáncznak felvonó-kapujáig mind hátokon puskáztak, és azon is béhajtván, bérekesztettenek és a két kapu között majd egy óráig rettenetes puskázást s lövéseket töttenek mindkét részrűl egymás ellen; mindazonáltal Isten kegyeimébűl két hadnagyunknál és egy szegénylegénynél több nem sebesedett, – azok sem halálosan, és egy hadnagynak a lova esett el. A németek közűl penig feles sebesek esvén és két ló is: többé ki nem mertenek jőni, s kissebbségére, a sáncz kapuja előtt való strázsaházat megégetvén, a mellette lévő szakállost is kihozták katonáink, – és azzal visszatértenek.

Item – 7-ma Die praesentis. A munitiók a Duna szigetjének felső részein általköltöztenek, hálá Istennek, szerencséssen.

Die 8-va praesentis. Bezerédi (Imre) uram megérkezvén maga portájával, tött ily reportumot, hogy Tata várossába voltanak és némely rabokat...[13] uram katonái közűl kiszabadítottanak, és onnan mentenek szintén a komáromi rév eleibe, az hová azelőtt való napokon két standár német általköltözött vala, – de hírekkel esvén, hogy Tatába volt a porta: minden tartózkodás nélkűl visszamentenek.

Die 9-na praesentis, circa horam octavam matutinam, elkészítvén jól a munitiókat, fasínákat és más egyéb requisitumokat: Bottyán János Generális uram a gyalogsággal megindúlt, és nagyobb részivel a hajdúságnak a váron alól való tó mellett elvivén, az vár háta megé kerűlt, – honnant az hegy alatt annyira bévitte az hadakat, hogy apró puskákkal egymást penetrálhatják; az munitióval penig ugyan az hegy alatt, a megírt tó szélin egy árok mellett megállapodván és a lövéshez kezdvén, – próbáért csakhamar oly operatiot vitt véghez, hogy a sánczon kívűl tett két rendbéli árkolásokbúl csakhamar kilövettenek a németek; mellyeket is az hajdúság mindjárt occupálván, egészlen bépuskázták a németet a sánczba, minekutánna a munitiót mindjárt közelebb vitték, azon árkok mellé, – a honnét egész nap tartott számtalan sok és kemény lövéseket tettenek a sáncz ellen, nemkülömben a német is a mieink ellen, – szüntelen egymással, mind öreggel (lövőszerszámmal) mind apróval, de kiváltképpen öreggel. Mindazonáltal Isten kegyelmébűl egy hajdunknál több el nem esett, és egy pattyantús (így) sebesedett meg, – a németnek penig egy ágyúját ellűtték és egy dragonost lovastúl.

Ex Castris ad Földvár positis, Die 10. Junij Anno 1705.«[14]

Eddig a Bottyán hirlapfogalmazatai. Mely számában jelentek meg a Mercurius Veridicusnak? – ma még nem tudjuk megjelölni; de majd végűl előadandjuk combinatiónkat: hol reméljük e legrégibb magyarországi újságnak teljes példányát, vagy legalább sok számát föllelhetni.

Most haladjunk időrend szerint.

Gr. Bercsényi Miklós, Szered-várában 1705. jún. 14-én Rákóczihoz irott bizalmas levelében egy szép történetkét beszél el a derék Ebeczky István dandárnok két vitéz hadnagyáról, s ajánlja azt a megjelenő újságba fölvétetni.

»Két hadnagya Ebeczky uramnak fogadást tettek: németet ki fog előbb? Fridrich (Borbély Fridrich) tizenöt lóval (lovassal) kivágta Pozsonnak az kilső hóstát-kapuját, kihajtotta az marhát, – németet nem kaphatott fogni: de öltek hármat. Az másik, Szabó István, általúsztatott az Dunán lopva; kettőt vágtak, egyet hozott. Mellyik az nyertes? Ez lopva (alattomban) próbált, úsztatva rabot hozott, – amaz nyilván próbált az városon, nyert, de rabot nem hozott. Quis palmam obtinuit? Szép volna illyen kérdés-formában nyomtatni az Diáriumban. Éntőlem ugyan mindenik nyér, mert mindeniket megajándékozom.«[15]

Nem lehet semmi kétség, hogy Bercsényi a »Diarium« alatt itt a kuruczok új hírlapját érti; s az eléje tett »az« szócska hangsúlyozza, hogy már positive létező újságról van szó, mint ezt Eszterházy Antal föntebbi levele és a Szalay László által kivonatolt 1705. májusi nyomtatott hirlap csakugyan igazolja. A Bottyán s Bercsényi részéről az ujság számára küldött ezen adatokból viszont bátran következtethetünk a Magyar Mercurius folytatására.

Úgy is volt kétségtelenűl; sőt, mint mindjárt látandjuk, Rákóczi fejedelem rendeletéből a kurucz hirlap hetenként jelent meg. A fejedelem egyik jeles diplomatája, Ráday Pál udv. tanácsos és erdélyi cancelláriájának igazgatója, ekkor tájban Lengyelországon át a berlini udvarhoz és XII. Károly svéd királyhoz küldetvén követségbe: tudtára adatott, hogy a Mercurius Veridicusnak is újabb számaiból bizonyos menynyiségű példányok utána fognak expediáltatni, hogy azokat a barátságos külföldi államok ministerei és hadvezérei közt szétoszsza. Ráday követségi útjából közvetlenűl a Lőcsén székelő felső-magyarországi altábornokkal Berthóti Ferenczczel correspondeált; kit július elején, úgy látszik Krakkóból, megsürget: küldje már az ígért újságokat, mert nevezetes külföldi államférfiak kívánják azokat, különösen a krakkai svéd tábornok Strombergh, ura Károly király számára. Berthóti erre a fejedelemnek tesz jelentést, Lőcséről 1705. július 8-án kelt levelében, Ráday kívánsága felől, szó szerint ekkép:

»Ráday Pál uram levelét vettem, az kiben kívánja ő Kglme, hogy hetenként Ngod kegyelmes determinatiója szerint Ngod szerencsés progressusinak folyamatjit imprimáltassam s küldjem ő Kglme után, minthogy nagy emberek kívánják odabé tudni az dolgokat, legkiváltképpen Krakkóban levő svéciai Commendans-Generál Strombergh, ki is Principálissának (XII. Károly) hetenként kívánja azokkal kedveskedni.« Íme, milyen kapós volt a külföld hatalmasainál a magyar heti lap!.... »Én penig – folytatja Berthóti – valameddig Ngod kegyelmes parancsolatját nem veszem, s a Tekintetes Cancelláriárúl (a hirlapfogalmazat) meg nem küldetik, – semmit nem imprimáltathatok s nem is imprimáltatok, hanem várom alázatossan ez iránt Ngod kegyelmes determinatióját.«[16]

Berthóti Ferencz eme tudósításából igen sokat tanúlunk. Mindenekelőtt azt következtetjük belőle, hogy Kassán a hirlapnyomtatás, Eszterházy Antalnak onnét a Vágvidékre, a hadak közé való távoztával, a különben is ekkor igen rendetlen és hanyatló ottani nyomdában, megszűnt, s a további nyomtatás, a fejedelemnek Rádayval közlött határozata szerint Lőcsére, mint Berthótinak állandó székhelyére – hol a híres Bréwer-nyomda létezett – tétetett vala át, hogy a nyomtatásra s szétküldésre ezentúl ő ügyeljen föl, Eszterházy helyett. Megtudjuk továbbá a levélből egész positivitással, hogy az újságnak hetenként kellett megjelenni, és hogy szerkesztésével, a vezénylő-tábornokoktúl közvetlenül az udvarhoz beküldött jelentések nyomán, az udv. cancellária volt megbízva, mely a fogalmazatokat sajtó alá egészen elkészítve, volt Berthótinak hétről hétre kezéhez küldendő. Látjuk, hogy a jó részben külföldre szánt példányokat ott nagy érdekkel várták és kívánták; elannyira, mikép a svéd vezénylő-tábornok különös szerencséjének fogja vala tartani, ha urának, a hatalmas XII. Károlynak a magyar Mercurius egy-egy számával hetenként »kedveskedhetik.« De látjuk végre azt is, hogy az ekkor a fejedelemmel együtt a harcztér felé nyomúlt udv. cancellária, a táborozás fáradalmai közepette, a hirlapfogalmazatoknak pontos szerkesztéséről s Lőcsére küldéséről egy kissé megfeledkezék. Tehát a kassai és lőcsei nyomtatás között e miatt némi szünet álla be.

E szünetet azonban megrövidíté Berthótinak föntebb közlött fölterjesztése, melyet vévén a fejedelem: azonnal ismételve parancsolt a cancelláriának, a hirlapszerkesztés haladéktalan foganatba vétele és ezentúl hetenkénti rendszeres eszközlése iránt. Mely intézkedéséről Berthótit, válaszúl fölterjesztésére, júl. 16-án értesíti, esztergommegyei kéméndi táborából.

A fejedelem e válasziratának csak rövid kivonata maradt reánk, – azonban ez is elég tájékozást nyújt. Így szól:

»Die 16. Julij 1705. Ex Castris ad Kéménd positis. Bertóti Ferencznek. Hogy Ráday Pál Hívünk kívánságának eleget tehessen Kglmed: meghagytuk cancelláriánknak: hetenként compiláltatván (a novellákat) Kglmeddel közöljék, Kglmed pedig Lőcsén imprimáltatván, dirigálja ő Kglme (Ráday Pál) kezéhez«[17].

Kell-e ennél – kérdezzük – még több bizonyíték, hogy minden, valósággal úgy rendeltetett el, mint a fejedelem első ízben determinálá, s mint Ráday és a svéd tábornok kívánták? És férhet-e még ennyi s íly határozott hangú fejedelmi intézkedés után kétség ahhoz, hogy tehát a Mercurius Veridicus csakugyan heti hírlap volt, leginkább a külföld számára szerkesztve, és Lőcsén Bréweréknél nyomatva, Berthóti Ferencz altábornok felügyelete alatt?

Berthóti véghetetlenűl pontos ember vala; a mint a fejedelem ezen válaszát vevé: minthogy a nyomatandó újságok kéziratai a cancellariától még az napig sem érkeztek kezéhez, rögtön felelt Rákóczinak, nehogy a halogatás vádja őt terhelje:

»Ráday Pál uramnak küldendő Novellákat még mindekkoráig sem vettem«[18].

Több sürgetésre azonban nem volt szükség; a hírlapok ettől fogva rendszerint szerkesztettek, nyomattak, expediáltattak, – mint az alábbi adatok mutatják.

Rákóczi udv. cancelláriájának már idézett 1703–1706. évi kiadványi jegyzőkönyvében, egy a szécsényi országgyűlés tartama alatt kelt fejedelmi válaszirat kivonatának bejegyzése olvasható, úgymint:

»Die 10. 7-bris 1705, in oppido Szécsény. Baroni Paulo Meszczinszky. Literas praetitulatae Dominationis Vestrae unacum transmissis Novellis, gratanter percepimus. Qualia vero hic nova agantur, – ex acclusis Novellis intellectura erit«.[19]

Meszczinszky báró, lengyel sztaroszta volt, Bercsényi grófnak lengyelországi bujdosásában nagy barátja, ki összeköttetését a gróffal és Rákóczival tovább is fentartá. Most is, mint látjuk, lengyelországi hírlapokkal (novellák) kedveskedék a fejedelemnek, a ki viszont a lengyel főúr e szivességét, a Mercurius Veridicus újabb számainak megküldésével viszonozza vala. Ugyanis, a válaszfogalmazat utolsó pontja oly világos, hogy a mellékelve volt »Novellák« alatt lehetetlen egyebet értenünk Rákócziék lőcsei újságánál.

Midőn pedig 1705 november elején a békealkudozások fonala újból fölvétetett: a Mercurius Veridicus addig megjelent számai a Nagy-Szombatba érkezett angol és hollandi közvetítő békebiztosoknak is megküldettek, hogy a magyar ügy folyamáról azokból is kellő tájékozást meríthessenek, s a Wiennerisches Diarium hazug közleményeit hitelre ne méltassák. Lord Stepney, gr. Rechteren és Hamel-Bruininx-ék mohón kapták a kurucz hírlapot, mint a melyből a fenforgó ügyeket a másik oldalról is megismerni tanúlták, – s hogy megbízó kormányaikat a legújabb eseményekről is minél kimerítőbben értesíteni módjukban legyen: kérve-kérték a szövetkezett magyar rendek békebizottsága elnökét, Bercsényi grófot, a Mercurius újabb számainak, valamint az összes kurucz tábornokok s ezredesek neveinek is velök leendő közlésére. E tárgyról Bercsényi 1705 november 7-én Nagy-Szombatból így ír Rákóczinak:

»Igen kívánnák az követek az szécséni actákat és Confoederatiót diákúl; azt mondom: most van nyomtatásban, – elhiszem penig: nem lehet, de Ngod parancsolatja nélkűl nem cselekedhetem. Kívánták az nyomtatni szokott Magyar Diárium-novelláknak is continuatióját, és az mi hadi tiszteinknek rend szerént való neveit, mert históriákat iratnak ezen mi actáinkbúl«.[20]

»Az nyomtatni szokott Magyar Diárium-novelláknak continuatióját.« Bercsényi e szavai meggyőző bizonyíték arra nézve, hogy a kurucz hírlap folytattatott, és hogy a megelőző számok a britt és holland közbejáró ministereknek már előbb megküldettek volt.

A következő 1706-ik évben is megjelent a »Mercurius Veridicus ex Hungaria«; legalább az ezen esztendei augustus hó végén kiadott számnak egész tartalma előttünk fekszik, a fejedelmi cancellárián készűlt, s a vörösvári Rákóczi-levéltárban fenmaradt eredeti fogalmazat után. E kézirat, – mely első lapjának szélén kissé meg van rongálva, – szó szerint ily tartalmú:

 

»Ex Castris ad Strigonium positis, 19. Augusti.

Hodie, die plane in vesperam inclinante, accurrit nuncius ex fortalicio Karva, in rippa Danubij sito, et hinc milliari Hungarico distante, adferens hostem quasi tribus millibus constantem, e sua progressum linea, Comarominum velle tendere, exinde secundo Danubio Strigonio jam agonizanti velle succurrere. Quare Generalis-Adjutantius Suae Serenitatis, nocte profunda ordines transfert Excellentissimo Domino Generali Antonio Eszterházy, de repellendis conatibus hostium, qui inde nondum redux, in dies speratur certior a quaevis allaturus de conatibus hostium.

Die 20. Augusti.

Hic dum de conatibus repellendis hostium sollicite laboratur et cogitatur: prima luce accurrit insperate curirius ab Excellmo Dno Grali Antonio Eszterházy; qui digna et oculata fide refert, quod die 18. Augusti Generalis Joannes Bottyán transgressus lineam, quam alteram Trojam hostis esse putabat, unum corpus hostile securum, et nil mali suspicans, tertia plane vigilia agressus est. Et dum inter spem et metum anceps de victoria deliberat, hostemque mox victum fundit, mox victorem pugnans fugit: E. D. Gralis Antonius Eszterhazy auxilia adfert signa; cujus adventus hostem fudit, loco movit, adeo, ut consulturus salutis suo, magna cum confusione et strage suorum, in septem Reduttas se receperit. Sed frustra; ubi salutem speravit: periculum exstitit; nam duabus Reduttis insperato assultu occupatis, hostem nostri fuderunt, vix uno eorum superstite. Ex duabus Reduttis hostis, majoris securitatis causa, animadvertens tunc rem suam agi, paries dum proximus ardet, in posteriores duas Reduttas se transtulit; sed et ibi modica quies et nulla securitas. Miles noster indecorem putans victum hostem in hoc modico triumphare, victoriam ultra promovit. Hostis dum effrenatum nostrorum vidit impetum, – candida vela errexit, et ad gratiam disgratiamque capitulavit.

Equites hostes, nostri ad portas Sopronienses usque pulsos, et cedebant, et capiebant. Pedites, qui vivi in manus nostrorum devenerunt, instar pecorum in captivitatem abigebant. Arma multa, varia tÿmpana, vexilla acquisita, qualibet hora huc expectamus; reliqua quam plurima, utpote pecora et alia suppellectilia, praedae militi victori cesserunt.

Ebergínius usque in portam Soproniensem pulsus, si non de equo desiliens, fuga se salvasset, vivus etiam in potestatem nostrorum devenisset. Duo praeclari Comitum in hoc con-flictu desiderati sunt, quorum nomina, ut et specificata strages hostium, proxima expectatur posta, quoniam curírius praesens propter nimiam festinationem omnium, genuinam noticiam et relatiouem de praesenti adportare non potnit.

Dominus Colonellus Bezerédy cum selectis tribus millibus equitum, finito hoc actu victorioso, progressus in Austriam, ferro flammaque cuncta vastat.

Die 20. Augusti.

Sopronio appulit in occulto fide dignus homo, qui refert, quod se ibidem existente, venerit quidam homo Vienna, formalibus haec referens: Vos chari Sopronienses, nulla amplius auxilia Vienna sperate, et huic praesidiario vestro selectior ex parte in Italiam eandum est, quoniam Caesarea Armada notabilem et vix recuperabilem de recenti stragem ibidem passa est. Eugenius ex vulnere ultimum obijt diem, cui in locum successit Gvido Starnberg. Trans-Danubium circa Pruk existens Joannes Pálffy supremum commando tenet.

Die 21. Augusti.

Excellmi Dni Gralis Károlÿ, ex partibus Tibÿscanis currírius recte accurrit, qui refert Exc. Dnum Gralem undiquaque ordines dedisse distractae suae militiae, quae ex partibus omnibus hostem ex Transylvania egredientem impetebat, ut sine ulla mora in unum corpus concurrant; quo peracto, auxi-liante Deo, totum corpus hostile aggredi constituit, quod felix faustumque juveat esse Deus! Nos pugnando et sperando cuncta nobis polliceri possumus bona. – Praesens currírius nuperrimam triplicem stragem Rascianorum confirmat.

Die 21. Augusti.

Excellmus Dnus Gralis Bercsénÿ, unacum C.(Comitissa?) sua, aute triduum advenit. Hac nocte, prima vigilia assultu attentarunt arcem (Strigoniensem), volentes expiscari conatus hostis, quid in actu reális assultus facturus sit? Bress jam paratum est, sicque Deo juvante, proxima occasione assultu reali arx tentabitur. Det Deus post foelix incepisse, foelicissi-mum obtinuisse!

Die 18. Augusti.

Hodie currírius a Barone Vajnovics appulit, certiorem reddens Serenissimum nostrum de foelici successu suo; ab Electore quoque Bavariae litteras apportavit.

Die 12. Julij, Constantinopoli.

Ex certa nostrorum informatione percepimus Aetiopes adeo gravi praemere bello Turcas, ut non solum de vita et bonis, sed quod majus, de Imperio Ottomanico agi videatur. Non ita pridem Egiptum occuparunt, ibidem sacris iniciantes (?) magno numero prostrarunt. Scribitur etiam hoc bellum non parum obstitisse expeditioni instituendae a Turcis contra Musquovitas.

Die 22. Augusti.

Nocte quae praecessit diem 23. praesentis, dum Bress jam assultui competens et opportunum esse videretur, Excellmus Dnus Gralis Forgács, cum selectioribus peditum mille, ordinibus a Serenissimo susceptis, Danubium foeliciter trajecit, Civitatemque occulto gradu intravit, unitisque viribus praesidiarÿs, prima vigilia hosti larmam fecit; tandem vigilia secunda Bress impetu aggreditur, – sed inito conatu, ubi enim  resoluta pugnantium nostrorum celeritas proclivitatem montis jam-jam superasset: superata Charibdi, incidit in Scillam, scilicet terram, per vim tormentorum nostrorum collapsam, quae si non minima defensio hostium, sola haec in via maxime nostris ingressum in arcem praeclusit. Modo in acceleranda occupatione arcis alia consilia et auxilia suscepta sunt, – de quibus imposterum plura.

Die 24. Augusti.

Horis pomeridianis hodie consilium habitum est apud Serenissimum, praesentibus Excellmis Dno Grale Bercsénÿ, Dno Forgács, Stephano Csáky, ut et reliquis intimioribus; ubi unanimi consensu deliberatum, ut pro incutiendo hosti majori terrore, tuendisque melius undiquaque Patriae finibus a quibusvis privatis hostium insultibus, E. D. Gralis Bercsénÿ cum aliquot millibus, hosti Transylvanico Tibiscum versus obviam tendat, E. D. Gralis Forgács confinÿs Moraviae, Silesiae, Austriae invigilet.

Die 25. Augusti.

Excellmi Dni Grales Serenissimo valedicunt, seque juxta determinationem consilÿ, ad sua munia et stationes transferunt. Hodie sub occasum solis redÿt Adjutantius ab E. D. Grale Antonio Eszterházy, qui confirmans praeclaram nuperrimam victoriam, dicit nihil deesse militi nostro praeter commodam occasionem, qua opportune hostem aggredi possit. Hostis a linea sua recedens, ad Német-Jandorff heri castra posuerat, qua intentione et conatu? ignoratur. Nostri magna cum aviditate subsequentes eum, heri apud Libíny-Szent-Miklos pedem fixerant. De ulterioribus conatibus et actionibus utriusque partis breve tempus plura nos docebit.

Die 26. Augusti.

Verificatur ulterius quoque securitatis suae consulentem liostem seinper supra progredi, et nunc ad Pruk castra posuisse. E. D. Gralis Antonius Eszterházy, justa causa suorumque speciali resolutione froetus, ulterius hostem sequi non desistit, hodie una milliari distans ab eo. omnimode quaerit opportunum locum aggrediendi eum, quod ille hucusque omnimode evitavit, locando sese in loca arcta et vix non inaccessibilia.

Die 28. Augusti, apud Strigonium.

Hodie advenerunt ex Imperio duo Capitanei Hungari, verificantes Gallos reoccupata Landavia, totam Alsatiam, ad Francofurtum et Moguntiam usque suae potestati subjecisse; ajunt insuper Armadam Caesareanam adeo attritam esse, ut inde non nobis obesse, sed nec sibi quidem ibi prodesse possit, defensive se habens.

Die 28. Augusti.

Modo accurrit Commissarius Alexander Bossánÿ Földvárino, pro rato et firmo famam referens, morbis et aetate gravem Generalem Rabutin ultimum obijsse diem. Cui requiem aeternam dona Deus, et liberum passum ad mortem Germanis omnibus!«

E hirlapszám történelmi becsű tartalmán kívül is több tekintetben érdemel figyelmet. Szerkesztési módszere, beosztása ugyanaz, a mi az egyéb azon korbeli novellák- és diariumoké, s különösen a Mercurius Veridicusé is, hogy t. i. különböző helyekről és napokról szóló tábori tudósítások egymásutáni közléseiből áll; annyiban azonban mégis eltér az Igazmondó Magyar Mercurius eddig ismert egyéb számaitól, hogy míg ezek kizárólag hazai tudósításokat tartalmaznak, – addig a most közlött szám a külföldre is kiterjeszkedik, Rákóczi diplomatiai összeköttetéseinek forrásaiból is merít: aug. 18-iki följegyzésében a fejedelemnek ez időben Max-Emmánuel bajor választóval negociáló horvát ügynöke b. Vojnovics működésére, úgy a Rajna-melléki franczia harczokra reflectálván, és jú1. 12-kéről Konstantinápolybúl hozván eredeti értesítést az egyiptomi török háborúról.

Figyelemreméltó továbbá mindjárt a hirlap kezdete: »Hodie...«, valamint a Károlyirúl szóló aug. 21-iki tudósítás vége: »Praesens curririus nuperrimam triplicem stragem Rascianorum confirmat.« A mennyiben mind e két hely mutatja, hogy a jelen hirlapszám folytatás, melyet szükségkép más számoknak és pedig rövid idő előtt megjelent számoknak kelle megelőzniök. Az idézett végszak épenséggel visszautalás az előbbi számra, melyet – fájdalom – nem ismerünk. Szóval, maga a szöveg irálya is mutatja, hogy egy rendszeresen megjelenő újság áll előttünk. (V. ö. a föntebb elmondottakkal.)

Hogy a Mercurius Veridicus a következő 1707-ik évben sem szünetelt: tanúsítják Bercsényi Unghvárról 1707. február 18-kán Rákóczihoz intézett levelének ezen sorai: »....hogy azonban szaporítsam én is az jó híreket: íme accludálok alázatossan más levelet is Ngodnak; talám ezt csak el kell hinnünk, ne is várjuk confirmatióját, – csak így kell az gazettákban bocsátani.« Ez mintegy utasítás a fővezértől, a Mercuriust összeállító fejedelmi cancellária számára.

Szintén Bercsényitől két hasonló irányú említést birunk az 1708-ik év tavaszáról. Ugyanis Beszterczebányáról 1708. april 11-kén írja a fejedelemnek: »Görgénynek, quoad posteros et gloriam gentis, dücsősségesebb az históriája (a hős Ráthonyi által vezetett heroicus védelem), megtartásánál; méltó is lesz ezt divulgálni,« stb. Ez alatt nyilván a hirlapi közhírré-tételt érti, a mi kétségen kívül meg is történt. Továbbá másik, ugyancsak Beszterczén 1708 május 12-én kelt levelében az Ocskay László által ekkor tett morvai szerencsés beütést, Wsetin városa megvételét és egynéhány német zászló s számos hadi-fogoly stb. nyerését újságolván, indítványozza: »Ezt meg lehetne cum declaratione még írni az külső országra is, – lám ők kisebhet is hírlelnek!« Itt is határozottan hírlapi úton leendő informálása a külföldnek értetik.[21]

És ezzel elérkeztünk azon eredeti nyomtatott példányban kezeink közt forgott kurucz hirlapnak bemutatásához, melyet a gr. Károlyi-család budapesti levéltárában, az M. (Mercurius) betű alatti levelezések csomagai egyikében fölfedezni szerencsések valánk. E szám az 1708-iki aug. hó első feléről szól, és így a végzetes trencsényi ütközetről irott félhivatalos jelentést is magában foglalja, mely körülmény kétszeres becset ad neki.

A hirlap, a mi terjedelmét s külső kiállítását illeti, középnagyságú negyedrétben, két levélből, vagyis négy oldalból áll, elég csinos és tiszta nyomással, úgy, hogy sajtójának: a lőcsei Bréwer-féle jól fölszerelt régi híres nyomdának becsületére válik.

Azonnal, még 1865-ben lemásoltuk, s a következő évben magyar fordításban – mint említők – a Vasárnapi Újságban kiadtuk. Most eredeti latin szövege szerint közöljük, megjegyezvén, hogy mivel a Munkács várából részben a kir. kamara archivumába kerűlt Rákóczi-levéltár romjai, úgymint a fejedelmi cancellária iratai között, azóta ugyane nevezetes számnak fogalmazatát is fölleltük, s ezt a nyomtatványnyal gondosan egybehasonlítók, – tehát nagyobb kritikai pontosság kedveért, egyúttal azon némi csekély eltérésekre is utaljuk az olvasót, melyek az írott és nyomtatott szöveg között itt-ott előfordúlnak.

A lap czíme Elzewer-fajta nagy (Versailles) betűkkel nyomatott, ekkép:

 

MERCURIUS VERIDICUS

ex Hungaria, Anno 1708.

Ujvarini, 6. Mensis Augusti.

Inexpectatus advenit nuncius, ex castrjs ad Trinchín[22] positis, tanto tristior, quanta majores bene instructae Armadae progressus fere indubios, tota sibi appromittebat Hungaria. Postquam enin tripartito Exercitu, et quidem tam in Transylvania sub Commando Domini Generalis-Marschalli Baronis Alexandri Károlyi, quam  et oras Trans-Danubianas, sub directione Comitis Antony Esterházÿ, Partium earundem supremi Generalis, rebus bene dispositis, Serenissimus Transylvaniae Princeps ac  Regni Confoederati Hungariae Dux FRANCISCUS RAKOCY (Titulus.[23]) adjuncto sibi Excellentissimi Domini Supremi Generalis Comitis Nicolai Bercsényi Militiae corpore, ad reoccupanda Fortalitia, et praesertim superanda valla hostilia ad Oppidum Ujhely erecta, structo super Fluvium Vagum Ponte, Castra movisset, quamvis triduo post Arce Csejte per Insultum in deditionem recepta, Commendanteque loci cum triginta viris in Captivitatem ductis, omnem Conatum et dispositiones ad invadenda praedicta Fossata Ujhelyensia praeordinasset; nihilominus penitius considerando utiliorem fore obsidendi majoris Fortalitÿ Trinchín expugnationem, facileque per hoc consequentem aliorum deditionem, mutato consilio, ad obsidionem hanc omnimode urgendam, animum viresque convertit, ac siccine reductis Castris, die secunda Currentis Mensis ad Latera montium, memorato Fortalitio prope imminentium Castra locavit; cum ecce! hostis intentionum harum praescius, magno et propero itinere, relictis ad Ujhely quibusvis impedimentis, ex Moravia inexpectatus accurrit, ac summa in Aurora excubias adoritur. Itaque fama adventus hostilis tota Castra pervagante, vix spacium horae labitur, dum integer Exercitus hostilis, ad juga Collium e diametro effunditur, ac structa in ordinatas lineas acie, Praelia sine mora ineundi indicia praebet, data interea tanti temporis mora, ut et Princeps cum caeteris Ducibus, Legiones educere, ac ad loca pro ratione motus et ordinationis hostilium necessaria collocare, aliosque defectus praevisos supplere properante, ac subitaneo labore potueri; cum vero Hostis sufficientiam  contrarii apparatus contemplatur, amfractusque Vallium inter utramqua Armadam adjacentium, summamque transeundi difficultatem magis sibi periculosiorem considerat: concitato motu, obliquum, iter versus Trinchin secutus, ad dextrum latus se circumgÿrat, et cum Fortalitium ancipiti plurium opinione pro more repudiati Praelii intrare putatur, quamvis tota Aciei facies, prout mora temporis patiebatur, repentina dispositione mutabatur : nihilominus, dum Legiones necdum in suas Stationes perfecte transeunt, Cohortes Rascianorum primum impetum in Vexilla Militiae levis Armaturae, longe ab Exercitu ordinato, extra Pugnae locum collocatae facere jussit; quas cum facile reprimerent ac per reciprocas velitationes Praelium effervesceret, interea robur quoque Militiae Germanicae dextro lateri appropinquando, Militemque Pedestrem caute praetereundo, contra neo-conductum Praetorianum Regimen Equestre, se citato cursu effudit, quo statim turpiter consternato[24]) ac retrocedente. – Dum interea Princeps cum aliis Officialibus Bellicis subsidium Militiae Pedestris longe distantis evocat, repentinoque tumultu ordines dat, ac circumcurrit: tanto impetu labente Equo cadit, (quod et Supremo Generali contigit) ut et Equus, vehementia subiti casus tractus perierit, ac ipse quoque vultu Terram feriente, copiosum Sangvinem emiserit; cum itaque concurrentibus ad hunc casum Corporis custodibus, Princeps superjacenti Equo per cunctationem subducitur, ingens Tumultus, et vociferatio Principem cecidisse Vernacula clamantium exoritur, quod dum alii pro energia vocis, de morte interpretantur, – nuncio tristi per omnes Cohortes divagante, tanta trepidatio toti Exercitui incussa est, ut non observatis amplius ordinibus, quisque in fugam repente verteretur, et praesertim Cavalleria, effuso ad juga Vicinorum Montium cursu, Militiam Pedestrem ignominose desereret; hoc unum Divina Clementia, in magnam felicitatis partem benigne disponente, ut Praelio, ad ipsa fere Dumetorura et Sylvarum Vallibus interjacentium latera inito, Hosteque propter insperata et praesertim desertorum Vexillorum pluralitate tumidus[25] Hostis dicitur[26] incessanti itinere usque ad Granum Fluvium descendisse, docente expost die, quid amplius facturus; minitatur quidem, ut refertur, obsidionem nobis, cum tamen Peditatu penitus destituatur, tantae molis opus suscipere, eo magis perficere posse incredibile idem videtur; verum non deest in omnem loci hujus casum Commendans, qui Milite et Annona satis provisum, aliis etiam quibusvis necessariis requisitis in dies adauget et roborat, quin et ad reprimendos ulteriores Hostis conatus, defendendasque has circum-vicinas oras, Corpus Militiae Domini Generalis-Vigiliarum-Praefecti Joannis Bottyán, ex Regiminibus Somogyiano, Salaiano (Szalayano), Balogiano, Kókaiano et Beteiano, quae Praelio non intererant, constans, intactae ad moenia nostra manet, praeter Brigadam Otskaianam, quae itidem Hostem assidua portali velitatione infestat.

Ex Castris ad Szécsény positis, die 9. Augusti.

Post infaustum Trinchiniense[27] ignominiosum magis, quam periculosum Praelium, Serenissimus Princeps cum tota sua Aula continuo itinere huc ad nos divertit, ac etiamnum hic substitit, eum in finem, ut diversis itineribus dispersam Militiam quamprimum congregare ac in unum Corpus redigere queat; prout etiam exmissis quaqua-versum Patentibus, tam Comitatibus Generalis Insurrectio interea, dura Miles Stipendiarius coëat, demandata est, quam et Fortalitia copiosiori Praesidio et Annona undequaque augetur, Militia dietim tanto numero concurrente, ut integrae Cohortes, praesertim Regulares, Castris se consocient; unde creditur Castra hinc quantocius Lévam versus motura, ac sub Commando Domini Supremi-Generalis ulterius trans-Granum profectura, interque Nitriam et Ujvárinum substitura,[28] Actionibusque hostilibus contrarias operationes oppositura.[29]

Hodie advenit nuncius de profligato Trans-Danubiano Caesareo Exercitu, ibidemque capto Comite Francisco Nádasdi[30] ejusdem Supremo-Commendante, de cujus Particularitatibus ulterior informatio sequenti posta avide expectatur.

Vigesima-quinta Julii, ex Castris ad Sopronium positis.

Excellentissimus Dominus Partium harum Generalis Comes Antonius Eszterházi, juxta Mandata Serenissimi Ducis, cuncta hic apud Nos communi Consilio bene disponit, ac contra Hostem quoque prosperos bellicarum operationum facit progressus, prout etiam ante paucos dies, Corpus Militiae Caesareae sub Commando Domini Generalis Francisci Nádasdi constitutum, medio Domini Brigaderi Emerici Bezerédi insignis Militis adortus, tam victoriose fudit, ut plures quingentis neci dederit, non paucos Officiales cum 60 Gregariis in Captivitatem duxerit, ac omnem Bagasiam, in opimam Praedam tulerit, in simulque fuga elapsos ad Portas Sopronienses secutus clauserit, ipsamque consequenter Civitatem strictiori Bloquada circumsepserit.

Ibidem, 1. Augusti.

Hoste bloquadato, Generalis noster opportunam occasionem secutus, validam Militum manum in Styriam misit, datis ordinibus, ut loca deditioni spontaneae se subjectura, sub protectionem summat, adversantes vero igne ferroque persequatur; Ipse vero movit Austriam versus, omnia hostilia acturus, ut Viennenses visis fumigantibus partim tectis, repudiatae ex vindictae cupidine, Pacis poeniteat.

Ex Castris ad Albam Juliam Transylvaniae positis, die 28. Julii.[31]

Statibus et Ordinibus Regni hujus, in fidelitate confirmati Serenissimi Principis sui illibate persistentibus, postquam Dominus Generalis-Commendans Baro Alexander Károlyi instructum Exercitum ad Campum eduxit, primo quidem Claudiopolim obsidione cingens,partem Militiae ibidem reliquit reliquum vero Exercitum ad castra inde locavit; unde quamvis continuas hactenus Parthias contra Hostem emiserit, nihil tamen notabile Milite Caesareo se intra moenia praesidiata continente, operari potuit, praeterquam heri Colonellus Nyúzó, Parthiam hostilem ad Pagum Madarász offendens, foelicissime fudit, ac ducentis caesis, reliquos in Captivitatem duxit.

Scribit etiam Commendans Sarkadiensis foelicem se contra Rascianos Aradienses habuisse expeditionem, qui Supremum eorum famosissimum Colonellum, Tököli dictum, captivum acceperit.«

Ez, íme, a tartalmilag úgy, mint szerkezetileg kiváló érdekű kurucz hirlapszám; melynek legkésőbbi keletű tudósítása hogy csakugyan aug. 9-én iratott, az akkor Szécsény városába telepedett udvari cancellárián, és úgy küldetett azután az egész újságlap, kinyomatás végett Lőcsére: bizonyítja azon körűlmény, a mely szerint ez a hirlapszám 8–10 nappal utóbb már kikerűlt a Szécsénytől jó távoli Szepesség fővárosának sajtója alól. A példányok, úgy látszik, aug. 20-án expediáltattak széjjel Lőcséről, egy részt Rákóczi udvarához, más részt ki Lengyelországba és Krakkón át a barátságos külföld egyéb államaiba, s végre közvetlenűl is a hazában, némely előkelő férfiak számára. Legalább b. Károlyi Sándor tiszántúli s erdélyi tábornagynak, Lőcsén 1708. aug. 20-kán költ leveléhez csatolva küldi meg e számot, a hirlapkiadással – mint tudjuk – megbízott Berthóti Ferencz felső-magyarországi altábornok:

»Mostani trencsényi casusról való novellákot Felséges Urunk parancsolatjábúl imprimáltatván, – kívántam Nagyságodnak is megküldenem, úgy az bécsi novelláknak pariáját is.«[32]

Károlyi azonban még egy példányt kapott vala e számból; mert a fejedelmi titkárok egyike, Aszalay Ferencz is sietett 1708 aug. 22-kén Egerből, az ekkor már itt időző udvartól, a tábornagyhoz intézett levele mellett egy ily újság-példánynyal kedveskedni neki, írván :

»Noha Szécsénybűl 8. currentis, post infoelicem conflictum Trencséniensem 5. die, szerencsétlenségünkrűl bővebben tudósítottam Exciádat: mindazonáltal azólta nyomtatásban jővén ki mind arrúl s mind más occurrentiákrúl való relatió, – íme Nagyságodnak alázatossan accudálom.«[33]

Az 1708-ik évből a Mercurius Veridicusról a fönnebbieknél több adattal, fájdalom, eddigelé nem birunk; mily érdekes volna pedig, például az Ocskay László s Bezerédy Imre árúlásairól, Balogh Ádám sept. 2-iki kölesdi győzelméről, vagy Érsek-Újvárnak az ostrom alól lett fölszabadúlásáról és a sáros-pataki országgyűlésről kiadott – bizonyára kiadott! – számokat fölfedeznünk.

Hogy a hírlap 1709-ben is megjelent – talán már ekkor, sőt tán már 1708-ban is csak két hetenként, avagy havonként – arra nézve utalunk ifjabb Tsétsi János sáros-pataki tanár havi krónikájára, melynek az 1709-ik év január haváról szóló följegyzésében ez áll:

»Per totum Regnum Hungariae ingens rumor spargitur de fortalitio Leopoldstadtiensi, a Comite Generali Antonio Eszterházy felicissime expugnato: quae fortuna, ut vera, jam in Novellis hic et ibi spargebatur, et ut vera credebatur.[34] Eaedem Novellae affirmabant Arcem quoque Szered, ad flumen Vágum, per eundem expugnatum, – cum tamen nihil in re fuit, praeterquam, quod pontem ejus loci decantatum, a Germanis transire volentibus, insigniter defenderit, cum aliquot Germanorum periculo.«[35]

Semmi kétség, hogy Tsétsi itt, az ismételve idézett »Novellák« alatt, a Mercurius Veridicust érti, és csakis ezt értheti, – mely a háború szerencsétlenségei folytán csüggedező hazafi-kedélyek fölfrissítésére találta és tálalta fel ama vígasztaló híreket. Ugyanezen hírlapra czéloz Bercsényi is, midőn Jolsváról 1709 aug. 1-jéről Rákóczihoz szóló levelében ezt újságolja: »Gazetákban írják az újváriak – nem nekem, – oly hírek volna: Pozsonbúl indítottak munitiót.«[36]

Ez nyilván az érsek-újvári parancsnok részéről a Mercurius számára beküldött tudósításra vonatkozik.

Az 1710-ik évről már ismét számos adattal rendelkezünk a kurucz hírlapról, mely ezen esztendő első két-harmadán át nem a fejedelem, hanem a fejedelmi helytartó: gr. Bercsényi Miklós  cancelláriáján szerkesztetett. Mert 1710-ben maga Rákóczi vezette a harcztéri actiót, míg a diplomatiai s kabinetirodai ügyek intézésével a Kassa és Homonna tájain hátramaradt Bercsényit bízta meg. Ekként az 1710 január havi eseményekről a hó végén összeállított – és Lőcsének most már ostrom alatt létele következtében Bártfán sajtó alá adott – hírlapot már Bercsényi gróf főtitkárja és irodafőnöke : Ebeczky Sámuel szerkeszté, magának a generalissimus és fejedelmi helytartó grófnak felűlvizsgálata alatt.

Nevezetesen, ezen a január 22-kén vívott romhányi ütközetről szóló hivatalos bulletin miatt kiváló érdekű számnak Bercsényi gróf levéltárában fenmaradt eredeti fogalmazata, elejétől végig Ebeczky írása, Bercsényinek egy-két sajátkezű igazításával. Tartalma szórúl szóra ez:

 

1710.

MERCURIUS VERIDICUS.

Ex Hungaria.

Újvár, sive Neuheisell, 4. Januarij.[37]

Foelicia nobis novus Annus producit Initia. Parthia enim nostra Equestris, quae trans Vagum ad Annonae Comportationem urgendam excurrerat, cum Caesareum Generalem-Campi-Mareschallum Hajszter parvo comitatu Posonium versus tendere intellexisset, citato cursu eundem persecuta est; qui nisi spatio  medio horae Posonium se recepisset, prout ante duos Annos Starunbergius (így), ita hic quoque in Captivitatem incidisset. Foelicius tamen alteri Parthiae res cessit sub Capitaneo Jávorka, quae perfidum illum Ladislaum Ocskai, olim apud nos Brigaderum (qui ejurata fide, post Praelium Trencsiniense ad Caesareanos profugit) commilitonibus ejus ultra  triginta   trucidatis,   vivum  nobis   attulit, Militia Praesidiaria inexplicabili cum indignatione, patibulum et furcam, antequam vel ad Commendantem nostrum deduceretur, contra eum conclamante, et vix jam ipse Commendans fervorem militum mitigare poterat, nisi Jure Belli convictum, qua Iniquum Patriae, et Confoederationis Proditorem (pro quo flexis genibus ad minuendam mortis poenam apud totam militiam frater ejus Alexander, apud nos Vice-Colonellus institit), hodie manu Carnificis decollandum curasset.[38]

Cassoviae, 5. Januarij.

Serenissimus  Princeps coactis undique Copijs, adjunctisque Potoczkianis ad actualia Regni servitia sese jam aplicantibus, Agriam versus hinc proficiscitur, ut stativa Hostis in Losoncz, Szécsén, et Vadkert locata adoriatur, ac Caesareanos ab obsidione Leucsoviensi avocet, qui ante paucos djes Civitatem Késmárk adorti, postquam se Cives infaustae eorum discretioni submisserunt, ac in   Civitatem intromiserunt, sex Principaliorum Civium Capita   per Carnificem   sustulerunt, claro Hungaris Exemplo ad constantiam ac asvetam Caesareanorum contra Jura Belli praxim.

Eperjes, 5. Januarij.

Apud nos omnia ad defensionem disponuntur, propter vicinitatem Hostis, statque communis Oivium resolutio se ad extremum tueri velle, Exemplo Leucsoviensium. Caeterum hodie informatio ad nos pervenit, quod cum Equestris Militiae Praetorianae Brigaderus Ordódy, ad inducendum in Arcem Scepus[39] comeatum cum suis Copijs inchoisset, Caesariani resistere caeperunt, sed   eosdem usque ad   oppidum LubomerszkianumVárallya repulit, Commendante eorun: Supremo Vigiliarum-Praefecto Regiminis Volffskelianicum, alÿs pluribus Officialibus et Gregarÿs vulneratis, ac plus quam quinquaginta in loco trucidatis, ex parte vero nostra duodecim gregarijs ac uno Capitaneo, Sándor, desideratis, duobus autom vulneratis.

Cassoviae, 10. Januarij.

Jaszovia, ubi Excubiae contra hostem locatae sunt, Couririus advenit, referens, quod eos heri colluvies quadam Militiae ex Germanis, Polonis et Sclavis conflatae, sub antesignano Ordas adorta sit, cum magna sui clade; viriliter enim non saltem repulsa est, sed et ultra centum in loco perditis, octo ex Antesignanis huc ad nos secum apportavit, reliquis fuga sibi consulentibus. E converso tamen narrat, quod cum Generalis Caesareus Viard audito Principis motu, cum viginti vexillis Germanicis et quatuor Polonicis a Lubomerszkio contra nos datis, Rosnavia discessisset, cumque SupremusVigiliarum-Praefectus Regiminis Szalaiani cum duabus Centurÿs pro recognitione secutus fuisset, ex insperato redux Viard, eundem inter pabulandum adortus est, 20 nostratibus occisis et plus-minus 30 Equis in Praedam actis. Praeterea eodem tempore Dominus Generalis Baro Paulus Andrásy Rosnaviam, eo fine, ut Viardianis reliquis insidias strueret, commendatus et feliciter redux, gratulabundus refert bene cessisse structas insidias, quibus bipartitim collocatis, cum Germani fere ducenti secure longius procederent: praeter duos Officiales captivos huc adductos internecione deleti sunt, tribus saltem nuncÿs Rosnaviam redire queuntibus et Generali Viard, qui eadem hora redierat, ob hanc cladem ira fremente, et Principis cujusdum Iuvenis fatum multum dolente.

Eperjesini, 15. Januarij.

Hodie apud nos factio quadam ad corrumpendos Civium Animos per Caesareum Generalem Leflholcz machinata, detecta est, de cujus complicibus stricte per Commendantem nostrum Dominum Joannem Sréter, alias Regni Artilleriae Praefectum, inquiritur, meritae poenae subjiciendis. Quidquid tamen agat hostis? nihil apud nos efficiet, qui vel saltem ob manutentionem Templi et Collegij, ante per Austriacos a nobis occupatorum et per Confoederatos Regni Status in generali transactione Szécséniensi redditorum, extrema pati resoluti sumus, praesertim cum tÿrannica crudelitas Generalis Hajszter jam passim nota sit, qui in omnibus Civitatibus, Oppidis et Villis redditas Ecclesias occupari curat, et ne cadaveribus quoque mortuorum Evangelicorum in Templis illis in spatio 4 Annorum sepultis parcit, sed ehumata (corpora) foras projici jubet.i

Ex Castris ad Danubium positis,  18-va Januarij.

Excellentissimus Dominus Generalis-Campi-Mareschallus noster Comes Antonius Esterházi, postquam relictis in parte Trans-Danubiana sub Commando Brigaderij Szekeres sufficientibus Copÿs, penes Civitatem Regiam Pest, huc ad Vácz penetrasset; ne ullum passui versus Újvár supersit impedimentum: Militiam Caesaream, quae heri Copias Colonelli nostri Sőtér in fugam dederat, adortus est, trucidatisque circiter 200, longe a passibus retrocedere coegit; reliquiae vero Pedestres, quae se in Monasterium hujus loci receperant, partim in Captivitatem deductae, partim in ipso insultu occisae sunt.

Ex Castris ad Somlyó  Transylvanicis, 20. Januarij.

Quamvis in his partibus et praesertim Debreczini adhucdum Pestis grassetur, Castra tamen nostra hactenus intacta fuerunt, et siquidem Dominus Generalis-Campi-Mareschallus noster Baro Károli, cum majori parte Exercitus ad Castra Serenissimi Principis profectus sit, Generalis Paulus Orosz, modernus Commendans, in id praecipue laborat, ut has partes contra excursiones hostis defensive tueri, et Magnum-Váradinum in strictissima bloquada conservare possit. Caesareani enim sub Commando Generalis Tige ad tentandam Arcem Kővár, qua optime provisa est, excurrendo, ibidemque inaniter laborando, Oppidum Nagy-Bánya ingressus est, (így) a cujus Civibus bis mille aureos extorsit, ac sicut fama spargit, Váradinum adjuvare conatur.

Ex Castris Serenissimi Principis ad Hévíz, dje 23. Januarij.

Hodie in Castris nostris Te Deum Laudamus celebravimus, pro reportata heri victoria, quae in hunc modum accidit. Postquam Serenissimus Princeps cum Exercitu suo Újvárinum versus ire fuisset conatus, dum jam in Comitatu Neográdiensi ad villam Romhány Castra metari jussisset: advenit nuncius, Hostem sub Generalibus Czikingh et Croj, cum Regiminibus Principis Eugenij, Althan, Latur, Ulfeld et Hohenzeller (így,) et Rasciano uno, non procul abesse. Proinde redacto in ordine Exercitu, eo facto Serenissimus Princeps, praemissis ad recognoscendum et velitandum aliquot levioris Armaturae turmis, pontem qui super rivum lutosum Lókus dictum stratus est, transire jussit; et vix tria Regimina transierant: dum Hostis in lineas suas reductus, paratus stetit; adeoque Copijs etiam nostris in lineas distributis, pari ab utrinque motu ad Pugnam properatum est, cujus initium dum Militia antelata Potoczkiano-Tartarica faceret, et Rascianos cum intermixtis Hungaris Caesarianis, a Militia Germanica avelleret ac penitus deleret, aliae quoque Regulatae desultorÿ ordinis duplicatum Hostis imperterrite exceperunt ignem, ac post nudis Gladÿs eos agressi, totum dextrum Cornu dissiparunt; et jam completa omnis videbatur Victoria, nisi quinque circiter Compagniae, ex sinistro Hostis Cornu, in Peditatum nostrum irruissent; qui cum aliqua ex parte Equis conculearentur, et sic confusione facta. fugere inciperent, dumque interea Equestris Militia victoriam prosequitur, Peditatus vero per hostem caeditur: Equitatus noster haec cernens, ad insperatam Confusionem pro succursu redivit. Unde hostis etiam dissipatus se recoligens, in loco suo snbstitit, et cum nostros idem fecisse animadverteret: paulatim ab utrinque recessum est, maxima cum Hostis clade, cujus ne tertia quidem pars, et haec quoque cum multis vulneribus, supermansit, reliqua parte deleta et in Captivitatem accepta, Cadaveribus quoque maxima ex parte per nostros spoliatis, ac insuper Tormentis iu dicto Rivo derelictis. De Hoste ispsi duo Generales, cum alÿs multis Officialibus (de quibus expost certius constabit) perivisse creduntur, quorum Equos, juxta Captivorum relationem agnitos, nostri in praedam egerunt, Supremo-Vigiliarum-Magistro (»Praefecto« helyett) Regiminis Principis Eugenÿ, cum alÿs minoris ordinis Officialibus in Captivitatem deducto. Ex nostris vero Vir probatae fortitudinis Babócsay Brigadír Equestris, et multis actis strenuus Vice-Colonellus Regiminis Szent-Iványi Becze (Becse) cum alÿs 15 Officialibus Pedestribus occubuit; Gregarÿ vero ex Equitatu vix quinquaginta, ex Peditatu vero fere ducenti occubuerunt, totidem ferme et plurimum per capita ab Equestri Hoste vulneratis, ac ad haec uno Capitaneo Regulatae Militiae, praeter aliquot inferiores, incaptivato. Caeterum, prout collimare licet, hic jam aliquot djes morabimur, donec militia bene quiescat, expost Újvárinum versus ituri, et ab inde in Moraviam et Austriam excursiones facturi.

Leuchoviae, 24. Januarij.

Mirabilis heri apud nos casus accidit; postquam enim virtute Domini Generalis Baronis Stephani Andrássy, Commendantis  nostri, et Urbani Czelder Brigaderÿ Colonelli, totiusque Militiae Praesidiariae et Civium, Caesareaai sub Commando Generalis Leflholcz ab insultu repulsi fuissent: hostis fraudem agressus est, ac corrupto per secretam factionem Artolleriae nostrae Inspectore, unum ex propugnaculis et magnam partem muri, pulvere pÿrio ad centum fere passus everti jussit, et quamvis ad hunc casum praevia dje inaniter cum Militia comparuerit, post casum tamen altera denuo rediit et Civitatem dedi sibi postulavit; cui tamen praefatus Dominus Commendans noster generose reposuit: Nimirum nec Generalem Leffholcz decere per illam aperturam, vulgo pres, intrare, quam nebulo ille perduellis fraudulenter fecit, nec sibi exire. Proinde tota nocte indignabundus quatiebat muros nostros, et plus quam 200 bombas injici curavit, insimulque quadruplicem insultum tentavit, fortiter tamen semper repulsus est, et tandem denuo cum magna sui clade discedere coactus, nimis plenus.

Újvár, 26. Januarij.

Foeliciter ad nos redijt Dominus Brigaderus Adamus Balogh ex plaga trans-Vágana, qui Civitates Sancti-Georgÿ, Modor et Bazin Caesareis praesiditatas insultu occupavit, salvisque Civibus, praesidiarios omnes ad unum delevit, ipso quoque Grenerali Long vix clancularie sese salvante, cujus omnis Bagasia, cum aliorum quoque Officialium supellectilinus, quas securitatis, gratia ibi relinquerant, in praedam cessit. Pari fortuna usa est alia quoque partia nostra, in Comitatum Nitriensem ad comportandum comeatum exmissa, quae dum insperatem Supremum-Vigiliarum-Praefectum Regiminis Czikingh, militiam pedestrem secum habentem, prope Bajmócz incidesset, fortiter aggressa est, ipsoque Commendante Officiali cum tota militia trucidato, Conjuges Vice-Colonelli Fluk et aliorum duorum Capitaneorum cum 60 Captivis huc deduxit. Caeterum tristis ad nos relatio pervenit de violenta nece Domini Fodor, unius Regiminis Pedestris Ordinis Colonelli, apud Hostem Captivi, quem cum alÿs 4 Officialibus, Generalis Haiszter, ob justam et de jure Belli necessariam licitamque illius perfidi desertoris Ocskai executionem, manu Carnificis decollandum curavit; ob quem indignum casum ac initae Cartellae inconvenientem, omnis militia concitata est, adeoque ad Serenissimum Principem Legatio missa, ut hanc crudelitatem ex nece aliorum Captivorum ulciscatur, quae omnino jure repraessali in magnis viris brevis retaliabitur.

Homonnae, 28. Januarij.

Excellentissimus Dominus Supremus Generalis Comes Bercsényi hic moratur; qui nonmodo ad resistendum hosti Leuchoviam oppugnanti omnia disponit: sed praecipue exteris negotiationibus, quas absens Serenissimus Princeps universas ejdem procurandas concredidit. dies noctesque impendit. Caeterum, auditur finibus Regni approximare trigintaquinque Polonicas Cohortes Reipublicae reductas, quae servitia Regni acceptaturos se resolverunt, prout etiam Commissarÿ jam obviam ÿs missi sunt. De militia autem Palatini Kioviensis jam Czareae Majestatis mens quietata est, cum ea se ad actualia servitia nostra sese obstrinxerint. De pace altum est silentium, quam Caesareani, ut bonis nostris se explere possint, ejurasse videntur. Sed meliora Deus et djes !

1710.[40]

 

E föntebb közlött becses és változatos tartalmú hirlap-szám, tehát már a negyedik száma (1705, 1706, 1708 és 1710) az Igazmondó Magyar Mercuriusnak, melyet egész terjedelemben bírunk, az 1705 és 1708-ikit t. i. nyomtatva, az 1706 és 1710-ikit pedig fogalmazatban. Figyelemreméltó, hogy a czím ezen 1710-iki számon is világosan »Mercurius Veridicus ex Hungaria«, vagyis, a hatodik évfolyamnál is azonos az első és negyedik évfolyaméval. A kiadvány azonossága ennélfogva kétségen felüli. A változás csak annyi, hogy az 1705-ben hetenként kiadott hírlap, a háborús idők mostohára fordúlt viszonyai következtében, most már, úgymint 1710-ben, csak havonként jelent meg, mint mindjárt alább egy más adatból positive megtudjuk.

Az 1710-iki február hónap eseményeiről szerkesztett hirlap kissé elkésve, martius közepén adatott sajtó alá, Bártfán. Ezen város parancsnoka ekkor, a tevékeny kincstári jogügyész: Okolicsányi Mihály vala, ki tollat, kardot egyaránt ügyesen forgatott. Ő Bártfáról 1710 martius 19-kén hatvan példány új Mercurius Veridicust küld Bercsényi grófnak, e sorok kíséretében:

»Exciád kegyelmes parancsolatja szerint ím 60 exemplárbúl álló Novellákot küldettem Exciádnak; marad nálam is egynéhány, kiket Lengyelországban bé fogom küldeni.«[41]

Bercsényi, a mint e levelet a hírlapokkal vevé, – miután Lőcse városa már, és vele a híres Bréwer-nyomda is, b. Andrássy István árulása folytán febr. 13-án német kézre kerűlt, azt gondolá : nehogy egyszer Bártfa is így járjon, – de meg e városnak messze, az ország félreeső legfelsőbb zugában való fekvése miatt is, a közlekedés oda késedelmes lévén, – czélszerű lesz a szintén derekasan fölszerelt bártfai nyomdát a Felső-Magyarország központján fekvő s különben is jól erődített Kassa városába áthelyezni, mint a hol a hirlapnyomtatás is gyorsabban, alkalmasabban és biztosabban véghez mehetend. Tüstént rendeletet adott tehát Okolicsányinak: végezzen a nyomdatulajdonos Bártfa városával s a művezetővel, a nyomdának Kassára minélelőbb leendő általszállíttatása iránt.[42]

Okolicsányi el is járt tisztébe; de makacs vonakodásra és nyomós nehézségekre talált, melyekről Bártfán 1710 martius 24-én költ válaszában ekként tudósítja Bercsényit:

»Meszcsinszky Uram (Bártfára menekűlt Szaniszló-párti lengyel főúr) által nékem írott Exciád méltóságos levelét alázatos engedelmességgel vévén, tÿpographia iránt való kegyelmes parancsolatját értettem. Kívánván azért Exciád kegyelmes parancsolatjának eleget tennem: magamhoz hivattam az tÿpographust, és bűven megjelentvén neki Exciád intentióját s parancsolatját, legelsőben is felelt, hogy a tÿpographia nem övé, de a Nemes Városé; továbbra penig tudakoztam tűle: mennyi szekér kívántatnék abban lévő instrumentumok alá ? Ahhoz ugyan sok szekér nem kívántatnék, hanem azt mondotta: ha így fogja bolygatni, mint most van, nemcsak nagy kár esik benne, de ha szekér-hányásában összeegyvelednek a betűk, – esztendeig ad imprimendum rendben nem veheti őket. Hanem, ha el kellenék iktatni (=juttatni, szállíttatni) innét: szintén úgy, juxta ordinem alphabeticum külömb-különb rendben s kötésekben venni köllenék a betűket, mint ha imprimálni kellenék; mely rendben való vétel egy holnapig is, – a mint előttem mondotta – véghez nem mehetne. Jelentettem ugyan Bíró Uramnak is az dolgot; egyebet nem felelt, hanem, hogy notabilis kár és confusio nélkűl nem lehet elvitele, kiváltképpen ha hirtelen el kellenek vinni. Ezeket tehát megjelentvén, elvárom alázatosan Exciád további parancsolatját.«[43]

Mint e levélből látszik: mind a nyomdavezető, mind a nyomdatulajdonos város, nem örömest egyeztek volna bele a nyomdának Kassára áthelyezésébe, s azért a tagadhatatlanúl meglévő nehézségeket, a valóságnál még nagyobbakúl igyekeznek vala föltűntetni. De, a határozott s vasjellemű Bercsényi nem az az ember volt, a ki, ha egyszer valamit eltökélt, annak véghezvitelétől egykönnyen elállott, vagy az útjába gördített nehézségektől visszariadt volna. Azonnal újból parancsolt Okolicsányinak, hogy a várost a tulajdonjog épségben tartása iránt megnyugtatva, de a mentségekkel egyébként nem gondolva, a nyomdához tartozó betűanyag és egyéb eszközök czélszerű becsomagolásáról intézkedjék.

»Ezen órában – válaszolja Bártfáról 1710. martius 27-kén Okolicsányi Mihály a fővezérnek – egyszersmind Exciád két rendbeli méltóságos levelét vettem nagy alázatosan, ... Az tÿpographia iránt meghagytam: a mint lehet hamarjában, vegye rendben, hogy elküldhessük Kassa felé.« – Azonban, veti utána, »ha Exciádnak tetszeni fog itt imprimáltatni Novellákot, előbbeni levelemben feltött difficultásra nézve, – míg rendben veszi, addig tudom, vehetem Exciád kegyelmes parancsolatját.«[44]

E kívánt parancsot csakhamar meghozá az april első napjaiban Bártfára érkezett főszállásmester és rabkiváltó biztos Súghó György, ki a Mercurius Veridicus 1710. martius hórúl szóló számának sajtó alá készített fogalmazatát oly utasítással adá kézhez Bercsényi gróftúl Okolicsányinak: e számot még ott Bártfán minél hamarabb nyomassa ki, azután pedig a nyomda elszállíttatásával oly készen legyen, hogy mihelyt a Bártfáról Kassára kísértetendő cs. hadifoglyok födözetéűl kivezényelt két század huszárral Semsey Miklós őrnagy odaérkezend, – egyszersmind a szekerekre rakott nyomdát is átköltöztethesse velök Kassára.

Mire, a parancsok gyors teljesítését megszokott Okolicsányi »Datum Bartphae, 5. Aprilis 1710« kelettel rögtön feleli:

»Súgó Uram ő Kglme ideérkezvén, kezemhez adá Exciád kegyelmes parancsolatját. ... Az Novellákot actu imprimáltatom, holnap elküldem Exciádnak, és mihelyest elgyün Semsey Miklós Főstrázsamester Uram ide, tÿpographiát is rabokkal együtt elviheti; már a szekerek is készen vannak, – kirűl írtam ő Kglmének.«[45]

Az 1710 martius havi szám volt tehát az utolsó a Mercuriusból, mely Bártfán nyomatott, april 5-kén; azontúl a nyomdának átszállítása Kassára, Semsey Miklós, illetőleg a Berthóti-huszárok födözete alatt, csakhamar szerencsésen megtörtént, úgy hiszszük: april 15–20-ika táján.[46] Annyi bizonyos, hogy az átköltöztetett nyomda május elejére már rendben és működésben volt Kassán, úgy, hogy az april hórúlkiadott hírlap már itt készűlhetett el. Ugyanis Berthóti Ferencz altábornok Kassáról 1710. május 13-kán ezeket írja Bercsényinek:

»Midőn már egyik rendbéli levelemet bepecsételtem volna: úgy érkezék Exciád kegyelmes parancsolatja Veracius Constantius könyvnek megküldésérűl; egyet tartottam volt meg magamnak, több nem is volt, azt is Exciád parancsolatjára ezen alkalmatossággal alázatosan megküldettem, együtt pro Aprili imprimáltatott Novellákkal.«[47]

Világosan mutatja e dőlt betűkkel szedett sorokban foglalt adat azt, hogy a Mercurius Veridicus ekkor, 1710-ben, már csak havonkénti számokban nyomatott; de egyszersmind azt is bizonyítja Berthóti ezen levele, hogy a Bártfáról átszállított nyomda, május első felében már, – mint mondók, – Kassán készíté el a kurucz hírlap april hórúl írt számát.

Itt nyomtatták ettől fogva a többi még megjelent számokat is, melyek felől még két levelében Bercsényi grófnak lelünk emlékezetet. Nevezetesen, 1710. június 24-én Sztárától írja a fővezér a fejedelemnek: »....nagy okot ád nekem arra csak ezen acclusa is, (b. Urbich bécsi orosz követ tudósítása) kit már gazeta-formában bocsátok az világra.«[48] Tehát az Urbich Bécsbe menő útjában Eperjesen jún. 18-kán költ ama levelének hírlapi tárgyalását, Bercsényi e nyilatkozatának útmutatása szerint, az Igazmondó Magyar Mercurius június haváról kiadott számában kell keresnünk.

Végre, midőn Bercsényi 1710. november havában, Unghvárról, illetőleg Munkácsról, Lengyelországba utazott, hogy Péter czárnak Jaraszlón időző cancellárával, Dolgoroucky herczeggel személyesen folytassa a tárgyalásokat a nyújtandó orosz segély ügyében, – ezen útjából november 26-kán Szkólya városából így ír Rákóczinak:

»Alázatosan kérem Fölségedet: Decretumot és az Novella-constitutiókot, az pozsoni Articulusokkal, és egy Istvánfit küldjön bé Fölséged, mert igen szükségem lesz azokra in casu deelectione regis (Augusti). Csak Veraciusom sincsen. Míg Jaraszlót megjárom, egy hét beletelik, – addig béhozhatják.«[49]

Itt »az Novella-constitutiók« alatt más nem értethetik, mint a Mercuriusnak a legújabb eseményeket tartalmazó, tehát november havi száma.

Hogy ezen hirlap a Kassának körűlzároltatása idejétől annak a szathmári békekötéssel összeeső capitulátiójáig, vagyis 1710 december havától 1711 april hava végeig terjedő időszakban is világot látott-e még? avagy ekkor már végképen megszűnt? – Adatok hiányában meg nem mondhatjuk ; mindazáltal semmi lényeges akadály fönn nem forog arra nézve, hogy e havi közlönynek egész 1711 tavaszáig, vagyis a szathmári békéig lehető fennállását ne föltételezzük.

 

Lekísértük, íme, az első hazai hirlap folyamát, annak megindúltától, 1705 tavaszától, egész elenyésztéig, 1711 tavaszáig, vagyis a kuruczvilág végéig. Az Igazmondó Magyar Mercurius tehát ezek szerint hat évig állott fenn, előbb mint heti, s utóbb mint havi közlöny.

Mennyi példányban nyomatott? megközelítőleg sem tudjuk; de mint hivatalos kiadvány s nem előfizetési magánvállalat, úgy látszik, nem sokban, végűl talán csak 100 példányban. Legalább Okolicsányi Mihálynak 1710 mart. 19-iki tudósítása ide látszik mutatni.

Elég az, hogy a közlöny, mint rendszeres időközökben megjelenő kiadvány létezett, létezett teljes hat éven át, és létezett egy kurucz tábornok: gr. Eszterházy Antal által megkezdve, s Rákóczi és Bercsényi, vagyis a szabadságháború két főintézője által rendszeresíttetve s mindvégig folytatva. Azt a dicsőséget tehát, hogy ők valának elsők hazánkban, kik az időszaki sajtó fontosságát belátták és a legelső hazai hírlapot ama viszontagságos, háborgó idők daczára is megteremtették, nemzetünk eme nagy férfiaitól, a föntebbiek elolvasása után senki többé el nem vitathatja.

A szathmári békekötés után aztán hosszú időre nyúgalom állott be; de nem a jóllét, a megelégedés, a haza boldogulására törekvő csendes munkálkodásnak, – hanem a tespedésnek, fásúltságnak, halálnak nyúgalma.

Ily viszonyok között teljes tíz esztendő kell vala arra, míg egy lelkes férfiú, a túdós Bél Mátyás, ismét megkísérlé egy hazai hírlapnak megindítását. Ez volt a »Nova Posoniensia« 1721-ben. Azonban, mint tudjuk, e vállalat is csak rövid ideig, két évig élt, – mire megint hosszú, igen hosszú szünet következett.

Ezen utóbbi vállalatból 63 számot sikerűit összegyűjtenem, – míg a Mercurius Veridicusra nézve, a fönt előadottaknál többre, annyi évi gondos búvárkodás után sem mehettem. Mindazáltal még biztat a remény, hogy ezen legelső hazai hírlapból is még sok számot, sőt talán teljes példányt is sikerűlni fog fölfedezni azoknak, kik a föntebbi csekély adataimban foglalt útmutatást követve, az Igazmondó Magyar Mercurius fölkutatása és más magyar szempontok végett; a Rákóczival barátságban élt külföldi államok, nevezetesben: Lengyel-, Porosz-, Orosz-, Svéd- és Francziaország főbb könyvtárait egykoron majd átvizsgálandják. E könyvtárak közt – szerény nézetem szerint – kivált a Rákóczi fejedelemmel rokoni és baráti viszonyban állt hg Sieniawsky és Wisnioweczky-házak hátrahagyott gyűjteményei, valamint a franczia állam-könyvtár átkutatása vezethetne a kívánt eredményre legelőbb.

Idehaza, a harczok és idők viharai, az úgy is kevés számban elterjedt hirlap példányait, úgy látszik, legnagyobbrészt megsemmisítették.[50]

 

 

T.K.

---

Forrás:
Thaly Kálmán: Az első hazai hírlap. (»Mercurius Veridicus ex Hungaria« 1705–1710)
Értekezések a történelmi tudományok köréből. VIII. 4. Budapest, 1879.

Sajtómúzeum Készült az ISZT támogatásával
az Országos Széchényi Könyvtár • Magyar Elektronikus Könyvtár Osztályán © 2007