TORJAY VALTER

 

 

NÉMETH JÓZSEF,
SÁRVÁR IMPRESSZIONISTÁJA

 

 

Az alábbi tanulmány időszerűsége a mai időben már egyáltalán nem lehet kérdéses. A kutatások, melyeknek a vasvári Békeházban működő „Vasi Pantheon” keretében Tóth Csaba mellett egy időben magam is részese voltam, egyértelműen kimutatták, hogy a kb. 1970-el zárható időhatárig sokkal több kvalitásos alkotó működött a megyében, mint az ma köztudott. Azok a társadalmi-politikai változások, amik mindenki előtt ismertek az 1945 utáni időben, számos művészt szabályosan maguk alá temettek. Az ebből adódó, ma már nyilvánvaló aránytalanságokat tartalmazó, torz látásmód még ma is élő valóság. Ennek véget kell vetni, mivel művészeti értékeink jelentős része egyszerűen nem kap publicitást, az alkotókat ismeretlenség, lenéző ajakbigygyesztés kíséri.

Különösen érzékeny ez a kérdés abban az esetben, amikor tehetséges autodidakta művészről van szó, aki a kor művészeti sajátságainak következtében nem szerepelhetett olyan, jelentősebb kiállításokon, ahol tehetségére felfigyelhettek volna. A szocializmus idején állandóan a dolgozó nép kulturális felemeléséről volt szó, de ez nem volt több sok esetben puszta szóvirágnál. Gondolhatjuk, milyen volt ez a helyzet egy olyan – gyakorlatilag kétkezi munkás – kőműves számára, aki odáig „süllyedt” a két világháború közötti időszakban, hogy építési és műkőipari vállalatot fenntartva maga is „kapitalistává” avanzsált. Így lett a Rákosi-korban „egyéb” besorolású, ami társadalmi helyzet és megítélés tekintetében a legrosszabbat jelentette...1

 

Németh József

1. kép. Németh József 1930 körül (szerző tulajdona)

 

Németh József, nagyapám Sárváron látta meg a napvilágot 1904. augusztus 16-án, az akkori Ferencz utca 14. számú házban.2 (1. kép) Édesapja ládonyi Németh József kőművesmester 1858-ban született Tizenháromvárosban, amely ekkor még Sárvártól önálló falu volt.3 Édesapja János, tehát hősünk nagyapja is ezt a mesterséget űzte. Az ekkoriban már 46 esztendős ládonyi Némethnek – ezzel az előnévvel szerepel az 1908-as cím- és névtárban is4 – második házasságából született első gyermeke volt művészünk. Első párja tuberkulózisban hunyt el, sőt később a házasságukból egyetlenként született leányuk is.

A második feleség az 1881-ben született Németh Teréz az ún. Antónia-majorban dolgozó urasági cselédek leánya volt.5 Ekkorra édesapja a szájhagyomány szerint azonban már vadásszá emelkedett. Aligha szerelmi házasságról beszélhetünk, hiszen a családi szájhagyomány szerint az új asszonyt „kommendálták” a középkorú férjnek. Ennek ellenére házasságuk termékeny és hűséges volt. Nyolc életben maradt gyermekük született 1923-ig.

Az édesapáról szintén a családi szájhagyomány fenntartotta, hogy Budapesten dolgozva segédként még dolgozott Ybl keze alatt, valamint a Keleti-pályaudvar nagy, homlokzati ívének stukkózását vezette, sőt részese volt a Parlament építésének is. Bár mindezeket nehéz volna hitelt érdemlően igazolni, arra azonban kétségtelen bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy igen hosszú ideig dolgozott a főváros különböző építkezésein. A századforduló táján Sárváron letelepedve is a stukkózás mesterének mutatják mind megmaradt munkái, mind a szájhagyomány.6 A művészi hajlamot tehát már az ő esetében is kimutathatjuk.

Művészünk gyermekkoráról meglehetősen kevés konkrétumot tudunk: a Ferencz utca 14-ben nőtt fel, ami a mai Dózsa György utca 20-at jelenti. A házat tudtommal 1909-ben egy tömésház helyére emelte édesapja, tisztán családi erőből. Itt végezte elemi iskoláit, majd édesapja mellett inaskodva vált kőművessé. Mindenesetre rengeteg történet maradt fenn gyermekkoráról, többségét maga mesélte el leányának, Dr. Németh Margitnak, Édesanyámnak. Rettenetesen eleven, rossz gyerek volt, aki a legváratlanabb ötletekkel kápráztatta el a közelben lakókat. Ezek között a kézen való boltba menés, lábra akasztott kosárral, vagy a rablópandúr közbeni reterátba való beleesés átlagosnak számítottak. A kukoricán „térgyepülés” napi rutin volt. Alacsony alkata ellenére egész életében a társaság közepe, örök mesélő, tréfálkozó, jószívű, igazi egyéniség maradt.

Már ebben az időben kiderült kiváló futball készsége mellett nem mindennapi kézügyessége és színérzéke. Az akkori, korai mozielőadásoknál a jegy mindennap más színű volt. Az utca gyerekeinek nem volt más dolguk, mint egy aznapi jegyet szerezni, és a „Kisgermán” már gyártotta is a kópiákat. Soha nem bukott le. Mikor már felnőttként a mozi épületét renoválta, mesélte el az öreg igazgatónak a turpisságot.7

Pontosan mikor és hogyan kezdett rajzolni, mi indította a képzőművészet irányába, talán örök rejtély marad. Néhány vonalráccsal felosztott képeslap, könyvben található reprodukció sejteti, hogy másolni igyekezett. Az ő helyzetében ez volt egyetlen lehetősége. Szüleinek házában több olyan kisméretű kép maradt meg, amelyek egyértelműen ilyen másolatok lehettek. Alighanem családi kérésre festette őket, illetve gyakorlásként, amikor éppen nem édesapjának kellett segítenie. Mindezek mellett szórakozása volt még a foci és egész életében való dalárdai szereplése. Hajlékony, szép hangja volt.

1919-ben bizonyosan részt vett Olgyay Ferencnek, a proletárdiktatúra elől a községbe menekült nagyszerű tájképfestőnek rögtönzött művészeti iskolájában, mely e nemben talán az első volt a megyében. Ezt Lakatos József festőművész, Sárvár nagyszerű ismerője is megerősítette, hiszen saját édesapja is járt a kurzusra, amely sajnos nagyon rövid volt.8 Komolyabb figurális stúdiumokat így soha nem tudott végezni, ami bizonyosan befolyásolta későbbi tematikáját.

 

Egzotikus madarak kastélyudvaron

2. kép. Egzotikus madarak kastélyudvaron.
Olaj/vászon. Szignált, évszám nélkül, 1920 körül.
Párja is a szerző tulajdonában.

 

Élete sem tette lehetővé a művészeti tanulmányokat. Dolgozni kellett, s ennél néha többet is tenni. Az idősödő édesapa ugyanis sokat volt távol, de ettől függetlenül az egyre újabb és újabb testvérek rendszeresen érkeztek. Volt idő, amikor a kvázi apaszerepet a még szintén majdhogynem gyámolításra szoruló Jóskának kellett átvennie.9 Mindeközben mégis festett. Elsősorban szentképek másolatait, de másolt csendéleteket, s talán más témákat is. Gyors fejlődés jeleit mutatják ezek. Egy-két „élet utáni” kép fragmentumai is megmaradtak, ezek csendéletek, tájképek lehetettek, de nagyon keveset sikerült találnom, ráadásul datálatlanokat, vagy olvashatatlan évszámmal. Két festmény létezik Budapesten, melyek ugyan nem datáltak, de a 20-as évek elejénél későbbiek aligha lehetnek. Az ikervári kastélyt ábrázolják. Tudok arról, hogy az édesapa valamikor ekkoriban felújítási munkálatokat végzett a kastélyon. Ekkor Németh József az ott található képek közül többet lemásolt.10 (2. kép) Kérdés: miként tudta ezt munka közben megtenni? Édesapja engedte kevesebbet dolgozni? Ez örök kérdés marad. A képek mibenléte is kérdéses. A két kastélyfestmény esetében is sejthető, hogy nem plein air-ben készültek, hanem valamiféle fotó vagy festmény másolatai lehetnek. A komponáltság és a térbeliség elég pontos érzékeltetése erre vall. Biztosat azonban tudni egyelőre nem lehet. Két megnyúlt, vertikális formátumú kép gyanús, ezek kastélykertet ábrázolnak madarakkal, valamint szintén két, az 1924-ben húsz esztendős, gyakorlatilag képzetlen fiatalembertől rendkívül kulturált gyümölcs csendélet. (3. kép)

 

Csendélet

3. kép. Csendélet. Olaj/vászon, szignált, 1924-re datált. Párjával együtt a szerző tulajdona.

 

Több utcakép, illetve annak töredéke is ismert számomra a korai időkből. Ezek esetében a térbeliség helyes érzékeltetése nagyon lefoglalta a festőt, így a munkák kissé nehézkesek lettek, bár a színekben és a fény–árnyék kontrasztokban ügyesség tapasztalható. Ennek ellenére ezekből nehezen lehetne következtetni az érett korszak gyakran zseniális könnyedségű alkotásaira.

A másolás és a képzőművészet iránt már ekkor megnyilvánuló elméleti érdeklődése azonban fokozatosan gyümölcsözni kezdett. Megmaradt ugyanis több olyan, a XX. század legelejéről származó (javarészt a Pesti Napló által, előfizetők számára, ajándékként terjesztett népszerű, de jól illusztrált és informatív) könyv, amelyek nyilvánvalóan, ha másodkézből is, Németh tulajdonába kerültek. Az itt látott és talán néha másolt művek sokat finomíthattak a művészet iránt érdeklődő és érzékeny kőművessegéd látásmódján, növelték ismereteit. Ilyen célból négyzetrácsozott képeslapokkal, könyvekből származó képekkel is találkoztam. Így a 30-as évek elejére már nagyon komoly minőségű másolatok készítésére volt képes, amelyeknek díszes rámázása is bizonyítja, hogy mind ő, mind családja értékelte és becsülte ezt a munkásságot.

„Felszabadulása” után nagyapám nyilván még egy ideig a családi vállalkozásban dolgozott, 1929-ben képesítették kőművessé. Önállósodásának pontos idejét még nem sikerült kiderítenem.11 Ekkoriban kerül komoly kapcsolatba albérlőjük, a hátsó házrészben lakó, elszegényedett, de kiváló cipész hírében álló Lutz Ádám kisebbik leányával, az 1912-ben született Terézzel. A menyasszonynak egy nővére, Manci és egy öccse, Feri volt, édesanyjukat, Wittinger Máriát spanyolnáthában vesztették el. Mostohaanyjukban, Mikó Ilonában azonban az egész család igazi támaszra lelt. Teréznek, akit mindenki csak „Terus”-nak szólított, azonban igen nehéz volt így is a sorsa. Ekkor már édesanyja halálán kívül túl volt egy belga „cseregyerek-akción” is, ami örök megrázkódtatásként maradt meg benne. Zsenge leányként pedig ekkoriban zsákokat hordott talán a cukorgyárban.12

A jószívű fiatalember szomorúan nézte a neki egyébként is tetsző leányka küszködését. Édesanyja rendkívüli ellenérzése dacára megkérte a kezét, és 1930 októberében feleségül vette.13 Rövid ideig alighanem még a szülői házban laktak, de feltehetően nagyon hamarosan elkészült az Arad utcai szép ház, hiszen már az 1932-ben született Ilona egészen kicsi kori fényképének hátterében látható az épület. Ennek felépítéséhez igen komoly anyagi erővel kellett bírni. Tudtommal a testvérek és talán édesapja segítségével épült a szép, későhistorikus elemeket is mutató épület, amelyhez jelentős telek is tartozott. (4. kép) Mindezeket követően jól érezhetően igen megritkult festői tevékenysége. Egyszerűen nem volt rá ideje. Hamar saját csapatot toborzott; komoly kutatás tudna csak fényt deríteni arra a több mint száz épületre, amelyet saját bevallása szerint életében megépített.14 Mindezek mellett egy háború előtti reklámképeslapból tudható, hogy mindenféle műköves munkát elvégzett, s alighanem ekkoriban ő készítette zömében azokat a rendkívül igényes műkő síremlékeket, amelyek ma is állnak a sárvári temetőben, s amelyeknek korabeli fotográfiái hagyatékában meg is maradtak.

 

Arad utca 12. számú ház

4. kép. Az Arad utca 12. számú ház 1940 körül

 

Az 1945 előtti, illetve közvetlen utáni időkben Németh József a környék legkiválóbb építési vállalkozói közé tartozott. A tavasszal felvett rendelések rengeteg munkát adtak neki az egész évben.15 Mint említettem, rengeteg magánházat épített, ezek között nagyon igényesek is akadnak. Alighanem az ő műve a Strohoffer-villa (vajüzem), az Oncsa-telep házai, sőt a rábapatyi, Ady Endre utca 62. szám alatti villa építéséről még fényképek is maradtak fenn. A katolikus templom tornyának renoválásáról számos felvétel maradt, majd közvetlenül a világháború után építette többek között a kertvárosi Szent Teréz-kápolnát, amelynek elnevezése aligha véletlen: édesanyja és felesége védőszentje volt.

Az államosítást Németh József sem kerülhette el, a ktsz-ben azonban vezető állást bíztak rá, ami megfelelt képességeinek. Ezt is humorral tudta feldolgozni, akárcsak a háború borzalmait, amikor dezertőr magyar tisztet rejtegetett; elviselte Tolbuhin marsall beszállásolását házába, vagy nőket mentett meg a szovjet erőszaktól. A háború után az új hatalom képviselői is gyakran kikérték építészeti szaktanácsait, így sikerült megmentenie a sárvári Batthyány utca 29. számú épületen lévő keresztet. Kijelentette, hogy „statikai okokból” nem tanácsos hozzányúlni. Elhitték...16 Az ugratások, tréfák mindennaposak voltak, el is mesélt Édesanyámnak párat, egyik még egy korai magnószalagon is fennmaradt.17

Ekkor már valószínűleg jól ismerte a templom mögött lakó, s a háború utáni időkben nagyon nehezen élő, idősebb festőt, a Párizst és Nagybányát megjárt Gottesmann Alfrédot, Baktay Ervin testvérét. (5. kép) A leszerelt huszárkapitányként nyugdíjából és képeiből éldegélő művész elszigeteltségét nyilván jótékonyan befolyásolta a művészet iránt nagyon érdeklődő, barátságos építőmester. Gottesmann nagyanyámat is megfestette, aminek pontos idejét nem tudni. Viszont fennmaradt egy másik, hasonló formátumú és stílusú portré, ami feltehetően szintén Gottesmann kezétől eredt, s maradt befejezetlen. Erre csak alaposabb vizsgálatok adhatnának bizonyítékot, de nagy valószínűséggel sejthetjük a két portré hasonló időben való keletkezését. Ez utóbbi kép dédapámat, Németh József apósát, Lutz Ádámot, a nehéz sorsú, bár kiváló kvalitású és csillagászattal is foglalkozó cipészmestert ábrázolja. Lutz összetéveszthetetlen vonásait Édesanyám is azonosította a kép előkerülésekor. Az is bizonyos, hogy a kép a modell életének legvégén készülhetett, s talán halála miatt maradt félbe. Lutz Ádám 1952-ben halt meg, alig valamivel szeretett második feleségét, Mikó Ilonát követően. Így elég nagy biztonsággal lehet a portrét az 1950 körüli időre datálni.18 A mű alighanem nagyanyám kérésére született meg – félig.

 

Gottesmann Alfréd és Németh József

5. kép. Gottesmann Alfréd és Németh József a Rába partján. 1950-es évek

 

Gottesmann hatását Németh Józsefre egy korábbi tanulmányomban már érintettem, mikor a nagybányai mester által lediktált és feljegyzésben megmaradt festészeti tanácsokat elemeztem.19 Mindebből kiderült, hogy Gottesmann, a párizsi Laurens-tanítvány, aki korábban Hollósynál is megfordult Münchenben, s ismerte egész Európa művészetét, komolyan vette feladatát. Nemcsak általánosságokat tanácsolt, hanem konkrét színkapcsolatok kezelését is, amelyek a művészetben komolyabban elmerülő autodidaktát kezdetben nagyon erősen befolyásolták is. Csak sejthető, hogy a korai időkben többször is festettek együtt; témában, kompozícióban, színben nagyon hasonló alkotások maradtak fenn az 50-es évek derekától. Többek közt a szatmári terület hatalmas fái között legelő teheneket is megfestette, akárcsak Gottesmann.

Ekkoriban Németh láthatóan teljességgel elfogadta azokat az elveket és szemléletmódot, amit mestere nyújtott neki. Kezdetben még meglehetősen bátortalan volt a szabadban. Néha merevvé rajzolta képeit, láthatóan még nem érzett rá a foltok erejére. Az aláírások is egy szépírás óra leckéire emlékeztetnek. Azonban már ekkor több olyan kompozíciót készített, amelyekből igen komoly képességek sejthetőek. Ilyen többek között egy kőfejtőről, bizonyossággal plein airben készült kis vázlata, amit a korai képek gyakori jellemzőjeként valami régi kartonra festett meg. (6. kép) A jól megválasztott részlet meglehetősen nagy távlatát ugyan kissé bizonytalan festőiséggel, mégis meglepően beszédesen érzékelteti. Ez a munka fényévekkel van túl azokon a próbálkozásokon, amiket – nagyon szórványosan – korábbról ismerni lehet. Habár hullámzó sikerrel, de egyre biztosabban innen indult nagyapám mintegy másfél-két évtizedes festői pályája.

 

Omlás a vörös kavicsbányánál

6. kép. Omlás a vörös kavicsbányánál. Olaj/karton. Jelzetlen, cím hátulján tollal. 1950-es évek első fele

 

Gottesmann nyilván nem tudott számára kellő figurális képzést adni, s erre még kevésbé volt képes a községi, idős rajztanár, Szabó László, akihez néha szintén tanácsért fordult. Ahogy azt a nagyapámat jól ismerő, egykor neki is dolgozó műgyűjtő kőműves, Herbáth Ernő elmondta, Németh mindkét szakembert felkereste, ha valamiben bizonytalan volt. Ha mindketten biztosították arról, hogy a problémát helyesen látja, megnyugodott.20 Ha belegondolunk abba, hogy a mai lehetőségekhez, de még a korabeli helyzethez képest (lásd szombathelyi Derkovits-kör) is mennyire kezdetleges körülmények közt igyekezett a munkával agyonterhelt ember fejlődni, elámulunk az eredményen. Figurális tanulmányok híján is több, kifejező portrét festett. Aki a modelleket ismerte, s én magam is ilyen vagyok, tanúsíthatja ezt. Figurális képe szinte alig maradt. Bár ifjan több szentképet lemásolt, ennél többre nem futotta. Olyan kis vázlat, mint a konyhában tevékenykedő Terust ábrázoló, sem nagyon ismert. Működését, bölcs belátással, a táj- és csendéletfestészetre koncentrálta, itt találta meg a neki való terepet.

Az 50-es évekből és az 1960 körüli időből származó alkotásait közelebbről vizsgálva egyfajta útkeresés képe bontakozik ki – és Gottesmann erőteljes hatása. (7. kép) A hordozó típusa ekkor még meglehetősen vegyes: rétegelt lemez, vászon, különböző kartonok. Feltehetően mindenhonnan összeszedett, alkalmasnak ítélt anyagok. Sajnos ez később több műve esetében is megbosszulta magát. Nyilvánvalóan ekkoriban formálódott ki felszerelése is, amely egyszerű volt: tábori állvány, amelyet ki tudja, honnan szerzett be, s a korszaknál régebbi szabásúnak látszik. Doboz, amiben festékeit tárolta, s néhány ecset. Akkoriban – de még jóval később is – Budapestről lehetett csak művészkellékeket beszerezni. (Ez is nyilván a szocializmus kulturális „vívmánya” lehetett, mert a háború előtt szinte minden helyben megrendelhető, elérhető volt.) Szinte bizonyos, hogy ezek beszerzésében sógora, a fővárosban élő Lutz Ferenc volt segítségére, akinek családját rendszeresen támogatta. (A levelezésekből kiderül, hogy Lutz segített később az újra önállósuló építőmester anyagellátásának megszervezésében is.)

 

Napraforgók

7. kép. Napraforgók. Olaj/rétegelt falemez, jelezve jobbra lent, 1956.

 

Németh József láthatóan kezdettől maga alapozta képeit, de azt, hogy pontosan milyen anyagokkal dolgozott, még nem sikerült megvizsgálni. Feltehetően a tudnivalókat Gottesmanntól tanulta, bár korábban is festett, tehát már voltak információi. Azonban több, ifjúkori próbálkozása gyakorlatilag tökéletesen lejött a vászonról, csak néhány részlet erejéig árulva el, hogy mit ábrázolhatott. Vizsgálódásaim arra az eredményre vezettek, hogy a korábbi képek vegyes jellegű hordozóit a 50-es évek vége felé többségében felváltotta a farostlemez. Németh vásznat ritkán használt. Egyrészt kevéssé jutott hozzá (néha sejthető előre alapozott művészvászon, máskor láthatóan maga alapozta), másrészt számára nem volt praktikus az egyébként nemes hordozó, hiszen szabadban csak táblára erősítve tudta használni, vakkeretet ritkán készíttetett. A farost ilyen szempontból ideális volt, hiszen közvetlenül az állványra tehette. Itt jegyezném meg, hogy Ilona nagynéném 1977-ben bekövetkezett, korai halála után a képek sorsát illetően sokáig nem történt intézkedés. Édesanyámék még tartották az üres házat, a helyi tanács zaklatása ellenére is. Nagyapám öccse és egykori munkatársa, Dezső igyekezett rá gondot viselni. 1985-ben azonban, az ő elhunytával meg kellett válni az épülettől. Erre az időre már magam is foglalkoztam képzőművészettel, és szerencsére már felismertem, hogy nagyapám munkássága komoly értékeket rejt. Borzasztó belegondolni, hogy közel másfél évtizeddel az alkotó halála után a művek zöme a különálló, ún. nyári vagy mosókonyhából került elő, ahol centiméter magasan állt a mosópor (VIM?)... Szinte hihetetlen a képek szerencsés megmenekülése. A hóban repkedő varjakat ábrázoló, kései művet a hálószobának az ajtó melletti cserépkályhája mögül húztam elő. Így menekült meg az életműnek a házban maradt túlnyomó része.

Bár a művek sora elképesztően gyors fejlődést mutat, pontos sorrendiségük megállapítása labilis alapokon áll, mindössze stíluskritikai-technikai meglátásokra lehet hagyatkozni. Nagyapám a műveket viszonylag ritkán szignálta, alighanem csak azokat, amelyeket jelesebbnek érezte. Datálás pedig még ennél is elenyészőbb számban került a munkákra, sokszor olyan elnagyoltan, hogy az ember bizonytalanságban marad. Művészöntudata fokozatosan fejlődött ki, hiszen tudható, hogy járatta a Művészet folyóiratot, albumokat vett, véleménye volt a kor művészeti életéről. Nem szerette az avantgárdot. Örömmel újságolta apámnak Picasso 1962-es önleleplezését, amiről ma nem szívesen ejtenek szót.21 Azzal azonban tökéletesen tisztában volt, hogy a korabeli művészeti életben nem lehet szerepe. Néhány kollektív kiállításon részt vett, és állítólag valami úton-módon egy műve a Magyar Nemzeti Galériába került.22 A szocializmus művészeti struktúrája, osztályszemlélet alapúsága kész, már komoly életművel rendelkező mesterek tömegét is a játéktéren kívülre taszította. Ebben a megye igazán „jeleskedett”, mint azt a tanulmány elején említettem. Az Alap-tagság megszerzése elé nagy nehézségeket gördítettek, s azon kívül nem létezett művészeti nyilvánosság.23 Németh kísérletet sem tett mindezek áttörésére, ettől vállalkozói státusza, a sok elfoglaltság – és alighanem a rá jellemző, bölcs belátás – tartották távol. Környezete azonban tisztelettel és egyfajta csodálattal adózott neki. Mindezek után érthető, hogy habár munkáinak egy részét berámáztatta valamely helyi asztalossal (a keretekben Édesanyám szerint cserélgette a képeket), a művek egy jelentős részén még a hazaszállításból eredő spárganyomok és az állvány befogójának üresen maradt foltja is megmaradt. Belső emigrációját alighanem sokkal kevésbé tragikusan élte meg, mint sokan kortársai közül (és ha nagyon tárgyilagos akarok lenni, hasonló helyzetek ma is előfordulnak...).

Azt, hogy Burghardt Rezső pontosan mikor vetődhetett először Zsennyére, nem tudom. Ez alighanem az 50-es évek második felében lehetett, mert ekkoriban kezdett nagyapám Gottesmann szellemétől eltérő, erőteljesebb módon dolgozni. Egy-két datált munka is sejteti a változás idejét. Zsennye elérhető távolságra van Sárvártól, ott művészek vannak, oda kellett tehát menni. Valahogyan jó nexusba keveredett a neves budapesti művésszel. A hatalmas festői vénájú, erőteljes, technikájában a kor legjobbjai által kiművelt (Hegedűs Gyula, Benczúr, az olasz Tallone, Párizsban Lucien Simon és főleg Menard, Londonban az amerikai Sargent) Burghardt sokkal közelebb állt nagyapám temperamentumos egyéniségéhez, mint Gottesmann. Az ő hatására alakult ki késői, érett stílusa, amelyben legremekebb munkáit alkotta meg. Burghardt közvetlen hatása is kimutatható abban a nagyszerű, nagyméretű virágcsendéletben, amelyet egyértelműen a mester egyik, könyvben is megjelent alkotása inspirált.24 (8. kép) Budapesten is meglátogatta nagyapám a lakásán, erre Édesanyám emlékezett vissza. Nagyanyámmal várták, míg röviden elbeszélgetett Burghardttal. Mindez valamikor 1960 körül lehetett.

 

Nagy virágcsendélet

8. kép. Nagy virágcsendélet. Olaj/farost, jelezve jobbra lent, 1964.

 

Már a korai munkákon is néha érezhető, hogy Némethnek nem volt egészen kielégítő Gottesmann metódusa, erőteljességre törekvése ki-kiütközött. Vaskosabb, pasztózus, viharzóbb ecsetnyomokban, erőteljes kolorisztikus megoldásokban, melyek a tanácsolt finomabb, sápadtabb színek közé vegyülnek. A 60-as évekre végleg megszabadult ezektől a kötöttségektől. Először még Gottesmann kissé sápadt színeivel, de már erőteljesen festett meg többek között egy malomnak látszó épületet. (9. kép) Itt már farostra dolgozott. A kép jelöletlen és datálatlan, a művek hátoldalán lévő számozás jelentését pedig mindeddig nem sikerült megértenem. Pedig ez számos probléma megoldásához talán közelebb vihetne.25

 

Malomépület

9. kép. Malomépület (?) Sárvár környékén. Olaj/farost, jelzetlen, 1960 körül (?)

 

Lehet találni az ismert anyagban még több ilyen, feltételezhetően átmeneti munkát, de az utolsó évtized képei már mind a végleges stílust tükrözik. Tudatos játék a vékony-vastag faktúrákkal, a meleg, tüzes színek szerencsésen ellenpontozódnak hideg hatásokkal. Az ecsetjárás bátor, élvezettel teli, de soha nem brutális semmilyen hatásában sem, finom egyensúlyérzék tartja féken. Kicsinyes részletezgetésbe nem bocsátkozik, azonban rendszerint érzi a megjelenítés követelményeit. A laza, világos, de erőteljes, ízes és színgazdag művészet egyszerre hazai és érezhetően kissé franciás, sőt talán nem tévedek, ha Németh Józsefet a megye egyik franciásan oldott, az impresszionizmus és posztimpresszionizmus irányába legszerencsésebben orientálódó tájfestőjeként határozom meg. Talán nem véletlen, hogy már évtizedek óta több művének koloritjáról Renoir jut eszembe. Minden bizonnyal kedvelte őt, akár a többi impresszionistát. Valódi képességeire tehát alighanem a pedagógiában jártas Burghardt döbbentette rá, nem pedig Gottesmann, ahogy azt eddig elkönyvelték. (10. kép)

 

A Rába fűzfával

10. kép. A Rába fűzfával. Olaj/farost, jelezve jobbra lent, évszám nélkül. 1960-as évek

 

Vasárnap délelőtt, általában biciklivel ment festeni, sokszor délben már haza is ért, tehát tematikája abszolút Sárvár környezetéhez kötődik; mindössze néhány távolabb keletkezett művéről tudunk. Így számos fénykép maradt fenn egy pontosan nem datálható, de 1960 körüli lillafüredi kirándulásról, ahol a Palota Szálloda előtt is több fotó készült.

 

Festés a Bükkben

11. kép. Festés a Bükkben, Lillafüred környékén. A képen Lutz Teréz és egy ismeretlen férfi. 1960-as évek eleje

 

Felesége mellett annak öccse, Lutz Feri és egy általam nem ismert barátja a kísérők. Ritka szerencseként fennmaradt két felvétel a hegyek közt, szabadban dolgozó művészről. A másik szerencse, hogy az itt festett kép meg is maradt és biztonsággal azonosítható, sőt a téma több fénykép hátterében meg is jelenik. Bár a téma idegensége némileg érződik a munka kompozícióján és térvezetésén, egy színeiben, valőrjeiben erőteljes, élményszerű mű keletkezett, amely szervesen illeszkedik az ouvre érett szakaszába. (11. és 12. képek)

 

Lillafüred

12. kép Lillafüred környéki részlet. Olaj/farost, jelzetlen

 

Más hasonló esetek később is történtek. 1963-ban ment férjhez kisebbik lánya, Marika, Édesanyám. Szüleimnek pár évvel később egy kis Trabant autója lett. Ez már 1967 körül vagy valamivel azután volt, amikor nagyanyám már nem élt; nagyapám Ilikével élt és vitte a műhelyt. Több kirándulásra is elvitték. Talán ekkor festette a Badacsonyi mólót, egyik kiemelkedő művét, s többek között egy csodás valőrtanulmányt a távoli Badacsonyról. (13. kép) Dokumentumok maradtak fenn egy sümegi várfestésről is, ahol már gyermekként magam is megjelentem. Sajnos nem emlékszem. A fotóról azonban jól kivehető egy remek festmény, ami ma ismeretlen helyen van. A falu népe egyáltalán nem zavarta Némethet: sőt Édesanyám szerint még jobban ment a munka, ha volt közönség. Nagyapám egész életében a társaság központja; tréfával, derűvel, energiával teli, emberszerető személyiség volt, még alkotás közben is. (14. kép)

 

Badacsonyi móló

13. kép. Badacsonyi móló. Olaj/falemez, 1960-as évek második fele

 

festés

14. kép. A sümegi vár festése 1968-ban. A kép bal szélén látható kisgyerek a tanulmány írója.

 

Az utolsó évtizedben alkotott művek egységes képet mutatnak, és a tanulmányszerű ábrázoláson rég túlléptek. Egy kisméretű, saját tulajdonomban lévő téli kép havas szántóföldet, a távolban néhány ház kéményének pirosát, s a borús ég erőteljes foltjait a szürkés és lokális árnyalatok teljesen egyedi, s bátor festőiségével emeli az élmény szintjére. A téli táj erősségei közé tartozott, több méretben és változatban is megfestette ablakából az utca szemközti házának kertjét, amelynek helyén ma egy óriási, családi ház áll. A talán legjobban sikerült, nagyobb méretű változat bármely nemzetközi kiállításon megállná a helyét kifinomult színhatásával, hangulatos kompozíciójával. Két, kisebb méretű változaton is látszik, mennyire élvezte a témát, télen több időt szentelhetett a festészetnek. Egy kisebb, napsütötte, havas háztetőt ábrázoló művén a napsütést ropogós, friss ecsetjátékkal, biztosan eltalált színekkel ragadta meg. Másik csúcspontja ennek a témavilágnak egy havas szántóföldeket ábrázoló munkája, ahol színezésének drámaisága mellett mégis valami sajátos otthonosság-érzés tölti el az embert. (15. kép)

 

Téli földek

15. kép. Téli földek. Olaj/farost, jelzetlen

 

Tavaszi, virágzó fákat ábrázoló művei között is több remekbe szabott olajfestményt ismerünk – más technikával ugyanis nem dolgozott. Az egyik fehéren virágzó fákat ábrázol, nagyon finoman eltalált texturális hatásokkal 1965-ből, ahol az impresszionizmus mellett talán távolról Mednyánszky hasonló munkáinak hatása is felsejlik. (16. kép)

 

Virágzó fák

16. kép. Virágzó fák. Olaj/farost, jelezve jobbra lent, 1965.

 

Nyári és őszi képei teszik ki tájfestészetének javát. Már az 50-es évek „Gottesmann-periódus”-ában számos kiváló alkotást sikerült produkálnia, pl. több kukoricaföldet ábrázoló művet, a kartonra készült, távoli, fás tájat ábrázoló ikerképecskéket, vagy a sárvári állomás fűtőházáról készültet. A későbbi képeken telt, sokszor igen merész színhatások fejezik ki a rekkenő hőséget. Ekkoriban a Rába partja, a „Tilosalja”, a „Vadkert” legjellegzetesebb helyszínei. Egyre szívesebben tanulmányozta az erdő fény- és színvilágát. Az egyik legkiválóbb alkotás talán még az 1960 körüli időben keletkezett. Egy erdőbelső, a lombokon áttört fényekkel. Olyan elképesztő intenzitást mutat, amelyet csak a legkiválóbb tájlírikusok esetében tapasztalunk: a kék, zöld, vöröses színek lüktető harmóniába olvadnak a szinte vakmerő festőiség hatására. (17. kép) Rába-parti képeit is ez a szinte robbanó öröm jellemzi: bátran feldobott foltok, gazdagon áttört színek remegnek a folyó kanyarulatait, vagy a horgász téma változatait feldolgozó munkáin. Legjobb képeit nem szívesen adta ki a kezéből a tapasztalatok szerint, azonban éppen ebből a tematikából az egyik legjobb mű sárvári magántulajdonban van. Megfigyelhető, hogy a 60-as években gyakran kísérletezett a komplementer színhatások lehetőségeivel. Így több erdei tájképén a zöld lombok közt vöröses fatörzsek, egy őszi kompozíción a pasztózusan festett, sárga lombkorona az ég lilás tónusaival képez egységet. Általában igyekezett a vékony, lazúros és vastag festékrétegek lehetőségeit kihasználni, ez is viszonylag távol állt a Gottesmannra jellemző technikától.

 

Erdőbelső

17. kép. Erdőbelső. Olaj/falemez, jelzetlen

 

A „Tilosalja” ma már szintén eltűnt erdei útjának számos változatát festette meg. Ezek különböző kvalitásúak, de az átlagos darabok is élményt nyújtó, hiteles alkotások. Főleg őszi, kora tavaszi munkái között találhatók olyanok, amelyek máskor meg nem ismételt témát mutatnak be: egy földdarabot nagy pocsolyával, tisztásokat, avarba temetkező néhány fát. Mint már jeleztem, Németh Józsefre nem igazán volt jellemző a melankólia, de ezeken a munkákon sokszor elmélázóbbnak tűnik, mint máskor: mintha saját korai elmúlása suhanna át ezeken a ritka műveken. (18. kép)

 

Kukoricaföld belvízzel

18. kép. Kukoricaföld belvízzel. Olaj/farost. Jelezve jobbra lent, 1964.

 

Városképpel is kísérletezett. Fennmaradt egy robbanóan eleven kép a lakásához közeli Kató köz kacsaúsztató taváról. Ennek sincs ma már nyoma; érdekes, nincs róla tudomásom, hogy a szomszédos téglagyárral megpróbálkozott volna. Talán nem érezte elég esztétikusnak. Salamon Nándor közli Gottesmann Alfréd egy hasonló beállítású képét ugyanazon témáról. Elképzelhető ugyan, hogy a két mű egy időben, együtt készült, de az nyilvánvaló, hogy mesterünk ekkor már nem követte Gottesmann elveit, vagy csak részben. Jóval kisebb képkivágást használt, és csak a vályogházzal, valamint a tavacskával foglalkozott. Bár hasonló évszakban készült a két festmény, az alaposabb összehasonlítás mégis számos eltérést mutat. Más jellegű, erőteljesebb kolorit, pasztózusabb ecsetmunka, karakteresebb formálás jellemző Németh képére. Bár Salamon is a későiek közé helyezi Gottesmann művét, mesterünk annak ismeretében talán évekkel később alkotta meg saját verzióját az otthonához olyan közeli motívumról.26 A tó szélén Némethnél látható vízi növényzetnek ui. a másik képen nincs nyoma, holott még éppen belefért volna a kép szélébe. (19. kép)

 

Kató köz

19. kép. Kató köz. Olaj/farost, jelzetlen

 

A vár több évszakban is érdekelte mesterünket. Talán kissé Gottesmannal kívánt vetélkedni – eredménnyel. Ezek kivétel nélkül színvonalas alkotások lettek, több irányból is megörökítette gyermekkori vásári- és cirkuszos élményeinek helyszínét.27 Téli is akad ezek közt a munkák közt, a kopasz fák közül elővillanó torony motívumával. Máskor oldalról, vagy majdnem frontálisan, élénk napfényhatásokkal ábrázolja a témát. A kidolgozottabb és vázlatszerűbb változatok egyaránt meggyőzően érzékeltetik a környék atmoszféráját. (20. kép) Egy nagy, modern épület nagyméretű képe is megmaradt erősen sérülten, de ez láthatóan nem volt számára elég izgalmas, maga a mű pedig súlyosan sérült. A már említett, malmot ábrázoló képéhez csatlakozik egy másik, időben nehezen behatárolható, nagyon lendületes kísérlete is, amin szintén a francia impresszionizmus hatása érződik. Pici, virágos réteket ábrázoló festményei is erre orientálódnak. Többször megörökítette a közeli Csénye falu még érintetlen, régies utcaképét is.

 

A sárvári vár

20. kép. A sárvári vár. Olaj/farost, jelezve jobbra lent, 1960-as évek

 

Bár egészen nyilvánvaló, hogy nagyapám kivételesen szerette és értette a sárvári tájat, más műfajokban is alkotott jelentős munkákat. Elsősorban a csendélet volt ez a terület. Főként gyümölcsök, reggeliző asztalok, virágok voltak ezeknek témái. Egy esetben a festészet eszközeit is megörökítette egy elbűvölő kis képen. Legszebb virágcsendéletét 60x80 cm-es méretben – mint említettem, s képen is szerepel – Burghardt egy művének ihletésére, de saját beállításról festette. Nem tudható, hogy mennyi kallódik az ilyen témájú alkotások közül, de több erőteljes és egyben oldottan kifinomult részletet tartalmazó mű maradt saját gyűjteményemben is. Néhány olyan tárgy is fennmaradt, mely ezeken a műveken szerepel. Így egy fehér csíkos, zöld abrosz, vagy a „nagy” virágcsendéleten látható, mezőtúri váza. Utóbbi egy nagyanyámat és Édesanyámat feltehetően a hálószobában ábrázoló, 1960 körüli fényképen is látható.

 

portréfestés

21. kép. Németh József az Arad utcai házban talán ifj. Lutz Ferenc arcképét festi.
1960-as évek első fele, feltehetően Lutz Ferenc felvétele

 

Németh Józsefnek számos portréja lappang. Nyilvánvalóan kérésre festette ilyen jellegű munkáinak többségét. Így nem csoda, hogy a modellek is közvetlen környezetéből kerültek ki: gyerekek, munkások, ismerősök. Egy megmaradt felvételen az előszobában, ahol íróasztala is állt, éppen egy fiú portréját, alighanem sógorának, Lutz Ferencnek szintén Feri nevű gyermekét festi. (21. kép) Így maradt fenn munka, a szomszéd ”Bunci” varrónő kisfiáról, Janzsó Jánosról, vagy – Herbáth Ernő gyűjteményében – a kitűnő kőművesnek induló, de nagyapám halála után alkoholistává züllő és Ilonát is megkárosító „Tibi”-ről, kinek halálát is az alkohol okozta. Ezek többé-kevésbé találó képek, de nem tartoznak munkássága kiemelkedő darabjai közé. Nem volt igazán nagy tapasztalata a figuratív alkotásban, mint korábban is említettem; nem véletlen, hogy egyetlen családtagjáról sem ismerek szuverén portrét, önmagát kivéve, azonban ezeket sem fejezte be teljesen. Az ő igazi terepe a táj volt, s valószínűleg érdeklődésének fókuszában is végig ez állott. (22. kép)

 

Önarckép

22. kép. Önarckép. Olaj/vászon, jelzetlen

 

Bár a figurativitást kerülte, fényképek alapján azonban nagyon valószínű, hogy egyes alkalmakra a sárvári templom számára több tablót is festett. Ilyenkor nyilván más ábrázolásokat használt fel. Rajza kevés maradt: néhány másolat, főleg fejek ifjúkorából, valamint egy tűznél melegedő, csuklyás alakokat ábrázoló – nem ismeretes, hogy megfestette volna ezt az erősen vázlatos elképzelést, de arra utal, hogy vágyott volna ilyen kompozíciókra.

1967-ben óriási csapás érte. Ősszel elhunyt imádott felesége, Terus, akit mellrákja miatt Szabolcs professzor már két évvel korábban megműtött. Terus nyáron még a fővárosban, öccsénél, Ürömhegyen próbált erőt gyűjteni. Akkorról datált levelezésük feltárja a mindennapok problémáinak megbeszélésén keresztül azt a mélységes szeretetet, ami összefűzte a két embert. Mint kiderült, az a rengeteg, kitűnő minőségű sírkő, amiből még ma is sok áll szerte Sárvár temetőjében és a környező településeken, bizony állandó anyaghiány-problémák közepette készült. Előfordult, hogy heteket kellett cementre várni. Németh állandóan evésre biztatja feleségét, hogy megerősödjön, tanácsokkal igyekszik szolgálni. Terus köhögése a legfőbb probléma, talán nem is tudták, hogy a valódi ok a tüdőben képződött áttét... A „rák” szó elő sem fordul a levelekben.28

1967 karácsonya nagyon szomorúra sikeredett. Ezentúl Ilinek kellett volna a cukorbetegséggel is küzdő édesapját vigyáznia, de erre ő nem igazán volt alkalmas. Nagyapám 1968-tól egy találmányon törte a fejét, egy gránitvágó „gatter”-en, amit tudtommal végül szabadalmaztatott is. Talán ezzel próbálta fájdalmáról figyelmét elterelni.29

Idősebb korában Németh József sok mindent igyekezett a kultúra terén pótolni, amire korábban nem volt módja. Mint említettem, művészeti könyveket vásárolt, lapokat járatott. Nagy valószínűséggel ez már az 50-es években megkezdődött, főleg 1956-tól, amikor a pécsi orvosegyetemre került lánya, Margit sok „kultúrlevegőt” hozott a házba szaporodó lemezgyűjteményével, művelt barátaival. Egy-egy budapesti kiállításról sógora, Lutz Ferenc is beszámolt neki.30 1964-ben szüleimmel Lipcsébe utazott, és a Tamástemplomot is megnézte. De kézzel-lábbal megbeszélte a német munkásokkal egy épülő, nagy ház problémáit is. Mindezek mellett zenét hallgatott, televíziót nézett. Verdi Don Carlos című operájából Fülöp király áriája nagy kedvence lett, az irodalomban pedig Az öreg halász és a tenger.

 

Az oladi domb télen

23. kép. Az oladi domb télen. Olaj/ farost, jelzetlen, 1960-as évek vége

 

Nem lehet tudni, mennyire vetette vissza alkotókedvét felesége halála, mert még 1967 nyarán is remek képet festett egy cséplésről, ahol a hideg és meleg színek lüktető ellentétére építette a kompozíciót. Egyértelműen tovább dolgozott. Az említett balatoni képeket Terus már alighanem csak részben láthatta, a sümegi várfestés is 1968-ban történt. Kései remekműveinek egyike, talán élete egyik legszebb képe a szombathelyi oladi dombról 1969 körül keletkezhetett. Talán ennek festésénél voltam jelen, s homályosan emlékszem is: ott toporogtam mellette a hóban. Rémlik, ahogy a varjakat festette, a kék reflexeket, a vöröseket és sárgákat. Mindez nagyon mély hatást tett rám, gyönyörűség volt nézni, ahogy feltette a színeket, melyek frissességtől csillogtak. Egyáltalán nem zavartam, könynyedén oldotta meg a nehéz valőr problémákat. (23. kép) Később egy ködös képet is festett, repkedő varjakkal. Ez utóbbit szedtem elő 1985-ben a kályha mögül, mint említettem. Világlátása egyre jobban elmélyült... (24. kép)

 

Tél

24. kép. Tél. Olaj/farost, jelzetlen

 

Aztán jött 1971. február 17-ének szomorú reggele. Még felébredt, Ilitől egy pohár tejet kért, ezután érte az infarktus. Előtte pár nappal vitte körbe Édesanyámat Sárváron autóval, hogy megmutassa építéseit, amiket élete során alkotott.31

Végezetül szokás összefoglalni a tárgyalt művész munkásságának jelentőségét. Miben is áll ez? Németh József azok közé a mesterek közé tartozik véleményem szerint, akik alátámasztják a hazai autodidakta művészet kivételes jelentőségét, mely Csontváryt, Gulácsyt, Nagy Balogh Jánost és számos más, remek képességű alkotót adott az országnak. Ilyen megyénkben is bőven akadt, s akad ma is, akár Szakács Lászlót, akár Csonka Ernőt, Káldy Lajost, Marosfalvi Antalt, Várnai Valériát, vagy éppen Jaksa Istvánt nézem, hosszú a sor. Nem akadémián szerezték tudásukat. Míg azonban ezek a művészek zömükben a Derkovits-körben alapos és rendszeres képzésben részesültek az évek sora alatt, addig Németh József sokkal nehezebb, e tanulmányban vázolt körülmények között szerzett gyakorlatot. Így nyugodtan lehet mondani, hogy rendkívüli teljesítményével meglehetősen külön áll még az autodidakták körében is. Mindezek mellett a Sárváron való élet a kiállításokon való szereplését, a művészeti életbe való bekapcsolódását is hátrányosan érintette. Elképzelhető ugyan, hogy az 50-es években még ott tevékenykedő Majthényi Károly bevette néhány kollektív kiállításba, de ennek jelentősége egyelőre nem tűnik nagynak.

Önálló vállalkozóként nem tehette meg azt, mint amit pl. Szakács László, hogy a hivatalból távozva minden idejét a művészetnek szentelje, erre csak az ötvenes években adatott meg a lehetősége. Mindezek mellett elmélyült és gyakran magas színvonalú tolmácsolója lett szűkebb szülőföldje szép tájainak. Festői stílusa meglehetősen elüt a többi vasi festőétől. Spontán, bátor és mégis érzékeny, eleven színvilágú művei azonban szervesen illeszkednek hazánk művészeti szövetébe, gazdagítva nem csupán Sárvár művészeti életét, hanem hazai plein air festészetünket is.

   

JEGYZETEK

1 A Németh család 20-as évekbeli vállalkozói munkássága nincs még tisztázva. Mivel ekkor már édesapjuk, id. Németh József hivatalosan nem működött, alighanem fiait segítette tanácsaival. Szórványos adatok vannak arról, hogy a testvérek egy ideig közös vállalkozásban dolgoztak volna. A legidősebb testvér, ifj. Németh József azonban már 1931-ben feltehetően önálló iparossá vált, hiszen az Országos Társadalombiztosító Intézet már ez év októberében lajstromba vette a csehimindszenti Jankovics Istvánt, akinek Németh a munkaadója. Kb. ekkoriban épült fel Arad utcai háza is. Nagy valószínűséggel a testvérek egy része továbbra is együtt maradt, hiszen "Németh testvérek" cégnek címzett levelet sikerült felkutatni a családi archívumban 1933-ból.
2 Születését illetően a tulajdonomban lévő halotti anyakönyvi kivonat – kelt Sárváron 1971. február 17-én – száma C 030020. A születés helyét illetően a mai Dózsa György utca 20. számú ház helyéről van szó. Itt állt a családi hagyomány szerint az a tömésház, amit aztán 1909-ben a ma még álló, id. Németh által épített, historikus stílusú téglaházzal kiváltottak.
3 Munkakönyve saját tulajdonomban.
4 Vasvármegye Címtára. Összeállította és kiadja Fóth Kálmán. Szombathely, 1908. 306. old.
5 A születés időpontjára és helyére nézve dokumentum a tulajdonomban lévő halotti anyakönyvi kivonat. A születés helyét a családi hagyomány is fenntartotta.
6 Mind a családi hagyomány, mind Herbáth Ernő, sárvári kőművesmester, nagyapám egykori alkalmazottja említette id. Németh stukkózási szakértelmét. Fennmaradt munkakönyvei szerint már 1874-ben adót fizetett, s a sárvári ipartestületbe tartozott. 1890–91-ből maradtak csak fenn bepecsételt munkahelyei, melyek nagyon változatosak: Schirmbrandtól Gutwillig Józsefig sok műhelyben megfordult. Meglátásom szerint esetleg Ybl házának emeletráépítésén vehetett részt, mely a nagy építész 1887-es, késői munkája. Erre ui. ládonyi Németh nagyon büszke volt. A Keleti-pályaudvar stukkózásával kapcsolatos információ Németh Jenő büki unokabátyámtól származik. (Lakik: Torkos sor 11.)
7 Édesanyám, Dr. Németh Margit (1937–2008) szóbeli közlése
8 Olgyay 1919-es itteni tartózkodása közismert. Lakatos József sárvári festőművész, de Édesanyám is említette nagyapám ottani szereplését.
9 Édesanyám számos esetben említette.
10 Uő.
11 A bizonyítvány 1929. július 5-én kelt. A tulajdonomban 1958. december 24-én kelt (321/1958) másolata van, Insperger Géza közjegyző által. Önállósodásának dilemmáihoz lásd az 1. jegyzetet. Azonban a hivatalos iparigazolvány Sárváron 1934. január 5-én kelt, mint "szabad" ipart űző építészvállalkozónak. Az engedély Sárvárra szólt, de ezt alighanem igen hamar kiterjesztették.
12 Ugyanő, valamint egy-két belga fotográfia ismeretlen személyekről és egy rendkívül megrázó, szívbemarkoló levél szól a történtekről.
13 Édesanyám alaposan elmesélte szülei egymásra találásának történetét és dédanyám reakcióját, aki menyét csak "kódis"-nak nevezte. Kerülték is egymást egész életükben. Családi lapjuk tulajdonomban van, mely szerint 1930. október 29-én házasodtak össze Sárváron.
14 Édesanyám, de Édesapám is hallotta ezt a kijelentést, amikor nagyapám elképedve nézte 1962-ben Bolyai utcai sorház otthonuk ócska kivitelezését.
15 Lutz Margit ("Manci"), nagyanyám nővérének levele tulajdonomban Budapestről, 1938 februárjából. Érdeklődik, hogy "Józsi köti-e már a tavaszi üzleteket, milyennek ígérkezik a szezon?"
16 Édesanyám mindezeket már saját szemével látta. A rejtegetett katonatiszt fotója is megvan, Sárváron esküdtek párjával, amint elhaladt a front. Egy orosz géppisztollyal valóban belőtt a szobába, mikor egy lány nagyapámékhoz menekült. Titkos pincerekeszben bújtatta húgait is. Tolbuhin pedig valóban lakott az Arad utca 12-ben. Sajnos. A kereszt történetét is többször elmesélte Édesanyám.
17 Tulajdonomban, talán 1960 körülről.
18 Bár iratokkal nem rendelkezem, azonban több fotográfián tisztán látszik az évszám Lutz fejfáján, ugyanitt felesége, Mikó Ilona 1951-es dátuma is. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy a képek Németh és Gottesmann szorosabb kapcsolatának elején keletkezhettek, amikor intenzívebben kezdett festeni, és az idős mestertől tanácsokat kapott.
19 In: TORJAY Valter: Gottesmann Alfréd festőművész alkotói titkai (Ahogy nagyapámnak tollba mondta.) Vasi Szemle, 2011. 5–6. 578–586. old.
20 Herbáth Ernő közlése, 1990.
21 Édesapám közlése. A Picasso-nyilatkozatot említi CZAKÓ Gábor: Picasso meg a Magyar Művészeti Akadémia. In: http://www.irodalmilap.net/?q=cikk/pablo-picasso-meg-magyar-muveszeti-akademia
22 Amennyiben ez valóban igaz, akkor sem biztos, hogy a munkát még ma is a gyűjteményben fel lehet lelni. Édesanyám, Dr. Németh Margit többször említette, hogy valamiféle "népi tehetségeket" bemutató kiállítás keretében került mű a Galériába. Ez lehet, hogy még a Rákosi-korszakban, vagy nem sokkal később történt.
23 Elsősorban Tóth Csaba munkásságára gondolok, aki tanulmányok sorában – többek közt a Vasi Szemle hasábjain is – gyakran tett említést ezekről a körülményekről. Mindezekkel kutatásaim során magam is gyakran találkoztam. Különösen két-három alkotó rendelkezett a szocializmus idején olyan hatalommal, ami ezt lehetővé tette. Az ország egész területén voltak ilyen "megbízottak" a párt részéről. Jellemző S. Unger Károlynak, a kivételes tehetségű szobrásznak az esete, aki úgy kapta meg az alaptagságot egy konkurens szobrászon keresztül, "ha nincs több szobor". Ezentúl csak festhetett. A történet idős művészek körében még ma is közismert. Sajnálattal, de ezeket a történéseket nem lehet többé említés nélkül hagyni.
24 Ez a nagyalakú, reprezentatív kiadvány nagyapám tulajdonában is megvolt: Magyar művészet a XX. században. Szerk.: Pogány Ö. Gábor, Képzőművészeti Alap, Budapest, 1959.
25 A tulajdonomban lévő alkotások hátoldalán rendszerint latin "I." vagy "II." után "/" jel következik, majd egy arab sorszám. Az elszórt dátumok nem jelentenek időbeliséget, ugyanis érettebb művek is rendelkeznek néha "I." sorszámmal. Az sem tiszta, hogy a két latin szám mit különít el, mert kvalitásítéletnek sem tűnik. Nem is minden kép kapott számot, bár ez mintha a legkésőbbiek esetében fordulna elő.
26 SALAMON Nándor: Nagybányától Sárvárig... Gottesmann Alfréd. Sárvár, 2013. 101. old., 33. színes kép
27 Az 1990-es évek végén előkerült egy hangszalag, amin a festő történeteket mesél 1960 körül. Így beszéli el, amikor gyermekkorában a várárokban felállított nyitott cirkuszt egy fa ágáról nézték, amire a község összes gyereke ült, s rászakadt az előadásra, aminek azonnal vége is lett...
28 A levelezés tulajdonomban. Művészeti kérdésekről nem esik szó.
29 A dokumentáció tulajdonomban. A prototípust még láttam. Sajnos napjainkra megsemmisült.
30 Található ilyen a fennmaradt levelezésben. Pesti útjain bizonyosan kiállításokat, múzeumokat is látogatott.
31 Halotti anyakönyv, lásd 2. jegyzet!