Vissza a tartalomjegyzékhez

12. évfolyam 2. szám
A. D.
MMXI

Rétfalvi Balázs:
Czapik Gyula 1948-as római útja és az apostoli vizitáció ügye
Czapik Gyula egri érsek 1948

Czapik Gyula[1] egri érsek 1948. szeptember 18. és október 7. közti római utazása és az apostoli vizitáció kérdése főbb vonalaiban már ismertek a szakirodalomban,[2] amely azonban nem tért ki a kérdéskör részletes tárgyalására. Dolgozatomban ezt a vázlatos képet szeretném bővíteni eddig részletesen nem ismertetett, illetve egyáltalán nem ismert források alapján. Munkám során arra törekedtem, hogy az utazás kronológiáját rekonstruáljam, valamint ismertessem a beadványok tartalmát és a kialakult véleményeket, amelyek közelebb segíthetnek az apostoli vizitáció ügyének és az 1948-as év rendkívül bonyolult és ellentmondásokkal terhes egyházpolitikai küzdelmeinek jobb megismeréséhez.

A római úttal kapcsolatban legelőször Salacz Gábor adott részletes ismertetést,[3] amelyben Esty Miklósnak,[4] Czapik Gyula római útitársának feljegyzéseire támaszkodott. Ezeknek a feljegyzéseknek azonban jelenleg ismeretlen az őrzési helyük, mivel a szerző nem hivatkozott rá.[5] Salacz könyvén túl a másik fő forráscsoportot azok a Magyar Országos Levéltárban található iratok jelentik, amelyeket Rákosi Mátyás, Révai József és Farkas Mihály titkársági iratai között őriznek.[6] Ezek közül kiemelkedik a Farkas Mihály titkársági iratai között található 21 oldalas, 1948. október 8-i keltezésű jelentés, amelyre már több szakember is támaszkodott, azonban csak utalás szinten ismertették azt.[7] A harmadik forráscsoportot Budapesten, a Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltárában Albert István provinciális hagyatékában található Czapik-hagyaték jelenti.[8] (Az érsek hagyatékában megtalálható.) A hagyatékban ezen felül megtalálható a Rákosival folytatott 1948. szeptember 9-i megbeszélés jegyzőkönyve, valamint több pro memoria és feljegyzés, amelyek a római útra való előkészület jegyében készültek. Ennek a forráscsoportnak az értékét, amellett, hogy tartalmazza az Államtitkárságra benyújtott dokumentumok szövegét, külön növeli, hogy Czapik Gyula helyzetértékelésének és véleményének torzítás nélküli, valódi képét mutatja. Ezáltal kiváló forrást jelent a modus vivendit szorgalmazó katolikus irányvonal álláspontjának tanulmányozásához is.

 

Kiútkeresés az egyházi iskolák államosítása után

Az állam és az egyház képviselői között 1948. február 7-én és az április 16-án létrejött találkozók sikertelensége után a kormány egyoldalúan döntött az egyházi iskolák államosításáról, és terjesztette az erről szóló törvényt az Országgyűlés elé.[9] Az 1948. június 16-i államosítási törvény megszavazása hatalmas veszteséget jelentett a katolikus egyház számára, amellyel az egyház és állam közötti év elején megkezdett tárgyalások végképp holtpontra jutottak.[10] A törvényre válaszul a püspöki kar megtiltotta a szerzeteseknek, hogy az államosított iskolákban tanítsanak.[11] A kialakult helyzetben több katolikus vezető személyiség Czapik Gyulával az élen továbbra is tárgyalni akart a kormánnyal, hogy visszaszerezhessék az egyháznak, amit csak lehet.[12] 1948. július elején a tanítórendek főnökei, miután néhányan utasítást kértek Rómából rendi elöljáróiktól, megpróbáltak lépéseket tenni a szerzetesi iskoláik kivételezésének és a szerzetestanárok további működésének érdekében, és tárgyalni akartak a kultuszminisztériummal. Kezdeményezésük azonban zátonyra futott, mert a tárgyalásokat a püspöki kar nem támogatta, a megvalósult találkozóktól pedig elhatárolta magát.[13] A fiaskó után az egyház és a kormányzat közötti tárgyalások egészen a nyár végéig szüneteltek, és a nyár egyik fő feladata a szerzetes tanárok egyházmegyei elhelyezése volt.[14]

A holtpontra jutott helyzetben Mindszenty bíboros továbbra is kitartott álláspontja mellett, hogy az egyenlő feltételek és garanciák nélküli tárgyalások a sérelmek orvoslása nélkül az egyház zsarolásának eszközévé válnak, és ezért minden tárgyalást elutasított az egyházellenes kormányzattal, az egyház jogainak és önazonosságának megőrzése érdekében  pedig a hűséges helytállást és a tanúságtételt tartotta az erkölcsileg egyedül vállalható magatartásnak.[15] Elhatározásában megerősítette Péterffy Gedeon levele is, amely szerint a Szentszék teljes mértékben a püspöki kar mellett áll.[16] A nyár folyamán változatlan lendülettel folytatódtak a Boldogasszony Évének zarándoklatai, amelyek nagy tömegeket vonzottak, és a zarándokok népes csoportjai, valamint a Mindszenty iránti szolidaritás egyre jobban felbőszítették a kommunista pártvezetőket.[17] 1948 nyarán nagy erejű sajtóhadjáratot indítottak Mindszenty bíboros ellen,[18] aki közben folyamatosan tájékoztatta a pápát a magyar egyházpolitikai helyzetről. 1948. július 25-én katolikus papok letartóztatásáról és elítéléséről számolt be levelében XII. Piusz pápának, augusztus 31-én pedig eléje terjesztette az egyházmegyék rendezésének tervezetét,[19] végül szeptember 6-án Barankovics javaslatát.[20]

A fokozódó támadások azonban egyre sötétebb jövőt jósoltak. Czapik Gyula már a június 24-i püspökkari konferencián megemlítette azt a híresztelést, miszerint terhelő adatokat gyűjtenek a bíborossal kapcsolatban.[21] A feszült egyházpolitikai helyzetben az elszenvedett veszteségek után egyre több helyről kérdőjeleződött meg a merev szembenállás politikája, s növekedett azok tábora, akik úgy vélték, hogy az egyház fennmaradásának érdekében továbbra is a kormánnyal való megegyezésre kell törekedni. Az államosítások után holtpontra jutott helyzetben azonban a modus vivendi politikájának képviselői arra az álláspontra jutottak, hogy érdemi előrelépést csakis a Szentszék közbelépésétől lehet remélni. Ez burkoltan magában foglalta azt a lehetőséget is, hogy esetleg a Szentszék bírhatja rá a prímást tekintélyének megőrzése mellett egy engedékenyebb egyházpolitikára.[22] Fontos kiemelni a megoldási javaslattal kapcsolatban, hogy teljes mértékben a Rómával való egység szellemében született, amely nem elhanyagolható tényező azoknak a kommunista törekvéseknek a fényében, amelyek a helyi egyházak Rómától történő elszakítását tűzték ki célul, és amelyre Csehszlovákiában később kísérlet is történt.[23] A javaslat a szerzetesrendek akciójának fiaskója után fogalmazódhatott meg, az elképzelés felvetői pedig feltehetően a jezsuiták voltak.[24] Nem elhanyagolható szempont ugyanakkor, hogy 1948. július 25-e és augusztus 16-a között Tomek Vince, a piarista rend magyar származású generálisa is járt Magyarországon a Vatikáni Államtitkárság tudtával.[25] A jezsuiták Bánáss László és Hamvas Endre helyett Czapik Gyula egri érsek utazását javasolták, aki az esedékes ad limina látogatás címén különösebb feltűnés nélkül utazhatott volna Rómába (Mindkét püspök az év első felében már járt Rómában ad limina látogatáson.). Czapik szerepvállalásával ugyanakkor kedvezőtlen válasz esetén is maradt volna mozgástér más püspökök számára.[26] Az érsek útjának szervezését a jezsuiták vállalták, és Kerkai Jenő 1948. július – augusztus fordulóján Czapik Gyula érsek római útjának előkészítésére Rómába utazott, ahol állítólag utasítást kapott, hogy a püspöki kar kísérelje meg egy modus vivendi kialakítását a kormánnyal.[27] Czapik Gyula az előkészületek után személyesen jelentette be utazását Mindszenty bíborosnak Esztergomban.[28]

A kormány, miután útlevélkérelme nyomán értesült az érsek utazási szándékáról, és az államosítások után megtapasztalta a katolikus egyház töretlen egységét, taktikát váltva ismét tárgyalásokat kezdeményezett.[29] Czapik feljegyzései szerint 1948 augusztusában Barankovics Istvánon keresztül közölte a kormány, hogy még mindig hajlandó a katolikus egyház és az állam közötti jogviszony rendezésére. Czapik Gyula ezt követően kapott meghívást a kormány képviselőitől, akik hivatalos levélben kérték, hogy hallgassa meg Rákosi és Révai közlendőit.[30] Feltehetően a kormány által felkínált tárgyalási hajlandóság következményeként tehetett kísérletet Barankovics István 1948. augusztus végén az egyházi iskolák megmentésére.[31] Ortutaynak benyújtott tervezetét, amely egy évre felfüggesztette volna az államosítási törvény végrehajtását, Czapik Mindszentynek is elvitte, akitől kérte az iskolakezdéssel kapcsolatos püspökkari körlevél elhalasztását. A bíboros ebbe nem egyezett bele, és így a tárgyalások megszűntek.[32]

A találkozóra Czapik Gyula 1948. szeptember 9-én csütörtökön utazott fel Budapestre, ahol a déli órákban fölkereste őt Kerkai Jenő és Barankovics István. Czapik közölte velük, hogy Rómába Esty Miklós fogja elkísérni, akinek a vatikáni protokoll alapos ismerőjeként nagy gyakorlata volt a főpapi utazások lebonyolításában.[33] Czapik kíváncsian várta a megbeszélést, amelyre este került sor az érsek, Barankovics István, illetve Rákosi Mátyás, Révai József és Marosán György részvételével.[34] Rákosi a kormány tárgyalási szándékának kifejezése után ismertette a magyar kormány kívánságait, elsőként a püspökök kinevezésének kérdését. Kijelentette, hogy Rogács Ferenc utódlási joggal felruházott pécsi segédpüspöki kinevezését nem ismerik el, mert Mindszenty politikai hívének tekintik, és a kormány továbbra is fenntartja az 1927-es intesa semplice-t,[35] azaz a kormány beleszólási jogát a püspökök kinevezésébe. Végül abban maradtak, hogy a püspöki székek megüresedése esetén az új püspök kinevezése a Vatikán és a magyar kormány külön megegyezésének tárgyát képezné. A második követelés a köztársasági tisztviselői eskü letétele volt, de ennek rendezését is későbbre halasztották.[36] Az iskolakérdésben Rákosi kijelentette, hogy a kormány nem hajlandó visszaadni az összes katolikus iskolát, azonban a kivételezési jog alapján legfeljebb húszat visszaadna, figyelembe véve a püspöki székhelyeket, és hajlandó szerzetesi tanerőt alkalmazni, azonban az utánpótlás engedélyezése nélkül. Rákosi a pénzügyi kérdésben húsz éven át folyósított, ötévenként 25%-kal csökkenő állami hozzájárulást irányzott elő, majd Barankovics kérésére  garanciákat adott az egyház szabad működésére és a kötelező hitoktatásra vonatkozóan, ugyanakkor elutasította a politikai napilap engedélyezésére irányuló követelést. A Mindszenty-kérdést ezek után vetette fel Rákosi. Élesen kritizálta a bíboros magatartását, és fenyegetően felvázolta perbefogásának lehetőségét. Az emlékeztető szerint erre az egri érsek határozattan kijelentette, hogy semmilyen Mindszenty-ellenes akciót nem vállal, és vatikáni beszámolóját sem terhelheti Mindszenty-ellenes vádak előadásával. Rákosi ezt tudomásul vette, és annyit kért Czapiktól, hogy ha rákérdeznek majd a kormány Mindszentyvel kapcsolatos álláspontjára, akkor közölje a megbeszélésen elhangzottakat. Rákosi ezzel szemben azonban azt írta visszaemlékezésében, hogy Czapiknak római útja során arról kellett tájékozódnia, hogy elképzelhető-e az, hogy a Szentszék Mindszenty jövőjét a magyar pártvezetéssel bizalmasan egyeztetve formálja.[37] Ez a kijelentés azonban az előbbi jegyzőkönyv alapján erősen kétséges, amelyet tovább erősít az a Velics László római követ 1948. szeptember 14-i kérdésére Gerő Ernő által írt válaszlevél, amelyből kiderül, hogy Czapik Gyula semmilyen megbízást nem kapott a kormánytól.[38] Fontos tehát megjegyezni, hogy a római utazás és a Szentszék bevonásának terve nem a kommunista vezetőtől származott. Sokkal valószínűbb, hogy Rákosi, felmérve az érsek római tárgyalásainak lehetőségeit, megpróbált hasznot húzni a dologból, és talán ez s majd az apostoli vizitáció ügye adhatta számára az ötletet, hogy a Szentszék zsarolásával lépjen előre a Mindszenty ügyben. Valószínűleg tehát nem tette az érsek bizalmas küldetésévé, hogy puhatolja ki a pápa véleményét Mindszenty közömbösítésével kapcsolatban.[39] Czapik a tárgyalás részleteiről Witz Béla budapesti vikáriuson keresztül értesítette a prímást, és személyesen csak római útját követően, a november 3-i püspöki konferencián számolt be Mindszentynek, amely elmondása szerint nem tartalmazott újdonságot, ellenben a tárgyalófelek támadták a prímást, de ezt nem akarta meghallgatni, amelyről jegyzőkönyvet is vetetett fel.[40]

A római utazásra való felkészülés jegyében Czapik Gyula összefoglalta gondolatait és értékeléseit a magyar egyházpolitikai helyzetről. Az eddig ismeretlen feljegyzés a Piarista Levéltárban lévő hagyatékában található egy másik feljegyzéssel együtt, amelyben pedig tanácsokkal látták el – feltehetően a jezsuiták – a római tárgyalások sikerének érdekében. A Czapik kézírásával készült Gondolatok a római útra című feljegyzésben, amely a későbbi beadványának vázlatát képezte, elsőként egy helyzetképet rajzolt, amelyet a kormányzat helyzetének ismertetésével kezdett. Rögtön az elején leszögezte, hogy Magyarország orosz érdekszféra, a kormány pedig egyházellenes. A kormány politikájáról azonban úgy vélekedett, hogy a fontosabb politikai és gazdasági problémák miatt csak később tervezi radikális egyházpolitikájának megvalósítását. Ezután fejtette ki központi gondolatát, miszerint „erős ellenzéki magatartásunkkal provokáltuk őket, és erre egyrészt hatalmuk éreztetésére, másrészt retorziónak anticipálták egyik szándékukat, az iskolák államosítását”.[41] Ez alapján hasonló forgatókönyvet diagnosztizált a szembenállás politikájának folytatása esetére: „A kommunisták az egész egyházi kérdést előbbre hozzák, és amit két, de biztosan csak egy éven belül hajtottak volna végre, azt még 1948-ban végre fogják hajtani.” Ezzel az értékeléssel szemben áll azonban Rákosi januári beszéde, amely egyértelműen az 1948-as év feladatának határozta meg az egyházzal való megegyezést, másrészt a Kominform is a türelmi idő végét és a proletárdiktatúra bevezetését irányozta elő.[42] A helyzetértékelésből következően az érsek azt javasolta, hogy tárgyalásos módszerrel a fennálló status quo-ból, amit lehet elvi engedmények nélkül meg kell tartani, és lassítani kell az egyház megsemmisítésére irányuló törekvéseket. Véleménye szerint erre sem a bíboros, sem a püspöki kar nem alkalmasak, ezért a holtpontra jutott helyzetben egyedül csak a Római Szentszék segíthet, olyan formában, hogy az egyházpolitikai helyzet kivizsgálására egy legatust[43] küld Magyarországra két-három alkalmas referenssel. Czapik feljegyezte kritikáit is több egyházpolitikai lépéssel kapcsolatban. Leginkább a nemzetközi erőviszonyok helytelen megítélését bírálta, és Mindszenty helyzetértékelésével szemben Magyarország hosszan tartó szovjet megszállásával számolt, és erre a helyzetre való berendezkedést javasolt. Az egyházi vezetés előtt álló két út közül az éles ellenállás helyett az ügyes taktikázás útját javasolta, és a kisebb sérelmek elviselésével az alapelveket nem sértő kompromisszum tető alá hozását szorgalmazta. Ennek megfelelően kritizálta a tárgyalások elől való elzárkózást, valamint az egyház által támasztott, szerinte túlzott tárgyalási feltételeket, mert mindez a kedvező lehetőségek elszalasztását eredményezte, mivel úgy vélte, hogy a kormány képviselői „sokkal többet akartak adni, mint amit ma kérünk és remélünk”.[44] Czapik kritizálta a püspöki kart is, amelyet szerinte az ellenállás politikáját övező népszerűség „elbizakodottá” tett. Értékelésében azonban azt is leszögezte, hogy Mindszenty bíboros „ma az egyetlen komoly ellenzéki tényező. Mindenki mást eltávolítottak.”

A hagyatékban található másik, mindössze kétoldalas dokumentum a római tárgyalásokkal kapcsolatos tanácsokat tartalmaz. Szerzője ugyan ismeretlen, de a szövegben található utalások alapján feltételezni lehet, hogy az érsekhez közel álló két jezsuita szerzetestől, Jánosi Józseftől vagy Kerkai Jenőtől származik. A szerző elsőként a személyi kérdések között Tomek Vincére, a piarista rend magyar származású generálisára hívta fel az érsek figyelmét.[45] Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy Czapik Gyula a szegedi piarista gimnáziumban végzett, majd pedig püspökké emelkedve közvetlen kapcsolata lehetett a piarista generálissal. A másik fontos római összekötőnek Sebess József jezsuitát javasolta a szerző, aki ebben az időben a római jezsuita generális kúria lakója volt, és aki így közvetíteni tudott Robert Leiber jezsuita, a pápa legbizalmasabb embere felé. A jezsuita javasolta még, hogy Czapik Jansenss jezsuita generálissal és Van Gestel asszisztenssel is vegye fel a kapcsolatot, mert ők a modus vivendi hívei, és azt is hangsúlyozta, hogy a tárgyalásoknál egyértelművé kell tenni, hogy a magyar katolikus egyház érdeke a kultúrharc folyamatának lassítása, amit azonban a hercegprímás merev magatartása lehetetlenné tesz. A szerző szerint ennek érdekében Rómában el kell érni, hogy Czapik Gyula egy sajátos római megbízatással jöjjön haza, valamint megjegyezte, hogy az érsek kint léte alatt számítani kell majd egy Esztergomból érkező Czapik-ellenes akcióra is. A sok jezsuita utalás és a jezsuiták munkájáról a generálisnak való referálás szándéka arra enged következtetni, hogy a jezsuiták számítottak arra, hogy egyik rendtagjuk lesz az érsek kísérője. Végül azonban csalódniuk kellett, mivel a feladatra Czapik Gyula Esty Miklóst, a magyar hercegprímások korábbi protokollemberét kérte föl. Az érsek döntése sem Barankovicsnak, sem pedig Kerkainak nem tetszett igazán. Ennek hátterében talán az állhatott, hogy Mindszenty prímáshoz hasonlóan nem bíztak kellőképp Estyben, mivel 1946-ban rövid időre őrizetbe vették.

 

A római tárgyalások

A szeptember 9-i találkozó után bő egy héttel 1948. szeptember 17-én, pénteken a hercegprímás tudtával indult el Czapik Gyula Esty Miklós kíséretében Budapestről Bécsen keresztül a katolikus világ központjába. Szeptember 18-án, délután két órakor érkeztek meg a hajdani császárvárosba, Czapik tanulmányainak egykori színhelyére. A pályaudvarról rögtön a Pázmáneumba[46] mentek, ahol ebéden vettek részt, majd délután megtekintették az intézményt, és Lepold Antallal találkoztak.[47] Másnap utaztak tovább Olaszország felé.

Az utazás eseményeinek és a Rómában folytatott tárgyalásoknak részletes leírása megtalálható abban a 21 oldalas jelentésben, amelyet Farkas Mihály titkársági iratai között az Országos Levéltárban őriznek. Az események kronológiája jól rekonstruálható a forrás alapján, azonban a tárgyalások tartalmára vonatkozó információkat fenntartásokkal kell kezelni a számos túlzó és sarkos vélemény, valamint értékelés miatt. A jelentés készítője és informátora nem ismert. A bizalmas információk és az információáramlás gyorsasága miatt azonban szinte bizonyos, hogy Esty Miklós informálta a belügyi szerveket. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy a terjedelmes jelentést rögtön megérkezésük másnapjára, október 8-ára keltezték, amelyhez azonban a jelentés alapját képező dokumentumokat már az utazás során el kellett készíteniük, hogy ilyen részletes beszámolót tudjanak készíteni egy nap leforgása alatt. A jelentés szerzője valószínűleg azonban nem Czapik Gyula, és nem is Esty Miklós volt. A jelentés szövege ugyanis több elírást és pontatlanságot is tartalmaz,[48] ami nem vall sem a pedáns Estyre, sem pedig Czapikra. Valószínű tehát, hogy a jelentést Esty Miklós beszámolója és átnyújtott feljegyzései alapján egy állambiztonsági tiszt készíthette. Ennek fényében megkérdőjeleződik a jelentés kifogásolható értékeléseinek szerzősége is.

 

Előkészületek Rómában

Szeptember 21-én érkeztek Rómába, ahol a pályaudvaron Péterffy Gedeon, a magyar püspöki kar római ágense,[49] Mester István[50] és egy piarista fogadta őket.[51] Péterffy Zakar Andrástól utasítást kapott arra, hogy mindenben álljon az érsek szolgálatára. Czapik Gyula azonban, mivel Mindszenty emberét látta benne, megtagadta a vele való érintkezést.[52] Tomek Vincének, a piarista rend magyar származású generálisának meghívására a piarista rendfőnökségen[53] szálltak meg.[54] 1948. szeptember 22-én Czapik a tervek szerint elsőként Robert Leiber[55] jezsuitát, a pápa magántitkárát kereste fel, aki a jelentés szerint a Jánosi–Kerkai vonallal rokonszenvezett.[56] A beszélgetés két és fél órán keresztül tartott. Leiber jezsuita részről már tájékoztatva volt a helyzetről, s ennek részletes felvázolása volt beszélgetésük fő tárgya.[57] Czapik mindent elmondott Leibernek, aki a beszámolót jóindulattal hallgatta végig, majd elsietett a pápához. Szeptember 24-én Péterffy Gedeon jelezte Czapiknak a római magyar követ, Velics László közeledési szándékát. Esty Miklós feljegyzése szerint a követ miután megtudta, hogy Czapik nem hoz hivatalos megbízást (levéltári dokumentumok szerint ezt Velicsnek korábban tudnia kellett), nagyon megkönnyebbült, és meghívta Czapikot Esty Miklóssal, Tomek Vincével, és Péterffy Gedeonnal együtt ebédre. Czapikot ezen a napon felkereste még Sebess József jezsuita is, akit Leiber rendelt összekötőül kettőjük közé. Sebess délután 4 órától este 6 óráig tartózkodott az egri érseknél. A beszélgetés részletei sajnos nem ismertek.

Mielőtt rátérnék az Államtitkárság vezetőivel és a pápával folytatott tárgyalásokra, röviden szeretnék pár szót ejteni a Szentszék politikájáról és a vatikáni erőviszonyokról. A háború után kialakuló kétpólusú világrendben a Szentszék folytatta antikommunista politikáját, amelyet a kommunizmus vallás- és egyházellenes ideológiája, valamint a kommunista egyházpolitikáról szerzett tapasztalatok tápláltak. XII. Pius pápa már müncheni, majd berlini nunciusi tevékenysége során több alkalommal is szembesülhetett a marxizmuson alapuló politikával,[58] majd pedig az 1933-as birodalmi konkordátum esete mutatta meg a diktatúrákkal való kompromisszum súlyos kockázatait. A Szentszék antikommunista politikáját az orosz ortodox egyház sorsa, az orosz katolikusok érdekében tett hiábavaló lépések mellett a világháború alatt szovjet megszállás alá került Litvániában és Lengyelországban történt egyházellenes intézkedések még inkább megerősítették. XII. Pius azonban vérbeli diplomata volt, és annak ellenére, hogy elvi síkon lehetetlennek tartott bármiféle kompromisszumot, a politikai realitást szem előtt tartva sohasem zárta ki teljesen a gyakorlati egymás mellett élés lehetőségét. A Szentszék ezért 1945 után nemcsak az egyes helyi kormányokkal törekedett a kapcsolatok fenntartására, hanem közvetlen kapcsolatot keresett a Kremllel még 1947-ben is.[59] A Szentszék kezdeti nyitottságát jelezték a háborút követő főpapi kinevezések is, így nem lehet azt állítani, hogy XII. Pius merev antikommunizmusa akadályozta meg egy barátságosabb viszony kialakulását a szovjet blokk országaiban. A nemzetközi politika 1947-ben azonban jelentősen megváltozott, és a szovjet megszállás alatt élő egyházak, benne a magyar katolikusok helyzete is egyre súlyosabbá vált. 1948 őszén, Czapik Gyula római útja idején a Római Kúria tisztségviselőinek jelentős része pedig úgy ítélte meg magyar helyzetet, hogy a kommunisták részéről fokozatosan erősödik a politikai nyomás, és valójában nem is akarnak megegyezni az egyházzal, amint az az érsek útjáról készített állambiztonsági jelentésben olvasható.[60] Hangsúlyozták azt a tapasztalatukat is, hogy azokban a szovjet érdekszférába tartozó országokban, ahol nem bontakozott ki olyan határozott ellenállás, mint Mindszenty József prímás vezetésével Magyarországon, ott is hasonló tünetek mutatkoznak.

A vatikáni erőviszonyokról Czapik Gyula – a már többször idézett összefoglaló jelentés szerint – úgy vélekedett,[61] hogy a Vatikánban rendkívül erősen érvényesül az Egyesült Államok politikája, és az amerikaiak Myron C. Taylor, vatikáni amerikai követen,[62] valamint Francis Spellman, New York-i bíboros-érseken[63] keresztül komoly hatást gyakorolnak a Szentszék politikájára. Az egyik irányzat, amelynek vezetője Domenico Tardini[64] volt, az egyház érdekében helyesnek tartotta ezt az amerikai orientációt, és mindenféle megegyezést elutasított a kommunistákkal. A jelentés ehhez az irányvonalhoz sorolta titkárát, Giulio Barbettát, a magyar ügyek referensét és Péterffy Gedeont, a hercegprímás bizalmasát is.[65] A másik irányzat, amelynek élén Giovanni Battista Montini szubsztitutus,[66] valamint a római jezsuiták egy része állt, ezzel szemben elutasította az amerikai beavatkozást, és a modus vivendi megtalálását szorgalmazta a szovjet blokk kormányaival a helyi katolikusok érdekében.[67]

 

Megbeszélés Barbettával

A Robert Leiberrel  való tárgyalás után Czapik a következő fontos megbeszélést 1948. szeptember 25-én szombaton délelőtt Giulio Barbettával,[68] a magyar ügyek referensével folytatta. Az Apostoli Palotában lévő Államtitkárságra[69] Czapik Gyulát Sebess József jezsuita kísérte el.[70] A megbeszélés fél tíztől kezdve másfél órán keresztül tartott. Az érsek csak a főbb pontokról tett említést, és hangsúlyozta, hogy a holtponti helyzetben erkölcsi nehézség nélkül nem lehet tárgyalni, s csak a Szentszék segíthet. Czapik álláspontját Barbetta új lehetőségnek nevezte, azonban közölte, hogy csak referál. A vizitátor gondolatát nem vetette fel neki az egri érsek.[71] Barbetta Czapik feljegyzése szerint igen „reservált” volt, a már idézett jelentés szerint pedig érezhető volt rajta, hogy Péterffy Gedeon rendszeresen információkkal látta el.[72] Salacz Gábor Esty Miklósra hivatkozva azt is közli a megbeszéléssel kapcsolatban, hogy Barbettának nem tetszett Sebess József jezsuita jelenléte, mert azt gyanította, hogy a jezsuita Leiber megbízottja. Barbetta ezért nem is nyilatkozott sokat, inkább csak bólogatott.[73] Esty Miklós a tárgyalás ideje alatt találkozott Montini titkárával, aki határozottan közölte vele, hogy a jezsuitát ne vigye magával Czapik Montinihez. Esty ezután beszélt Antonio Traviával is, az államtitkárság egyik beosztottjával,[74] majd Champinivel[75] és Carlo Granoval, a vatikáni protokollfőnökkel.[76] A Barbettával folytatott megbeszélés után felkeresték Riccardo Magnanensit,[77] aki a pápai audienciákkal foglalkozó irodát vezette, és hivatalosan kihallgatást kértek tőle a szeptember 30. és október 2-a közötti napok valamelyikére.[78] Délután két órakor az egri érsek ebéden vett részt a római magyar követségen,[79] amelyen jelen volt Velics László követ[80] feleségével,[81] valamint Péterffy Gedeon és Esty Miklós. A találkozó során azonban a követ felesége és Péterffy Gedeon miatt nem tudtak érdemben megbeszélést folytatni.[82] A követ udvariasan fogadta vendégeit és felajánlotta autóját, hogy azon utazzanak Czapikék Castel Gandolfoba, illetve más alkalmakra is. Az érsek ezt köszönettel elhárította, ugyanis tudomására jutott, hogy vatikáni körök nem vették jó néven Bánáss László veszprémi püspöktől legutóbbi látogatása alkalmával, hogy Velics követ autóján ment a pápához.[83]

Szeptember 27-én Czapik Gyula még egyszer egy másfél órás megbeszélést folytatott Robert Leiberrel, amelynek során a jezsuita előkészítette őt a pápánál történő kihallgatásra.[84] A jezsuita elmondta Czapiknak, hogy először csak főbb vonásaiban tudott beszélni a pápával a magyar helyzetről, szeptember 26-án, vasárnap azonban már hosszasan és kimerítően tudott vele tárgyalni a témáról. A magántitkár távozása után, nyilván az ő tanácsára ült össze Czapik Gyula, Esty Miklós és Sebess József, hogy a pápának egy pro memoriát szerkesszenek a magyar helyzetről és a megoldási javaslatokról. Miután elkészült a szöveg, Esty Miklós annak tagolását és rövidítését javasolta. A pro memoria fordítása Magyary Gyula közreműködésével történt.[85]

 

A pro memoria

A beadvány egy helyzetértékeléssel kezdődött, amely szinte teljesen megegyezik azzal, amit még készülte során feljegyzett magának az érsek, csupán néhol finomított, stilizált a szövegen, és néhány kiegészítést tett.[86] A pro memoria lényegi részét az apostoli vizitátor kinevezésére vonatkozó javaslatok és megállapítások adták. Az érsek beszámolójából egyértelműen kiderült, hogy a holtpontra jutott helyzet megoldását nem redukálta a Mindszenty ügyre, hanem átfogóbban gondolkodott az egyházpolitikai helyzet rendezéséről. Fő célja egy megállapodás tető alá hozása volt, amellyel reményei szerint legalább átmenetileg biztosítani lehet a magyar katolikus egyház jövőjét. A tervezetben tehát a hangsúly a hatékony továbblépésen volt –, szemben a már idézett állambiztonsági jelentés és Esty Miklós állításaival – nem pedig az egyházi tekintély presztízsének megőrzésén.[87] A Szentszék közbelépését egy apostoli vizitátor kiküldésével képzelte el, aki két konzultora bekapcsolásával közvetlenül tanulmányozta volna a magyar helyzetet, majd pedig jelentést tett volna a Szentszéknek, a továbbiakra pedig előterjesztést.[88] A beadvány ezeken az információkon kívül azonban nem tartalmazott további részleteket az apostoli vizitátor megbízatásáról, annak meghatározását a Szentszékre hagyta.[89] Esty Miklós szerint a vizitátor nemcsak a püspöki kar tagjait hallgatta volna meg egyenként és bizalmasan, hanem mindazokat az egyházi és világi személyeket is, „akiknek véleményére kíváncsi”, végül pedig a kormány véleményét.[90] A vizitátor feladata elsősorban informatív jellegű lett volna, amit a jelentéstétel és a javaslatok előterjesztése követett volna. Harmadik lépésben Esty szerint a Szentszék „el nem hárítható tanácsokat adhatott volna azoknak, akiknek szükségesnek ítéli”, végül pedig a kormány elismerésével egy megállapodás jöhetett volna létre az egyház érdekében.[91] Az összefoglaló jelentés Esty feljegyzéseihez hasonlóan tudni véli, hogy Czapik beadványában azt javasolta, hogy a küldöttség minden érdekelttel tárgyaljon, és elsőként a püspökökkel, majd a kormánnyal, végül pedig kormányon kívüli politikusokkal informatív jellegű tárgyalásokat folytasson.[92] A felsorolt információk azonban az előkerült forrás szerint nem szerepeltek a beadványban, és Esty, valamint az állambiztonság értesülései utólagos kiegészítések. A felsorolt források fényében az azonban egyértelmű, hogy Czapik csupán informatív tárgyalásokat javasolt beadványában, és nem volt szó benne megegyezésre irányuló tárgyalásokról, a vizitáció részleteinek meghatározását pedig a pápára és a szentszéki vezetőkre bízta.

Külön figyelmet érdemel a pápa képviseletének megválasztása. Nem tudni, hogy ki javasolta ezt a formát, mert Czapik az előkészület jegyében írott feljegyzésében még legátust említett, így előfordulhat, hogy Leiber javasolta Rómában.[93] Az apostoli vizitátor tisztsége ugyanis burkoltan kifejezte a Vatikán álláspontját a magyar-szentszéki kapcsolatokról, az egyházpolitikai helyzetről, és megmutatta egyben a Szentszék óvatosságát is. Az apostoli vizitátori kinevezés nem minősült diplomáciai megbízatásnak,[94] és csak egy adott ügy kivizsgálására ideiglenes időtartamra szólt. Az apostoli vizitáció intézményének lényege, hogy a pápa a saját nevében különleges felhatalmazásokkal ellátott képviselőt küldött egy egyházmegyébe egyházi ügyek kivizsgálására. A pápai tekintéllyel történő vizitáció kiemelt szerephez a trienti zsinat után jutott, ahol fő feladata a zsinati határozatok végrehajtásának ellenőrzése és szükség esetén ennek hathatós előmozdítása volt.[95] Az apostoli vizitációkat az egyházmegyék esetében a Konzisztoriális Kongregáció felügyelte és bonyolította le, amelynek hatáskörébe tartozott az egyházmegyék feletti legfőbb felügyelet.[96] Az apostoli vizitáció intézményét szerzetesrendek állapotának felmérésére is alkalmazták, illetve a missziós területeken, például egykor a hódoltsági missziókban is működtek apostoli vizitátorok, akik a megfelelő kongregáció felügyelete alá tartoztak.[97] Apostoli vizitációt rendkívüli esetekben is elrendeltek, amikor azt vagy egyházfegyelmi, vagy egyházpolitikai okokból szükségesnek ítélték.[98] Erre példa Giuseppe Marcone OSB apostoli vizitátori kinevezése, akit 1941-ben XII. Pius pápa a belgrádi kormány tiltakozása ellenére küldött Zágrábba, a megalakuló usztasa, Horvát Független Államba, amit a Vatikán nem ismert el hivatalosan.[99] A vizitátor kinevezése a horvát hierarchiához szólt, és nem minősült diplomáciai tisztségnek, s így  a diplomáciai testületnek sem volt tagja. Marcone feladata az ország egyházi viszonyairól és szükségleteiről szóló jelentések készítése volt.[100] Emellett magánakciók keretében közölte a Szentszék álláspontját a kormánnyal, közbenjárt a szerbek és zsidók érdekében, és aktív karitatív tevékenységet folytatott.[101] Az akkreditáció hiánya azonban jelentősen megnehezítette munkáját. Ez a megbízatás a különbözőségek ellenére is némileg hasonlít az 1948-as magyarországi küldetéshez, ahol a rendkívüli egyházpolitikai helyzet és a diplomáciai kapcsolatok hiányossága[102] miatt nem lehetett szó a pápai képviselet diplomáciai formáinak alkalmazásáról. Az apostoli vizitáció választása tehát egyrészt az egyház belső ügyeinek felmérését és a látogatás informatív jellegét emelte ki, ezzel is egyértelműsítve, hogy a megegyezésre irányuló tárgyalások egy további, bizalmasabb fokozatot jelentenek majd.

A pro memoriában az érsek konkrét javaslatokat tett a vizitátor személyére is, mert a siker érdekében központi kérdésnek gondolta. Előterjesztése szerint a vizitátornak valamennyire ismernie kell a magyar helyzetet, és a bíborostól függetlennek kell maradnia. Fontos, hogy konzultorai közül egy tudjon magyarul, a többi  pedig németül. A vizitátori tisztségre Angelo Rotta, volt budapesti nunciust[103] és Gennaro Verolinot,[104] a prágai nunciatúrán szolgálatot teljesítő vatikáni diplomatát javasolta. Czapik az utóbbit preferálta, mivel Budapesten volt uditore, Prágában pedig hasonló körülmények között szerzett tapasztalatokat. Az érsek a továbbiakban fontosnak tartotta leszögezni, hogy Verolinoval nincs baráti viszonyban, ajánlása tehát tárgyilagos. Konzultorok közé Giuseppe Casari[105] szervitát ajánlotta, aki korábban tíz évig volt secretarius a budapesti nunciatúrán, folyékonyan beszélt magyarul, és az érsek leírása szerint igen okos, diszkrét és jó politikus volt.[106] Végezetül megjegyezte, hogy a vizitátor gondolatáról sem a kormánnyal, sem mással nem tárgyalt, de a helyzet ismeretében biztosra vehető, hogy a vizitátor bejövetele, működése szabad lesz, és úgy a helyi tényezőkkel, mint a Szentszékkel szabadon érintkezhet.

A személyi kérdések után a vizitáció célját fogalmazta meg, amelyben pontosan vázolta az egyházpolitikai helyzet rendezésének módjára vonatkozó konkrét tervét. A közelebbi célnak a tárgyalások megkezdésének lehetőségét nevezte, a távolabbi célnak pedig egy modus vivendihez hasonló, tárgyalások útján előkészített, a kormány és a Szentszék, vagy a püspöki kar között történő levélváltás keretében kivitelezett helyzetrendezést. Az érsek szerint a kormány hajlandó lenne erre, amelynek bizonyítására csatolta a korábbi tárgyalásokról, valamint a Rákosival folytatott szeptemberi megbeszéléséről készített beadványait.[107] A pro memoria utolsó pontjában Czapik azonban nagyon józanul feltette azt az alapvető kérdést,  remélhető-e, hogy a kormány a modus vivendit betartja.[108] Válaszában leszögezte, hogy erre nem lehet biztos választ adni, mivel „a kormány forradalmi és nem áll erkölcsi alapon”. Czapik szerint ezért számolni kell azzal, hogy nem fogják betartani, de az is lehetséges, hogy a magyar egyház részéről is történik olyan lépés, ami a modus be nem tartásának lesz nyilvánítható. Czapik azonban a szerződésszegés esetére is megállapodást javasolt, mivel azzal az egyház békekészsége bel- és külföldön is demonstrálható lenne. Czapik úgy vélte továbbá, hogy a kormány rosszabb esetben sem fogja azonnal és teljes egészében megszegni a modust, és így a megállapodással egy időre el lehetne kerülni az erőteljes egyházellenes fellépést. Az érsek megítélése szerint tehát két választási lehetőség áll az egyház előtt, az egyik a modus vivendi, ami a kisebbik rossz a megállapodás megszegésének kockázata miatt, a másik viszont az egyház teljes és brutális megsemmisítése lenne. A pro memoriából egyértelműen kirajzolódik az a félem és aggodalom, amely Czapikot és sok más katolikust is gyötört, valamint a remény, és az a felismerés, hogy tárgyalásokkal talán időt lehet nyerni és biztosítani lehet az egyház létét. Ezen a ponton az 1948-as év egyházpolitikai küzdelmeinek legnagyobb dilemmái, a tárgyalás határainak kínzó kérdése és az egyház megsemmisítésére törekvő kommunista rendszerrel szembeni helyes magatartás problémái sűrűsödnek össze.

A Szentszék számára készített feljegyzés végén Czapik röviden megemlítette a Rogács Ferenc kinevezésével kapcsolatos bonyodalmakat. A helyzet további éleződésének elkerülésére azt kérte, hogy a kormány ne kapjon merev visszautasító választ, hanem azt közöljék a magyar kormánnyal, hogy a kérdés további tárgyalások tárgyát képezheti. Ezzel kapcsolatban kérte, hogy a helyzet tisztulásáig hasonló kinevezések ne történjenek, a folyamatban lévőket pedig tartsák függőben. Különösen kérte, hogy Bánáss püspökkel kapcsolatban ne tegyenek ilyen lépéseket.[109] A beadványhoz csatolt, már említett mellékleteken kívül Czapik Gyula füzetében megtalálható még négy másik irat másolata is, amelyeket nagy valószínűség szerint benyújtott az Államtitkárságra, és ekkor is készíthetett. Az egyik az iskolakérdés éppen aktuális állását ismertette, benne a magyar tanítórendek vezetőinek és Barankovics Istvánnak a szerzetesi iskolák kivételezésére irányuló akciójával, a többi dokumentum pedig a püspöki kar küldöttei részére még tavasszal készített dolgozatát, valamint az iskolaállamosítások ellen javasolt tiltakozás[110] és a köztársasági eskü javasolt szövegét tartalmazta.[111]

 

A pápai audiencia

A pápai audienciára szóló meghívást Czapik Gyula szeptember 28-án délután teljesen váratlanul kapta meg, miután egész délelőtt hivatalos látogatást tett a kongregációkban. Először a Konzisztoriális Kongregációban egyházmegyéjéről számolt be Benedetto Renzoni[112] helyettesnek, aki megfelelőnek találta azt. Utána az érsek felkereste a Szerzetesi Kongregációt, ahol Luca Ermenegildo Pasettoval,[113] a kongregáció titkárával tárgyalt. Végül a Zsinati, a Szemináriumi, a Rítus, és a Szentségek Kongregációjában tett tisztelgő látogatást, s mindenütt körülbelül tíz percet időzött. A nap végén Czapik előkészítette írásos beadványait.[114]

XII. Pius pápa 1948. szeptember 29-én délelőtt háromnegyed 10 órakor Castel Gandolfoban fogadta az egri érseket.[115] A kihallgatás harminckét percig tartott, amelynek végén Esty Miklós is bebocsátást nyert rövid üdvözlésre. A pápa Robert Leiber révén már informálva volt a lényeges dolgokról, és ez jelentősen megkönnyítette Czapik számára a megbeszélést. Átadta a pro memoria olasz szövegét, amelyet élőszóval ismertetett.[116] A hangsúlyt feljegyzései szerint a holtpont kifejezésre és a vizitátor szükségességére fektette.[117] A vizitátor személyére vonatkozóan a pápa a Czapik által javasolt Verolino helyett, annak betegségére hivatkozva, Rottát ajánlotta, Casarit azonban nem ismerte.[118] Rogács püspök kinevezésének ügyére már nem volt ideje, de megemlítette, hogy a pro memoria végén szó van róla.[119] Esty Miklós feljegyzéseiben ismertette Czapiknak az audenciával kapcsolatos beszámolóját, amelyet vissza Róma felé tartott neki. A feljegyzés szerint Czapik kiemelte, hogy nagy segítséget jelentett számára a pro memoria, mivel egy püspöki audiencia fél óránál tovább nem tarthat. XII. Pius az idő leteltével meg is kérdezte, hogy szerepel-e minden az iratban, amit nem tudott elmondani, és a pozitív válasz megnyugtatta a pápát. Czapik azt a megérzését is megosztotta Estyvel, hogy sokat segített neki az, hogy Leiber előzetesen informálta a pápát a magyar helyzetről. Czapik úgy vélte, hogy a pápa érezte és belátta, hogy más politikát kell követni a vasfüggönyön innen és túl, és hogy másként kell viselkedni ott, ahol barátságos a világi hatalom, és másként, ahol ellenséges. Mindszenty személyének megvitatását mindketten elkerülték. Czapik szerint a magántitkáron keresztül a pápa értesülhetett a bíborossal kapcsolatos véleményekről.[120] A pápa, az összefoglaló jelentés szerint, megértéssel hallgatta az érsek beszámolóját, majd beleegyezett abba, hogy egy vizitációs bizottságot küldjenek ki, sőt abba is, hogy Esztergom véleményét ne kérjék ki előzetesen.[121]

A forrásokból azonban nem derül ki, hogy pontosan milyen felhatalmazásokat kapott a kinevezett bizottság a pápától, tagjai rendelkeztek-e tárgyalási joggal, vagy megbízatásuk csak információk gyűjtésére korlátozódott, és azokat milyen tényezők bevonásával akarták kialakítani. A fent ismertetett pro memoriában, amelyet Czapik átnyújtott a pápának, nem voltak erre vonatkozóan részletek. Az október 8-i jelentés több pontján felbukkan azonban az az információ, hogy a vizitációs bizottságot kezdetben fel akarták hatalmazni a kormánnyal való tárgyalásokra is, amit azonban Tardini akadályozott meg, és ragaszkodott a vizitációs bizottság informatív feladatköréhez.[122] Az állítás felveti tehát annak lehetőségét, hogy a pápa és Montini az érsek kezdeményezése nélkül tervbe vette volna a tárgyalásokat. Ezzel szemben azonban magán a jelentésen belül több alkalommal fordulnak elő az informatív tárgyalásokról szóló értésülések, amelyek leszögezik, hogy a vizitációs bizottság csak tájékozódás céljából érintkezhet a kormánnyal, és a jelentéstételtől függ majd, hogy a Vatikán kezdeményezi-e a közvetlen tárgyalások felvételét.[123] Összefoglalva tehát annyi bizonyos, hogy a pápa elrendelte a vizitációt, és vizitátornak Angelo Rotta volt budapesti nunciust nevezte ki, valamint hozzájárult Giuseppe Casari szervita szerzetes utazásához is, akiket egy helyzetjelentés készítésével bízott meg és informatív tárgyalásokra jogosított fel. Az eddig talált forrásokban nem szerepel konkrétan az sem, hogy a pápa szabott-e feltételeket a vizitációs bizottság kiküldéséhez, vagy csak a Domenico Tardinivel folytatott megbeszélés során ismertették ezeket.[124] A jelentés a feltételeket általánosságban a Vatikánhoz és annak tisztviselőihez kötötte.[125]

Az összefoglaló jelentésben további információk olvashatóak a vizitátor személyére vonatkozóan is, azonban az iratokból itt sem derül ki egyértelműen, hogy ki javasolta a felsorolt személyeket. A jelentés szerint, amikor a vizitátori tisztségre legesélyesebb Gennaro Verolino prágai uditore táviratban betegszabadságot kért, a helyére többen is szóba kerültek. A legesélyesebb Angelo Rotta volt, de felmerült Federico Lunardi, Ettore Felici[126] és Saverio Ritter[127] volt nunciusok neve is, akik éppen diplomáciai megbízatás nélkül éltek a Vatikánban. Lunardi és Felici dél-amerikai államokban voltak nunciusok, Ritter pedig Prágában. Ritternek volt magyar kötődése, mert 1942-ben a székely kérdés ügyében vizitációt vezetett Erdélybe.[128]

Az emlegetett jelentés emellett több olyan véleményt is ismertet, amelynek ugyancsak nem adja meg pontosan a forrását. Eszerint a Vatikán vezetői a pápától kezdve Montiniig szemrehányást tettek Czapiknak, amiért a többi püspök nem teljesítette az ad limina látogatást, és nem fejti ki álláspontját. Kifogásolták továbbá a hiányos információkat, különösen a kormánnyal és a kommunistákkal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban.[129] Esty Miklós feljegyzéseiből az is tudható még, hogy a pápai kihallgatás alatt, miközben Esty kint várakozott, meglátta Tardinit, de az elkerülte a vele való beszélgetést. Az érsek kihallgatása végén Esty is bebocsátást nyert a pápához, aki csak pár kérdést intézett hozzá, s némileg csodálkozott, hogy az Actio Catholica még működik Magyarországon. Végül azt mondta neki németül, hogy mondja meg a kardinálisnak, hogy üdvözli és áldását küldi rá, s ezzel elbocsátotta őt.[130] Utánuk Tardini ment be a pápához. Czapik hangulatáról Esty feljegyezte, hogy jókedvű volt a kihallgatás után, meg volt elégedve az eredménnyel.

 

További tárgyalások Rómában

Rómába visszatérve Giovanni Battista Montini szubsztitutus még aznap fogadta az érseket az Apostoli Palotában, és közel háromnegyed órás megbeszélést folytatott vele délután egy óra körül.[131] A helyettes az állambiztonsági jelentés szerint „rendkívül barátságos és megértő volt”,[132] és szívélyesen valamint udvariasan fogadta.[133] Montini maga tett javaslatot a vizitátor személyére vonatkozóan, és a feladatra Angelo Rottát, Giuseppe Casarit és Giuseppe Sette-t[134] tartotta alkalmasnak.[135] Czapik itt az egész pro memorián végéig tudott haladni, amelyet Montini teljes egészében megértéssel fogadott. Esty szerint Montini nagy óvatosságot mutatott kijelentéseiben,[136] bár könnyebb volt vele tárgyalni, mert köztársaságpárti beállítottságú volt,[137] és így a köztársasági eskü kérdésében is lehetett számítani a szubsztitutus jóindulatára.[138] Czapik érdekesnek találta, hogy Montini már megbeszélésükkor mindenről tudott. Kiderült, hogy Pius pápa rögtön Czapik kihallgatása után átadta a pro memoriát Tardininek, aki pedig a Czapikkal való találkozóig már meg is beszélte Montinivel a beadvány tartalmát.

A pápával és a Montinivel folytatott tárgyalásokat követően rögtön másnap Czapik felkereste Angelo Rottát, de nem tudott vele tárgyalni, mert nem volt a lakásán.[139] Jelenleg nincs adat arra, hogy ezután sikerült-e tárgyalnia a nunciussal. Szeptember 30-án a jezsuita generális kúria központi épületében Czapik felkereste Jean-Baptiste Janssens[140] generálist, aki rendkívül zárkózott ember benyomását keltette benne. Janssens meghallgatta Czapikot, de egyáltalán nem nyilatkozott, és nem foglalt állást semmilyen kérdésben sem. A leglényegesebb megbeszélést itt Czapik Peeter van Gestellel,[141] a közép-európai jezsuita provinciák előadójával, egy holland jezsuitával folytatta. Az ő hatáskörébe tartozott a magyar jezsuita provincia, ezért nagy jártasságot mutatott a magyar egyházpolitikai helyzet kérdésében. Az októberi összefoglaló jelentés szerint Van Gestel nyíltan Mindszenty-ellenesnek mutatkozott, ami meglepte Czapikot, noha gondolta, hogy Jánosiéknak nagy a befolyása a  jezsuita kúriában. A holland jezsuita nehezményezte, hogy Mindszenty túl agresszív, és azon a véleményen volt, hogy az egyháznak az adott helyzetben vissza kell húzódnia. Elismerte ugyan, hogy Magyarországon támadják az egyházat, de politikai szempontból nagyon hibásnak tartotta a prímás állandó offenzíváját. Van Gestel kifejtette, hogy amikor a fakultatív hitoktatás kérdése felmerült, akkor társadalmi – vallási megmozdulással ezt semlegesíteni lehetett, de szerinte a hercegprímás hibásan azt hitte, hogy ez az iskolakérdésben is eredményes lesz, azonban ez nem következett be. Van Gestel ebből arra következtetett, hogy egész mások voltak a hatalmi erőviszonyok 1946-ban Magyarországon az egyház és állam közt, és egészen mások 1948-ban, amit a hercegprímás nyilvánvalóan nem értékelt ki. Ezt kiegészítve s némileg ellentmondva az található Salacz Gábornál, hogy Van Gestel erősen Jánosi ellen nyilatkozott.[142]

1948. október 2-án, miután udvarias látogatást tett Carlo Grano protokollfőnöknél, Domenico Tardinivel, az államtitkárság egyik vezetőjével tárgyalt háromnegyed órán keresztül.[143] Az összefoglaló jelentés szerint Tardini az érseket igyekezett megváratni, és végig elutasítóan viselkedett vele, aki a tárgyalás után Tardinit „második Mindszentynek” nevezte.[144] A Tardinival történt megbeszélésről számos részlet maradt fenn, mivel Czapik pro memoriát készített róla, amit még október 2-án eljuttatott Robert Leibernek.[145] A dokumentum részletesen ismerteti a megbeszélés tartalmát, amely elé a füzetben rövid összefoglalót is írt az érsek. Az első pont, amit Czapik megemlített a tárgyalás témái közül a kommunizmussal való megegyezés kérdése volt. Tardini szerint a megegyezés lehetetlen, a kommunizmusnak a kereszténységgel való ellentéte miatt. Gyakorlati értéke sincs egy megállapodásnak, mert nem fogják betartani, és a „kommunisták az egyház vesztére törnek, s azért az, hogy egy év helyett két év múlva számolják fel az egyházat, nem elég ok, hogy a megegyezéssel elvek sérüljenek”. Tardini továbbá úgy vélte, hogy „inkább hamarabb, de a tisztességet megőrizve kerüljön sor az egyház megsemmisítésére”, mint hogy pár év késedelemmel tisztességétől megfosztva, kompromisszumokra kényszerítve számolják fel az egyházat.[146] Czapik erre a véleményre reagálva kifejtette, hogy a szovjet megszállás alatt élő katolikus egyház számára a cél az, hogy a nyílt üldözés helyett tűrhető helyzetet teremtsen, és az egymás mellett élés biztosítására elvi engedmények nélkül megállapodást kössön, mert ha rövid időre is, de sikerül biztosítani a túlélést, az már nagy eredmény. Az érsek azt is leszögezte, hogy főpapként kötelessége, „hogy az Egyház életlehetőségeit minden megengedett módon és eszközzel minél tovább biztosítsa”. Czapik a megállapodás vállalandó feltételének nevezte meg a kormány értesítését a főpapi kinevezésekről, „amellyel kapcsolatban csak a politikai alkalmatlanság kijelentését engedi meg számára”. Az egyház érdeke ugyanis szerinte az, hogy ebben a helyzetben ne politizáljon, s ennek érdekében lehetne találni politikától tartózkodó püspökjelölteket is. A kinevezésekkel kapcsolatban azt is közölte Tardninival, hogy a javaslattétel joga csakis a modus vivendi betartása esetén illetné meg a kormányt.[147] Az államtitkárság vezetője mindezt azonban elutasította, és az 1927-es intesa semplice-t is egyértelműen érvénytelennek nyilvánította. Kijelentette, hogy a püspökkinevezések ügyében útban lévő jegyzékére a kormány feltétlenül negatív választ fog kapni. Tardini a kérdéssel kapcsolatban tudatta az érsekkel azt is, hogy új püspök, coadjutor vagy apostoli administrator kinevezésére nincs előttük javaslat.[148] Czapik megpróbálta az éles elutasításról lebeszélni Tardinit, és javasolta, hogy hárítsák el a kormány kérését.

Czapik feljegyzése szerint Tardini a Szentszék egyoldalú és késedelmes információira hivatkozva elfogadta az apostoli vizitáció ügyét. A vizitátor kiküldésének két feltételt szabott. Az első feltétel az volt, hogy a vizitátor teljesen szabadon mozoghasson és érintkezhessen mindenkivel, így Rómával is. A második feltétel pedig az a határozott követelés volt, hogy a kormány a vizitációt ne használja föl politikai célokra és a prímás lejáratására. Tardini azt is egyértelműen az érsek tudomására hozta, hogy a vizitátornak csak jelentéstételre van megbízatása, és megegyezésről nem tárgyalhat.[149] Czapik a feltételeket vállalhatónak tartotta, azonban azt is megjegyezte, hogy a kormánytól függetlenül számítani lehet ellenséges közéleti fellépésre is. A vizitátor ügyében Czapik azt javasolta még Tardininek, hogy a kapcsolatfelvétel érdekében a római, ún. quirinali nuncius lépjen érintkezésbe Velics László római magyar követtel.[150]

Az érsek feljegyzéseinek fényében nyilvánvaló tehát, hogy Tardini nem ellenezte a vizitációt, mint ahogy ez a jelentésekben számos helyen megjelenik,[151] azonban a fent ismertetett álláspontja alapján több mint valószínű, hogy nem fűzött hozzá nagy reményeket, és szkeptikus volt az eredményt illetően. Az eddig fellelt források azt is bizonyítják, hogy a vizitáció részleteit a személyi kérdéseken túl Tardinivel tisztázták, aki megadta a beutazás feltételeit, és megtiltotta, hogy a bizottság a megegyezésről tárgyaljon.

A pápával és az államtitkárság vezetőivel folytatott megbeszélések után a kúriai ügyvitel alapján a kérdés az Államtitkárságra, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja és a Konzisztoriális Kongregáció elé került, amelynek feladata volt a bizottság kiküldésének megszervezése és a megbízás megszövegezése. Az érsek tanácsát követve a Szentszék a quirinali nunciuson, Borgongini Ducán[152] keresztül indította meg a kapcsolatfelvételt, aki október 11-én felkereste Velics László római magyar követet, és felkérte, hogy a Szentszék felhívását juttassa el a kormányához.[153]

Czapik Gyula a Rómában töltött bő két hét alatt a hivatalos kihallgatásokon kívül több egyházi személyiséget és szerzetesrendet is felkeresett. 1948. szeptember 30-án a domonkos rend befolyásos vezetőjét, Manuel Suarezt[154] látogatta meg az érsek, majd pedig a bencéseket és a jezsuitákat, a nap végén pedig fogadta a karmelitákat.[155] Október 1-jén tárgyalt még az irgalmasok generálisával, és fogadta Alfonso Carincit is, a Rítus Kongregáció konzultorát. Czapik a római tartózkodás alatt részt vett a volt piarista generális temetésén is,[156] és megtette a kötelező sírlátogatásokat. Az érsek beszélni szeretett volna August Hlond lengyel bíboros titkárával, Filippivel,[157] Uberto Noots,[158] belga származású premontrei generálissal, és Esty Miklóson keresztül fel akarta venni a kapcsolatot Maximilien Fürstenberggel,[159] a belga szeminárium vezetőjével, aki egyben a belga prímás megbízottja is volt,[160] de sajnos egyikükkel sem tudott kapcsolatba lépni, mert a látogatások idejében nem voltak otthon. A sikertelen kísérlet hatására azonban egyik esetben sem próbálkozott újra, ami a találkozások súlytalanságát is mutatja. Ezt erősíti az a tény is, hogy az említett személyeket bejelentés nélkül kereste fel.

A felkeresett személyek egy csoportja emellett arra enged következtetni, hogy feltehetően a prímás megbízásából megbeszéléseket folytatott az érsek a Pápai Magyar Intézet áthelyezésével kapcsolatban. Erre utalhat, hogy kétszer is találkoztak Salvatore Capoferrivel,[161] a hercegprímás állandó római ceremóniamesterével, szeptember 26-án meglátogatták a Collegium Germanicum et Hungaricumot, majd október 1-jén Czapik fogadta Karl Brust jezsuitát, a Germanicum rektorát,[162] délután pedig keresték Giuseppe Pizzardót, aki ekkor az Szemináriumok és Egyetemek Kongregációjának volt a prefektusa.[163] Az intézményt már 1945-ben Luttor Ferenc felvetésére Mindszenty hercegprímás szerette volna a Santo Stefano Rotondo melletti egykori pálos kolostorba elköltöztetni, hogy függetlenedni tudjon a Római Magyar Akadémiától, és így az állami befolyástól. A kolostor tulajdonosa, a Collegium Germanicum et Hungaricum azonban nem támogatta a kezdeményezést, és a tárgyalások megrekedtek.[164] Az ügy 1948-ban élénkült meg ismét a magyar egyházpolitikai helyzet hatására. Péterffy Gedeon tett újra lépéseket Karl Brustnál, a kollégium új rektornál.[165] Több megoldási javaslat is született a kollégium kárpótlására és az intézet áthelyezésére, amelyeket alapvetően a Fraknói-villa tulajdonjoga és értékesíthetősége mozgatott. A jezsuiták elutasító válasza után a minisztérium támogatásával felmerült az a lehetőség, hogy a papi kollégiumot a Fraknói- villába költöztessék, de az épület bérlőjével nem tudtak megegyezésre jutni. A PMI áthelyezésének ügyével kapcsolatban szeptember elején Giuseppe Pizzardo bíboros audiencián fogadta Péterffyt, amelynek hatására Mindszenty 1948. szeptember 25-én levelet írt a bíborosnak, melyben papi kollégium és zarándokház elhelyezésére alkalmas ház megszerzését kérte. A terv eddig nem tisztázott okok miatt végül meghiúsult.[166]

A római tartózkodás alatt sokan felkeresték az emigráns magyarok közül is. Szeptember 21-én találkozott a nemrég emigrált Mihalovics Zsigmonddal, az Actio Catholica volt elnökével,[167] aki elpanaszolta kilátástalan helyzetét, s kijelentette, hogy a prímás áldozatának tekinti magát. Elmondta azt is, hogy az amerikai katolikusok olaszországi segélyszolgálatának egyik vezetője kilátásba helyezte amerikai kiutazását.[168] Az érsek a piarista kúriában fogadta Zsmbrzusky Mihályt, a Magyarországról kiutasított pálos tartományfőnököt is, Papp György Rómában tanuló hajdúdorogi papot, és Hlatky Endrét, a Lakatos-kormány emigrációban élő sajtófőnökét, a Magyar Rádió volt elnökét.[169] Felkereste Monay Ferenc, a római magyar gyóntató, szeptember 26-án pedig Békés Gellért bencés szerzetes, Kelemen Krizosztom titkára, aki közölte vele, hogy a főapát Pittsburgban van. Szeptember 27-én, hétfőn az egri érsek beszélgetést folytatott Magyary Gyulával, a Propaganda Fide egyetem tanárával,[170] aki legitimistaként jó viszonyban volt Habsburg Ottóval. A beszélgetésük egyik fő témája Habsburg Ottó sorsa volt, akivel kapcsolatban Magyary megjegyezte, hogy a királyfi anyagi okok miatt fordul meg sok országban.[171] Október elsején Rómában lévő magyar papok tisztelgő látogatását fogadta. Ekkor ismét találkozott Mester Istvánnal, és fogadta Hajtás egri, Pordán és Csatlós esztergomi, Papp György hajdúdorogi és Somorjai pécsi papokat.[172]

A hazautazásig hátralévő időben Róma néhány nevezetességét nézték meg. Meglátogatták a Szent Péter Bazilikát, a Colosseumot, a Forum Romanumot, délután pedig a Lateránban és a Santa Maria Maggioreban voltak. A római tartózkodás október 4-én ért véget. Péterffy Gedeon búcsúzott el tőlük, de a vasúthoz nem kísérte ki őket. Az egri érsek Esty Miklós kíséretében negyed egykor szállt vonatra, és másnap este érkezett meg Bécsbe.[173] 1948. október 6-án közös ebéden vettek részt a Pázmáneumban, ahol találkoztak Fabian Flynnel,[174] a Catholic Relief Service amerikai segélyszervezet Magyarországról kiutasított megbízottjával, aki a jelentés szerint az amerikai titkosszolgálat tagja is volt. A találkozóval kapcsolatban talán nem érdemtelen megjegyezni, hogy a jezsuiták felvetették Czapiknak a korábban említett beadványukban a Flynnel való találkozást is.[175] Flynn egy Amelie nevű civillel jelent meg az ebéden, aki az ausztriai segélyezés vezetője volt. Velük volt egy nő is, aki az amerikai katonai hírszerzés (CIC) alkalmazottja volt, és kijelentése szerint tőle függött, hogy melyik emigráns utazhat ki az USA-ba. Az ebéd során a fő téma a magyar menekültek és az amerikai segélyek kérdése volt. Esty Miklós felvetette Mihalovics Zsigmond ügyét, amire válaszul a CIC alkalmazásában lévő nő kijelentette, hogy hajlandó segíteni Mihalovicsnak.[176] Délután meglátogatták Theodor Innitzer[177] bécsi érseket. Czapik először nem akart elmenni hozzá, később azonban miután Seidl püspököt meglátogatták, Innitzert is felkeresték egy rövid, negyedórás látogatásra.[178]

Az érsek Esty Miklós kíséretében október 7-én este fél hatkor érkezett meg Budapestre, és azonnal lakására hajtatott, majd lepihent.[179] A jelentések szerint a római út optimizmussal töltötte el az érseket, mivel sikerült tárgyalnia mindazokkal, akik a vatikáni diplomáciában számottevő szerepet töltenek be, valamint megnyugtatónak tartotta azt is, hogy megértéssel fogadták őket, és eléggé nyíltan, rosszallás nélkül kifejtette véleményét a magyar helyzetről, Mindszenty személyéről és a megegyezés lehetőségéről. Czapik a kedvező fogadtatás alapján nagy reményeket táplált a megegyezéssel kapcsolatban.[180]

A római utazás mérlege az elért eredmények ellenére is kétarcúságot mutatott. Egyrészt Czapiknak sikerült úgy előadni álláspontját, hogy nem került kellemetlen helyzetbe, értékeléseit megértéssel fogadták. Sikerült elérnie a Szentszék közbelépését is egy apostoli vizitáció keretében, amely reményt adott a megrekedt egyházpolitikai helyzetből való továbblépésre. A vizitációs bizottságot azonban csak informatív tárgyalásokra jogosították fel, és egy esetleges megállapodásról nem egyeztethetett. A vizitáció elsősorban a helyzet közvetlen megismerésére, a különböző álláspontok meghallgatására, és az azok közötti közvetítésre valamint a tárgyalási lehetőségek és a kormány szándékainak felmérésére irányult, amely alapján a további lépésekről megalapozott döntést tudtak volna hozni. Az apostoli vizitációnak tehát nem Mindszenty korlátozása volt a célja,[181] és a vizitátor megbízatása alatt nem adott volna megfellebezhetetlen utasításokat a prímásnak.[182] A vizitáció inkább jelentett tájékozódást, mint Mindszenty politikájával való szakítást.[183] Meg kell azt is jegyezni, hogy az apostoli vizitáció a pápai tekintélynél fogva valóban beleavatkozás volt a helyi egyház életébe, azonban nem ezen volt a hangsúly. A kormány képviselői sem gondolták, hogy a vizitáció Mindszenty megrendszabályozására irányulna, inkább attól féltek, hogy az a bíboros melletti kiállás lenne, s emiatt el is utasították a vizitátor beutazását.[184] A későbbi események fényében felmerül a kérdés, hogy az apostoli vizitációtól vártak-e valós eredményeket a Vatikánban, különösen az általános politikai helyzet és a csehszlovák események fényében. A kezdeményezés sikerét ugyanis beárnyékolta a kelet-európai térség szovjetizálása, a kommunista pártok egyházellenes lépései, és feltehetően a budapesti szovjet követ, Puskin véleménye se változhatott a kérdésben, aki a Vatikánt az amerikai imperializmus európai ügynökének tartotta, amelynek beavatkozása a szovjet érdekszféra államainak belügyeibe megengedhetetlen.[185] A magyar kommunista párt sem gondolhatta ezt másként, és a kommunista vezetők megfelelési kényszere, Moszkva beavatkozása nélkül is borítékolta az egyházellenes fellépést. A Vatikán képviselői feltehetően az előbb említett körülmények ellenére sem akartak elszalasztani egy felkínálkozó lehetőséget, ha annak eredményeiben kételkedtek is, másrészt úgy vélték, hogy sikertelenség esetén sem érné különösebb veszteség a Vatikánt. Ebben a kontextusban felmerül az a kérdés is, hogy a vatikáni tisztségviselők a vizitációt esetleg egy kormány elleni propagandalépésnek szánták volna. Ez azonban nem valószínű, hiszen a vizitáció ügye később nem került nyilvánosságra, s ha voltak is olyanok, akik a kudarc reményében a kormány lejáratásával számoltak, a vezetők többsége nem kockáztatott volna csak ezért. Valószínűbb, hogy a magyar kormány megegyezési szándékait és céljait akarták tesztelni, és tiszta képet akartak szerezni az egymásnak ellentmondó információk között. A későbbiek ismeretében végül a vizitációs bizottság ügye erre a célra kiválóan be is vált, s szondaként mutatta meg a kormány valós tárgyalási szándékait. A római utazásnak azonban Czapik szándékainak megismerésével kapcsolatban van leginkább súlya. Az érsek kezdeményezései egyértelműen világossá teszik, hogy a meglévő ellentétek dacára is mindennél előbbre helyezte a Rómához való hűséget és az egység megőrzését.

 

Az apostoli vizitáció további sorsa

Czapik Gyula megérkezése után a számos megkeresés ellenére egyedül Barankovics Istvánt és Kerkay Jenőt fogadta, majd október 9-én hazautazott Egerbe. Mindszenty bíborost csak egy hét múlva kereste fel, akit elsőként tájékoztatott a római út részleteiről.[186] Az állambiztonsági szervek azonban már október 8-án értesültek az érsek tárgyalásairól és a vizitátor ügyéről, sőt arról is, hogy a Vatikán előzetesen nem kívánja értesíteni Mindszentyt az ügyről, valamint hogy a magyar kormány tájékoztatását a quirináli követen keresztül kívánja intézni. A jelentésben egyértelműen szerepelt, hogy a vizitátor megbízatása csupán a helyzet felmérésére, és információszerzésre irányul, hivatalos tárgyalások és megállapodás pedig csak a vizitátor megbízatása után kerülhet szóba.[187] A tájékoztató jelentésen kívül erre a napra datálták a már többször emlegetett összefoglaló jelentést is, amelyből az állambiztonság emberei és a kommunista párt legfőbb vezetői, így Farkas Mihály is már az érsek hazaérkezésének másnapján a római utazás legapróbb részleteiről is értesülhettek.[188]

Az érsek hazaérkezése napján, október 7-én a református és az unitárius felekezet megegyezést írt alá a kormánnyal, amelyet követően országos kampány indult a katolikus egyház és Mindszenty ellen.[189] Dinnyés Lajos miniszterelnök újpesti beszédében élesen bírálta a hercegprímást, amelyet október 9-én a Szabad Nép le is közölt.[190] Az Osservatore Romano október 10-én reagált a beszédre, és visszautasította a bíborost ért vádakat, valamint cáfolta a miniszterelnök kijelentéseit.[191] A cikknek a későbbiekben fontos szerep jutott. A Szentszék közben Borgongini Duca, római nunciuson keresztül október 11-én értesítette Velics László római magyar követet Angelo Rotta vizitátori és Giuseppe Casari konzultori kinevezéséről. A lépésről a követ még aznap rejtjeltáviratot küldött Rajk László külügyminiszternek.[192]

Czapik Gyula 1948. október 13-án délelőtt utazott fel Mindszenty bíboroshoz jelentéstételre. Tárgyalásairól és kúriai látogatásairól csak nagyvonalakban számolt be neki, az apostoli vizitáció ügyét pedig meg sem említette, mivel úgy ítélte meg, hogy nincs tudomása az ügyről, és félt a prímás dühétől.[193] Czapik Gyula a vizitáció ügyét csak több hetes késedelemmel, a püspöki kar 1948. november 3-i ülésén római beszámolója kapcsán ismertette.[194] A bíboros ezt nehezményezte is, különösen az esztergomi találkozó után, s mivel közben Péterffy Gedeontól értesült a Szentszék lépéséről.[195] Czapik a fentiekkel ellentétben azzal védekezett, hogy a kinevezésről csak esztergomi megbeszélésük után, október 13-án Révaival folytatott tárgyalásán értesült,[196] és meg volt győződve arról, hogy Mindszenty már megbeszélésük idején ismerte a Vatikán lépését. A konferencia jegyzőkönyve szerint Czapik a konferencián sem számolt be arról, hogy neki sikerült elérnie az apostoli vizitátor kinevezését a pápánál, csupán annyi szerepel, hogy az audiencián felvázolta a holtpontra jutott helyzetet. A prímás kétkedve fogadta az érsek beszámolóját, s furcsállta, hogy az apostoli vizitáció elrendeléséről Révai József előbb szerzett tudomást, mint a pápával tárgyaló egri érsek.[197] A bíborossal folytatott esztergomi tárgyalás után Czapik október 13-án délután visszautazott Budapestre, ahol találkozott Szebenyi államtitkárral és Ortutay Gyulával, utolsónak pedig Révai Józsefet kereste fel. Révai ismertette Czapikkal a római nuncius lépését, és közölte vele, hogy a pápa az egyházpolitikai helyzet tisztázására apostoli vizitátort küldene Magyarországra. A forrás alapján nem egyértelmű, hogy a politikus pontosan mit értett a tisztázás fogalmán, később ugyanis a kormány tárgyalásokról beszélt, és a tárgyalások megkezdésével tartotta szembenállónak az Osservatore Romano cikkeit.[198] Ezt erősíti meg az a levél is, amelyben Rajk László külügyminiszter később azt helyeselte, hogy a vizitátor ne tárgyalás, hanem a megegyezéshez szükséges tájékozódás céljából jöjjön.[199] Az érsek tájékoztatója után Révai megkérdezte, hogy megvárják-e a válasszal a távollévő Rákosit, vagy mihamarabb küldjenek választ. Czapik Gyula hangsúlyozta, hogy miután a Vatikán gyorsan döntött, ezért a magyar kormánynak is gyors választ kellene adnia, és figyelmeztette Révait, hogy ha a vizitációs bizottságot politikai célokra és a prímás lejáratására akarják használni, abban az esetben a bizottság azonnal vissza fog utazni. Révai azt ígérte neki, hogy csak háromsoros hírt adnak le a bizottság megérkezéséről, ellenben nem volt hajlandó a Mindszenty elleni sajtóhadjárat leállítására. Czapik a találkozó során arról is tájékoztatta Révait, hogy a Szentszék megítélése szerint nem értesítette még a prímást a vizitátor kinevezéséről.[200] Czapik kifejtette azon véleményét is, hogy szerinte nagyon sok fog múlni azon, hogy a kormány és a kommunisták milyen benyomást tudnak kelteni Rottánál, mivel csak kedvező benyomások esetén lehet számítani a tárgyalások megkezdésére. Az érsek jelezte azt is, hogy Rotta várhatóan nagyon diszkréten fog viselkedni és nem fog fellépni a prímással szemben, sőt védelmére is kel, ha durva támadások érik. Czapik közölte azt a szándékát is, hogy javasolni akarja majd a vizitátornak, hogy érintkezzen a kormánnyal, valamint hogy biztosítsa diszkréciójáról a vele érintkező papokat, hogy ne tartózkodjanak a kritikus kijelentésektől. Az érsek szerint Rotta számára feltétlenül készíteni kellene egy feljegyzést, amely tartalmazza a kormány Mindszentyvel kapcsolatos kifogásait és sérelmeit.

A Czapik által szorgalmazott gyors válasz azonban elmaradt. A kérdéssel a kormány 1948. október 22-én a Minisztertanács zárt ülésén foglalkozott. Rajk László külügyminiszter referátumában ismertette az ügyet, amelynek során a római követre hivatkozva azt állította, hogy a vizitátor feladata a Magyarország és a Szentszék közötti viszony rendezése volna. Rajk László felhívta továbbá a minisztertanács figyelmét az Osservatore Romano kritikus cikkére, amely kérdésessé tette számára, hogy a vizitátor látogatása a „kívánt” eredménnyel járna. A miniszter ezért azt javasolta, hogy tisztázzák: az újság és a rádióközlemény mennyiben fejezi ki a Szentszék véleményét. Abban az esetben ugyanis, ha a Vatikán továbbra is védelmezi a bíborost, és egy erkölcsi mozgalom vezetőjének tekinti, mint ahogy ezt a Vatikáni Rádió tette, akkor a megegyezésre nincsen lehetőség, és a kormány álláspontja szerint a vizitátor beutazása felesleges.[201] A külügyminiszter felvetésére a minisztertanács hozzájárult ahhoz, hogy Velics László követet táviratban értesítsék a kormány álláspontjáról, és a tervezett elhatárolódásról. Ezt követően az igazságügyi miniszter, Ries István a kinevezendő vizitátor személye ellen emelt kifogást, és Angelo Rottát a Horthy-rendszer képviselőjének és követőjének bélyegezte. A kérdéshez hozzászólt Dinnyés Lajos miniszterelnök is, aki egyházi személyekre hivatkozva Rotta közreműködésének tulajdonította Mindszenty József kinevezését, amelyből arra következtetett, hogy a volt nuncius kinevezése Mindszenty helyzetét akarja megerősíteni. Erre a véleményre kontrázott rá Ortutay Gyula kultuszminiszter, aki az aktuális körülmények között Rotta küldetését egyenesen Mindszenty mellett való tüntetésnek minősítette.[202] A miniszterelnök erre azt javasolta, hogy a személyi kérdést majd külön vessék fel a Vatikánban, ha olyan megnyugtató válasz érkezik, amely lehetővé teszi az apostoli vizitátor beutazását.[203]

Érdemes feltenni a kérdést, hogy mi állhatott annak hátterében, hogy a kormány egy ürügyet gyártott, és egy újságcikkre hivatkozva az egész vizitáció ügyét megakasztotta. A kormány elemezve a helyzetet reálisan felmérhette, hogy csak veszíthetnek a vizitációval, és azt nem tudnák politikai céljaikra felhasználni, hiszen a vizitátor testközelből tapasztalná meg az egyház sérelmes helyzetét, aminek következtében elutasítaná a tárgyalások felvételét, és a megegyezés megkötését, vagy azt a kormány által elfogadhatatlan feltételekhez kötné. Ezt erősítette meg a korábban már idézett októberi jelentés is, és a Czapikkal folytatott beszélgetés is világossá tette Révai számára, hogy a vizitáció ügye nem fogja eredményezni Mindszenty eltávolítását. Kérdés persze, hogy az előbb említett információk eljutottak-e, s ha igen, milyen formában a miniszterekhez. A források szerint a vizitáció megakadályozása elsősorban Rajk előterjesztése nyomán történt, azonban Rákosi Mátyás, illetve Révai József szerepe sem elhanyagolható tényező. Rákosi szovjet vakációja ellenére is tudott telefonon beszélni a miniszterekkel az ügyről, s talán személyesen is felkereshetett közülük néhányat, mivel a minisztertanács ülésének napján már Budapesten lehetett.[204] A kérdésben azonban Révai szerepe tűnik a leginkább meghatározónak, aki személyesen tárgyalt az érsekkel, és az elsők között szerzett tudomást a Vatikán döntéséről.

Pár gondolat erejéig érdemes elidőzni Rákosi tervei és szándékai fölött is. A kommunista politikus körülbelül Czapik hazaérkezése előtt pár nappal indulhatott el szovjet vakációjára, így csak táviratban vagy telefonon értesülhetett az érsek útjának részleteiről és eredményeiről. A Szovjetunióban töltött idő felveti annak a kérdését, hogy Rákosi az üggyel kapcsolatban vajon egyeztetett-e Moszkvában a szovjet pártvezetéssel, ennek azonban jelenleg semmi nyomát sem találni. Rákosi szándékairól biztosat csak a szeptember 9-i találkozó jegyzőkönyvéből tudunk, amelyben azt kérte az egri érsektől, hogy ha kérdezik, ismertesse a kormány álláspontját a Mindszenty-kérdésről. A vizitáció terve a jelenlegi források szerint ismeretlen volt előtte, és a Vatikánnal való taktikázás ekkor még nem merült fel részéről. Czapik határozott álláspontja alapján, amelyben kifejtette, hogy nem hajlandó még csak felvetni sem Mindszenty ügyét a Vatikánban, valószínűleg nem is remélt sok sikert a római úttól a bíboros ügyében. Ezek alapján az feltételezhető inkább, hogy Rákosi csak hazaérkezése után kezdett számolni a Mindszenty-kérdés megoldásának diplomáciai lehetőségeivel. A Czapik által elért eredmény ugyanis nem lehetett megfelelő neki, mivel az apostoli vizitátor személye túl nagy kockázatot jelentett volna, és látogatásából számára több kár származott volna, mint haszon. A vizitáció ügye azonban megmutatta számára azt is, hogy a Vatikán, várakozásai ellenére, nyitottságot mutat, és talán ez adta az ötletet számára, és bátorította őt fel arra, hogy a Szentszék zsarolásával próbálja megoldani a Mindszenty ügyet. Ezt erősítheti meg az a megfigyelés is, hogy az eddig fellelt forrásokban a vizitáció körüli tárgyalásokkal és levélváltásokkal kapcsolatban Rákosi alig tűnik föl. Az előbbi fejtegetés azonban csupán hipotézis, és a források hiányosságain alapszik.

Rajk László külügyminiszter rögtön a minisztertanács ülése után táviratban közölte Velics római követtel a kormány álláspontját. A levél lényege az volt, hogy a magyar kormány szívesen látná a tárgyalásokat a kormány és a Vatikán között, amelyhez azonban szükségesnek tartják, hogy a Vatikán cáfolja meg azokat a hamis állításokat, amelyek az Osservatore Romano október 10-i számában és a Vatikáni Rádióban a magyar kormánnyal és Dinnyés Lajos miniszterelnökkel kapcsolatban megjelentek, mert ellenkező esetben nem volna alapja a tárgyalásoknak. Ennek értelmében azt is közölte a külügyminiszter, hogy az apostoli vizitátornak vízum nem adható ki.[205] Rajk hamarosan egy következő rejtjeltáviratban még azt is hozzátette ehhez, hogy kielégítő válaszlépés esetén a kormány újból állást foglalhat, s végül azt kérte Velicsetől, hogy írja meg véleményét, és addig ne közölje a kormány válaszát.

A válaszlevél nagy bonyodalmat okozott. Barankovics kidolgozott egy másik válaszlevelet,[206] Velics László pedig válaszában próbálta meggyőzni a minisztert arról, hogy az Osservatore Romano cikkéből nem olvasható ki a kormány által sérelmezett tartalom.[207] A követ elsőként pontosította korábbi táviratát, amelyből hiányzott a vizitátor tevékenységének pontos meghatározása, és tájékoztatta a minisztert, hogy a vizitátor kiküldése nem jelenti a tárgyalások megkezdését, hanem szerepe helyzetelemzés készítése és a tárgyalás lehetőségeinek felmérése lenne. Rajk László 25-én küldött válaszában megerősítette Velicsnek a korábbi álláspontot. Kijelentette, hogy az Osservatore Romano október 10-i és 23-i cikkeit nem szabad lebecsülni, ugyanakkor helyesli a követ azon megjegyzését, hogy a vizitátor ne tárgyalások megkezdésére, hanem a megegyezéshez szükséges tájékozódás céljából jöjjön.[208] Velics László ezután október 25-én közölte a kormány válaszát a római nunciussal, aki azt továbbította a Szentszék Államtitkárságához. A Vatikán levelére tehát két héten belül érkezett meg a válasz az Államtitkárságra. Közben az Osservatore Romano leközölt egy cikket, amely pozitívumot is tartalmazott a magyar kormányról. A cikk azonban Velics követ távirata szerint nem volt összefüggésben a kormány válaszlevelével, és annak érkezése előtt íródott, amint ezt a Borgongini Duca nunciussal folytatott megbeszélése is megerősítette.[209]

A kormány válaszára végül csak három hét után, 1948. november 12-én érkezett válasz a Vatikánból, amikor a római nuncius személyesen kereste fel Velics Lászlót. Borgongini Duca szóban közölte a szentszéki államtitkárság válaszát, amelynek lényege az volt, hogy csak az Osservatore Romano lap Nostre informazioni rovatában megjelent hírek adják vissza a Szentszék hivatalos álláspontját, a lap többi rovatában közölt hírekért pedig csak a szerkesztőség felelős, így a magyar kormány panasza téves helyre lett irányítva.[210] A nuncius ugyanakkor közölte a követtel azt is, hogy a Vatikán régóta „nagy aggódással” nézi a magyarországi katolikus egyház és állam közötti viszonyt, és sok panasz érkezik hozzá. Elsőként a földbirtokreform helyenként önkényes végrehajtását említette, majd a katolikus lapok nehézségeit, a katolikus egyesületek feloszlatását, a templomon belüli szentbeszéd ellenőrzését, a körmenetek, zarándoklatok nehézségeit, az iskolák államosítását, s végül azokat a híreket, amelyek hatvan letartóztatott katolikus papról szóltak. A nuncius ezután közölte, hogy a pápa a vizitátort a felsorolt sérelmezett intézkedések kivizsgálására küldené, közvetlen tájékozódás és jelentéstétel céljából. A nuncius a pápa azon szándékát is kifejezésre juttatta, hogy az apostoli vizitátort nem diplomáciai, hanem egyházi minőségben szándékozik küldeni. A továbbiakban azonban azt is megjegyezte, hogy ha a magyar kormány nem engedné meg, hogy a pápa helyszíni tájékozódásra egy küldöttjét delegálja, abban az esetben az egyház elleni aktust kellene látni. A követ az egyértelmű állásponthoz megpróbált mérséklő megjegyzéseket fűzni távirata végén. Ebben kifejtette Rajk külügyminiszternek, hogy az a szándék, hogy a Szentszék az Osservatore Romano nem hivatalos cikkeihez nem kíván hozzászólni, végeredményben sem azok helyeslését, sem az azokkal való azonosulást nem jelenti. A követ szerint az Osservatore Romano új magyar vonatkozású cikkei a kiegyezés lehetőségeit nyitva tartják, míg a kormány tervezett lépése, a vízum megtagadása a Szentszéket ért sérelem miatt a továbblépést beláthatatlan időre lehetetlenné tenné.

A Szentszék válasza végképp egyértelművé tette a kommunista vezetés számára, hogy a vizitáció nem fog a bíboros ellen irányulni, hanem az elsődleges célja az egyház sérelmeinek orvoslása, és a helyzet felmérése lenne, s így az apostoli vizitációt semmi esetre sem tudnák saját céljaikra, Mindszenty bíboros lejáratására, és az egyházzal való egyoldalú megegyezés kierőszakolására felhasználni. Rajk László ennek ellenére az Államtitkárság válaszát követően, körülbelül egy héten belül,[211] közölte Veliccsel, hogy a kormány azt tartaná célszerűnek, ha a vizitátor látogatása a kormány jogos kifogásainak orvoslására, a megegyezés elősegítésére és Mindszenty állam- és demokráciaellenes, az egyháznak is ártó magatartásának kivizsgálására irányulna, mert „Mindszenty magatartása akadályozza a magyar nép demokratikus fejlődését, békéjét és ő a magyar néppel szemben álló reakciós elemek egyik fő mozgató ereje. Ezek a nyomós érvek szólnak a vizitátor jövetele mellett, és a fenti alapon látogatása a magyar kormány szerint is feltétlenül kívánatos lenne.”[212]

Az említett események következtében tehát az apostoli vizitáció ügye is holtpontra jutott, és a vizitátor beutazása a gyakorlatban ellehetetlenült. A vizitáció kérdése ennek ellenére azonban több alkalommal is felmerült hivatkozási alapként a későbbi tárgyalások során, mint a Szentszék elismerését és a kormány korrektségét bizonyító eszköz.

A szentszéki választ követő patthelyzetben több szálon haladtak előre az események.[213] A kommunista pártvezetés, élén Rákosi Mátyással, feltehetően a vizitáció ügyéből ötletet merítve a Szentszék zsarolásába és megfélemlítésébe fogott, amellyel Mindszenty bíboros Rómába hívását akarták elérni. Rajk külügyminiszter december folyamán Velics László követen keresztül próbálta a Szentszék elé terjeszteni a Mindszenty ellenes vádakat, majd december 14-én pedig a bíboros letartóztatására vonatkozó fenyegetést.[214] A kulisszák mögött zajló diplomáciai lépésekkel párhuzamosan újabb gyalázkodó sajtóhadjáratot indítottak a prímás ellen, amelyből nyilvánvalóvá vált küszöbön álló letartóztatása.[215] Bevetették a politikai rendőrséget is, és 1948. november 19-én letartóztatták Zakar Andrást, a prímás titkárát.[216] Czapik Gyula közben a kialakult helyzet miatt megbeszélést kezdeményezett egy áthidaló megoldás érdekében. 1948. november 25-én a képviselőház alelnöki szobájában Barankovics István jelenlétében egy gentleman agreement elfogadását javasolta Révai Józsefnek, amellyel meg lehetett volna menteni az apostoli vizitációt, valamint megakadályozni a bíboros elleni pert.[217] Minden mentő kezdeményezésre azonban a kormány képviselői az Osservatore Romano cikkeivel hozakodtak elő, és a december 2-i találkozón,[218] valamint az egyházügyi hármas bizottság ülésén is megismételték a korábbi álláspontot.[219] Az elfogadott pontokban a hitegetés és a zsarolás motívumai keveredtek, amelyben az apostoli vizitáció ügyét a kommunista politikusok a tárgyalási készség bizonyításának gyenge eszközéül használták. A vizitáció kérdését utoljára a bíboros letartóztatását követően létrejött január 4-i találkozón a püspöki kar képviselői vetették fel, mert a tárgyalásokhoz szükségesnek tartották a Szentszék közreműködését.[220] Dobi István és Rákosi Mátyás azonban elvetették a püspökök javaslatát, és csupán egy római utazás lehetőségét támogatták. Mindszenty bíboros ügye végül 1949. február 8-i életfogytiglani elítélésével, a magyar katolikus egyház és a kommunista állam viszonyának rendezése pedig 1950-ben a szerzetesek internálása után az egyházra kényszerített megállapodással fejeződött be.

 

Összegzés

Az iskolaállamosítások után a holtpontra jutott helyzet megoldására Czapik Gyula, a Demokrata Néppárt vezetői, és néhány jezsuita, élükön Jánosi József és Kerkai Jenő jezsuita szerzetesekkel a további veszteségek elkerülése érdekében a Szentszék bevonását szorgalmazták. A kezdeményezéssel kapcsolatban a fellelt forrásokból megerősítést nyert, hogy az apostoli vizitáció ügye a magyar katolikus egyház belülről jövő kezdeményezése volt, és a kérdéssel kapcsolatban ki lehet zárni az állami befolyást. Az állami vezetőkkel azok megkeresése ellenére a jelenlegi adatok szerint csak 1948. szeptember 9-én találkozott Czapik Gyula, amelyen csak az a kérés fogalmazódott meg Rákosi Mátyás részéről, hogy az érsek közölje Rómában a kormány álláspontját. Az egri érsek a Szentszék bevonását egy apostoli vizitáció keretében képzelte el, amely alapján majd a Szentszék dönti el, hogy érdemes-e tárgyalásokat kezdeni a kormányzattal. Ez a szándék a Róma iránti hűségnek egyértelmű bizonyítéka volt, amely ellentétben állt a nemzeti egyház létrehozására irányuló állami törekvésekkel. Czapik Gyula a terv megvalósítása érdekében 1948 őszén Rómába utazott, ahol az egyházpolitika minden befolyásos irányítójával sikerült tárgyalnia. Az Országos Levéltár és a piarista levéltár iratai alapján sikerült pontosan rekonstruálni az utazás eseményeit, az érsek hagyatékában lévő iratok alapján pedig némileg pontosítani és tisztázni lehetett az egyes szereplők véleményét, álláspontját, különösen Domenico Tardini negatív megítélését. A fellelt forrásokból kibontakozott továbbá a megegyezés politikájának világos érv- és gondolatrendszere, amely újabb adatokkal szolgál a korabeli katolicizmus ezen irányzatának jobb megismeréséhez is. Czapik Gyula tárgyalásainak azonban felemás sikere lett. XII. Pius pápa elrendelte ugyan az apostoli vizitációt, azonban csak informatív tárgyalásokra jogosította fel a bizottságot, és feltehetően az egész kezdeményezéssel tesztelni akarta a magyar kormány szándékait. A lépés egyrészt világos bizonyítéka volt annak, hogy a Szentszék nem zárkózott el olyan lépések elől, amellyel a szovjet érdekszférába került egyházak helyzetén valamit is javítani tudott, sikerét azonban jelentősen beárnyékolta a politikai helyzet és a kommunisták egyre erősödő egyházellenes lépései. Az apostoli vizitáció ügye végül meg is mutatta a magyar kormány egyházpolitikájának valódi arcát, ugyanis a kormány, mérlegelve az apostoli vizitáció következményeit, ürügyet gyártva elutasította a vizitátor beutazását, majd pedig megpróbálta felhasználni a Szentszéket Mindszenty bíboros eltávolítására. Az apostoli vizitáció ügye egyben tapasztalat is volt a kommunista politikusok számára, amely hozzájárulhatott ahhoz, hogy 1950-ben a diplomáciai próbálkozások helyett a Vatikán megkerülésével és a szerzetesrendek internálásával kényszerítették ki az állam és az egyház között a Szentszék beleegyezése nélkül kötött egyoldalú megállapodást.

 

(A tanulmány az OTKA NN-82307 sz. pályázat támogatásával készült.)

 

 

DOKUMENTUM

 

A pápai Államtitkárságára benyújtott Pro-memoria

 

I.

1.Quod gubernium attinet:

Magyarország de facto orosz érdekszféra, kormányát Moszkva irányítja. Programjában van az Egyház és állam teljes szeparációja. E célt azonban megelőzi:

A. a kommunisták hatalmának megszilárdítása, B. a gazdasági berendezkedés és csak ezután következik C. a kulturális berendezkedés, benne az Egyház felszámolása. A politikai és gazdasági céljuk előbbvaló, mert ezek vitális érdekeik és a kulturális-vallási céljuk csak ezután következik. A politikai és gazdasági téren nehézségeik vannak (a kommunista párton belüli iránykülönbségek, a szociáldemokraták beavatkozása, a gazdasági termelés megszervezése, az önálló parasztság letörése, etc, etc) A gubernium ezek miatt szívesen hagyná az egyházi kérdés elintézését későbbre. Ezért hajlandó az Egyházzal szemben kompromisszumra. Ez szándéka szerint időleges, mert uralmának életét biztosnak gondolja.

 

2. Quod Eccl(esi)am attinet:

E. kezdettől (1945) fogva nyíltan ellenséges és offenzív volt a kormánnyal szemben. Ennek okai voltak: A. A jelen rezsimet rövid életűnek gondoltuk. Reméltünk a közeli háborúban, legalábbis a megegyezésben, amely Magyarországot kiveszi az orosz érdekszférából, a nyugatiakéba. E reményben vállaltuk az ellenségeskedést, a veszteségeket a martiriumig, remélve utána a restitutis integrumot. B. Nyugatról ellenállást tanácsoltak. C. Úgy véltük, hogy a Szentszék vonalvezetésünket helyesli, föltételeztük, hogy a kardinális nem tesz Róma nélkül, ebben megerősített bennünket Hamvas püspök nyilatkozata. D. Ellenséges föllépéseink mindig megokoltak voltak, mert valós gravamenekre támaszkodtak. Hiba volt azonban, hogy föllépéseink sokszor nem voltak prudenter szükségesek, főhiba volt, hogy föllépéseiket otthon, de külföldön is publikáltuk, amivel a revolúciós kormányt arra késztettük, hogy presztízs okokból, hatalma erejének dokumentálására ellenünk forduljon, és ellenünk retorziókat alkalmazzon. Ennek illustrálása: az oroszok teljesen rágalmat hozva okul egyesületeink többségét (AC-t és egyházközségi szervezeteinket kivéve) feloszlatták, továbbá iskoláinkat elvették, ami a legnagyobb csapás. Kisebb sérelmek mindennaposak. Az actiozus helyzet gyupontjában a kardinális áll, akivel szemben a gubernium gyűlölete határtalan, hasonlókép a Püspöki Kar, mert a föllépések jelentős része nevében történt. Való tény, hogy ez az ellenséges viselkedés az Egyház mellé, a kardinális mögé állítja lélekben az ország nagy többségét. A kormány minden élesebb ellenzéket (Sulyok- párt, Szoc-dem párt, Kisgazdák jobb szárnya, Pfeiffer-párt) felmorzsolt és csak az Egyház az egyetlen, amelynek köpönyege alatt az ellenzék hangot adhat. Ez a nagy tömeg azonban nem jelent komoly erőt. Mert: A. Inkább politikai tendenciájú. (Mária ünnepségek kapcsán letartóztatottak közt jelentékeny számú provokáns volt.) B. E tömegek eljönnek tüntetni, a kardinálisnak és szónokoknak tapsolni és ezzel vége. Komolyan tenni képtelenek és terror hatása alatt nem is hajlandók. (Iskola harcban ott voltak és másnap aláírták a szekularizáció követelését.) C. A bolsevista módszerben a tömegek nem számítanak, elbánnak velük és napirendre térnek.

 

II.

Kérdés: folytatandó-e az a politika? Avagy változtatnunk kell rajta? Szerintem: nem folytatandó. Mert: A. Az eredmény mutatja, négyévi tapasztalat igazolja, hogy nem vezet célhoz. Négy év alatt rengeteget veszítettünk és még nagy veszteségeket várhatunk. B. Nyugat szívesen és bíztatóan nézi ellenállásunkat, de nem segít és hátvédet nem ad. Nézi felőrlésünket. Pl. Orosz jegyzék históriája.) C. Az egyházias álláspont sem kívánja a teljes ellenségeskedést, hiszen belőle az Egyháznak eddig is mérhetetlen kárai eredtek. D. Háború esetére ez a politika az egyháziak és exponált hívek kiirtását, kiirtással az orosz módszerben ezzel egyenlő rutének deportálását eredményezné. Az eddig sikertelennek bizonyult ellenséges és gravaminális módszerünket, mással kell fölcserélni. Nem behódoló, a kormányt pártoló módszer érdek, hanem olyan eljárásmódot, amely a következő tulajdonsággal bír:

A. a hit és erkölcs dolgaiban nem alkuszik. B. kerüli a harcot, ha az elkerülhető elvek sérelme nélkül. Személyeket nem támad. C. kerüli a politikát, a hit és erkölcs sérelme nélkül. D. Sérelmes esetekben keresi a tárgyalást, és kompromisszumokat kér az erkölcsi elvek sérelme nélkül.

 

III.

Ki initiálhatja ezt az új metodust? 1. A kardinális nem. Alkalmatlan személyi tulajdonságai miatt. (sic volo, jubeo), az autoritása sérelme nélkül Canossát nem járhat. Személyét a kormány annyira gyűlöli, hogy ellenséges atmoszférát vinne a tárgyalásra. 2. A Püspöki Kar nem teheti. Ez eddigi politikája helytelenségének elismerése lenne, presztízsének sérelme. A nép egy része behódolásnak venné. A kormány előtt hasonlókép gyűlöletes és ez akadályozná a tárgyalás sikerét. Magyarországon más kompetens tényező nem lévén, rajta kívüli tényezőt kell keresni, aki intakt, auktoritása van, hogy a Püspöki Kar magatartását megszabja. Ilyen kompetens tényező egyedül a Római Szentszék.

 

IV.

Az eljárás konkrét módja: a Római Szentszék küldjön ki visitatort, 2 consultora bekapcsolásával Magyarországra. Ez tanulmányozza a helyzetet közvetlenül, tegyen a Szentszéknek jelentést és a továbbiakra előterjesztést. A siker miatt fontos a visitator személye. Valamennyire ismernie kell a magyar helyzetet, a kardinálistól függetlennek kell maradnia. Consultorai közül legyen egy, aki tud magyarul, a többi consultor pedig tudjon németül, egyrészt hogy tolmácsolhassanak, és mindent közvetlenül intézzenek. A visitator személyétől sok függ. Szóba jöhet Ms. Rotta, Ms. Verolino, aki most a prágai nunciatúrán van. Az utóbbit ajánlja, hogy Budapesten már uditore volt, a helyzet nem teljesen ismeretlen előtte és Prágában már hasonló körülmények között tapasztalatokat szerzett. (Szükséges megjegyeznem, hogy Ms. Verolinoval nem vagyok baráti viszonyban, ajánlásom tehát csak tárgyilagos.) Consultorok közé ajánlom P. Casari szervitát, aki most Olaszországban működik. Ő kb. tíz évig volt secretarius a nunciatúrán, nem magyar, de perfekte beszél magyarul és igen prudens, diszkrét és jó politikus. A visitator gondolatáról sem a guberniummal, sem mással, senkivel nem tárgyaltam, de a helyzet ismeretében biztosra vehető, hogy bejövetele, működése szabad lesz, úgy a helyi tényezőkkel, mint a Szentszékkel szabadon érintkezhet.

 

V.

A visitatio közelebbi és távolabbi célja:

1. Közelebbi cél, hogy a Püspöki Kar lehetővé tegye eddigi sikertelen metodusa helyett, presztízs sérelme nélkül egy másik, okosabb metodusnak, tárgyalásoknak útját. 2. Távolabbi célja nem lehet konkordátum, hanem csak egy modus vivendihez hasonló, tárgyalások útján előkészített és levélváltás útján (Szentszék-Gubernium, vagy: Püspöki Kar - Gubernium) gixérozott helyzetrendezés. 3. Fölvetődik a kérdés, hogy a Gubernium hajlandó lesz-e ily quasi modus vivendihez? A múltban történtek után és a jelen ismeretében igennel kell válaszolnom. A. A múltban (1948 első negyedében) a Gubernium kezdeményezett ilyen tárgyalást. Ennek azonban előfeltételeket szabott, amelyeket a kardinális és a Püspöki Kar egy rész nemvolt hajlandó teljesíteni, másrést a kardinális a Püspöki karon keresztül olyan előzetes követelményekkel lépett föl, amelyeket a revolúciós kormányat, presztizsének megőrése miatt nem vállalt. (l. 1. sz adnexumot) B. A Gubernium az egri érsekkel Rómába való utazása előtt felvette az érintkezést és közölte vele, hogy még ma is szeretné az Egyház és Állam közti jogviszonyt szabályozni. Ennek részleteit is előtárta. Az egri érsek meghallgatta észrevétel nélkül a Gubernium hajlandóságát és főbb pontjait az adnexum N 2-ben mellékeli. Erről elutazása miatt lehetetlen volt a kardinálist informálnia. Ez is igazolja a Gubernium hajlandóságát. 4. Fölvetődik a következő kérdés: remélhető-e, hogy a Gubernium a modus vivendit betartja? Erre nem lehet biztos választ adni. A Gubernium revolúciós és nem áll erkölcsi alapon. Következéskép ezzel a lehetőséggel számolni kell, de lehetséges, hogy a magyar egyház részéről is történik olyan, ami a modus be nem tartásának lesz deklamálható. Még ebben az esetben is ajánlatos a modus vivendire törekedni, ha valószínűnek látszanék be nem tartása. Ennek okai: A. a modus bizonyíték bent és kint, hogy az Egyház kész a békére. A gubernium részéről be nem tartás esetén az actium nem érheti az Egyházat. B. A Gubernium aligha sérti a modust azonnal és teljes egészében. Így a betartott pontok előnyeink lesznek és sérelmeink részlegesek. C. Modus nélkül a Gubernium teljes vonalon eljár az Egyház ellen és az mind ki lesz szolgáltatva kényének. Ha modus lesz, ez legalább egy időre obstaculum lesz. D. A modus csak minus malum, a be nem tartás lehetősége miatt, a malum majus az Egyház teljes és brutális letörése lenne. E kettő közt kell választani. E. A kultúrharc modus nélkül hamarabbra várható. Modus esetén ez elhalasztódik, kitolódik. Márpedig: qui habet tempus…

 

XXX

 

Az előadottakkal kapcsolatban kötelességemnek vélem reámutatni az alábbi komplikáló momentumra is. Ms. Rogács kinevezése pécsi cum jure successionis coadjutorrá a püspök és kormány előzetes értesítése nélkül történt. Bár a Guberniumnak aligha van teljes igaza, mégis sérelmének tekinti és jegyzéket intéz a Szentszékhez. Ez a helyzetet még jobban elmérgesítheti. Kapcsolatban kettő kívánatos: A. a Gubernium ne kapjon merev visszautasító választ, hanem azt, hogy e kérdés további tárgyalások tárgyát képezheti. B. Amíg a helyzet valahogyan nem tisztult, hasonló kinevezések ne történjenek, ha ilyenek lennének folyamatban, függőben tartassanak. Különösen kerülendő, hogy ily intézkedés történjék Bánáss püspökkel kapcsolatban.

 

 

Jegyzetek



[1] Czapik Gyula 1887-ben Szegeden született. A középiskolát a szegedi piarista gimnáziumban végezte, majd Temesváron és Bécsben, a Pázmáneumban tanult teológiát. 1911-ben az Augustineum növendéke volt, majd teológiából doktorált, közben Horthy Miklós királyi szárnysegéd gyermekeinek nevelője. 1939. július 19-től veszprémi megyéspüspök lett, 1943. május 7-től pedig egri érsek. 1948-ban részt vett az egyház és az állam közötti tárgyalásokon, az iskolák államosítása után, 1948 szeptemberében Rómában tárgyalt. 1950-ben közreműködött az állam és a katolikus egyház megegyezésének előkészítésében. Grősz József letartóztatása után, 1951-től a Magyar Püspöki Kar elnöke volt. 1956. április 25-én hunyt el Budapesten. Magyar Katolikus Lexikon. Főszerk.: Diós István. I-XV. köt. Bp., 1993-2010. (továbbiakban: MKL.) II. köt. 306-307. p.

[2] Gergely Jenő: A katolikus egyház Magyarországon. (1944-1971) Bp., 1985. (továbbiakban: Gergely, 1985.) 74-75. p.; Uő: Magyar-szentszéki diplomáciai kapcsolatok. (1920-1990) In: Magyarország és a Szentszék diplomáciai kapcsolata, 1920-2000. Szerk.: Zombori István. Bp., 2000. (továbbiakban: Gergely, 2000.) 85-86. p.; Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház tizenhét esztendeje. (1948-1964) München, 1988. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae, 9.) (továbbiakban: Salacz, 1988.) 13-18. p.; Orbán József Gyula: Katolikus papok békemozgalma Magyarországon, 1950-1956. Bp., 2001. (továbbiakban: Orbán, 2001.) 62-63. p.; Balogh Margit: Mindszenty József. (1895-1975) Bp., 2002. (továbbiakban: Balogh, 2002.) 183-184. p.; Gyarmati György: A Mindszenty-ügy „diplomáciai” rendezésének kudarca. In: Történelmi Szemle, 2000. 1-2. sz. 69-90. p. (továbbiakban: Gyarmati, 2000.)

[3] Salacz, 1988. 13-18. p.

[4] Esty Miklós 1895-ben született Budapesten. Banktisztviselőként dolgozott, majd a Földhitelintézet igazgatója lett. Szakmai tapasztalataival segítette az Actio Catholica és a Szent István Társulat munkáját is. Az Actio Catholica alelnöke volt. 1922-től a magyar prímások ún. gentiluomoja is volt, és kiváló nyelvtudása, emlékezőtehetsége és protokollismeretei miatt az egyházi főméltóságok külföldi útjainál nélkülözhetetlen szolgálatokat tett. 1946-ban néhány napra őrizetbe vették, s miután az ott töltött időről nem volt hajlandó beszámolni a prímásnak, a későbbiekben Mindszenty nem vette igénybe szolgálatát. Esty ezután szembefordult a prímással, és az állammal való megállapodás és együttműködés híve lett. Világi pápai kamarási kitüntetést kapott. 1973-ban Budapesten hunyt el. A magyar katolikus püspöki kar tanácskozásai 1949-1965 között. Dokumentumok. I-II. köt. Szerk.: Balogh Margit. Szeged-Bp., 2008. (továbbiakban: MKPKT.) 1330. p.; Petróci Sándor: Emlékek Pétery József püspökről. Bp., 1997. 85. p.; Mészáros István: Egyháztörténelmi adalékok Esty Miklós hagyatékában. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2003. 1-2. sz. 112. p.; Magyar Országos Levéltár (továbbiakban: MOL.) M-KS 276. f.67. (= MDP Központi szervei. Farkas Mihály titkársági iratai.) (továbbiakban: MOL. FM.) 214. őe. 115. p.

[5] Salacz Gábor a feljegyzéseket Magyarországon olvashatta. Salacz Szekfű Gyula tanítványaként a pécsi egyetemről 1951-ben az Országos Levéltárba került, ahonnan hamarosan távoznia kellett. Ezt követően haláláig üzemi raktárosként, illetve nyugdíjasként élt. Kutatómunkája során sokat dolgozott az Országos Levéltár és a Prímási Levéltár gyűjteményében. Adriányi Gábor: A sorozatszerkesztő utószava. In: Salacz Gábor: A főkegyúri jog és a püspökök kinevezése a két világháború között. Bp., 2002. 233. p.

A Prímási Levéltár anyagában, a Szent István Társulat iratai között találhatóak Esty Miklós hagyatékából származó iratok. Ezekről Mészáros István előbb idézett cikkében adott áttekintő ismertetést. A cikk hivatkozik egy naplóra, amelynek a bejegyzései 1947. június 5-én megszakadnak, és csak 1956-ban kezdődnek újra. A Magyar Katolikus Lexikon Online kiadása (http://leveltar.katolikus.hu) ugyanakkor a Prímási Levéltár hagyatékai között megemlít egy Esty Miklós útinaplója c. tételt. Ennek lelőhelyét azonban a Prímási Levéltárban nem tudták beazonosítani, mivel az internetes honlap nem a levéltár munkája.

[6] MOL. FM.; MOL. M-KS 276. f. 68. cs. (= MDP Központi szervei. Révai József titkársági iratai.) 102. őe. (továbbiakban: MOL. RJ.), MOL. M-KS 276. f. 65. cs. (= MDP Központi szervei. Rákosi Mátyás titkársági iratai.) 352. őe. (továbbiakban: MOL. RM.)

[7] Jelentés. Budapest, 1948. október 8. – MOL. FM. 60-81.

[8] Magyar Piarista Rendtartomány Központi Levéltára (továbbiakban: MPRKL.) N 1165. (= Albert István hagyatéka) 4. sz. tétel, Római megbeszélések c. dosszié. (továbbiakban: MPRKL. Czapik.) Ezúton szeretném megköszönni Koltai András levéltárosnak, hogy a forráscsoportra felhívta a figyelmemet. A hagyaték dokumentumai közül számos forrást közölt már: Balogh Margit: Kötélhúzás a kulisszák mögött. In: Az egyházi iskolák államosítása Magyarországon 1948. A Lénárd Ödön Közhasznú Alapítvány évkönyve. Szerk.: Szabó Csaba – Szigeti László. Bp., 2008. 65-102. p. (továbbiakban: Balogh, 2008.) Ebben a levéltári állagban található az a kéziratos jegyzetfüzet, amelybe Czapik Gyula római útja során megjegyzéseit feljegyezte, valamint bemásolta az Apostoli Szentszék Államtitkárságára benyújtott iratok szövegét is. Ld. továbbiakban: MPRKL. Czapik-füzet.

[9] Salacz, 1988. 11. p.

[10] Balogh, 2008. 88. p. A kérdést részletesen elemzik a következő munkák: Mészáros István: Mindszenty és Ortutay. Iskolatörténeti vázlat, 1945-1948. Bp., 1989.; Kovács Éva: A magyar oktatásügy története 1945 és 1956 között. A magyar közoktatás-politika ideológiai változásai. Bp., 2003. (Kézirat. PhD-értekezés. ELTE BTK)

[11] Gergely, 1985. 70. p.

[12] Balogh, 2008. 92. p.

[13] Gergely, 1985. 71. p.; Az iskolaállamosítási harc. – MOL. XIX-J-1-v-3-b. tétel (= Külügyminisztérium. Ortutay Gyula titkársági iratai.) 3-4.; MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 3.

[14] A Magyar Katolikus Püspöki Kar tanácskozásainak története és jegyzőkönyvei. Szerk.: Beke Margit. Köln-Bp., 1996. (Dissertationes Hungaricae ex historia Ecclesiae) (továbbiakban: MKPTJ.) 387-405. p.

[15] Balogh, 2002. 182. p.; Fejérdy András: Mindszenty portréja. In: Kommentár, 2006. 4. sz. 45-47., 52. p.

[16] MKPTJ. 384. p.

[17] Mészáros István: Boldogasszony éve, 1947/1948. Mindszenty bíboros evangelizációs programja. Bp., 1994. 174-188. p.

[18] Gergely, 1985. 74. p.

[19] Beke Margit: Mindszenty József pasztorációs tevékenysége 1945-1948 között. In: Vasi Szemle, 2005. 4. sz. 484-485. p.

[20] Balogh, 2002. 184. p.; Balogh, 2008. 92. p.

[21] Balogh, 2002. 183. p.; MKPTJ. 378. p.

[22] Salacz, 1988. 14. p. Az elképzelést inspirálhatta Péterffy Gedeon levele, amelyet 1948. június 24-én olvasott fel Mindszenty bíboros a püspöki konferencián. Eszerint ugyanis a Szentszék álláspontja az volt, hogy sem a diplomáciai összeköttetést nem szakították meg Magyarországgal, sem pedig a magyar állam nem szakította meg hivatalosan a kapcsolatokat. A nuncius visszatérésének azonban feltételei vannak, és garanciák szükségesek. MKPTJ. 384. p.

[23] Hal’ko, Jozef: A csehszlovák szakadár katolikus akció. Esztergom-Piliscsaba, 2004. (továbbiakban: Hal’ko, 2004.)

[24] Salacz, 1988. 13. p.

[25] Gergely, 2000. 85. p.; Tíz arckép. Szerk.: Saád Béla. Bp., 1983. 125. p.

[26] Salacz, 1988. 14. p.

[27] Balogh Margit: Kerkai Jenő. MKL. Online: http://lexikon.katolikus.hu – 2010. április.

[28] Salacz, 1988. 14. p.; MOL. FM. 84.

[29] Gyarmati, 2000. 78. p.; Balogh, 2008. 92. p.

[30] Salacz Gábor szerint Kerkai Jenő javaslatára a prímás tudtával 1948 nyarán találkozó jött létre, amely azonban eredménytelen volt, mivel az egyház képviselői kijelentették, hogy az egyezménykötés az Apostoli Szentszék joga. Salacz szerint ezután merült fel a jezsuiták részéről az egyházpolitikai helyzet megoldásának másik alternatívája, amely a Szentszék bevonásával próbált volna előrelépni. A nyári találkozó részleteinek leírása azonban sok hasonlóságot mutat a korábbi, április 16-i találkozó részleteivel, ugyanakkor a tartalmi eltérések miatt a néhány hasonló elem ellenére sem lehet azonosítani a szeptember 9-i megbeszéléssel. A nyári találkozó kérdése a szakirodalomban sem tisztázott, és eddig nem sikerült párhuzamos forrásokkal sem alátámasztani. A kétségeket erősítik, hogy a Czapik Gyula a Szentszék Államtitkárságára benyújtott feljegyzésében csak a szeptemberi találkozóról tesz említést, amely a kormány megkeresésére jött létre. Vö. Salacz, 1988. 13-14. p.; Balogh, 2008. 83., 90-93. p.; Balogh, 2002. 183-187. p.; Gergely, 2000. 85. p.; MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 2. A feljegyzés szerint az érsek meghallgatta a kormány szándékait anélkül, hogy ezekre vonatkozóan bármilyen nyilatkozatot tett volna. Az összefoglaló ezután a szeptemberi találkozó pontjait ismerteti, amellyel egyértelművé teszi, hogy a szóban forgó találkozóról van szó.

[31] MOL. XIX-J-1-v/2-c. tét.

[32] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 3.

[33] MOL. FM. 44.

[34] MPRKL. Czapik.

[35] Intesa semplice (egyszerű megegyezés): a püspöki székek és a tábori püspökség betöltését szabályozó megegyezés a Vatikán és Magyarország között. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter és Pietro Gasparri bíboros államtitkár tárgyalásainak végeredményeként a felek megállapodtak abban, hogy a Vatikán a kinevezéseket előzetesen megbeszéli a kormánnyal, a kormány magánjellegű és politikai ellenvetést tehet a vatikáni jelölttel szemben. Gergely Jenő: A katolikus egyház története Magyarországon, 1919-1945. Bp., 1999. 24-26. p.

[36] Pro memoria az 1948. szeptember 9-én lefolyt megbeszélésről. – MPRKL. Czapik.

[37] Balogh, 2002. 190. p.; Rákosi Mátyás: Visszaemlékezések, 1940-1956. II. köt. Bp., 1997. 513-515. p.; Gyarmati, 2000. 73. p.

[38] MOL. RM. 4., 5.

[39] Vö. Gyarmati, 2000. 78. p.

[40] Salacz, 1988. 14. p.

[41] MPRKL. Czapik.

[42] Gergely Jenő: 1948 és az egyházak Magyarországon. In: Fordulat a világban és Magyarországon, 1947-1949. Szerk.: Feitl István – Izsák Lajos – Székely Gábor. Bp., 2000. 148-149. p.

[43] Itt még legatus szerepel. Ezt a tisztséget a korszakban általában azonban csak rendkívüli egyházi események alkalmából alkalmazták, és mivel legtöbbször bíborost neveztek ki a tisztségre, a pápa nagyrabecsülésének kifejezése volt. Bánk József: Egyházi jog. Az egyházi alkotmányjog alapjai. Bp., 1958. (továbbiakban: Bánk, 1958.) 70. p.

[44] MPRKL. Czapik.

[45] MPRKL. Czapik.

[46] Pázmány Péter által alapított papnevelő intézet. MKL. X. köt. 703-707. p.

[47] MOL. FM. 76. – Lepold Antal (Szentfülöp, 1880 – Bécs, 1971) Csernoch János prímás titkára. 1920-ban a párizsi békeküldöttségben a katolikus egyházi ügyek szakértője. Az érseki gyűjtemények elöljárója. 1946 és 1971 között a Pázmáneum rektora. MKL. VII. köt. 809. p.

[48] Pl. „Az egyházi törvénykönyv 6 évenként kötelezővé teszi az ún. ad limina látogatást”. – MOL. FM. 60.; Peeter van Gestel jezsuita nevét „Gesten” alakkal írják, a pápát „XIII. Piusz” néven említik, Lepold helyett „Leopold” név szerepel. MOL. FM. 70., 64., 74.

[49] Péterffy Gedeon (Bp., 1912 – South Bend, 1993.) esztergomi egyházmegyés pap. 1936-ban szentelték pappá. Rómában az Angelicum Egyetemen tanult, majd egyetemi lelkész és a Központi Papnevelő Intézet vicerektora lett. 1946-tól a magyar püspöki kar római ágense, 1947-től pedig a Pápai Magyar Intézet igazgatója. 1951-ben az Egyesült Államokban telepedett le. MKL. X. köt. 901. p. A magyar ágensek működése 1607-től mutatható ki. A Monarchia felbomlását követően a szentszéki magyar követség kánonjogi tanácsosai, majd a Pápai Magyar Intézet rektorai lettek a magyar püspöki kar hivatalos római ügyintézői. A tisztség történetét ismerteti: Tusor Péter: A magyar püspökök első római ágensei. In: Vigilia, 2002. 5. sz. 338-342. p.

[50] Mester István (Kassa, 1917 – Róma, 1984) egri egyházmegyés pap, egyházjogi doktor. 1941-ben szentelték pappá, majd teológiai tanár és érseki szertartó. 1947-ben római tanulmányokat kezdett, de végül nem tért vissza Magyarországra. A római magyarok lelkésze lett. 1954-től a Zsinati (később Papi) Kongregáció tisztviselője. 1964-től a Szent István Zarándokház elnöke. Sokat tett a magyar papság megsegítésére. MKL. VIII. köt. 994. p.

[51] MOL. FM. 74.

[52] Salacz, 1988. 14. p.

[53] A piarista rend generális kúriája a Piazza Navona közelében a Piazza dei Massimi 4. szám alatt a San Pantaleo templom mellett található.

[54] Salacz, 1988. 14. p.

[55] Robert Leiber (1887-1967) német jezsuita szerzetes. 1923-24-ig Ludwig von Pastor munkatársa volt a pápaságtörténet megírásában. 1924 és 1958 között Eugenio Pacelli személyi titkára. MKPKT. 1348. p.; Diccionario Histórico de la Compania de Jesús. Biográfico-tematico. Ed.: O’Neill, Charles SJ – Domínguez, Joaquín SJ. Roma, 2001. (továbbiakban: DHCJ.) III/2324. p. A jelentés szerint „alacsony, szemüveges ember, görnyedt tartással”. MOL. FM.76.

[56] MOL. FM. 69.

[57] Salacz, 1988. 14-15. p.

[58] Fejérdy András: XII. Piusz és a magyar 1956. In: Katolikus Egyház, 1956. Szerk.: Szabó Csaba. Bp., 2007. 65. p.; Érszegi Márk Aurél: XII. Piusz személye és pápasága. In: Vatikáni Figyelő, 2009. március 2. Online: http://vatikanifigyelo.freeblog.hu/categories/xii_piusz/ – 2009. október 30.

[59] Gárdonyi Máté: Túlélés – együttműködés – ellenállás. A katolikus egyház stratégiái a „népi demokráciákban”. In: Felekezetek, egyházpolitika, identitás Magyarországon és Szlovákiában 1945 után. Szerk.: Balogh Margit. Bp., 2008. 154. p.; Stehle, Hansjakob: Geheimdiplomatie im Vatikan. Die Papste und die Kommunisten. Zürich, 1993.

[60] MOL. FM. 57.

[61] MOL. FM. 79. A jelentésben rögzített véleményt azonban fenntartással kell kezelni. Több helyen megfigyelhetőek ugyanis egyoldalú kijelentések és leegyszerűsített értékelések különösen Domenico Tardinivel, az Államtitkárság vezetőjével kapcsolatban. Például: „Tardini teljesen Mindszenty vonalán áll.”; „Tardini erőteljes ellenpropagandát folytatott, ő húzta keresztül, hogy a bizottság valóban tárgyalni jönne, és ő iktatta be az informatív jelzőt.” MOL. FM. 65. Tardinivel szemben Montinit azonban nagyon pozitív jelzőkkel illeti: „rendkívül barátságos és megértő”. MOL. FM. 62.

[62] Myron C. Taylor (1874-1959), 1939-1950-ig Roosevelt és Truman elnök személyi képviselője a Vatikánban. 1950 és 1952 között Truman elnök különleges misszióval megbízott képviselője. A II. világháború alatt jelentős embermentő tevékenységet végzett. The Truman Library. Papers of Myron C. Taylor. Online: http://www.trumanlibrary.org/hstpaper/taylor.htm – 2009. október.; The New Encyclopaedia Britannica. Ed.: Gwinn, Robert P. Chicago, 1991. XI. 590. p.

[63] Francis Spellman (1889-1967) New York-i bíboros érsek. Római tanulmányai idején jó barátságba került a Szentszék vezető tisztségviselőivel, többek között Francesco Borgongini Ducával, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkárával, Domenico Tardinivel és Giuseppe Pizzardoval. 1924 és 1935 között beosztott az Államtitkárságon. Münchenben életre szóló barátságot kötött Eugenio Pacellivel, aki 1932-ben két barátja, Duca és Pizzardo közreműködésével szentelte püspökké. 1939-ben lett New York-i érsek, és az Amerikai Fegyveres Erők katonai vikáriusa. 1946-ban Mindszenty Józseffel együtt XII. Piusz pápa bíborossá kreálta. A Vatikánban nagy befolyással rendelkezett, harcos antikommunista felfogásával támogatta a Szovjetunió elleni harcot. The Cardinals of the Holy Roman Church. Biographical Dictionary. (1903-2009) Online: http://www.fiu.edu/~mirandas/bios-s.htm – 2009. október.; Gannon, Robert I.: The Cardinal Spellman story. London, 1962. 66-89., 338-358. p.; Cooney, John: The American Pope: The Life and Times of Francis Cardinal Spellman. New York, 1984. 333. p.; Annuario Pontificio, 1948/56.

[64] Domenico Tardini (Róma, 1888 – Róma, 1961) 1935–1937-ig volt szubsztitutus. 1937-től a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára lett, ezzel egyben az Államtitkárság első, rendkívüli ügyekkel foglalkozó osztályának a vezetője, azonban a pápa nem nevezte ki bíboros államtitkárnak. 1958-ban lett előbb Pro-Segretario di Stato, majd pedig Segretario di Stato, azaz bíboros államtitkár. Somorjai Ádám: „Az igazság szabaddá tesz titeket”. Adriányi Gábor Ostpolitik-monográfiája kapcsán. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2007. 1-2. sz. (továbbiakban: Somorjai, 2007.) 224. p.; Bánk, 1958. 61. p.; MKPKT. 1376. p.

[65] A jelentés hozzáteszi még, hogy „ő nagyon bejáratos Barbettához, híreket visz neki, és kap is tőle híreket, amelyekkel a hercegprímást táplálja. A vatikáni magyar sajtó és magyar nyelvű rádió teljesen Péterffy kezébe ment át, ugyanis Mócsy nevű jezsuitát visszahelyezték Magyarországra, és ő, valamint Gallus  jezsuita Péterffynek biztosították ezeket a hírközlő szerveket. Egyébként Péterffy a Zakar–Boér féle fiatal és jó képességű papi generációhoz tartozik.” MOL. FM. 79.

[66] Giovanni Battista Montini (Concesio, 1897. – Castel Gandolfo, 1978.) 1922-ben lépett a Szentszék szolgálatába, 1924-től az Államtitkárság munkatársa. 1937-1952-ig szubsztitutus, 1952-1954-ig Pro-Segretario di Stato. 1954-től milánói érsek, 1958-tól bíboros. 1963-ban pápává választották. MKPKT. 1358. p. A szubsztitutus az Államtitkárság második, rendes ügyekkel foglalkozó osztályának vezetője. A tisztséggel kapcsolatban Somorjai Ádám hívta fel a figyelmet egy pontatlanságra. 1948 szeptemberében Montini és Tardini nem egyszerre voltak szubsztitutusok. A tisztséget ekkor Montini töltötte be, Tardini pedig a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára volt. Somorjai, 2007. 224. p.; Bánk, 1958. 61. p.

[67] MOL. FM. 79-80.

[68] Giulio Barbetta (1890 – 1976.) római egyházmegyés pap. 1915-ben szentelték pappá, 1938-1957-ig a Vatikáni Államtitkárság alkalmazottja, 1954-1957-ig a kelet-európai ügyek intézője, 1957-től a Szent Péter Bazilika kanonokja, 1962-től c. pharani püspök. MKPKT. 1320-1321. p.

[69] Az Államtitkárság az egyházpolitika legfőbb irányító szerve, élén a bíboros államtitkár állt, akinek hivatala a pápa halálával megszűnt. X. Pius pápa reformja nyomán 1948-ban az Államtitkárság három osztályra oszlott. Az első osztály a rendkívüli egyházpolitikai ügyek előkészítésével foglalkozott, amelyeket döntésre a hasonló nevű kongregáció elé terjesztettek. Vezetője a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára volt. A második sectio a rendes ügyekkel foglalkozott, s ide tartozott az egyházi és világi kitüntetések adományozása is. Élén a bíboros államtitkár helyettese állt, a szubsztitutus. A harmadik sectio a különböző kongregációktól küldött brévék kiadásával foglalkozott, amelynek élén a bréve kancellár állt. Az Államtitkárság X. Pius reformja után szerves kapcsolatba került a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjával, és összeolvadt a Brévék Titkárságával. Bánk, 1958. 61. p. (CIC. 1917. 263. kánon.)

[70] Salacz, 1988. 15. p.

[71] MPRKL. Czapik-füzet

[72] MOL. FM. 62.

[73] Salacz, 1988. 15. p.

[74] Annuario Pontificio, 1948/785.

[75] A jelentés szerint Champini a budapesti nunciatúrán volt uditore. Ezt a nunciatúra iratai egyelőre nem erősítik meg. Vö. Mrkonjic, Tomislav: Archivio della nunziatura apostolica in Ungheria. (1920-1939) In: Az Apostoli Szentszék levéltárai és Magyarország. (15-20. század) Szerk.: Platania, Gaetano – Sanfilippo, Matteo – Tusor Péter. Bp.-Róma, 2008. 265-271. p. (továbbiakban: Mrkonjic, 2008.)

[76] Annuario Pontificio, 1948/783.

[77] Annuario Pontificio, 1949/871.

[78] MPRKL. Czapik.

[79] A római magyar követség a Porta Pia mellett a Via Villini 14. szám alatt működött, s most is ott található.

[80] Velics László (Drezda, 1890. – Kál, 1953.) 1912-től diplomata. 1921-1935-ig müncheni főkonzul. Szolgálata során személyes ismeretségbe került Eugenio Pacelli pápai nunciussal. 1935-39-ig a genfi népszövetségi képviselet vezetője és egyben svájci követ. 1939-1944-ig athéni követ. A háború után azon kevés régi követ egyike volt, akit átvett az új kormányzat. 1947 szeptemberétől 1949 áprilisáig római követ, és egyben a vatikáni követet is helyettesítette. 1948. február 28-án XII. Piusz pápa magánkihallgatáson fogadta. A Mindszenty-ügy diplomáciai rendezésére tett kísérletek idején a kormány képviselője volt a Szentszék felé. A Mindszenty-pert követően 1949. április 25-én felmentették követi megbízatása alól, és augusztusban nyugdíjazták. 1950-ben kitelepítették Kálra, ahol 1953-ban halt meg. MKPKT. 1380. p.; Hidas I. Péter, Kilátás a követségről: Velics László Görögországban 1939-44, Múlt és Jövő 2005/2, 40.; Károlyi Mihály levelezése V., 1945-1949., szerk. Hajdú Tibor, Litván György, Napvilág Kiadó, Bp., 2003. 495., 576., 615., 616., 715-716.; Károlyi Mihály levelezése VI., 1949-1955., szerk. Hajdú Tibor, Litván György, Napvilág Kiadó, Bp., 2008. 474-476.; Orbán, 2001. 240. p.

[81] Velics Lászlóné első férje Ferenczi Imre szociológus, szociálpolitikus volt, 1919-től Genfben éltek, ahol Ferenczi a Nemzetközi Munkaügyi Hivatalnál dolgozott. Első házasságából született fia, Ferenczi Edmond 1946-1948-ig Magyarország UNESCO képviselője volt, aki több titkosszolgálat, és feltételezhetően Rajk László személyes ügynöke is volt. Velics Lászlóné, férje halála után, feleségül ment Velicshez, és igyekezett rábírni férjét, hogy 1945 és 1947 után is maradjon meg diplomáciai szolgálatban. Károlyi Mihály levelezése V., 616., 715-16, 759.

[82] MOL. FM. 77.

[83] MOL. FM. 70-71.

[84] MOL. FM. 69.

[85] Salacz, 1988. 15., 17. p.

[86] A piarista levéltárban Czapik Gyula már említett füzetében kézírással megtalálható a pro memoria magyar szövege, az olasz fordítás gépelt változata pedig be van ragasztva mellé. (Megjegyzés: A dokumentum szövegét csak az Egyháztörténeti Szemle internetes kiadásában tettük közzé. – A Szerk.) A pápának benyújtott dokumentumról közölt már információkat Salacz Gábor Esty Miklós naplójára hivatkozva. Esty feljegyzésében azonban több, az eredeti dokumentumban nem szereplő értékelés, és kiegészítés is megjelenik, amelyek az eredeti forrás fényében egyértelműen utólagos hozzátoldásoknak minősülnek. A két forrást összehasonlítva az is megállapítható, hogy a beadvány eredeti szövege sokkal diszkrétebb és óvatosabb, mint ahogy azt Esty verziója bemutatta. Salacz, 1988. 16. p.; MPRKL. Czapik-füzet.

[87] MOL. FM.  64., 65.

[88] MPRKL. Czapik-füzet.

[89] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 2.

[90] Salacz, 1988. 16. p.

[91] Salacz, 1988. 16. p.

[92] MOL. FM. 64.

[93] Gondolatok a római útra. – MPRKL. Czapik.

[94] Bánk, 1958. 70-73. p. Ez később megerősítést is nyert a római nuncius részéről. Vö. Velics László rejtjeltávirata, 1948. november 12. – MOL. RM. 35.

[95] Molnár Antal: Katolikus missziók a hódolt Magyarországon. I. (1572-1647) Bp., 2002. (továbbiakban: Molnár, 2002.) 122-123. p.; : A Szentszék és a hódoltsági missziók. In: Vigilia, 1999. 7. sz.; Somorjai Ádám: A magyarországi szerzetesrendek apostoli vizitációja 1927-1935. Pannonhalma, 2008. (Rendtörténeti Füzetek 13.) (továbbiakban: Somorjai, 2008.) 113. p.

[96] A legfontosabb kongregációk egyike, amelynek prefektusa maga a pápa volt. Az egyházmegyék legfőbb felügyeleti szerve. Feladatai közé tartozott a püspökök ötéves jelentésének felülvizsgálata, és szükség esetén a vizitáció elrendelése. A kongregáció feladata volt a püspöki kinevezések, egyházmegyék létesítésének előkészítése, amellyel kapcsolatban, ha az adott ország kormányával is tárgyalni kellett, akkor a kinevezést a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjával közösen készítette elő. Bánk, 1958. 50. p.

[97] Vö. Somorjai, 2008.; Molnár, 2002.

[98] Az apostoli vizitáció történetét amerikai példákkal kiegészítve részletesen elemzi: Beal, John P.: The apostolic visitation of a diocese: a canonico-historical investigation. In: The Jurist, 1989. Nr. 2. 348-395. p.

[99] Adriányi Gábor: A katolikus egyház története a 20. században Kelet-, Közép-Kelet- és Dél- Európában. Bp., 2005. (továbbiakban: Adriányi, 2005.) 274-275. p.

[100] Morley, John F.: Vatican diplomacy and the Jews during the Holocaust, 1939-1943. New York, 1980. (továbbiakban: Morley, 1980.) 149. p.; Alexander, Stella: Church and State in Yugoslavia since 1945. Cambridge, 1979. 21. p.

[101] Morley, 1980. 149. p.; Adriányi, 2005. 275. p.

[102] Angelo Rottát 1945. április 4-én a SZEB utasítására az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiutasította Magyarországról. A Szentszék ennek ellenére de jure létezőnek tartotta a diplomáciai kapcsolatokat. Több kísérlet is történt a diplomáciai kapcsolatok rendezésének érdekében. Gergely, 2000. 75-83. p.

[103] Angelo Rotta (1872-1965) szentszéki diplomata, thébai c. érsek. 1930-1945-ig budapesti nuncius volt. 1944-ben mindent elkövetett a zsidók deportálásának megakadályozásáért. Több ezer menlevelet bocsátott ki, számos budapesti ház zsidó lakóit helyezte pápai védelem alá. 1945. április 4-én a Szövetséges Ellenőrző Bizottság kiutasította Magyarországról. A holokauszt Magyarországon. Online: www.holokausztmagyarorszagon.hu – 2009. október; Mrkonjic, 2008. 270. p.; MKPKT. 1367. p.

[104] Gennaro Verolino (1906- 2005) szentszéki diplomata, c. korinthusi érsek. 1932-től Kolumbiában, 1939-től Portugáliában volt diplomáciai beosztásban. 1942 és 45 között Magyarországon Angelo Rotta mellett volt uditore, és aktívan részt vett a nuncius embermentő tevékenységében. A háború után rövid ideig az Államtitkárságon dolgozott, majd a prágai nunciatúrára került, amelyet Saverio Ritter nuncius betegsége miatt 1949-ig ő irányított. Mrkonjic, 2008. 270. p.; Hal’ko, 2004. 2004. 46. p.

[105] Giuseppe Casari 1879-ben a bolognai egyházmegyéhez tartozó Budrióban született. 1903-ban szentelték pappá, 1928-1935-ig a magyar szervita rend tartományfőnöke. Kiváló német és magyar nyelvtudása miatt az apostoli nunciusok húsz éven át, 1921 és 1941 között vették igénybe szolgálatait, naponta segítette őket munkájukban. 1941-ben Rómába hívták. Somorjai Ádám: Adalékok a magyarországi bencések apostoli vizitációjához és reformjához. In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2007. 1-2. sz. 162. p., 3. sz. jegyz.; Mrkonjic, 2008. 271. p.

[106] MPRKL. Czapik-füzet.

[107] MPRKL. Czapik-füzet. Ad nexum No. 2.

[108] MPRKL. Czapik-füzet. Vö. Esty Miklós feljegyzése. Salacz, 1988. 16. p.

[109] Az jelentés szerint a pápai audiencia előtti napon, azaz 1948. szeptember 28-án futott be Czapikhoz Bánáss püspök egy bizalmas levele, amelyben arról az értesüléséről írt, hogy a prímás Géfin Gyula szombathelyi kanonokot akarja melléje helyeztetni, mint koadjutort. Czapik ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a Bánáss személye mellé való helyezése megnehezítené a jövőbeni helyzet tisztázását, és azt a látszatot keltené Magyarországon a kormány előtt, hogy a prímás mindent keresztül tud vinni a Szentszéknél. Ez pedig a kérdések nyugvópontra kerülése szempontjából végzetes is lehetne. MOL. FM.  67., 68.

[110] A tiltakozás csatolt szövegének befejezése eltér attól a szövegtől, amit a püspöki kar jegyzőkönyvében idéztek. A befejezés szövege hosszabb és erélyesebb hangvételű. Vö. MKPTJ. 354-355. p.

[111] Vö. MPRKL. Czapik-füzet.

[112] Annuario Pontificio, 1948/731.

[113] Annuario Pontificio, 1948/746.

[114] MOL. FM. 78.

[115] Az audiencia tényét közölte: Osservatore Romano, 1948. október 1. 1. p. (Nostre informazioni c. rovatban.)

[116] MOL. FM. 68., 69.

[117] MPRKL. Czapik-füzet.

[118] Gergely Jenő szerint a pápa ragaszkodott Rotta személyéhez. Gergely, 2000. 86. p.

[119] MPRKL. Czapik-füzet.

[120] Salacz, 1988. 17. p.

[121] MOL. FM. 65., 68., 69.

[122] MOL. FM. 65., 74.

[123] MOL. FM. 57., 64., 65., 66.

[124] MPRKL. Czapik.

[125] MOL. FM. 64.

[126] Annuario Pontificio, 1948/785.

[127] Annuario Pontificio, 1949/802.

[128] MOL. FM. 66.

[129] MOL. FM. 63.

[130] Salacz, 1988. 17. p.

[131] MPRKL. Czapik-füzet

[132] MOL. FM. 62.

[133] MOL. FM. 69.

[134] Giuseppe Sette rövid ideig volt a budapesti nunciatúra munkatársa 1932-ben, majd hamarosan Berlinbe helyezték át. Montini jelöltjei között az összefoglaló jelentés megemlített egy Secchia nevű diplomatát is, aki a jelentés szerint nagyon jó viszonyban volt Rottával, valamint tagja volt a Ritter vezette székely vizitációnak is 1942-ben, azonban 1948-ban már nem volt diplomáciai beosztásban. Secchia nevű diplomata azonban nem szerepel Mrkonjicnál. Vö. Mrkonjic, 2008. 271. p.; MOL. FM. 66.

[135] MPRKL. Czapik-füzet.

[136] Salacz, 1988. 17. p.

[137] MOL. FM. 62.

[138] MOL. FM. 67.

[139] MOL. FM. 78.

[140] Jean Baptiste Janssens (Mechelen, 1889 - Róma, 1964.) belga származású jezsuita szerzetes, egyházjogász. 1946-től a jezsuita rend generálisa. 1949-ben megjelent híres írása, az Instrukciók a Szociális Apostolsághoz a társadalmi kérdésekben való elköteleződés programját hirdette meg a jezsuita rend számára. DHCJ. II/1690-1696. p.

[141] Annuario Pontificio, 1949/699.

[142] Salacz, 1988. 17. p.

[143] MOL. FM. 78. Salacz szerint fél óráig tartott a megbeszélés. Vö. Salacz, 1988. 18. p.

[144] MOL. FM. 69.

[145] Tardini véleményére tett megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet.

[146] Salacz szerint Tardini kijelentette, hogy a kommunista rendszer hamarosan magától össze fog omlani. A követendő útnak pedig a vértanúság útját határozta meg. „Menjenek haza és legyenek vértanúk.” Salacz, 1988. 18. p.

[147] Tardini véleményére tett megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet.

[148] A pro memoria előtti jegyzetek. – MPRKL. Czapik-füzet.

[149] Uo.

[150] Tardini véleményére tett megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet.

[151] MOL. FM. 58., 65, 66., 74.

[152] Francesco Borgongini Duca (1884-1954) szentszéki diplomata. 1906-ban szentelték pappá. 1921-1929-ig a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációjának titkára. Az 1929-es lateráni szerződések egyik előkészítője, majd 1929-1953-ig a Szentszék olaszországi nunciusa. MKPKT. 1324. p.

[153] MOL. FM. 66.; Rejtjeltávirat, 1948. október 11. – MOL. RM. 10.

[154] Annuario Pontificio, 1949/692.

[155] MOL. FM. 78.

[156] MOL. FM. 77.

[157] MOL. FM. 77.

[158] Annuario Pontificio, 1953/ 777.

[159] Annuario Pontificio, 1949/766.

[160] MOL. FM. 77.

[161] Németh László: Mindszenty József és a Santo Stefano Rotondo. (1947-1948.) In: Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2006/1-2. sz. (továbbiakban: Németh, 2006.) I/183. p.

[162] Annuario Pontificio, 1949/922.

[163] Annuario Pontificio, 1948/49.; MOL. FM. 78. A jelentés az „egyik legjobboldalibb bíboros” címmel illette.

[164] Németh, 2006. I/170-192. p.

[165] Németh, 2006. II/173-178. p.

[166] Németh, 2006. II/179. p.

[167] Mihalovics Zsigmond (1889- 1959) az Actio Catholica igazgatója, kanonok. 1936-tól részt vett az 1938-as Eucharisztikus Kongresszus előkészítésében és megrendezésében. 1948-ban letartóztatása elől emigrált.

[168] MOL. FM. 71-72.

[169] MOL. FM. 77.

[170] Magyary Gyula (Szolnok, 1901. - Róma, 1988.) 1929- 40. között a Pázmáneum vicerektora volt. 1943-71. között a Propaganda Fide egyetem tanára, a jogi kar dékánja és a Rota Romana ügyvédje volt. MKL. VIII. köt. 514-515. p. A jelentés megjegyzi, hogy Magyary „a háború alatt érkezett Rómába, amikor is a casertai angol parancsnokság küldte Olaszországba azzal a feladattal, hogy a Vatikánon keresztül készítse elő Olaszország kiugrását”.

[171] MOL. FM. 71.

[172] MOL. FM. 78.

[173] MOL. FM. 79.

[174] Fabian Flynn, passzionista szerzetes, amerikai tábori lelkész. 1945-ben ő adta át a Szent Jobbot Witz Béla érseki helytartónak. Ruffy Péter: Magyar ereklyék, magyar jelképek. Bp., 1988. 9. p.

[175] Pro memoria. Egyéb ügyek. – MPRKL. Czapik.

[176] MOL. FM. 72-73.

[177] Annuario Pontificio, 1948/44.

[178] MOL. FM. 79.

[179] MOL. FM. 57.

[180] MOL. FM. 74.

[181] Gyarmati, 2000. 78. p.; Balogh, 2002. 191. p.; Gergely, 1985. 74. p.

[182] Ezt a lépést Esty említi meg a pápának átadott pro memoria ismertetésében, azonban ő is csak a harmadik lépésben látott erre lehetőséget. Vö. Salacz, 1988. 16. p.; vö. Balogh, 2002. 191. p.

[183] Orbán, 2001. 63. p.

[184] Somorjai Ádám – Zinner Tibor: Majd halálra ítélve. Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez. Bp., 2008. (továbbiakban: Somorjai-Zinner, 2008.) CD-melléklet 9. dokumentum, 29-30. p.

[185] Gyarmati, 2000. 84. p.; Kertész István: Magyar békeillúziók, 1945-1947. Oroszország és a Nyugat között. Bp., 1995. 374. p.

[186] MOL. FM. 75., 76., 83.

[187] MOL. FM. 57.

[188] Vö. MOL. FM. 60-84.

[189] Balogh, 2002. 192. p.

[190] Szabad Nép, 1948. október 9. 1. p.

[191] Osservatore Romano, 1948. október 10. 2. p.

[192] Rejtjeltávirat, 1948. október 11. – MOL. RM. 10.

[193] MOL. FM. 83-85.

[194] MKPTJ. 409. p.

[195] Péterffy Gedeont Velics László tájékoztatta a lépésről. Somorjai-Zinner, 2008. 104. sz. dokumentum, 2. sz. jegyz. CD-melléklet, 34. p.

[196] A római követen keresztül történő értesítést Czapik javasolta Tardininek. Vö. Tardini véleményére tett megjegyzéseim. – MPRKL. Czapik-füzet.

[197] MKPTJ. 409. p.

[198] Somorjai-Zinner, 2008. CD-melléklet, 9. sz. dokumentum, 29. p.

[199] MOL. RM. 16.

[200] MOL. FM. 85-86.

[201] Jegyzőkönyv a minisztertanács zárt üléséről, 1948. október 22. Somorjai-Zinner, 2008. 29-30. p.

[202] A jelentésekből elvileg ismert lehetett volna számukra, hogy először Gennaro Verolinot akarták kinevezni, és Rotta kinevezésének semmilyen barátságtalan vonatkozása nem volt. MOL. FM. 57.

[203] Somorjai-Zinner, 2008. 31. p.

[204] Rákosi október 22-én este már valószínűleg Budapesten tartózkodott. Vö. Rákosi elvtársat táviratban üdvözölte az Egységes Paraszt Ifjúság Országos Szövetsége. In: Szabad Nép, 1948. október 9. 7. p.; Rákosi Mátyás háromhetes pihenését töltötte a Szovjetunióban. In: Szabad Nép, 1948. október 23. 4. p.

[205] Rajk László rejtjeltávirata, 1948. október 22. – MOL. RM. 15/a.

[206] MOL. RM. 14.

[207] Velics László rejtjeltávirata, 1948. október 23. – MOL. RM. 15/b.

[208] Rajk László rejtjeltávirata, 1948. október 25. – MOL. RM. 16-17.

[209] Velics László rejtjeltávirata, 1948. október 29. – MOL. RM. 18.

[210] Velics László rejtjeltávirata, 1948. november 13. – MOL. RM. 35.

[211] A pontos dátum nem ismert. Velics László 1948. november 22-től december 10-ig tartózkodott Magyarországon. MOL. XIX-J-1-j Vatikán -IV-14., és a levélben szereplő meghívás alapján a levél valamikor 1948. november 13. és 22. között íródhatott.

[212] MOL. RM. 36.

[213] Az eseményeket részletesen elemzi: Gyarmati, 2000. 79-85. p.

[214] MOL. RM.  62-63., 64-65. A bíboros letartóztatásáról szóló információkat a római nuncius azonban nem tudta továbbítani, mivel elutazott, és miután a karácsonyi ünnepek után visszatért Rómába, Mindszenty már az Andrássy út 60-ban volt.

[215] Gyarmati, 2000. 79. p.

[216] Gyarmati, 2000. 79. p.; Gergely, 1985. 76. p.

[217] MOL. RJ. 31. Az érseknek a megbeszélést követően Barankoviccsal és Jánosi Józseffel folytatott beszélgetését ld.: MOL. FM. 111-113.

[218] Gyarmati, 2000. 80. p.; Balogh, 2002. 199. p.; MOL. RJ. 45.; MOL. RM. 41.

[219] Gyarmati, 2000. 81-82. p.; MOL. RJ. 51., 53.

[220] MKPKT. 44-47. p.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,