Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
3. szám
A. D.
MMXII

Kunt Gergely:
Kaszap-kultuszok a második világháború alatt
[1]

 

 

{75}Vallási kultuszok a két világháború között

Az 1930-as évek közepén a vallási kultuszoknak egy új, modern hulláma jelent meg Magyarországon, amelynek középpontjában kortárs személyek álltak. Ez szoros összefüggésben állt az ekkor rendezett országos katolikus ünnepekkel, amelyek egy-egy történelmi magyar szent kultusza köré szerveződtek. A legkiemelkedőbb az 1938-ban megrendezett kettős szentév[2] volt, amelynek előképe nem a tíz évvel korábban a fővárosban tartott nemzeti eucharisztikus kongresszus, hanem az 1930-ban tartott Szent Imre év volt.[3] A katolikus egyházban ezekkel párhuzamosan megjelent az igény, hogy ne csupán történelmi személyek kerüljenek felmutatásra, hanem kortársak is. Ez a törekvés hívta életre a vallási kultuszok új hullámát, amelynek középpontjában három személy állt: Bogner Margit vizitációs apáca, Kaszap István és Torma Kálmán jezsuita novíciusok.[4] Mindhárman nagyon fiatalon, hosszú szenvedést követően hunytak el: Bogner huszonnyolc, Torma huszonhárom, Kaszap István tizenkilenc éves korában. Közvetlenül a halálukat követő évben már megjelentek a biográfiáik. Bogner Mária Margit életrajza 1934-ben, Kaszap Istváné 1936-ban, Torma Kálmáné pedig 1938-ban látott napvilágot először.[5] Mindegyikben a szenvedés szótlan és hősies elviselése mint érték jelent meg.

{76}1937 decemberében hármuk közül elsőként Bogner Mária Margit boldoggá avatási eljárását indította meg Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök. A fent részletezett törekvések csúcspontja 1938 májusában volt. Ekkor a Hősök terén az eucharisztikus kongresszus megnyitóbeszédében Eugenio Pacceli bíboros pápai legátus Bognert már az Árpád-házi női szentekkel állította párhuzamba, Szent Erzsébet után említve őt meg. „És mily nagy örömmel csatlakozunk a székesfehérvári egyházmegye jámbor reményéhez, mely felmagasztalását óhajtja egy nagyon tiszta léleknek, Bogner Mária Margitnak, Isten szolgálóleányának, akit éppen napjainkban az eucharisztikus buzgóság vezetett fel a szentség magaslatára.”[6]

A harmincas évek közepén indult kultuszok azonban eltérő pályákat futottak be.[7] Azok, amelyeknek alapjait még a kongresszus éve előtt lerakták, azaz kiadták az életrajzokat, később országos szintűvé bővültek. Így Bogner és Kaszap esetében a boldoggá avatási eljárás megindulását követően a hitbuzgalmi értesítők is megjelentek: 1942 februárjában Székesfehérváron Kaszap István Lapja, pár hónappal korábban 1941 novemberében Kassán pedig Margitvirágok címmel Bogner újsága. A Torma-kultusz az előbbiekhez viszonyítva később indult, s az életrajz csak a eucharisztikus kongresszus évében jelent meg. Ügye a boldoggá avatási eljárásig sem jutott el, ebből következőleg hitbuzgalmi értesítője sem volt, amelynek célja tisztelete terjesztésének dokumentálása lett volna. Az életrajzok megjelenésén jól lemérhető az egyes kultuszok eltérő fogadtatása és kiépültsége. 1944-ben az Egy sír a Duna fölött[8] című Bogner-életrajz hatodik kiadása látott napvilágot, míg Tormának Himnusz a kereszten[9] című élettörténete még csak második kiadásban volt kapható, azonban egy évvel korábban Kaszapnak Életet Krisztusért[10] című biográfiája már a tizenhetedik megjelenését érte meg ekkor.

Jelen tanulmány középpontjában e fenti három kultusz közül Kaszap István tiszteletének története áll elsősorban a hitbuzgalmi értesítő tükrében. A dolgozat a két világháború közötti vallási kultuszok összehasonlító elemzésének egyik pillére.

 


{77}

A Kaszap-kultusz (1941-1944)

Lisieux-i Kis Szent Teréz – egy lehetséges történelmi előkép

Franciaországban, az első világháborúban Jeanne D’Arc mellett lisieux-i Kis Szent Teréz kultusza volt jelentős annyira, hogy a háborút követő évtizedben szentté avatták. Különösen nagy tisztelet övezte a katonák között, elsősorban a franciáknál, de a németeknél is. Így rá, mint a lövészárkok kishúgára, a frontharcosok pártfogójára, a bakák védőszentjére tekintettek.[11] A harmincas évek magyar vallási kultuszainak előképe talán ez lehetett. Bogner hitbuzgalmi értesítőjének első számában is rá utalnak a lap indítói: „Tiszteletét ott terjesszük, ahol a »magyar Kis Terézt« még nem ismerik.”[12] Kaszap István Lapjában az indításkor ugyancsak megtalálható a francia előképre való utalás, amikor Kis Szent Teréz és Kaszap kultuszának elterjedését vetik össze. A kultusz akkori kibontakozását a szentté avatáshoz való egyenes útként tüntetik fel: „Amikor valakinek a tisztelete egy egész országban úgy elterjed, mint valamikor Franciaországban Teréz nővéré, akiből aztán Lisieuxi Szent Teréz lett, vagy most minálunk Kaszap Istváné.”[13] Ugyanilyen utalást találunk két évvel később, amikor az egyre inkább csak az imameghallgatásokra szorítkozó lap a következő megjegyzést tette: „Azokban az esetekben, ahol egy egész ország népe részéről megnyilvánuló tisztelet mutatkozik, remélhető, hogy az a pör soron kívül kerül tárgyalásra Rómában. Így volt ez Lisieuxi Szent Teréz esetében is, akinek tisztelete az elmúlt háború idején terjedt el egészen csodálatos és rendkívüli mértékben. Tízezrével jelentették akkor írásban a tapasztalt imameghallgatásokat.”[14] Amikor pedig az országos tisztelet hatására Kaszap István sírját áthelyezték, szintén vele állították párhuzamba: „Kis Szent Teréz tetemeit is kiemelték a liziői temető nyugalmából és elhelyezték a Karmeliták templomában.”[15] Ezek alapján – ellentétben Bellér Béla hatvanas években megjelent tanulmányával[16] – számunkra úgy tűnik, hogy a Kaszap-kultusz életre hívói Kis Szent Teréz tiszteletére valószínűleg, mint példaképre tekintettek.

 

A hitbuzgalmi értesítő

Shvoy Lajos székesfehérvári megyéspüspök Bogner Mária Margit boldoggá avatási eljárásának kezdetét követő negyedik évben, 1941. október 11-én Kaszap pörét is elindította a szentté avatáshoz vezető úton.[17] Ebben szerepet játszott, hogy a város polgármestere, illetve főispánja kérelmezte a pör megindítását, de a város katolikus társadalma nevében az összes egyházközség egyházi és világi elnökei is kérvényben fordultak a püspökhöz ha{78}sonló kéréssel. Az egyházi bíróság mellett társadalmi bizottság is megalakult 1941. november 3-án Kaszap István szentté avatását Szorgalmazó Bizottság néven, egyesületi formában. Feladata az egyházi hatóságok segítése, a per anyagi fedezetének előteremtése és a kultusz ápolása volt. Helyi érdek is kötődött a pör előmeneteléhez, a város képviselőtestülete kezdettől támogatta a kezdeményezést. Az egyesület alakuló ülésén a város főispánja, Csitáry Emil is jelen volt. A bizottság elnöke Farkas Sándor, Székesfehérvár polgármestere lett, aki beszédében úgy fogalmazott, hogy „Kaszap István boldoggá avatása országos jelentőségű és óriási hatású esemény lesz”. Ügyvezető elnöknek Vadász Józsefet, a Prohászka Ottokár emléktemplom egyházközségének világi elnökét nevezték ki. A titkárság vezetőjének Endrődy László jezsuitát választották, aki Kaszap életrajzát írta meg öt évvel korábban. A titkárság 1945 előtt Szegeden a jezsuiták papneveldéjében székelt, gyűjtötte s közzétette az imameghallgatásokat.

1942 februárjától negyedévenként látott napvilágot a hitbuzgalmi értesítő, amelynek kiadásáért és a szerkesztésért Vadász József felelt. A lap szerkesztőit az ő kivételével nem ismerjük. Minden egyes szám egyházi jóváhagyással jelent meg, így ha az abban megjelenteket hivatalos egyházi véleményeknek nem is tekinthetjük, de bizonyára a cikkek és híradások azzal ellentétesek nem lehettek, attól radikálisan nem térhettek el. A Kaszap-kultusz terjedésének igazán nagy lökést a második világháború alatt ez, a bizonyos esetekben 300 000 példányban megjelentett lap adott.

A lap indulását a szerkesztők a következőképpen indokolták: „Kaszap István – az elmúlt években a magyar nép tízezreinek ismerőse, barátja és igen gyakran rajongásig szeretett eszményképe lett.”[18] Másrészt a pör során az imameghallgatásokat kötelező volt közzétenni, ezzel is dokumentálva a tiszteletét. Bár a lap terjesztését csak egy évvel később engedélyezték a világi hatóságok, az egyházszervezet és a hívek segítségével tervezték az ország egész területének lefedését.

A hitbuzgalmi értesítő első számában megjelent egy felhívás vetélkedőre, amely kifejezetten az ifjúságnak szólt, s Kaszapra mint az fiatalság példaképére tekintett. A verseny jelszava: „Fiatalság előre! – Kaszap Pista ügyéért!”[19] Célja volt a nevelő intézmények és a diákok segítségével a frissen indult lap terjesztésének segítése: „Ki tud többet tenni Kaszap Pista érdekében? Ki tud több lapot elhelyezni, terjeszteni a maga környezetében?” A nevet azért kell a felhívással kapcsolatban kiemelni, mert itt jelenik meg először a lapban (félhivatalosan) a gyerekolvasóknak szánva a „Kaszap Pista” elnevezés. A hivatalosan használt István és a gyakorlatban jóval többször használt Pista megszólítás mellett elvétve megtaláljuk az Istvánka megnevezést, amelyre az öregebb generációk által beküldött imameghallgatások adnak példát.

 

Kaszap-kultusz Székesfehérváron

A kultusz legfontosabb eleme a novícius sírja volt Székesfehérváron a Szent Kereszt temetőben, ahová 1935 decemberében temették, s amely már a lap indulása előtt zarándokhellyé vált. Általában az imameghallgatások miatt, a gyógyulás reményében keresték fel. A hadba vonulás előtt a katonák – {79}különösen a pilóták – vagy egyénileg, vagy csoportosan tették itt tiszteletüket: „Négy katona még messzebbről, soknapi gyaloglással jött a sírhoz. A harctérre induló ezredük nevében jöttek és imádságos kéréssel, meg 1200 katona aláírásával ellátott ívet hoztak, melyben Kaszap István segítségét kérik a nehéz napokra.”[20] A zarándokok óriási tömegére tekintettel szükségessé vált a sír áthelyezése. Ennek gondolata a lapban először 1942-ben tűnt fel a következő indoklással: „Mivel a temetőben állandóan igen sokan keresik fel a sírt, így sokszor nem is férhetni hozzá és a tömegek a környező sírokat is letapossák.”[21] A sírhoz zarándokló egyre több hívő, és azoknak nem minden esetben megfelelő, a helyhez nem illő viselkedése aggasztotta az egyházi hatóságokat. Az új sírhely kijelölésében egy másik szempont is szerepet játszott, a vidéki zarándokok számára való könnyebb megközelíthetőség: „A főállomáshoz való közelsége, pedig elsőrendű megoldás azok számára, akik – oly sokan – nap-nap után vasúton érkeznek Kaszap István sírjához. Főleg akkor tapasztaljuk ezt, amikor a harctérről érkező igen sok katonát és köztük a háború sápadt arcú megviseltjeit, a mankón bicegő hősöket is látjuk, akik eljöttek Kaszap István sírjához, hogy megköszönjék a harctéri imameghallgatásokat és újabb jótéteményeket kérjenek.[22]

A sír áthelyezésére a sóstói Szent Kereszt temetőből 1942 decemberében, tíz nappal Kaszap halálának hetedik évfordulója előtt került sor. Ekkor a maradványokat a Prohászka-emléktemplom falába épített sírhelyben helyezték el. Az esemény időpontját mindvégig titokban tartották, mert az egyházi és világi hatóságok attól féltek, hogy a hatalmas tömegben nem fogják tudni a rendet fenntartani.[23] A hamvak áthelyezése a temetőőrnek a sír helyére vonatkozó eskütételével kezdődött, majd a koporsó kinyitásával folytatódott, hogy meggyőződjenek a holttest állapotáról, sértetlenségéről. A Kaszap-kultusz során mindvégig fontos szerepet kapott annak nemzeti színezete, melynek további erősítésére az áthelyezésekor kb. 8 méter hosszú erős nemzetiszínű szalaggal kötötték át [ti. a koporsót]. A csomókat a püspöki helynöknek saját kezűleg kellett kötnie és oly módon, hogy koporsó semelyik oldalról se legyen felnyitható a selyemszalag megsértése nélkül.”[24]

 

A kultusz monopolizálása és a komplementer kezdeményezések

A hitbuzgalmi értesítő a kultusz kiépülését mindvégig igyekezett saját eszközeivel monopolizálni. A lapban egyértelműen elkülöníthetők a világi tényezők, az ún. komplementer kezdeményezések, amelyek egyházi jóváhagyást ugyan nem kaptak, de nagyban formálták a Kaszap-kultuszt a második világháború alatt. A hívek számára nem volt élesen elkülöníthető, {80}hogy az egyes kultuszelemek milyen forrásból származnak. Életre hívóit egyes esetekben a személyes buzgalom motiválta, másoknál az anyagi haszonszerzés volt a cél, s a tisztelők egyre növekvő tömegére, mint piacra tekintettek, amelyet különféle új Kaszap-tárgyakkal, és új ünnepekkel próbáltak behálózni. Ezek a világi vállalkozások a kultusz alapvető jelentéstartalmát átvették, de a megfogalmazás módjában és eszközeiben eltértek a lap által helyesnek tartott tiszteletformától, így a kultusz irányítói elutasították azokat. Egészen ritka esetekben azonban bizonyos világi kezdeményezéseket igyekeztek maguk is átemelni, így alkalmazkodtak a hívek elvárásaihoz is. A következőkben ezeket, az egyházi tiszteletet kiegészítő, más esetekben pedig azzal szembenálló vagy konkuráló, a kultusz megnyilvánulási formáit nagyban árnyaló kezdeményezéseket fogjuk vizsgálni.

 

Kultusztárgyak

A hivatalos egyházi kultuszban a legnagyobb tisztelet az ereklyéket övezte. A pör megindulásakor Kaszap minden ruhája a titkárság gondozásába került. A noviciátusban viselt reverendájából készültek az ereklyék, amelyeket a hívek a titkárságon igényelhettek, válaszbélyeget és írásos indoklást mellékelve. 1944-ben már a talár szövetével való takarékosság miatt családonként csak egy ereklyét lehetett igényelni, amelyet tilos volt továbbadni, míg korábban személyenként lehetett egyhez jutni.[25]

A fehérvári novícius tiszteletével összefüggő tárgyak feltárása az értesítő utolsó oldalán megjelenő hirdetésekre, „reklámokra” támaszkodhat, amelyek a hívekkel ismertették, hogy melyek a legújabb termékek, s azok milyen áron kaphatók. Változatosságuk és számuk növekedése igazán szembeötlő az évek folyamán.

A kultusztárgyak piacán a hitbuzgalmi értesítő is jelen volt. Az általa forgalmazott – és egyházilag jóváhagyott – tárgyakon külön feltüntették, hogy „Kaszap István Lapja kiadás” ezzel is elkülönítve azokat más változatoktól. Az egyes termékeket – így például a képeslapokat is – a Mikszáth Kálmán téren álló szerkesztőségben lehetett megrendelni. Nézzünk egy példát arra, hogy a kultusz- illetve kegytárgyak megjelenése milyen gyorsan követte az eseményeket. Az újratemetés után megjelenő első szám végén lévő hirdetések között már megtalálható a felhívás: „A legszebb emlék! Megjelent a Kaszap István sírjánál c. levelezőlap sorozat, 16 meghatóan szép kép a régi sóstói sírról és látogatóiról. Kaszap István temetése c. fényképsorozat az ünnepi átvitelről és temetési menetről. 12 kép. A képek ára: 20 fillér.”[26] A lap – s közvetett módon a bizottság – az ilyen bevételeket feltehetőleg a per költségeinek fedezésére és a kultusz ápolására fordította.

A hivatalos kultusztárgyak értékesítésére a Nyugati pályaudvarral szemben 1943-ban megnyitotta kapuit a „Kaszap István Lapja Könyvesbolt”. A bolt felszenteléséről így tudósított a lap: „Az Ő nevével, a díszes kirakatban az Ő arcképével, de mindenekelőtt az Ő szellemében…” kezdte meg működését.[27] Nem sokkal később megjelent az üzlet jelmondata is: „Aki e boltot látogatja, / Kaszap István ügyét támogatja!”[28] Az üzletben az {81}imameghallgatások során oly sokszor visszaköszönő arckép nemcsak fényképen, hanem állványos üvegképes kivitelben is kapható volt, de forgalomban volt emellett Kaszap-képpel díszített asztali jegyzőnaptár is, amely tőle származó idézeteket tartalmazott. A fényképalbumok az arcképeken túl általában a sír régi és új helyéről, illetve a sír áthelyezéséről tartalmaztak felvételeket. Ezeken túl négy különféle színben lehetett az arcképét ábrázoló levélzáró és emlékbélyeget is kapni.

Az anyagi haszonszerzést célzó komplementer kezdeményezések általában saját készítésű termékeket (portrékat, levelezőlapokat) forgalmaztak a hívek számára, olyanokat, amelyekkel a lap is kereskedett, viszont eltértek azoktól a magasabb árak, illetve az ábrázolások tekintetében. Ezekre az értesítő, mint a piacon ugyancsak érdekelt szereplő mindig felhívta az olvasók, potenciális vásárlók figyelmét: „Sajnos, legutóbb egy rajzoló is forgalomba hozott olyan Kaszap-képet, amely egészen hamis fogalmat ad róla. (R. Gy. Csepel rajza, amely szenvedő Krisztus-arccal ábrázolja K. I.-t, nem is nyert egyházi jóváhagyást!)”[29] Egy másik képeslappal kapcsolatban: „»Kaszap István a feszület előtt«. E rajzos levelezőlapot és képeket mi készítjük-e? – kérdezik. Nem, ez teljesen más privát célú vállalkozás. A képek édeskés hangulatúak, és nem is ábrázolják hűen Kaszap Istvánt.”[30] Az óriási példányszámban megjelenő lapban mások is fantáziát láttak, és igyekeztek saját céljaiknak megfelelően felhasználni. Így többször értesítette az olvasókat a lap, hogy óvakodjanak azoktól, akik a szentté avatás ügyére gyűjtést rendeznek, vagy esetleg előfizetésére tesznek ajánlatot. Például: „Lelkiismeretlen személyek egyes vidéki helyeken gyűjtést rendeztek K. I. ügyére. Előfizetőket is gyűjtöttek a Lapra. Mi senkinek ilyen felhatalmazást nem adtunk. Máshol K. I. levelezőlapját 1 pengőért (!) árusította egy nő, holott a legdrágább fénykép-levelezőlapok ára is csak 20 fillér.”[31]

A Kaszap István Lapjával (illetve a hivatalos egyházi tárgyakkal) versenyt futó világi kezdeményezések csúcspontjaként 1944-ben hamis ereklyék jelentek meg a híveknél. Amit Kaszap István ereklyék című cikkében a hitbuzgalmi értesítő elítélt, „egy Kaszap István fényképét ábrázoló kis kartonlap, amelynek aljára szövetdarabkát ragasztottak ezzel a kis felirattal: »Isten szolgája Kaszap István szerzetesi ruhájából«. Nem tudjuk, hogy ezt a képet a ráragasztott szövetdarabbal együtt ki készíti és ki tervezi, de kijelentjük, hogy ez az »ereklye« hamisítvány!”[32] A cikk szerzője ezzel szembeállította a hivatalos, egyház által hitelesített ereklyét.

 

Ünnepek

Az előbbiekhez hasonló komplementer akciónak tekinthető a Kaszap István Zászlóavató Bizottság létrehívása, illetve az ehhez kapcsolódó zászlóavató ünnepség. Ezeket a lap úgyszintén elítélte, hangsúlyozva azt, „teljesen idegen egyéni célokat szolgál az »Ima Kaszap István szentté avatásáért« című kétoldalas, egyházilag jóvá nem hagyott és művészileg teljesen értéktelen kottafüzet, amely I. Wachutta Ferenc és Szücs Gusztáv kuplé-szerzők írtak, s amelyet Szücs Gusztáv (aki már »Kaszap István Zász{82}lóbizottság« néven minden illetékes felhatalmazás nélkül országszerte gyűjtést rendezett) most 3,50 P-s áron terjeszt. Éppúgy nincs közünk az általa beígért Kaszap István-plaketthez sem!”[33]

A világi kultuszformálás másik részét azok a kezdeményezések alkotják, amelyeket a hívek buzgalma motivált. Kuna Jenő, a Honvéd utcai polgári fiúiskola tanára idősebbik fia gyógyulását követően vált Kaszap-tisztelővé, s levélben számolt be az értesítőnek arról, hogy cserkészeivel Kaszap István Ifjúsági Kört kívánt szervezni. A kör elsősorban 14-15 éves fiúkat vonzott, s mintegy hatvan polgáristából állt. Az elképzelése szerint 1944. március 25-én, Kaszap születésnapján, a sírjánál díszőrséget állva esküdtek fel a fiatalok.[34] A lap csak kivonatosan közölte az eskü pontjait, amelyek főképpen a vallási erkölcsök, a jó cselekedetek gyakorlását és a kultusz terjesztését tűzték ki célul. A hatodik pontja így szólt: „Kaszap István életrajzát figyelmesen elolvasom, és minden igyekezetemmel követem élete tanítását. Este mindennap elvégzem a szentté avatásáért a könyörgő imát.”[35]

 

A kultusz az imameghallgatások tükrében

Az imameghallgatások

Az imameghallgatásoknak csak a lapban közzétett változatai állnak rendelkezésünkre. Így, hogy azok esetlegesen átestek-e szerkesztésen, változtatáson, csak részben tudható.[36] A rövidítés egyértelműen tetten érhető, amikor a lap egyik számában csak a lényegi – tehát magára a Kaszap által nyújtott segítségre utaló – mondatokat közölték, míg a következőben hosszabb terjedelemben ismertették. Emellett minimális kiegészítéseknek is tanúi lehetünk, amikor valamilyen plusz információt közöltek a szerzőről, általában foglalkozását adva meg, s ezt követte az imameghallgatás szövege.

Az imameghallgatások szerkezetét tekintve szinte mindegyik azonosan, sablonszerűen épült fel. A lap elvárásainak megfelelően a válságos szituáció részletes bemutatásával kezdődtek. Bizonyos esetekben hosszasan elemezték a földi „hatóságok” – például kórházak, bíróságok – tehetetlenségét. Majd ezt követően tértek rá a segítségkérésre s annak formájára – bizonyos kultusztárgyak használatára –, illetve az azt követő gyors természetfeletti segítségre. Végül megemlítették, hogy milyen fogadalmat tettek {83}„a jó Kaszap Pistának” az esetleges segítség esetére, s azt miképpen, hogyan kívánták beváltani. Különösen gyógyulások esetében hangsúlyozták, hogy az orvos nem tudott magyarázatot találni a jelenségre, vagy hogy tőle ilyen jellegű igazolást is kértek bizonyítás céljából. Azért, hogy ezek a pörben felhasználhatóak legyenek, a lap is buzdította az olvasókat, hogy feltűnő gyógyulások esetén kérjenek orvosi nyilatkozatot arról, hogy szakmai magyarázatot a gyógyulásra a doktor nem tud nyújtani.

 

Kaszap privát tisztelete

A hitbuzgalmi értesítő alapján különbözött a lap által elvárt és az imameghallgatásokban tükröződő privát, magánjellegű Kaszap-tisztelet, mely elfogadta és átvette az egyházi kultusz bizonyos elemeit. De az egyéni kultuszgyakorlat az előírt formáktól gyakran gyökeresen eltért, hiszen többnyire tovább fejlesztette azt, bizonyos tartalmak pedig az átvétel során módosultak, így az abban szerepet kapó tárgyakat – például az ereklyéket, a képeslapokat – eredeti funkciótól eltérő célokra használta fel, az intézményes kereteken és előírásokon túllépve nem ragaszkodott a hivatalos formák és tartalmak betartásához és megtartásához. A kultuszhoz kötődő egyes szavakat, tárgyakat új jelentéssel, más tartalommal ruházta fel a tömeges privát gyakorlat, így bizonyos esetekben az eredeti tiszteletnek új formát és más értelmet adva.[37]

A privát tisztelet számos ponton eltért az egyházi előírásoktól. A formális keretek között kijelölt határok a magánjellegű tisztelet során elmosódtak. Az egyházi tiszteletben élesen elkülönültek az ereklyék a többi kultusztárgytól. Az imameghallgatásokból az rajzolódik ki, hogy a tárgyaknak egy különleges, a kultusz személyével összefüggő természetfölötti, védő, gyógyító erőt tulajdonítottak. Az ereklyéket nem választották el élesen a többi közvetlenül vagy közvetve Kaszaphoz kötődő tárgytól, amelyekhez hasonló képzeteket kötöttek, legyen az a lap vagy más világi kezdeményezés által forgalomba hozott tárgy. A hívek igyekeztek magából a sírból is, pontosabban annak keresztjéből magukkal vinni valamit, mint ahogy azt a lap is említette, de nem lépett fel ellene. („Sokan apró kis szilánkot hasítanak le a sírhant fejfájából, s elviszik magukkal, mint kedves emlék-ereklyét.”[38]) A privát vallásosság azon tárgyaknak is tulajdonított mágikus erőt, amelyek közvetlenül, de nem hivatalos úton kötődtek Kaszaphoz. Így már érthető, hogy még az eredeti sírhelyhez kötődően miért fogalmazott így az újság: „Az is furcsa és helytelen »tisztelet«, ha a szép virágokat, ame{84}lyeket a sírra hoznak, mások »emlékül« elviszik!”[39] S éppen ebből az okból a hamvak áthelyezésekor az első lépés volt, hogy egyházi átok terhe alatt a püspök „megtiltja, hogy bárki a koporsóból akárcsak egy szilánkot is elvegyen vagy bármit betegyen”.[40]

Az intézményes és a privát kultusz közötti differenciát az egyes fogalmakhoz kötődő eltérő tartalom is jelzi, vagyis a „szentségről”, illetve a „csodáról” alkotott különböző felfogások. A privát gyakorlat másként kezelte a szent fogalmát: Padvait imádkozom, szoval oda is szokok minden este egy Miatyánk, Üdvözletet elmondanyi. Szent Ferenchen megen imádkozok Miatyánkot, Üdvözletet. Akkor Kaszap Pistahol is imádkozok minden este egy Miatyánkot és üdvözletet. Akkor Kis Teréziához egy Miatyánkot, Üdvözletet .... Ennyi szentet imádkozok minden este, meg mondom el a Rózsafüzért.”[41] A boldoggá avatás folyamata éppen hogy csak megkezdődött, ennek ellenére a privát gyakorlat már szentként tekintett rá. A magánjellegű tisztelet a szent fogalmát sokkal tágabban, rugalmasabban értelmezte, figyelmen kívül hagyta az egyházi törvények szigorát és kötöttségét. Így Kaszap elsősorban, mint „védőszent” jelent meg az imameghallgatásokban.

Ezzel összefüggésben állt a formális kötöttségektől eltérő „csoda”-fogalom is, amely szinte minden ügyes-bajos esetben bekövetkező pozitív változást csodának nevezett, hiszen az imameghallgatást beküldők az eseményt rendkívüli élményként élik meg. A lap ezt a tendenciát ellensúlyozandó minden számában közölte, hogy: „Az itt közölt eseteket tehát nem mint csodákat, hanem csakis mint imameghallgatásokat terjesztjük elő. [42]

Az imameghallgatásokban lecsapódó magánjellegű Kaszap-kultusz ellen szinte minden évben közzétett a hitbuzgalmi értesítő olyan írásokat, amelyek – ha nyíltan nem is támadták a híveknek ilyen formában megnyilvánuló tiszteletét – megpróbálták azt hivatalosan, az egyház által előírt mederbe terelni. Ezzel a céllal jelent meg már az első évben A helyes és helytelen tisztelet című cikk: „Mindig megvolt és megvan a veszélye annak is, hogy egyeseknél ez a tisztelet talán elferdül vagy helytelen formákat ölt. Ennek szeretnénk most elébe vágni.”[43] E cikk minden valószínűséggel azokra az imameghallgatásokra utalt, amelyek csupán Kaszap Istvánhoz fordultak fohászukban. Ezzel a gyakorlattal szemben kiemelte a cikk, hogy csak a közbenjárását lehet kérni, az imákban nem lehet kizárólagosan hozzá fordulni.[44] Másrészt aláhúzta, hogy a szentek tiszteletének fő célja nem a bajban történő segítségül hívás, hanem példájuk, erényeik követése. Az 1944-ben napvilágot látott, már említett Kaszap István ereklyék című cikk {85}úgyszintén röviden elítélte azon privát gyakorlatot is, amely bajelhárító tárgyként tekintett azokra: „Az ereklyét azonban semmiképpen sem szabad talizmánként fogadni, gyógyhatást sem lehet annak tulajdonítani.”[45] Az újságcikk kijelenti, hogy bár az egyházi tanítás szerint az ereklyék tisztelete, illetve az azokkal együtt való imádkozás hasznos dolog, azonban az ereklye csupán egy emlék, amely segíti az adott szenthez való imádkozást, más funkciója, saját ereje nincsen.

 

A kultusz a világháború alatt

A hitbuzgalmi értesítő: Kaszap mint katona

A front ifjúságának. Orosz harctér című cikkel kezdődött a kultusz erőteljes háborús átértelmezése,[46] amit az írás záró sorai már egyértelműen jeleztek: „Bajtársak, új krisztusfajta fiatalok járnak már közöttünk Kaszap Pista nyomában, akik nem »világiak«-ban és nem »papok«-ban gondolkoznak, hanem átélik mindnyájunk szent Közösségét az Egyházban, ahol mindegyikük hivatása szerint küzdi előre a rábízott frontszakaszt.”[47] Majd újra megerősítette ezt már kifejezetten a székesfehérvári szentjelöltre értelmezve: „Meglátjátok és érezni fogjátok, hogy veletek menetel [ti. Kaszap István] az ő hősi szeretetében a véres Európa közepén Krisztus új Magyarországa felé.” A cikk azok ellen a frontról érkező olvasói levelek ellen emelte fel szavát, amelyek ellenezték, hogy Kaszap pár hónapos, az egyházi szolgálatban eltöltött idejét a kultuszban hangsúlyozzák, s rá mint jezsuita szerzetesre tekintsenek:

 

„»Hagyjátok meg nekünk Kaszap Pistát olyannak – ezt írjátok nekünk – ne vigyétek messze tőlünk. Itt a harctéren sokat tárgyalunk erről. Hagyják meg Kaszap Istvánt a problémákkal küzdő, hullámok vergődő ifjúságának.« […] »Ne öltöztessétek föl egyházi ruhába, hiszen az nekünk olyan utolérhetetlen […] A protestánsok is, de mi is, mikor egy rövid egyházi élet után meglátták Pistát katolikus papi ruhában, azt mondták: »na papok már ellopták Pistát, a modern ifjú ideálját«.”

 

A fehérvári novíciussal egyidős Izay Géza jezsuita válaszában Kaszap már egyértelműen úgy jelent meg,[48] mint Krisztus katonája, ifjú szenvedő hős, kinek egyenruhája a rend ruhája, s aki ugyanolyan fájdalmas és szenvedő csatákat vív – ha más formában is – ebben az uniformisban, mint az ifjúság a fonton:

 

De bajtársak, mit szólnátok, ha valaki a dicsőséges háború után megtagadná tőletek a katonaruhát? Eltépné a fényképet, mert uniformisban ábrázol titeket? Eltűrnétek ezt? Ti, akiknek élete a legnehezebb {86}napokban forrott egybe a dicsőséges katonaruhával! […] Halálosan szerette ezt a hivatást […] Miért akarnátok hát lehúzni róla azt a ruhát, amelyet ő annyira, mindhalálig szeretett? Az ő egyenruhája volt […] hősi harcokat küzdött meg benne. Joga van hozzá! És azt nem fogja lerántani senki! […] És vegyétek tudomásul, hogy Kaszap István értetek vette fel ezt az ellenségtől sokszor megcsúfolt papi ruhát.”[49]

 

A műtéti és az ápolási fájdalmak (kérésére fájdalomcsillapítás nélkül hajtották végre a sebek operáció utáni tisztítását), a betegeskedések során átélt gyötrelem az, amelyet a szerző jelentősen az aktuális viszonyokhoz igazítva Kaszap szenvedő harcának nevezett.

Az értesítő a szovjetekkel kapcsolatban alig emelte ki a rendszer ateizmusát, szinte csak az imameghallgatásokon keresztül lehet valamiféle ellenségképet kitapintani. Kivételt képez a lap 1944 karácsonyára megjelent száma, ennek már első oldalán jól érzékelhető a szovjetekről alkotott kép. Az újság sokkal inkább a szörnyű elnyomásra, a barbárság ideiglenes győzelmére készítette fel olvasóját, mintsem az ellenük vívott harcra:

 

„A történelem nem egy példát tud arra, amikor vad hordák, korbáccsal összetartott tömegek, felfegyverzett janicsár seregek győzelmet arattak művelt, békeszerető, nemes szívű keresztény népeken. Az erő a csatatéren legázolta az eszményt és az erényt. […] Mert vadsággal, gyűlölettel, a fegyverek tömegével lehet ugyan seregeket letarolni, katonákat halomra lőni, s országokon végigszáguldani, de életet megindítani, békét teremteni s szíveket megnyerni ilyen tulajdonságokkal még sosem sikerült. A maradandó élet formálásához építő és alkotó emberi érzések szükségesek. A hódító önkénye és gőgje pedig erre alig képes. Ereje és kegyetlensége vakká és oktalanná teszi őt. Az ideig-óráig győzők a történelem színpadán nem mások, mint a nagy szereplők mellett fellépő értelmetlen izomemberek, üres erőművészek.”[50]

 

Számos kiadvány eljutott a frontra is, s ez többször visszaköszön a titkárság számára küldött levelekben: „Úgy érezzük, velünk is van Kaszap István, a jövő magyarság szentje. Katonáim akárhányszor az első vonalban is megkérdezik: »Nem tetszett hozni Kaszap István újságot?«”[51]

 

A komplementer kultusz: a Szovjetunió elleni harc „védőszentje”

A világi kezdeményezések nem csak ereklyéket, fényképeket és képeslapokat forgalmaztak, hanem könyveket is, ilyenek voltak például Kovács József Zala megyei plébános[52] művei. A Hogyan nyerthetem el Kaszap István segítségét? című, 1944-ben megjelent munkája a hitbuzgalmi értesítő szerint szemben állt az egyház által hivatalosnak tekintett, Endrődy László által írt biográfiával. A Kaszap István Lapja fejtegetésében – ahogy a korábbi hasonló esetekben is –- nagyobb hangsúlyt kapott az érvelés azon {87}része, amelyben az anyagi szempontok domináltak. Így az olvasó/vásárló számára jelezte, hogy az Endrődy-féle könyv jóval olcsóbb és hosszabb, mint a konkurens munka, mivel annak értéke 5 pengő és 340 oldalas, míg a tiltás alá került mű csupán 32 oldalas, azonban az ára 3 pengő.

A plébános első könyve e témában a háborús évek közepén, 1943-ban látott napvilágot Kaszap István segíts! Két háború vihara között az Istenig címmel, amelyet Kovács J. Elek néven publikált. A kötet túlnyomó részét az imameghallgatások teszik ki. Az egyházi hatóságok ettől – az előzetes egyházi jóváhagyást egyébként nem tartalmazó – kiadványtól elzárkóztak, aminek oka abban állhat, hogy propagandamunkának tekinthető, nyíltan aktuálpolitikai célokat szolgált. Teljes mértékben nélkülözte a lap árnyaltságát, s emellett egyértelműen a háborús idők céljainak megfelelően ünnepelte Kaszapot. Ezt a hangvételt már a bevezető megalapozza: „Európa népei a bolsevizmus megsemmisítésére sorakoztak fel. A kereszt jegyében folyik ez a harc az istentelenség ellen.”[53] A mű vége felé pedig így fogalmazott az ereklyékkel kapcsolatban:

 

„Az sem véletlen, hogy a Kaszap-ereklyék katona fiainkkal együtt ott vannak most a keleti hadszíntér poklában, mintegy külön frontot alkotva az istentelenség hatalmas arcvonala ellen […] A fronton ide-oda vándorló Kaszap-ereklyék lobbantsák fel a hitet, fokozzák annak kiolthatatlan lángját és fényük mutasson utat a győzelemhez. A Kereszt és az ötágú szovjetcsillag áll egymással szemben a keleti pusztákon. Az egyiket Isten nagy szeretete glóriázza körül, a másikat pedig pirosra festi egy húsz esztendeig tartó rémuralom alkonya.”[54]

 

A székesfehérvári novíciust úgy jelenítette meg, mint egy „segítőt”, akit a Gondviselés azért küldött a magyarok számára, hogy példát mutasson, s erőt adjon az országnak a háború szenvedései közepette. A harcot egyértelműen a hitetlenség és istentelenség ellen vívott szent küzdelemként mutatta be, s Kaszapot Szent Istvánhoz, Szent Gellérthez hasonlította, olyanokhoz, akik a nemzetnek a pogányság elleni harcát támogatták, illetve Prohászkához, aki az első világháború idején tartotta a lelket a nemzetben.

 

Az imameghallgatások: a háború hatása Kaszap privát tiszteletére

Az 1936 és 1941 közötti kultuszt gyökeresen átformálta a világháborúba való belépés, ami egyben új lendületet adott terjedésének, és a privát tiszteletben számos új elem megjelenését is eredményezte. A privát kultuszban megtalálható, a minden körülmények között segítő Kaszap-kép terjedését serkentette a lap is, amely egyáltalán nem közölt olyan imameghallgatásokat, amikor a fohász csak részben talált meghallgatásra. Így vált elsősorban a fronton küzdő katonák számára kapaszkodóvá, amely minden válságosként megélt szituációban segítségükre lehetett.

A privát kultusz egyfajta kölcsönösségi viszonyként tekintett a válságos helyzetben Kaszap segítségnyújtására. Azt mintegy megelőlegezve, {88}különféle fogadalmakat, felajánlásokat tettek a tisztelők a várt pozitív fordulat bekövetkezése előtt, „előre megváltva” azt. Gyakori fogadalomnak számított a sírhoz tett zarándoklat. Így már érthető, hogy miért keresték fel olyan nagy számban a sírt a frontról hazatérők:

 

A védőállásunkkal szemben van egy félsziget. A rajta lévő ellenséget és bunkerjeit akartuk szétrobbantani […] A feladat nem volt könnyű: az éj leple alatt átlopakodni a frissen befagyott Donon, ott szétütni rajtuk és utána visszajönni […] Nagyon kértem Kaszap Istvánt, hogy segítsen meg bennünket és ígéretet tettem, hogy ha épen kerülünk vissza, fölkeresem otthon a sírját.”[55]

 

A fogadalomtételnek másik típusa volt a nyilvános köszönetmondás, amely gyakorlatilag az imameghallgatás közzétételét jelentette: „Gyertyafény mellett, orosz földön írom e sorokat, hogy Kaszap Istvánnak ez ígéretemet beváltsam. Tíz hónapja vagyok már kint a fronton. Vaságyam fölött ott függ a Kaszap István képe. Soha le nem hunyom szemem, hogy egy pár fohásszal ne kérjem az ifjúság patrónusát, legyen ügyeimben közbenjárónk Istennél.”

Ha lehetőség volt rá, már a frontra indulás pillanatában megpróbáltak kapcsolatot teremteni a katona és az égi patrónusa között.[56] Az imameghallgatások szerint a katonák s a hozzátartozók kiszámíthatatlan és bizonytalan feltételek között Kaszapra, mint a földi viszonyok fölött álló, az egyes eseményeket irányító vagy azokra befolyást gyakoroló pártfogóra tekintettek. Így a bevonulónak védőszentet választottak, akinek az oltalma alá helyezték a háborúban: „Öcsémet a frontra vitték. Mikor meghallottam bevonulását, éppen azon gondolkoztam, melyik szentet kérjem segítségül. Amint ezen töprengtem, a kezemben lévő könyvből kiesik Kaszap István képe. E pillanatban nagy bizalom töltötte el lelkemet. Öcsémnek is írtam róla és együtt kértük égi pártfogását.”[57] Kaszap privát tiszteletében az ereklyének védő-bajelhártó funkciót tulajdonítottak:[58]Fiam hivatásos katona s {89}mint pilóta szakaszvezető ment az orosz fontra. Búcsúzáskor felvérteztem Kaszap István ereklyével s nem szűntem meg imámmal és szentáldozás ajánlásokkal Kaszap Istvánhoz könyörögni érte.”[59] Másutt: „A blúzában kis Kaszap-ereklye volt bevarrva. A megmenekülése azért is csodálatos volt, mert sebesülése közel volt a főütőérhez.”[60] Tehát az ereklyék az egyházi tiltás ellenére a privát gyakorlatban amulettként funkcionáltak számos alkalommal.[61]

A hitbuzgalmi értesítő vagy a világi kezdeményezések által terjesztett s valamilyen módon Kaszaphoz kötődő tárgy is – fénykép, életrajz vagy  imádság – hasonlóan védőfunkciót töltött be a fronton: „Útközben elővettem az Édesanyámtól kapott levelet, amelyben egy Kaszap-kép és egy kis életrajz volt, s rajta anyám drága kezének írása: »Védjen meg.«”[62]; egy feleség így írt a férje bevonulása előtti előkészületekről: „Férjemet másodszor vitték ki a frontra. Mikor elment, Kaszap István képét tettem zubbonya zsebébe. Kilencedet kezdtem és azt kértem, hogy segítse őt haza, de ne csak szabadságra, mert nem bírnék el még egy elválást.”[63]

Pontosan nem tudjuk, hogy kik szerkesztették a lapot, de a következő imameghallgatásnak a közzététele két szempontból is jelzés értékű lehetett. Egyrészt a frontról érkezett, de legalább ilyen súllyal eshetett latba, amikor publikálása mellett döntöttek, hogy azt protestáns személy írta. Így a lap olvasói felé azt kommunikálta és dokumentálta, hogy a Kaszap-tisztelők nemcsak katolikusokból állnak, s kultusza már a protestánsok között is, az egész országban elterjedt:

 

„Mikor támadásra rohantam, sokan honvédeim közül (többségben román és ruszin bakák voltak) félve követtek. Egyszerre a magyar zászlóalj legvallásosabb honvédje, a magyar A. Z. őrvezető, akit sokan ki is gúnyoltak azért, mert mélységesen vallásos volt, futás közben megszólalt mellettem: »Én nem hagyom el a hadapród urat, kérem csókolja meg a szent olvasót és imádkozzunk.« Megtettük. A legnagyobb golyózáporban sértetlenül előre rohantam, ott kb. 5 emberemmel tüzelőállást vettem fel […] Ekkor bár vagy öt oldalról is lőttek, másodmagammal a golyószórót magamhoz véve a nyílt terepen állandóan Kaszap István segítségét kérve, a legrémesebb golyózáporban teljesen felállva kb. 100 métert mentem, és fedezéket nem is keresve, teljesen sértetlenül felvettem egy új tüzelőállást […] Református ember létemre is mindig Kaszap István segítségét kértem a múltban és kérem a jelenben is, és érzem, hogy mindenhol megsegít.”[64]

 


{90}Massányi honvéd levele

A Massányi József honvéd által írt „Mennyei Jóbarátom! Kedves Kaszap Pistám!” megszólítással kezdődő levelét több szempontból érdemes közelebbről szemügyre venni.[65] A fentebb leírt privát tisztelet formái ezen a levélen nyomot hagytak, így a honvéd a Kaszap arcképével ellátott levélzáró bélyegeknek segítő, bajelhárító funkciót tulajdonított. Ezeket előszeretettel ragasztották a frontra küldött lapokra abban a reményben, hogy így biztosan célba ér: „Ahol csak szólítanak, mindenütt segítesz. Nap-nap után látom az arcképedet leveleken, amelyek otthonról jöttek. Ösmerősök, arák, hitvesek vagy a szülők, gyermekek enyvezték rá a borítékra ragaszbélyegnek, hogy vigyázzon a drága levélre és juttassa el annak, akinek telesírták szerelmes levelüket.”[66]

Különösen figyelemre méltóak a levélben a párhuzamok. Egyrészt a front „védőszentjét” olyan bajtársakhoz hasonlítja, akiknek a kérései a századosnál meghallgattatnak úgy, ahogy az Isten is meghallgatja azok fohászát, akik érdekében a boldogok és szentek járnak közben. Másrészt a frontlevélben érzékletes párhuzammal illusztrálta a honvéd, hogy a materialista-ateista Szovjetunió ellen viselt harcokra ő, mint a pogányság elleni küzdelemre tekintett. Így az orosz fronton küzdő magyar katonákat, s az ő égi patrónusukat (azaz Kaszapot), a török kor nagy győztes harcaihoz hasonlította. Így a jezsuita novíciust az egykoron a pogány török ellen küzdő, később szentté avatott szerzetesekkel állította párhuzamba: a nándorfehér{91}vári diadalban kulcsszerepet játszó ferences Kapisztrán Szent Jánossal, illetve a kapucinus Brindisi Szent Lőrinccel. (Utóbbi a csókai, más néven sárréti győzedelmes csatában bátorította a keresztény csapatokat a többszörös túlerőben lévő török seregek ellen 1601-ben.) Ezeknek a harcos szenteknek a felmutatásával utasította vissza azokat a vádakat, amelyek a fehérvári novícius kultuszát a fronton érték: „Egyesek reverendád miatt bizalmatlanok. Azt mondják, hogy a papi hivatáshoz úgy hozzátartozik a puhaság, mint az édesanya fogalmához a szeretet vagy angyalokhoz a jóság.”[67]

A „Kaszap István, segíts!” felkiáltás nemcsak segélyhívásnak, hanem csatakiáltásnak is számított a fronton, amellyel a katonák a harcba indultak.[68] De ez volt az utolsó fohász is haláluk előtt. Massányi honvéd levele jelezte, hogy a katonák számára a novícius nem csupán egy égi patrónusnak számított, hanem egy fiatalembernek – s ez különösen fontos a kultusznak ebben az olvastában –, aki fájdalmas szenvedések elviselését követően hunyt el, s ezáltal vált példaképpé. Ezen katonák számára, akik így értelmezték az életutat, a halál, az elmúlás közelsége már elviselhetőbb volt, hiszen Kaszap már példát mutatott számukra az ismeretlen útról is, nemcsak életével, hanem elsősorban halálával: „Mert a mennyei Jóbarát nemcsak arra való, hogy tudjunk jobban élni, de tudjunk szebben meghalni is.”[69] Levélének egyik részében eszményképként állítja a fehérvári ifjút a katonák elé a halállal való megbékélésében:

 

„Megfigyeltem azoknak a tekintetét is, akik »Kaszap István segíts!«-sel távoztak az Úr Jézus elé. Nyugodt volt az arcuk, és a szemük fénylett. Ezek: tudnak meghalni! És ha a Benned való bizakodások, a csodavárások, a Te közbenjárásodnak tulajdonított temérdek beteljesülések mind-mind csak elképzelések, csak önámítások – én akkor is leborulok a te emléked előtt és akkor is terjesztem tiszteleted: ezért a fenséges nyugalomért, ezért a hősies és szép meghalni tudásért. Meghalni tudni kell, ugy-e drága jó Kaszap Pistám, nemcsak önérdek, de közérdek is: hazafiasság és győzelem. Ahogy egy német költő mondta: »Azok a katonák fognak győzni, akik tudják, hogy kell meghalni!«”

 

{92}Kaszap-kultusz a háborús hátországban

A nagyvárosok bombázása egy újabb olvasattal gazdagította Kaszap magánjellegű tiszteletét. Az óvóhelyek, légópincék „védőszentjeként” is tekintettek rá. Amint az imameghallgatások beszámoltak róla, képét is kifüggesztették, vagy pedig az ereklyét magukkal vitték a légoltalmi pincébe.[70] A kultusz ilyen jellegű gyakorlatát az újság is terjesztette, hiszen nagy betűk hirdették az alján: „Óvóhelyre vigye le Kaszap István Lapját és adja olvasni másoknak is! Sok jót tehet így!”[71]

A hitbuzgalmi értesítő alapján nem lehet felvázolni, hogy miként képzelték el a kortársak a novícius általi védelmet elsősorban az angolszász bombázások idején. Ezért visszaemlékezések tükrében fogjuk ezt vizsgálni. A kultusz erősen kötődött Székesfehérvárhoz, ezen a településen volt a legnagyobb a tisztelete. Ott, ahol született és meghalt. A német megszállást követően s 1944 nyarán több súlyos bombatámadás érte a fővárost. A gépek átrepültek Székesfehérvár felett, ahol elrendelték ugyan a légiriadókat, azonban feleslegesen, mert egyetlen alkalommal sem bombáztak. Ez az állapot hónapokon keresztül tartott, s a kortársak főleg a közeli Budapest és más nagyvárosok (Debrecen, Nagyvárad, Szeged) pusztulását látva és hallva, úgy vélték, hogy a város védőszentje óvja meg szülőhelyét a pusztulástól, ezért kerülik el a légicsapást. A kultusznak ez az eleme elég jól behatárolható időben. Feltehetőleg a főváros első nagy, április elejei bombázásától Székesfehérvár első tényleges légitámadásáig tartott, amelyre 1944. szeptember 19-én került sor. Az 1944 nyarára vonatkozó memoárokban Székesfehérvár védelmezőjeként tűnik fel a helyi novícius. Jancsó Miklós, akinek cserkészként gyermekkorában Kaszap volt az őrsvezetője, ugyancsak megemlítette ezt: „Az a hír is elterjedt, hogy kiteríti a köpenyét Székesfehérvár fölé, és megvéd a bombázásoktól.”[72] Más visszaemlékezésekben is helyet kapott a privát kultusznak ez az eleme: „Hiába akarják bombázni [ti. Székesfehérvárt], nem lehet, mert mihelyt bombázni akarják, fehér ködfágyol ereszkedik a városra, és nem látnak semmit belőle, eltűnik a szemük elől, ha pedig fényképezni akarják a várost, a lemezeken megjelenik egy fiatal papnak, Kaszap Pistikének a képe. Kaszap Pistike megvédi Székesfehérvárt.”[73] Részben ehhez hasonlóan más források is azt emelték ki, hogy úgy vélték a város lakói, hogy az időjárásnak parancsolva láthatatlanná tette a települést: „Amikor jönnek a repülőgépek, a házakat köd bo{93}rítja majd, s a levegőből nem lesz semmi látható, mert megvédi őket a fiatalon elhunyt, szentként tisztelt Kaszap István.”[74] Többek szerint közvetlenül a repülőgépek vezetőinek tiltotta meg a városa pusztítását: „Székesfehérvár légterében megjelent az amerikai bombázógépek pilótáinak Kaszap István és megtiltotta, hogy a várost bombázzák.”[75]

 

Összegzés

A hitbuzgalmi értesítő alapján nem beszélhetünk egységes Kaszap-kultuszról, hiszen annak számos párhuzamos olvasata élt egymás mellett, amelyeknek kölcsönhatásaként alakultak a tiszteletadás különböző formái. A hivatalos egyházi kultusz a hitbuzgalmi értesítőben közzétett cikkekben jelenik meg, amelyeket általában egyházi személyek (jezsuiták) írtak. A vizsgált a periódusban a hívek elé táruló Kaszap-képet igyekezett a lap úgy átszínezni néhány cikkben, hogy azzal támogassa az aktuális katonai erőfeszítéseket, átértelmezve a szenvedések elviselésének hőseként, példaképeként megjelenített ifjú novícius életét. Ettől eltérnek az imameghallgatásokban kitapintható, a hívek körében élő privát tiszteletadás fajtái, amelyek az egyházi kultuszt átvették, de részben-egészében át is formálták azt. Többek között a kultusztárgyaknak gyógyító, bajelhárító, védelmező szerepet tulajdonítottak. Így a Don-kanyarban küzdő magyarok „védőszentjeként” tekintettek rá, akinek a zubbonyzsebbe tett képével indultak a honvédek a frontra és a csatákba. A lap által felvázolt kép ilyen tiszteletformákat és jelentéseket nem tartalmazott eredetileg. Ennek ellenére ezeket az értesítő részben elfogadta, hiszen a leveleket megjelentette, de saját eszközeivel a hivatalos elvárásokhoz igyekezett azokat közelíteni. Eltérő Kaszap-kép lebegett a világi komplementer kezdeményezések előtt, amelyek a lap által indítottakhoz hasonló, azzal párhuzamosan élő, világi tiszteletformákat hívtak életre. E kultuszformáló erő szereplői a hívek tömegére elsősorban, mint piacra tekintettek, s azoknak vélt vagy valós igényeit igyekeztek kielégíteni, azonban a hívek nem választották el élesen egymástól az egyház által jóváhagyott és a komplementer kezdeményezéseket.

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] A kutatás az OTKA NK 81502 támogatásával valósult meg.

[2] A „kettős szentév” Szent István király halálának 900. évfordulójára és 1938. májusban megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra utal. Gergely Jenő: Eucharisztikus világkongresszus Budapesten, 1938. Bp., 1988. (Népszerű történelem.) (továbbiakban: Gergely, 1988.) 90-107. p. Az egész korszakra vonatkozólag: Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999.

[3] Gergely, 1988. 31., 33. p.

[4] Bogner Mária Margit 1905-ben született Torontál vármegyében, egy jegyző lányaként. Torma Kálmán Kővágószőlősön, Baranyában látta meg a napvilágot, 1914-ben apja egy háborús sebesülés következtében halt meg. Kaszap István két évvel később született Székesfehérvárott egy postai ellenőr fiaként. Bogner karmelita apáca szeretett volna lenni, de egészségi állapota miatt (egyik lába rövidebb volt) nem vették fel a rendbe. Végül többszöri próbálkozás után 1927-ben lehetett a thurnfeldi vizitációs zárda tagja. 1928-ban nővértársaival együtt Érdre érkezett, ahol az első magyar vizitációs zárda alapításában vett részt. 1933-ben halt meg, az érdi domb oldalában újonnan létesített temetőben helyezték nyugalomra. Torma a pécsi cisztercita gimnáziumban szerzett érettségit követően 1933-ben lépett be a Jézus Társaságába, egy év múlva tbc-s lett. Torma megbetegedésének évében lépett be novíciusként Kaszap István a jezsuita rendbe. Néhány hónappal később a mandulái elgennyesedését követő vérmérgezésbe halt bele. Kaszap István Lapja, 1943. 3. sz. 1. p. Szülővárosában temették el 1935-ben. Torma háromévi szenvedés után 1937-ben halt meg a Budakeszi Szanatóriumban és a budakeszi temetőben helyezték örök nyugalomra. Az életrajzokra ld.: Katolikus Lexikon. I-XIV. Főszerk.: Diós István. Bp., 1993-2009. (továbbiakban: Kat.Lex.) I. 888-889. p.; VI. 286. p.; XIV. 180. p.

[5] Uo. Az életrajzokról bővebben ld.: Kunt Gergely: Biográfia és kultuszépítési technikák Bogner Mária és Kaszap István életrajzainak tükrében. In: Vallások, határok, kölcsönhatások. Szerk.: Barna Gábor. Bp., 2011. (Szegedi vallási néprajzi könyvtár, 27.) 104-119. p.

[6] Csávossy Elemér: Érd angyala. Bogner Mária Margit nővér élete és erényei. Bp., 1941. 5. p.

[7] Az életutakat tekintve legnagyobb a hasonlóság Bogner és Torma pályája között. A kultuszukban általános vonások figyelhetők meg, mégis a tisztelet intézményesülését és kiépülésének mértékét tekintve a legnagyobb hasonlóság a Bogner-Kaszap kultuszok között mutatható ki. Mindezt a kortársak is testvérügynek tekintették a hasonlóságaik miatt.

[8] Csávossy Elemér: Egy sír a Duna fölött. Mária Margit nővér élete és naplója. Bp., 1944.

[9] Cser László: Himnusz a kereszten. Torma Kálmán élete. Bp., 1944.

[10] Endrődy László: Életet Krisztusért. Kaszap István élete, 1916-1935. Bp., 1943. (továbbiakban: Endrődy, 1943.)

[11] Audoin-Rouzeau, Stéphane – Becker, Annette: 1914-1918, az újraírt háború. Bp., 2006. 106-107. p.

[12] Margitvirágok. Bogner Mária Margit Lapja, 1941. 1. sz. 1. p.

[13] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.

[14] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.

[15] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 1. p.

[16] Bellér Béla: A Kaszap István-kultusz kezdete és vége. A boldoggá avatási pör húszéves évfordulóján. In: Világosság, 1961. 11. sz. 32-42. p.; ld. még: Gyáni Gábor: A Kaszap-kultusz és a népi „erkölcstelenség”. In: Uő: Hétköznapi élet Horthy Miklós korában. Bp., 2006. (Hétköznapi történelem.) 156-157. p.

[17] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 1-4. p.

[18] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 2. p.

[19] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 7. p.

[20] Kaszap István Lapja, 1942. 2. sz. 8. p.

[21] Kaszap István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.

[22] Kaszap István Lapja, 1944. 1. sz. 1. p.

[23] Kaszap István Lapja, 1943. 1. sz. 1. p.

[24] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 2. p. A katonák, elsősorban a Don-kanyarban harcolók patrónusának tekintették, s ezt a lap is jelentősen erősítette. Már a sír áthelyezésénél is találunk erre való utalást: „A menetet férfiak sűrű sorai zárták be, köztük sok pilóta és repülőkatona, akik a közeli sóstói repülőtérről már az előtt is gyakran látogatták rendszerint a hajnali órákban Kaszap István sírját.” Kaszap István Lapja, 1943. 1. sz. 2. p.

[25] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.

[26] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.

[27] Kaszap István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.

[28] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 4. p.

[29] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.

[30] Kaszap István Lapja, 1943. 1. sz. 8. p.

[31] Kaszap István Lapja, 1942. 3. sz. 8. p.

[32] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.

[33] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 5. p.

[34] Kuna levelében megjegyezte egy korábbi táborozással kapcsolatban: „Kaszap István sírjánál 25 cserkész fiam áhitatosan fölajánlotta táborozását és önmagát, Kaszap István pártfogásával Istennek.” Ebben az esetben talán nem véletlen a diákok számának megemlítése, hiszen az megegyezik Kaszap születésnapjával, ami később is fontos dátum lett e kör számára. Kuna csak, mint tervezett eseményről írt, nem tudjuk, hogy a kör alapítása ténylegesen megtörtént-e.

[35] Kaszap István Lapja, 1944. 1. sz. 2. p.

[36] Az értesítő első számában imameghallgatásokkal kapcsolatban foglalták írásba, hogy ezeknek milyen a hivatalos formája, s hogy kell kinézniük, miket kell tartalmazniuk. Azonban már az ereklyék helyes használatára való buzdítás itt is megtalálható: „Fontos ilyenkor még az is, hogy a leírásból valóban kitűnjön, hogy a gyógyulás Kaszap István segítségül hívására történt. (Imádkoztak-e hozzá? Végeztek-e kilencedet? Alkalmazták-e a kis szövetereklyét?)” Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 6. p.

[37] Az egyházi jog megkülönbözteti a nyilvános kultuszt, amely a boldoggá és szentté avatott személyeknek jár, illetve a magánjellegű tiszteletet, amelyben olyan személyek is részesülhetnek, akiknek eljárásuk vagy nem indult el, vagy pedig még nem fejeződött be. Erdő Péter: Az egyházi törvénykönyv. A Codex Iuris Canonici hivatalos latin szövege magyar fordítással és magyarázattal. Bp., 2001. 812-813. p. Egyházjogi értelemben Kaszap esetében is egy privát tiszteletről beszélhetünk a második világháború alatt. A jelen dolgozatban nem ragaszkodunk a kifejezésnek ehhez a jelentéséhez, s azt részben más értelemben használjuk. Hiszen privát / egyéni / magánjellegű / személyes kultusz alatt a fenti megfogalmazás szerint részben többet értünk, alapvetően a hívek sajátos Kaszap-tiszteletét, amely több esetben – nem szándékosan de – eltért az egyházi előírásoktól, s a kultusznak új, személyes olvasatot és jelentést adott.

[38] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.

[39] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.

[40] Kaszap István Lapja, 1943. 1. sz. 1. p.

[41] Tomisa Ilona: „A hit jelével a szentség fényében.” (A „szent” fogalma a néphagyományban.) In: Néphit, népi vallásosság ma Magyarországon. Szerk.: Lovik Sándor – Horváth Pál. Bp., 1990. (Vallástudományi tanulmányok.) 39. p. Bizonyos esetekben a lap Kaszapot is a magyar szentek közé sorolja „Ott vannak az angyalok és szentek seregében a mi szentjeink: Szent István, Szent Imre, Szent László, Szent Erzsébet, Szent Margit, liziői Szent Teréz, és nagy buzgalommal hisszük, ott van Kaszap István is, meg kedves a Bogner Mária Margit.” Kaszap István Lapja, 1944. 1. sz. 1. p.

[42] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 5. p.

[43] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.

[44] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 1. p.

[45] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 8. p.

[46] A lap szerkesztői részben frontlapnak szánták a hitbuzgalmi értesítőt már a kezdetek kezdetén: „A szeretet csomagjaiba rejtve vagy postán, a fronton küzdő hős katonákat, akik közül annyian ismerik Kaszap Istvánt és hordják a zubbony alatt kis imalapot, hogy imádságban kérjék Kaszap István segítségét a háború veszélyeiben.” Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 2. p.

[47] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.

[48] Kat.Lex. V. 523. p.

[49] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 2. p.

[50] Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 1. p.

[51] Kaszap István Lapja, 1942. 1. sz. 8. p.

[52] Kat.Lex. VIII. 285. p.

[53] Kovács J. Elek [Kovács József]: Kaszap István segíts! Két háború vihara között az Istenig. Bp., 1943. 7. p.

[54] Uo. 178-179. p.

[55] Kaszap István Lapja, 1943. 2. sz. 7. p.

[56] A hozzátartozók Kaszap sírjánál végeznek imát a fronton küzdők védelme érdekében: „Fiunkért, aki az orosz harctéren küzdött, nap-nap után Kaszap István segítségét kérve imádkoztunk, […] az orosz gyűrűből kiszöktek kétszer, igazán csodával határos módon menekült meg. […] Fiunk igen vallásos ember, s mi tudjuk, hogy Kaszap István volt odakinn az őrzőangyala és meghallgatta a sírjánál végzett buzgó imát.” Uo. A védőszenthez az itthon maradottak is imádkoztak a fronton harcoló családtagok megsegítésért. Csépe Klára hasznosi parasztasszonynak „első látomása 1942-ben volt midőn férjét látta, ki a Don-kanyarban visszavonulásnál jön vissza szőr csizmában. Kaszap István hangját hallotta, ki biztatta, hogy ne féljen, nem ott törtek be, ahol férje volt, hanem jobbra attól, nincs semmi baja, haza fog jönni.” Jádi Ferenc – Tüskés Gábor: A népi vallásosság pszichopatológiája (Egy hasznosi parasztasszony látomásai) In: „Mert ezt Isten hagyta…” Tanulmányok a népi vallásosság köréből. Szerk.: Tüskés Gábor. Bp., 1986. 525. p.

[57] Kaszap István Lapja, 1944. 2. sz. 8. p.

[58]A menet végén, a magas fertőtlenítő kocsi bakján ültem, amikor közvetlenül a fülem mellett, a nyakízület mellett csapott le egy 8 mm-es acéllövedék a kocsi vastartályába s azt átütötte. A lövedék ballisztikai útjának iránya olyan volt, hogy érthetetlen, miért nem talált el. Bajtársaim csodálkozva emlegetik ma is az esetet. Kaszap István ereklyéje, melyet feleségem küldött, velem van a bal zsebemben, a szívem felett.” Kaszap István Lapja, 1943. 1. sz. 7. p.

[59] Kaszap István Lapja, 1942. 3. sz. 7. p.

[60] Kaszap István Lapja, 1942. 4. sz. 8. p.

[61] Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 7. p.; 4. sz. 6. p.

[62] Kaszap István Lapja, 1944. 2. sz. 1. p.

[63] Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 5. p.

[64] Kaszap István Lapja, 1944. 2. sz. 1. p.

[65] A hitbuzgalmi értesítő valószínűleg csak kevés frontlevelet közölt teljes terjedelmében számos imameghallgatás mellett. A levélíró főhadnagy papírra vetette, hogy miképpen kerítették körbe az oroszok csapatát, s a kicsúszási kísérletnél miként maradt le, hogyan hurcolták magukkal a katonái félig megfagyva, majd hogy találkozott magyar katonákkal, s menekült meg így. A levélen utalás van egy kezdetben még meg nem nevezett segítő „személyre”, akit később Kaszap Istvánként jelölt meg: „Fölugrottam, de merev lábaimmal csak pár lépést tehettem; elbuktam. Újra feltápászkodtam, mintha hívott, vezetett volna valaki, már nem a többiek után igyekeztem, hanem egy vízmosásba bukdácsoltam-gurultam bele. Ha tovább megyek, a mindkét részről megindult erős tüzelésben biztosan elesem. A szakadék fenekére érve egy föld alá vezető nyílás előtt találtam magamat. Ide bemásztam. […] Számot vetettem helyzetemmel. […] Bundámat levetettem és imádkozni kezdtem. Eszembe jutott Kaszap István. Hozzá fohászkodtam vigasztalásért, segítségért. Alig fejeztem be az imát, életerőm csodálatosan teljesen visszatért. Már lábaim is frissen és egészségesen mozogtak. Újabb fohász után fölöltöztem, s kimásztam szűk börtönömből. […] Nemcsak fegyverem, de szemüvegem sem volt nálam. Cipelés közben elveszett rólam. Így határozottan éreztem, hogy Kaszap István, Ő vezet, és mutatja az utat. Erre állandóan kértem is, s teljesen rábíztam magamat. […] Soha azon a vidéken nem jártam, térképről sem ismertem, de biztosan éreztem, hogy nemsokára egy útelágazás jön, ahol jobbra kell majd fordulni. S tényleg jött is az út. Tele elesett honvédekkel és elszórt fölszerelési tárgyakkal. A sarkcsillag után tájékozódva emberi számítás szerint helytelen irányban meneteltem, mégis biztosan tudtam, hogy ez az egyetlen kiút, mert Ő vezet. Ahogy hajnalodott, egy alak közeledett felém. Azt hittem persze, hogy orosz, de magyar katona volt. Méghozzá ruszin. Kaszap István gondoskodott számomra szemről és tolmácsról is.” Kaszap István Lapja, 1943. 2. sz. 3. p.

[66] Kaszap István Lapja, 1943. 4. sz. 5. p.(Massányi József honvéd levele Oroszországból.)

[67] Uo. 8. p.

[68] Nem minden esetben van valamilyen „tárgyi” kapocs a segítségért esdeklő és a védőszent között. Ekkor a fohász során történő segítségül hívás a leggyakoribb: „Menetelés közben 7 ellenséges gép közeledett felénk. Bombákat dobtak és géppuska-golyózápor hullott. Görcsösen földbe kapaszkodtam, és csak ennyit mondtam: Kaszap, segíts! Azt hittem ütött a végső órám. Fejem fölött vágódott be a géppuskagolyó a földbe, és nekem semmi bajom sem történt.” Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 6. p. Más alkalommal csak egyszerű esetleírást találunk, s azt nem említik, meg hogy Kaszapot hogyan hívták segítségül: „Egy bajtársam azt a föladatot kapta, hogy vágja el a falu távbeszélő vezetékét, hogy rákapcsolhassunk és lehallgathassuk hová is vezet […] amikor a huzalt elvágta a korhadt oszlop kidűlt és vele együtt földre zuhant. […] Az orvos az állapotát súlyosnak találta. Kaszap Istvánt kértük ekkor, segítse meg bajtársunkat.” Kaszap István Lapja, 1943. 2. sz. 5. p. „Reménytelen volt a helyzetem kis csapatommal. Kaszap Istvánhoz fohászkodtunk és megkíséreltük az átvágást az oroszokon. Kézigránáttal ez sikerült is.” Uo. 7. p.

[69] Kaszap István Lapja, 1943. 4. sz. 5. p.

[70] Jól illusztrálja ezt a következő levélrészlet: „Megszólaltak a szirénák, s mi a szomszéd ház lakóival a pincébe siettünk. Alig múlt el 15-20 perc, halljuk a közelben lévő ágyúk bömbölését, az idegen gépek zúgását, s a következő percben már a közeledő erős bomba sípolását is. Mindenki imádkozik, férfi, nő egyaránt a polcon lévő Kaszap István képre tekint: »Kaszap István imádkozzál értünk!« A következő pillanatban óriási robbanás, csörömpölés, a villany kialszik, por tölti be az egész pincét, minden és mindenki megrázkódik. Mindnyájan úgy éreztük, hogy eljött földi életünk utolsó pillanata. »Végünk van! Kaszap István segíts!« – kiáltjuk, majd néma csönd lesz.” Kaszap István Lapja, 1944. 3. sz. 7. p.

[71] Kaszap István Lapja, 1944. 4. sz. 5. p.

[72] Jancsó Miklós életműve. CD szövegkönyv. Online: Magyar Elektronikus Könyvtár – 2012. április. Kaszap István a Vadgalamb őrsöt vezette, amelynek (Mausz becenéven) tagja volt Jancsó Miklós is. Endrődy, 1943. 41-42. p.

[73] Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona: Tüzes cipőben. Memoár. Bp., 2004. 104-105. p.

[74] Fejér Megyei Hírlap, 2008. augusztus. 8. 5. p.

[75] Kuczka Péter: Az utolsó kenet. Bp., 1998. 154. p.