Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
2. szám
A. D.
MMXII

Galo Vilmos:
A Beretkei Református Árvaház története, 1929–1944*

 

 

Az 1923 júniusában Léván tartott törvényhozó zsinaton a csehszlovákiai reformátusok vezetői kimondták a három egyházkerületből és tíz egyházmegyéből álló Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház megalakulását. Az új egyház, mely a trianoni béke következményeként a történelem kényszerítő erejének köszönhetően jött létre, 215 ezer főt számlált, melynek több mint kilencven százaléka magyar nemzetiségű volt.

A szlovákiai és kárpátaljai reformátusok az állami szervek részéről – a többi felekezethez viszonyítva – mindvégig mostoha elbánásban részesültek. Ennek legfőbb oka, hogy vezetőik gyakran hallatták hangjukat az őket ért nemzeti sérelmek miatt, emellett erősen ragaszkodtak a történelmi Magyarországon korábban élvezett széles körű belső igazgatási és oktatási autonómiájukhoz. Jelentős teljesítmény volt az egyház részéről, hogy kedvezőtlen helyzete ellenére önerőből meg tudta teremteni a megmaradásához szükséges intézményrendszerét (teológiai akadémia, református tanítóképző), de emellett elismerés illeti a belmisszió és a szeretetmunka terén végzett munkájáért is. Utóbbinak ékes bizonyítékai az 1928 és 1936 között Szlovákiában és Kárpátalján felállított négy református árvaház (Kiskoszmály, Beretke, Munkács, Nagyszőlős) és a Nagydob-ronyban életre hívott idősek otthona. Tanulmányomban e négy árvaotthon egyikének, a Beretkén létrehozott árvaháznak a történetét szeretném bemutatni az alapítás előzményeitől kezdve 1944 végén bekövetkezett megszűnéséig.

A szlovákiai és kárpátaljai reformátusok 20. századi történetéről mindeddig kevés, a korszerű tudományos történetírásnak is megfelelő írás látott napvilágot. A kárpátaljai területet leszámítva nem történt próbálkozás a református egyház két világháború között végzett szociális tevékenységének a feldolgozására sem, így hiába keresnénk, nem találnánk a beretkei árvaházra vonatkozó tudományos értékű írásokat sem. Mindazonáltal a közelmúltban több visszaemlékezés is napvilágot látott az árvaház egy-egy időszakáról. Ezek közül Borza Zoltán és Rencsok Béláné írásai főként az árvaház utolsó éveiről, míg Bácsy Gyulának, az árvaház első igazgatójának és feleségének az önéletírásai az intézmény alapításának körülményeiről és első hat évéről szolgáltatnak értékes információkat.[1] E tanulmány szövege – az említett visszaemlékezések mellett – a korabeli református folyóiratok és naptárak, a nyomtatásban megjelent egyházmegyei, egyházkerületi és konventi jegyzőkönyvek és a vonatkozó szakirodalom feldolgozására, továbbá Gérecz Lajosné (született Végh Mária), egykori beretkei árva birtokában levő hivatalos dokumentumokra támaszkodik.

 

Előzmények

1928. május 3–án és 4-én Rimaszombat városa református leánykonferenciának adott otthont. A nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvénynek a presztízsét nagyban emelte, hogy elnökének a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét, egyben az Egyetemes Egyház konventjének elnökét, Pálóczi-Czinke Istvánt választották. A mintegy 350 résztvevő Szlovákia és Kárpátalja olyan kiváló református lelkészeinek az előadásait hallgathatta, mint dr. Kenessey Kálmán, Bácsy Gyula, Galambos Zoltán, Zsemlye Lajos vagy Szőke István. A beszámolók szerint a kiváló hangulatban megtartott összejövetel messzemenően elérte a szervezők célját, a fiatal leányok hitbéli elmélyülését és lelki megújulását.[2] Esetünkben azonban az összejövetel egy másik szempontból érdemel megkülönböztetett figyelmet. A rendezvényen megjelent nagyszámú lelkész és világi részvételével megtartott közös értekezleten ugyanis Bácsy Gyula,[3] a kárpátaljai kerület missziós lelkésze felvetette az akkor épp új gazdát kereső rozsnyói gyógyfürdő szálloda-épületének egy árvaház és belmissziós központ céljaira való megvásárlását. A felvetés maradéktalanul elnyerte a résztvevők tetszését, és döntés született annak az egyetemes konventhez való felterjesztéséről. Mielőtt még azonban a javaslat a konventi közgyűlés asztalára kerülhetett volna, a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház Egyetemes Konventje Elnöki Tanácsának[4] a konferencián megjelent tagjai május 5-én Rozsnyóra utaztak, szemügyre vették a megvételre javasolt objektumot, majd egy rögtönzött ülést tartva – a konvent utólagos beleegyezésére számítva – az épület megvásárlása mellett döntöttek.[5] A vásárlásra vonatkozó adásvételi szerződés tervezetét a május 31-én Rozsnyón tartott rendkívüli ülésen terjesztették a konvent elé, mely azonban – igaz, mindössze egyetlen szavazatkülönbséggel – a vásárlás elhalasztása mellett foglalt állást. Voltak, akik az épületért kért összeget (400 000 Kč) minősítették túl magasnak, míg mások Rozsnyó városát nem tartották megfelelő helynek egy református magyar árvaház létesítésére. E- mellett a konvent határozatot hozott egy bizottság felállításáról is, melynek feladata egy körültekintőbb javaslat elkészítése volt a következő ülésre.[6]

A konvent döntése ellentétes reakciókat szült, mely kapcsán az egyház hivatalos lapja, a Református Egyház és Iskola hasábjain éles vita bontakozott ki. Komoly ellenérzést leginkább a Gömöri Református Egyházmegye lelkészi karának soraiban keltett, akik a rimaszombati leánykonferencián majd’ teljes számban képviseltették magukat, és a rozsnyói fürdő megvásárlásának lelkes támogatói voltak. Ők úgy érezték, a konvent egyes tagjai elgáncsolták az árvaház felállítására irányuló törekvésüket, és a szeretetház ügyét – sok korábbi építő javaslathoz hasonlóan – oktalan halogatásukkal és túlzott óvatosságukkal lassú elhalásra ítélték. Kövér Árpád tornaljai lelkész elmarasztaló cikket jelentetett meg a hivatalos lap július 1-jei számában, cselekvésképtelenséggel és a cselekedni vágyók akadályozásával vádolva az egyetemes konventet.[7] A gömöri lelkészek a július 4-én Rozsnyón megtartott egyházmegyei lelkészértekezleten végül önálló cselekvésre szánták el magukat, határozatilag mondták ki egy árvaház felállításának szükségességét, a helyre vonatkozóan azonban nem határoztak, „mert a fő dolog az, hogy az eszme megvalósuljon”, s cselekvésre kérték föl az egyházmegyei közgyűlést.[8] A gömöri egyházmegye július 30-án Szalócon tartott rendes közgyűlésén foglalkozott a felterjesztéssel. Tornallyay Zoltán[9] egyházmegyei főgondnok a gyűlést megnyitó beszédében szintén a szeretetház mielőbbi létrehozása mellett foglalt állást:

 

„Meg kell szerezni egy objektumot, legyen az kicsi vagy nagy, és szerezze azt meg akár az egyetemes egyház, akár a kerület, akár egy egyházmegye vagy egy egyház, de cselekedni kell. Meg kell végre mutatnunk, hogy élünk és élni akarunk. [...] Nem tudjuk mi mindent rejthet méhében ennek a szeretetháznak a megalkotása. Én ettől és az ezt életre keltő lelki megmozdulástól várom egyházi életünk sok krónikus bajának meggyógyulását. Az alkotás vágyának öröme, a megnövekedett önbizalom tettekben fog megnyilvánulni ott is, ahol eddig csak szavakban tört elő az akarat. Főleg ennek az intézetnek áldó hatásától várom az egyházi közszellem előnyös megváltozását.”[10]

 

A jelenlévők is egyöntetűen az árvaház felállítása mellett foglaltak állást, elhelyezésére pedig a rozsnyói fürdő épületét javasolták. A közgyűlés mindazonáltal határozatilag kimondta, hogy az egyházmegye lelkészei és tanítói az 1928. évtől kezdődően tíz éven keresztül jövedelmük 2%-val kötelesek hozzájárulni e nemes cél megvalósításához. Az egyházmegye a felállítandó árvaházat a sajátjaként szándékozta megalapítani, de azt készségesen felajánlotta a tiszáninneni egyházkerületnek, ezen keresztül pedig a konventnek, hogy egyetemes egyházi célokat szolgáljon. Mindazonáltal a közgyűlés résztvevői, önzetlenségüket bizonyítandó, helyben 43 180 Kč adományt ajánlottak fel a létesítendő árvaház javára.[11]

Az egyetemes konvent fentebb tárgyalt döntése mindazonáltal nemcsak a vitát, de az adakozást is elindította a tervezett szeretetintézmény javára. Pálóczi-Czinke István még május 20-án megjelent cikkében felajánlotta énekeskönyvének és vallástani kézikönyveinek bevételéből származó teljes jövedelmét az árvaház javára, egyúttal másokat is felszólított az adakozásra.[12] Ennek eredményeként augusztus közepéig több mint 10 000 Kč adományt juttattak el a konvent elnökéhez. A gömöri lelkészek és tanítók nagylelkű felajánlásától felbuzdulva az Ungi és az Abaújtornai Református Egyházmegye is kilátásba helyezte anyagi támogatását.[13]

A tiszáninneni egyházkerület november 11–12-én Kassán tartotta soros közgyűlését, melynek egyik központi témája a tervezett szeretetintézmény felállítása körül kialakult helyzet volt. A gyűlésen nem volt jelen Lukács Géza egyházkerületi főgondnok, aki levélben értesítette a közgyűlés résztvevőit főgondnoki tisztségéről való lemondásáról. Távozásának döntő okaként a konvent májusi ülésének a rozsnyói vasas-fürdő árvaház és diakonisszaképző céljaira való megvásárlását elhalasztó határozatát nevezte meg: „Erős meggyőződésem, hogy a konventi ülésen többségre emelkedett vélemény oly csapást jelent Egyetemes Egyházunkra, amelyet talán belátható időn belül sem heverhet ki, – és, hogy ez nem építő munka, hanem destructiót képez, amivel személyemet nem azonosíthatom, – részesévé nem tehetem.”[14] Véleménye szerint a konventi tagok többsége csupán azért nem támogatta a nevezett ingatlan szeretetotthon céljára való megvásárlását, „mert az eszme mások agyában született meg”. Pálóczi-Czinke püspök évértékelő beszédében szintén a felállítandó árvaház támogatását kérte a jelenlevőktől, így egyáltalán nem meglepő módon az egyházkerület képviselői határozatilag kimondták, hogy az árvaház létesítésének a gondolatát felkarolják, és 1929. szeptember 1-jéig megvalósítják. Felállításának a helyéül azonban – bár sok tekintetben Rozsnyót ideálisnak tartották – „az egyetemességre való törekvés és a fekvés adta sok előnyökre való tekintettel” Rimaszombatot jelölték ki. Felállítottak továbbá egy bizottságot, melyet felhatalmaztak az intézmény számára megfelelő hely vásárlására. Az ingatlan megvételére és a szeretetház kiépítésére a kerület 364 630 Kč-t ígért. Határozat született arról is, hogy a felállítandó és a jövőben a kerület által anyagilag fenntartott árvaház a „Szlovenszkói keleti ref. Egyházkerület Árvaháza” nevet fogja viselni, egyúttal az intézményt felajánlották az egyetemes konventnek.[15]

A konvent elutasító döntése ellenére az árvaház ügye, ha lassan is, de biztosan haladt az alsóbb egyházigazgatási szervek útján a megvalósulás felé. Ezért is lehet meglepő, hogy az események további menetére mégsem egy közgyűlési vita vagy határozat, hanem egy apró gömöri falucska lelkészlakában megejtett bensőséges esti beszélgetés volt döntő hatással:

 

„1928. december 4-én este hárman beszélgettek együtt a beretkei szegényes paplak ebédlőjében: a szegény lelkipásztor, a felesége és Tornallyay Margit,[16] a birtokos úrnő.

Lelküket az Isten országa, különösen az árvák ügye és a református egyház nagy szegénysége foglalkoztatta.

[...] hát én már mondtam – szólott Margit asszony – hogy odaadom a Beretky ősi kastélyt és adok 100 000 koronát az árvaház céljaira.

Meggondolta-e jól nagyságos asszony? – kérdezte komolyan a lelkész.

Hát hogyne gondoltam volna meg! – volt a válasz.

Akkor tessék leülni az asztalhoz és tessék megírni, amit gondolt, aztán majd meglátjuk, mit tehet vele Isten...

Amikor készen volt az okmány, a lelkész meghatottan, imára kulcsolt kezekkel mondta rá az áment.

Ez az Isten lelke által előkészített elhatározás szülte a beretkei árvaházat.”[17]

 

A visszaemlékezést a beszélgetés egyik résztvevője, a beretkei „szegény lelkipásztor”, Bácsy Gyula vetette papírra. Bácsy, aki a rimaszombati konferencián az árvaház ötletét felvetette, és akinek Czinke püspök már akkor felajánlotta annak vezetését, még 1928 augusztusában az intézmény gyors felállításának a reményében hagyta ott Kárpátalját és fogadta el a beretkei gyülekezet meghívását.[18] L. Tornallyay Margit nagylelkű felajánlása már másnap ott feküdt a Tornaljára összehívott rendkívüli egyházmegyei közgyűlés résztvevőinek asztalán, akik „hálás örömmel” fogadták a nagy értékű adományt.[19]

Egy hét múlva, december 13-án a konvent Kassán tartott soros közgyűlésén az előző rendkívüli ülésen felállított bizottság[20] ismertette jelentését az egyetemes egyház által felállítani tervezett szeretetház elhelyezéséről. Öt épület megtekintése után a bizottság az általa meghatározott szempontok alapján az L. Tornallyay Margit jóvoltából felajánlott Beretky-kúriát találta a legmegfelelőbbnek egy árvaház felállítására, egyúttal javasolta a konventnek e „nagyszerű alapítvány” elfogadását, mivel nézete szerint „ez volna az a mustármag, amelyből az egyetemes egyház szeretetintézményeinek terebélyes fája egykor kihajtana”. A tárgyban továbbá olvastatott a tiszáninneni egyházkerület említett határozata, valamint Szabó Béla huszti lelkész levele, melyben értesítette a konventet, hogy a huszti egyház szintén egy szeretetház felállítását határozta el, s kérte a konvent erkölcsi támogatását. Ugyanekkor Balogh Elemér, a Dunáninneni Református Egyházkerület püspöke közölte, hogy saját kerülete is megmozdult egy szeretetintézmény felállítása érdekében, és ehhez a konvent jóindulatát kéri. A konvent meghatottan és hálás köszönettel fogadta a beretkei úrnő felajánlását. A továbbiakban felhatalmazott egy bizottságot az adomány átvételére, illetve a kastély átalakítási terveinek az elkészítésére azzal a kikötéssel, hogy az intézet 1929. szeptember 1-jén megnyitható legyen. A konvent – tekintettel arra, hogy az árvaházat az egyetemes egyház tulajdonának szánták – kimondta, hogy a tiszáninneni egyházkerület vonatkozó határozatát tárgytalannak tekinti (azt egyébként is felajánlotta a konventnek), a fenntartására felajánlott pénzösszegre azonban igényt tartott, egyúttal felszólított mindenkit az adakozásra. A tervezett további szeretetintézmények felállítása kapcsán örömét fejezte ki, és azokat erkölcsi támogatásáról biztosította.[21]

A konvent által kiküldött bizottság 1929. június 10-én tartott ülésén az egyház nevében L. Tornallyay Margit alapító oklevelét, a felajánlott ingatlant és tartozékait átvette.[22] Az alapítólevélben az úrnő kikötötte, hogy az ajándékozott ingatlan csak Beretkéhez kötötten és csak árvaház vagy belmissziós központ céljaira használható fel, el nem idegeníthető módon. A felajánlott 100 000 Kč pénzösszeg szintén kizárólag ezen intézmény fejlesztésére volt fordítható. Kimondták, hogy amennyiben az árvaház valamilyen oknál fogva megszűnne az alapítólevélben lefektetett célt szolgálni, az visszaszáll az alapítóra, illetőleg annak református vallású jogutódaira. A bizottság a továbbiakban az árvaház számára megvásárolta a szomszédos telken álló Beretkei Református Egyház iskolaépületét 25 000 Kč-ért, és utasításokat adott mind ennek, mind a Beretky-kastély épületének az átépítése ügyében.[23] A leendő intézmény vezetését – a konvent utólagos jóváhagyásának reményében – Bácsy Gyulára és feleségére bízta.[24]

Hamarosan megkezdődtek az építkezési munkálatok, és a megszabott határidőt némileg átlépve, október végére a szükséges átalakításokat el is végezték. Az átépítéshez szükséges terveket díjtalanul Tornallyay Zoltán építész, a tiszáninneni egyházkerület főgondnoka készítette, valamint ő felügyelte a munkálatokat is.[25] A berendezési tárgyak költségét majd’ teljes mértékben fedezték az önkéntesen befolyt adományok. A pénzadományokon kívül az adományozók terménnyel, bútorokkal, ágyneművel, házi szőttesekkel, ruhaneművel stb. segítették az induló árvaházat. Bácsy Gyula az év elejétől kezdve számos adománygyűjtő-körutat tett, ezek alkalmával „vallásos-estélyeket” tartott a református gyülekezetekben, melyeken bemutatta az árvaház eddigi történetét, és adakozásra szólította fel a jelenlévőket.[26] A nemes ügy másokat is cselekvésre ösztönzött. Szent-Iványi Józsefné (született Wlassics Margit) bárónő Batta Sámuelné úrnővel együtt öt községet látogatott meg házról házra járva, hogy adományokat gyűjtsenek, és egy szekérnyi edényt és fehérneműt szedtek össze az árvaház javára.[27]

Végül 1929. október 31-én, másfél évvel a rimaszombati leánykonferencia után Beretkén 12 árvával (10 fiú, 2 lány) megnyitotta kapuit a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház első egyetemes fenntartású árvaháza.[28]

 

Az árvák felvétele, létszáma

Az első árvák felvételi kérelmeit augusztus 10-ig kellett eljuttatni az árvaház igazgatói tanácsához Beretkére, míg a felvételt ugyanezen testület szeptember 30-án tartotta meg. A felvételi szabályzat értelmében először a teljes-, majd a félárvák kerültek felvételre, nemre és társadalmi osztályra való tekintet nélkül. Azok az árvák, akiknek anyagi helyzetük megengedte vagy rendszeres neveltetési segélyben részesültek, évi járulékkal kellett hozzájárulniuk neveltetésük költségeihez.[29] Lelencet vagy más vallású árvát nem vettek fel az intézménybe. Előbbit azért nem, mivel az egyház nem szeretett volna segítőkezet nyújtani ahhoz, hogy „fiatal anyák lerázhassák a nyakukról gyermekeiket és bűnös életüket így könnyebben élhessék tovább”,[30] míg az utóbbiak kizárásával más felekezetek esetleges rosszallását próbálták elkerülni, nehogy a „lélekhalászat” gyanúja vetődjön rájuk.[31] A lelenc gyermekek felvétele a későbbiekben is felmerült, de az árvaházi bizottság 1935-ben ismételten kimondta, hogy csak törvényes házasságból született árvákat vesz fel, egyúttal javasolta a konventnek egy egyetemes református lelencház felállítását.[32] Az elsőként felvett árvák kivétel nélkül szegény családok, földművesek, iparosok, napszámosok gyermekei voltak. Dusza János gömöri esperes furcsának, egyben jelzésértékűnek tartotta, hogy csak kétkezi munkások árvái kerültek az intézetbe, szerinte ez arról tanúskodott, hogy az értelmiség, főként a lelkészek és tanítók egyelőre nem fordultak kellő bizalommal az árvaház felé.[33]

Az árvaházi bizottság nemcsak árvákat és félárvákat vett fel az intézetbe. 1930-ban például két olyan lakója is volt az árvaháznak, akik ugyan nem voltak árvák, de nagyon rossz szociális körülmények között éltek.[34] Amennyiben idővel valamelyik félárva vagy rossz szociális helyzete miatt ide került gyermek családi körülményei jelentősen javultak, akkor őket visszaküldték családjukhoz.[35]

A beretkei árvaház lakói a közelebb fekvő vidékekről, elsősorban a tiszáninneni egyházkerületből verbuválódtak. 1934-ben az itt nevelt gyermekekből 25 a tiszáninenni, 8–8 pedig a dunáninenni, illetve kárpátaljai kerületekből került az intézetbe.[36] Mivel 1935-ben Nagyszőlősön a református egyháznak újabb árvaháza jött létre, a Kárpátaljáról származó gyerekeket ide helyezték át. Idővel gyakorlattá vált az árvák idegen családoknál való elhelyezése. Az árvák iránti érdeklődés is egyre intenzívebbé vált: akadt, aki nevelésre, más befogadásra kért gyermeket az árvaháztól. Az árvaházi bizottság minden alkalommal alapos vizsgálat alá vette a befogadó családot, hogy megbizonyosodjon: a kiadott árvák minden szempontból megfelelő helyre kerülnek. 1935-ben az intézet kötelékébe tartozó 41 árvából 12 már családoknál volt elhelyezve. Ugyanebben az évben egy árva nyelvtanulás céljából a liptószentmiklósi evangélikus árvaházban tartózkodott cseregyerekként.[37]

 

1. sz. táblázat

Az árvaház gondozásában levő árvák száma éves bontásban

(1929–1938)[38]

Év

1929

1930

1931

1932

1933

1934

1935

1936

1937

1938

Árvák száma

19

30

30-36

38

39

41

38

43

33

43

Ebből családoknál, iparosoknál, kereskedőknél

 

 

 

 

?

 

3

 

?

 

12

 

13

 

?

 

10

 

Az árvaház irányítása

A beretkei árvaház felett a konvent gyakorolt felügyeleti jogot, az ügyek intézésére árvaházi bizottságot hozott létre, ez nevezte ki az intézmény igazgatóját. Az árvaház vezetői: 1929. október 31-től 1935. augusztus 15-ig, távozásáig, Bácsy Gyula beretkei lelkész; 1936 januárjától[39] 1937. augusztus 31-ig az új beretkei lelkész, Borza Zoltán;[40] 1937. szeptember 1. és 1947. szeptember 30. között – kezdetben helyettesi igazgatói minősítésben, majd rendes igazgatóként – Gérecz Lajos[41] beretkei iskolaigazgató; majd az ő távozását követően megbízott igazgatóként 1949-ig újra Borza Zoltán. Az árvaházi bizottság, mely kezdetben 6–7 férfitagból állt,[42] a konvent döntése értelmében 1935-ben további férfitagokkal és egy szűkebb hölgybizottsággal egészítette ki magát.[43] A bizottság évente egy-két alkalommal ülésezett, általában Beretkén, tagjai pedig csaknem kizárólag a gömöri egyházmegyéből kerültek ki. A konvent egy másik, korábbi határozata minden egyházmegyében árvaházi segítőbizottságok létrehozását rendelte el.[44] Ennek értelmében a gömöri egyházmegye 1930-ban állította fel a maga bizottságát, melynek feladata az árvaház munkájának a református hívekkel való megismerte-tése és adományok gyűjtése volt.[45] A gömöri lelkészi kar mindig kiemelt figyelemmel követte az árvaház sorsát. 1935-ben az egyházmegyei lelkészértekezleten egy bizottság kiküldését határozta el, azzal a feladattal, hogy dolgozzon ki egy tervezetet az intézmény rendszeres és kielégítő pénzügyi ellátásának a biztosítására.[46] A bizottság jelentését az egyházkerület elé terjesztette, melyben javasolta a lelkészek, tanárok és gyülekezetek kötelező megadóztatását az árvaház javára, de ezt a kerület nem fogadta el.[47]

 


Az árvaház pénzügyi helyzete

Az árvaház vezetőségének az intézmény fennállása során mindvégig komoly erőfeszítéseket kellett tennie a működéshez szükséges anyagiak előteremtéséhez. Mivel a református egyház a csehszlovák államtól csak minimális anyagi támogatásban részesült, így annak oktatási és szociális céllal létrejött intézményei csaknem teljes mértékben a református hívek áldozatkészségére voltak utalva.

A fenntartásban különösen nagy anyagi áldozatot vállalt a Gömöri Református Egyházmegye. Az intézmény ugyan az egyetemes egyház tulajdonát képezte, azonban a gömöriek mindvégig megkülönböztetett figyelemmel kísérték annak sorsát, mintegy saját intézményüknek tekintve azt. (Az irányító bizottságban is gömöriek foglaltak helyet.)

Mint említettük, a gömöri lelkészek és tanítók elsőként ajánlották fel önkéntes adójukat az árvaház javára. Példájuk követésre talált, és az elkövetkező években több egyházmegye is éves „árvaházi adót” vetett ki lelkészeire, tanítóira és gyülekezeteire.[48] Ezen járulékok rendszeres fizetése stabil anyagi hátteret biztosíthatott volna az árvaház számára, de a lelkészek gyakran kétségbeejtő gazdasági helyzete és a térségbe begyűrűző gazdasági válság következtében az erre irányuló határozatok sokszor papíron maradtak. Dusza János gömöri egyházmegyei esperes 1930-ban már arról panaszkodott, hogy a kezdeti adakozókedv gyorsan elapadt: az egyházmegyéje tagjai által megajánlott egyszeri 50 000 Kč alapítványi tőkéből 15 000 Kč hiányzott.[49] Hasonló volt a helyzet az évi rendszeres járulékokkal is. Bácsy Gyula az 1930-as évre vonatkozó, a gömöri egyházmegye számára készített jelentésében nehezményezte, hogy az egyes egyházmegyék által megszavazott évi hozzájárulást sem a lelkészek, sem a tanítók, sem a gyülekezetek nem fizetik be időre, és már tetemes hátralékot halmoztak fel.[50] A gömöri egyházmegye hiába próbált saját hatáskörében szankciókat alkalmazni az adósságot felhalmozókkal szemben,[51] az éves árvaházi járulékok befizetése továbbra is akadozott. Kudarcba fulladtak azok a próbálkozások is, melyek az árvaházi járulékok fizetésének kötelezővé tételét szerették volna elérni összegyházi vagy legalább egyházkerületi szinten. E próbálkozások hátterében minden esetben gömöri lelkészek, egyháztagok álltak. A gömöri lelkészértekezlet 1932 májusában Rimaszécsen tartott ülésén felkérte a konventet, hogy az egyházi tisztviselők és egyháztagok beretkei árvaház céljaira történő megadóztatását tegye egységessé és kötelezővé minden egyházmegye számára.[52] A konvent elutasította a javaslatot, mint ahogy a tiszáninneni egyházkerület is elvetette a Gömöri Árvaházi Ellátási Bizottság azon indítványát, mely értelmében a kerület lelkészeit és tanítóit évi 30 Kč, a gyülekezeteket pedig 10 fillér/fő befizetésére kötelezzék az árvaház javára.[53] Az egyre szaporodó hátralékok idővel arra kényszerítették a gömöri egyházmegyét, hogy felülvizsgálja eddigi, árvaházi célokat szolgáló adóztatási politikáját, és 1935. január 1-jétől 60 Kč -ra szállította le a lelkészek-tanárok éves árvaházi járulékát, míg a hátralékot felhalmozók számára annak kifizetésére kölcsönt ajánlott fel évi 6%-os kamatra.[54] Ez sem hozta meg a várt eredményt, úgyhogy két év elteltével ismételten felére csökkentették a befizetendő járulék összeget.[55]

Fontos bevételi forrást jelentettek az intézmény számára az önkéntes adományok, melyek egy részét alapítványi formában, másik részét pedig egyszer felhasználható adományként jegyezték. Az utóbbiból származó bevételek a gazdasági válság elhatalmasodásával párhuzamosan csökkentek, majd a harmincas évek közepétől újra növekedést mutattak. Az alapítványtevők közül ki kell emelni az 1929-ben leköszönt tiszáninneni püspököt, Pálóczi-Czinke Istvánt, aki az általa írt és roppant népszerű vallásoktatási könyveinek teljes jövedelmét ajánlotta fel az árvaház céljaira.[56] Kezdetben a konventen keresztül történt a könyvek terjesztése, a bevételt pedig a konventi pénztár az árvaház számlájára utalta, majd 1935-től maga az árvaház vette át a terjesztéssel járó feladatokat is.[57] Az alapítványokban felhalmozott tőkét nem kizárólag betétkönyveken kamatoztatta az árvaház. 1933-ban az alapítványi pénzek egy részéből 87 868.50 Kč értékben szántóföldet vásárolt Gömörpanyit és Csoltó határában, melyet bérbe is adott.[58]

Nem magas, de rendszeres bevételt eredményeztek a mindenkori árvaházi igazgatók személyes gyűjtőútjai. Kezdetben Bácsy Gyula egyedül járta a református gyülekezeteket adományokért, később viszont már a közelebbi, főként gömöri gyülekezetekbe az árvákat is magával vitte, akik műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket. Ezeken az árvaesteken az árvaház vezetője rövid prédikációt tartott, diavetítéssel egybekötve bemutatta az árvaház történetét és az ott végzett munkát, majd a kis árvák versekkel, énekekkel, rövid színdarabokkal szórakoztatták a publikumot. A megható műsorszámok után nem volt olyan résztvevője az estnek, akinek ne nyílt volna meg a pénztárcája az árvák javára.[59]

A konvent – lehetőségeihez mérten – anyagilag is igyekezett segítséget nyújtani az intézménynek. 1930-ban 30 000 Kč kamatmentes (később adománnyá átminősített[60]) kölcsönt és 20 000 Kč pénzsegélyt szavazott meg az árvaháznak,[61] majd 1936-ig évente változó (4 000 – 20 000 Kč) összegű támogatást folyósított.[62] 1932-ben saját költségen kiadott 50 000 darab iskolai füzetet juttatott az árvaháznak terjesztésre, melyből származó jövedelmet az intézet megtarthatta.[63] A gömöri egyházmegye ekkor ugyan kötelezővé tette iskoláinak, hogy ezen a téren szükségleteiket az árvaházból rendelt füzetekkel fedezzék, ennek ellenére a füzet-akció végül kudarcot vallott. A szétküldött füzeteket sok református iskola bontatlanul visszaküldte, ezzel érzékeny veszteséget okozva az árvaháznak.[64]

Nagyobb sikerrel járt az árvaházi perselyek szétküldése. 1934-ben a konventi árvaházi bizottság templomok, iskolák számára perselyek készítését határozta el, melyek bevétele a tervek szerint a beretkei árvaházat illették volna. A perselyek, bár előállításuk jelentős kiadással járt, végül jó befektetésnek bizonyultak, az intézetnek rendszeres, biztos bevételt jelentettek.[65]

Nem nagy értékűek, de rendszeresek voltak a természetbeni juttatások, valamint gyakoriak voltak például a ruhanemű és egyéb tárgyi adományok is, itt megemlíthetjük Andrássy Manó gróf nevét, aki vaságyakkal látta el az árvaházat.[66]

A 30-as évek második felében az állam is megjelent a támogatók sorában. Az Országos Hivatal 1936-tól az I. bécsi döntésig évente 10 000 Kč-val segítette az árvaházat.[67]

Egyházmegyei, egyházkerületi és konventi szinten is számos határozat született a beretkei árvaház rendezett gazdasági hátterének a megteremtése érdekében. A problémát az jelentette – mint ahogy erre az árvaházi bizottság 1931-es jelentésében is rámutatott –, hogy ezeket nem hajtották végre.[68] Ennek oka csak kisebb részben kereshető a lelkészek és tanítók árvaházzal szembeni indifferens magatartásában, inkább magyarázható a gyülekezetek és lelkészeik rossz gazdasági helyzetével, továbbá más egyházi intézmények létrejöttével, melyek fenntartási költségeit szintén a gyülekezetek viselték. Mindehhez járult, hogy az árvaház csaknem a New York-i tőzsdekrachhal egy időben nyitotta meg kapuit. A világgazdaság összeomlásának negatív hatásai hamarosan érezhetővé váltak Csehszlovákiában is, erősen rányomva bélyegét a református hívők adakozó-kedvére. Minden pénzügyi nehézség ellenére a beretkei árvaház átlag éves bevétele 1929 és 1938 között 90 000 Kč körül mozgott, melyből 30-35 árvát tartottak el. Amennyiben ezt összevetjük a barsi egyházmegyében működő, egyházmegyei fenntartású kiskosz-mályi árvaház bevételével, ahol évente átlagosan 60 000 Kč-ből mintegy 45 árva és agg gondozását látták el,[69] akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy a beretkei árvaház financiális állapota viszonylag kielégítőnek volt tekinthető.

 

2. sz. táblázat

A beretkei árvaház költségvetése 1929 és 1938 között (Kč-ban)[70]

 

Év

1929

1930

1931

1933

Bevétel

215 930*

115 090

136 780**

77 446

Kiadás

125 460

110 799

86 208

71585

Év

1934

1935

1936

1938

Bevétel

88 055

55 447

76 372

114 336**

Kiadás

72 219

73 864

51 514

73 125***

 

* Az összegben nem szerepel L.Tornallyay Margit adománya.

** Az előző évről fennmaradt összeggel együtt.

*** Ebből több mint 23 000 Kč saját alapokra való átírás.

 


3. sz. táblázat

Adományok a beretkei árvaház javára 1929 és 1935 között (Kč-ban)[71]

 

Dunai e.k.

Tiszai e.k. (ebből a gömöri e.m.)

Kárpátaljai e.k.

Összesen

1929

33869

195 781 (74 147)

36 858

266 508

1930

16311

44 831 (29 806)

19 595

80 737

1931

8213

20 820 (12 560)

18 946

47 979

1932

6591

24 334

21 093

52 018

1933

6153

19 536 (10 847)

18 116

43 805

1934

5739

20 753

15 218

41 710

1935

5273

34 173 (15 000)

4 508

43 954

Össz:

82 149

360 228

134 334

576 711

%

14,2

62,5

23,3

100,0

 

 

Élet az árvaházban

A Beretkére került árvákat minden tekintetben kifogástalan körülmények fogadták. A fiúk és lányok külön hálószobában aludtak. Az árvaház mindenkori irányítói nagy figyelmet szenteltek a gyermekek testi, szellemi és – egyházi intézmény lévén – a vallásos lelki nevelésére is.

Az árvák taníttatása a község református elemi iskolájában folyt a helyi diákokkal együtt. Mivel az árvaház saját célra megvásárolta az iskola épületét, ezért az egyházközség még 1929-ben új iskolaépületet emelt. Az egy tanerős, egy helységgel rendelkező iskola azonban kicsinek bizonyult, ezért a következő évben egy újabb tantermet építettek hozzá, az intézményt pedig két tanerőssé fejlesztették.[72] Az iskola igazgatója, Gérecz Lajos nagy gonddal látta el nevelői-oktatói feladatát, az árvákkal délutánonként külön foglalkozott, ennek keretén belül hetente kétszer szlovák nyelvórákat tartott a számukra.[73] Az árvaház vezetősége igyekezett mindenkit képességei szerint taníttatni. A legjobb előmenetelt felmutató árvák tandíjmentesen a gömöri evangélikus polgári iskolában folytathatták tanulmányaikat, ahol ingyen tankönyveket is kaptak.[74] A Beretke és Gömör közti mintegy öt kilométer hosszú utat naponta kétszer gyalogszerrel kellett megtenni a diákoknak.[75] A felcseperedő fiúárvák többségét iparossegédnek adták, míg a legtehetségesebbeket gimnáziumba vagy tanítóképzőbe íratták be. Az intézmény lakóit a mindennapi élethez szükséges gyakorlati tudással is igyekeztek felvértezni. A lányok stoppolni, foltozni, varrni, kézimunkázni, dagasztani, sütni, főzni tanultak, míg a fiúk kosárfonásban és kertészkedésben szereztek jártasságot.[76]

Az árvák egészségi állapotáért Dr. Rothman Sándor tornaljai orvos felelt, a munkájáért kapott honoráriumot több alkalommal az általa, az árvaház megsegítésére létesített Rothman-alapítvány számlájára utalta. A kiváló orvosi ellátásnak is köszönhető, hogy az árvaházban nem fordult elő haláleset.[77]

Az első évtől kezdve minden esztendőben gondoskodtak arról, hogy az árva gyerekeknek felejthetetlen nyári vakációjuk legyen. Az ún. nyaraltatási akció során olyan családok jelentkezhettek az árvákért, akik hajlandóak voltak gondoskodni a gyerekek nyári ellátásáról.[78] A nyaraltatási program idővel olyan sikeressé vált, hogy például 1933-ban 39 árvából 35-öt tudtak elhelyezni családoknál a nyári időszakra. Ez jelentős anyagi megtakarítást is eredményezett az árvaháznak.[79]

 

Az árvaházat ért támadások

A Beretkei Árvaháznak – főként az első években – voltak ellenzői is, nemcsak támogatói. Dusza János gömöri esperes már az intézmény megnyitását követő első egyházmegyei közgyűlésen javasolta, hogy a jelenlévők tiltakozzanak „minden olyan törekvés ellen, amely akár nyílt, akár rejtett formában” az árvaház megszüntetését célozza.[80] Ugyanebben az évben Bácsy Gyula a tiszáninneni egyházkerület közgyűlésére felterjesztett árvaházi jelentésében írta: „Amit sohase mertünk volna hinni, ellenségei is vannak az árvaháznak, akik, ha lehetne, már ma megsemmisítenék, és nem segíteni, hanem ártani igyekeznek.”[81] Az árvaházzal szemben leggyakrabban felhozott vád a túl magas fenntartási költségére vonatkozott. Az intézet irányítói szerint azonban ennyi pénzre szüksége volt az árvaháznak, hogy az árvák kulturált környezetben nőjenek fel. „Tény az – fogalmazta meg Tornallyay Zoltán a konvent állandó bizottságának egyik ülésén –, hogy a beretkei árvaház nem akarja utánozni a marcelházai árvaházban uralkodó állapotokat, ahol a gyermekek földes házban és ketten egy ágyban vannak elhelyezve. De urakat sem akar nevelni, és egyedüli luxus benne a tisztaság.”[82] Ugyanezen az ülésen Tornallyay immáron nevesítve kért magyarázatot az árvaház működését ért támadásokra:

 

„Mint az árvaházi bizottság egyik szerény tagja, kénytelen vagyok egyetlen egy fájó momentumot leszegezni és szóvá tenni […] Nehezemre esik a szó, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy ez a fájó momentum Balogh Elemér konventi lelkész elnök úrnak az árvaház iránti viselkedése. Az árvaházi bizottság szerény véleménye szerint a püspök úr mentalitása nem szolgálja az árvaház ügyét, nem, sőt alkalmas arra, hogy az árvaház iránti bizalmat és jövőjébe vetett hitet meggyöngítse és az árvaházi bizottság nehéz munkáját megbénítsa. Balogh Elemér konventi lelkészi elnök úr nem rokonszenvez a beretkei árvaházzal és ennek következetesen kifejezést ad.”

 

A későbbiekben az árvaházzal szembeni kritikus hangok elcsendesedtek.

A két világháború közötti időszakban a három református egyházkerület között kényszerű együttműködés alakult ki, de igazi szolidaritás nem. Ennek okát a nagy földrajzi távolság mellett a kerületek eltérő történelmi fejlődésében kereshetjük. Úgy tűnik, a dunáninneni püspök nehezményezte, hogy saját kerülete egyházközségeinek anyagi hozzájárulásával az egyetemes egyház a tiszán-inneni egyházkerülethez tartozó Beretkén tart fenn árvaházat és diakonisszaképzőt, ezért foglalt több esetben negatívan állást az árvaházzal kapcsolatban. Mindvégig a leggazdagabb dunáninneni egyházkerületből érkezett a legkevesebb adomány, melyből arra következtethetünk, hogy a nyugati gyülekezetek nem érezték magukénak az intézményt, bár itt figyelembe kell vennünk azt is, hogy adományaiknak egy részét a kiskoszmályi árvaház vonta el. A kárpátaljai és tiszáninneni kerületek között sem volt ideális a kapcsolat, de a legszegényebb kárpátaljai egyházközségek minden bizonnyal Bácsy Gyulának az itteni gyülekezetekkel és Bertók Béla kárpátaljai püspökkel fennálló jó kapcsolatának, valamint a püspök belmisszió iránti elkötelezettségének köszönhetően – a munkácsi és nagyszőlősi árvaházak 1935-ös felállításáig – erőn felül támogatták a beretkei árvaotthont.[83]

 

Az árvaház története 1938 és 1947 között

Az első bécsi döntés (1938. november 2.) értelmében Szlovákia és Kárpátalja déli, többségében magyarlakta területei Magyarországhoz kerültek. A két országrész magyar lakossága kitörő örömmel fogadta a határmódosítást. A visszacsatolt területek településein virágözön és éljenző tömeg fogadta az ünnepélyes keretek között bevonuló magyar honvédeket. Az eufória azonban nem tartott sokáig, és hamarosan az anyaországhoz visszakerülő, de húsz évig más gazdasági-társadalmi-politikai viszonyok között élő lakosság reintegrációjának a problémái kerültek előtérbe.

Új helyzetben találták magukat a Magyarországhoz visszacsatolt reformátusok is. Vezetőik ugyan egyhangúlag az anyaországi egyházzal való egyesülés mellett foglaltak állást, de többen közülük nem értettek egyet a Magyarországi Református Egyház Zsinatának azon döntésével, amely a visszatért területek vonatkozásában – kisebb változtatásoktól eltekintve – visszaállította a Trianon előtti egyházkerületi és egyházmegyei határokat.[84] Bizonytalan volt a csehszlovákiai magyar reformátusság által a Trianon utáni specifikus léthelyzetre való válaszként létrehozott intézményrendszer jövője is. A nemzeti és felekezeti megmaradás egyik zálogának tekintett közép- és felsőoktatási intézményeiknek (losonci teológia, komáromi református tanítóképző) puszta létjogosultsága vált kérdésessé a magyar állam keretei között, míg a főként szociális célokat szolgáló szeretetintézmények esetében leginkább a további működés szervezeti keretei voltak kérdésesek.

Az árvaházi bizottság 1939 februárjában tartott kerületi közgyűlésen elhangzott jelentésében immáron az intézmény nemzeti érdekeket szolgáló funkciója került előtérbe.

 

„Árvaházunk életében fordulópontot jelent az 1938-ik esztendő. Mert a 20 éves csehszlovák uralom alól való boldog felszabadulás áldásokban gazdag jövőt ígér árvaházunk számára is. Bekapcsolódunk egy nagy református magyar egyházba, szabad magyar hazánk vérkeringésébe. Boldogan és fölemelt fővel bocsájtjuk 10 esztendős nemzetvédő munkánkat az anyaország bírálata alá. Úgy hisszük, hogy hűségesen sáfárkodtunk a reánk bízott javakkal, mert az elnemzetlenítésre ítélt elhagyott árvák százait mentettük meg egyházunknak és nemzetünknek.”[85]

 

A jelentés szerint az 1939-es esztendő legfontosabb teendői az árvaház anyaországi református szeretetmunkába való bekapcsolása, valamint az adománygyűjtő munkának az átszervezése, intenzívebbé tétele lett. Tornallyay Zoltán főgondnok továbbá – a részben ugyancsak maga által készített árvaházi jelentés optimista hangvételével szemben – félelmének is hangot adott az intézmény esetleges megszüntetésétől tartva: „Ezt az intézményt nem szabad megszüntetni, mert bizony van árva elég és egy szeretetotthon sohasem válhat feleslegessé.”[86]

Az intézménnyel kapcsolatban felmerült legfontosabb kérdés az volt, hogy az árvaház a csehszlovákiai református egyház megszűnése után melyik egyházkormányzati szerv ellenőrzése alá kerüljön. A szeptemberben tartott gömöri egyházmegyei közgyűlésen az árvaházi bizottság tagjai az árvaház egyházmegyei intézménnyé való átalakítását kezdeményezték. Javaslatukat azzal indokolták, hogy az árvaház alapítása Gömörhöz fűződött, és a fenntartási költségek nagy részét ugyancsak a gömöri reformátusok biztosították. A javaslat hátterében főként az a félelem húzódott meg, hogy az árvaház esetleg beolvad az Országos Református Szeretetszövetségbe, és ezzel kiesik az irányítása azok kezéből, akik felállításáért és fenntartásáért a múltban oly sok áldozatot hoztak, és érzelmileg is erősen kötődtek hozzá.[87] A gömöri egyházmegye vezetőinek a törekvését végül siker koronázta, a konvent 1940 áprilisában tartott ülésén az intézményt a gömöri egyházmegye „felügyelete, pártfogása és védelme” alá helyezte.[88]

A hatalomváltás egyes következményei negatívan érintették az árvaházat is. A csehszlovák korona pengőre való átváltása például érzékeny veszteséget okozott az árvaház vagyonában,[89] ráadásul elesett az 1936-tól élvezett állami támogatástól is, és közvetlenül a határváltozás utáni időszakban megcsappant az önkéntes adományok mértéke is. Ezek a kiesések azonban együttesen sem veszélyeztették az intézmény megfelelő működését. 1940-ben a tiszáninneni egyházkerület 4000 pengős támogatást szavazott meg az árvaház javára, maga a püspök, Farkas István pedig ugyanezen évben 2 q búzát küldött, hogy az árváknak friss kalács jusson a karácsonyi asztalra.[90] A gömöri egyházmegye is igyekezett minden segítséget megadni. 1941-ben több mint 6000 pengő támogatásban részesítette az intézményt. Az árvaház ekkori kedvező anyagi helyzetét mutatja, hogy ugyanebben az évben 20 000 pengőjét ingatlanba fektette.[91]

Az árvaház bevételei a háborúba való belépést követően hullámzást mutatnak. A pengőben kimutatott bevételek ugyan emelkedtek, annak reálértékét tekintve azonban az infláció következtében csökkenés regisztrálható, kivéve az 1942. évet, amikor is a „gyűjtéseket szinte példa nélküli jó eredményekkel” zárták.[92]

 

4. sz. táblázat

A beretkei árvaház költségvetése 1940 és 43 között, valamint 1947-ben (pengőben)[93]

 

Év

1940

1941

1942

1943

1947 ( Kč-ban)

Bevétel

18 811

10 510

20 726

37 688

28 465

Kiadás

17 363

8 393

15 644

31 372

8496

 

 

A határmódosítás után valósult meg az árvaház épületének a modernizálása is, mely az elektromos áram, valamint a vezetékes ivóvíz bevezetését jelentette – utóbbi a Magyar a Magyarért Mozgalom segítségével, mely 2 000 pengős támogatást folyósított a munka kivitelezéshez.[94]

1938-tól kezdődően az árvaház két, rendszeres időközönként napvilágot látó kiadványt is megjelentetett, mindkettőt Gérecz Lajos szerkesztésében. Az év elején indult útjára a Beretkei Árvaház c. lap.[95] A kiadvány az árvaház életével kapcsolatos híreket, rövid írásokat közölt, valamint az adakozók hosszú névsorát. Mivel 1941-től az árvaház már nem kapott lapkiadási engedélyt, így azt a továbbiakban körlevél formájában juttatták el az olvasókhoz.[96] Ugyancsak az 1938-as év végén látott először napvilágot a Beretkei Árvaház Kis Naptára, mely éves rendszerességgel 1943-ig jelent meg. A naptárat 1940-ben 1500, míg 1942-ben már 3000-es példányszámban adták ki, de ilyen mennyiségben is kevésnek bizonyult.[97]

A hatalomváltás az árvaház belső életét tekintve nem jelentett változást. Az árvákra éjjel-nappal egy, esetenként két gondozónő felügyelt, személyük azonban gyakran változott. Orvosi ellátásukat ekkor már Dr. Kotsis Béla gömörpanyiti orvos végezte ellenszolgáltatás nélkül.[98] Gérecz Lajos igazgatósága alatt nagyrészt ugyanazok a nevelési elvek érvényesültek, melyeket még Bácsy honosított meg az árvaházban. Eszerint a gyermekek mindennapjait a tanulás – munka – játék tevékenységi formák hármasa határozta meg. Számos munkát ők végeztek az árvaház körül: takarítás, mosás, favágás, kertészkedés stb.[99] Ugyan továbbra is nagy gondot fordítottak az árvák fizikai felkészítésére is, azonban a hangsúly a vallásos lelki nevelésen volt: „Legnagyobb gondot fordítjuk az árvák lelki nevelésére – írta az árvaház igazgatója 1940-ben –, mert a lélek drágább a testnél. Azt akarjuk, hogy bibliás, zsoltáros kálvinista magyarok legyenek a beretkei árvákból.”[100]

 

5. sz. táblázat

Az árvák száma éves lebontásban (1939–1944)[101]

Év

1939

1940

1941

1942

1943

1944

Árvák száma

32

29

24

35

32

22

 

Továbbra is sikeresen folyt a nyaraltatási program. Az árvákat a szünidőben, a nyári munkák idején családok fogadták be, ahol a segítségükért cserébe ruhát, cipőt, esetenként némi zsebpénzt kaptak.[102] Az árvák lelkileg is feltöltődtek a befogadó családoknál, hisz legtöbben családias légkörben tölthették a nyarat, ahol sok szeretetet kaptak:

 

 

„Hogy mennyi ez a szeretet, azt csak úgy tudom megmérni, hogy azt mondom, hogy a gyermekek úgy emlegetik a családokat, nálunk. Otthon voltak ők a családban. Sok családban emlegetik könnyezve nem egyszer az árvaházba visszatért árvát […] A kicsinyek melegséget, simogató kis kezeket visznek a családokhoz. Mesélnek, regélnek az árvaházról, ahol oly pontos a rend. Ahol mindennap énekelnek, imádkoznak, bibliát olvasnak, ahol megtalálják az elveszett lelket, összeforrasztják az összetört életet. Visszatérve a kis vándorok mesélnek, regélnek a munkáról, amit végeztek. Dicsekednek munkájuk eredményeiről. Hirdetik a nyert szereteten keresztül, jó az ember.”[103]

 

Hogy lelkileg milyen sokat jelentett a befogadó családok számára is az árvák ott-tartózkodása, azt jól érzékelteti az árvaház igazgatójának küldött egyik köszönőlevél részlete is: „Az ő [a beretkei árva – G. V.] áldott lelke, komoly építő hite, magaviselete, magatartása, beszédmodora, szelídsége, igaz vallásossága olyan nyomott hagyott azoknak a lelkén, akikkel érintkezett, hogy egy leányarcot-lelket ismertek meg a bibliából, a beretkei árvaház neveltjeiből.”[104]

1943-ben a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, Enyedy Andor tett látogatást az árvaházban, mely során a legmesszebbmenőkig való támogatásáról biztosította az intézményt. „Az Urtól lett és csodálatos a mi szemeink előtt” – írta az árvaház emlékkönyvébe.[105]

Az árvaház életében a második világháború sokáig nem éreztette hatását, de annak elhúzódásával ez fokozatosan megváltozott. 1943-ban érkezett a hír az első beretkei árvaházban nevelkedett árva, György Árpád haláláról.[106] Ugyanebben az évben az árvaházi bizottság úgy döntött, hogy a maga eszközeivel megpróbál hozzájárulni a háború okozta szenvedések enyhítéséhez, ezért 10 hadiárva gondozását vállalta magára, a hadiárvák azonban nem érkeztek meg az intézménybe.[107]

Az árvaházi bizottság a háború alatti utolsó ülését 1944. január 17-én tartotta Tornalján. A gyerekek még ez évben is a szokásos módon, befogadó családoknál, rokonoknál töltötték a nyári szünidőt, míg a tanév kezdetére annak rendje és módja szerint visszatértek Beretkére. Az árvaház élete azonban ekkor már nem folyhatott tovább a megszokott módon. A háborús front közeledtével Gérecz, az árvaházi bizottság elnökével, Tornallyay Zoltánnal való egyeztetés után október 12–én értesítette a gyermekek hozzátartozóit, hogy tekintettel a várható negatív háborús fejleményekre „óhajuk szerint az árvákat magukhoz vehetik”. Szerették volna elérni, hogy a harcoló csapatok megérkezésekor már egyetlen árva se tartózkodjon az árvaházban, de minden igyekezetük ellenére novemberben a huszonkét árvából még mindig öten ott voltak.[108] Hármat közülük végül mégis sikerült elhelyezni, mivel a front közel volt, és vonatok már nem jártak, gyalogosan indították őket útnak Pelsőc felé. Erről egy visszaemlékező így számolt be:

 

 

„Én másik két gyerekkel Pelsőcre mentem gyalog. […] Ők ott maradtak, mert megtalálták azokat, akikhez mentek, úgyhogy innen egyedül mentem tovább. Sokat sírtam, hogy milyen jó azoknak, akiknek van kihez menni. Így sírva jutottam el Berzétére. Úgy tudtam, hogy ott laknak a nagymamámék és testvérem, Józsika. Meg is találtam őket, bekopogtattam hozzájuk és sírva borultunk egymás nyakába. Végre megtaláltam én is azokat, akikhez tartoztam.”[109]

 

Két árva, Szabó Béla és Kovács Sándor azonban így is Beretkén maradt, őket Gérecz Lajos vette magához. Az igazgató megpróbálta biztonságba helyezni az intézmény ingóságait, értékeit is, ezek nagy részét az árvaház épületének a pincéjébe helyezte el.[110]

A front mögötti német és magyar csapatok hamarosan megérkeztek a faluba. Gérecz igyekezett a katonákat távol tartani az árvaház épületétől. Az előrenyomuló szovjet csapatok december 17-én elfoglalták a közeli Tornalját, majd a következő napokban elkezdték lőni Beretkét. Gérecz ebben az időben családjával és a két árvával az iskola udvarán található szivattyúházban húzta meg magát. Mikor a falu a közvetlen harcok színterévé vált, elhagyták menedékhelyüket, és mintegy hatvan falusi lakossal együtt egy közeli erdei sziklabarlangban találtak menedéket. Ekkor már megkezdődött a pusztítás az árvaház épületében is. A katonák feltörték a pince bejáratát, és elvitték az ott elraktározott értékeket. Öthetes ágyúzás után január 12-én végül a szovjet csapatok elfoglalták Beretkét. „Azonnal hazatértünk – idézi fel később ezt az időszakot az egykori igazgató. – Mindenütt csak romokat találtam. Sírva láttam életem minden munkájának vesztét.”[111]

Gérecz azonnal hozzálátott a romok eltakarításához. Ugyan egy gránát az árvaházi főépület tetőzetében robbant fel, ennek ellenére az épület viszonylag épségben megúszta a front átvonulását.[112] Ez kizárólag annak volt köszönhető, hogy az árvaház közvetlen közelében található két templom, a katolikus és a református felfogták a lövedékek nagy részét, igaz, azokból jóformán csak négy fal maradt. Egy 1947-ben írt jelentése szerint a háború folyamán az épületben 62 210 pengő, azaz 124 420 Kč értékű kár keletkezett. Ezt jóval meghaladta a belső berendezésben elszenvedett veszteség, mely 358 253 Kč-t tett ki.[113]

Az árvák a háború befejeztével ugyan már nem tértek vissza az árvaházba, de Gérecz igyekezett továbbra is figyelemmel kísérni sorsukat, és lehetőség szerint segíteni nekik. Az árvaház készpénzben levő vagyonából több árvát vagy más rászoruló személyt is segélyben részesített.[114]

Gérecz Lajost 1947-ben Málnapatakra nevezték ki tanítónak, ezért az egyházmegye Lenkey Lajos esperes vezetésével szeptember 30-án egy bizottságot küldött ki az árvaház ingó és ingatlan vagyonának az átvételére. Az átvételi jegyzőkönyv szerint a régi igazgató lemondását követően ideiglenesen Borza Zoltánra bízták az intézmény vezetését mindaddig, míg nem történik meg egy rendes igazgató kinevezése. A helyi lelkész utasítást kapott az épületen keletkezett háborús károk kijavítására is.[115] Az egyházmegye tehát ekkor még bízott az árvaház újraindításában, melyet azonban a bekövetkező politikai változások már nem tettek lehetővé.

Gérecz még 1946-ban kijavíttatta az árvaház tetőzetében keletkezett károkat,[116] mely további kisebb javítások után lakhatóvá vált, így Borza Zoltán lelkész családjával a szintén találatot kapott lelkészlakból ide költözhetett. Ők 1944-ben a front közeledtére elhagyták a falut, és csak 1947-ben tértek vissza. 1949 novemberéig laktak az árvaház épületében, majd Géreczhez hasonlóan ők is távoztak Beretkéről.[117]

Az árvaház kastélyépületét a kommunista hatalomátvételt követően államosították. Az ötvenes évek elején bányászati igazgatóság székelt benne, később a helyi óvodának, majd egy üzletnek adott otthont. A református egyház a rendszerváltás után visszakapta az épületet, melynek falain még mindig láthatóak a második világháború nyomai. Jelenleg egy roma család lakik benne, de a megfelelő karbantartás hiányában állaga évről évre romlik. Időnként ugyan születnek elképzelések az egykori kastélyépület felújítására és hasznosítására – legújabban turistaházzá való átalakítása merült fel –, de ezek megvalósítása egyelőre még várat magára.

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



* Tanulmányunk az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke doktori képzése keretében készülő disszertáció egyik fejezetének rövidített változata.

[1] Rencsok Béláné: Jó kezekben volt az árvaház. In: Kálvinista Szemle, 2009. 1. sz. (továbbiakban: Rencsokné, 2009.) 4. p.; Borza Zoltán: Volt egyszer egy árvaház. In: Kálvinista Szemle, 2007. 1. sz. 3-4. p. (továbbiakban: Borza, 2007.); Bácsy Gyula, Bácsy Gyuláné sz. Kolozsváry Erzsébet. In: Itt viharzott át felettünk… Református lelkész-önéletrajzok Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből. I. köt. Szerk.: Szabadi István. Debrecen, 2008. (továbbiakban: Szabadi, 2008.) 14-48. p.

[2] Magda Sándor: A rimaszombati leánykör. In: Református Egyház és Iskola, 1928. 20. sz. 1–3. p.

[3] Bácsy Gyula (1873-1943) lelkész, árvaházi igazgató. Szolgálatát 1897-ben kezdte, több kárpátaljai gyülekezet, majd 1925-től a Kárpátaljai Egyházkerület missziós lelkésze. Később beretkei (1928-1935), majd a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerület missziós lelkésze (1928-31), később a beretkei árvaház igazgatója (1929-35). 1935-ben visszaköltözött Kárpátaljára, ahol a munkácsi és a nagyszőlősi árvaházak igazgatója, illetve püspöki titkár (1935-39). Galo Vilmos: Arcképek a Beretkei Református Árvaház történetéből. In: Gömörország, 2011. 3. sz. (továbbiakban: Galo, 2011.) 37-40. p.

[4] Ez idő szerint a konvent elnöki tanácsának és a tiszáninneni egyházkerület elnökségének a tagjait ugyanazon személyek alkották.

[5] Pálóczi-Czinke István: Kérő szó a református árvaház érdekében. In: Református Egyház és Iskola, 1928. 21. sz. (továbbiakban: Pálóczi-Czinke, 1928.) 1–2. p.

[6] A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Ref. Egyház Konventje Rozsnyón 1928. évi május hó 31-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Patay Károly. H. n., 1929. (8) 5. p. Megjegyzés: Az egyházmegyei, egyházkerületi és konventi jegyzőkönyvekre való hivatkozáskor első helyen (zárójelben) a napirendi pont száma szerepel, s ezt követi az oldalszám.

[7] Kövér Árpád: Cselekedjünk! In: Református Egyház és Iskola, 1928. 27. sz. 2-3. p.

[8] A Gömöri Református Egyházmegye 1928. évi július hó 30-án Szalócon tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1928. (továbbiakban: Csabay, 1928.) (14) 23. p.

[9] Tornallyay Zoltán (Tornalja, 1882 – Tornalja, 1946) földbirtokos, építészmérnök, református egyházkerületi főgondnok. Iskoláit Tornalján, Gömörön és Losoncon végezte. Építészmérnöki diplomát a budapesti műegyetemen szerzett 1905-ben, majd ugyanitt négy évig volt tanársegéd. Ezt követően Takáts Lászlóval közösen tervezői irodát nyitott a fővárosban, és 1914-ig itt dolgozott. 1914 és 18 között katonai szolgálatot teljesített, majd a háború végével visszaköltözött Tornaljára, ahol élete végéig aktív közéleti szerepet játszott. 1922 és 29 között a Gömöri Református Egyházmegye gondnoka, 1929 és 39 között a Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület főgondnoka volt. Ld.: Galo Vilmos: Tornallyay Zoltán, az építész és közéleti ember. In: Gömörország, 2005. 2. sz. 28–39. p.

[10] Csabay, 1928. (3) 6. p.

[11] Csabay, 1928. (14) 24. p.

[12] Pálóczi-Czinke, 1928. 2. p. Végül az árvaház csak Pálóczi-Czinke vallástani könyveinek a jövedelmét kapta meg. Ld. Az árvaház pénzügyi helyzete c. fejezetet

[13] Bácsy Gyula: Cselekedet. In: Református Egyház és Iskola, 1928. 34. sz. 1. p.; Ungi Református Egyházmegye 1928. évben tartott rendes köz- és bírósági üléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Kőmíves Sándor. H. n., 1929. 30. p.

[14] A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Kassán, 1928. évi november hó 11. és 12. napján tartott lelkészszenteléssel egybekötött rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Péter Mihály. H. n., 1929. (4) 9. p.

[15] Uo.

[16] L. Tornallyay Margit (Tornalja, 1879 – Rozsnyó, 1957) földbirtokos. Iskoláit szülővárosában és Budapesten végezte. 1910-ben férjhez ment Laszkáry Gyula miniszteri fogalmazóhoz, de hamarosan elváltak. A fővárosból hazatérve Beretkére költözött, és élete végéig itt élt. Galo, 2011. 43. p.

[17] Bácsy Gyula: A beretkei református árvaház keletkezése. In: A Szeretet Naptára az 1930-ik évre. H. n., 1929. 112–113. p.

[18] Szabadi, 2008. 33–34. p.

[19] A Gömöri Református Egyházmegye 1928. évi december hó 5-én Tornalján és 1929. évi január hó 15-én Pelsőczön tartott rendkívüli közgyűléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1929. (17) 12–13. p.

[20] A bizottság Bácsy Gyula missziós lelkésszel egészítette ki magát. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Ref. Egyház Egyetemes Konventje 1928. évi december 13-án, Kassán tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Patay Károly. H. n., 1929. (20) 23. p.

[21] Uo. 27-28. p.

[22] Bácsy Gyula: Adatok árvaházunk történetéhez. In: Református Egyház és Iskola, 1929. 33. sz. (továbbiakban: Bácsy, 1929.) 5. p.

[23] Bácsy, 1929. 4–5. p.

[24] Barna Béla – Tornallyay Zoltán – Dr. Kovács László – Dusza János – Dr. Kathona László – Boza Lajos – Bácsy Gyula: Bizottsági jelentés a beretkei ref. árvaházról. In: Református Egyház és Iskola, 1930. 19. sz. (továbbiakban: Barna et al., 1930.) 5. p.

[25] Az átalakítási munkálatokért 1929 végéig 83 547 Kč-t fizettek. Barna et al., 1930. 4. p.

[26] Beretke felé... In: Református Egyház és Iskola, 1929. 17. sz. 9. p. Fennmaradt Bácsyról, hogy adománygyűjtő útjai során meglehetősen rövid prédikációkat tartott, és ha ezt szóvá tették neki, akkor azt felelte. „Magyar ember kolbászból hosszút szeret, prédikációból rövidet.” Ld. Keresztyének humora. (Beküldte: Erdélyi Zoltán Léváról.) In: Református Újság, 2008. 4. sz. 4. p.

[27] A Gömöri Református Egyházmegye Pelsőczön 1929. évi október hó 16-án tartott rendes és Tornalján, 1929. évi december hó 19-én tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1930. (továbbiakban: Csabay, 1930.) (7) 16. p.

[28] Csabay, 1929. (7) 16. p.

[29] Bácsy, 1929. 5–6. p.

[30] Hírek a Beretkei Árvaházból. In: Református Egyház és Iskola, 1929. 43. sz. 11. p.

[31] Hírek a Beretkei Árvaházból. In: Református Egyház és Iskola, 1930. 31. sz. 4. p.

[32] Csabay, 1930. (10) 30. p.

[33] Csabay, 1930. (7.) 16. p. A későbbiekben a helyzet némileg megváltozott, és értelmiségi szülők árvái is kerültek az intézménybe. 1933-ban 39 gyermek közül 1 tisztviselő, 2 tanítók árvája volt. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent Losonczon 1934. évi június hó 27-én tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly. H. n., 1935. (továbbiakban: Soós, 1935.) (Melléklet az 56. számhoz) 167. p.

[34] A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent Kassán, 1931. évi március hó 18-án tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Dusza János. H. n., 1932. (továbbiakban: Dusza, 1932/a.) (35) 62. p.

[35] 1934-ben 5 gyermek került így vissza családjához. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent Kassán, 1935. évi május hó 23-án tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly. H. n., é. n. [1935.] (továbbiakban: Soós, 1935/a.) (40) 50. p.

[36] A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent Kassán, 1936. évi október hó 15-én tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly. H. n., é. n. [1936.] (továbbiakban: Soós, 1936.) (40) 50. p.

[37] Soós, 1936. (I. sz. melléklet) 109. p.

[38] A Gömöri Református Egyházmegye Rozsnyón 1930. évi szeptember hó 12-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1931. (továbbiakban: Csabay, 1931/a.) (Függelék) 105. p.; A Gömöri Református Egyházmegye Rozsnyón, 1932. évi augusztus hó 31-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n.. 1932. (továbbiakban: Csabay, 1932.) (106) 96. p.; A Gömöri Református Egyházmegye 1936. évi június hó 4-én Tornalján tartott rendes tavaszi – és 1936. évi szept. hó 17-én Tornalján tartott rendes őszi közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey Lajos. H. n., é. n. [1936.] (10) 31. p.; A Gömöri Református Egyházmegye 1937. évi június hó 10-én Rimaszombatban tartott rendes tavaszi – és 1937. évi szeptember 23-án Tornalján tartott rendes őszi közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey Lajos. H. n., é. n. [1937.] (továbbiakban: Lenkey, 1937.) (10) 32. p.; Gérecz Lajos: A beretkei református árvaházból. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1939. Beretke, é. n. [1938.] (továbbiakban: Gérecz, 1938.) 39. p.; Dusza, 1932/a. (35) 62. p.; Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz.) 166. p.; Soós, 1935/a. (40) 49. p.; Hírek a Beretkei Árvaházból. In: Szeretet, 1933. 10. sz. 5. p.

[39] Hírek. In: Református Egyház és Iskola, 1936. 5. sz. 7. p.

[40] Jelentés a beretkei református árvaház 1937. évi működéséről. Sárospataki Református Kollégium Levéltára. Felvidék, Püspöki irattár, 1938. PF 26. 1. 143. 1. p.

[41] Gérecz Lajos (Beje, 1902 – Tornalja, 1990) iskolai és árvaházi igazgató. Iskoláit Bejében és Sajógömörön, a tanítóképzőt Sárospatakon végezte. Barkán, Almágyban, Szkároson, majd 1930-tól Beretkén volt tanító, utóbbi helyen iskolaigazgató, árvaházi helyettes, majd rendes igazgató. 1950 és 54 között a tornaljai nyolcosztályos magyar tannyelvű középiskola élén állt. Súlyos infarktuson esett át, ezért 1954-ben nyugdíjazták. Galo, 2011. 42-43. p.

[42] Az Árvaházi Bizottság tagjai 1930-ban: Barna Béla – gömöri egyházmegyei gondnok, a bizottság elnöke, Tornallyay Zoltán – tiszáninneni egyházkerületi főgondnok, dr. Kovács László – konventi ügyész, Dusza János – gömöri egyházmegyei esperes, Dr. Kathona László gömöri egyházmegyei tanácsbíró, Boza Lajos – tanító, egyesületi elnök, Bácsy Gyula – árvaházi igazgató. Barna et al., 1930. 6. p.

[43] Soós, é. n./b. (I. sz. melléklet az 51. számhoz) 110. p.

[44] A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent 1932. évi március hó 17-én Ungvárott tartott rendes gyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Dusza János. H. n., 1932. (továbbiakban: Dusza, 1932/b.) (3. sz. függelék) 87. p. A határozatot a megyék többsége nem teljesítette.

[45] Csabay, 1931/a. (9) 28. p.

[46] A Gömöri Református Egyházmegye 1935. évi augusztus hó 29-én Hanván tartott – esperesi beiktatási ünnepéllyel egybekötött –  őszi rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey Lajos. H. n., é. n. [1935.] (17) 59. p.

[47] A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Kassán 1935. évi október hó 24-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Szőke István. H. n., 1935. (továbbiakban: Szőke, 1935.) (94) 134. p.

[48] Abaúji Ref. Egyházmegye évi 120–120 Kč/lelkész, tanító (1929/29. sz. határozat), az Ungi Ref. Egyházmegye évi 60–60 Kč/lelkész, tanító és 10 F /gyülekezet/fő (1931/38), Felsőzempléni Ref. Egyházmegye évi 50 Kč/lelkész és 20 F/gyülekezet/fő (1930/6), Kárpátaljai Ungi Ref. Egyházmegye évi 60–60 Kč/lelkész, tanító, gyülekezet (1929/ 15), Ugocsai Ref. Egyházmegye évi 30–30 Kč/lelkész, tanító és 10 F/gyülekezet/fő. Dusza, 1932/b. (3. sz. függelék) 86. p.

[49] Csabay, 1931/a. (9) 11. p.

[50] A Gömöri Református Egyházmegye Tornalján 1931. évi október hó 9-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1931. (továbbiakban: Csabay, 1931/b.) (3. sz. függelék) 107. p.

[51] A Gömöri Ref. Egyházmegye a korábban önként jegyzett, de be nem fizetett adományok befizetésére két év haladékot adott, míg a rendszeres évi járulék utáni hátralékra évi 6%-os kamatot vetett ki. Csabay, 1931/b. (11) 13. p.

[52] Csabay, 1932. (35) 34-35. p.

[53] Szőke, 1935. (94) 134. p.

[54] A Gömöri Református Egyházmegye 1935. évi június hó 3-án Tornalján tartott rendes tavaszi – és 1935. évi augusztus hó 29-én Hanván – esperesi beiktatási ünnepéllyel egybekötött – őszi rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey Lajos. H. n., é. n. [1935.] (30) 42. p.

[55] Lenkey, 1935. (31) 51–52. p.

[56] 1938-ban az ún. Czinke-alap mintegy 64 000 Kč, vagyis 10 000 pengő értéket képviselt. A Gömöri Református Egyházmegye 1939. szeptember hó 21. napján Tornalján tartott évi rendes közgyűlé-sének s bírósági üléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Konkoly-Th.[ege] István. H. n., é. n. [1939.] (továbbiakban: Konkoly-Thege., 1939.) (III. függelék) 124. p.

[57] Soós, 1936. (1. sz. melléklet) 110. p.

[58] Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 172. p.

[59] Árvaest Gömörben. In: Református Egyház és Iskola, 1938.12. sz. 4–5. p.

[60] A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület Kassán 1937. évi november 4-én Kassán tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Kőmíves Sándor. H. n., 1938. (14) 79. p.

[61] Dusza, 1932/a. (1. sz. melléklet) 133–134. p.

[62] Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 173. p.; Soós, 1935/a. (40) 54. p.; Soós, 1936. (Melléklet az 51. számhoz) 114. p.; A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konventje Komáromban, 1937. évi április hó 14-én tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Czeglédy Pál. H. n., 1937. (továbbiakban: Czeglédy, 1937.) (29) 30. p.

[63] Csabay, 1932. (107) 98-99. p.

[64] Soós, 1935. (Melléklet az 56.számhoz.) 171. p.

[65] Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 170. p. Az árvaháznak 1936-ban 2 206,55 Kč bevétele származott a perselypénzből. Czeglédy, 1937. (29) 30. p.

[66] Dusza, 1932/a. (35) 63. p.

[67] Czeglédy, 1937. (29) 30. p., A Felvidéki Tiszáninneni Református Egyházkerület 1939. évi február 2. napján Sátoraljaújhelyen tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Kőmíves Sándor. H. n., 1939. (továbbiakban: Kőmíves, 1939.) (17) 78. p.

[68] Dusza, 1932/a. (35) 66. p.

[69] A Barsi Református Egyházmegye 1934. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., 1934. (10) 71. p.; A Barsi Református Egyházmegye 1935. évi közgyűlési- és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., é. n. (17) 60. p.; A Barsi Református Egyházmegye 1936. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., 1936. (14) 47–48. p.; A Barsi Ref. Egyházmegye 1937. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., 1937. (19) 46–47. p.

[70] Barna et al., 1930. 19. p.; Dusza, 1932/a. (11. és 13. sz. melléklet) 174-177. p.; Csabay, 1932. (106) 97. p.; Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 171. p.; Soós, 1935/a. (40) 54-55. p.; Soós, 1936. (II. sz. melléklet az 51. számhoz) 114-115. p.; Czeglédy, 1937. (29) 29 p.; Konkoly-Thege., 1939. (III. sz. függelék) 125. p.

[71] Barna et al., 1930. 19. p.; Dusza, 1932/a. (11. sz. melléklet) 174. p.; Csabay, 1932. (106) 97. p.; Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 176-177. p.; Soós, 1936. (II. sz. melléklet) 117. p.

[72] Csabay, 1931/a. (9) 20. p.

[73] Soós, 1935. (Melléklet az 56.számhoz) 168. p.; Soós, 1935/a. (40) 51. p.

[74] Csabay, 1932. (106) 96. p. A beretkei és a gömöri iskoláról és tanárairól a vonatkozó időszakra ld.: Hegedűs Gyula: Így váltam pedagógussá – s tanárként tanítvánnyá. In: Üzenet az iskolának. Bp., 1973. 131–140. p.

[75] Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 168. p.

[76] Soós, 1935/a. (40) 50. p.

[77] Gérecz, 1938. 40–41. p.

[78] Csabay, 1931/a. (9) 11. p.

[79] Soós, 1935. (Melléklet az 56. számhoz) 170. p.

[80] Csabay, 1931/a. (9) 13. p.

[81] A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület 1930. évi október hó 9-én Kassán megtartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Magda Sándor. H. n., 1930. (15) 84. p.

[82] Dusza, 1932/a. (2. számú melléklet) 159. p. A Nehézy Károly kezdeményezésére alapított marcelházi árvaház 1928. április 2-án nyitotta meg kapuit 2 árvával. 1931-ben az árvaház a Léva mellett fekvő Kiskoszmályba költözött. 1934-ben a Barsi Református Egyházmegye tulajdonába került az intézményt.

[83] Lásd a 3. sz. táblázatot.

[84] Kőmíves, 1939. (8) 36. p.

[85] Konkoly-Thege., 1939. (III. sz. függelék) 123. p.

[86] Kőmíves, 1939. (2) 9. p.

[87] Konkoly-Thege., 1939. (63) 116. p.

[88] A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1940. évi április hó 17–19. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1940. (továbbiakban: Konvent, 1940.) (59) 59. p.

[89] A csehszlovák koronát 7:1 arányban váltották át pengőre, mely az utóbbinak kedvezett.

[90] Konvent, 1940. (105) 78. p.

[91] A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1942. évi május hó 6–7. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1942. (továbbiakban: Konvent, 1942.) (327) 405. p.

[92] A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1943. évi május hó 19–20. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1943. (továbbiakban: Konvent, 1943.) (320) 432. p.

[93] A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1941. évi május hó 6–8. napjain tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1941. (továbbiakban: Konvent, 1941.); Konvent, 1942. (327) 405. p.; Konvent, 1943. (320) 432. p.; A Magyarországi Református Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1944. évi május hó 4. napján tartott ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1944. (79) 96. p.

[94] Konvent, 1941. (56) 56. p.; Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmult évben. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1940. Beretke, é. n. [1939.] 31. p. A mozgalom célja az első bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolt területek anyagi megsegítése volt.

[95] A beretkei árvaház újságja. In: Református Egyház és Iskola, 1938. 5. sz. 7. p.

[96] [Gérecz Lajos:] Kedves Testvérünk! In: Körlevél a Beretkei Árvaház Jótevőihez, Pártfogóihoz, Barátaihoz. 1941. február 1. 1. p.

[97] Konvent, 1943. 320. p.

[98] Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: Beretkei Árvaház Naptára, 1943. Beretke, é. n. [1942.] (továbbiakban: Gérecz, 1942.) 39. p.

[99] Gérecz, 1942. 38–39. p.

[100] Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1941. Beretke, é. n. [1940.] 34. p.

[101] Konvent, 1941. (56) 56. p.; Konvent, 1941. (105) 78. p.; Konvent, 1942. (327) 405. p.; Gérecz, 1942. 38. p.; Konvent, 1944. (79) 96. p.; Gérecz Lajos: Jelentés a beretkei ref. árvaház helyzetéről 1944 januárjától. 1947. augusztus 20. [Kézirat.] – Gérecz Lajosné tulajdonában. (továbbiakban: Gérecz, 1947.) 1. p.

[102] Gérecz, 1942. 31. p.; [Gérecz Lajos:] Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1942. Beretke, é. n. [1941.] (továbbiakban: Gérecz, 1941.) 39. p.

[103] Gérecz, 1942. 40. p.

[104] Gérecz, 1941. 39–40. p.

[105] Gérecz, 1943. 37. p.

[106] Munkácson töltötte katonai szolgálatát, mikor megbetegedett. Tuberkulózissal szállították a budakalászi szanatóriumba, ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni. Gérecz, 1943. 42. p.

[107] Konvent, 1943. (320) 432. p.

[108] Gérecz, 1947. 1. p.

[109] Rencsokné, 2009. 4. p.

[110] Gérecz, 1947. 1–2. p.

[111] Gérecz, 1947. 2. p.

[112] Gérecz, 1947. 2. p.

[113] Gérecz, 1947. 3. p.

[114] Gérecz, 1947. 3. p.

[115] Jegyzőkönyv. Felvétetett Beretkén 1947. szeptember 30-án, a beretkei ref. árvaház átadása és átvétele ügyében. – Gérecz Lajosné tulajdonában. 1-2. p.

[116] Gérecz, 1947. 2. p.

[117] Borza, 2007. 4. p.