Vissza a tartalomjegyzékhez

13. évfolyam
1. szám
A. D.
MMXII

Udvarvölgyi Zsolt:
Memoár szilánkok Bangha Béláról, Griger Miklósról
és Prohászka Ottokárról

 

 

Meskó Zoltán (1883-1959) a két világháború közötti magyar politikatörténet sajátos életutat befutó alakja volt. Katonatisztként kezdte pályafutását, amelyet 1917-ben politikusként folytatott 1944-ig. Rövid ideig több államtitkári funkciót is betöltött (kisgazdaügyi, földművelésügyi, ill. belügyi), majd 1920-ban a Kisgazdapárt megszervezésében volt kiemelkedő szerepe. A húszas években kisgazdapárti, majd egységes párti képviselőként a Parlament falai között és egyéb fórumokon is aktív politikai és közéleti tevékenységet folytatott. Csipkelődő, élcelődő megjegyzései, anekdotázásai könyv formájában is megjelentek.[1] A kötetből egy mikszáthi figura, egy aktív és befolyásos, ugyanakkor szórakoztató és mindenből tréfát űző politikus képe bontakozik ki. A harmincas években egyre inkább antiszemitává vált, szónoklataiban és interpellációiban is radikalizálódott, a magyar nyilasmozgalom egyik előfutáraként lépett fel. 1932. június 16-án a Parlament falai között jelentette be a Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt megalakulását.

Bár a magyar szélsőjobboldali pártokról, különösen a nyilasokról számtalan könyv és tanulmány látott napvilágot, Meskóval történeti irodalmunk alig foglalkozott. Részletes feldolgozás is a konkurens mozgalomról, a Böszörmény Zoltán által vezetett kaszáskeresztesekről készült. Magyarországon a harmincas évek kezdetén alakultak meg az első számottevő nemzeti szocialista pártocskák. Ezt megelőzően csak teljesen jelentéktelen kezdeményezések bukkantak fel (fasiszta pártok, nemzeti pártok). A Parlamentben elsőként Meskó Zoltán képviselő lépett fel nemzeti szocialista programmal.

Doktori értekezésem[2]végén függelékként publikáltam Meskó Zoltán két fiának, ifj. Dr. Meskó Zoltánnak[3] és Meskó Lajosnak[4] a visszaemlékezéseit, feljegyzéseit. A Horthy-korszak memoárirodalma már számos esetben szolgáltatott kiegészítő információkat a történettudomány számára. A két Meskó testvér írása azonban sajátos szemszögből, a felnövekvő és apját mindenben követő gyermek perspektívájából vetíti elénk egy nem szokványos életút apró és jelentős állomásait. Az írásokban sajátosan keveredik a családi história a huszadik századi Magyarország sorsfordító eseményeivel.

Meskó Lajos (1911-2008) piarista paptanár a kilencvenes években az Egyesült Államokban vetette papírra lírikusabb stílusban íródott, kissé csapongó, indulatoktól sem mentes visszaemlékezéseit. A 11 oldalas, sűrűn teleírt kézirat híven tükrözi egy konzervatív, hithű, elveihez mindvégig ragaszkodó és emigrációba kényszerült ember nézeteit.[5] Ifj. dr. Meskó Zoltán (1908-1989?) jogász, politikus apjának már a pártszervezésben és az ideológiai munkában is hű segítőtársa volt. Elfogultságoktól sem mentes memoárjait 1979 júliusában diktálta le Rómában egy családi összejövetelen. A 16 oldalas gépelt iratban a szikárabb stílusú, pontos és tényszerű adatközlő részek sajátosan keverednek a szubjektív kommentárokkal. Mindkét memoár tartalmaz érdekes és mindeddig ismeretlen visszaemlékezéseket a korszak jelentős egyházi személyiségeiről, különösen Bangha Béláról,[6] Griger Miklósról[7] és Prohászka Ottokárról.[8] Ezeket talán nem érdektelen forrásközlésként is közreadnunk. Véleményem szerint fontos adalékként szolgálhatnak a prominens keresztény pap-politikusokról a jelenlegi mainstream egyháztörténeti kutatás[9] által alkotott kép objektívebbé tételéhez. A szövegen csak minimális stilisztikai és helyesírásbeli javításokat végeztünk:

 

„A kereszténypárt is sokkal szociálisabb volt 1920-ban, mint később! Harcias népi reformokért főleg Prohászka (ekkor Székesfehérvár képviselője és püspöke) és Griger Miklós küzdött. Meskó Zoltán külön állt tőlük, nem követte legitimizmusukat, és nem bízott a főúri-főpapi kapcsolataikban; igazolta a jövő!...”[10]

 

„1920-28 körül a Falu Szövetség ügyvezető elnöke, a hivatalos elnök maga a nagy Prohászka Ottokár, aki persze nem sokat folyhatott bele a szövetség működésébe, de egymás mellett ültek sokat. Meskó Zoltán mély tisztelettel és olykor tanácsadólag is bánt az idősödő, szent püspökkel. Prohászka politikai fondorlatokban idealistán járatlan volt. Meskó Zoltán »súgott« neki.”[11]

 

„Rengeteg harc, meghurcoltatás, rágalom érte, keresztény és zsidó oldalról! A kereszténypárti Nemzeti Újság dühösen támadta kezdettől. Buzgó katolikus felesége is nyugtalanította: »Az újpogány Hitler elveit követi?« Meskó Zoltán szépen átgyalogolt Bangha páterhez, úgy 33-ban, és hosszasan tárgyalt – teljes megegyezéssel! (…) Bangha Béla helyeslése megnyugtatta jó feleségét is.”[12]

 

„A hungarizmus szó Prohászkáé, Meskó idézte először egy »felekezetelleni izgatásért« ráakasztott pörében: Prohászka: »Uraim, azt mondják, ez antiszemitizmus?! Nem! Ez hungarizmus. A magyarnak és kultúrájának is jogai vannak önnön hazájában, amint bárki más népnek.«”[13]

 

„A tárgyaláson pár zsidó tanú lépett föl mellette, hogy emberségesen bánt velük. Bálint István, a Pesti Újság szerkesztője kikeresztelkedett volt. Mikor nyilas testvérek kifogásolták, Meskó Zoltán azt felelte: »Ha jó volt a mi Urunk Jézus Krisztusnak, jó kell, hogy legyen Meskó Zoltánnak is!« Olykor így fogalmazta: »Ha jó volt Bangha páternak…« Mert a harcias zsidó szellemet támadó Bangha páter keresztelte ki, tehát őszinte megtérését föl lehet tenni. Ez a Bálint is kiállt a perben.”[14]

 

„Mint külföldi magyar lett pártunk tagja ő is, egy Rátz nevű külföldi magyar is.  Ezt én vittem megbeszélésre P. Banghához; akinek nem volt rossz véleménye a mozgalomról, ekkor már súlyos beteg volt, fehérvérűségben. Rátzot összehoztam Banghával, mert a vezető egyházi ember véleményét akarta tudni. Bangha nem tartotta keresztény-ellenesnek a mozgalmat, megkülönböztette Hitlerétől!”[15]

 

„Apánk alapvetőleg a kereszténypárthoz tartozott volna, ha ezek komolyan képviselik a szocializmust, a szegénység érdekeit. Sok kereszténypártival jóban volt, a legitimista kereszténypárti Griger Miklóssal nagyon jóban. Ez a Griger bátor, a népért harcoló, szókimondó ember volt, derék katolikus pap. Gömbös szemébe vágta annak idején: »Hazudott, hazudott, hazudott!« – Gömbös ugyanis azt mondta, addig nem lesz ház-feloszlatás, amíg az általános-titkos szavazatot törvénybe nem iktatták. Nem tartotta meg ezt! Mert egyszer csak bejön a parlamentbe, az ülés vége felé, fölemeli a kezét, hogy szólni akar, szót kér. A miniszterelnöki székéből fölment a jegyzőhöz és átadta neki a Kormányzó leiratát: hogy az országgyűlés elnapolja magát. Mindenki föllélegzett, mert féltek a föloszlatástól…A felolvasás után még egyszer csak odamegy és átad egy másik leiratot: most már a feloszlatásról szólót! Az öreg Griger kikelt magából, a pad tetejére ugrott és úgy kiáltotta: »Hazudott, hazudott, hazudott!« De Gömbös oda se hederített rá.”[16]

 

 

a cikk elejére,

 

a vissza a tartalomjegyzékhez,

 



[1] Meskó Zoltán vidám históriái. Elmondja a T. Ház folyosóján. Összegyűjtötte: Vidor Gyula. Bp., 1925.

[2] Udvarvölgyi Zsolt: Meskó Zoltán: egy politikusi pályakép. Miskolc, 2008. (Kézirat. PhD-értekezés. Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Irodalomtudományi Doktori Iskola.) (továbbiakban: Udvarvölgyi, 2008.)

[3] Meskó Zoltán-Gyula emlékezései II. (Diktálta 1979 júliusában, Rómában.) Kézirat.

[4] Meskó Zoltán. (Meskó Lajos piarista paptanár visszaemlékezése édesapjáról.) Egyesült Államok, 1996. Kézirat.

[5] Felsővályi Ákos: Elhunyt Meskó Lajos Géza piarista szerzetes. In: Magyar Kurír, 2008. október 17. Online: www.magyarkurir.hu [2011. november.]

[6] Bangha Béla (Nyitra, 1880 – Budapest, 1940) jezsuita szerzetes, politikus, hitszónok. 1895-ben belépett a jezsuita rendbe, 1909-ben szentelték pappá. Az I. világháború előtt és alatt Budapesten és Canterburyban működött. 1913-ban megalapította és 1923-ig szerkesztette a Magyar Kultúra c. folyóiratot. 1918-ban Baranyay Lajossal és Buttykay Antallal létrehozta a Központi Sajtóvállalatot. 1922-ben előadásokat tartott Hollandiában és Észak-Amerikában, 1934-ben pedig Dél-Amerikában. 1923 és 1926 között Rómában a Mária-Kongregációk központi lapját szerkesztette. Az Actio Catholica egyik alelnöke és a Katolikus Lexikon főszerkesztője volt.

[7] Griger Miklós (Körmöcbánya, 1880 – Budapest, 1938) római katolikus pap, országgyűlési képviselő, szociálpolitikus. A budapesti egyetem teológiai karán szerzett doktori oklevelet. Jánosréten, Bakonysárkányban, Sóskúton, végül 1930-tól Bicskén volt plébános. 1920-tól nemzetgyűlési képviselő, 1926-ban keresztényszocialista programmal a csornai kerületben választották meg. Parlamenti beszédeiben bírálta a kormány működését. Megalapította a legitimista Nemzeti Néppártot, pártjának programjával azonban 1935-ben a Gömbös-kormányzat kibuktatta a parlamentből. 1937-ben Lovasberényben szerzett ismét mandátumot. Számos cikke jelent meg az Egyházi Közlönyben, az Alkotmányban és az Igaz Szó c. lapban.

[8] Prohászka Ottokár (Nyitra, 1858 – Budapest, 1927) római katolikus püspök, egyházi szónok és író, egyetemi tanár, az MTA tagja (levelező 1909, rendes 1920). 1881-ben szentelték pappá. 1884-ben Esztergomban a teológia, 1904-től a budapesti egyetemen a dogmatika tanára. 1905-től székesfehérvári püspök. A magyarországi keresztényszocialista mozgalom egyik vezetője. Az ő nevéhez fűződik 1903-ban az első keresztényszocialista szervezetek megalapítása. 1916-ban javaslatot tett a hadviseltek földdel való jutalmazására. 1919-ben a székesfehérvári mozgalom vezére. 1920 – 22-ben országgyűlési képviselő, majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjának elnöke. A Kisfaludy Társaság tagja (1926). A szószéken kapott agyvérzés következtében halt meg.

[9] Például: Gergely Jenő: Prohászka Ottokár, „a napbaöltözött ember”. Bp., 1994.; Barlay Ö. Szabolcs: Prohászka Ottokár életének titka. Székesfehérvár, 2009.; Orvos Levente: Prohászka Ottokár és Bangha Béla egyházképe. In: Távlatok, 2008. 4. sz. 36-42. p.

[10] Meskó Zoltán. (Meskó Lajos piarista paptanár visszaemlékezése édesapjáról.) Udvarvölgyi, 2008. 110. p.

[11] Uo. 111. p.

[12] Uo. 113. p.

[13] Uo. 117. p.

[14] Uo. 119. p.

[15] Meskó Zoltán-Gyula emlékezései II. Udvarvölgyi, 2008. 129. p.

[16] Uo. 150. p.