13.
évfolyam |
Küng,
Hans: Minden
dolgok kezdete. Természettudomány és vallás. |
|
Hankovszky Béla kiváló tanulmányában[1]
az emberiség történetének korszakolását eredeti módon az egyes ember
életútjára alkalmazza: ahogyan az emberiség történelmében, úgy az egyén
élettörténetében is megkülönböztethetünk premodern, modern és posztmodern
kort – legalábbis a valláshoz való viszonyulás tekintetében mindenképp. A
premodernt a reflektálatlan, naiv vallásosság jellemzi. Ezt követi a modern
minden korábbi bizonyosságot megkérdőjelező intellektuális „lázadása” a
tudomány és a ráció nevében, amely nemritkán a vallás teljes elutasításával
jár. Ám a modern racionalizmus[2]
– bár sok talányt megoldott – nem képes megválaszolni az ember végső
kérdéseit, így a posztmodern ember újra a vallás, a metafizika felé fordul,
de már nem olyan naiv formában, ahogy korábban tette. A posztmodern vallásosság
– mivel keresztülment a modern „tisztítótüzén” – reflektált, bensővé tett,
értelmi elkötelezettséget feltételező személyes vallásosság. Természetesen
nem mindenki járja végig mindhárom lépcsőfokot. Sokan vannak, aki megmaradnak
a premodern vagy a modern fázisban. A kiemelkedő katolikus teológus,
Hans Küng Minden dolgok kezdete
című,[3]
Természettudomány és vallás alcímet
viselő könyve elsősorban azoknak szól, akik a modernitás szakaszában élnek és
gondolkodnak, „akik – ahogy a szerző fogalmaz – filozófiailag a 19. század
foglyai maradtak.” Valóban: posztmodern korunkban még mindig nagyon sokan
élnek a már oly rég meghaladott mechanikus világkép bűvöletében, s a tudomány
nevében negligálják a vallási, metafizikai problémákat. Hazánkban tovább
rontja a helyzetet az, hogy a negyven éven keresztül egyoldalúan, dogmati{119}kusan értelmezett
marxista filozófia a szélesebb tömegekhez mint naiv materializmus és
ateizmus, vulgáris valláskritika, illetve optimista tudomány- és haladáshit
szivárgott le, és hatotta át világképét s ezáltal világnézetét. Megdöbbentő,
hogy mennyien gondolkodnak a 18–19. század észjárása szerint, mintha a
természettudományok – mindenekelőtt a kvantummechanika és az asztrofizika – a
20. század során nem produkáltak volna olyan elképesztő felfedezéseket,
amelyek a 18–19. század mechanikus, pozitivista világképét megdöntötték és
teljességgel felülírták. A 17. században Keplerrel,
Galileivel és Newtonnal útjára induló modern természettudomány viszonylag
rövid idő alatt alapvető felfedezések olyan sorát produkálta, amellyel a
világ számos, addig kevéssé ismert jelensége magyarázatot nyert. Ebből sokan
azt a következtetést vonták le, hogy a természettudomány mindent képes
megmagyarázni, s amit nem, azt is csupán még nem. A newtoni mechanika azt is
kimutatta, hogy a fizikai világban ok és okozat determinisztikus viszonyban
vannak egymással, így elvileg minden jelenség megmagyarázható a kauzalitás
által. Nem maradt tehát hely a világban a metafizikai kérdéseknek, a
vallásnak, végső soron Istennek. Nem kevesen osztották azt az optimista
hitet, hogy a tudomány előbb-utóbb képes lesz az egész világot teljesen és
hézagmentesen leírni és magyarázni. A 20. században azonban a
kvantummechanika felülírta ezt az ok-okozati viszonyon alapuló mechanikus
világképet. A kvantumelmélet képviselői meggyőzően bizonyították, hogy a
szubatomi részecskék világában nem létezik determinizmus, nem létezik
ok-okozati viszony. Sőt, az elemi részecskék világában nem lehetséges a
fizika sine qua nonjának tekintett objektív megfigyelés és megismételhető
kísérlet. Hovatovább, Gödel nemteljességi tételeivel a legegzaktabbnak
tekintett tudományról, a matematikáról mutatta ki, hogy nem
ellentmondásmentes! A világ tehát nem olyan könnyen kiismerhető, mint
gondolták. A korábban értelmetlennek nyilvánított metafizikai kérdések újra
relevánssá váltak. Ahogyan a kvantummechanika a parányok világában, úgy a
csillagászat és az asztrofizika az univerzum távlataiban ütközött a
megismerés elvi határaiban: vannak olyan problémák, amelyek empirikusan nem
vizsgálhatók, mindenekelőtt a világegyetem keletkezésének miértje. A
természettudósok egyre közelebb és közelebb kerülnek a 13,7 milliárd éve
zajló „világtörténelem” abszolút kezdetéhez, egyre jobban megismerik a
titokzatos ősrobbanást, de azt soha nem fogják megtudni, hogy miért történt
az ősrobbanás, és mi volt „előtte”. Mégpedig azért nem, mert univerzumunk
(térbeli és időbeli) határai számunkra az empirikus megismerés abszolút
határai: mi ebben világmindenségben
létezünk, és ezért minden, ami a világmindenség „előtt”, „után”, „túl”,
„kívül” van, számunkra tapasztalatilag hozzáférhetetlen. Vannak tehát olyan
problémák, amelyekre a természettudomány nem tud és nem is fog tudni választ
adni, mert ezek természettudományon túli, „meta-fizikai” problémák, azonban
ezek mégsem megközelíthetetlenek. Vizsgálhatók, mégpedig a filozófia és a
teológia, a metafizika és a vallás által. A korábban szükségtelenné
nyilvánított vallási-filozófiai gondolkodás újra szükségessé vált. {120} Ugyanakkor a természettudományos
kutatás mind a világegyetem, mind az élet, mind az emberi értelem[4]
kialakulásában, fejlődésében és működésében olyan „finomhangoltságra”
bukkant, amely felvetette a kérdést: lehet mindez csupán a véletlen műve?
Vagy ez a precizitás egy teremtőre utal? Míg korábban általában épp a
természettudomány nevében utasították el egy teremtő Isten létét, addig
manapság sok természettudós tesz hitet egy teremtő Isten mellett. Ez a tény
szinte kínálkozik a teológus Küng számára, hogy érvként használja fel teista
világnézetének alátámasztásához. Küng azonban – elkötelezettséggel mind
természettudomány, mind a vallás autonómiája iránt – elutasít minden efféle
leegyszerűsítést. Miután érvelt amellett, hogy a természettudomány nem
illetékes metafizikai kérdések megválaszolásában, és miután elutasította,
hogy természettudományos érvek alapján tagadni lehetne Isten létét, azt is el
kell utasítania, hogy a természettudomány istenérveket kreáljon. És éppen
ezért – hogy visszautaljunk a bevezető gondolatokra – mélyítheti el a
premodern embereinek teológiai gondolkodását e könyv: Küng elutasít minden
fundamentalista Biblia-értelmezést, amely természettudományos ismereteket
próbál kiolvasni a Teremtés könyvéből. Nagy lelkiismeretességgel védelmezi a
vallást a tudomány megalapozatlan kritikáitól, de a tudományt is a vallás
befolyásától. A természettudományos és a vallási-filozófiai gondolkodás az
emberi szellemi tevékenység két különböző vetülete: az egyik a dolgok
hogyanjára, a másik a miértjére kérdez rá. Az első a jelenségek közvetlen
okai, a másik viszont végső okai iránt érdeklődik. Küng nem osztja a természettudomány
és vallás konkurenciájának nézetét. Nem mondhatjuk, mint a 19. századi
pozitivista, mechanikus világszemlélet és annak mai – megkésett – képviselői,
hogy a tudomány és a vallás kizárólagos viszonyban van egymással: vagy Isten,
vagy a tudomány. De Küng nem hisz a természettudomány és vallás
integritásának modelljében sem, mint egyes naiv vagy egyenesen
fundamentalista keresztények. Természettudományos felfedezések ugyanis nem
szolgálhatnak bizonyítékul vallási tanítások igazsága mellett; és fordítva:
természettudományos eredményeket nem igazolhat az a tény, hogy összhangban
vannak vallási tanításokkal. De ha a természettudomány és
vallás nincs ellentmondásban, viszont nem is hozható egységbe, akkor milyen
viszonyban állnak egymással? Küng válasza: kiegészítő, komplementer viszonyban.
A természettudomány magyarázza a világot, a vallás és a filozófia viszont
értelmezi – mondhatjuk Dilthey után szabadon. Természettudományos
módszerekkel nem igazolhatunk metafizikai állításokat, melyek túl vannak a
tapasztalat határain. Sem a fizika, sem a biológia, sem egyéb
természettudomány nem igazolhatja Isten létét vagy teremtői mivoltát. De
igenis: a természettudomány {121}eredményeinek
felhasználásával, azokat értelmezve a teológia és filozófia levonhat
következtetéseket a tapasztalaton túli, metafizikai valóságról. A
természettudomány bármekkora előrelépése sem fogja tehát szükségtelenné tenni
a vallást és a filozófiát, mert a természettudomány egy határon túl nem képes
adekvát válaszokat adni. Másrészt vannak olyan kérdések (a világra, az
emberre, a megismerésre, a helyes cselekvésre stb. vonatkozóan), melyek eleve
nem természettudományos kérdések, de ettől még nem irracionálisak, s az egyes
ember és az emberiség életében különösen nagy jelentőséggel bírnak.[5]
Ezeket a természettudomány – nyilván – nem is válaszolhatja meg, de ez nem
jelenti azt, hogy nem kellene szenvedélyesen keresni a választ ezekre a
kérdésekre. A metafizikai problematika tehát egyszerűen nem küszöbölhető ki
sem az egyén, sem az emberiség életéből, és az ember nem nélkülözheti a
vallást és a filozófiát, amely éppen ebben a problémakörben segít
tájékozódni. Valójában a vallás negligálása a tudomány nevében csak a
modernitás – mint az emberiség (és az egyes ember) „lázadó”, „öntudatra
ébredő” „ifjúkora” – szükségszerű, ám csupán ideiglenes jelensége, amely a
posztmodern „felnőttkorában” tarthatatlan attitűd. Kívánjuk, hogy – akár Hans Küng Minden dolgok kezdete című kiváló
művének kalauzolásával – mind többen megérkezzenek a posztmodern révébe![6] (ism.: Somodi
Imre) |
|
|
[1] Hankovszky
Béla: Az értelmezés kötelezettsége: Ábrahám áldozata. In: Akéda. Ábrahám
és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H.n.
[Bp.], 2004. 10–30. p.
[2] A racionalizmus szót itt tág
értelmében használom, és világnézetet értek alatta; nem pedig – szigorú
értelmében – egy 17. századi filozófiai irányzatot.
[3] A mű címében és témájában is rímel
Kant 1794-es írására: Kant, Immanuel:
Minden dolgok vége. In: Kant, Immanuel:
Történetfilozófiai írások. H. n., 1997. 235–254. p.
[4] Küng könyvében a természettudományok
három területét veszi górcső alá: a világegyetem kialakulását és működését
vizsgáló fizikát, az élet és a változatos életformák létrejöttét kutató
evolúciós biológiát, illetve az emberi értelem titkait kereső agykutatást.
Ezzel a tematikus felosztással Küng (anélkül, hogy erre utalna) a
természettudományt, filozófiát és teológiát zseniálisan ötvöző francia
gondolkodót, Pierre Teilhard de Chardint követi, aki a világegyetem
evolúciójában három jelentős lépcsőfokot különböztetett meg: 1. Az anyagvilág létrejötte
(kozmogenezis). 2. Az élet megjelenése az anyagban (biogenezis).
[5] Idézzük emlékezetünkbe azt a négy
kérdést, amelyet Kant a filozófia alapkérdéseinek tart! („Mit lehet tudnom? Mit
kell tennem? Mit szabad remélnem? Mi az ember?”) Kant, Immanuel: Logik. In: Turay
Alfréd – Nyíri Tamás – Bolberitz Pál: A filozófia lényege, alapproblémái
és ágai. Bp., 1981. 30–32. p.
[6] Küng könyve örvendetes módon nem
az első, amely a természettudomány és a vallás viszonyáról magyar nyelven
megjelent. Többek között: Bolberitz Pál:
Lét és kozmosz. Az anyagi világ keresztény szemlélete. Bp., 1985.; Vukanovic, Vladimir: Tudomány és hit.
Bp., 1998.; Ward, Keith: Isten,
véletlen és szükségszerűség. Bp., 1998. Illetve feltétlenül szólnunk kell
Pierre Teilhard de Chardin munkásságáról, aki a katolikus egyházban először
végezte el a modern természettudományos eredmények – nem apologetikus, hanem
kreatív, gyümölcsöző – teológiai interpretációját, s akiről könyvében Hans Küng
is nagy tisztelettel emlékezik meg. Teilhard-tól és Teilhard-ról rengeteg
publikáció jelent meg magyarul is. A legfontosabb: Út az Ómega felé. Válogatás
Teilhard de Chardin műveiből. Bp., 1980.