13. évfolyam |
Galo Vilmos: |
|
Az 1923 júniusában Léván tartott törvényhozó zsinaton a
csehszlovákiai reformátusok vezetői kimondták a három egyházkerületből és tíz
egyházmegyéből álló Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház
megalakulását. Az új egyház, mely a trianoni béke következményeként a
történelem kényszerítő erejének köszönhetően jött létre, 215 ezer főt
számlált, melynek több mint kilencven százaléka magyar nemzetiségű volt. A szlovákiai és kárpátaljai
reformátusok az állami szervek részéről – a többi felekezethez viszonyítva –
mindvégig mostoha elbánásban részesültek. Ennek legfőbb oka, hogy vezetőik
gyakran hallatták hangjukat az őket ért nemzeti sérelmek miatt, emellett
erősen ragaszkodtak a történelmi Magyarországon korábban élvezett széles körű
belső igazgatási és oktatási autonómiájukhoz. Jelentős teljesítmény volt az
egyház részéről, hogy kedvezőtlen helyzete ellenére önerőből meg tudta teremteni
a megmaradásához szükséges intézményrendszerét (teológiai akadémia,
református tanítóképző), de emellett elismerés illeti a belmisszió és a
szeretetmunka terén végzett munkájáért is. Utóbbinak ékes bizonyítékai az
1928 és 1936 között Szlovákiában és Kárpátalján felállított négy református
árvaház (Kiskoszmály, Beretke, Munkács, Nagyszőlős) és a Nagydob-ronyban
életre hívott idősek otthona. Tanulmányomban e négy árvaotthon egyikének, a
Beretkén létrehozott árvaháznak a történetét szeretném bemutatni az alapítás
előzményeitől kezdve 1944 végén bekövetkezett megszűnéséig. A szlovákiai és kárpátaljai
reformátusok 20. századi történetéről mindeddig kevés, a korszerű tudományos
történetírásnak is megfelelő írás látott napvilágot. A kárpátaljai területet
leszámítva nem történt próbálkozás a református egyház két világháború között
végzett szociális tevékenységének a feldolgozására sem, így hiába keresnénk,
nem találnánk a beretkei árvaházra vonatkozó tudományos értékű írásokat sem.
Mindazonáltal a közelmúltban több visszaemlékezés is napvilágot látott az
árvaház egy-egy időszakáról. Ezek közül Borza Zoltán és Rencsok Béláné írásai
főként az árvaház utolsó éveiről, míg Bácsy Gyulának, az árvaház első
igazgatójának és feleségének az önéletírásai az intézmény alapításának
körülményeiről és első hat évéről szolgáltatnak értékes információkat.[1]
E tanulmány szövege – az említett visszaemlékezések mellett – a korabeli
református folyóiratok és naptárak, a nyomtatásban megjelent egyházmegyei,
egyházkerületi és konventi jegyzőkönyvek és a vonatkozó szakirodalom
feldolgozására, továbbá Gérecz Lajosné (született Végh Mária), egykori
beretkei árva birtokában levő hivatalos dokumentumokra támaszkodik. Előzmények 1928. május 3–án és 4-én Rimaszombat városa református
leánykonferenciának adott otthont. A nagy érdeklődés mellett megtartott
rendezvénynek a presztízsét nagyban emelte, hogy elnökének a Szlovenszkói
Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökét, egyben az Egyetemes Egyház
konventjének elnökét, Pálóczi-Czinke Istvánt választották. A mintegy 350
résztvevő Szlovákia és Kárpátalja olyan kiváló református lelkészeinek az
előadásait hallgathatta, mint dr. Kenessey Kálmán, Bácsy Gyula, Galambos
Zoltán, Zsemlye Lajos vagy Szőke István. A beszámolók szerint a kiváló hangulatban
megtartott összejövetel messzemenően elérte a szervezők célját, a fiatal
leányok hitbéli elmélyülését és lelki megújulását.[2]
Esetünkben azonban az összejövetel egy másik szempontból érdemel
megkülönböztetett figyelmet. A rendezvényen megjelent nagyszámú lelkész és
világi részvételével megtartott közös értekezleten ugyanis Bácsy Gyula,[3]
a kárpátaljai kerület missziós lelkésze felvetette az akkor épp új gazdát
kereső rozsnyói gyógyfürdő szálloda-épületének egy árvaház és belmissziós
központ céljaira való megvásárlását. A felvetés maradéktalanul elnyerte a
résztvevők tetszését, és döntés született annak az egyetemes konventhez való
felterjesztéséről. Mielőtt még azonban a javaslat a konventi közgyűlés
asztalára kerülhetett volna, a Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház
Egyetemes Konventje Elnöki Tanácsának[4]
a konferencián megjelent tagjai május 5-én Rozsnyóra utaztak, szemügyre
vették a megvételre javasolt objektumot, majd egy rögtönzött ülést tartva – a
konvent utólagos beleegyezésére számítva – az épület megvásárlása mellett
döntöttek.[5]
A vásárlásra vonatkozó adásvételi szerződés tervezetét a május 31-én Rozsnyón
tartott rendkívüli ülésen terjesztették a konvent elé, mely azonban – igaz,
mindössze egyetlen szavazatkülönbséggel – a vásárlás elhalasztása mellett
foglalt állást. Voltak, akik az épületért kért összeget (400 000 Kč)
minősítették túl magasnak, míg mások Rozsnyó városát nem tartották megfelelő
helynek egy református magyar árvaház létesítésére. E- mellett a konvent
határozatot hozott egy bizottság felállításáról is, melynek feladata egy
körültekintőbb javaslat elkészítése volt a következő ülésre.[6] A konvent döntése ellentétes
reakciókat szült, mely kapcsán az egyház hivatalos lapja, a Református Egyház és Iskola hasábjain
éles vita bontakozott ki. Komoly ellenérzést leginkább a Gömöri Református
Egyházmegye lelkészi karának soraiban keltett, akik a rimaszombati
leánykonferencián majd’ teljes számban képviseltették magukat, és a rozsnyói
fürdő megvásárlásának lelkes támogatói voltak. Ők úgy érezték, a konvent
egyes tagjai elgáncsolták az árvaház felállítására irányuló törekvésüket, és
a szeretetház ügyét – sok korábbi építő javaslathoz hasonlóan – oktalan
halogatásukkal és túlzott óvatosságukkal lassú elhalásra ítélték. Kövér Árpád
tornaljai lelkész elmarasztaló cikket jelentetett meg a hivatalos lap július
1-jei számában, cselekvésképtelenséggel és a cselekedni vágyók
akadályozásával vádolva az egyetemes konventet.[7]
A gömöri lelkészek a július 4-én Rozsnyón megtartott egyházmegyei lelkészértekezleten
végül önálló cselekvésre szánták el magukat, határozatilag mondták ki egy
árvaház felállításának szükségességét, a helyre vonatkozóan azonban nem
határoztak, „mert a fő dolog az, hogy az eszme megvalósuljon”, s cselekvésre
kérték föl az egyházmegyei közgyűlést.[8]
A gömöri egyházmegye július 30-án Szalócon tartott rendes közgyűlésén
foglalkozott a felterjesztéssel. Tornallyay Zoltán[9]
egyházmegyei főgondnok a gyűlést megnyitó beszédében szintén a szeretetház
mielőbbi létrehozása mellett foglalt állást: „Meg kell szerezni egy
objektumot, legyen az kicsi vagy nagy, és szerezze azt meg akár az egyetemes
egyház, akár a kerület, akár egy egyházmegye vagy egy egyház, de cselekedni
kell. Meg kell végre mutatnunk, hogy élünk és élni akarunk. [...] Nem tudjuk
mi mindent rejthet méhében ennek a szeretetháznak a megalkotása. Én ettől és
az ezt életre keltő lelki megmozdulástól várom egyházi életünk sok krónikus
bajának meggyógyulását. Az alkotás vágyának öröme, a megnövekedett önbizalom
tettekben fog megnyilvánulni ott is, ahol eddig csak szavakban tört elő az
akarat. Főleg ennek az intézetnek áldó hatásától várom az egyházi közszellem
előnyös megváltozását.”[10] A jelenlévők is egyöntetűen az árvaház felállítása
mellett foglaltak állást, elhelyezésére pedig a rozsnyói fürdő épületét
javasolták. A közgyűlés mindazonáltal határozatilag kimondta, hogy az
egyházmegye lelkészei és tanítói az 1928. évtől kezdődően tíz éven keresztül
jövedelmük 2%-val kötelesek hozzájárulni e nemes cél megvalósításához. Az
egyházmegye a felállítandó árvaházat a sajátjaként szándékozta megalapítani,
de azt készségesen felajánlotta a tiszáninneni egyházkerületnek, ezen
keresztül pedig a konventnek, hogy egyetemes egyházi célokat szolgáljon.
Mindazonáltal a közgyűlés résztvevői, önzetlenségüket bizonyítandó, helyben
43 180 Kč adományt ajánlottak fel a létesítendő árvaház javára.[11] Az egyetemes konvent fentebb
tárgyalt döntése mindazonáltal nemcsak a vitát, de az adakozást is
elindította a tervezett szeretetintézmény javára. Pálóczi-Czinke István még
május 20-án megjelent cikkében felajánlotta énekeskönyvének és vallástani
kézikönyveinek bevételéből származó teljes jövedelmét az árvaház javára,
egyúttal másokat is felszólított az adakozásra.[12]
Ennek eredményeként augusztus közepéig több mint 10 000 Kč adományt juttattak
el a konvent elnökéhez. A gömöri lelkészek és tanítók nagylelkű
felajánlásától felbuzdulva az Ungi és az Abaújtornai Református Egyházmegye
is kilátásba helyezte anyagi támogatását.[13] A tiszáninneni egyházkerület
november 11–12-én Kassán tartotta soros közgyűlését, melynek egyik központi
témája a tervezett szeretetintézmény felállítása körül kialakult helyzet
volt. A gyűlésen nem volt jelen Lukács Géza egyházkerületi főgondnok, aki
levélben értesítette a közgyűlés résztvevőit főgondnoki tisztségéről való
lemondásáról. Távozásának döntő okaként a konvent májusi ülésének a rozsnyói
vasas-fürdő árvaház és diakonisszaképző céljaira való megvásárlását
elhalasztó határozatát nevezte meg: „Erős meggyőződésem, hogy a konventi
ülésen többségre emelkedett vélemény oly csapást jelent Egyetemes
Egyházunkra, amelyet talán belátható időn belül sem heverhet ki, – és, hogy
ez nem építő munka, hanem destructiót képez, amivel személyemet nem
azonosíthatom, – részesévé nem tehetem.”[14]
Véleménye szerint a konventi tagok többsége csupán azért nem támogatta a
nevezett ingatlan szeretetotthon céljára való megvásárlását, „mert az eszme
mások agyában született meg”. Pálóczi-Czinke püspök évértékelő beszédében
szintén a felállítandó árvaház támogatását kérte a jelenlevőktől, így
egyáltalán nem meglepő módon az egyházkerület képviselői határozatilag
kimondták, hogy az árvaház létesítésének a gondolatát felkarolják, és 1929.
szeptember 1-jéig megvalósítják. Felállításának a helyéül azonban – bár sok
tekintetben Rozsnyót ideálisnak tartották – „az egyetemességre való törekvés
és a fekvés adta sok előnyökre való tekintettel” Rimaszombatot jelölték ki.
Felállítottak továbbá egy bizottságot, melyet felhatalmaztak az intézmény
számára megfelelő hely vásárlására. Az ingatlan megvételére és a szeretetház
kiépítésére a kerület 364 630 Kč-t ígért. Határozat született arról is, hogy
a felállítandó és a jövőben a kerület által anyagilag fenntartott árvaház a
„Szlovenszkói keleti ref. Egyházkerület Árvaháza” nevet fogja viselni, egyúttal
az intézményt felajánlották az egyetemes konventnek.[15] A konvent elutasító döntése
ellenére az árvaház ügye, ha lassan is, de biztosan haladt az alsóbb
egyházigazgatási szervek útján a megvalósulás felé. Ezért is lehet meglepő,
hogy az események további menetére mégsem egy közgyűlési vita vagy határozat,
hanem egy apró gömöri falucska lelkészlakában megejtett bensőséges esti
beszélgetés volt döntő hatással: „1928. december 4-én este hárman
beszélgettek együtt a beretkei szegényes paplak ebédlőjében: a szegény
lelkipásztor, a felesége és Tornallyay Margit,[16]
a birtokos úrnő. Lelküket az Isten országa,
különösen az árvák ügye és a református egyház nagy szegénysége
foglalkoztatta. [...] hát én már mondtam –
szólott Margit asszony – hogy odaadom a Beretky ősi kastélyt és adok 100 000
koronát az árvaház céljaira. Meggondolta-e jól nagyságos
asszony? – kérdezte komolyan a lelkész. Hát hogyne gondoltam volna meg! –
volt a válasz. Akkor tessék leülni az asztalhoz
és tessék megírni, amit gondolt, aztán majd meglátjuk, mit tehet vele
Isten... Amikor készen volt az okmány, a
lelkész meghatottan, imára kulcsolt kezekkel mondta rá az áment. Ez az Isten lelke által
előkészített elhatározás szülte a beretkei árvaházat.”[17] A visszaemlékezést a beszélgetés
egyik résztvevője, a beretkei „szegény lelkipásztor”, Bácsy Gyula vetette
papírra. Bácsy, aki a rimaszombati konferencián az árvaház ötletét
felvetette, és akinek Czinke püspök már akkor felajánlotta annak vezetését,
még 1928 augusztusában az intézmény gyors felállításának a reményében hagyta
ott Kárpátalját és fogadta el a beretkei gyülekezet meghívását.[18]
L. Tornallyay Margit nagylelkű felajánlása már másnap ott feküdt a
Tornaljára összehívott rendkívüli egyházmegyei közgyűlés résztvevőinek
asztalán, akik „hálás örömmel” fogadták a nagy értékű adományt.[19] Egy hét múlva, december 13-án a
konvent Kassán tartott soros közgyűlésén az előző rendkívüli ülésen
felállított bizottság[20]
ismertette jelentését az egyetemes egyház által felállítani tervezett
szeretetház elhelyezéséről. Öt épület megtekintése után a bizottság az általa
meghatározott szempontok alapján az L. Tornallyay Margit jóvoltából
felajánlott Beretky-kúriát találta a legmegfelelőbbnek egy árvaház
felállítására, egyúttal javasolta a konventnek e „nagyszerű alapítvány”
elfogadását, mivel nézete szerint „ez volna az a mustármag, amelyből az
egyetemes egyház szeretetintézményeinek terebélyes fája egykor kihajtana”. A
tárgyban továbbá olvastatott a tiszáninneni egyházkerület említett
határozata, valamint Szabó Béla huszti lelkész levele, melyben értesítette a
konventet, hogy a huszti egyház szintén egy szeretetház felállítását
határozta el, s kérte a konvent erkölcsi támogatását. Ugyanekkor Balogh
Elemér, a Dunáninneni Református Egyházkerület püspöke közölte, hogy saját
kerülete is megmozdult egy szeretetintézmény felállítása érdekében, és ehhez
a konvent jóindulatát kéri. A konvent meghatottan és hálás köszönettel
fogadta a beretkei úrnő felajánlását. A továbbiakban felhatalmazott egy
bizottságot az adomány átvételére, illetve a kastély átalakítási terveinek az
elkészítésére azzal a kikötéssel, hogy az intézet 1929. szeptember 1-jén
megnyitható legyen. A konvent – tekintettel arra, hogy az árvaházat az
egyetemes egyház tulajdonának szánták – kimondta, hogy a tiszáninneni
egyházkerület vonatkozó határozatát tárgytalannak tekinti (azt egyébként is
felajánlotta a konventnek), a fenntartására felajánlott pénzösszegre azonban
igényt tartott, egyúttal felszólított mindenkit az adakozásra. A tervezett
további szeretetintézmények felállítása kapcsán örömét fejezte ki, és azokat
erkölcsi támogatásáról biztosította.[21] A konvent által kiküldött
bizottság 1929. június 10-én tartott ülésén az egyház nevében
L. Tornallyay Margit alapító oklevelét, a felajánlott ingatlant és
tartozékait átvette.[22]
Az alapítólevélben az úrnő kikötötte, hogy az ajándékozott ingatlan csak
Beretkéhez kötötten és csak árvaház vagy belmissziós központ céljaira
használható fel, el nem idegeníthető módon. A felajánlott 100 000 Kč
pénzösszeg szintén kizárólag ezen intézmény fejlesztésére volt fordítható.
Kimondták, hogy amennyiben az árvaház valamilyen oknál fogva megszűnne az
alapítólevélben lefektetett célt szolgálni, az visszaszáll az alapítóra,
illetőleg annak református vallású jogutódaira. A bizottság a továbbiakban az
árvaház számára megvásárolta a szomszédos telken álló Beretkei Református
Egyház iskolaépületét 25 000 Kč-ért, és utasításokat adott mind ennek, mind a
Beretky-kastély épületének az átépítése ügyében.[23]
A leendő intézmény vezetését – a konvent utólagos jóváhagyásának reményében –
Bácsy Gyulára és feleségére bízta.[24] Hamarosan megkezdődtek az
építkezési munkálatok, és a megszabott határidőt némileg átlépve, október
végére a szükséges átalakításokat el is végezték. Az átépítéshez szükséges
terveket díjtalanul Tornallyay Zoltán építész, a tiszáninneni egyházkerület
főgondnoka készítette, valamint ő felügyelte a munkálatokat is.[25]
A berendezési tárgyak költségét majd’ teljes mértékben fedezték az önkéntesen
befolyt adományok. A pénzadományokon kívül az adományozók terménnyel,
bútorokkal, ágyneművel, házi szőttesekkel, ruhaneművel stb. segítették az
induló árvaházat. Bácsy Gyula az év elejétől kezdve számos
adománygyűjtő-körutat tett, ezek alkalmával „vallásos-estélyeket” tartott a
református gyülekezetekben, melyeken bemutatta az árvaház eddigi történetét,
és adakozásra szólította fel a jelenlévőket.[26]
A nemes ügy másokat is cselekvésre ösztönzött. Szent-Iványi Józsefné
(született Wlassics Margit) bárónő Batta Sámuelné úrnővel együtt öt községet
látogatott meg házról házra járva, hogy adományokat gyűjtsenek, és egy
szekérnyi edényt és fehérneműt szedtek össze az árvaház javára.[27] Végül 1929. október 31-én, másfél
évvel a rimaszombati leánykonferencia után Beretkén 12 árvával (10 fiú, 2
lány) megnyitotta kapuit a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református
Egyház első egyetemes fenntartású árvaháza.[28] Az árvák felvétele,
létszáma Az első árvák felvételi kérelmeit augusztus 10-ig
kellett eljuttatni az árvaház igazgatói tanácsához Beretkére, míg a felvételt
ugyanezen testület szeptember 30-án tartotta meg. A felvételi szabályzat
értelmében először a teljes-, majd a félárvák kerültek felvételre, nemre és
társadalmi osztályra való tekintet nélkül. Azok az árvák, akiknek anyagi
helyzetük megengedte vagy rendszeres neveltetési segélyben részesültek, évi
járulékkal kellett hozzájárulniuk neveltetésük költségeihez.[29]
Lelencet vagy más vallású árvát nem vettek fel az intézménybe. Előbbit azért
nem, mivel az egyház nem szeretett volna segítőkezet nyújtani ahhoz, hogy
„fiatal anyák lerázhassák a nyakukról gyermekeiket és bűnös életüket így
könnyebben élhessék tovább”,[30]
míg az utóbbiak kizárásával más felekezetek esetleges rosszallását próbálták
elkerülni, nehogy a „lélekhalászat” gyanúja vetődjön rájuk.[31]
A lelenc gyermekek felvétele a későbbiekben is felmerült, de az árvaházi
bizottság 1935-ben ismételten kimondta, hogy csak törvényes házasságból
született árvákat vesz fel, egyúttal javasolta a konventnek egy egyetemes
református lelencház felállítását.[32]
Az elsőként felvett árvák kivétel nélkül szegény családok, földművesek,
iparosok, napszámosok gyermekei voltak. Dusza János gömöri esperes furcsának,
egyben jelzésértékűnek tartotta, hogy csak kétkezi munkások árvái kerültek az
intézetbe, szerinte ez arról tanúskodott, hogy az értelmiség, főként a
lelkészek és tanítók egyelőre nem fordultak kellő bizalommal az árvaház felé.[33] Az árvaházi bizottság nemcsak
árvákat és félárvákat vett fel az intézetbe. 1930-ban például két olyan lakója
is volt az árvaháznak, akik ugyan nem voltak árvák, de nagyon rossz szociális
körülmények között éltek.[34]
Amennyiben idővel valamelyik félárva vagy rossz szociális helyzete miatt ide
került gyermek családi körülményei jelentősen javultak, akkor őket visszaküldték
családjukhoz.[35] A beretkei árvaház lakói a
közelebb fekvő vidékekről, elsősorban a tiszáninneni egyházkerületből
verbuválódtak. 1934-ben az itt nevelt gyermekekből 1. sz. táblázat Az árvaház gondozásában levő
árvák száma éves bontásban (1929–1938)[38]
Az árvaház
irányítása A beretkei árvaház felett a konvent gyakorolt
felügyeleti jogot, az ügyek intézésére árvaházi bizottságot hozott létre, ez
nevezte ki az intézmény igazgatóját. Az árvaház vezetői: 1929. október 31-től
1935. augusztus 15-ig, távozásáig, Bácsy Gyula beretkei lelkész; 1936
januárjától[39]
1937. augusztus 31-ig az új beretkei lelkész, Borza Zoltán;[40] 1937. szeptember 1. és 1947. szeptember 30. között
– kezdetben helyettesi igazgatói minősítésben, majd rendes igazgatóként –
Gérecz Lajos[41]
beretkei iskolaigazgató; majd az ő távozását követően megbízott igazgatóként
1949-ig újra Borza Zoltán. Az árvaházi bizottság, mely kezdetben 6–7
férfitagból állt,[42]
a konvent döntése értelmében 1935-ben további férfitagokkal és egy szűkebb
hölgybizottsággal egészítette ki magát.[43]
A bizottság évente egy-két alkalommal ülésezett, általában Beretkén, tagjai
pedig csaknem kizárólag a gömöri egyházmegyéből kerültek ki. A konvent egy
másik, korábbi határozata minden egyházmegyében árvaházi segítőbizottságok
létrehozását rendelte el.[44]
Ennek értelmében a gömöri egyházmegye 1930-ban állította fel a maga
bizottságát, melynek feladata az árvaház munkájának a református hívekkel
való megismerte-tése és adományok gyűjtése volt.[45]
A gömöri lelkészi kar mindig kiemelt figyelemmel követte az árvaház sorsát.
1935-ben az egyházmegyei lelkészértekezleten egy bizottság kiküldését
határozta el, azzal a feladattal, hogy dolgozzon ki egy tervezetet az
intézmény rendszeres és kielégítő pénzügyi ellátásának a biztosítására.[46]
A bizottság jelentését az egyházkerület elé terjesztette, melyben javasolta a
lelkészek, tanárok és gyülekezetek kötelező megadóztatását az árvaház javára,
de ezt a kerület nem fogadta el.[47] Az árvaház pénzügyi
helyzete Az árvaház vezetőségének az intézmény fennállása során
mindvégig komoly erőfeszítéseket kellett tennie a működéshez szükséges
anyagiak előteremtéséhez. Mivel a református egyház a csehszlovák államtól
csak minimális anyagi támogatásban részesült, így annak oktatási és szociális
céllal létrejött intézményei csaknem teljes mértékben a református hívek
áldozatkészségére voltak utalva. A fenntartásban különösen nagy
anyagi áldozatot vállalt a Gömöri Református Egyházmegye. Az intézmény ugyan
az egyetemes egyház tulajdonát képezte, azonban a gömöriek mindvégig
megkülönböztetett figyelemmel kísérték annak sorsát, mintegy saját
intézményüknek tekintve azt. (Az irányító bizottságban is gömöriek foglaltak
helyet.) Mint említettük, a gömöri
lelkészek és tanítók elsőként ajánlották fel önkéntes adójukat az árvaház
javára. Példájuk követésre talált, és az elkövetkező években több egyházmegye
is éves „árvaházi adót” vetett ki lelkészeire, tanítóira és gyülekezeteire.[48]
Ezen járulékok rendszeres fizetése stabil anyagi hátteret biztosíthatott
volna az árvaház számára, de a lelkészek gyakran kétségbeejtő gazdasági
helyzete és a térségbe begyűrűző gazdasági válság következtében az erre
irányuló határozatok sokszor papíron maradtak. Dusza János gömöri
egyházmegyei esperes 1930-ban már arról panaszkodott, hogy a kezdeti
adakozókedv gyorsan elapadt: az egyházmegyéje tagjai által megajánlott
egyszeri 50 000 Kč alapítványi tőkéből 15 000 Kč hiányzott.[49]
Hasonló volt a helyzet az évi rendszeres járulékokkal is. Bácsy Gyula az
1930-as évre vonatkozó, a gömöri egyházmegye számára készített jelentésében
nehezményezte, hogy az egyes egyházmegyék által megszavazott évi
hozzájárulást sem a lelkészek, sem a tanítók, sem a gyülekezetek nem fizetik
be időre, és már tetemes hátralékot halmoztak fel.[50]
A gömöri egyházmegye hiába próbált saját hatáskörében szankciókat alkalmazni
az adósságot felhalmozókkal szemben,[51]
az éves árvaházi járulékok befizetése továbbra is akadozott. Kudarcba
fulladtak azok a próbálkozások is, melyek az árvaházi járulékok fizetésének
kötelezővé tételét szerették volna elérni összegyházi vagy legalább
egyházkerületi szinten. E próbálkozások hátterében minden esetben gömöri
lelkészek, egyháztagok álltak. A gömöri lelkészértekezlet 1932 májusában
Rimaszécsen tartott ülésén felkérte a konventet, hogy az egyházi tisztviselők
és egyháztagok beretkei árvaház céljaira történő megadóztatását tegye
egységessé és kötelezővé minden egyházmegye számára.[52]
A konvent elutasította a javaslatot, mint ahogy a tiszáninneni egyházkerület
is elvetette a Gömöri Árvaházi Ellátási Bizottság azon indítványát, mely
értelmében a kerület lelkészeit és tanítóit évi 30 Kč, a gyülekezeteket pedig
10 fillér/fő befizetésére kötelezzék az árvaház javára.[53]
Az egyre szaporodó hátralékok idővel arra kényszerítették a gömöri
egyházmegyét, hogy felülvizsgálja eddigi, árvaházi célokat szolgáló
adóztatási politikáját, és 1935. január 1-jétől 60 Kč -ra szállította le a
lelkészek-tanárok éves árvaházi járulékát, míg a hátralékot felhalmozók
számára annak kifizetésére kölcsönt ajánlott fel évi 6%-os kamatra.[54]
Ez sem hozta meg a várt eredményt, úgyhogy két év elteltével ismételten
felére csökkentették a befizetendő járulék összeget.[55] Fontos bevételi forrást
jelentettek az intézmény számára az önkéntes adományok, melyek egy részét
alapítványi formában, másik részét pedig egyszer felhasználható adományként
jegyezték. Az utóbbiból származó bevételek a gazdasági válság
elhatalmasodásával párhuzamosan csökkentek, majd a harmincas évek közepétől
újra növekedést mutattak. Az alapítványtevők közül ki kell emelni az 1929-ben
leköszönt tiszáninneni püspököt, Pálóczi-Czinke Istvánt, aki az általa írt és
roppant népszerű vallásoktatási könyveinek teljes jövedelmét ajánlotta fel az
árvaház céljaira.[56]
Kezdetben a konventen keresztül történt a könyvek terjesztése, a bevételt
pedig a konventi pénztár az árvaház számlájára utalta, majd 1935-től maga az
árvaház vette át a terjesztéssel járó feladatokat is.[57]
Az alapítványokban felhalmozott tőkét nem kizárólag betétkönyveken
kamatoztatta az árvaház. 1933-ban az alapítványi pénzek egy részéből 87
868.50 Kč értékben szántóföldet vásárolt Gömörpanyit és Csoltó határában,
melyet bérbe is adott.[58] Nem magas, de rendszeres bevételt
eredményeztek a mindenkori árvaházi igazgatók személyes gyűjtőútjai.
Kezdetben Bácsy Gyula egyedül járta a református gyülekezeteket adományokért,
később viszont már a közelebbi, főként gömöri gyülekezetekbe az árvákat is
magával vitte, akik műsorral örvendeztették meg a jelenlevőket. Ezeken az
árvaesteken az árvaház vezetője rövid prédikációt tartott, diavetítéssel
egybekötve bemutatta az árvaház történetét és az ott végzett munkát, majd a
kis árvák versekkel, énekekkel, rövid színdarabokkal szórakoztatták a
publikumot. A megható műsorszámok után nem volt olyan résztvevője az estnek,
akinek ne nyílt volna meg a pénztárcája az árvák javára.[59] A konvent – lehetőségeihez mérten – anyagilag is igyekezett segítséget nyújtani az intézménynek. 1930-ban 30 000 Kč kamatmentes (később adománnyá átminősített[60]) kölcsönt és 20 000 Kč pénzsegélyt szavazott meg az árvaháznak,[61] majd 1936-ig évente változó (4 000 – 20 000 Kč) összegű támogatást folyósított.[62] 1932-ben saját költségen kiadott 50 000 darab iskolai füzetet juttatott az árvaháznak terjesztésre, melyből származó jövedelmet az intézet megtarthatta.[63] A gömöri egyházmegye ekkor ugyan kötelezővé tette iskoláinak, hogy ezen a téren szükségleteiket az árvaházból rendelt füzetekkel fedezzék, ennek ellenére a füzet-akció végül kudarcot vallott. A szétküldött füzeteket sok református iskola bontatlanul visszaküldte, ezzel érzékeny veszteséget okozva az árvaháznak.[64] Nagyobb sikerrel járt az árvaházi
perselyek szétküldése. 1934-ben a konventi árvaházi bizottság templomok, iskolák
számára perselyek készítését határozta el, melyek bevétele a tervek szerint a
beretkei árvaházat illették volna. A perselyek, bár előállításuk jelentős
kiadással járt, végül jó befektetésnek bizonyultak, az intézetnek rendszeres,
biztos bevételt jelentettek.[65] Nem nagy értékűek, de
rendszeresek voltak a természetbeni juttatások, valamint gyakoriak voltak
például a ruhanemű és egyéb tárgyi adományok is, itt megemlíthetjük Andrássy
Manó gróf nevét, aki vaságyakkal látta el az árvaházat.[66] A 30-as évek második felében az
állam is megjelent a támogatók sorában. Az Országos Hivatal 1936-tól az I.
bécsi döntésig évente 10 000 Kč-val segítette az árvaházat.[67] Egyházmegyei, egyházkerületi és
konventi szinten is számos határozat született a beretkei árvaház rendezett
gazdasági hátterének a megteremtése érdekében. A problémát az jelentette –
mint ahogy erre az árvaházi bizottság 1931-es jelentésében is rámutatott –,
hogy ezeket nem hajtották végre.[68]
Ennek oka csak kisebb részben kereshető a lelkészek és tanítók árvaházzal
szembeni indifferens magatartásában, inkább magyarázható a gyülekezetek és
lelkészeik rossz gazdasági helyzetével, továbbá más egyházi intézmények
létrejöttével, melyek fenntartási költségeit szintén a gyülekezetek viselték.
Mindehhez járult, hogy az árvaház csaknem a New York-i tőzsdekrachhal egy
időben nyitotta meg kapuit. A világgazdaság összeomlásának negatív hatásai
hamarosan érezhetővé váltak Csehszlovákiában is, erősen rányomva bélyegét a
református hívők adakozó-kedvére. Minden pénzügyi nehézség ellenére a
beretkei árvaház átlag éves bevétele 1929 és 1938 között 90 000 Kč körül
mozgott, melyből 30-35 árvát tartottak el. Amennyiben ezt összevetjük a barsi
egyházmegyében működő, egyházmegyei fenntartású kiskosz-mályi árvaház
bevételével, ahol évente átlagosan 60 000 Kč-ből mintegy 45 árva és agg
gondozását látták el,[69]
akkor arra a megállapításra juthatunk, hogy a beretkei árvaház financiális
állapota viszonylag kielégítőnek volt tekinthető. 2. sz. táblázat A beretkei árvaház költségvetése
1929 és 1938 között (Kč-ban)[70]
* Az
összegben nem szerepel L.Tornallyay Margit adománya. ** Az
előző évről fennmaradt összeggel együtt. ***
Ebből több mint 23 000 Kč saját alapokra való átírás. 3. sz. táblázat Adományok a beretkei árvaház
javára 1929 és 1935 között (Kč-ban)[71]
Élet az árvaházban A Beretkére került árvákat minden tekintetben
kifogástalan körülmények fogadták. A fiúk és lányok külön hálószobában aludtak.
Az árvaház mindenkori irányítói nagy figyelmet szenteltek a gyermekek testi,
szellemi és – egyházi intézmény lévén – a vallásos lelki nevelésére is. Az árvák taníttatása a község
református elemi iskolájában folyt a helyi diákokkal együtt. Mivel az árvaház
saját célra megvásárolta az iskola épületét, ezért az egyházközség még
1929-ben új iskolaépületet emelt. Az egy tanerős, egy helységgel rendelkező
iskola azonban kicsinek bizonyult, ezért a következő évben egy újabb
tantermet építettek hozzá, az intézményt pedig két tanerőssé fejlesztették.[72]
Az iskola igazgatója, Gérecz Lajos nagy gonddal látta el nevelői-oktatói
feladatát, az árvákkal délutánonként külön foglalkozott, ennek keretén belül
hetente kétszer szlovák nyelvórákat tartott a számukra.[73]
Az árvaház vezetősége igyekezett mindenkit képességei szerint taníttatni. A
legjobb előmenetelt felmutató árvák tandíjmentesen a gömöri evangélikus
polgári iskolában folytathatták tanulmányaikat, ahol ingyen tankönyveket is
kaptak.[74]
A Beretke és Gömör közti mintegy öt kilométer hosszú utat naponta kétszer
gyalogszerrel kellett megtenni a diákoknak.[75]
A felcseperedő fiúárvák többségét iparossegédnek adták, míg a
legtehetségesebbeket gimnáziumba vagy tanítóképzőbe íratták be. Az intézmény
lakóit a mindennapi élethez szükséges gyakorlati tudással is igyekeztek
felvértezni. A lányok stoppolni, foltozni, varrni, kézimunkázni, dagasztani,
sütni, főzni tanultak, míg a fiúk kosárfonásban és kertészkedésben szereztek
jártasságot.[76] Az árvák egészségi állapotáért
Dr. Rothman Sándor tornaljai orvos felelt, a munkájáért kapott honoráriumot
több alkalommal az általa, az árvaház megsegítésére létesített
Rothman-alapítvány számlájára utalta. A kiváló orvosi ellátásnak is
köszönhető, hogy az árvaházban nem fordult elő haláleset.[77] Az első évtől kezdve minden
esztendőben gondoskodtak arról, hogy az árva gyerekeknek felejthetetlen nyári
vakációjuk legyen. Az ún. nyaraltatási akció során olyan családok
jelentkezhettek az árvákért, akik hajlandóak voltak gondoskodni a gyerekek
nyári ellátásáról.[78]
A nyaraltatási program idővel olyan sikeressé vált, hogy például 1933-ban 39
árvából 35-öt tudtak elhelyezni családoknál a nyári időszakra. Ez jelentős
anyagi megtakarítást is eredményezett az árvaháznak.[79] Az árvaházat ért
támadások A Beretkei Árvaháznak – főként az első években – voltak
ellenzői is, nemcsak támogatói. Dusza János gömöri esperes már az intézmény
megnyitását követő első egyházmegyei közgyűlésen javasolta, hogy a jelenlévők
tiltakozzanak „minden olyan törekvés ellen, amely akár nyílt, akár rejtett
formában” az árvaház megszüntetését célozza.[80]
Ugyanebben az évben Bácsy Gyula a tiszáninneni egyházkerület közgyűlésére
felterjesztett árvaházi jelentésében írta: „Amit sohase mertünk volna hinni,
ellenségei is vannak az árvaháznak, akik, ha lehetne, már ma megsemmisítenék,
és nem segíteni, hanem ártani igyekeznek.”[81]
Az árvaházzal szemben leggyakrabban felhozott vád a túl magas fenntartási
költségére vonatkozott. Az intézet irányítói szerint azonban ennyi pénzre
szüksége volt az árvaháznak, hogy az árvák kulturált környezetben nőjenek
fel. „Tény az – fogalmazta meg Tornallyay Zoltán a konvent állandó
bizottságának egyik ülésén –, hogy a beretkei árvaház nem akarja utánozni a
marcelházai árvaházban uralkodó állapotokat, ahol a gyermekek földes házban
és ketten egy ágyban vannak elhelyezve. De urakat sem akar nevelni, és
egyedüli luxus benne a tisztaság.”[82]
Ugyanezen az ülésen Tornallyay immáron nevesítve kért magyarázatot az árvaház
működését ért támadásokra: „Mint az árvaházi bizottság egyik
szerény tagja, kénytelen vagyok egyetlen egy fájó momentumot leszegezni és
szóvá tenni […] Nehezemre esik a szó, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy
ez a fájó momentum Balogh Elemér konventi lelkész elnök úrnak az árvaház
iránti viselkedése. Az árvaházi bizottság szerény véleménye szerint a püspök
úr mentalitása nem szolgálja az árvaház ügyét, nem, sőt alkalmas arra, hogy
az árvaház iránti bizalmat és jövőjébe vetett hitet meggyöngítse és az
árvaházi bizottság nehéz munkáját megbénítsa. Balogh Elemér konventi lelkészi
elnök úr nem rokonszenvez a beretkei árvaházzal és ennek következetesen
kifejezést ad.” A későbbiekben az árvaházzal szembeni kritikus hangok
elcsendesedtek. A két világháború közötti
időszakban a három református egyházkerület között kényszerű együttműködés
alakult ki, de igazi szolidaritás nem. Ennek okát a nagy földrajzi távolság
mellett a kerületek eltérő történelmi fejlődésében kereshetjük. Úgy tűnik, a
dunáninneni püspök nehezményezte, hogy saját kerülete egyházközségeinek
anyagi hozzájárulásával az egyetemes egyház a tiszán-inneni egyházkerülethez
tartozó Beretkén tart fenn árvaházat és diakonisszaképzőt, ezért foglalt több
esetben negatívan állást az árvaházzal kapcsolatban. Mindvégig a leggazdagabb
dunáninneni egyházkerületből érkezett a legkevesebb adomány, melyből arra
következtethetünk, hogy a nyugati gyülekezetek nem érezték magukénak az
intézményt, bár itt figyelembe kell vennünk azt is, hogy adományaiknak egy
részét a kiskoszmályi árvaház vonta el. A kárpátaljai és tiszáninneni
kerületek között sem volt ideális a kapcsolat, de a legszegényebb kárpátaljai
egyházközségek minden bizonnyal Bácsy Gyulának az itteni gyülekezetekkel és
Bertók Béla kárpátaljai püspökkel fennálló jó kapcsolatának, valamint a
püspök belmisszió iránti elkötelezettségének köszönhetően – a munkácsi és
nagyszőlősi árvaházak 1935-ös felállításáig – erőn felül támogatták a
beretkei árvaotthont.[83] Az árvaház
története 1938 és 1947 között Az első bécsi döntés (1938. november 2.) értelmében
Szlovákia és Kárpátalja déli, többségében magyarlakta területei
Magyarországhoz kerültek. A két országrész magyar lakossága kitörő örömmel
fogadta a határmódosítást. A visszacsatolt területek településein virágözön
és éljenző tömeg fogadta az ünnepélyes keretek között bevonuló magyar
honvédeket. Az eufória azonban nem tartott sokáig, és hamarosan az
anyaországhoz visszakerülő, de húsz évig más gazdasági-társadalmi-politikai
viszonyok között élő lakosság reintegrációjának a problémái kerültek
előtérbe. Új helyzetben találták magukat a
Magyarországhoz visszacsatolt reformátusok is. Vezetőik ugyan egyhangúlag az
anyaországi egyházzal való egyesülés mellett foglaltak állást, de többen
közülük nem értettek egyet a Magyarországi Református Egyház Zsinatának azon
döntésével, amely a visszatért területek vonatkozásában – kisebb
változtatásoktól eltekintve – visszaállította a Trianon előtti egyházkerületi
és egyházmegyei határokat.[84] Bizonytalan
volt a csehszlovákiai magyar reformátusság által a Trianon utáni specifikus
léthelyzetre való válaszként létrehozott intézményrendszer jövője is. A
nemzeti és felekezeti megmaradás egyik zálogának tekintett közép- és
felsőoktatási intézményeiknek (losonci teológia, komáromi református
tanítóképző) puszta létjogosultsága vált kérdésessé a magyar állam keretei
között, míg a főként szociális célokat szolgáló szeretetintézmények esetében
leginkább a további működés szervezeti keretei voltak kérdésesek. Az árvaházi bizottság 1939
februárjában tartott kerületi közgyűlésen elhangzott jelentésében immáron az
intézmény nemzeti érdekeket szolgáló funkciója került előtérbe. „Árvaházunk életében
fordulópontot jelent az 1938-ik esztendő. Mert a 20 éves csehszlovák uralom
alól való boldog felszabadulás áldásokban gazdag jövőt ígér árvaházunk
számára is. Bekapcsolódunk egy nagy református magyar egyházba, szabad magyar
hazánk vérkeringésébe. Boldogan és fölemelt fővel bocsájtjuk 10 esztendős
nemzetvédő munkánkat az anyaország bírálata alá. Úgy hisszük, hogy hűségesen
sáfárkodtunk a reánk bízott javakkal, mert az elnemzetlenítésre ítélt
elhagyott árvák százait mentettük meg egyházunknak és nemzetünknek.”[85] A jelentés szerint az 1939-es esztendő legfontosabb
teendői az árvaház anyaországi református szeretetmunkába való bekapcsolása,
valamint az adománygyűjtő munkának az átszervezése, intenzívebbé tétele lett.
Tornallyay Zoltán főgondnok továbbá – a részben ugyancsak maga által
készített árvaházi jelentés optimista hangvételével szemben – félelmének is
hangot adott az intézmény esetleges megszüntetésétől tartva: „Ezt az
intézményt nem szabad megszüntetni, mert bizony van árva elég és egy
szeretetotthon sohasem válhat feleslegessé.”[86] Az intézménnyel kapcsolatban
felmerült legfontosabb kérdés az volt, hogy az árvaház a csehszlovákiai
református egyház megszűnése után melyik egyházkormányzati szerv ellenőrzése
alá kerüljön. A szeptemberben tartott gömöri egyházmegyei közgyűlésen az
árvaházi bizottság tagjai az árvaház egyházmegyei intézménnyé való
átalakítását kezdeményezték. Javaslatukat azzal indokolták, hogy az árvaház alapítása
Gömörhöz fűződött, és a fenntartási költségek nagy részét ugyancsak a gömöri
reformátusok biztosították. A javaslat hátterében főként az a félelem
húzódott meg, hogy az árvaház esetleg beolvad az Országos Református
Szeretetszövetségbe, és ezzel kiesik az irányítása azok kezéből, akik
felállításáért és fenntartásáért a múltban oly sok áldozatot hoztak, és
érzelmileg is erősen kötődtek hozzá.[87]
A gömöri egyházmegye vezetőinek a törekvését végül siker koronázta, a konvent
1940 áprilisában tartott ülésén az intézményt a gömöri egyházmegye
„felügyelete, pártfogása és védelme” alá helyezte.[88] A hatalomváltás egyes
következményei negatívan érintették az árvaházat is. A csehszlovák korona
pengőre való átváltása például érzékeny veszteséget okozott az árvaház vagyonában,[89]
ráadásul elesett az 1936-tól élvezett állami támogatástól is, és közvetlenül
a határváltozás utáni időszakban megcsappant az önkéntes adományok mértéke
is. Ezek a kiesések azonban együttesen sem veszélyeztették az intézmény
megfelelő működését. 1940-ben a tiszáninneni egyházkerület 4000 pengős
támogatást szavazott meg az árvaház javára, maga a püspök, Farkas István
pedig ugyanezen évben 2 q búzát küldött, hogy az árváknak friss kalács jusson
a karácsonyi asztalra.[90]
A gömöri egyházmegye is igyekezett minden segítséget megadni. 1941-ben több
mint 6000 pengő támogatásban részesítette az intézményt. Az árvaház ekkori
kedvező anyagi helyzetét mutatja, hogy ugyanebben az évben 20 000
pengőjét ingatlanba fektette.[91] Az árvaház bevételei a háborúba való
belépést követően hullámzást mutatnak. A pengőben kimutatott bevételek ugyan
emelkedtek, annak reálértékét tekintve azonban az infláció következtében
csökkenés regisztrálható, kivéve az 1942. évet, amikor is a „gyűjtéseket
szinte példa nélküli jó eredményekkel” zárták.[92] 4. sz. táblázat A beretkei árvaház költségvetése
1940 és 43 között, valamint 1947-ben (pengőben)[93]
A határmódosítás után valósult
meg az árvaház épületének a modernizálása is, mely az elektromos áram,
valamint a vezetékes ivóvíz bevezetését jelentette – utóbbi a Magyar a
Magyarért Mozgalom segítségével, mely 2 000 pengős támogatást folyósított a
munka kivitelezéshez.[94] 1938-tól kezdődően az árvaház
két, rendszeres időközönként napvilágot látó kiadványt is megjelentetett,
mindkettőt Gérecz Lajos szerkesztésében. Az év elején indult útjára a Beretkei Árvaház c. lap.[95]
A kiadvány az árvaház életével kapcsolatos híreket, rövid írásokat közölt,
valamint az adakozók hosszú névsorát. Mivel 1941-től az árvaház már nem
kapott lapkiadási engedélyt, így azt a továbbiakban körlevél formájában juttatták
el az olvasókhoz.[96]
Ugyancsak az 1938-as év végén látott először napvilágot a Beretkei Árvaház Kis Naptára, mely
éves rendszerességgel 1943-ig jelent meg. A naptárat 1940-ben 1500, míg
1942-ben már 3000-es példányszámban adták ki, de ilyen mennyiségben is
kevésnek bizonyult.[97] A hatalomváltás az árvaház belső
életét tekintve nem jelentett változást. Az árvákra éjjel-nappal egy,
esetenként két gondozónő felügyelt, személyük azonban gyakran változott.
Orvosi ellátásukat ekkor már Dr. Kotsis Béla gömörpanyiti orvos végezte
ellenszolgáltatás nélkül.[98]
Gérecz Lajos igazgatósága alatt nagyrészt ugyanazok a nevelési elvek
érvényesültek, melyeket még Bácsy honosított meg az árvaházban. Eszerint a
gyermekek mindennapjait a tanulás – munka – játék tevékenységi formák hármasa
határozta meg. Számos munkát ők végeztek az árvaház körül: takarítás, mosás,
favágás, kertészkedés stb.[99]
Ugyan továbbra is nagy gondot fordítottak az árvák fizikai felkészítésére is,
azonban a hangsúly a vallásos lelki nevelésen volt: „Legnagyobb gondot
fordítjuk az árvák lelki nevelésére – írta az árvaház igazgatója 1940-ben –,
mert a lélek drágább a testnél. Azt akarjuk, hogy bibliás, zsoltáros
kálvinista magyarok legyenek a beretkei árvákból.”[100] 5. sz. táblázat Az árvák száma éves lebontásban (1939–1944)[101]
Továbbra is sikeresen folyt a
nyaraltatási program. Az árvákat a szünidőben, a nyári munkák idején családok
fogadták be, ahol a segítségükért cserébe ruhát, cipőt, esetenként némi
zsebpénzt kaptak.[102]
Az árvák lelkileg is feltöltődtek a befogadó családoknál, hisz legtöbben
családias légkörben tölthették a nyarat, ahol sok szeretetet kaptak: „Hogy mennyi ez a szeretet, azt
csak úgy tudom megmérni, hogy azt mondom, hogy a gyermekek úgy emlegetik a
családokat, nálunk. Otthon voltak ők a családban. Sok családban emlegetik
könnyezve nem egyszer az árvaházba visszatért árvát […] A kicsinyek
melegséget, simogató kis kezeket visznek a családokhoz. Mesélnek, regélnek az
árvaházról, ahol oly pontos a rend. Ahol mindennap énekelnek, imádkoznak,
bibliát olvasnak, ahol megtalálják az elveszett lelket, összeforrasztják az
összetört életet. Visszatérve a kis vándorok mesélnek, regélnek a munkáról,
amit végeztek. Dicsekednek munkájuk eredményeiről. Hirdetik a nyert
szereteten keresztül, jó az ember.”[103] Hogy lelkileg milyen sokat jelentett a befogadó családok
számára is az árvák ott-tartózkodása, azt jól érzékelteti az árvaház
igazgatójának küldött egyik köszönőlevél részlete is: „Az ő [a beretkei árva
– G. V.] áldott lelke, komoly építő hite, magaviselete, magatartása,
beszédmodora, szelídsége, igaz vallásossága olyan nyomott hagyott azoknak a
lelkén, akikkel érintkezett, hogy egy leányarcot-lelket ismertek meg a bibliából,
a beretkei árvaház neveltjeiből.”[104] 1943-ben a Tiszáninneni
Református Egyházkerület püspöke, Enyedy Andor tett látogatást az árvaházban,
mely során a legmesszebbmenőkig való támogatásáról biztosította az
intézményt. „Az Urtól lett és csodálatos a mi szemeink előtt” – írta az
árvaház emlékkönyvébe.[105] Az árvaház életében a második
világháború sokáig nem éreztette hatását, de annak elhúzódásával ez
fokozatosan megváltozott. 1943-ban érkezett a hír az első beretkei árvaházban
nevelkedett árva, György Árpád haláláról.[106]
Ugyanebben az évben az árvaházi bizottság úgy döntött, hogy a maga
eszközeivel megpróbál hozzájárulni a háború okozta szenvedések enyhítéséhez,
ezért 10 hadiárva gondozását vállalta magára, a hadiárvák azonban nem
érkeztek meg az intézménybe.[107] Az árvaházi bizottság a háború
alatti utolsó ülését 1944. január 17-én tartotta Tornalján. A gyerekek még ez
évben is a szokásos módon, befogadó családoknál, rokonoknál töltötték a nyári
szünidőt, míg a tanév kezdetére annak rendje és módja szerint visszatértek
Beretkére. Az árvaház élete azonban ekkor már nem folyhatott tovább a
megszokott módon. A háborús front közeledtével Gérecz, az árvaházi bizottság
elnökével, Tornallyay Zoltánnal való egyeztetés után október 12–én értesítette
a gyermekek hozzátartozóit, hogy tekintettel a várható negatív háborús
fejleményekre „óhajuk szerint az árvákat magukhoz vehetik”. Szerették volna
elérni, hogy a harcoló csapatok megérkezésekor már egyetlen árva se
tartózkodjon az árvaházban, de minden igyekezetük ellenére novemberben a
huszonkét árvából még mindig öten ott voltak.[108]
Hármat közülük végül mégis sikerült elhelyezni, mivel a front közel volt, és
vonatok már nem jártak, gyalogosan indították őket útnak Pelsőc felé. Erről
egy visszaemlékező így számolt be: „Én másik két gyerekkel Pelsőcre
mentem gyalog. […] Ők ott maradtak, mert megtalálták azokat, akikhez mentek,
úgyhogy innen egyedül mentem tovább. Sokat sírtam, hogy milyen jó azoknak,
akiknek van kihez menni. Így sírva jutottam el Berzétére. Úgy tudtam, hogy
ott laknak a nagymamámék és testvérem, Józsika. Meg is találtam őket,
bekopogtattam hozzájuk és sírva borultunk egymás nyakába. Végre megtaláltam
én is azokat, akikhez tartoztam.”[109] Két árva, Szabó Béla és Kovács Sándor azonban így is
Beretkén maradt, őket Gérecz Lajos vette magához. Az igazgató megpróbálta
biztonságba helyezni az intézmény ingóságait, értékeit is, ezek nagy részét
az árvaház épületének a pincéjébe helyezte el.[110] A front mögötti német és magyar
csapatok hamarosan megérkeztek a faluba. Gérecz igyekezett a katonákat távol
tartani az árvaház épületétől. Az előrenyomuló szovjet csapatok december
17-én elfoglalták a közeli Tornalját, majd a következő napokban elkezdték lőni
Beretkét. Gérecz ebben az időben családjával és a két árvával az iskola
udvarán található szivattyúházban húzta meg magát. Mikor a falu a közvetlen
harcok színterévé vált, elhagyták menedékhelyüket, és mintegy hatvan falusi
lakossal együtt egy közeli erdei sziklabarlangban találtak menedéket. Ekkor
már megkezdődött a pusztítás az árvaház épületében is. A katonák feltörték a
pince bejáratát, és elvitték az ott elraktározott értékeket. Öthetes ágyúzás
után január 12-én végül a szovjet csapatok elfoglalták Beretkét. „Azonnal
hazatértünk – idézi fel később ezt az időszakot az egykori igazgató. –
Mindenütt csak romokat találtam. Sírva láttam életem minden munkájának
vesztét.”[111] Gérecz azonnal hozzálátott a
romok eltakarításához. Ugyan egy gránát az árvaházi főépület tetőzetében
robbant fel, ennek ellenére az épület viszonylag épségben megúszta a front
átvonulását.[112]
Ez kizárólag annak volt köszönhető, hogy az árvaház közvetlen közelében
található két templom, a katolikus és a református felfogták a lövedékek nagy
részét, igaz, azokból jóformán csak négy fal maradt. Egy 1947-ben írt
jelentése szerint a háború folyamán az épületben 62 210 pengő, azaz 124 420
Kč értékű kár keletkezett. Ezt jóval meghaladta a belső berendezésben
elszenvedett veszteség, mely 358 253 Kč-t tett ki.[113] Az árvák a háború befejeztével
ugyan már nem tértek vissza az árvaházba, de Gérecz igyekezett továbbra is
figyelemmel kísérni sorsukat, és lehetőség szerint segíteni nekik. Az árvaház
készpénzben levő vagyonából több árvát vagy más rászoruló személyt is
segélyben részesített.[114] Gérecz Lajost 1947-ben
Málnapatakra nevezték ki tanítónak, ezért az egyházmegye Lenkey Lajos esperes
vezetésével szeptember 30-án egy bizottságot küldött ki az árvaház ingó és
ingatlan vagyonának az átvételére. Az átvételi jegyzőkönyv szerint a régi
igazgató lemondását követően ideiglenesen Borza Zoltánra bízták az intézmény
vezetését mindaddig, míg nem történik meg egy rendes igazgató kinevezése. A
helyi lelkész utasítást kapott az épületen keletkezett háborús károk kijavítására
is.[115]
Az egyházmegye tehát ekkor még bízott az árvaház újraindításában, melyet
azonban a bekövetkező politikai változások már nem tettek lehetővé. Gérecz még 1946-ban kijavíttatta
az árvaház tetőzetében keletkezett károkat,[116]
mely további kisebb javítások után lakhatóvá vált, így Borza Zoltán lelkész
családjával a szintén találatot kapott lelkészlakból ide költözhetett. Ők
1944-ben a front közeledtére elhagyták a falut, és csak 1947-ben tértek
vissza. 1949 novemberéig laktak az árvaház épületében, majd Géreczhez
hasonlóan ők is távoztak Beretkéről.[117] Az árvaház kastélyépületét a
kommunista hatalomátvételt követően államosították. Az ötvenes évek elején
bányászati igazgatóság székelt benne, később a helyi óvodának, majd egy
üzletnek adott otthont. A református egyház a rendszerváltás után visszakapta
az épületet, melynek falain még mindig láthatóak a második világháború
nyomai. Jelenleg egy roma család lakik benne, de a megfelelő karbantartás
hiányában állaga évről évre romlik. Időnként ugyan születnek elképzelések az
egykori kastélyépület felújítására és hasznosítására – legújabban
turistaházzá való átalakítása merült fel –, de ezek megvalósítása egyelőre
még várat magára. |
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
* Tanulmányunk az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszéke
doktori képzése keretében készülő disszertáció egyik fejezetének rövidített
változata.
[1] Rencsok
Béláné: Jó kezekben volt az árvaház. In: Kálvinista Szemle, 2009. 1. sz. (továbbiakban: Rencsokné, 2009.) 4. p.; Borza Zoltán: Volt egyszer egy árvaház.
In: Kálvinista Szemle, 2007. 1. sz.
3-4. p. (továbbiakban: Borza,
2007.); Bácsy Gyula, Bácsy Gyuláné sz. Kolozsváry Erzsébet. In: Itt viharzott át felettünk… Református lelkész-önéletrajzok
Kárpátaljáról és Partiumból, 1942-ből. I. köt. Szerk.: Szabadi István. Debrecen, 2008. (továbbiakban: Szabadi, 2008.) 14-48. p.
[2] Magda
Sándor: A rimaszombati leánykör. In: Református
Egyház és Iskola, 1928. 20. sz. 1–3. p.
[3] Bácsy Gyula (1873-1943) lelkész,
árvaházi igazgató. Szolgálatát 1897-ben kezdte, több kárpátaljai gyülekezet,
majd 1925-től a Kárpátaljai Egyházkerület missziós lelkésze. Később beretkei
(1928-1935), majd a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerület missziós lelkésze
(1928-31), később a beretkei árvaház igazgatója (1929-35). 1935-ben
visszaköltözött Kárpátaljára, ahol a munkácsi és a nagyszőlősi árvaházak
igazgatója, illetve püspöki titkár (1935-39). Galo
Vilmos: Arcképek a Beretkei Református Árvaház történetéből. In: Gömörország, 2011. 3. sz. (továbbiakban:
Galo, 2011.) 37-40. p.
[4] Ez idő szerint a konvent elnöki
tanácsának és a tiszáninneni egyházkerület elnökségének a tagjait ugyanazon
személyek alkották.
[5] Pálóczi-Czinke
István: Kérő szó a református árvaház érdekében. In: Református Egyház és Iskola, 1928. 21.
sz. (továbbiakban: Pálóczi-Czinke, 1928.)
1–2. p.
[6] A Szlovenszkói és Kárpátaljai
Egyetemes Ref. Egyház Konventje Rozsnyón 1928. évi május hó 31-én tartott
rendkívüli ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Patay
Károly. H. n., 1929. (8) 5. p. Megjegyzés: Az egyházmegyei,
egyházkerületi és konventi jegyzőkönyvekre való hivatkozáskor első helyen
(zárójelben) a napirendi pont száma szerepel, s ezt követi az oldalszám.
[7] Kövér
Árpád: Cselekedjünk! In: Református
Egyház és Iskola, 1928. 27. sz. 2-3. p.
[8] A Gömöri Református Egyházmegye
1928. évi július hó 30-án Szalócon tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1928.
(továbbiakban: Csabay, 1928.) (14)
23. p.
[9] Tornallyay Zoltán (Tornalja, 1882
– Tornalja, 1946) földbirtokos, építészmérnök, református egyházkerületi
főgondnok. Iskoláit Tornalján, Gömörön és Losoncon végezte. Építészmérnöki diplomát
a budapesti műegyetemen szerzett 1905-ben, majd ugyanitt négy évig volt
tanársegéd. Ezt követően Takáts Lászlóval közösen tervezői irodát nyitott a
fővárosban, és 1914-ig itt dolgozott. 1914 és 18 között katonai szolgálatot
teljesített, majd a háború végével visszaköltözött Tornaljára, ahol élete
végéig aktív közéleti szerepet játszott. 1922 és 29 között a Gömöri Református
Egyházmegye gondnoka, 1929 és 39 között a Szlovenszkói Tiszáninneni Református
Egyházkerület főgondnoka volt. Ld.: Galo
Vilmos: Tornallyay Zoltán, az építész és közéleti ember. In: Gömörország, 2005. 2. sz. 28–39. p.
[10] Csabay,
1928. (3) 6. p.
[11] Csabay, 1928. (14) 24. p.
[12] Pálóczi-Czinke,
1928. 2. p. Végül az árvaház csak Pálóczi-Czinke vallástani könyveinek a
jövedelmét kapta meg. Ld. Az árvaház pénzügyi helyzete c. fejezetet
[13] Bácsy
Gyula: Cselekedet. In: Református
Egyház és Iskola, 1928. 34. sz. 1. p.; Ungi Református Egyházmegye 1928.
évben tartott rendes köz- és bírósági üléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Kőmíves Sándor. H. n., 1929. 30. p.
[14] A Szlovenszkói Tiszáninneni
Református Egyházkerület Kassán, 1928. évi november hó 11. és 12. napján
tartott lelkészszenteléssel egybekötött rendes közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Péter Mihály. H. n., 1929.
(4) 9. p.
[15] Uo.
[16] L. Tornallyay Margit (Tornalja,
1879 – Rozsnyó, 1957) földbirtokos. Iskoláit szülővárosában és Budapesten
végezte. 1910-ben férjhez ment Laszkáry Gyula miniszteri fogalmazóhoz, de
hamarosan elváltak. A fővárosból hazatérve Beretkére költözött, és élete végéig
itt élt. Galo, 2011. 43. p.
[17] Bácsy
Gyula: A beretkei református árvaház keletkezése. In: A Szeretet Naptára
az 1930-ik évre. H. n., 1929. 112–113. p.
[18] Szabadi,
2008. 33–34. p.
[19] A Gömöri Református Egyházmegye
1928. évi december hó 5-én Tornalján és 1929. évi január hó 15-én Pelsőczön
tartott rendkívüli közgyűléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1929. (17) 12–13. p.
[20] A bizottság Bácsy Gyula missziós
lelkésszel egészítette ki magát. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Ref.
Egyház Egyetemes Konventje 1928. évi december 13-án, Kassán tartott rendes
ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Patay
Károly. H. n., 1929. (20) 23. p.
[21] Uo. 27-28. p.
[22] Bácsy
Gyula: Adatok árvaházunk történetéhez. In: Református Egyház és Iskola, 1929. 33. sz. (továbbiakban: Bácsy, 1929.) 5. p.
[23] Bácsy,
1929. 4–5. p.
[24] Barna
Béla – Tornallyay Zoltán – Dr. Kovács László – Dusza János – Dr. Kathona László
– Boza Lajos – Bácsy Gyula: Bizottsági
jelentés a beretkei ref. árvaházról. In: Református
Egyház és Iskola, 1930. 19. sz. (továbbiakban: Barna et al., 1930.) 5. p.
[25] Az átalakítási munkálatokért 1929
végéig 83 547 Kč-t fizettek. Barna et
al., 1930. 4. p.
[26] Beretke felé... In: Református Egyház és Iskola, 1929. 17.
sz. 9. p. Fennmaradt Bácsyról, hogy adománygyűjtő útjai során meglehetősen
rövid prédikációkat tartott, és ha ezt szóvá tették neki, akkor azt felelte.
„Magyar ember kolbászból hosszút szeret, prédikációból rövidet.” Ld.
Keresztyének humora. (Beküldte: Erdélyi Zoltán Léváról.) In: Református Újság, 2008. 4. sz. 4. p.
[27] A Gömöri Református Egyházmegye
Pelsőczön 1929. évi október hó 16-án tartott rendes és Tornalján, 1929. évi
december hó 19-én tartott rendkívüli közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1930. (továbbiakban: Csabay, 1930.) (7) 16. p.
[28] Csabay,
1929. (7) 16. p.
[29] Bácsy,
1929. 5–6. p.
[30] Hírek
a Beretkei Árvaházból. In: Református
Egyház és Iskola, 1929. 43. sz. 11. p.
[31] Hírek
a Beretkei Árvaházból. In: Református
Egyház és Iskola, 1930. 31. sz. 4. p.
[32] Csabay,
1930. (10) 30. p.
[33] Csabay,
1930. (7.) 16. p. A későbbiekben a helyzet némileg megváltozott, és értelmiségi
szülők árvái is kerültek az intézménybe. 1933-ban 39 gyermek közül 1
tisztviselő, 2 tanítók árvája volt. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református
Egyetemes Konvent Losonczon 1934. évi június hó 27-én tartott rendes ülésének
jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly.
H. n., 1935. (továbbiakban: Soós,
1935.) (Melléklet az 56. számhoz) 167. p.
[34] A Szlovenszkói és Kárpátaljai
Református Egyetemes Konvent Kassán, 1931. évi március hó 18-án tartott rendes
ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Dusza
János. H. n., 1932. (továbbiakban: Dusza,
1932/a.) (35) 62. p.
[35] 1934-ben 5 gyermek került így
vissza családjához. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyetemes Konvent
Kassán, 1935. évi május hó 23-án tartott rendes ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly. H. n., é. n. [1935.]
(továbbiakban: Soós, 1935/a.) (40)
50. p.
[36] A Szlovenszkói és Kárpátaljai
Református Egyetemes Konvent Kassán, 1936. évi október hó 15-én tartott rendes ülésének
jegyzőkönyve. Szerk.: Soós Károly.
H. n., é. n. [1936.] (továbbiakban: Soós,
1936.) (40) 50. p.
[37] Soós,
1936. (I. sz. melléklet) 109. p.
[38] A Gömöri Református Egyházmegye
Rozsnyón 1930. évi szeptember hó 12-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1931.
(továbbiakban: Csabay, 1931/a.)
(Függelék) 105. p.; A Gömöri Református Egyházmegye Rozsnyón, 1932. évi
augusztus hó 31-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Csabay Pál. H. n.. 1932. (továbbiakban: Csabay, 1932.) (106) 96. p.; A Gömöri
Református Egyházmegye 1936. évi június hó 4-én Tornalján tartott rendes
tavaszi – és 1936. évi szept. hó 17-én Tornalján tartott rendes őszi
közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey
Lajos. H. n., é. n. [1936.] (10) 31. p.; A Gömöri Református Egyházmegye
1937. évi június hó 10-én Rimaszombatban tartott rendes tavaszi – és 1937. évi
szeptember 23-án Tornalján tartott rendes őszi közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Lenkey Lajos. H. n., é. n.
[1937.] (továbbiakban: Lenkey,
1937.) (10) 32. p.; Gérecz Lajos:
A beretkei református árvaházból. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1939.
Beretke, é. n. [1938.] (továbbiakban: Gérecz,
1938.) 39. p.; Dusza, 1932/a. (35)
62. p.; Soós, 1935. (Melléklet az
56. számhoz.) 166. p.; Soós, 1935/a.
(40) 49. p.; Hírek a Beretkei Árvaházból. In: Szeretet, 1933. 10. sz. 5. p.
[39] Hírek. In: Református Egyház és Iskola, 1936. 5. sz. 7. p.
[40] Jelentés a beretkei református
árvaház 1937. évi működéséről. Sárospataki Református Kollégium Levéltára. Felvidék,
Püspöki irattár, 1938. PF 26. 1. 143. 1. p.
[41] Gérecz Lajos (Beje, 1902 –
Tornalja, 1990) iskolai és árvaházi igazgató. Iskoláit Bejében és Sajógömörön,
a tanítóképzőt Sárospatakon végezte. Barkán, Almágyban, Szkároson, majd
1930-tól Beretkén volt tanító, utóbbi helyen iskolaigazgató, árvaházi
helyettes, majd rendes igazgató. 1950 és 54 között a tornaljai nyolcosztályos
magyar tannyelvű középiskola élén állt. Súlyos infarktuson esett át, ezért
1954-ben nyugdíjazták. Galo, 2011.
42-43. p.
[42] Az Árvaházi Bizottság tagjai
1930-ban: Barna Béla – gömöri egyházmegyei gondnok, a bizottság elnöke,
Tornallyay Zoltán – tiszáninneni egyházkerületi főgondnok, dr. Kovács László –
konventi ügyész, Dusza János – gömöri egyházmegyei esperes, Dr. Kathona László gömöri egyházmegyei tanácsbíró, Boza Lajos
– tanító, egyesületi elnök, Bácsy Gyula – árvaházi igazgató. Barna et al., 1930. 6. p.
[43] Soós,
é. n./b. (I. sz. melléklet az 51. számhoz) 110. p.
[44] A Szlovenszkói és Kárpátaljai
Református Egyetemes Konvent 1932. évi március hó 17-én Ungvárott tartott
rendes gyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Dusza
János. H. n., 1932. (továbbiakban: Dusza,
1932/b.) (3. sz. függelék) 87. p. A határozatot a megyék többsége nem
teljesítette.
[45] Csabay,
1931/a. (9) 28. p.
[46] A Gömöri Református Egyházmegye
1935. évi augusztus hó 29-én Hanván tartott – esperesi beiktatási ünnepéllyel
egybekötött – őszi rendes közgyűlésének
jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey Lajos.
H. n., é. n. [1935.] (17) 59. p.
[47] A Szlovenszkói Tiszáninneni
Református Egyházkerület Kassán 1935. évi október hó 24-én tartott rendes
közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Szőke
István. H. n., 1935. (továbbiakban: Szőke,
1935.) (94) 134. p.
[48] Abaúji Ref. Egyházmegye évi 120–120
Kč/lelkész, tanító (1929/29. sz. határozat), az Ungi Ref. Egyházmegye évi 60–60
Kč/lelkész, tanító és
[49] Csabay,
1931/a. (9) 11. p.
[50] A Gömöri Református Egyházmegye
Tornalján 1931. évi október hó 9-én tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Csabay Pál. H. n., 1931.
(továbbiakban: Csabay, 1931/b.)
(3. sz. függelék) 107. p.
[51] A Gömöri Ref. Egyházmegye a
korábban önként jegyzett, de be nem fizetett adományok befizetésére két év haladékot
adott, míg a rendszeres évi járulék utáni hátralékra évi 6%-os kamatot vetett
ki. Csabay, 1931/b. (11) 13. p.
[52] Csabay,
1932. (35) 34-35. p.
[53] Szőke,
1935. (94) 134. p.
[54] A Gömöri Református Egyházmegye 1935.
évi június hó 3-án Tornalján tartott rendes tavaszi – és 1935. évi augusztus hó
29-én Hanván – esperesi beiktatási ünnepéllyel egybekötött – őszi rendes
közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Lenkey
Lajos. H. n., é. n. [1935.] (30) 42. p.
[55] Lenkey,
1935. (31) 51–52. p.
[56] 1938-ban az ún. Czinke-alap
mintegy 64 000 Kč, vagyis 10 000 pengő értéket képviselt. A Gömöri Református
Egyházmegye 1939. szeptember hó 21. napján Tornalján tartott évi rendes
közgyűlé-sének s bírósági üléseinek jegyzőkönyve. Szerk.: Konkoly-Th.[ege] István. H. n., é. n.
[1939.] (továbbiakban: Konkoly-Thege.,
1939.) (III. függelék) 124. p.
[57] Soós,
1936. (1. sz. melléklet) 110. p.
[58] Soós,
1935. (Melléklet az 56. számhoz) 172. p.
[59] Árvaest Gömörben. In: Református Egyház és Iskola, 1938.12.
sz. 4–5. p.
[60] A Szlovenszkói Tiszáninneni
Református Egyházkerület Kassán 1937. évi november 4-én Kassán tartott rendes
közgyűlésének jegyzőkönyve. Szerk.: Kőmíves
Sándor. H. n., 1938. (14) 79. p.
[61] Dusza,
1932/a. (1. sz. melléklet) 133–134. p.
[62] Soós,
1935. (Melléklet az 56. számhoz) 173. p.; Soós,
1935/a. (40) 54. p.; Soós, 1936.
(Melléklet az 51. számhoz) 114. p.; A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református
Egyetemes Konventje Komáromban, 1937. évi április hó 14-én tartott rendes
ülésének jegyzőkönyve. Szerk.: Czeglédy
Pál. H. n., 1937. (továbbiakban: Czeglédy,
1937.) (29) 30. p.
[63] Csabay,
1932. (107) 98-99. p.
[64] Soós,
1935. (Melléklet az 56.számhoz.) 171. p.
[65] Soós,
1935. (Melléklet az 56. számhoz) 170. p. Az árvaháznak 1936-ban 2 206,55 Kč bevétele
származott a perselypénzből. Czeglédy,
1937. (29) 30. p.
[66] Dusza,
1932/a. (35) 63. p.
[67] Czeglédy,
1937. (29) 30. p., A Felvidéki Tiszáninneni Református Egyházkerület 1939. évi
február 2. napján Sátoraljaújhelyen tartott rendes közgyűlésének jegyzőkönyve.
Szerk.: Kőmíves Sándor. H. n.,
1939. (továbbiakban: Kőmíves,
1939.) (17) 78. p.
[68] Dusza,
1932/a. (35) 66. p.
[69] A Barsi Református Egyházmegye
1934. évi közgyűlési és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., 1934. (10) 71. p.; A Barsi
Református Egyházmegye 1935. évi közgyűlési- és bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor. H. n., é. n. (17) 60.
p.; A Barsi Református Egyházmegye 1936. évi közgyűlési és bírósági
jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási Sándor.
H. n., 1936. (14) 47–48. p.; A Barsi Ref. Egyházmegye 1937. évi közgyűlési és
bírósági jegyzőkönyve. Szerk.: Agyagási
Sándor. H. n., 1937. (19) 46–47. p.
[70] Barna
et al., 1930. 19. p.; Dusza,
1932/a. (11. és 13. sz. melléklet) 174-177. p.; Csabay,
1932. (106) 97. p.; Soós, 1935.
(Melléklet az 56. számhoz) 171. p.; Soós,
1935/a. (40) 54-55. p.; Soós,
1936. (II. sz. melléklet az 51. számhoz) 114-115. p.; Czeglédy, 1937. (29) 29 p.; Konkoly-Thege.,
1939. (III. sz. függelék) 125. p.
[71] Barna
et al., 1930. 19. p.; Dusza,
1932/a. (11. sz. melléklet) 174. p.; Csabay,
1932. (106) 97. p.; Soós, 1935.
(Melléklet az 56. számhoz) 176-177. p.; Soós,
1936. (II. sz. melléklet) 117. p.
[72] Csabay,
1931/a. (9) 20. p.
[73] Soós, 1935.
(Melléklet az 56.számhoz) 168. p.; Soós,
1935/a. (40) 51. p.
[74] Csabay,
1932. (106) 96. p. A beretkei és a gömöri iskoláról és tanárairól a vonatkozó
időszakra ld.: Hegedűs Gyula: Így váltam pedagógussá – s tanárként
tanítvánnyá. In: Üzenet az iskolának. Bp., 1973. 131–140. p.
[75] Soós,
1935. (Melléklet az 56. számhoz) 168. p.
[76] Soós,
1935/a. (40) 50. p.
[77] Gérecz,
1938. 40–41. p.
[78] Csabay,
1931/a. (9) 11. p.
[79] Soós,
1935. (Melléklet az 56. számhoz) 170. p.
[80] Csabay,
1931/a. (9) 13. p.
[81] A Szlovenszkói Tiszáninneni Református
Egyházkerület 1930. évi október hó 9-én Kassán megtartott rendes közgyűlésének
jegyzőkönyve. Szerk.: Magda Sándor.
H. n., 1930. (15) 84. p.
[82] Dusza,
1932/a. (2. számú melléklet) 159. p. A Nehézy Károly kezdeményezésére alapított
marcelházi árvaház 1928. április 2-án nyitotta meg kapuit 2 árvával. 1931-ben
az árvaház a Léva mellett fekvő Kiskoszmályba költözött. 1934-ben a Barsi
Református Egyházmegye tulajdonába került az intézményt.
[83] Lásd a 3. sz. táblázatot.
[84] Kőmíves,
1939. (8) 36. p.
[85] Konkoly-Thege.,
1939. (III. sz. függelék) 123. p.
[86] Kőmíves,
1939. (2) 9. p.
[87] Konkoly-Thege.,
1939. (63) 116. p.
[88] A Magyarországi Református Egyház
Egyetemes Konventje Budapesten, 1940. évi április hó 17–19. napjain tartott
ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1940. (továbbiakban: Konvent, 1940.) (59) 59. p.
[89] A csehszlovák koronát 7:1 arányban
váltották át pengőre, mely az utóbbinak kedvezett.
[90] Konvent, 1940. (105) 78. p.
[91] A Magyarországi Református Egyház
Egyetemes Konventje Budapesten, 1942. évi május hó 6–7. napjain tartott
ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1942. (továbbiakban: Konvent, 1942.) (327) 405. p.
[92] A Magyarországi Református Egyház
Egyetemes Konventje Budapesten, 1943. évi május hó 19–20. napjain tartott
ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1943. (továbbiakban: Konvent, 1943.) (320) 432. p.
[93] A Magyarországi Református Egyház
Egyetemes Konventje Budapesten, 1941. évi május hó 6–8. napjain tartott
ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1941. (továbbiakban: Konvent, 1941.); Konvent,
1942. (327) 405. p.; Konvent, 1943. (320) 432. p.; A Magyarországi Református
Egyház Egyetemes Konventje Budapesten, 1944. évi május hó 4. napján tartott
ülésének jegyzőkönyve. Bp., 1944. (79) 96. p.
[94] Konvent, 1941. (56) 56. p.; Gérecz Lajos: Árvaházunk élete az elmult
évben. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára, 1940. Beretke, é. n. [1939.] 31. p.
A mozgalom célja az első bécsi döntés következtében Magyarországhoz csatolt
területek anyagi megsegítése volt.
[95] A
beretkei árvaház újságja. In: Református
Egyház és Iskola, 1938. 5. sz. 7. p.
[96] [Gérecz
Lajos:] Kedves Testvérünk! In: Körlevél
a Beretkei Árvaház Jótevőihez, Pártfogóihoz, Barátaihoz. 1941. február 1.
1. p.
[97] Konvent, 1943. 320. p.
[98] Gérecz
Lajos: Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: Beretkei Árvaház Naptára, 1943. Beretke, é. n. [1942.] (továbbiakban:
Gérecz, 1942.) 39. p.
[99] Gérecz,
1942. 38–39. p.
[100] Gérecz
Lajos: Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: A Beretkei Árvaház
Kis Naptára, 1941. Beretke, é. n. [1940.] 34. p.
[101] Konvent, 1941. (56) 56. p.;
Konvent, 1941. (105) 78. p.; Konvent, 1942. (327) 405. p.; Gérecz, 1942. 38. p.; Konvent, 1944.
(79) 96. p.; Gérecz Lajos:
Jelentés a beretkei ref. árvaház helyzetéről 1944 januárjától. 1947. augusztus
20. [Kézirat.] – Gérecz Lajosné tulajdonában. (továbbiakban: Gérecz, 1947.) 1. p.
[102] Gérecz,
1942. 31. p.; [Gérecz Lajos:]
Árvaházunk élete az elmult év folyamán. In: A Beretkei Árvaház Kis Naptára,
1942. Beretke, é. n. [1941.] (továbbiakban: Gérecz,
1941.) 39. p.
[103] Gérecz,
1942. 40. p.
[104] Gérecz,
1941. 39–40. p.
[105] Gérecz,
1943. 37. p.
[106] Munkácson töltötte katonai
szolgálatát, mikor megbetegedett. Tuberkulózissal szállították a budakalászi
szanatóriumba, ahol azonban már nem tudtak rajta segíteni. Gérecz, 1943. 42. p.
[107] Konvent, 1943. (320) 432. p.
[108] Gérecz,
1947. 1. p.
[109] Rencsokné,
2009. 4. p.
[110] Gérecz,
1947. 1–2. p.
[111] Gérecz,
1947. 2. p.
[112] Gérecz,
1947. 2. p.
[113] Gérecz,
1947. 3. p.
[114] Gérecz,
1947. 3. p.
[115] Jegyzőkönyv. Felvétetett Beretkén
1947. szeptember 30-án, a beretkei ref. árvaház átadása és átvétele ügyében. – Gérecz
Lajosné tulajdonában. 1-2. p.
[116] Gérecz,
1947. 2. p.
[117] Borza,
2007. 4. p.