13.
évfolyam |
Sümeghy Kata: |
|
{29}Nagy Konstantin császár (272-337)
megkeresztelkedésének legkorábbi forrása Caesareai Eusebios Vita Constantini című művében
található, melynek ortodox hitelességéhez kétségeket fűztek a 4-5. századi
egyházatyák. A kétségek okára, magára a megkeresztelkedés bemutatására vállalkozunk
a dolgozatban. Mindennek aktualitását adja, hogy 2009-ben, majd
2010-ben megjelent Laura Franco olasz filológus gondozásában a Vita Constantini legújabb kritikai
kiadása.[1]
Nem elsősorban az egyháztörténetíró Esubiosra koncentrálunk, hanem a háttérbe
szorított teológust kívánjuk előtérbe helyezni Konstantin
megkeresztelkedésének epizódján keresztül. Caesareai Eusebios Eusebios,
a Vita Constantini szerzője
rendkívül érdekes korban élt, azokban az évtizedekben, amikor a „földalatti”
kereszténység napvilágra kerülhetett és ebből adódóan a keresztény teológia
is változásnak indult. Ez a változás – talán helyénvaló lehet megállapítani –
Isten gondviseléséből mindig az igaz hit megmaradását szolgálta, de az adott
kor adott idejében mindig adódott sok ellenlábasa, vitapartnere azoknak, akik
védelmezni kívánták ezt a hitet. Eusebios korának teologikus, dogmatikus
vitája Jézus természetéről szólt. Eusebios valószínűleg a palesztinai Caesareiában
született 260 körül.[2]
Családjáról nem maradt fenn forrás, bizonyos, hogy Caesareiában keresztelkedett
meg és felnőtt korában a papi rendbe lépett. Itt mestere Caesareai Pamphilos
(?-309) volt, sőt egyes források úgy említik, hogy gazdája volt, aki később
felszabadította.[3]
Caesareia híres volt gazdag könyvtáráról, melynek alapjait még a könyveit
Alexandriából magával hozó Origenész (184-254) fektette le. Pamphilos tovább
gyarapította e könyvtárat. {30}Eusebios
korán kezdte irodalmi munkásságát, de ennek hamar véget vetett a Diocletianus
(244-311) alatt kezdődő egyházüldözés. Először Tyrosba menekült, majd innen
Egyiptomba, ahol átvészelte az üldöztetés időszakát. 313-ban tér vissza
Caesareiába, ahol püspökké is választották. Az első egyetemes zsinat (325,
Nicea) hitvallását és határozatait csak fenntartásokkal fogadta el. A
zsinatot követő években Arius (260-336) híveinek csoportjával szimpatizált.
Részt vett a tyrosi zsinaton (335), mely kimondta Athanasios (296/298-373)
letételét. Eusebios ezekben az években barátságot kötött Tyrosi Paulinos és
Laodiceai Theodotus püspökökkel. 335-ben ünnepelte Nagy Konstantin császár trónra
lépésének harmincadik évfordulóját. Eusebios az udvarban tartózkodott, és ő
mondhatta el az üdvözlő beszédet.[4]
A konstantini korhoz nagyon fontos forrásmű emellett Eusebiosnak Konstantin
életéről írott műve. Eusebios, az egyháztörténetíró Természetesen
nem feledkezhetünk meg Eusebios egyháztörténetírói munkásságáról sem, e témakörben
két fő műve született. Időrendben első a Krónika,[5]
mely örmény fordításban maradt ránk. Ebben a műben világtörténelmi keretben
taglalta a zsidóság és a kereszténység történetét. Második és egyben méltán
leghíresebb, egyik legterjedelmesebb műve az Egyháztörténelem.[6]
A mű a kereszténység történetét tárgyalja tíz könyvben, Jézus Krisztus
korától 324-ig, Nagy Konstantin Licinius fölött aratott győzelméig. Eusebios és az arianizmus Az
udvarban tartózkodó ariánus hívek szívesen látták volna Eusebiost az
antiochiai püspöki székben, de ezt ő nem fogadta el, hivatkozva a niceai
zsinat 15. kánonjára, mely tiltotta a püspököknek egyik püspöki székből a
másikba való átmenetelt. Nem feledkezhetünk meg a teológus Eusebiosról
sem. Noha Arius követőjének tartotta magát, mégsem volt jellemző teológiai
szemléletére Jézus istenségének teljes tagadása. Csak annyiban követte Arius
tanait, hogy elfogadta az Atya legfőbb isteni létét, továbbá azt, hogy a Fiú
az Atya akaratából ered, de azt már nem fogadta el, hogy a Fiú csak
teremtmény, és Ő a semmiből jött volna létre az Atya teremtő akaratából.
Eusebios szerint a Fiú másodisten az Atya után, a Szentlélek pedig az Atya
teremtménye. A Szentháromságról való nézeteivel ellentétben az
Eucharisztiáról ortodox nézeteket vallott. Ebben nincsen semmi különös, mert
az Eucharisztiáról megelőző korokban is teljesen egyöntetű felfogás
uralkodott. Arius tanítását azért pártolta, mert úgy látta, hogy az
alexandriai presbiter teológiája jobban megfelel a tradicionális
gondolkodásnak, melyet Eusebios képviselt. {31}Első teológiai műve az Evangéliumi előkészület, melyet 312 és 322 között írt.[7]
Művében Porphyrios (233/234-305) újplatonikus filozófus támadását verte
vissza. Porphyrios azért kritizálta a keresztényeket, mert nem a hellén filozófiát,
hanem a „barbár” zsidó vallást részesítették előnyben. E munkájának
folytatása, kiegészítése az Evangéliumi
bizonyítás.[8]
A két munkát együtt kell szemlélni, mivel tartalmilag szorosan összefüggnek.
Az első műben a nem hellén filozófia ősiségét taglalta, míg a másodikban a
kereszténységről, mint a zsidó filozófia folytatásáról írt. A megtestesülés
teológiáját fejtette ki Theophaneia
című művében.[9] Biblikus, apologetikus munkái közül a legelső a Válogatás a prófétákból.[10]
Eusebios kommentárjai közül csak kettőt sikerült megközelítőleg teljesen
rekonstruálni: a zsoltárokhoz, illetve az Izajás könyvéhez írt magyarázatait.[11]
A Bibliában található helységneveket kategorizálta az Onomastikon[12]
című művében, melyet később Szent Jeromos is nagy haszonnal forgatott. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy Eusebios két
korszak, a még üldözött és már a megtűrt kereszténység idejében élt.
Számunkra kiderült, hogy próbált a két korszak között közvetíteni
egyháztörténeti, teológiai és biblikus műveivel, de ez nem sikerült: az
ortodoxok túlságosan ariánusnak vélték, míg az ariánusok inkább ortodoxként
skatulyázták be. Vita
Constantini Eusebios
műve feltehetőleg 335 és 336 között íródott.[13]
A könyv négy részből áll, az első könyvet megelőzi egy bevezető, melyben
Konstantin halálát, továbbá fiainak utódlását írja le a szerző. Az első könyv
lényegében tartalmazza Konstantin Istentől kapott feladatát, azaz a pogányok
legyőzését a kereszténységgel szemben. A második könyv első felét a
Konstantin-Licinius, azaz a kereszténység–pogányság ellentét
leírásának szenteli Eusebios, míg a könyv második felében az eretnek
tanítások elterjedéséről ír. A harmadik könyv ismét egy ellentéttel nyit a
császár és az ő pogány elődei között, akik a keresztényeket üldözték, majd a
niceai zsinat leírásával folytatódik. A negyedik könyvben a politikai vonal a
domináns, itt Eusebios a császár fiskális reformjait taglalta, majd a
szittyák legyőzéséről írt, melyet a Krisztus-monogrammal hozott kapcsolatba.
Az ezt követő „caput”-okban a szerző visszatért az egyházi viták konstantini
politikájához és leírta, hogyan sikerült eredeztetni a keresztény ünnepeket
illetve a mártírok emléknapjait. A negyedik könyv második fele adott helyet a
császár {32}utolsó éveinek
ismertetésére, többek között a megkeresztelkedésének körülményeire, továbbá a
szentség kiszolgáltatásának leírására. A narrációba való császári dokumentumok
beágyazásának technikája már jól ismert Eusebiosnak az Egyháztörténelem c. műve kapcsán, az életrajznak ez a módszer
alapozza meg történetiségét, de ami a tematikáját és rendszerezését illeti, a
Vita Constantini egybefonja a görög
dicsőítő éneket („enkomio”) meg az életrajzot („bios”), és a kettőből együtt
született meg Eusebios hagiográfiája. Nagy Konstantin megkeresztelkedése A
konstantini irodalomban fontos kérdésnek számít, hogy azért vette-e fel a
császár a keresztséget, mert jó lehetőséget látott hatalma megőrzésére, vagy
pedig az örök élet iránti jámbor vágyakozásból. Eusebios a legtökéletesebb
színben tünteti fel Konstantin megkeresztelkedését,[14]
ő ugyanis vallja, hogy a császár a jó halál reményében kívánt
megkeresztelkedni Nikomédiában az ariánus Eusebios püspök által.[15] A keresztség felvétele azonban dogmatikai ellentétbe
ütközött, melyet a későbbi korok meg is fogalmaztak. Az első kor II.
Konstantinus (337-361) császártól Valens császár (365-378) idejéig tartott. A
korszakban az volt az általános nézet, hogy az első keresztény császár
tökéletesen ortodox volt (niceai értelemben), szembehelyezkedett mind az
ariánus, mind a kereszténységet üldöző császárokkal. A második, Theodosius
(380-395) uralkodására tehető korszakban már két ellentétes nézet jelent meg
Konstantin megkeresztelkedésével kapcsolatban. Az első Szent Jeromos nevéhez
köthető. Megnevezi Konstantin ariánus keresztelőjét (Nikomédiai Eusebiost),
ezáltal ariánusnak, azaz eretnek mondja az első keresztény császár szentségfelvételét.
Szent Ambrus 395-ben szándékosan figyelmen kívül hagyta Jeromos vélekedését,
és erősítette Konstantin keresztségének ortodox verzióját. A theodosiusi kort
követően (395-450) Konstantin megkeresztelkedésével kapcsolatban éles vita
bontakozott ki Kelet és Nyugat között. Nyugaton Szent Jeromos felvetése
terjedt el Ambrus izolált és ellenkező véleményével szemben. Keleten a Vita Constantini elutasítása után egy
évszázaddal az egyháztörténészek javasolták az eusebiosi gyűjtemény ismételt
vizsgálatát.[16] Összegezve
elmondható, hogy a Konstantint követő időszakban jellemző volt a császár
ortodox személyének oltalmazása. Nyugaton Szent Jeromos képviselte azt az
irányvonalat, mely már pedzegetni kezdte Konstantin eretnekségét, míg Keleten
megmaradt az eusebiosi hagyomány. |
|
|||
|
|
||||
[1] Eusebius
Caesariensis: Vita di Costantino. Eusebio di Cesarea. Intr., trad. e
note: Franco, Laura. Milano, 2009. (továbbiakban: Franco, 2009.) A mű első kiadása Párizsban jelent meg
1544-ben, ezt követte a genfi kiadás 1612-ben, amely együtt tartalmazta a Vita Constantinit illetve az Oratio de laudibus Constantinit.
1857-ben Velasius gondozott egy újabb kiadást, mely a Patrologia Graecában található. Az első kritikai kiadást Ivar
August Heikel adta ki Lipcsében 1902-ben. A következő kritikai kiadás
Winkelmann nevéhez fűződik 1975-ből.
[2] Eusebios életéhez a következő
forrásokat használtuk: Eusebios of Caesarea. In: Oxford Classical Dictionary.
Ed.: Hornblower,
Simon – Spawforth,
Antony. Oxford, 2003. 575-576. p.; Eusebios of Caesarea. In: Carson, Thomas: New Catholic Encyclopedia, V. Detroit, 2003. 633-636. p.
Eusebios műveinek magyar címeire: Vanyó László: Az ókeresztény egyház és irodalma. Bp., 1980. 524-534. p.
[3] Az Oxford Classical
Dictionary örökbe
fogadásról ír (Pamphilos örökbe fogadta Eusebiost), míg a New Catholic Encyclopedia csak azt említi meg, hogy Eusebios
mestere Pamphilos volt. A Vita
Constantini legújabb, Franco-féle kritikai kiadásában is egyfajta
adoptációról olvashatunk.
[4] Konstantin dicsérete. Oratio de
laudibus Constantini. In: Heikel, Ivar
August: Eusebios Werke I. Die griechischen christlichen Schriftsteller
der ersten Jahrhunderte. Leipzig, 1902. (továbbiakban: Heikel, 1902.) 195-223. p.
[5] Karst, Joseph: Eusebius Werke V. Die Chronik aus dem Armenischen übersetzt mit
textkritischem Kommentar. Leipzig, 1911.
[6] Schwartz,
Eduard: Eusebius Werke II. Leipzig,
1903.
[7] Preparatio evangelica. In: Mras, Karl: Eusebius Werke VIII. Die griechischen christlichen
Schriftsteller der ersten Jahrhunderte. Berlin
1954.
[8] Demostratio evangelica. In: Heikel, Ivar August: Eusebios Werke VI. Die griechischen christlichen
Schriftsteller der ersten Jahrhunderte. Leipzig 1913.
[9] Gressmann, Hugo:
Eusebius' Werke III. Die Theophanie: Die griechischen Bruchstücke und
Übersetzung der syrischen Überlieferungen.
Leipzig, 1904.
[10] Gaisford, Thomas:
Eusebii Caesariensis Eclogae
Propheticae. Oxford, 1842.
[11] Előbbinek kritikai kiadása még nem
készült, utóbbira: Ziegler, Joseph:
Eusebius Werke IX Der Jesajakommentar. Berlin, 1975.
[12] Klostermann, Erich:
Eusebius Werke III. Leipzig,
1904.
[13] Vita Constantini bemutatásához: Franco, 2009. 12-39. p.
[14] Konstantin megkeresztelkedésének
szakasza: VC, IV. 62,4.
[15] A rítus leírását megelőzi egy
beszéd, melyet Konstantin a püspökökhöz intézett. Ez a beszéd két részre
osztható. Az első részben kifejezi a császár, hogy mennyire vágyik és kívánja
ezt a keresztséget a Jordánban, a második részben kifejezi, hogyha az Úr engedi
még élni, megfogadja, hogy az Úr népével marad és folytatja az imádságot.
[16] Amerise,
Marilena: Il battesimo Constantino il Grande. Storia di una scomoda
eredità. Stuttgart, 2005. 91-92. p.