Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
4. szám
A. D.
MMXII

Kovács Áron:
„Tulajdon magok jószántából kezet adva, Tuhutumot a magyarok vezérét választották uruknak”.

Természetjogi elemek a Supplex Libellus Valachorum érvrendszerében.

 

 

{100}A 18. század folyamán az erdélyi román értelmiség önmagáról alkotott felfogása gyökeres átalakuláson ment keresztül. Ebben az időszakban formálódott ki az a szimbolikus földrajzi tér és történeti szemlélet, mely nemzeti mozgalmunk alapjaként szolgált a 19. század első felében. E korai időszaknak is szimbolikus állomása az 1791-ben egyházi és világi értelmiségiek által írott petíció, a Supplex Libellus Valachorum, melyet a görög-katolikus és ortodox papság nyomására a román püspökök – az erdélyi románok de facto vezetőinek – segítségével nyújtottak be az udvarhoz.[1] Mivel a Supplex már magán hordozza az új, nem a felekezeti hovatartozáson, hanem a nyelv, történelem, és a kultúra közösségén alapuló csoportidentitás jeleit, a historiográfia legtöbbször ennek szenteli figyelmét, és a nemzetfejlődés szempontjából vizsgálja a kérvényt. Jelen írásunkban egy más nézőpontot javaslunk: Célunk annak bemutatása, hogy miként értelmezhető ez a kérvény a 18. század végének politikai diskurzusában, és milyen szerepet játszanak érvelésében a természetjog eszméi.[2]

A Supplex Libellus Valachorum keletkezésének korában, a 18. századi Kelet-Közép-Európában a különböző társadalmi szerződés-elméletek egyedülálló térnyerésének lehetünk tanúi. A Habsburg monarchia 1795-1825 közötti politikai pangásában az új törekvések az aktív cselekvés helyett – mivel arra I. Ferenc abszolutizmusa miatt amúgy sem volt lehetőség – az állam- és jogbölcselet, valamint a morálfilozófia területén öltöttek testet. A különböző társadalmi és politikai csoportok gyakran egymással szemben álló törekvéseiket lényegében megegyező elvekből vezették le. A természetjog ugyanazon axiómáiból nyert érveket és filozófiai támaszt a felvilágosult abszolutizmus, a felvilágosult rendiség, a felvilágosodás polgári, valamint jakobinus iránya is. Martini az udvar érdekében, az 1790-es országgyűlés pedig az elhunyt uralkodóval, II. Józseffel szemben használta a szerződés-elméleteket, de az 1790-es évek magyar jakobinus mozgalmának is fontos alapját jelentették ezek a gondolatok. Amint arra Szűcs Zoltán Gábor is felhívja a figyelmet a modern protestáns természetjog a 18. századi magyar politikai gondolkodás szerves részét alkották, azok nem a Nyugat-Európában élő eszmék mechanikus átvételei, hanem a helyi {101}politikai rendszer és a társadalom sajátosságához adaptálódott gondolatok. Ezek célja az volt, hogy egyes embereket vagy társadalmi csoportokat megpróbálják egykori, a társadalmi szerződésekben rögzített, tökéletes állapotukba visszahelyezni, helyreállítva valójában soha sem létezett természetes jogaikat. Érvelésükben élesen elváltak egymástól a természet és az emberek alkotta törvények. A természetet a társadalmi konvenciók fölött álló, mindvégig beteljesületlen, abszolút igazságként kezelték, a törvényeknek pedig – mint konvencióknak – legfőbb feladata ennek a tökéletességnek a megközelítése volt. Ezzel az elhatárolással az elképzelt természetes jogi állapotuk visszaállítását a törvények fölött álló örök igazságok alapján kérték.[3]

A természetjogi gondolkodás – amint azt David Prodan is kiemeli – nagy hatással voltak az erdélyi románokra is, aminek egyik fontos bizonyítékát épp a Supplex Libellus Valachorumban látta. Meg kell erősítenünk Prodan azon meglátását, hogy a kérvény a társadalmi szerződés-elméletek sok jellegzetességét magán hordozza, ugyanakkor azzal, hogy annak történeti érvelését naiv interpretációnak nevezi, nem értünk egyet.[4] Amellett, hogy a Supplex szerzői a történelmet egyfajta „történeti jog” alapjaként használták, a kérvény ez irányú érvelése a magyarok és románok között fennálló társadalmi szerződés létezésének bizonyítására is szolgált, és így egy másik, egy természetjogi érvelés alappillérévé is vált, ezzel két oldalról is támogatva a politikai törekvéseket.[5]

A kor jogköveteléseivel összhangban a románok a 18. század folyamán egy a magyarokkal, székelyekkel és szászokkal egyenlő kormányzati és jogi státuszú elit felállításra törekedtek.[6] Ennek érdekében született a {102}Supplex Libellus Vachorum is, melynek a románok jogvesztett voltának felszámolásán, és korábbi – fiktív – szerződéses állapotuk helyreállításán keresztül akarta ezt elérni. A társadalom romlatlan, ideális állapotát a petíció szerzői a polgári társadalom fogalmával fejezték ki. Ez egy olyan monarchiát jelentett értelmezésükben, melyben az uralkodó célja a társadalom egyensúlyának a megteremtése. Ez az egyensúly a polgárjogok kiterjesztésével, és egy olyan jogegyenlőség létrehozásával érhető el, melyben a polgárok egyetlen csoportja sem juthat olyan pozícióba, hogy a többieket jogaiktól erőszakkal megfoszthassa, vagy elnyomhassa őket. A tökéletes társadalmi rend a Supplex szerzői szerint egyszer már Erdélyben is fennállt, miután a magyar honfoglalás korában vallási és jogi egyenlőség jött létre a románok és magyarok között.[7] Hogyan is néz ki az erdélyi társadalom ezen alapító aktusa? A Supplex ez irányú érvelését Anonymus Gesta Hungarorumára építette: Miután a magyarok 9. századi erdélyi betörése során a valach néven ismert római leszármazottak vezére, Gelou a védelmi harcokban elesett, a valachok nem folytatták tovább a harcot, hanem „tulajdon magok jószántából kezet adva, Tuhutumot a magyarok vezérét választották uruknak”.[8] „A két nemzetség – mármint a magyarok és valachok - K.Á. – polgárjogai” Tuhutum vezértől kezdve „egy társaságban forrtak össze”, azaz a két népcsoport közös társadalmat hozott létre[9]. Miután a románok „közös honosságba” fogadták a magyarokat, a két natio azonos mentességekkel és polgári szabadságokkal bírt.[10] Ekképpen a Supplex mint szerződésre tekint a Tuhutum és a valachok közötti egyezségre, mely egymás jogainak kölcsönös elismerésével megteremtette a polgárok közötti tökéletes jogi egyenlőséget, a társadalom romlatlan, mintegy paradicsomi állapotát.[11] Ugyanerre a korra – a 10-11. századra – vezethető vissza a vallási egyenlőség létrejötte is: Erdély a 10. században Tuhutum unokájának, Gyulának a megtérésével a keleti kereszténységet vette fel. A nyugati kereszténység csak Gyula bukásával kezdett tért nyerni a tartományban, ahol nem sokkal később már csak a valach lakosok maradtak a keleti egyházban, ők azonban továbbra is háborítatlanul gyakorolták vallásukat.[12]

A fent bemutatott ideális történeti, és saját koruk jogtalan állapota között úgy teremtették meg az átkötést a Supplex Libellus Valachorum szerzői, hogy kijelentették: a románokat jogaiktól törvényesen soha nem fosztották meg, hanem azokat csak „az idők mostoha sorsa” vette el tőlük.[13] A kérvény ennek történetét két lépésben magyarázza: először a románokat nem érintő törvények jöttek létre – melyek ily módon nem is említik őket –, majd később, mivel ezekben nem szerepeltek, az új törvényekre épülő jogszokás már súlyosan korlátozta joggyakorlásukat. Ez a folyamat az Unio Trium Natiummal és a reformációval vette kezdetét. Az uniót a kérvény {103}mint a magyar, a szász és a székely nemzetek 1437-ben egymás között kötött szövetségét kezeli, nem pedig mint az ország kormányzati formáját meghatározó egyezséget. Ezzel az értelmezéssel a három fenti társadalmi csoport egyesülését azok saját belügyeként kezelte, mely nem érintette a románok jogi státuszát. Ugyanezt az analógiát veszik elő a szerzők a vallás kapcsán is: a 16. században a nyugati kereszténységben végbement változások az ortodoxok – ily módon a románok – helyzetét nem érintették. Az 1540-1563 között keletkezett egyházakkal kapcsolatos törvények célja így a kérvény magyarázata szerint nem az, hogy az országban elfogadott vallásokat meghatározzák, hanem hogy a megváltozott jogi státuszú római katolikus, és az Erdélyben ekkor tért nyerő református, evangélikus és unitárius egyházakat jogilag körülírják, és törvényességüket biztosítsák. Amennyiben az ortodox egyház szempontjából tekintünk erre, annak helyzetében nem történt változás, így az ortodoxok ezen törvényekben való szerepeltetése is szükségtelen lett volna.[14] A fenti jogértelmezési módszer tökéletességét, és azt, hogy a románokat az unió és a vallási törvények elfogadása után sem érte semmiféle hátrányos jogi megkülönböztetés, a szerzők azzal igyekeznek bizonyítani, hogy a románok a Supplex Libellus Valachorumot megelőző korokban több magas pozíciót betöltő személyt – többek közt királyt, kormányzót és esztergomi érseket adtak a Magyar Királyságnak, mely egy jogfosztott nép számára lehetetlen lett volna.[15]

A fent említett törvények szerzők szerinti félreértelmezése az Approbatae Constitutiones bevezetésével vette kezdetét.[16] Az ezt összeállítók gondatlanságból, vagy szánt szándékkal olyan rendelkezéseket iktattak be a törvények közé, melyek súlyos hatással voltak a románok helyzetére. A korábbi, szokásjog által biztosított, de írásos törvényekben nem rögzített egyenlőségükről elfeledkezve az Approbatae őket a bebocsátott, megtűrt státuszba sorolta, jogfosztottságukat azonban külön törvényben nem deklarálták, az csak más törvények előzetes indoklásában jelent meg.[17] Az egyik ilyen sérelmezett rész a törvénykönyv román papokról szóló fejezetének bevezetése: „Noha az oláh náció az Hazában, sem a Statusok közé nem számláltatott, sem vallások nem a recepta religiók közül való, mindazonáltal, popter regni emolumentum, míglen patiáltatnak, az oláh egyházi rendek ehhez tartsák magukat”.[18] Ez az új szemlélet a szerzők szerint hamar bekerült a jogszokásba, „a Haza számos polgáránál” megerősítésre talált, megteremtve ezzel az új – hibás – joggyakorlatot.[19] A románok állapotának okát tehát nem a törvényekben, hanem az azokat felvezető szövegekre {104}épülő szokásjogban, és az „idők mostohaságában” találták meg.[20] A kérvény összhangban a 18. századi Magyarországon általánosan elterjedt természetjogi gondolkodással a szuverén feladatának tekinti, hogy garantálja a közösség rendjét, mely a moralitást lehetővé teszi.[21] A fejedelem elődei – többek között I. Lipót, Mária Terézia, és a „mind az ember, mind a polgár természet szerinti és valóságos jogait” értő II. József – épp ezért igyekeztek változtatni a románok helyzetén, de okleveleiknek, parancsaiknak és rendeleteiknek nem volt hatása, mert az országgyűlések nyíltan szembementek azokkal.[22]

A szerzők hangsúlyozták, hogy mivel a jogokat nem vesztették el, a szerződés még életben van, és ebből kiindulva a kérvény célja sem új jogok megszerzése, és ezzel az ország alkotmányos rendjének felborítása, hanem a románok korábbi helyzetükbe – a jogegyenlőség állapotába – való visszahelyezése, mégpedig az uralkodó segítségével. A jogfosztottság deklarálása ellenben nem tekinthető másnak, mint az egyezmény felmondásának, azaz a két nép között a szerződés előtti viszony – vagyis a háború – visszaállításának. Erre az esetre – hat évvel a Horea-lázadás után – egy újabb parasztfelkelés veszélyét vetítik előre, melyet a román jobbágyság indíthat, ha a más nemzetekhez tartozó jobbágyokhoz képest továbbra is különbözően kezelik.[23]

 

A Supplex szerzői konkrét kéréseiket öt pontban fogalmazták meg:

1. A „megtűrtek”, „bebocsájtottak”, „a Rendek közé oda nem számított” jelzők egyszer s mindenkorra való visszavonása, és a románok visszahelyezése polgári és országlakosi jogaik gyakorlásába

2. Állítsák vissza a románok régi egyenlőségét

3. A román társadalom minden csoportja – függetlenül vallási hovatartozásától – a többi nemzetek hasonló csoportjával megegyező elbánásban részesüljön

4. A községekben, székekben, kerületekben és megyékben a tisztviselők gondoskodjanak róla, hogy a románok számarányuknak megfelelően legyenek képviselve

5. A vármegyék, székek, községek, melyeket románok is laknak, viseljenek román nevet is.[24]

 

Mint látjuk, a kérések konzekvensen a jogok helyreállítására, és a magyarokéval megegyező jogállás elérésére, nem pedig új jogok megszerzésére irányultak, és ehhez a „a természet igazságai”, „a polgári társaság alaptörvényei” és a „megkötött egyezségek” – azaz a normák és konvenciók is hivatkozási alapként szolgálnak. A társadalmi szerződések érvrendszerének használata lehetővé tett egy olyan elképzelt állapotra való hivatkozást, mely a legfőbb igazságként értelmezett természet törvényein alapul, a kérvény pedig konzekvensen a visszaállítás, helyreállítás fogalmát használva ehhez {105}igyekezett közelíteni a románokat. A helyreállítás, visszaállítás fogalmai ily módon az átalakulás fogalmaiként jelennek meg. Ezen a gondolatokon alapulnak majd az 1830-as 40-es évek püspöki kérvényeire is, melyek kisebb-nagyobb módosításokkal átveszik a Supplex Libellus Valachorum érvelésének elemeit.

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] I. Tóth Zoltán: Az erdélyi román nacionalizmus első százada. Gödöllő, 2005. (továbbiakban: I.Tóth, 2005.) 257-261. p.

[2] A kérdésfelvetés nem új, a Supplex Libellus Valachorum és a társadalmi szerződés-elméletek kapcsolata mind I. Tóth Zoltánnál, mind David Prodannál megjelent, azonban kifejtésére nem fordítottak kellő figyelmet. I.Tóth, 2005. 261. p.; Prodan, David: Supplex Libellus Valachorum. Bucureşti, 1967. (továbbiakban: Prodan, 1967.) 459-462. p.

[3] Pruzsinszky Sándor: Természetjog és politika a XVIII. századi Magyarországon. Batthyány Alajostól Martinovicsig. Bp., 2001. 79-83. p.; Eckhardt Sándor: A contract social. In: Minerva, 1923. II. 135-161. p.; Szűcs Zoltán Gábor: Természet, jog, teológia. Egy fejezet a politikai diskurzus történetéből a 18. századi Magyarországon. In: Aetas, 2011. 2. sz. 99-114. p. (továbbiakban: Szűcs, 2011.)

[4] Prodan, 1967. 459-462. p.

[5] Neumann, Victor: Exegeses of the Past as Militantism. The case of Ioan Budai Deleanu's Political Thinking. In: Neumann, Victor: Essays on Romanian Intellectual History. (ford.: Neumann, Simona) Timişoara, 2008. (továbbiakban: Neumann, 2008.) 16-17. p. A történelem a politika eszközévé válásáról az erdélyi iskola, különös tekintettel a Supplex Libellus Valachourm egyik feltételezett szerzőjének tartott Ioan Budai-Deleanu esetében ld.: Neumann, 2008.

[6] Neumann, 2008. 28. p. A Magyar Királyság területén történt a korszakban végbement nemzetiségi mozgalmakról bővebben ld.: Evans, R. J. W: Austria, Hungary and the Habsburgs. Essays on Central Europe. c.1683-1867. New York, 2006. 156-169. p. A normák és konvenciók is hivatkozási alapként szolgálnak. A társadalmi szerződések érvrendszerének használata lehetővé tett egy olyan elképzelt állapotra való hivatkozást, mely a legfőbb igazságként értelmezett természet törvényein alapul, a kérvény pedig konzekvensen a visszaállítás, helyreállítás fogalmát használva ehhez igyekezett közelíteni a románokat. A helyreállítás, visszaállítás fogalmai ily módon az átalakulás fogalmaiként jelennek meg. Ezen a gondolatokon alapulnak majd az 1830-as 40-es évek püspöki kérvényeire is, melyek kisebb-nagyobb módosításokkal átveszik a Supplex Libellus Valachorum érvelésének elemeit.

[7] Supplex Libellus Valachorum. Ford.: Köllő Károly. Bukarest, 1971. (továbbiakban: Supplex 1971.) 75. p.

[8] Supplex 1971. 77. p.

[9] „Hungaricae scilicet et Valachicae, a tempore quo sub Duce Tuhutum in unam societatem coaluere communis erant”. Supplex 1971. 50. p.

[10] Supplex 1971. 78-79., 86-87. p.

[11] Supplex 1971. 92-93. p.

[12] Supplex 1971. 77-78. p.

[13] Supplex 1971. 75. p.

[14] Supplex 1971. 81-82., 88-90. p.

[15] Supplex 1971. 79-81. p.

[16] Az Approbatae Constitutiones indokként használata nem egyedi motívum a Supplexben. Amint azt Victor Neumann kiemelte, Inochenţie Micu-Kleintól, a román felvilágosodás előfutárától kezdve fontos szerepet töltött be a románok politikai küzdelmeiben. Neumann, Victor: Tentaţia lui Homo Europaeus. Iaşi, 2006. 139-140. p.

[17] Supplex 1971. 82-85. p.

[18] Approbat. Const. P: I. T: VIII. Art.: I. In: Magyar Törvénytár. 1541-1848. évi erdélyi törvények. Ford.: Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen. Bp., 1900. 22. p.

[19] Supplex 1971. 84-86. p.

[20] Supplex 1971. 90. p.

[21] Szűcs, 2011. 103. p.

[22] Supplex 1971. 92-99. p.

[23] Supplex 1971. 92-93., 98-99. p.

[24] Supplex 1971. 100-102. p.