Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
3. szám
A. D.
MMXII

Sümeghy Kata:
Nagy Konstantin megkeresztelkedése Caesareai Eusebios Vita Constantini című művében

 

 

{29}Nagy Konstantin császár (272-337) megkeresztelkedésének legkorábbi forrása Caesareai Eusebios Vita Constantini című művében található, melynek ortodox hitelességéhez kétségeket fűztek a 4-5. századi egyházatyák. A kétségek okára, magára a megkeresztelkedés bemutatására vállalkozunk a dolgozatban.

Mindennek aktualitását adja, hogy 2009-ben, majd 2010-ben megjelent Laura Franco olasz filológus gondozásában a Vita Constantini legújabb kritikai kiadása.[1] Nem elsősorban az egyháztörténetíró Esubiosra koncentrálunk, hanem a háttérbe szorított teológust kívánjuk előtérbe helyezni Konstantin megkeresztelkedésének epizódján keresztül.

 

Caesareai Eusebios

Eusebios, a Vita Constantini szerzője rendkívül érdekes korban élt, azokban az évtizedekben, amikor a „földalatti” kereszténység napvilágra kerülhetett és ebből adódóan a keresztény teológia is változásnak indult. Ez a változás – talán helyénvaló lehet megállapítani – Isten gondviseléséből mindig az igaz hit megmaradását szolgálta, de az adott kor adott idejében mindig adódott sok ellenlábasa, vitapartnere azoknak, akik védelmezni kívánták ezt a hitet. Eusebios korának teologikus, dogmatikus vitája Jézus természetéről szólt.

Eusebios valószínűleg a palesztinai Caesareiában született 260 körül.[2] Családjáról nem maradt fenn forrás, bizonyos, hogy Caesareiában keresztelkedett meg és felnőtt korában a papi rendbe lépett. Itt mestere Caesareai Pamphilos (?-309) volt, sőt egyes források úgy említik, hogy gazdája volt, aki később felszabadította.[3] Caesareia híres volt gazdag könyvtáráról, melynek alapjait még a könyveit Alexandriából magával hozó Origenész (184-254) fektette le. Pamphilos tovább gyarapította e könyvtárat. {30}Eusebios korán kezdte irodalmi munkásságát, de ennek hamar véget vetett a Diocletianus (244-311) alatt kezdődő egyházüldözés. Először Tyrosba menekült, majd innen Egyiptomba, ahol átvészelte az üldöztetés időszakát. 313-ban tér vissza Caesareiába, ahol püspökké is választották. Az első egyetemes zsinat (325, Nicea) hitvallását és határozatait csak fenntartásokkal fogadta el. A zsinatot követő években Arius (260-336) híveinek csoportjával szimpatizált. Részt vett a tyrosi zsinaton (335), mely kimondta Athanasios (296/298-373) letételét. Eusebios ezekben az években barátságot kötött Tyrosi Paulinos és Laodiceai Theodotus püspökökkel.

335-ben ünnepelte Nagy Konstantin császár trónra lépésének harmincadik évfordulóját. Eusebios az udvarban tartózkodott, és ő mondhatta el az üdvözlő beszédet.[4] A konstantini korhoz nagyon fontos forrásmű emellett Eusebiosnak Konstantin életéről írott műve.

 

Eusebios, az egyháztörténetíró

Természetesen nem feledkezhetünk meg Eusebios egyháztörténetírói munkásságáról sem, e témakörben két fő műve született. Időrendben első a Krónika,[5] mely örmény fordításban maradt ránk. Ebben a műben világtörténelmi keretben taglalta a zsidóság és a kereszténység történetét. Második és egyben méltán leghíresebb, egyik legterjedelmesebb műve az Egyháztörténelem.[6] A mű a kereszténység történetét tárgyalja tíz könyvben, Jézus Krisztus korától 324-ig, Nagy Konstantin Licinius fölött aratott győzelméig.

 

Eusebios és az arianizmus

Az udvarban tartózkodó ariánus hívek szívesen látták volna Eusebiost az antiochiai püspöki székben, de ezt ő nem fogadta el, hivatkozva a niceai zsinat 15. kánonjára, mely tiltotta a püspököknek egyik püspöki székből a másikba való átmenetelt.

Nem feledkezhetünk meg a teológus Eusebiosról sem. Noha Arius követőjének tartotta magát, mégsem volt jellemző teológiai szemléletére Jézus istenségének teljes tagadása. Csak annyiban követte Arius tanait, hogy elfogadta az Atya legfőbb isteni létét, továbbá azt, hogy a Fiú az Atya akaratából ered, de azt már nem fogadta el, hogy a Fiú csak teremtmény, és Ő a semmiből jött volna létre az Atya teremtő akaratából. Eusebios szerint a Fiú másodisten az Atya után, a Szentlélek pedig az Atya teremtménye. A Szentháromságról való nézeteivel ellentétben az Eucharisztiáról ortodox nézeteket vallott. Ebben nincsen semmi különös, mert az Eucharisztiáról megelőző korokban is teljesen egyöntetű felfogás uralkodott. Arius tanítását azért pártolta, mert úgy látta, hogy az alexandriai presbiter teológiája jobban megfelel a tradicionális gondolkodásnak, melyet Eusebios képviselt.

{31}Első teológiai műve az Evangéliumi előkészület, melyet 312 és 322 között írt.[7] Művében Porphyrios (233/234-305) újplatonikus filozófus támadását verte vissza. Porphyrios azért kritizálta a keresztényeket, mert nem a hellén filozófiát, hanem a „barbár” zsidó vallást részesítették előnyben. E munkájának folytatása, kiegészítése az Evangéliumi bizonyítás.[8] A két munkát együtt kell szemlélni, mivel tartalmilag szorosan összefüggnek. Az első műben a nem hellén filozófia ősiségét taglalta, míg a másodikban a kereszténységről, mint a zsidó filozófia folytatásáról írt. A megtestesülés teológiáját fejtette ki Theophaneia című művében.[9]

Biblikus, apologetikus munkái közül a legelső a Válogatás a prófétákból.[10] Eusebios kommentárjai közül csak kettőt sikerült megközelítőleg teljesen rekonstruálni: a zsoltárokhoz, illetve az Izajás könyvéhez írt magyarázatait.[11] A Bibliában található helységneveket kategorizálta az Onomastikon[12] című művében, melyet később Szent Jeromos is nagy haszonnal forgatott.

Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Eusebios két korszak, a még üldözött és már a megtűrt kereszténység idejében élt. Számunkra kiderült, hogy próbált a két korszak között közvetíteni egyháztörténeti, teológiai és biblikus műveivel, de ez nem sikerült: az ortodoxok túlságosan ariánusnak vélték, míg az ariánusok inkább ortodoxként skatulyázták be.

 

Vita Constantini

Eusebios műve feltehetőleg 335 és 336 között íródott.[13] A könyv négy részből áll, az első könyvet megelőzi egy bevezető, melyben Konstantin halálát, továbbá fiainak utódlását írja le a szerző. Az első könyv lényegében tartalmazza Konstantin Istentől kapott feladatát, azaz a pogányok legyőzését a kereszténységgel szemben. A második könyv első felét a Konstantin-Licinius, azaz a kereszténységpogányság ellentét leírásának szenteli Eusebios, míg a könyv második felében az eretnek tanítások elterjedéséről ír. A harmadik könyv ismét egy ellentéttel nyit a császár és az ő pogány elődei között, akik a keresztényeket üldözték, majd a niceai zsinat leírásával folytatódik. A negyedik könyvben a politikai vonal a domináns, itt Eusebios a császár fiskális reformjait taglalta, majd a szittyák legyőzéséről írt, melyet a Krisztus-monogrammal hozott kapcsolatba. Az ezt követő „caput”-okban a szerző visszatért az egyházi viták konstantini politikájához és leírta, hogyan sikerült eredeztetni a keresztény ünnepeket illetve a mártírok emléknapjait. A negyedik könyv második fele adott helyet a császár {32}utolsó éveinek ismertetésére, többek között a megkeresztelkedésének körülményeire, továbbá a szentség kiszolgáltatásának leírására.

A narrációba való császári dokumentumok beágyazásának technikája már jól ismert Eusebiosnak az Egyháztörténelem c. műve kapcsán, az életrajznak ez a módszer alapozza meg történetiségét, de ami a tematikáját és rendszerezését illeti, a Vita Constantini egybefonja a görög dicsőítő éneket („enkomio”) meg az életrajzot („bios”), és a kettőből együtt született meg Eusebios hagiográfiája.

 

Nagy Konstantin megkeresztelkedése

A konstantini irodalomban fontos kérdésnek számít, hogy azért vette-e fel a császár a keresztséget, mert jó lehetőséget látott hatalma megőrzésére, vagy pedig az örök élet iránti jámbor vágyakozásból. Eusebios a legtökéletesebb színben tünteti fel Konstantin megkeresztelkedését,[14] ő ugyanis vallja, hogy a császár a jó halál reményében kívánt megkeresztelkedni Nikomédiában az ariánus Eusebios püspök által.[15]

A keresztség felvétele azonban dogmatikai ellentétbe ütközött, melyet a későbbi korok meg is fogalmaztak. Az első kor II. Konstantinus (337-361) császártól Valens császár (365-378) idejéig tartott. A korszakban az volt az általános nézet, hogy az első keresztény császár tökéletesen ortodox volt (niceai értelemben), szembehelyezkedett mind az ariánus, mind a kereszténységet üldöző császárokkal. A második, Theodosius (380-395) uralkodására tehető korszakban már két ellentétes nézet jelent meg Konstantin megkeresztelkedésével kapcsolatban. Az első Szent Jeromos nevéhez köthető. Megnevezi Konstantin ariánus keresztelőjét (Nikomédiai Eusebiost), ezáltal ariánusnak, azaz eretnek mondja az első keresztény császár szentségfelvételét. Szent Ambrus 395-ben szándékosan figyelmen kívül hagyta Jeromos vélekedését, és erősítette Konstantin keresztségének ortodox verzióját. A theodosiusi kort követően (395-450) Konstantin megkeresztelkedésével kapcsolatban éles vita bontakozott ki Kelet és Nyugat között. Nyugaton Szent Jeromos felvetése terjedt el Ambrus izolált és ellenkező véleményével szemben. Keleten a Vita Constantini elutasítása után egy évszázaddal az egyháztörténészek javasolták az eusebiosi gyűjtemény ismételt vizsgálatát.[16]

 

Összegezve elmondható, hogy a Konstantint követő időszakban jellemző volt a császár ortodox személyének oltalmazása. Nyugaton Szent Jeromos képviselte azt az irányvonalat, mely már pedzegetni kezdte Konstantin eretnekségét, míg Keleten megmaradt az eusebiosi hagyomány.

 

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] Eusebius Caesariensis: Vita di Costantino. Eusebio di Cesarea. Intr., trad. e note: Franco, Laura. Milano, 2009. (továbbiakban: Franco, 2009.) A mű első kiadása Párizsban jelent meg 1544-ben, ezt követte a genfi kiadás 1612-ben, amely együtt tartalmazta a Vita Constantinit illetve az Oratio de laudibus Constantinit. 1857-ben Velasius gondozott egy újabb kiadást, mely a Patrologia Graecában található. Az első kritikai kiadást Ivar August Heikel adta ki Lipcsében 1902-ben. A következő kritikai kiadás Winkelmann nevéhez fűződik 1975-ből.

[2] Eusebios életéhez a következő forrásokat használtuk: Eusebios of Caesarea. In: Oxford Classical Dictionary. Ed.: Hornblower, Simon – Spawforth, Antony. Oxford, 2003. 575-576. p.; Eusebios of Caesarea. In: Carson, Thomas: New Catholic Encyclopedia, V. Detroit, 2003. 633-636. p. Eusebios műveinek magyar címeire: Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. Bp., 1980. 524-534. p.

[3] Az Oxford Classical Dictionary örökbe fogadásról ír (Pamphilos örökbe fogadta Eusebiost), míg a New Catholic Encyclopedia csak azt említi meg, hogy Eusebios mestere Pamphilos volt. A Vita Constantini legújabb, Franco-féle kritikai kiadásában is egyfajta adoptációról olvashatunk.

[4] Konstantin dicsérete. Oratio de laudibus Constantini. In: Heikel, Ivar August: Eusebios Werke I. Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten Jahrhunderte. Leipzig, 1902. (továbbiakban: Heikel, 1902.) 195-223. p.

[5] Karst, Joseph: Eusebius Werke V. Die Chronik aus dem Armenischen übersetzt mit textkritischem Kommentar. Leipzig, 1911.

[6] Schwartz, Eduard: Eusebius Werke II. Leipzig, 1903.

[7] Preparatio evangelica. In: Mras, Karl: Eusebius Werke VIII. Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten Jahrhunderte. Berlin 1954.

[8] Demostratio evangelica. In: Heikel, Ivar August: Eusebios Werke VI. Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten Jahrhunderte. Leipzig 1913.

[9] Gressmann, Hugo: Eusebius' Werke III. Die Theophanie: Die griechischen Bruchstücke und Übersetzung der syrischen Überlieferungen. Leipzig, 1904.

[10] Gaisford, Thomas: Eusebii Caesariensis Eclogae Propheticae. Oxford, 1842.

[11] Előbbinek kritikai kiadása még nem készült, utóbbira: Ziegler, Joseph: Eusebius Werke IX Der Jesajakommentar. Berlin, 1975.

[12] Klostermann, Erich: Eusebius Werke III. Leipzig, 1904.

[13] Vita Constantini bemutatásához: Franco, 2009. 12-39. p.

[14] Konstantin megkeresztelkedésének szakasza: VC, IV. 62,4.

[15] A rítus leírását megelőzi egy beszéd, melyet Konstantin a püspökökhöz intézett. Ez a beszéd két részre osztható. Az első részben kifejezi a császár, hogy mennyire vágyik és kívánja ezt a keresztséget a Jordánban, a második részben kifejezi, hogyha az Úr engedi még élni, megfogadja, hogy az Úr népével marad és folytatja az imádságot.

[16] Amerise, Marilena: Il battesimo Constantino il Grande. Storia di una scomoda eredità. Stuttgart, 2005. 91-92. p.