Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
4. szám
A. D.
MMXII

Küng, Hans: Minden dolgok kezdete. Természettudomány és vallás.
H. n. [Bp.], Kairosz Kiadó, 2009. 302 p.

 

 

Hankovszky Béla kiváló tanulmányában[1] az emberiség történetének korszakolását eredeti módon az egyes ember életútjára alkalmazza: ahogyan az emberiség történelmében, úgy az egyén élettörténetében is megkülönböztethetünk premodern, modern és posztmodern kort – legalábbis a valláshoz való viszonyulás tekintetében mindenképp. A premodernt a reflektálatlan, naiv vallásosság jellemzi. Ezt követi a modern minden korábbi bizonyosságot megkérdőjelező intellektuális „lázadása” a tudomány és a ráció nevében, amely nemritkán a vallás teljes elutasításával jár. Ám a modern racionalizmus[2] – bár sok talányt megoldott – nem képes megválaszolni az ember végső kérdéseit, így a posztmodern ember újra a vallás, a metafizika felé fordul, de már nem olyan naiv formában, ahogy korábban tette. A posztmodern vallásosság – mivel keresztülment a modern „tisztítótüzén” – reflektált, bensővé tett, értelmi elkötelezettséget feltételező személyes vallásosság. Természetesen nem mindenki járja végig mindhárom lépcsőfokot. Sokan vannak, aki megmaradnak a premodern vagy a modern fázisban.

A kiemelkedő katolikus teológus, Hans Küng Minden dolgok kezdete című,[3] Természettudomány és vallás alcímet viselő könyve elsősorban azoknak szól, akik a modernitás szakaszában élnek és gondolkodnak, „akik – ahogy a szerző fogalmaz – filozófiailag a 19. század foglyai maradtak.” Valóban: posztmodern korunkban még mindig nagyon sokan élnek a már oly rég meghaladott mechanikus világkép bűvöletében, s a tudomány nevében negligálják a vallási, metafizikai problémákat. Hazánkban tovább rontja a helyzetet az, hogy a negyven éven keresztül egyoldalúan, dogmati{119}kusan értelmezett marxista filozófia a szélesebb tömegekhez mint naiv materializmus és ateizmus, vulgáris valláskritika, illetve optimista tudomány- és haladáshit szivárgott le, és hatotta át világképét s ezáltal világnézetét. Megdöbbentő, hogy mennyien gondolkodnak a 18–19. század észjárása szerint, mintha a természettudományok – mindenekelőtt a kvantummechanika és az asztrofizika – a 20. század során nem produkáltak volna olyan elképesztő felfedezéseket, amelyek a 18–19. század mechanikus, pozitivista világképét megdöntötték és teljességgel felülírták.

A 17. században Keplerrel, Galileivel és Newtonnal útjára induló modern természettudomány viszonylag rövid idő alatt alapvető felfedezések olyan sorát produkálta, amellyel a világ számos, addig kevéssé ismert jelensége magyarázatot nyert. Ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy a természettudomány mindent képes megmagyarázni, s amit nem, azt is csupán még nem. A newtoni mechanika azt is kimutatta, hogy a fizikai világban ok és okozat determinisztikus viszonyban vannak egymással, így elvileg minden jelenség megmagyarázható a kauzalitás által. Nem maradt tehát hely a világban a metafizikai kérdéseknek, a vallásnak, végső soron Istennek. Nem kevesen osztották azt az optimista hitet, hogy a tudomány előbb-utóbb képes lesz az egész világot teljesen és hézagmentesen leírni és magyarázni.

A 20. században azonban a kvantummechanika felülírta ezt az ok-okozati viszonyon alapuló mechanikus világképet. A kvantumelmélet képviselői meggyőzően bizonyították, hogy a szubatomi részecskék világában nem létezik determinizmus, nem létezik ok-okozati viszony. Sőt, az elemi részecskék világában nem lehetséges a fizika sine qua nonjának tekintett objektív megfigyelés és megismételhető kísérlet. Hovatovább, Gödel nemteljességi tételeivel a legegzaktabbnak tekintett tudományról, a matematikáról mutatta ki, hogy nem ellentmondásmentes! A világ tehát nem olyan könnyen kiismerhető, mint gondolták. A korábban értelmetlennek nyilvánított metafizikai kérdések újra relevánssá váltak. Ahogyan a kvantummechanika a parányok világában, úgy a csillagászat és az asztrofizika az univerzum távlataiban ütközött a megismerés elvi határaiban: vannak olyan problémák, amelyek empirikusan nem vizsgálhatók, mindenekelőtt a világegyetem keletkezésének miértje. A természettudósok egyre közelebb és közelebb kerülnek a 13,7 milliárd éve zajló „világtörténelem” abszolút kezdetéhez, egyre jobban megismerik a titokzatos ősrobbanást, de azt soha nem fogják megtudni, hogy miért történt az ősrobbanás, és mi volt „előtte”. Mégpedig azért nem, mert univerzumunk (térbeli és időbeli) határai számunkra az empirikus megismerés abszolút határai: mi ebben világmindenségben létezünk, és ezért minden, ami a világmindenség „előtt”, „után”, „túl”, „kívül” van, számunkra tapasztalatilag hozzáférhetetlen. Vannak tehát olyan problémák, amelyekre a természettudomány nem tud és nem is fog tudni választ adni, mert ezek természettudományon túli, „meta-fizikai” problémák, azonban ezek mégsem megközelíthetetlenek. Vizsgálhatók, mégpedig a filozófia és a teológia, a metafizika és a vallás által. A korábban szükségtelenné nyilvánított vallási-filozófiai gondolkodás újra szükségessé vált.

{120} Ugyanakkor a természettudományos kutatás mind a világegyetem, mind az élet, mind az emberi értelem[4] kialakulásában, fejlődésében és működésében olyan „finomhangoltságra” bukkant, amely felvetette a kérdést: lehet mindez csupán a véletlen műve? Vagy ez a precizitás egy teremtőre utal? Míg korábban általában épp a természettudomány nevében utasították el egy teremtő Isten létét, addig manapság sok természettudós tesz hitet egy teremtő Isten mellett. Ez a tény szinte kínálkozik a teológus Küng számára, hogy érvként használja fel teista világnézetének alátámasztásához. Küng azonban – elkötelezettséggel mind természettudomány, mind a vallás autonómiája iránt – elutasít minden efféle leegyszerűsítést. Miután érvelt amellett, hogy a természettudomány nem illetékes metafizikai kérdések megválaszolásában, és miután elutasította, hogy természettudományos érvek alapján tagadni lehetne Isten létét, azt is el kell utasítania, hogy a természettudomány istenérveket kreáljon. És éppen ezért – hogy visszautaljunk a bevezető gondolatokra – mélyítheti el a premodern embereinek teológiai gondolkodását e könyv: Küng elutasít minden fundamentalista Biblia-értelmezést, amely természettudományos ismereteket próbál kiolvasni a Teremtés könyvéből. Nagy lelkiismeretességgel védelmezi a vallást a tudomány megalapozatlan kritikáitól, de a tudományt is a vallás befolyásától. A természettudományos és a vallási-filozófiai gondolkodás az emberi szellemi tevékenység két különböző vetülete: az egyik a dolgok hogyanjára, a másik a miértjére kérdez rá. Az első a jelenségek közvetlen okai, a másik viszont végső okai iránt érdeklődik. Küng nem osztja a természettudomány és vallás konkurenciájának nézetét. Nem mondhatjuk, mint a 19. századi pozitivista, mechanikus világszemlélet és annak mai – megkésett – képviselői, hogy a tudomány és a vallás kizárólagos viszonyban van egymással: vagy Isten, vagy a tudomány. De Küng nem hisz a természettudomány és vallás integritásának modelljében sem, mint egyes naiv vagy egyenesen fundamentalista keresztények. Természettudományos felfedezések ugyanis nem szolgálhatnak bizonyítékul vallási tanítások igazsága mellett; és fordítva: természettudományos eredményeket nem igazolhat az a tény, hogy összhangban vannak vallási tanításokkal.

De ha a természettudomány és vallás nincs ellentmondásban, viszont nem is hozható egységbe, akkor milyen viszonyban állnak egymással? Küng válasza: kiegészítő, komplementer viszonyban. A természettudomány magyarázza a világot, a vallás és a filozófia viszont értelmezi – mondhatjuk Dilthey után szabadon. Természettudományos módszerekkel nem igazolhatunk metafizikai állításokat, melyek túl vannak a tapasztalat határain. Sem a fizika, sem a biológia, sem egyéb természettudomány nem igazolhatja Isten létét vagy teremtői mivoltát. De igenis: a természettudomány {121}eredményeinek felhasználásával, azokat értelmezve a teológia és filozófia levonhat következtetéseket a tapasztalaton túli, metafizikai valóságról. A természettudomány bármekkora előrelépése sem fogja tehát szükségtelenné tenni a vallást és a filozófiát, mert a természettudomány egy határon túl nem képes adekvát válaszokat adni. Másrészt vannak olyan kérdések (a világra, az emberre, a megismerésre, a helyes cselekvésre stb. vonatkozóan), melyek eleve nem természettudományos kérdések, de ettől még nem irracionálisak, s az egyes ember és az emberiség életében különösen nagy jelentőséggel bírnak.[5] Ezeket a természettudomány – nyilván – nem is válaszolhatja meg, de ez nem jelenti azt, hogy nem kellene szenvedélyesen keresni a választ ezekre a kérdésekre. A metafizikai problematika tehát egyszerűen nem küszöbölhető ki sem az egyén, sem az emberiség életéből, és az ember nem nélkülözheti a vallást és a filozófiát, amely éppen ebben a problémakörben segít tájékozódni. Valójában a vallás negligálása a tudomány nevében csak a modernitás – mint az emberiség (és az egyes ember) „lázadó”, „öntudatra ébredő” „ifjúkora” – szükségszerű, ám csupán ideiglenes jelensége, amely a posztmodern „felnőttkorában” tarthatatlan attitűd.

Kívánjuk, hogy – akár Hans Küng Minden dolgok kezdete című kiváló művének kalauzolásával – mind többen megérkezzenek a posztmodern révébe![6]

(ism.: Somodi Imre)

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] Hankovszky Béla: Az értelmezés kötelezettsége: Ábrahám áldozata. In: Akéda. Ábrahám és Izsák története az egyházatyák értelmezésében. Szerk.: Heidl György. H.n. [Bp.], 2004. 10–30. p.

[2] A racionalizmus szót itt tág értelmében használom, és világnézetet értek alatta; nem pedig – szigorú értelmében – egy 17. századi filozófiai irányzatot.

[3] A mű címében és témájában is rímel Kant 1794-es írására: Kant, Immanuel: Minden dolgok vége. In: Kant, Immanuel: Történetfilozófiai írások. H. n., 1997. 235–254. p.

[4] Küng könyvében a természettudományok három területét veszi górcső alá: a világegyetem kialakulását és működését vizsgáló fizikát, az élet és a változatos életformák létrejöttét kutató evolúciós biológiát, illetve az emberi értelem titkait kereső agykutatást. Ezzel a tematikus felosztással Küng (anélkül, hogy erre utalna) a természettudományt, filozófiát és teológiát zseniálisan ötvöző francia gondolkodót, Pierre Teilhard de Chardint követi, aki a világegyetem evolúciójában három jelentős lépcsőfokot különböztetett meg: 1. Az anyagvilág létrejötte (kozmogenezis). 2. Az élet megjelenése az anyagban (biogenezis). 3. A szellem (értelem) megjelenése az életformák között (noogenezis).

[5] Idézzük emlékezetünkbe azt a négy kérdést, amelyet Kant a filozófia alapkérdéseinek tart! („Mit lehet tudnom? Mit kell tennem? Mit szabad remélnem? Mi az ember?”) Kant, Immanuel: Logik. In: Turay Alfréd – Nyíri Tamás – Bolberitz Pál: A filozófia lényege, alapproblémái és ágai. Bp., 1981. 30–32. p.

[6] Küng könyve örvendetes módon nem az első, amely a természettudomány és a vallás viszonyáról magyar nyelven megjelent. Többek között: Bolberitz Pál: Lét és kozmosz. Az anyagi világ keresztény szemlélete. Bp., 1985.; Vukanovic, Vladimir: Tudomány és hit. Bp., 1998.; Ward, Keith: Isten, véletlen és szükségszerűség. Bp., 1998. Illetve feltétlenül szólnunk kell Pierre Teilhard de Chardin munkásságáról, aki a katolikus egyházban először végezte el a modern természettudományos eredmények – nem apologetikus, hanem kreatív, gyümölcsöző – teológiai interpretációját, s akiről könyvében Hans Küng is nagy tisztelettel emlékezik meg. Teilhard-tól és Teilhard-ról rengeteg publikáció jelent meg magyarul is. A legfontosabb: Út az Ómega felé. Válogatás Teilhard de Chardin műveiből. Bp., 1980.