13.
évfolyam |
Kunt Gergely: |
|
{75}Vallási kultuszok a két világháború között Az 1930-as évek közepén a vallási kultuszoknak egy új, modern
hulláma jelent meg Magyarországon, amelynek középpontjában kortárs személyek
álltak. Ez szoros összefüggésben állt az ekkor rendezett országos katolikus
ünnepekkel, amelyek egy-egy történelmi magyar szent kultusza köré
szerveződtek. A legkiemelkedőbb az 1938-ban megrendezett kettős szentév[2]
volt, amelynek előképe nem a tíz évvel korábban a fővárosban tartott nemzeti
eucharisztikus kongresszus, hanem az 1930-ban tartott Szent Imre év volt.[3]
A katolikus egyházban ezekkel párhuzamosan megjelent az igény, hogy ne csupán
történelmi személyek kerüljenek felmutatásra, hanem kortársak is. Ez a
törekvés hívta életre a vallási kultuszok új hullámát, amelynek
középpontjában három személy állt: Bogner Margit vizitációs apáca, Kaszap
István és Torma Kálmán jezsuita novíciusok.[4]
Mindhárman nagyon fiatalon, hosszú szenvedést követően hunytak el: Bogner
huszonnyolc, Torma huszonhárom, Kaszap István tizenkilenc éves korában.
Közvetlenül a halálukat követő évben már megjelentek a biográfiáik. Bogner
Mária Margit életrajza 1934-ben, Kaszap Istváné 1936-ban, Torma Kálmáné pedig
1938-ban látott napvilágot először.[5]
Mindegyikben a szenvedés szótlan és hősies elviselése mint érték jelent meg. {76}1937 decemberében hármuk közül elsőként Bogner Mária
Margit boldoggá avatási eljárását indította meg Shvoy Lajos székesfehérvári
megyéspüspök. A fent részletezett törekvések csúcspontja 1938 májusában volt.
Ekkor a Hősök terén az eucharisztikus kongresszus megnyitóbeszédében Eugenio
Pacceli bíboros pápai legátus Bognert már az Árpád-házi női szentekkel
állította párhuzamba, Szent Erzsébet után említve őt meg. „És mily nagy
örömmel csatlakozunk a székesfehérvári egyházmegye jámbor reményéhez, mely
felmagasztalását óhajtja egy nagyon tiszta léleknek, Bogner Mária Margitnak,
Isten szolgálóleányának, akit éppen napjainkban az eucharisztikus buzgóság
vezetett fel a szentség magaslatára.”[6] A harmincas évek közepén indult
kultuszok azonban eltérő pályákat futottak be.[7]
Azok, amelyeknek alapjait még a kongresszus éve előtt lerakták, azaz kiadták
az életrajzokat, később országos szintűvé bővültek. Így Bogner és Kaszap
esetében a boldoggá avatási eljárás megindulását követően a hitbuzgalmi
értesítők is megjelentek: 1942 februárjában Székesfehérváron Kaszap István Lapja, pár hónappal
korábban 1941 novemberében Kassán pedig Margitvirágok
címmel Bogner újsága. A Torma-kultusz az előbbiekhez viszonyítva később
indult, s az életrajz csak a eucharisztikus kongresszus évében jelent meg.
Ügye a boldoggá avatási eljárásig sem jutott el, ebből következőleg
hitbuzgalmi értesítője sem volt, amelynek célja tisztelete terjesztésének
dokumentálása lett volna. Az életrajzok megjelenésén jól lemérhető az egyes
kultuszok eltérő fogadtatása és kiépültsége. 1944-ben az Egy sír a Duna fölött[8] című Bogner-életrajz hatodik kiadása
látott napvilágot, míg Tormának Himnusz
a kereszten[9]
című élettörténete még csak második kiadásban volt kapható, azonban egy évvel
korábban Kaszapnak Életet Krisztusért[10]
című biográfiája már a tizenhetedik megjelenését érte meg ekkor. Jelen tanulmány középpontjában e
fenti három kultusz közül Kaszap István tiszteletének története áll
elsősorban a hitbuzgalmi értesítő tükrében. A dolgozat a két világháború
közötti vallási kultuszok összehasonlító elemzésének egyik pillére. {77} A Kaszap-kultusz
(1941-1944) Lisieux-i Kis
Szent Teréz – egy lehetséges történelmi előkép Franciaországban, az első világháborúban Jeanne D’Arc
mellett lisieux-i Kis Szent Teréz kultusza volt jelentős annyira, hogy a
háborút követő évtizedben szentté avatták. Különösen nagy tisztelet övezte a
katonák között, elsősorban a franciáknál, de a németeknél is. Így rá, mint a
lövészárkok kishúgára, a frontharcosok pártfogójára, a bakák védőszentjére
tekintettek.[11]
A harmincas évek magyar vallási kultuszainak előképe talán ez lehetett.
Bogner hitbuzgalmi értesítőjének első számában is rá utalnak a lap indítói: „Tiszteletét ott terjesszük, ahol a
»magyar Kis Terézt« még nem ismerik.”[12]
Kaszap István Lapjában az indításkor
ugyancsak megtalálható a francia előképre való utalás, amikor Kis Szent Teréz
és Kaszap kultuszának elterjedését vetik össze. A kultusz akkori
kibontakozását a szentté avatáshoz való egyenes útként tüntetik fel: „Amikor
valakinek a tisztelete egy egész országban úgy elterjed, mint valamikor
Franciaországban Teréz nővéré, akiből aztán Lisieuxi Szent Teréz lett, vagy most minálunk Kaszap Istváné.”[13]
Ugyanilyen utalást találunk két évvel később, amikor az egyre inkább csak az
imameghallgatásokra szorítkozó lap a következő megjegyzést tette: „Azokban az
esetekben, ahol egy egész ország népe részéről megnyilvánuló tisztelet
mutatkozik, remélhető, hogy az a pör soron kívül kerül tárgyalásra Rómában.
Így volt ez Lisieuxi Szent Teréz esetében is, akinek tisztelete az elmúlt
háború idején terjedt el egészen csodálatos és rendkívüli mértékben.
Tízezrével jelentették akkor írásban a tapasztalt imameghallgatásokat.”[14]
Amikor pedig az országos tisztelet hatására Kaszap István sírját áthelyezték,
szintén vele állították párhuzamba: „Kis
Szent Teréz tetemeit is kiemelték a liziői temető
nyugalmából és elhelyezték a Karmeliták templomában.”[15]
Ezek alapján – ellentétben Bellér Béla hatvanas években megjelent
tanulmányával[16]
– számunkra úgy tűnik, hogy a Kaszap-kultusz életre hívói Kis Szent Teréz
tiszteletére valószínűleg, mint példaképre tekintettek. A hitbuzgalmi
értesítő Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök Bogner Mária
Margit boldoggá avatási eljárásának kezdetét követő negyedik évben, 1941.
október 11-én Kaszap pörét is elindította a szentté avatáshoz vezető úton.[17]
Ebben szerepet játszott, hogy a város polgármestere, illetve főispánja
kérelmezte a pör megindítását, de a város katolikus társadalma nevében az
összes egyházközség egyházi és világi elnökei is kérvényben fordultak a
püspökhöz ha{78}sonló
kéréssel. Az egyházi bíróság mellett társadalmi bizottság is megalakult 1941.
november 3-án Kaszap István szentté avatását Szorgalmazó Bizottság néven,
egyesületi formában. Feladata az egyházi hatóságok segítése, a per anyagi
fedezetének előteremtése és a kultusz ápolása volt. Helyi érdek is kötődött a
pör előmeneteléhez, a város képviselőtestülete kezdettől támogatta a
kezdeményezést. Az egyesület alakuló ülésén a város főispánja, Csitáry Emil
is jelen volt. A bizottság elnöke Farkas Sándor, Székesfehérvár polgármestere
lett, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy „Kaszap István boldoggá avatása
országos jelentőségű és óriási hatású esemény lesz”. Ügyvezető elnöknek
Vadász Józsefet, a Prohászka Ottokár emléktemplom egyházközségének világi
elnökét nevezték ki. A titkárság vezetőjének Endrődy László jezsuitát
választották, aki Kaszap életrajzát írta meg öt évvel korábban. A titkárság
1945 előtt Szegeden a jezsuiták papneveldéjében székelt, gyűjtötte s
közzétette az imameghallgatásokat. 1942 februárjától negyedévenként
látott napvilágot a hitbuzgalmi
értesítő, amelynek kiadásáért és a szerkesztésért Vadász József felelt. A lap szerkesztőit az ő
kivételével nem ismerjük. Minden egyes szám egyházi jóváhagyással jelent meg,
így ha az abban megjelenteket hivatalos egyházi véleményeknek nem is
tekinthetjük, de bizonyára a cikkek és híradások azzal ellentétesek nem
lehettek, attól radikálisan nem térhettek el. A Kaszap-kultusz terjedésének
igazán nagy lökést a második világháború alatt ez, a bizonyos esetekben
300 000 példányban megjelentett lap adott. A lap indulását a szerkesztők a
következőképpen indokolták: „Kaszap
István – az elmúlt években a magyar nép tízezreinek ismerőse, barátja és igen
gyakran rajongásig szeretett eszményképe lett.”[18]
Másrészt a pör során az imameghallgatásokat kötelező volt
közzétenni, ezzel is dokumentálva a tiszteletét. Bár a lap terjesztését csak
egy évvel később engedélyezték a világi hatóságok, az egyházszervezet és a
hívek segítségével tervezték az ország egész területének lefedését. A hitbuzgalmi értesítő első
számában megjelent egy felhívás vetélkedőre, amely kifejezetten az ifjúságnak
szólt, s Kaszapra mint az fiatalság példaképére tekintett. A verseny
jelszava: „Fiatalság előre! – Kaszap
Pista ügyéért!”[19]
Célja volt a nevelő intézmények és a diákok segítségével a frissen indult lap
terjesztésének segítése: „Ki
tud többet tenni Kaszap Pista érdekében? Ki tud több lapot elhelyezni,
terjeszteni a maga környezetében?” A nevet azért kell a felhívással
kapcsolatban kiemelni, mert itt jelenik meg először a lapban (félhivatalosan)
a gyerekolvasóknak szánva a „Kaszap Pista” elnevezés. A hivatalosan használt
István és a gyakorlatban jóval többször használt Pista megszólítás mellett elvétve
megtaláljuk az Istvánka megnevezést, amelyre az öregebb generációk által
beküldött imameghallgatások adnak példát. Kaszap-kultusz
Székesfehérváron A kultusz legfontosabb eleme a novícius sírja volt
Székesfehérváron a Szent Kereszt temetőben, ahová 1935 decemberében temették,
s amely már a lap indulása előtt zarándokhellyé vált. Általában az
imameghallgatások miatt, a gyógyulás reményében keresték fel. A hadba vonulás
előtt a katonák – {79}különösen
a pilóták – vagy egyénileg, vagy csoportosan tették itt tiszteletüket: „Négy katona még messzebbről, soknapi
gyaloglással jött a sírhoz. A harctérre induló ezredük nevében jöttek és
imádságos kéréssel, meg 1200 katona aláírásával ellátott ívet hoztak, melyben
Kaszap István segítségét kérik a nehéz napokra.”[20]
A zarándokok óriási tömegére tekintettel szükségessé vált a sír
áthelyezése. Ennek gondolata a lapban először 1942-ben tűnt fel a következő
indoklással: „Mivel a temetőben
állandóan igen sokan keresik fel a sírt, így sokszor nem is férhetni hozzá és
a tömegek a környező sírokat is letapossák.”[21]
A sírhoz zarándokló egyre több hívő, és azoknak nem minden esetben megfelelő,
a helyhez nem illő viselkedése aggasztotta az egyházi hatóságokat. Az új
sírhely kijelölésében egy másik szempont is szerepet játszott, a vidéki
zarándokok számára való könnyebb megközelíthetőség: „A főállomáshoz való közelsége, pedig elsőrendű megoldás azok számára,
akik – oly sokan – nap-nap után vasúton érkeznek Kaszap István sírjához.
Főleg akkor tapasztaljuk ezt, amikor a harctérről érkező igen sok katonát és
köztük a háború sápadt arcú megviseltjeit, a mankón bicegő hősöket is látjuk,
akik eljöttek Kaszap István sírjához, hogy megköszönjék a harctéri
imameghallgatásokat és újabb jótéteményeket kérjenek.”[22] A sír áthelyezésére a sóstói
Szent Kereszt temetőből 1942 decemberében, tíz nappal Kaszap halálának
hetedik évfordulója előtt került sor. Ekkor a maradványokat a
Prohászka-emléktemplom falába épített sírhelyben helyezték el. Az esemény
időpontját mindvégig titokban tartották, mert az egyházi és világi hatóságok
attól féltek, hogy a hatalmas tömegben nem fogják tudni a rendet fenntartani.[23]
A hamvak áthelyezése a temetőőrnek a sír helyére vonatkozó eskütételével
kezdődött, majd a koporsó kinyitásával folytatódott, hogy meggyőződjenek a holttest
állapotáról, sértetlenségéről. A Kaszap-kultusz során mindvégig fontos
szerepet kapott annak nemzeti színezete, melynek további erősítésére az
áthelyezésekor „kb. 8 méter hosszú erős nemzetiszínű szalaggal kötötték át [ti. a
koporsót]. A csomókat a püspöki helynöknek saját kezűleg kellett kötnie és
oly módon, hogy koporsó semelyik oldalról se legyen felnyitható a
selyemszalag megsértése nélkül.”[24] A kultusz
monopolizálása és a komplementer kezdeményezések A hitbuzgalmi értesítő a kultusz kiépülését mindvégig
igyekezett saját eszközeivel monopolizálni. A lapban egyértelműen
elkülöníthetők a világi tényezők, az ún. komplementer kezdeményezések,
amelyek egyházi jóváhagyást ugyan nem kaptak, de nagyban formálták a
Kaszap-kultuszt a második világháború alatt. A hívek számára nem volt élesen
elkülöníthető, {80}hogy az
egyes kultuszelemek milyen forrásból származnak. Életre hívóit egyes
esetekben a személyes buzgalom motiválta, másoknál az anyagi haszonszerzés
volt a cél, s a tisztelők egyre növekvő tömegére, mint piacra tekintettek,
amelyet különféle új Kaszap-tárgyakkal, és új ünnepekkel próbáltak behálózni.
Ezek a világi vállalkozások a kultusz alapvető jelentéstartalmát átvették, de
a megfogalmazás módjában és eszközeiben eltértek a lap által helyesnek tartott
tiszteletformától, így a kultusz irányítói elutasították azokat. Egészen
ritka esetekben azonban bizonyos világi kezdeményezéseket igyekeztek maguk is
átemelni, így alkalmazkodtak a hívek elvárásaihoz is. A következőkben ezeket,
az egyházi tiszteletet kiegészítő, más esetekben pedig azzal szembenálló vagy
konkuráló, a kultusz megnyilvánulási formáit nagyban árnyaló
kezdeményezéseket fogjuk vizsgálni. Kultusztárgyak A hivatalos egyházi kultuszban a legnagyobb tisztelet az
ereklyéket övezte. A pör megindulásakor Kaszap minden ruhája a titkárság
gondozásába került. A noviciátusban viselt reverendájából készültek az
ereklyék, amelyeket a hívek a titkárságon igényelhettek, válaszbélyeget és
írásos indoklást mellékelve. 1944-ben már a talár szövetével való
takarékosság miatt családonként csak egy ereklyét lehetett igényelni, amelyet
tilos volt továbbadni, míg korábban személyenként lehetett egyhez jutni.[25] A fehérvári novícius
tiszteletével összefüggő tárgyak feltárása az értesítő utolsó oldalán
megjelenő hirdetésekre, „reklámokra” támaszkodhat, amelyek a hívekkel
ismertették, hogy melyek a legújabb termékek, s azok milyen áron kaphatók.
Változatosságuk és számuk növekedése igazán szembeötlő az évek folyamán. A kultusztárgyak piacán a
hitbuzgalmi értesítő is jelen volt. Az általa forgalmazott – és egyházilag
jóváhagyott – tárgyakon külön feltüntették, hogy „Kaszap István Lapja kiadás”
ezzel is elkülönítve azokat más változatoktól. Az egyes termékeket – így
például a képeslapokat is – a Mikszáth Kálmán téren álló szerkesztőségben
lehetett megrendelni. Nézzünk egy példát arra, hogy a kultusz- illetve
kegytárgyak megjelenése milyen gyorsan követte az eseményeket. Az újratemetés
után megjelenő első szám végén lévő hirdetések között már megtalálható a
felhívás: „A legszebb emlék!
Megjelent a Kaszap István sírjánál c. levelezőlap sorozat, 16 meghatóan szép
kép a régi sóstói sírról és látogatóiról. Kaszap István temetése c.
fényképsorozat az ünnepi átvitelről és temetési menetről. 12 kép. A képek
ára: 20 fillér.”[26]
A lap – s közvetett módon a bizottság – az ilyen bevételeket feltehetőleg a
per költségeinek fedezésére és a kultusz ápolására fordította. A hivatalos kultusztárgyak
értékesítésére a Nyugati pályaudvarral szemben 1943-ban megnyitotta kapuit a
„Kaszap István Lapja Könyvesbolt”. A bolt felszenteléséről így tudósított a
lap: „Az Ő nevével, a díszes
kirakatban az Ő arcképével, de mindenekelőtt az Ő szellemében…” kezdte meg
működését.[27]
Nem sokkal később megjelent az üzlet jelmondata is: „Aki e boltot
látogatja, / Kaszap István ügyét támogatja!”[28]
Az üzletben az {81}imameghallgatások
során oly sokszor visszaköszönő arckép nemcsak fényképen, hanem állványos
üvegképes kivitelben is kapható volt, de forgalomban volt emellett
Kaszap-képpel díszített asztali jegyzőnaptár is, amely tőle származó
idézeteket tartalmazott. A fényképalbumok az arcképeken túl általában a sír
régi és új helyéről, illetve a sír áthelyezéséről tartalmaztak felvételeket.
Ezeken túl négy különféle színben lehetett az arcképét ábrázoló levélzáró és
emlékbélyeget is kapni. Az anyagi haszonszerzést célzó
komplementer kezdeményezések általában saját készítésű termékeket (portrékat,
levelezőlapokat) forgalmaztak a hívek számára, olyanokat, amelyekkel a lap is
kereskedett, viszont eltértek azoktól a magasabb árak, illetve az ábrázolások
tekintetében. Ezekre az értesítő, mint a piacon ugyancsak érdekelt szereplő
mindig felhívta az olvasók, potenciális vásárlók figyelmét: „Sajnos, legutóbb egy rajzoló is
forgalomba hozott olyan Kaszap-képet, amely egészen hamis fogalmat ad róla.
(R. Gy. Csepel rajza, amely szenvedő Krisztus-arccal ábrázolja K. I.-t, nem
is nyert egyházi jóváhagyást!)”[29]
Egy másik képeslappal kapcsolatban: „»Kaszap
István a feszület előtt«. E rajzos levelezőlapot és képeket mi készítjük-e? –
kérdezik. Nem, ez teljesen más privát célú vállalkozás. A képek édeskés
hangulatúak, és nem is ábrázolják hűen Kaszap Istvánt.”[30] Az óriási példányszámban megjelenő
lapban mások is fantáziát láttak, és igyekeztek saját céljaiknak megfelelően
felhasználni. Így többször értesítette az olvasókat a lap, hogy óvakodjanak
azoktól, akik a szentté avatás ügyére gyűjtést rendeznek, vagy esetleg
előfizetésére tesznek ajánlatot. Például: „Lelkiismeretlen személyek egyes vidéki helyeken gyűjtést rendeztek K.
I. ügyére. Előfizetőket is gyűjtöttek a Lapra. Mi senkinek ilyen
felhatalmazást nem adtunk. Máshol K. I. levelezőlapját 1 pengőért (!)
árusította egy nő, holott a legdrágább fénykép-levelezőlapok ára is csak 20
fillér.”[31] A Kaszap István Lapjával (illetve a hivatalos egyházi tárgyakkal)
versenyt futó világi kezdeményezések csúcspontjaként 1944-ben hamis ereklyék
jelentek meg a híveknél. Amit Kaszap István ereklyék című cikkében a
hitbuzgalmi értesítő elítélt, „egy
Kaszap István fényképét ábrázoló kis kartonlap, amelynek aljára
szövetdarabkát ragasztottak ezzel a kis felirattal: »Isten szolgája Kaszap
István szerzetesi ruhájából«. Nem tudjuk, hogy ezt a képet a ráragasztott
szövetdarabbal együtt ki készíti és ki tervezi, de kijelentjük, hogy ez az
»ereklye« hamisítvány!”[32]
A cikk szerzője ezzel szembeállította a hivatalos, egyház által
hitelesített ereklyét. Ünnepek Az előbbiekhez hasonló komplementer akciónak tekinthető
a Kaszap István Zászlóavató Bizottság létrehívása, illetve az ehhez kapcsolódó
zászlóavató ünnepség. Ezeket a lap úgyszintén elítélte, hangsúlyozva azt, „teljesen idegen egyéni célokat szolgál az
»Ima Kaszap István szentté avatásáért« című kétoldalas, egyházilag jóvá nem
hagyott és művészileg teljesen értéktelen kottafüzet, amely I. Wachutta
Ferenc és Szücs Gusztáv kuplé-szerzők írtak, s amelyet Szücs Gusztáv (aki már
»Kaszap István Zász{82}lóbizottság« néven minden illetékes
felhatalmazás nélkül országszerte gyűjtést rendezett) most 3,50 P-s áron
terjeszt. Éppúgy nincs közünk az általa beígért Kaszap István-plaketthez
sem!”[33] A világi kultuszformálás másik
részét azok a kezdeményezések alkotják, amelyeket a hívek buzgalma motivált.
Kuna Jenő, a Honvéd utcai polgári fiúiskola tanára idősebbik fia gyógyulását
követően vált Kaszap-tisztelővé, s levélben számolt be az értesítőnek arról,
hogy cserkészeivel Kaszap István Ifjúsági Kört kívánt szervezni. A kör
elsősorban 14-15 éves fiúkat vonzott, s mintegy hatvan polgáristából állt. Az
elképzelése szerint 1944. március 25-én, Kaszap születésnapján, a sírjánál
díszőrséget állva esküdtek fel a fiatalok.[34]
A lap csak kivonatosan közölte az eskü pontjait, amelyek főképpen a vallási
erkölcsök, a jó cselekedetek gyakorlását és a kultusz terjesztését tűzték ki
célul. A hatodik pontja így szólt: „Kaszap
István életrajzát figyelmesen elolvasom, és minden igyekezetemmel követem
élete tanítását. Este mindennap elvégzem a szentté avatásáért a könyörgő
imát.”[35] A kultusz az
imameghallgatások tükrében Az
imameghallgatások Az imameghallgatásoknak csak a lapban közzétett
változatai állnak rendelkezésünkre. Így, hogy azok esetlegesen átestek-e
szerkesztésen, változtatáson, csak részben tudható.[36]
A rövidítés egyértelműen tetten érhető, amikor a lap egyik számában csak a
lényegi – tehát magára a Kaszap által nyújtott segítségre utaló – mondatokat
közölték, míg a következőben hosszabb terjedelemben ismertették. Emellett
minimális kiegészítéseknek is tanúi lehetünk, amikor valamilyen plusz
információt közöltek a szerzőről, általában foglalkozását adva meg, s ezt követte
az imameghallgatás szövege. Az imameghallgatások szerkezetét
tekintve szinte mindegyik azonosan, sablonszerűen épült fel. A lap
elvárásainak megfelelően a válságos szituáció részletes bemutatásával
kezdődtek. Bizonyos esetekben hosszasan elemezték a földi „hatóságok” –
például kórházak, bíróságok – tehetetlenségét. Majd ezt követően tértek rá a
segítségkérésre s annak formájára – bizonyos kultusztárgyak használatára –,
illetve az azt követő gyors természetfeletti segítségre. Végül megemlítették,
hogy milyen fogadalmat tettek {83}„a
jó Kaszap Pistának” az esetleges segítség esetére, s azt miképpen, hogyan
kívánták beváltani. Különösen gyógyulások esetében hangsúlyozták, hogy az
orvos nem tudott magyarázatot találni a jelenségre, vagy hogy tőle ilyen
jellegű igazolást is kértek bizonyítás céljából. Azért, hogy ezek a pörben
felhasználhatóak legyenek, a lap is buzdította az olvasókat, hogy feltűnő gyógyulások esetén kérjenek orvosi
nyilatkozatot arról, hogy szakmai magyarázatot a gyógyulásra a doktor nem tud
nyújtani. Kaszap privát
tisztelete A hitbuzgalmi értesítő alapján különbözött a lap által
elvárt és az imameghallgatásokban tükröződő privát, magánjellegű
Kaszap-tisztelet, mely elfogadta és átvette az egyházi kultusz bizonyos
elemeit. De az egyéni kultuszgyakorlat az előírt formáktól gyakran gyökeresen
eltért, hiszen többnyire tovább fejlesztette azt, bizonyos tartalmak pedig az
átvétel során módosultak, így az abban szerepet kapó tárgyakat – például az
ereklyéket, a képeslapokat – eredeti funkciótól eltérő célokra használta fel,
az intézményes kereteken és előírásokon túllépve nem ragaszkodott a hivatalos
formák és tartalmak betartásához és megtartásához. A kultuszhoz kötődő egyes
szavakat, tárgyakat új jelentéssel, más tartalommal ruházta fel a tömeges privát
gyakorlat, így bizonyos esetekben az eredeti tiszteletnek új formát és más
értelmet adva.[37] A privát tisztelet számos ponton
eltért az egyházi előírásoktól. A formális keretek között kijelölt határok a
magánjellegű tisztelet során elmosódtak. Az egyházi tiszteletben élesen
elkülönültek az ereklyék a többi kultusztárgytól. Az imameghallgatásokból az
rajzolódik ki, hogy a tárgyaknak egy különleges, a kultusz személyével
összefüggő természetfölötti, védő, gyógyító erőt tulajdonítottak. Az
ereklyéket nem választották el élesen a többi közvetlenül vagy közvetve
Kaszaphoz kötődő tárgytól, amelyekhez hasonló képzeteket kötöttek, legyen az
a lap vagy más világi kezdeményezés által forgalomba hozott tárgy. A hívek
igyekeztek magából a sírból is, pontosabban annak keresztjéből magukkal vinni
valamit, mint ahogy azt a lap is említette, de nem lépett fel ellene. („Sokan apró kis szilánkot hasítanak le a
sírhant fejfájából, s elviszik magukkal, mint kedves emlék-ereklyét.”[38]) A privát vallásosság azon
tárgyaknak is tulajdonított mágikus erőt, amelyek közvetlenül, de nem
hivatalos úton kötődtek Kaszaphoz. Így már érthető, hogy még az eredeti
sírhelyhez kötődően miért fogalmazott így az újság: „Az is furcsa és helytelen »tisztelet«, ha a szép virágokat, ame{84}lyeket a sírra hoznak, mások »emlékül« elviszik!”[39]
S éppen ebből az okból a hamvak áthelyezésekor az első lépés volt, hogy
egyházi átok terhe alatt a püspök „megtiltja,
hogy bárki a koporsóból akárcsak egy szilánkot is elvegyen vagy bármit
betegyen”.[40] Az intézményes és a privát
kultusz közötti differenciát az egyes fogalmakhoz kötődő eltérő tartalom is
jelzi, vagyis a „szentségről”, illetve a „csodáról” alkotott különböző
felfogások. A privát gyakorlat másként kezelte a szent fogalmát: „Padvait
imádkozom, szoval oda is szokok minden este egy Miatyánk, Üdvözletet
elmondanyi. Szent Ferenchen megen imádkozok Miatyánkot, Üdvözletet. Akkor
Kaszap Pistahol is imádkozok minden este egy Miatyánkot és üdvözletet. Akkor
Kis Teréziához egy Miatyánkot, Üdvözletet .... Ennyi szentet imádkozok minden
este, meg mondom el a Rózsafüzért.”[41]
A boldoggá avatás folyamata éppen hogy csak megkezdődött, ennek ellenére a
privát gyakorlat már szentként tekintett rá. A magánjellegű tisztelet a szent
fogalmát sokkal tágabban, rugalmasabban értelmezte, figyelmen kívül hagyta az
egyházi törvények szigorát és kötöttségét. Így Kaszap elsősorban, mint
„védőszent” jelent meg az imameghallgatásokban. Ezzel összefüggésben állt a
formális kötöttségektől eltérő „csoda”-fogalom is, amely szinte minden ügyes-bajos
esetben bekövetkező pozitív változást csodának nevezett, hiszen az
imameghallgatást beküldők az eseményt rendkívüli élményként élik meg. A lap
ezt a tendenciát ellensúlyozandó minden számában közölte, hogy: „Az itt közölt eseteket tehát nem mint csodákat,
hanem csakis mint imameghallgatásokat terjesztjük elő. ”[42] Az imameghallgatásokban
lecsapódó magánjellegű Kaszap-kultusz ellen szinte minden évben közzétett a
hitbuzgalmi értesítő olyan írásokat, amelyek – ha nyíltan nem is támadták a híveknek
ilyen formában megnyilvánuló tiszteletét – megpróbálták azt hivatalosan, az
egyház által előírt mederbe terelni. Ezzel a céllal jelent meg már az első
évben A helyes és helytelen tisztelet című cikk: „Mindig megvolt és
megvan a veszélye annak is, hogy
egyeseknél ez a tisztelet talán elferdül vagy helytelen formákat ölt. Ennek
szeretnénk most elébe vágni.”[43]
E cikk minden valószínűséggel azokra az imameghallgatásokra utalt, amelyek
csupán Kaszap Istvánhoz fordultak fohászukban. Ezzel a gyakorlattal szemben
kiemelte a cikk, hogy csak a közbenjárását lehet kérni, az imákban nem lehet
kizárólagosan hozzá fordulni.[44]
Másrészt aláhúzta, hogy a szentek tiszteletének fő célja nem a bajban történő
segítségül hívás, hanem példájuk, erényeik követése. Az 1944-ben napvilágot
látott, már említett Kaszap István ereklyék című cikk {85}úgyszintén röviden
elítélte azon privát gyakorlatot is, amely bajelhárító tárgyként tekintett
azokra: „Az ereklyét azonban
semmiképpen sem szabad talizmánként fogadni, gyógyhatást sem lehet annak
tulajdonítani.”[45]
Az újságcikk kijelenti, hogy bár az egyházi tanítás szerint az ereklyék
tisztelete, illetve az azokkal együtt való imádkozás hasznos dolog, azonban
az ereklye csupán egy emlék, amely segíti az adott szenthez való imádkozást,
más funkciója, saját ereje nincsen. A kultusz a világháború alatt A hitbuzgalmi
értesítő: Kaszap mint katona A front ifjúságának. Orosz harctér című cikkel kezdődött a
kultusz erőteljes háborús átértelmezése,[46]
amit az írás záró sorai már egyértelműen jeleztek: „Bajtársak, új krisztusfajta fiatalok járnak már közöttünk Kaszap
Pista nyomában, akik nem »világiak«-ban és nem »papok«-ban gondolkoznak,
hanem átélik mindnyájunk szent Közösségét az Egyházban, ahol mindegyikük
hivatása szerint küzdi előre a rábízott frontszakaszt.”[47]
Majd újra megerősítette ezt már kifejezetten a székesfehérvári
szentjelöltre értelmezve: „Meglátjátok
és érezni fogjátok, hogy veletek menetel [ti. Kaszap István] az ő hősi
szeretetében a véres Európa közepén Krisztus új Magyarországa felé.” A
cikk azok ellen a frontról érkező olvasói levelek ellen emelte fel szavát,
amelyek ellenezték, hogy Kaszap pár hónapos, az egyházi szolgálatban
eltöltött idejét a kultuszban hangsúlyozzák, s rá mint jezsuita szerzetesre
tekintsenek: „»Hagyjátok meg nekünk Kaszap Pistát olyannak – ezt írjátok nekünk – ne
vigyétek messze tőlünk. Itt a harctéren sokat tárgyalunk erről. Hagyják meg
Kaszap Istvánt a problémákkal küzdő, hullámok vergődő ifjúságának.« […] »Ne
öltöztessétek föl egyházi ruhába, hiszen az nekünk olyan utolérhetetlen […] A
protestánsok is, de mi is, mikor egy rövid egyházi élet után meglátták Pistát
katolikus papi ruhában, azt mondták: »na papok már ellopták Pistát, a modern
ifjú ideálját«.” A fehérvári novíciussal egyidős Izay Géza jezsuita válaszában
Kaszap már egyértelműen úgy jelent meg,[48]
mint Krisztus katonája, ifjú szenvedő hős, kinek egyenruhája a rend ruhája, s
aki ugyanolyan fájdalmas és szenvedő csatákat vív – ha más formában is –
ebben az uniformisban, mint az ifjúság a fonton: „De bajtársak, mit szólnátok, ha valaki a dicsőséges háború után
megtagadná tőletek a katonaruhát? Eltépné a fényképet, mert
uniformisban ábrázol titeket? Eltűrnétek ezt? Ti, akiknek élete a legnehezebb
{86}napokban forrott egybe
a dicsőséges katonaruhával! […]
Halálosan szerette ezt a hivatást […] Miért akarnátok hát lehúzni róla azt a
ruhát, amelyet ő annyira, mindhalálig szeretett? Az ő egyenruhája volt […]
hősi harcokat küzdött meg benne. Joga van hozzá! És azt nem fogja lerántani
senki! […] És vegyétek tudomásul, hogy Kaszap István értetek vette fel ezt az
ellenségtől sokszor megcsúfolt papi ruhát.”[49] A műtéti és az ápolási fájdalmak (kérésére
fájdalomcsillapítás nélkül hajtották végre a sebek operáció utáni
tisztítását), a betegeskedések során átélt gyötrelem az, amelyet a szerző
jelentősen az aktuális viszonyokhoz igazítva Kaszap szenvedő harcának
nevezett. Az
értesítő a szovjetekkel kapcsolatban alig emelte ki a rendszer ateizmusát, szinte csak az
imameghallgatásokon keresztül lehet valamiféle ellenségképet kitapintani.
Kivételt képez a lap 1944 karácsonyára megjelent száma, ennek már első
oldalán jól érzékelhető a szovjetekről alkotott kép. Az újság sokkal inkább a
szörnyű elnyomásra, a barbárság ideiglenes győzelmére készítette fel
olvasóját, mintsem az ellenük vívott harcra: „A történelem nem egy példát tud
arra, amikor vad hordák, korbáccsal összetartott tömegek, felfegyverzett
janicsár seregek győzelmet arattak művelt, békeszerető, nemes szívű
keresztény népeken. Az erő a csatatéren legázolta az eszményt és az erényt.
[…] Mert vadsággal, gyűlölettel, a fegyverek tömegével lehet ugyan seregeket
letarolni, katonákat halomra lőni, s országokon végigszáguldani, de életet
megindítani, békét teremteni s szíveket megnyerni ilyen tulajdonságokkal még
sosem sikerült. A maradandó élet formálásához építő és alkotó emberi érzések
szükségesek. A hódító önkénye és gőgje pedig erre alig képes. Ereje és
kegyetlensége vakká és oktalanná teszi őt. Az ideig-óráig győzők a történelem
színpadán nem mások, mint a nagy szereplők mellett fellépő értelmetlen
izomemberek, üres erőművészek.”[50] Számos kiadvány eljutott a frontra is, s ez többször
visszaköszön a titkárság számára küldött levelekben: „Úgy érezzük, velünk is van Kaszap István,
a jövő magyarság szentje. Katonáim akárhányszor az első vonalban is
megkérdezik: »Nem tetszett hozni Kaszap István újságot?«”[51] A komplementer
kultusz: a Szovjetunió elleni harc „védőszentje” A világi kezdeményezések nem csak ereklyéket,
fényképeket és képeslapokat forgalmaztak, hanem könyveket is, ilyenek voltak
például Kovács József Zala megyei plébános[52]
művei. A Hogyan nyerthetem el Kaszap István segítségét? című, 1944-ben
megjelent munkája a hitbuzgalmi értesítő szerint szemben állt az egyház által
hivatalosnak tekintett, Endrődy László által írt biográfiával. A Kaszap István Lapja fejtegetésében –
ahogy a korábbi hasonló esetekben is –- nagyobb hangsúlyt kapott az érvelés
azon {87}része, amelyben az
anyagi szempontok domináltak. Így az olvasó/vásárló számára jelezte, hogy az
Endrődy-féle könyv jóval olcsóbb és hosszabb, mint a konkurens munka, mivel
annak értéke 5 pengő és 340 oldalas, míg a tiltás alá került mű csupán 32
oldalas, azonban az ára 3 pengő. A plébános első könyve e témában
a háborús évek közepén, 1943-ban látott napvilágot Kaszap István segíts! Két háború vihara között az Istenig címmel, amelyet Kovács J. Elek
néven publikált. A kötet túlnyomó
részét az imameghallgatások teszik ki. Az egyházi hatóságok ettől – az
előzetes egyházi jóváhagyást egyébként nem tartalmazó – kiadványtól
elzárkóztak, aminek oka abban állhat, hogy propagandamunkának tekinthető,
nyíltan aktuálpolitikai célokat szolgált. Teljes mértékben nélkülözte a lap
árnyaltságát, s emellett egyértelműen a háborús idők céljainak megfelelően
ünnepelte Kaszapot. Ezt a hangvételt már a bevezető megalapozza: „Európa
népei a bolsevizmus megsemmisítésére sorakoztak fel. A kereszt jegyében
folyik ez a harc az istentelenség ellen.”[53]
A mű vége felé pedig így fogalmazott az ereklyékkel kapcsolatban: „Az
sem véletlen, hogy a Kaszap-ereklyék katona fiainkkal együtt ott vannak most
a keleti hadszíntér poklában, mintegy külön frontot alkotva az istentelenség
hatalmas arcvonala ellen […] A fronton ide-oda vándorló Kaszap-ereklyék lobbantsák
fel a hitet, fokozzák annak kiolthatatlan lángját és fényük mutasson utat a
győzelemhez. A Kereszt és az ötágú szovjetcsillag áll egymással szemben a
keleti pusztákon. Az egyiket Isten nagy szeretete glóriázza körül, a másikat
pedig pirosra festi egy húsz esztendeig tartó rémuralom alkonya.”[54] A székesfehérvári novíciust
úgy jelenítette meg, mint egy „segítőt”, akit a Gondviselés azért küldött a
magyarok számára, hogy példát mutasson, s erőt adjon az országnak a háború
szenvedései közepette. A harcot egyértelműen a hitetlenség és istentelenség
ellen vívott szent küzdelemként mutatta be, s Kaszapot Szent Istvánhoz, Szent
Gellérthez hasonlította, olyanokhoz, akik a nemzetnek a pogányság elleni
harcát támogatták, illetve Prohászkához, aki az első világháború idején
tartotta a lelket a nemzetben. Az
imameghallgatások: a háború hatása Kaszap privát tiszteletére Az 1936 és 1941 közötti kultuszt gyökeresen átformálta a
világháborúba való belépés, ami egyben új lendületet adott terjedésének, és a
privát tiszteletben számos új elem megjelenését is eredményezte. A privát
kultuszban megtalálható, a minden körülmények között segítő Kaszap-kép
terjedését serkentette a lap is, amely egyáltalán nem közölt olyan
imameghallgatásokat, amikor a fohász csak részben talált meghallgatásra. Így
vált elsősorban a fronton küzdő katonák számára kapaszkodóvá, amely minden
válságosként megélt szituációban segítségükre lehetett. A privát kultusz egyfajta
kölcsönösségi viszonyként tekintett a válságos helyzetben Kaszap segítségnyújtására.
Azt mintegy megelőlegezve, {88}különféle
fogadalmakat, felajánlásokat tettek a tisztelők a várt pozitív fordulat
bekövetkezése előtt, „előre megváltva” azt. Gyakori fogadalomnak számított a
sírhoz tett zarándoklat. Így már érthető, hogy miért keresték fel olyan nagy
számban a sírt a frontról hazatérők: „A védőállásunkkal szemben van egy félsziget. A rajta lévő ellenséget
és bunkerjeit akartuk szétrobbantani […] A feladat nem volt könnyű: az éj
leple alatt átlopakodni a frissen befagyott Donon, ott szétütni rajtuk és
utána visszajönni […] Nagyon kértem Kaszap Istvánt, hogy segítsen meg
bennünket és ígéretet tettem, hogy ha épen kerülünk vissza, fölkeresem otthon
a sírját.”[55] A fogadalomtételnek másik típusa volt a nyilvános
köszönetmondás, amely gyakorlatilag az imameghallgatás közzétételét
jelentette: „Gyertyafény mellett,
orosz földön írom e sorokat, hogy Kaszap Istvánnak ez ígéretemet beváltsam.
Tíz hónapja vagyok már kint a fronton. Vaságyam fölött ott függ a Kaszap
István képe. Soha le nem hunyom szemem, hogy egy pár fohásszal ne kérjem az
ifjúság patrónusát, legyen ügyeimben közbenjárónk Istennél.” Ha lehetőség volt rá, már a
frontra indulás pillanatában megpróbáltak kapcsolatot teremteni a katona és
az égi patrónusa között.[56]
Az imameghallgatások szerint a katonák s a hozzátartozók kiszámíthatatlan és
bizonytalan feltételek között Kaszapra, mint a földi viszonyok fölött álló,
az egyes eseményeket irányító vagy azokra befolyást gyakoroló pártfogóra
tekintettek. Így a bevonulónak védőszentet választottak, akinek az oltalma
alá helyezték a háborúban: „Öcsémet
a frontra vitték. Mikor meghallottam bevonulását, éppen azon gondolkoztam,
melyik szentet kérjem segítségül. Amint ezen töprengtem, a kezemben lévő
könyvből kiesik Kaszap István képe. E pillanatban nagy bizalom töltötte el
lelkemet. Öcsémnek is írtam róla és együtt kértük égi pártfogását.”[57]
Kaszap privát tiszteletében az ereklyének védő-bajelhártó funkciót
tulajdonítottak:[58]
„Fiam hivatásos katona s {89}mint pilóta szakaszvezető ment az orosz fontra. Búcsúzáskor
felvérteztem Kaszap István ereklyével s nem szűntem meg imámmal és
szentáldozás ajánlásokkal Kaszap Istvánhoz könyörögni érte.”[59]
Másutt: „A blúzában kis
Kaszap-ereklye volt bevarrva. A megmenekülése azért is csodálatos volt, mert
sebesülése közel volt a főütőérhez.”[60]
Tehát az ereklyék az egyházi tiltás ellenére a privát gyakorlatban
amulettként funkcionáltak számos alkalommal.[61] A hitbuzgalmi értesítő vagy a
világi kezdeményezések által terjesztett s valamilyen módon Kaszaphoz kötődő
tárgy is – fénykép, életrajz vagy
imádság – hasonlóan védőfunkciót töltött be a fronton: „Útközben elővettem az Édesanyámtól kapott
levelet, amelyben egy Kaszap-kép és egy kis életrajz volt, s rajta anyám
drága kezének írása: »Védjen meg.«”[62];
egy feleség így írt a férje bevonulása előtti előkészületekről: „Férjemet másodszor vitték ki a frontra.
Mikor elment, Kaszap István képét tettem zubbonya zsebébe. Kilencedet kezdtem
és azt kértem, hogy segítse őt haza, de ne csak szabadságra, mert nem bírnék
el még egy elválást.”[63] Pontosan nem tudjuk, hogy kik
szerkesztették a lapot, de a következő imameghallgatásnak a közzététele két
szempontból is jelzés értékű lehetett. Egyrészt a frontról érkezett, de
legalább ilyen súllyal eshetett latba, amikor publikálása mellett döntöttek,
hogy azt protestáns személy írta. Így a lap olvasói felé azt kommunikálta és
dokumentálta, hogy a Kaszap-tisztelők nemcsak katolikusokból állnak, s
kultusza már a protestánsok között is, az egész országban elterjedt: „Mikor támadásra rohantam, sokan
honvédeim közül (többségben román és ruszin bakák voltak) félve követtek.
Egyszerre a magyar zászlóalj legvallásosabb honvédje, a magyar A. Z.
őrvezető, akit sokan ki is gúnyoltak azért, mert mélységesen vallásos volt,
futás közben megszólalt mellettem: »Én nem hagyom el a hadapród urat, kérem
csókolja meg a szent olvasót és imádkozzunk.« Megtettük. A legnagyobb
golyózáporban sértetlenül előre rohantam, ott kb. 5 emberemmel tüzelőállást
vettem fel […] Ekkor bár vagy öt oldalról is lőttek, másodmagammal a
golyószórót magamhoz véve a nyílt terepen állandóan Kaszap István segítségét
kérve, a legrémesebb golyózáporban teljesen felállva kb. 100 métert mentem,
és fedezéket nem is keresve, teljesen sértetlenül felvettem egy új
tüzelőállást […] Református ember létemre is mindig Kaszap István segítségét
kértem a múltban és kérem a jelenben is, és érzem, hogy mindenhol megsegít.”[64] {90}Massányi honvéd levele A Massányi József honvéd által írt „Mennyei Jóbarátom!
Kedves Kaszap Pistám!” megszólítással
kezdődő levelét több szempontból érdemes közelebbről szemügyre venni.[65]
A fentebb leírt privát tisztelet formái ezen a levélen nyomot hagytak, így a
honvéd a Kaszap arcképével ellátott levélzáró bélyegeknek segítő, bajelhárító
funkciót tulajdonított. Ezeket előszeretettel ragasztották a frontra küldött
lapokra abban a reményben, hogy így biztosan célba ér: „Ahol csak szólítanak,
mindenütt segítesz. Nap-nap után látom az arcképedet leveleken, amelyek
otthonról jöttek. Ösmerősök, arák, hitvesek vagy a szülők, gyermekek enyvezték
rá a borítékra ragaszbélyegnek, hogy vigyázzon a drága levélre és juttassa el
annak, akinek telesírták szerelmes levelüket.”[66] Különösen figyelemre méltóak a
levélben a párhuzamok. Egyrészt a front „védőszentjét” olyan bajtársakhoz
hasonlítja, akiknek a kérései a századosnál meghallgattatnak úgy, ahogy az
Isten is meghallgatja azok fohászát, akik érdekében a boldogok és szentek
járnak közben. Másrészt a frontlevélben érzékletes párhuzammal illusztrálta a
honvéd, hogy a materialista-ateista Szovjetunió ellen viselt harcokra ő, mint
a pogányság elleni küzdelemre tekintett. Így az orosz fronton küzdő magyar
katonákat, s az ő égi patrónusukat (azaz Kaszapot), a török kor nagy győztes
harcaihoz hasonlította. Így a jezsuita novíciust az egykoron a pogány török
ellen küzdő, később szentté avatott szerzetesekkel állította párhuzamba: a
nándorfehér{91}vári
diadalban kulcsszerepet játszó ferences Kapisztrán Szent Jánossal, illetve a
kapucinus Brindisi Szent Lőrinccel. (Utóbbi a csókai, más néven sárréti győzedelmes
csatában bátorította a keresztény csapatokat a többszörös túlerőben lévő
török seregek ellen 1601-ben.) Ezeknek a harcos szenteknek a felmutatásával
utasította vissza azokat a vádakat, amelyek a fehérvári novícius kultuszát a
fronton érték: „Egyesek reverendád miatt bizalmatlanok. Azt mondják, hogy a
papi hivatáshoz úgy hozzátartozik a puhaság, mint az édesanya fogalmához a
szeretet vagy angyalokhoz a jóság.”[67] A „Kaszap István, segíts!”
felkiáltás nemcsak segélyhívásnak, hanem csatakiáltásnak is számított a
fronton, amellyel a katonák a harcba indultak.[68]
De ez volt az utolsó fohász is haláluk előtt. Massányi honvéd levele jelezte,
hogy a katonák számára a novícius nem csupán egy égi patrónusnak számított,
hanem egy fiatalembernek – s ez különösen fontos a kultusznak ebben az
olvastában –, aki fájdalmas szenvedések elviselését követően hunyt el, s
ezáltal vált példaképpé. Ezen katonák számára, akik így értelmezték az
életutat, a halál, az elmúlás közelsége már elviselhetőbb volt, hiszen Kaszap
már példát mutatott számukra az ismeretlen útról is, nemcsak életével, hanem
elsősorban halálával: „Mert a mennyei Jóbarát nemcsak arra való, hogy tudjunk
jobban élni, de tudjunk szebben meghalni is.”[69]
Levélének egyik részében eszményképként állítja a fehérvári ifjút a katonák
elé a halállal való megbékélésében: „Megfigyeltem azoknak a
tekintetét is, akik »Kaszap István segíts!«-sel távoztak az Úr Jézus elé.
Nyugodt volt az arcuk, és a szemük fénylett. Ezek: tudnak meghalni! És ha a
Benned való bizakodások, a csodavárások, a Te közbenjárásodnak tulajdonított
temérdek beteljesülések mind-mind csak elképzelések, csak önámítások – én
akkor is leborulok a te emléked előtt és akkor is terjesztem tiszteleted:
ezért a fenséges nyugalomért, ezért a hősies és szép meghalni tudásért.
Meghalni tudni kell, ugy-e drága jó Kaszap Pistám, nemcsak önérdek, de
közérdek is: hazafiasság és győzelem. Ahogy egy német költő mondta: »Azok a
katonák fognak győzni, akik tudják, hogy kell meghalni!«” {92}Kaszap-kultusz a háborús hátországban A nagyvárosok bombázása egy újabb olvasattal
gazdagította Kaszap magánjellegű tiszteletét. Az óvóhelyek, légópincék
„védőszentjeként” is tekintettek rá. Amint az imameghallgatások beszámoltak róla,
képét is kifüggesztették, vagy pedig az ereklyét magukkal vitték a légoltalmi
pincébe.[70]
A kultusz ilyen jellegű gyakorlatát az újság is terjesztette, hiszen nagy
betűk hirdették az alján: „Óvóhelyre
vigye le Kaszap István Lapját és adja olvasni másoknak is! Sok jót tehet
így!”[71] A
hitbuzgalmi értesítő alapján nem lehet felvázolni, hogy miként képzelték el a
kortársak a novícius általi védelmet elsősorban az angolszász bombázások
idején. Ezért visszaemlékezések tükrében fogjuk ezt vizsgálni. A kultusz erősen
kötődött Székesfehérvárhoz, ezen a településen volt a legnagyobb a
tisztelete. Ott, ahol született és meghalt. A német megszállást követően s
1944 nyarán több súlyos bombatámadás érte a fővárost. A gépek átrepültek
Székesfehérvár felett, ahol elrendelték ugyan a légiriadókat, azonban
feleslegesen, mert egyetlen alkalommal sem bombáztak. Ez az állapot hónapokon
keresztül tartott, s a kortársak főleg a közeli Budapest és más nagyvárosok
(Debrecen, Nagyvárad, Szeged) pusztulását látva és hallva, úgy vélték, hogy a
város védőszentje óvja meg szülőhelyét a pusztulástól, ezért kerülik el a
légicsapást. A kultusznak ez az eleme elég jól behatárolható időben.
Feltehetőleg a főváros első nagy, április elejei bombázásától Székesfehérvár
első tényleges légitámadásáig tartott, amelyre 1944. szeptember 19-én került sor. Az 1944
nyarára vonatkozó memoárokban Székesfehérvár védelmezőjeként tűnik fel a
helyi novícius. Jancsó Miklós, akinek cserkészként gyermekkorában Kaszap volt
az őrsvezetője, ugyancsak megemlítette ezt: „Az a hír is elterjedt, hogy kiteríti a köpenyét Székesfehérvár fölé, és
megvéd a bombázásoktól.”[72]
Más visszaemlékezésekben is helyet kapott a privát kultusznak ez az eleme:
„Hiába akarják bombázni [ti. Székesfehérvárt], nem lehet, mert mihelyt
bombázni akarják, fehér ködfágyol ereszkedik a városra, és nem látnak semmit
belőle, eltűnik a szemük elől, ha pedig fényképezni akarják a várost, a
lemezeken megjelenik egy fiatal papnak, Kaszap Pistikének a képe. Kaszap
Pistike megvédi Székesfehérvárt.”[73]
Részben ehhez hasonlóan más források is azt emelték ki, hogy úgy vélték a
város lakói, hogy az időjárásnak parancsolva láthatatlanná tette a
települést: „Amikor jönnek a repülőgépek, a házakat köd bo{93}rítja majd, s a levegőből
nem lesz semmi látható, mert megvédi őket a fiatalon elhunyt, szentként
tisztelt Kaszap István.”[74]
Többek szerint közvetlenül a repülőgépek vezetőinek tiltotta meg a városa
pusztítását: „Székesfehérvár légterében megjelent az amerikai bombázógépek
pilótáinak Kaszap István és megtiltotta, hogy a várost bombázzák.”[75] Összegzés A hitbuzgalmi értesítő alapján nem beszélhetünk egységes
Kaszap-kultuszról, hiszen annak számos párhuzamos olvasata élt egymás
mellett, amelyeknek kölcsönhatásaként alakultak a tiszteletadás különböző
formái. A hivatalos egyházi kultusz a hitbuzgalmi értesítőben közzétett
cikkekben jelenik meg, amelyeket általában egyházi személyek (jezsuiták)
írtak. A vizsgált a periódusban a hívek elé táruló Kaszap-képet igyekezett a
lap úgy átszínezni néhány cikkben, hogy azzal támogassa az aktuális katonai
erőfeszítéseket, átértelmezve a szenvedések elviselésének hőseként,
példaképeként megjelenített ifjú novícius életét. Ettől eltérnek az
imameghallgatásokban kitapintható, a hívek körében élő privát tiszteletadás
fajtái, amelyek az egyházi kultuszt átvették, de részben-egészében át is
formálták azt. Többek között a kultusztárgyaknak gyógyító, bajelhárító,
védelmező szerepet tulajdonítottak. Így a Don-kanyarban küzdő magyarok
„védőszentjeként” tekintettek rá, akinek a zubbonyzsebbe tett képével
indultak a honvédek a frontra és a csatákba. A lap által felvázolt kép ilyen
tiszteletformákat és jelentéseket nem tartalmazott eredetileg. Ennek ellenére
ezeket az értesítő részben elfogadta, hiszen a leveleket megjelentette, de
saját eszközeivel a hivatalos elvárásokhoz igyekezett azokat közelíteni.
Eltérő Kaszap-kép lebegett a világi komplementer kezdeményezések előtt,
amelyek a lap által indítottakhoz hasonló, azzal párhuzamosan élő, világi
tiszteletformákat hívtak életre. E kultuszformáló erő szereplői a hívek
tömegére elsősorban, mint piacra tekintettek, s azoknak vélt vagy valós
igényeit igyekeztek kielégíteni, azonban a hívek nem választották el élesen
egymástól az egyház által jóváhagyott és a komplementer kezdeményezéseket. |
|
|
[1] A kutatás az OTKA NK 81502 támogatásával valósult
meg.
[2] A „kettős szentév” Szent István király halálának
900. évfordulójára és 1938. májusban megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus
Kongresszusra utal. Gergely
Jenő: Eucharisztikus világkongresszus
Budapesten, 1938. Bp., 1988. (Népszerű
történelem.) (továbbiakban: Gergely, 1988.)
90-107. p. Az egész korszakra vonatkozólag: Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp.,
1999.
[3] Gergely, 1988.
31., 33. p.
[4] Bogner Mária Margit 1905-ben
született Torontál vármegyében, egy jegyző lányaként. Torma Kálmán
Kővágószőlősön, Baranyában látta meg a napvilágot, 1914-ben apja egy háborús
sebesülés következtében halt meg. Kaszap István két évvel később született
Székesfehérvárott egy postai ellenőr fiaként. Bogner karmelita apáca szeretett
volna lenni, de egészségi állapota miatt (egyik lába rövidebb volt) nem vették
fel a rendbe. Végül többszöri próbálkozás után 1927-ben lehetett a thurnfeldi
vizitációs zárda tagja. 1928-ban nővértársaival együtt Érdre érkezett, ahol az
első magyar vizitációs zárda alapításában vett részt. 1933-ben halt meg, az
érdi domb oldalában újonnan létesített temetőben helyezték nyugalomra. Torma a
pécsi cisztercita gimnáziumban szerzett érettségit követően 1933-ben lépett be
a Jézus Társaságába, egy év múlva tbc-s lett. Torma megbetegedésének évében
lépett be novíciusként Kaszap István a jezsuita rendbe. Néhány hónappal később
a mandulái elgennyesedését követő vérmérgezésbe halt bele. Kaszap István Lapja, 1943. 3. sz. 1. p. Szülővárosában temették el
1935-ben. Torma háromévi szenvedés után 1937-ben halt meg a Budakeszi
Szanatóriumban és a budakeszi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az
életrajzokra ld.: Katolikus Lexikon. I-XIV. Főszerk.: Diós István. Bp.,
1993-2009. (továbbiakban: Kat.Lex.) I. 888-889. p.; VI. 286. p.; XIV. 180. p.
[5] Uo. Az életrajzokról bővebben
ld.: Kunt Gergely: Biográfia
és kultuszépítési technikák Bogner Mária és Kaszap István életrajzainak
tükrében. In: Vallások,
határok, kölcsönhatások. Szerk.: Barna Gábor. Bp., 2011. (Szegedi vallási néprajzi
könyvtár, 27.) 104-119. p.
[6] Csávossy
Elemér: Érd angyala. Bogner Mária Margit nővér élete és erényei. Bp.,
1941. 5. p.
[7] Az életutakat tekintve legnagyobb a hasonlóság
Bogner és Torma pályája között. A kultuszukban általános vonások figyelhetők meg,
mégis a tisztelet intézményesülését és kiépülésének mértékét tekintve a
legnagyobb hasonlóság a Bogner-Kaszap kultuszok között mutatható ki. Mindezt a
kortársak is testvérügynek tekintették a hasonlóságaik miatt.
[8] Csávossy Elemér: Egy sír a
Duna fölött. Mária Margit nővér élete és naplója. Bp., 1944.
[9] Cser László: Himnusz a
kereszten. Torma Kálmán élete. Bp., 1944.
[10] Endrődy László: Életet
Krisztusért. Kaszap István élete, 1916-1935. Bp., 1943. (továbbiakban: Endrődy, 1943.)
[11] Audoin-Rouzeau, Stéphane – Becker, Annette: 1914-1918, az újraírt háború. Bp., 2006. 106-107. p.
[12] Margitvirágok.
Bogner Mária Margit Lapja, 1941. 1. sz. 1. p.
[13] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.
[14] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.
[15] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 1. p.
[16] Bellér Béla:
A Kaszap István-kultusz kezdete és vége. A boldoggá avatási pör húszéves
évfordulóján. In: Világosság, 1961.
11. sz. 32-42. p.; ld. még: Gyáni Gábor:
A Kaszap-kultusz és a népi „erkölcstelenség”. In: Uő: Hétköznapi élet Horthy
Miklós korában. Bp., 2006. (Hétköznapi történelem.) 156-157. p.
[17] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 1-4. p.
[18] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 2. p.
[19] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 7. p.
[20] Kaszap
István Lapja, 1942. 2. sz. 8. p.
[21] Kaszap
István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.
[22] Kaszap
István Lapja, 1944. 1. sz. 1. p.
[23] Kaszap
István Lapja, 1943. 1. sz. 1. p.
[24] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 2. p. A katonák, elsősorban a
Don-kanyarban harcolók patrónusának tekintették, s ezt a lap is jelentősen
erősítette. Már a sír áthelyezésénél is találunk erre való utalást: „A menetet férfiak sűrű sorai zárták be,
köztük sok pilóta és repülőkatona, akik a közeli sóstói
repülőtérről már az előtt is gyakran látogatták rendszerint a hajnali
órákban Kaszap István sírját.” Kaszap
István Lapja, 1943. 1. sz. 2. p.
[25] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.
[26] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.
[27] Kaszap
István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.
[28] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 4. p.
[29] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.
[30] Kaszap
István Lapja, 1943. 1. sz. 8. p.
[31] Kaszap
István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.
[32] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.
[33] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 5. p.
[34] Kuna levelében megjegyezte egy korábbi
táborozással kapcsolatban: „Kaszap István sírjánál 25 cserkész fiam áhitatosan
fölajánlotta táborozását és önmagát, Kaszap István pártfogásával Istennek.”
Ebben az esetben talán nem véletlen a diákok számának megemlítése, hiszen az
megegyezik Kaszap születésnapjával, ami később is fontos dátum lett e kör számára.
Kuna csak, mint tervezett eseményről írt, nem tudjuk, hogy a kör alapítása
ténylegesen megtörtént-e.
[35] Kaszap
István Lapja, 1944. 1. sz. 2. p.
[36] Az értesítő első számában
imameghallgatásokkal kapcsolatban foglalták írásba, hogy ezeknek milyen a
hivatalos formája, s hogy kell kinézniük, miket kell tartalmazniuk. Azonban már
az ereklyék helyes használatára való buzdítás itt is megtalálható: „Fontos ilyenkor még az is, hogy a leírásból
valóban kitűnjön, hogy a gyógyulás Kaszap István segítségül hívására történt.
(Imádkoztak-e hozzá? Végeztek-e kilencedet? Alkalmazták-e a kis
szövetereklyét?)” Kaszap István
Lapja, 1942. 1. sz. 6. p.
[37] Az egyházi jog megkülönbözteti a nyilvános
kultuszt, amely a boldoggá és szentté avatott személyeknek jár, illetve a
magánjellegű tiszteletet, amelyben olyan személyek is részesülhetnek, akiknek
eljárásuk vagy nem indult el, vagy pedig még nem fejeződött be. Erdő Péter: Az
egyházi törvénykönyv. A Codex Iuris Canonici hivatalos latin szövege magyar
fordítással és magyarázattal. Bp., 2001. 812-813. p. Egyházjogi
értelemben Kaszap esetében is egy privát tiszteletről beszélhetünk a második
világháború alatt. A jelen dolgozatban nem ragaszkodunk a kifejezésnek ehhez a
jelentéséhez, s azt részben más értelemben használjuk. Hiszen privát / egyéni /
magánjellegű / személyes kultusz alatt a fenti megfogalmazás szerint részben
többet értünk, alapvetően a hívek sajátos Kaszap-tiszteletét, amely több
esetben – nem szándékosan de – eltért az egyházi előírásoktól, s a kultusznak
új, személyes olvasatot és jelentést adott.
[38] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.
[39] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.
[40] Kaszap
István Lapja, 1943. 1. sz. 1. p.
[41] Tomisa
Ilona: „A hit jelével a szentség fényében.” (A „szent” fogalma a
néphagyományban.) In: Néphit, népi vallásosság ma Magyarországon. Szerk.: Lovik
Sándor – Horváth Pál. Bp., 1990. (Vallástudományi tanulmányok.) 39. p. Bizonyos
esetekben a lap Kaszapot is a magyar szentek közé sorolja „Ott vannak az angyalok és szentek seregében
a mi szentjeink: Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet, Szent
Margit, liziői Szent Teréz, és nagy buzgalommal hisszük, ott van Kaszap István
is, meg kedves a Bogner Mária Margit.” Kaszap István Lapja, 1944. 1. sz. 1. p.
[42] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 5. p.
[43] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.
[44] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.
[45] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.
[46] A lap szerkesztői részben frontlapnak szánták a
hitbuzgalmi értesítőt már a kezdetek kezdetén: „A szeretet csomagjaiba rejtve vagy postán, a fronton küzdő hős
katonákat, akik közül annyian ismerik Kaszap Istvánt és hordják a zubbony alatt
kis imalapot, hogy imádságban kérjék Kaszap István segítségét a háború
veszélyeiben.” Kaszap István
Lapja, 1942. 1. sz. 2. p.
[47] Kaszap István
Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.
[48] Kat.Lex. V. 523. p.
[49] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.
[50] Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 1. p.
[51] Kaszap
István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.
[52] Kat.Lex. VIII. 285. p.
[53] Kovács J.
Elek [Kovács József]: Kaszap István segíts! Két háború vihara között az
Istenig. Bp., 1943. 7. p.
[54] Uo. 178-179. p.
[55] Kaszap
István Lapja, 1943. 2. sz. 7. p.
[56] A hozzátartozók Kaszap sírjánál végeznek imát a
fronton küzdők védelme érdekében: „Fiunkért,
aki az orosz harctéren küzdött, nap-nap után Kaszap István segítségét kérve
imádkoztunk, […] az orosz gyűrűből kiszöktek kétszer, igazán csodával határos
módon menekült meg. […] Fiunk igen vallásos ember, s mi tudjuk, hogy Kaszap
István volt odakinn az őrzőangyala és meghallgatta a sírjánál végzett buzgó
imát.” Uo. A védőszenthez az itthon maradottak is imádkoztak a fronton
harcoló családtagok megsegítésért. Csépe Klára hasznosi parasztasszonynak „első látomása 1942-ben volt midőn férjét
látta, ki a Don-kanyarban visszavonulásnál jön vissza szőr csizmában. Kaszap
István hangját hallotta, ki biztatta, hogy ne féljen, nem ott törtek be, ahol
férje volt, hanem jobbra attól, nincs semmi baja, haza fog jönni.” Jádi Ferenc – Tüskés Gábor: A népi
vallásosság pszichopatológiája (Egy hasznosi parasztasszony látomásai) In:
„Mert ezt Isten hagyta…” Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk.: Tüskés
Gábor. Bp., 1986. 525. p.
[57] Kaszap
István Lapja, 1944. 2. sz. 8. p.
[58] „A menet
végén, a magas fertőtlenítő kocsi bakján ültem, amikor közvetlenül a fülem
mellett, a nyakízület mellett csapott le egy 8 mm-es acéllövedék a kocsi
vastartályába s azt átütötte. A lövedék ballisztikai útjának iránya olyan volt,
hogy érthetetlen, miért nem talált el. Bajtársaim csodálkozva emlegetik ma is
az esetet. Kaszap István ereklyéje, melyet feleségem küldött, velem van a bal
zsebemben, a szívem felett.” Kaszap
István Lapja, 1943. 1. sz. 7. p.
[59] Kaszap
István Lapja, 1942. 3. sz. 7. p.
[60] Kaszap
István Lapja, 1942. 4. sz. 8. p.
[61] Kaszap
István Lapja, 1944. 3. sz. 7. p.; 4. sz. 6. p.
[62] Kaszap
István Lapja, 1944. 2. sz. 1. p.
[63] Kaszap
István Lapja, 1944. 4. sz. 5. p.
[64] Kaszap
István Lapja, 1944. 2. sz. 1. p.
[65] A hitbuzgalmi értesítő
valószínűleg csak kevés frontlevelet közölt teljes terjedelmében számos
imameghallgatás mellett. A levélíró főhadnagy papírra vetette, hogy miképpen
kerítették körbe az oroszok csapatát, s a kicsúszási kísérletnél miként maradt
le, hogyan hurcolták magukkal a katonái félig megfagyva, majd hogy találkozott
magyar katonákkal, s menekült meg így. A levélen utalás van egy kezdetben még
meg nem nevezett segítő „személyre”, akit később Kaszap Istvánként jelölt meg:
„Fölugrottam, de merev lábaimmal csak pár lépést tehettem; elbuktam. Újra
feltápászkodtam, mintha hívott, vezetett volna valaki, már nem a többiek után
igyekeztem, hanem egy vízmosásba bukdácsoltam-gurultam bele. Ha tovább megyek,
a mindkét részről megindult erős tüzelésben biztosan elesem. A szakadék
fenekére érve egy föld alá vezető nyílás előtt találtam magamat. Ide bemásztam.
[…] Számot vetettem helyzetemmel. […] Bundámat levetettem és imádkozni kezdtem.
Eszembe jutott Kaszap István. Hozzá fohászkodtam vigasztalásért, segítségért.
Alig fejeztem be az imát, életerőm csodálatosan teljesen visszatért. Már lábaim
is frissen és egészségesen mozogtak. Újabb fohász után fölöltöztem, s kimásztam
szűk börtönömből. […] Nemcsak fegyverem, de szemüvegem sem volt nálam. Cipelés
közben elveszett rólam. Így határozottan éreztem, hogy Kaszap István, Ő vezet,
és mutatja az utat. Erre állandóan kértem is, s teljesen rábíztam magamat. […]
Soha azon a vidéken nem jártam, térképről sem ismertem, de biztosan éreztem,
hogy nemsokára egy útelágazás jön, ahol jobbra kell majd fordulni. S tényleg
jött is az út. Tele elesett honvédekkel és elszórt fölszerelési tárgyakkal. A
sarkcsillag után tájékozódva emberi számítás szerint helytelen irányban
meneteltem, mégis biztosan tudtam, hogy ez az egyetlen kiút, mert Ő vezet.
Ahogy hajnalodott, egy alak közeledett felém. Azt hittem persze, hogy orosz, de
magyar katona volt. Méghozzá ruszin. Kaszap István gondoskodott számomra
szemről és tolmácsról is.” Kaszap István
Lapja, 1943. 2. sz. 3. p.
[66] Kaszap
István Lapja, 1943. 4. sz. 5. p.(Massányi József honvéd levele
Oroszországból.)
[67] Uo. 8. p.
[68] Nem minden esetben van valamilyen „tárgyi” kapocs
a segítségért esdeklő és a védőszent között. Ekkor a fohász során történő
segítségül hívás a leggyakoribb: „Menetelés
közben 7 ellenséges gép közeledett felénk. Bombákat dobtak és
géppuska-golyózápor hullott. Görcsösen földbe kapaszkodtam, és csak ennyit
mondtam: Kaszap, segíts! Azt hittem ütött a végső órám. Fejem fölött vágódott
be a géppuskagolyó a földbe, és nekem semmi bajom sem történt.” Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 6. p.
Más alkalommal csak egyszerű esetleírást találunk, s azt nem említik, meg hogy
Kaszapot hogyan hívták segítségül: „Egy
bajtársam azt a föladatot kapta, hogy vágja el a falu távbeszélő vezetékét,
hogy rákapcsolhassunk és lehallgathassuk hová is vezet […] amikor a huzalt
elvágta a korhadt oszlop kidűlt és vele együtt földre zuhant. […] Az orvos az
állapotát súlyosnak találta. Kaszap Istvánt kértük ekkor, segítse meg
bajtársunkat.” Kaszap István
Lapja, 1943. 2. sz. 5. p. „Reménytelen
volt a helyzetem kis csapatommal. Kaszap Istvánhoz fohászkodtunk és
megkíséreltük az átvágást az oroszokon. Kézigránáttal ez sikerült is.” Uo.
7. p.
[69] Kaszap
István Lapja, 1943. 4. sz. 5. p.
[70] Jól illusztrálja ezt a következő levélrészlet: „Megszólaltak a szirénák, s mi a szomszéd ház
lakóival a pincébe siettünk. Alig múlt el 15-20 perc, halljuk a közelben lévő
ágyúk bömbölését, az idegen gépek zúgását, s a következő percben már a közeledő
erős bomba sípolását is. Mindenki imádkozik, férfi, nő egyaránt a polcon lévő
Kaszap István képre tekint: »Kaszap István imádkozzál értünk!« A következő
pillanatban óriási robbanás, csörömpölés, a villany kialszik, por tölti be az
egész pincét, minden és mindenki megrázkódik. Mindnyájan úgy éreztük, hogy
eljött földi életünk utolsó pillanata. »Végünk van! Kaszap István segíts!« –
kiáltjuk, majd néma csönd lesz.” Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 7. p.
[71] Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 5. p.
[72] Jancsó
Miklós életműve. CD szövegkönyv. Online: Magyar Elektronikus Könyvtár –
2012. április. Kaszap István a Vadgalamb őrsöt vezette, amelynek (Mausz
becenéven) tagja volt Jancsó Miklós is. Endrődy,
1943. 41-42. p.
[73] Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona:
Tüzes cipőben. Memoár. Bp., 2004. 104-105. p.
[74] Fejér Megyei
Hírlap, 2008. augusztus. 8. 5. p.
[75] Kuczka
Péter: Az utolsó kenet. Bp., 1998. 154. p.