11. évfolyam 1.
szám |
Hegyi Ádám: A gályarab lelkészek bejegyzései Johann Heinrich Fries (1639–1718) albumában: magyarországi diákok Bázelben és Zürichben 1677 és 1720 között* |
Már a 18. században Bod Péter (1710–1769) igyekezett
összegyűjteni a Svájcban tanult magyarországi diákok névsorát. Ezt a feladatot
gróf Teleki József (1738–1796) és Szilágyi Márton (?–?) végezte el, akik a
genfi egyetemi anyakönyvet nézték át.[1]
Egy másik svájci város, Zürich a 17–18. század fordulóján nem a főiskolája
miatt volt fontos a hazai protestáns értelmiség számára, hanem a Nápolyban
kiszabadított gályarabok befogadásában betöltött szerepe által: 1676-ban 30
magyarországi evangélikus és kálvinista lelkész – kiszabadított gályarab,
illetve börtönökből megváltott menekült – érkezett Zürichbe.[2]
Korábban a Kárpát-medencéből Svájcba többnyire tanulni vagy a vallási kapcsolatokat
ápolni mentek a fiatalok, de alig fordult elő, hogy egy évben ketten-hárman is
valamelyik helvét városban tartózkodtak volna.[3]
Ilyen sokan egyszerre legközelebb csak a 18. század közepén fordultak ismét
elő: 1760-ban például Bázelben, Bernben, Genfben és Zürichben összesen 25 magyarországi
iratkozott be valamelyik felsőoktatási intézménybe.[4] A királyi Magyarországon az
1670-es évekre kimondottan megerősödött a protestánsüldözés, amely
összekapcsolódott a Habsburg uralkodó központosító törekvéseivel. Méreteit és
hatását tekintve az úgynevezett gályarabper volt ennek a csúcspontja: 1674-ben
Pozsonyban több száz protestáns lelkészt idéztek bíróság elé és kollektívan
felségárulással vádolták meg őket. A lelkészek három megoldás közül választhattak:
vagy lemondanak lelkészi hivatalukról, vagy külföldi száműzetésbe mennek, vagy
áttérnek a római katolikus hitre. A vádlottak többsége elfogadta a
feltételeket, de néhány tucat lelkész nem volt hajlandó erre. Az ellenállók
sorsa gályarabság lett az Adriai-tengeren, amelyből holland és svájci
segítséggel 1676-ban szabadultak meg.[5] Zürich vezető szerepet vállalt a
gályarabok megsegítésében, ugyanis a svájci protestáns kantonok pénzgyűjtő
akciójában irányító szerepet játszott, majd ezt követően a gályarab-lelkészek
további sorsáról is gondoskodott: befogadta az összes üldözöttet és
biztosította ellátásukat is. Ráadásul Zürichben nem csak a gályáról, hanem
néhány börtönből szabadult protestáns lelkész is menedéket talált. A menekültek
fele mintegy másfél évig maradt itt, míg a többiek Európa protestáns államaiban
tettek hivatalos látogatásokat. 1677-ben az egykori elítéltek egy része
hazatérhetett hazájába.[6] Zürichnek és a protestáns
kantonoknak a gályarabok támogatásában nyújtott segítségét illetően a
történelmi kutatások nagyon sok forrást ismernek.[7]
Ezek közül – a mennyiséget tekintve – Zürichben maradt fönn a legtöbb dokumentum,[8]
de nemrég Bázelben is előkerült egy emlékkönyv.[9]
Ez Johann Heinrich Fries (1639-1718) zürichi professzor album amicoruma,
amelyben az 1669-1677 közötti évekből összesen 84 bejegyzés található.[10]
Érdekessége ennek, – még akkor is ha nem egyedülálló példa – hogy Fries 1670
körül befejezte egyetemi tanulmányait, mégis tartalmaz a diákévek utáni
bejegyzéseket: ezek 1676-ban és 1677-ben Zürichben készültek, összesen 30
személytől származnak és kivétel nélkül mindegyik a Zürichbe került gályarabok
kezétől származik. Mind a magyar, mind a német
történészek komoly érdeklődést mutatnak az emlékkönyvek iránt.[11]
Nem véletlen, hogy mindkét részről jelentős projektek indultak album amicorumok
kutatására. Így például a „Repertorium Alborum Amicorum”[12]
adatbázis egy olyan világméretű albumkatalógust kíván építeni, amely nyilván
tartja az egyes könyvtárakban található emlékkönyveket. Összegyűjti az egyes
emlékkönyvekről a szakirodalmat és bizonyos esetekben a bejegyzők adatait is
közli. Magyarországon Latzkovits Miklós vezetésével az „Inscriptiones
Alborum Amicorum” (IAA)[13]
nevű projekt a hungarika vonatkozású emlékkönyveket tárja fel. Minden olyan
albumot felvesz az adatbázisba, amelynek a tulajdonosa hungarus, illetve minden
olyan albumot, amelyben hungarus bejegyzők találhatóak. Az IAA igyekszik
szöveghű átírásokban közölni az albumok jellemző adatait, mint például datálás,
bejegyzési hely, inscriptio, aláírás stb. Werner Wilhelm Schnabel igen
részletesen ismerteti az emlékkönyvek típusait és szerkezeti felépítését.[14]
Tanulmányunkban nem Schnabel részletes albumelemzését alkalmazzuk, hanem az
általa is fontosnak tartott egyetemtörténeti vonatkozásokra összpontosítunk. Az
egyetemtörténet szempontjából alapvetően azok az emlékkönyvek érdekesek,
amelyeket tulajdonosaik tudatosan az egyetemi tanulmányok idejére készíttettek.
Ennél a típusnál a bejegyzők aláírásában szereplő kiegészítő szövegek (például
„sacrosancte theologiae studiosus”) és a tulajdonosnak tisztségének megnevezése
(például „professori theologiae catecheticae”) sokat elárulnak az adott
egyetemen folytatott tanulmányokról, vizsgákról.[15]
A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a zürichi professzor, Johann Heinrich
Fries albuma milyen adatokat tartalmaz a magyarországi diákok zürichi
tanulmányairól. Majd ezeket számadáskönyvekkel és anyakönyvekkel vetjük össze. Johann Heinrich Fries 1639. július
elsején református családban Hinwilben született. 1659 és 1670 között különböző
egyetemeken teológiát hallgatott, majd 1672-től haláláig Zürichben dolgozott. A
zürichi főiskolán 1676-ban kapott professzori állást, miközben több műve
nyomtatásban is megjelent.[16]
Kéziratban maradt munkái közül ismertebb egy 36 éven át vezetett időjárásnapló,[17]
de szisztematikusan feljegyezte a korabeli politikai és vallási eseményeket is,
így például a hazáján kívüli protestáns egyházakban történt jelentősebb
fordulatokat, változásokat. Ebben a magyarországi helyzetről is több bejegyzés található.[18]
Hosszú életét Zürichben fejezte be, 1718. augusztus 21-én halt meg.[19] Ismereteink szerint Fries
legelőször 1659-ben került személyes kapcsolatba egy magyarországi diákkal,
méghozzá Rimaszombati Mihállyal (1633?-?), akivel Heidelbergben találkozott.[20]
Nincs adatunk arról, hogy ez a kapcsolat a későbbiek során is folytatódott
volna, ugyanis Rimaszombati akkor járt Zürichben és Bázelben, amikor Fries
külföldön tartózkodott, és kettejük levelezésének sincs semmi nyoma.[21]
Fries életében ezután magyarországiakkal való közvetlen találkozásra 1676-ban
Zürichben került sor, ugyanis mint a zürichi főiskola tanára – kollégáival
egyetemben – segítette a magyarok elszállásolását: Beregszászi Istvánról
(1630?-1692) ő gondoskodott.[22]
Tudtuk azt is, hogy Séllyei M. Istvánnal (1627-1692) baráti kapcsolatba került,
hiszen Fries Séllyei albumában meleg hangon emlékezett meg barátjáról.[23] Peregrinációja során Fries
párhuzamosan két albumot használt, amelyek közül mindkettő tartalmaz
tanulmányai utáni bejegyzéseket, de mindegyik gályarab ugyanabba az emlékkönyvbe
írt be, míg Rimaszombati Mihály 1659-es bejegyzése a másikban van.[24]
Számunkra most az a füzet érdekes, amelyik a gályarabok bejegyzéseit
tartalmazza. A gályarabok többsége napra
pontosan datálta bejegyzését, amelyből az látszik, hogy két időpontot
választottak a találkozás megörökítésére: 1676 júliusát és 1677 szeptemberét
esetleg októberét (1. melléklet). Ezek a dátumok többnyire összeköthetőek a
Zürichből való távozással. Az 1676 júliusának valamelyik napját megjelölők
többsége Hollandiába (Beregszászi István, Bátorkeszi István, Alistáli K.
György, Steller Tamás, Köpeci Haller Balázs, Szomódi János, Otrokócsi Fóris
Ferenc, Nikléci Boldizsár, Jablonczay János) vagy német protestáns
fejedelemségekbe (Czeglédi Péter, Leporini Nicolaus, Ladmóczi István, Zsedényi
István, Nikléci Sámuel, Ujvári János) indult.[25]
Ehhez az utazáshoz 1676. július 24-én és 25-én kapták meg a szükséges iratokat,[26]
amely megmagyarázza a keltezés időpontját. Érdekes, hogy Steller Tamás
(1640-1715) csak 1676. augusztusában jegyezte be nevét az emlékkönyvbe, holott
ő is a Hollandiába indulók csoportjába tartozott.[27]
Külön meg kell említenünk azokat, akik csak a protestáns kantonok valamelyikébe
(Körmendy György, Harsányi Móricz István, Séllyei M. István, Szentpétery Mangó
István) mentek 1676-ban, majd visszatértek Zürichbe.[28]
Közülük csak Körmendy K. György (?-1704) adta meg a keltezésben 1676-ot hónap
nélkül. Sajnos pontosabb dátumot nem közölt, de valószínűleg valamikor 1676
júliusában vagy augusztusában tette ezt, mert szeptemberben már Schaffhausenben
és Sankt Gallenben volt.[29]
Harsányi, Séllyei és Szentpéteri 1677-es datálást írt be az album lapjaira. Több olyan gályarab is van, akinek
nem a búcsúzáskor, hanem jóval korábban írták be nevüket az emlékkönyvbe:
Szalóczi Mihály (1626?-1677 után) 1676. július 13-at adott meg a keltezésben,
holott ismereteink szerint 1677. október 20-án távozott Zürichből.[30]
Bugány Miklósról (1625-1703), Simon Péterről (1639-?), Szentpéteri Mártonról
(?-?) és Rimaszombati Kis Jánosról (1632-1701?) sem tudjuk, hogy már 1676-ban
elhagyta volna Zürichet.[31] Fries emlékkönyvébe az 1677-ben
bejegyzők mindegyike 1677 októberében indult haza Magyarországra: Szentpéteri
Mangó István, Séllyei M. István, Kocsi Csergő Bálint, Kálnai Péter, Harsányi
Móricz István, Tatai Pap Sámuel, Karasznai Mihály, Komáromi Süllye István,
Szódói Balogh András.[32] A gályarab-bejegyzők mindegyike „exul.”[33]
jelzővel írta be a nevét az emlékkönyvbe, ezzel is utalva sanyarú sorsukra.
Általában „Multum Reverendo, Clarissimo ac Doctissimo Viro”-ként[34]
nevezték meg Friest és gyakran bibliai idézeteket jegyeztek be az emléksorok
mellé.[35] Ez a sok bejegyzés azt sugallja,
hogy Fries központi szerepet vállalt a gályarabok megsegítésében, holott a
zürichi segítők közül a magyar prédikátorok a legintenzívebb kapcsolatot Johann
Heinrich Heideggerrel (1633-1698) tartották fenn, még hazatértük után is rengeteg
levelet váltottak.[36]
Egyelőre nem kerültek elő olyan források, amelyek azt bizonyítanák, hogy Fries
később is kapcsolatban maradt a hazatért gályarabokkal. Ráadásul a lelkészek
bejegyzéseihez Fries semmilyen utólagos megjegyzést nem írt. Mégis miért írt be
az összes gályarab Fries albumába? Korántsem Fries az egyetlen olyan
zürichi tanár, akinek az emlékkönyvében sok gályarab bejegyzése fordul elő.
Johann Lavater (1624-1695) albuma[37]
kimondottan sok magyar bejegyzőt tartalmaz, ugyanígy Johann Jakob Gessner
(1639-1704)[38]
és Johann Jakob Balber (1626-1691)[39]
album amicoruma is. Természetesen magyar tulajdonos emlékkönyvében is sok
gályarab és zürichi tanár bejegyzése található, közülük Séllyei M. István,[40]
Nikléci Boldizsár[41]
és Ladmóczi István (1646-1684)[42]
nevét érdemes megemlíteni. Olyan emlékkönyvet is ismerünk, amelybe az összes
kiszabadult gályarab beírta a nevét.[43]
Ezek a példák azt mutatják, hogy egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség a
Fries albumban előforduló sok gályarab-bejegyzés. Valószínűleg a korabeli
Svájcban akkora szenzációnak számított a prédikátorok megmenekülése, hogy
mindenki igyekezett valamilyen emléket szerezni tőlük. A gályarabok zürichi tartózkodása
szorosan összefügg a magyarországi diákok svájci tanulmányaival, mert ettől
kezdve az összes korabeli helvét egyetemen és főiskolán rendszeres támogatásban
részesültek. Ezt a szakirodalom már több mint száz éve tudja,[44]
de nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan használták fel ezt a lehetőséget
a magyarok. Ennek bemutatására Zürich és Bázel példáját nézzük meg. Azért érdemes
ezt a két intézményt összehasonlítani, mert Bázel egyetemi ranggal
rendelkezett, míg Zürichben főiskola működött, miközben Zürichnek vezető
szerepe volt a gályarabok megsegítésében.[45] Vizsgálódásainkat nem szabad csak
az egyetemi tanulmányokra szűkítenünk. Árnyaltabb képet kapunk ha azt is
megnézzük, milyen szerepet játszott ez a két város a magyarországi protestánsok
publikációs tevékenységében és milyen szintű kapcsolatokat tartottak fenn
egymással. A zürichi és bázeli tanulmányokról
az egyes egyetemek, főiskolák matrikulái sok adatot szolgáltatnak. Nem
véletlenül volt ezekre a beiratkozási listákra kíváncsi a fentebb említett Bod Péter.[46]
Igaz, Bázelben és Zürichben fennmaradtak a matrikulák, mégis előfordult, hogy
nem minden diák írta be ebbe magát. Ilyen esetben a svájci tanulmányokat
igazolni tudtuk Zürichben vagy Bázelben tartott disputiációval.[47] Annak ellenére, hogy a protestáns
kantonok által a gályarabok megsegítésére összegyűjtött pénz maradékát a
magyarországi diákok tanulmányainak támogatására tartották fönn,[48]
úgy tűnik, rendszeresen egyáltalán nem lett kihasználva ez a lehetőség. 1676
után hosszú évtizedekig elvétve mentek Magyarországról Svájcba tanulni: 1677-ben,
1679-ben és 1680-ban iratkoztak be magyarországi diákok Bázelben és Zürichben,
majd ezt követően csak 1693-ban.[49]
A matrikulákban ezután 1710-ig alig találkozunk Hungarusszal vagy
Transylvanusszal (1694-ben, 1698-ban, 1703-ban, 1710-ben történt néhány beiratkozás).[50]
Az 1710-es esztendőt követően viszont kezdett folyamatossá válni a
magyarországiak beiratkozása.[51]
Zürichben és Bázelben 1676-1720 között összesen 27 beiratkozást ismerünk, és
további 9 személyről tudjuk, hogy jártak valamelyik városban. (Például
átutazóként vagy úgy, hogy valamilyen támogatást kaptak.) (2. melléklet) Ezt
nem lehet azzal magyarázni, hogy a korabeli svájci felsőoktatás nem volt eléggé
vonzó a külföldiek számára, hiszen ekkor is voltak külföldi hallgatók Zürichben
és Bázelben.[52]
Ráadásul más külföldi protestáns egyetemeken az 1676-1720 közötti időszakban
minden tanévben érkeztek új diákok a Kárpát-medencéből, például Franekerben[53]
összesen több mint kétszázan, Wittenbergben[54]
összesen több mint háromszázan. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy
nem mindegyik holland vagy német protestáns intézmény volt ennyire népszerű a
magyarországiak között, hiszen például sem Harderwijkben[55]
sem Marburgban[56]
nem volt minden évben új beiratkozó a Kárpát-medencéből. Miért iratkoztak be ilyen ritkán
magyarországiak Zürichben és Bázelben? Miért nem vették rendszeresen igénybe a
felkínált pénzügyi támogatást? Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy
a gályarabok többsége külföldi egyetemen végzett, és amikor Svájcba kerültek,
már megfelelő képesítéssel rendelkeztek a lelkészi feladatok elvégzéséhez.
Ennek ellenére egy személy közülük beiratkozott Bázelben az egyetemre: Kocsi
Csergő Bálint (1647-1698) 1677. október 24-én írta alá a bázeli anyakönyvet és
a genfi főiskolát is meglátogatta, bár a matrikulát nem írta alá.[57] A gályarabok elutazása után (1677)
ha csak a főiskola matrikuláit nézzük, akkor különösen feltűnő a folytonos
jelenlét hiánya Zürichben, hiszen ez volt az a város, amelyik mindegyik
prédikátort vendégül látta: 1720-ig csak 1679-ben, 1693-ban, 1694-ben,
1712-ben, 1717-ben és 1719-ben iratkoztak be magyarországiak.[58] A zürichi főiskolán általában a
volt gályarabok segítségével, vagy a magyarok tanulmányaira alapított
ösztöndíjra való hivatkozással kezdtek el tanulni a magyarok: így például zürichi
továbbtanuláshoz 1679-ben Ollé Mocsai István és Rimaszombati Mihály egy volt
gályarabtól, Komáromi Istvántól kapott ajánlást.[59]
Simon Márton (?-?) – egy volt gályarab, Simon Péter (1639-?) fia – 1716-ban az
1676-ban alapított ösztöndíjra hivatkozva adott be kérelmet.[60] Ehhez
hasonló példa Kocsi Csergő István (1694?-1726) esete, aki szintén egy volt
gályarab, Kocsi Csergő Bálint fia volt. Ő 1721-ben tanult Zürichben, és Johann
Jakob Lavater (1657-?) elnöklete alatt tartott disputációja nyomtatásban is megjelent.[61] Ismerünk viszont több olyan diákot
is, akinek a beiratkozása nem maradt fenn (vagy lappang), de egész biztosan
disputált Zürichben. Így például az előbb említett Kocsi Csergő Istvánon kívül
Harsányi Móricz István,[62]
Szikszai T. János (1689-?)[63]
és Kováts János (?-?)[64]
tézisfüzetei nyomtatásban is megjelentek. Úgy tűnik, Zürich mégis aktívabb
szerepet vállalt a magyar fiatalok megsegítésében, mert fennmaradt egy
főiskolai számadáskönyv, amelyben több olyan személy is meg van említve, akik
valamilyen támogatást kaptak. (2. melléklet) Ezek a feljegyzések többnyire csak
azt tartalmazzák, hogy mekkora összeget fizettek ki valakinek. Ritkán a
kifizetés indokát is közlik, például a hazaút támogatását[65]
vagy a disputáció költségét.[66]
Az adatok hiányossága miatt nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy a
számadáskönyvben szereplő összes magyarországi beiratkozott hallgatója volt a
zürichi főiskolának, de egész biztosan mindegyikük hosszabb-rövidebb ideig
Zürichben tartózkodott. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni néhány
olyan személyt, akikről eddig egyáltalán nem tudtuk, hogy Zürichben jártak:
1680. szeptember 9-én Szigeti Ferenc (?-?) számára 10 Schillinget fizettek ki.[67]
1692. szeptember 6-án egy bizonyos „Ungari H. Studentes Bandio” számára 2 font
10 Schillinget,[68]
1699. július elsején Krizbai Tamásnak (?-?) egy font 16 Schillinget.[69]
A számadáskönyvben természetesen olyanok is szerepelnek, akikről eddig is
tudtuk, hogy Zürichben tanultak, mint például 1696-ban Újvári János (?-?), aki
a feljegyzés tanúsága szerint 3 font 12 Schillinget kapott.[70] Nemcsak személyeknek szóló
támogatást adtak Zürichben, hanem intézménynek is, ugyanis 1721-ben a
nagyenyedi kollégium 400 tallér adományt kapott.[71]
Valószínűleg erről a pénzszerzésről maradt fönn Zürichben is egy feljegyzés: a
főiskola számadáskönyve szerint a nagyenyedi Bethlen Kollégium 1721-ben 3 font
12 Schilling értékben kapott támogatást.[72]
Ezzel párhuzamosan a nagyenyedi tanárok a tehetséges diákjaik számára
ösztöndíjakat is akartak szerezni.[73]
Igaz, Csernátoni Gajdó Dániel (1696-1749) 1721-ben arról panaszkodott, hogy az
enyedi kollégium nem küldhet diákokat Svájcba.[74] A fentebbiek alapján nyugodtan
kijelenthetjük, hogy a zürichi főiskola és egyház folyamatos kapcsolatot
tartott fönn Magyarországgal, annak ellenére, hogy a főiskola matrikulájában
viszonylag kevés Hungarus illetve Transylvanus található. Vajon a bázeli egyetem
milyen szerepet töltött be a svájci-magyar kapcsolatokban? Bázelben a gályarabok elutazása
után egészen az 1720-as évekig feltűnő aránytalanság fedezhető fel a
magyarországiak beiratkozását illetően, ugyanis az egyetemre való beiratkozások
csak 1710-től kezdtek rendszeressé válni.[75]
1710 előtt csak 1677-ben,[76]
1698-ban[77]
és 1703-ban[78]
írta be magyar a nevét az anyakönyvekbe, holott ösztöndíj itt is volt magyarok
számára.[79]
Sőt, Bázelben kimondottan sok ösztöndíj létezett, igaz, ezek többsége
külföldiek számára nem volt elérhető.[80]
1710 után viszont egy-két évben egyszerre többen is érkeztek a
Kárpát-medencéből.[81]A
rendelkezésünkre álló forrásokból azt figyelhetjük meg, hogy az 1710-es évektől
kezdve megsűrűsödtek a magyarok ösztöndíjkérelmei. Mivel a nagyenyedi kollégium
a 18. század elején pénzügyi forrásokat keresett működése biztosításához, és
ösztöndíjakat a külföldön továbbtanulni akaró diákjai számára,[82]
ezért nem meglepő, ha Bázelben is nyomára akadunk ennek: egy nagyenyedi diák,
Ajtai Szabó András (1690-1733) Bázelben kapott ösztöndíjat.[83]
A szintén nagyenyedi ifj. Pápai Páriz Ferenc (1687-1737) azért járt Svájcban, hogy kollégiumának anyagi támogatást szerezzen.[84] Hasonló a helyzet a sárospataki
kollégiummal, mivel az ez intézmény több évtizedes üldözés után, a 18. század
elejére tudta helyzetét stabilizálni.[85]
Ehhez feltétlenül szüksége volt külföldi kapcsolatokra is. Nem véletlenül
igyekezett ifj. Csécsi János (1689-1769) sárospataki diákoknak ösztöndíjat
szerezni Bázelben.[86] Bázelben is megfordultak olyan
magyarok, akik nem írták alá az egyetem anyakönyvét, de mégis meglátogatták az
egyetemi könyvtárat, vagy professzorokat kerestek föl, mint például David
Tibius[?] (?-?), aki 1685-ben a bázeli egyetemi könyvtár vendégkönyvében
jegyezte be magát, de nem tudunk arról, hogy valamelyik svájci egyetemi
városban tanult volna.[87]
Ifj. Pápai Páriz Ferenc Bázelben és Zürichben is megfordult, de nem volt egyik
intézmény hallgatója sem.[88]
Teleki Pál (1677-?) bázeli tartózkodása inkább egy nemesi tanulmányút része
volt, mintsem egyetemi tanulmányok folytatása.[89] Ezek szerint a magyarok számára
Bázel a gályarabok elutazása után még nem, hanem majd csak a 18. századra lett
peregrinációs célpont. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem volt jelentős
szerepe a korabeli magyarországi szellemi életben. Ha a Bázelben és Zürichben
megjelent nyomtatott hungarikumokat és tudóskapcsolatokat nézzük, még többet
megtudhatunk a korabeli svájci-magyar kapcsolatokról. Vizsgált korszakunkban inkább
kisebb terjedelmű hungarikumok jelentek meg Zürichben és Bázelben, amelyek az
egyetemi fokozatszerzés sajátos termékei voltak.[90]
A korabeli Európában igen sok nyomtatott munka készült a gályarabok sorsáról,
mégis sem Zürichben, sem Bázelben nem került sajtó alá egy magyarnak sem olyan
önálló műve, amely ezzel foglalkozott volna.[91]
Pedig Kocsi Csergő Bálint 1676-ban Zürichben írta meg a gályarabok történetét,
nyomtatásban mégis csak 1728-ban Utrechtben jelent meg.[92]
A svájci folyóiratokban való publikálás ekkor még nem volt jellemző a
magyarokra, de néhány évtizeddel később Szilágyi Sámuel és Hatvani István
rendszeresen írt a Museum Helveticumba.[93] Ha a tudóskapcsolatokat nézzük,
azt látjuk, hogy mind a bázeli, mind a zürichi professzorok közül csak egy-két
személy ápolt intenzív magyarországi kapcsolatokat, a többi oktató kisebb
intenzitással vett részt ezekben a levelezésekben. Zürichben Johann Heinrich
Heidegger (1633-1698) a magyarokkal igen kiterjedt levelezést folytatott.[94]
Bázeli professzorok már kevésbé voltak ennyire aktívak, de érdemes megemlíteni
Peter Werenfelst, aki Bázelben köszöntötte az éppen oda érkező gályarabokat,[95]
és később Kocsi Csergő Bálinttal levelezett.[96] Vajon Johann Heinric Fries
tanított-e magyarországi diákokat? Minden bizonnyal, de sajnos egyelőre nem
került elő olyan korabeli előadásjegyzet, amely ezt igazolná. Fries albumában a
gályarabok ugyan gyakran megjegyzik, hogy jótevőjük Zürichben volt professzor,[97]
de ezek nem bizonyítják ezeknek a prédikátoroknak a zürichi tanulmányait. Összefoglalásként a következőket
állapíthatjuk meg: a magyarországi hallgatók által rendszeresen látogatott
külföldi egyetemek közé Zürich és Bázel az 1720-as évekre került be. Ehhez
jelentősen hozzájárult, hogy Nagyenyed és Sárospatak is ekkor keresett
továbbtanuló diákjainak új ösztöndíjakat. A magyarok részéről 1677-1720 között
rendszeresen voltak olyan próbálkozások, amelyek anyagi támogatást igyekeztek
szerezni. Ezek a próbálkozások eredménnyel jártak, ugyanis az 1720-as évektől
kezdve rendszeresen kaptak ösztöndíjakat magyarok Bázelben és Zürichben. Így a
pozsonyi gályarabper Zürichbe menekült áldozatai elősegítették a magyarországi
diákok svájci tanulmányait. MELLÉKLETEK 1. Magyarországi
bejegyzők Johann Heinrich Fries (1639-1718) albumában[98] 57r Stephanus Mango Sz. Peteri olim Minister Ecclae Simoniens Ref. in
Hungaria superiori Comitatu Gömöriensi, Ano 1677. 19. Octobris Styl. Veteri[99] 59r Petrus Czegledi
Hungarus, Ao. 1676. die 26. Julii.[100] 60r Stephanus
Séllyei quondam Ecclesiae Reformatae Papensis Minister indignus die 18. Octobr.
A. 1677.[101] 61r Valentinus
Kotsi jam praeter propter sesquiannum apud dilectissimos Fidei socios propter
Fidem et bonam Conscientiam Exul, Anno 1677. 12. Septemb.[102] 62r Petrus Kálnai
Hungar. olim Eccleae Refor Putnokiensis Pastor indignus, die 11. Septembr. Anno
1677.[103] 64r Stephanus
Moricz Harsányi Hung. Nuper Pastor Ecclae Rimaszombatthiensis indignus, A.
1677. die 12. Septembris St. n. [104] 66r Steph.
Beregszaszi, 1676. 26. Julii [105] 66v Samuel Tatai,
Anno 1677. die 29 8bris[106] 67r Steph.
Batorkeszi Hungarus, die 26. Julii A. 1676.[107] 68r Georgius K. Alistali
nuper in pace Patriae Minister Refor. Eccl. Szőnyiensis indignus, die 27. Julii
N. St. Anno quo suspiramus 1676. 69r Michael
Szaloczi, die 13 Julii 1676. 71r Nicolaus
Leporinus Pastor qvondam Poltariensis et V. Contubernij Neogradiensis et Fratru
Pestensi Notarius Ordinarius, die 13 Julii A. 1676.[108] 72r Steph. Ladmoci
Hungar., Anno 1676 14 Julii 73r Thomas Steller
Hungar., ultimo calendar Augusti Ao 1676. 75r Georgius
Körmendi, 1676. 78r Stephany
Zedeni, die 24. Julii Ano 1676. 81r Basilius Kopeci
Kaltor Cöpecius Ung. Die 22 Julii Styl. Nov. A. 1676. 82r Joannis
Szomoti, die 21. Jul. Ao. 1676. 83r Nicolaus Bugany
Hungar., Anno 1676 die 15[?] Julii 84r Michael
Karasznai Hung. nuper Ecclesiae Ref. Kelemériensis V. D. M. indignus, d. 12.
7br. Sty. N. A. 1677. 86r Johannes Kiis
Rimaszombathi Hungar., 24/14 Jul. Anno 1676. 87r Franciscus
Foris Otrokocsin Ung., die 20/10 Julii A. 1676. 88r Petrus Simoni
Hungarus Reform. nuper Rector Schola Simoniensis, Anno 1676. die 20. Julii 89r Steph. Comáromi
Eccla Reformata Jauriensis quondam in Hungaria Pastor, Anno Immanuelis 1677.
die 8. Septembr. 106r Samuel
Nikletius, die 21. Jul. Ao. 1677[?] 111v Balthasar
Nickletzius Eccl. Alsostregovien. quae in Hungaria est, 26 Julii Ao. 1676. 112r Johannes
Ujvári Hungar., Ao. 1676. die 16/26 Julii. 113r Johannes Petes Jablonczai nuper in Superiori
Hungaria apud Bejenses Pastor indign. 1676. 26. Jul. A. novo. 118r Martinus Sajo Szent Petrin. 1676. 24. Julii 118v Andreas Balogh Szódói Hungar. Ecclae Refor.
Sáróins, Ano D. 1677. die 25 Septembris N. Stilo. 2. Magyarországi
személyek Bázelben és Zürichben a gályarabok távozása és a magyarok
rendszeressé váló svájci továbbtanulása között (1677-1720)[109]
Jegyzetek: * A tanulmányban a magyar és magyarországi kifejezések nem nemzetiséget jelölnek, hanem a korabeli királyi Magyarország, Erdély és a Török Hódoltság területén élőket. A tanulmányban Svájcon a mai modern állam földrajzi területét értjük, nem foglalkozunk azzal, melyik kanton volt a szövetség része. [1] Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában. Teleki József utazásai,
1759-1761. Szerk.: Tolnai Gábor. Bp., 1987. 59. p.; Spiess, Otto: [2] Zsindely, Endre: Die
Befreiung ungarisch-protestantischer Prediger von den Galeeren und ihre
Aufnahme in Zürich vor 300 Jahren. In: Zürcher Taschenbuch, 1978. (továbbiakban: Zsindely, 1978.) 122. p.; Rácz
Károly: A pozsonyi
vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Lugos, 1889. (továbbiakban: Rácz, 1889.) 83-90. p.; Mörikofer, Johann Caspar: Geschichte der evangelischen Flüchtlinge in
der Schweiz. Leipzig, 1876. (továbbiakban: Mörikofer, 1876.) 164. p.; Meyrat,
Walter: Die Unterstützung der
Glaubensgenossen im Ausland durch die reformierten Orte im 17. und. 18.
Jahrhundert. Bern, 1941. 229. p. A Zürichbe érkezett gályarabok listáját
többen is közölték: Rácz, 1889.; S. Varga Katalin: Vitetnek ítélőszékre… Az 1674-es gályarabper
jegyzőkönyve. Pozsony, 2002. (továbbiakban: S. Varga, 2002.) 291-308. p.; Stephan Sellyei und Stephan Harsányi als Galeerenhäftlinge. Konrad Meyer
olajfestménye, 1677. (Zentralbibliothek Zürich. – továbbiakban: ZBZ.) [3] Dezsényi
Béla: Magyarország és Svájc.
Bp., 1946. 58-75. p.; Hegyi,
2003. 15-18. p. [4] Hegyi,
2003. 55-56., 72., 83., 86., 97. p. Az adattár megjelenése óta újabb
diákok kerültek elő, akik Svájcban tanultak, ezért az itt közölt adatokba már
az új személyeket is beleszámoltuk. [5] Borus, József: Die Befreiung
der ungarischen Galeerensklaven – Admiral Michiel de Ruyter. In: Reformation und Gegenreformation im Pannonischen
Raum. Hrsg.: Reingrabner, Gustav
– Schlag, Gerald. Eisenstadt, 1999. 243-256. p.; A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Szerk.: Makkai, László. Bp., 1976.
(továbbiakban: Makkai, 1976.) 7-23.
p.; S. Varga, 2002. 11-12., 19-23. p. [6] Zsindely, 1978. 120-128. p.; Häne,
J.: Die Befreiung ungarischer
Prädikanten von den Galeeren in Neapel und ihr Aufenthalt in Zürich (1675-1677). In: Zürcher Taschenbuch, 1904.
(továbbiakban: Häne, 1904.)
158-164. p. [7] A forráskiadások összefoglalását
adja: Bujtás László: A megszabadítással kapcsolatos holland vonatkozású levelek a gályarab
prédikátorok levéltárában (1676). In: Lymbus, 2005. 79-93. p. [8] Zsindely,
Endre: Die Zürcher Dokumente
zur Geschichte der Galeeren-Prediger. In: Rebellion oder Religion? Die Vorträge des internationalen
Kirchenhistorischen Kolloquiums Debrecen, 12. 2. 1976. Hrsg.: Barton,
Peter F. – Makkai László. Bp., 1977. (továbbiakban: Zsindely, 1977.) 111-120. p.; Zsindely Endre: A magyar gályarab prédikátorok történetének zürichi dokumentumai.
In: Theologiai Szemle, 1976. 7-8. sz.
196-199. p. [9] Hegyi
Ádám: Magyar vonatkozású
kéziratos források Bázelben 1660-1798 között. Egy kutatás eredményei.
In: „Apró cseppekből lesz a zápor”
Bakonyi Géza emlékkönyv. Szerk.: Hegyi
Ádám – Simon Melinda. Szeged, 2008. 79. p. [10] Johann Heinrich Fries (1639-1718)
emlékkönyve. – Universitätsbibliothek Basel (továbbiakban: UBB.) Mscr. AN VI
26w. [11] A gályarabok emlékkönyveivel
foglalkozik pl.: Katona, Tünde – Keserű,
Gizella: Zwei Alben von
Galeerensklaven und die Anfänge des Pietismus unter den Slowaken. In: „Die Wege und die Begegnungen”. Festschrift
für Károly Csúri zum 60. Geburtstag. Hrsg.: Horváth, Géza – Bombitz, Attila. Bp., 2006. 285-301. p. [12] Repertorium Alborum Amicorum. Hrsg.: Schnabel, Werner Wilhelm. [Online: http://www.raa.phil.uni-erlangen.de/index.shtml
– 2009. november] [13] Inscriptiones Alborum Amicorum. Szerk.: Latzkovits Miklós. – [Online: http://iaa.jgypk.hu
– 2009. november] (továbbiakban: IAA.) [14] chnabel,
Werner Wilhelm: Das Stammbuch.
Konstitution und Geschichte einer textsortenbezogenen Sammelform bis ins erste
Driettel des 18. Jahrhunderts. Tübingen, 2003. (továbbiakban: Schnabel, 2003.) 47-208. p. [15] Schnabel,
2003. 337., 350-362. p. [16] Historisches Lexikon der Schweiz. Chefred.: Jorio, Marco. Basel, 2005. Band 4.
(továbbiakban: HLS.) 833. p. [17] Neue Zürcher Zeitung, Samstag, 24. August 1918. Nr. 1113. (Zweites
Morgenblatt.) [18] Fries,
Joh. Hch.: Kollektaneenbände, enthaltend Allerlei Religions-Sachen, die
sich außer der Eidgenoßschaft zu getragen aus allerlei Briefen und Zeitungen
zusemmengeschrieben… 1674-1701. – ZBZ. Ms B 189&a. [19] HLS. 833. p. [20] Johann Heinrich Fries emlékkönyve
(1639-1718), Schweizerische Nationalbibliothek (Bern) Ms. St. 1.6. fol. 161r.
IAA. nr. 5326. [21] Hegyi,
2003. Nr. 46.; HLS. 833. p. [22] Gál
Lajos: A magyarországi
protestáns gályarab lelkészek utóélete, emlékük ápolása, a pozsonyi törvényszék
főszereplői. Bp., 1982. 23. p.; Rácz,
1889. II. Häft, 18. p.; Häne, 1904. 162.,
187. p. [23] Séllyei M. István emlékkönyve. – ZBZ. Ms. D 201. Közli: Zsilinszky Mihály: Egyháztörténeti emlékek a zürichi
könyvtárból. In: Sárospataki
Füzetek, 1866. (továbbiakban: Zsilinszky,
1866.) 459. p. [24] Schweizerische Nationalbibliothek
(Bern) Ms. St. 1.6.; UBB. Mscr. AN VI. 26w. A gályarabok bejegyzései a bázeli
példányban vannak. A Bernben lévő album részletes leírása: Grunau, Hanni: Katalog der Stammbücher
des 16./17. Jahrhunderts in der Stadt- und Hochschulbibliothek und in der Schweizerischen
Landesbibliothek Bern. Diplomarbeit [masch.] der Bibliothekarenschule, Sektion
der 'Ecole d'Etudes sociales' in Genf. Bern, 1942. nr. XIX. [25] Thury
Etele: A Dunántúli Református
Egyházkerület története. 2. köt. Pozsony, 1998.
(továbbiakban: Thury, 1998.) 158.
p. [26] Thury, 1998. 158. p. [27] Thury, 1998. 161. p. [28] Thury, 1998. 153. p. [29] Thury, 1998. 153. p.; Rácz,
1889. 107. p. [30] Rácz,
1889. 190. p. [31] Rácz,
1889. 25., 165-166., 170. p. [32] S. Varga, 2002. 291-309. p.; Thury, 1998. 204-241. p. [33] Pl.: „Petrus Czegledi olim
Ecclesiae R(eformatae) Levensis Minister indignus, nunc pro Chr(ist)o Exul.” –
UBB. Mscr. AN VI 26w fol. 59r. Vö.: IAA. Nr. 5364. [34] Pl.: Séllyei M. István
dedikációjában: „Multum R(evere)ndo, Clarissimo ac Doctissimo Viro, Domino
Johanni Henrico Frisio Professori Theologiae Catecheticae Meritissimo haec in
perpetuum amoris ac gratitudinis symbolum adjecit…” UBB. Mscr. AN VI 26w fol.
60r. Vö.: IAA. nr. 5365. [35] Pl. Harsányi Móricz István Pál
apostolnak a korinthusiaknak írt második levél 4/9-ből idézett: „Persecutionem
patimur, sed in ea non deserimur.” UBB. Mscr. AN VI 26w fol. 64r. Vö.: IAA. nr. 5458. [36] Schaffert, Hans: Eine
ökumenische Gestalt in Zürich. Johann Heinrich Heidegger 1. Juli 1633–18.
Januar 1698. Professor der Theologie. Protektor der ungarischen Prädikanten.
Zürich-Debrecen, 1975.; Zsindely,
1977. 112. p. [37] Beyträge zur Geschichte der von Admiral Ruyter von den Neapolitanischen
Galeeren befreyten, in Zürich aufgenommen ungarischen Geistlichen, 1676. –
ZBZ. Ms H 272. Vö.: Häne, 1904. 123.
p. [38] Johann Jakob Gessner emlékkönyve. – ZBZ. Ms D 207c. (Steinmann
Judit közlése alapján.) [39] Johann Jakob Balber emlékkönyve. – ZBZ. Ms D 207s. (Steinmann
Judit közlése alapján.) [40] Stammbuch von István Séllyei. – ZBZ. Ms D 201. Vö.: Zsilinszky, 1866. [41] Nikléci Boldizsár emlékkönyve. – Országos Széchényi Könyvtár,
Ms. Duod. Lat. 81. [42] Csáji
Pál: Ladmóczi István albuma.
In: Református Egyház, 1959. Nr. 22.
479-480. p. [43] Elias Johann Gennat (?-?) albuma.
Közli: Thury Etele: Adatok a magyar protestáns
gályarab-lelkészek történetéhez. Bp., 1912. 185-194. p. [44] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Pfister,
Rudolf: Kirchengeschichte der
Schweiz. Zürich, 1974. Band 2. (továbbiakban: Pfister, 1974.) 508. p.;
Mörikofer, 1876. 166. p. [45] Im Hof, Ulrich: Die hohen
Schulen der reformierten Schweiz im 18. Jahrhundert. In: Schweizer Beiträge zur Allgemeinen
Geschichte. Hrsg.: Näf, Werner –
Walder, Ernst. Bern, 1957. 112. p. [46] Vö. 1. sz. jegyz. [47] A bázeli matrikulakiadás
figyelembe vette ezeket az adatokat is. Vö. MUB. [48] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Häne,
1904. 179. p.; Pfister, 1974. 508.
p.; Mörikofer, 1876. 166. p. [49] Hegyi,
2003. 50., 92. p. [50] Hegyi,
2003. 50., 92. p. [51] Hegyi,
2003. 15-19. p. Igaz, a magyarok folyamatos jelenléte a helvét felsőoktatási
intézményekben gyakorlatilag csak az 1730-as és 1790-es évek között figyelhető
meg. Vö.: Staehelin, Andreas: Geschichte der Universität Basel 1632-1818.
Basel, 1957. (továbbiakban: Staehelin,
1957.) 87-89. p.; Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története
1895-ig. Máriabesenyő, 2006. 2. köt. 120. p. [52] Hegyi, 2003. 12-13. p.; Die
Universität Zürich 1833-1933
und ihre Vorlaufer. Hrsg.: Gagliardi,
Ernst – Nabholz, Hans – Strohl, Jean. Zürich. 1938. 49. p.; Bonjour, Edgar: Die Universität Basel von den Anfängen bis zur Gegenwart 1460-1960.
Basel, 1971. 242. p. [53] Bozzay Réka – Ladányi Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595-1918. Bp., 2007.
(továbbiakban: Bozzay-Ladányi,
2007.) 19. p. [54] Tar
Attila: Magyarországi diákok
németországi egyetemeken és főiskolákon, 1694-1789. Bp., 2004.
(továbbiakban: Tar, 2004.) 24-25.
p. [55] Bozzay-Ladányi,
2007. 203. p. [56] Tar,
2004, 264. p. [57] Hegyi, 2003. Nr. 60., 538. [58] Hegyi, 2003. 92. p. [59] Thury, 1998. 224. p. [60] Zimmermann, Hans Georg: Das Stammbuch von Johann Jakob Lavater. In: Zürcher Taschenbuch, 1974. 57-58. p. [61] Harsányi
István: Kocsi Csergő Istvánról
s a gályarabok számos, eddig ismeretlen levelét tartalmazó kéziratáról.
In: Sárospataki Református Lapok,
1911. 9. sz. 80. p.; Positiones
theologiae, quas … praeside Johanne Jacobo Lavatero … pro consequendo examine
theologico defendendas suscipiunt Stephanus
Kocsi Cs., Johannes Szikszai T., Johannes Kovats. Tiguri, 1721. Vö. Dörnyei Sándor – Szávuly Mária: Régi magyar könyvtár III/XVIII. század.
Bp., 2005. (továbbiakban: RMK. III/XVIII.) Nr. 883. [62] Harsányi Móricz István:
Exercitatio Christiana… sub praesidio
… Joh. Baptistae Ottii… publicae disquisitioni subjicit Stephanus Moritz
Harsanyi… Tiguri, 1710. Vö. Szabó
Károly: Régi magyar könyvtár.
III. köt. Bp., 1896-1898. (továbbiakban: RMK. III.) Nr. 4754. [63] RMK. III/XVIII nr. 883. [64] RMK. III/XVIII nr. 883., 906. [65] Pl.: Rechnung, betreffend den Fiscum Scholasticum mit Matrikel Rechnung,
1673-1743. Staatsarchiv
Zürich, E II 493. (továbbiakban: StAZ. E II 493.) fol. 2r. [66] Pl.: StAZ. E II 493 fol. 30r. [67] StAZ. E II
493. fol. 8v. [68] StAZ. E II
493. fol. 18r [69] StAZ. E II
493. fol. 23v [70] StAZ. E II 493. fol. 21r [71] Zágoni Gábor Teleki Sándornak,
Zürich, 1724. február 8. In: Peregrinuslevelek 1711-1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki
Sándornak. Szerk.: Hoffmann
Gizella. Szeged, 1980. (továbbiakban: Hoffmann,
1980.) 310. p. [72] StAZ. E II 493 fol. 33r [73] Hoffmann,
1980. 450. p. [74] Csernátoni Gajdó Dániel Teleki
Sándornak, Debrecen, 1721. október 8. In: Hoffmann,
1980. 186. p. [75] Hegyi, 2003. 17-18.
p. [76] Hegyi, 2003. nr.
59-60. [77] Hegyi, 2003. nr.
61. [78] Hegyi, 2003. nr. 62. [79] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Pfister,
1974. 508. p.; Mörikofer,
1876. 166. p. [80] Staehelin, 1957. 109-110. p.; Staehelin,
Andreas: Studentensitten und
Studentenscherze im alten Basel. In: Basler
Jahrbuch, 1954. 46. p.; Vischer,
Eberhard: Das Collegium
Alumnorum in Basel. In: Festschrift
Paul Wernle. Aus fünf Jahrhunderten schweizerischer Kirchengeschichte. Zum Geburtstag
von Paul Wernle. Hrsg.: Theologische Fakultät der Universität Basel. Basel, 1932.
110. p. [81] Hegyi, 2003. 18.
p. [82] Hoffmann,
1980. 450. p. [83] Acta et Decreta (Regenzprotokolle) auch „liber conclusionum”, 1712-1750. – Staatsarchiv Basel-Stadt (Továbbiakban: StAB.)
Universitätsarchiv B 1 III. 48. p. [84] Hoffmann, 1980. 450. p. [85] Benda
Kálmán: A kollégium története
1703-tól 1849-ig. In: A sárospataki református kollégium. Bp., 1981. 87-89. p. [86] 1718 März 12 bis 1718 November 30. – StAB.
Protokolle: Kleiner Rat 89. fol. 144r-v.; 1718 Dezember 3 bis 1719 Oktober 7. – StAB. Protokolle: Kleiner
Rat 90. fol. 81r-v. [87] Hegyi
Ádám: Magyarországi diákok
könyvgyűjtési és könyvtárhasználati szokásai Bázelben és Bernben a 18.
században. In: Magyar Könyvszemle,
2008. 4. sz. (továbbiakban: Hegyi,
2008.) 88. p.; Hegyi, 2003.
49-50. p. [88] Ifj. Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve 1711-1726.
Bp., 2004. [Online: http://ppf.mtak.hu/hu/list-places.htm
– 2009. november] (továbbiakban: Pápai
Páriz, 2004.) Vö.: Hegyi,
2003. [89] Font
Zsuzsa: Teleki Pál külföldi
tanulmányútja. Szeged, 1989. (továbbiakban: Font,
1989.) 415. p. [90] Pl.: RMK. III. Nr. 4754.; RMK.
III/XVIII Nr. 883, [91] Vö.: RMK. III.; Apponyi Sándor: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und
Flugschriften. Bp., 2004.; Makkai
László – Barczai József – Csohány János: In memoriam eliberationis verbi divini ministrorum Hungaricorum ad
triremes condemnatorum MDCLXXVI. Debrecen, 1976.; Bujtás László Zsigmond: A pozsonyi vésztörvényszékről és a
gályarabságról szóló, magyar szerzőktől származó szövegek sorsa a 17-18.
századi holland kiadványokban. In: Könyv
és Könyvtár, 2003. XXV. 115-158. p. Üdvözlőversek viszont Zürichben szép
számmal jelentek meg, például Gyöngyösi István tézisfüzetébe több gályarab is
írt egy-egy verset. Gyöngyösi István:
Disputationis Theologicae… sub
praesidio… Joh. Henr. Heideggeri… publicae ac placidae eruditorum disquisitioni
subjicit Stephanus Gyöngyösi… Tiguri, 1676. Vö.: RMK. III nr. 2797. [92] Makkai, 1976. 23-25.
p. [93] Marti, Hanspeter – Erne, Emil: Index der deutsch- und lateinsprachigen Schweizer Zeitschriften von den
Anfängen bis 1750. Basel, 1998. 156., 158. p. [94] Heidegger magyar leveleinek
mutatóját Steinmann Judit
állította össze. Ezt a kéziratos mutatót Zürichben a szerző hozzájárulásával
használhattam, amit ezúton is köszönök. [95] Häne,
1904, 168. p. [96] Kocsi Csergő Bálint levele Peter
Werenfelsnek, Pápa, 1678. november 12. – UBB. Mscr. Ki. Ar. 134b Nr. 106. [97] Pl.: „Multum R(evere)ndo,
Clarissimo ac Doctissimo Viro, Domino Johanni Henrico Frisio Professori
Theologiae Catecheticae Meritissimo haec in perpetuum amoris ac gratitudinis symbolum
adjecit…” Vö.: IAA. nr. 5365. [98] Szeretném megköszönni Latzkovits
Miklós segítségét az album feldolgozásában. Terveink szerint az Inscriptiones
Alborum Amicorum (IAA.) nevű adatbázisban az összes bejegyzés visszakereshető
lesz majd. Az album lelőhelye: Johann Heinrich Fries (1639-1718) emlékkönyve. –
UBB. Mscr. AN VI 26w. [99] IAA. nr. 5330. [100] IAA. nr. 5364. [101] IAA. nr. 5365. [102] IAA. nr. 5391. [103] IAA. nr. 5392. [104] IAA. nr. 5458. [105] IAA. nr. 5686. [106] IAA. nr. 5687. [107] IAA. nr. 5689. [108] IAA. nr. 5456. [109] Az alábbi listában nem a
forrásokban található névalakokat közöljük, hanem a szakirodalomban elterjedt
modern neveket. [110] Fremden-Buch 1664-1822. – UBB. Mscr. AN II. 30. fol. 175v. [111] Hegyi,
2003. nr. 557.; StAZ. E II 493. fol. 2r.; Hegyi,
2008. 388. p. [112] Hegyi,
2003. nr. 60. [113] UBB. Mscr AN VI 26w fol. 61r. [114] Hegyi,
2003. nr. 59. [115] Hegyi,
2003. nr. 562. [116] Hegyi,
2003. nr. 561. [117] Hegyi,
2003. nr. 563. [118] Hegyi,
2003. nr. 559. [119] Hegyi,
2003. nr. 560. [120] StAZ. E II 493. fol.8v. [121] UBB. Mscr. AN II. 30. fol. 23r.; Hegyi, 2008. 88. [122] StAZ. E II 493. fol. 13v [123] StAZ. E II 493. fol. 15v [124] StAZ. E II 493. fol. 18r [125] Hegyi,
2003. nr. 564.; STAZ. E II 493. fol. 18v. [126] Hegyi,
2003. nr. 565.; STAZ. E II 493. fol. 21r. [127] Font,
1989. 331-332. p. [128] Hegyi,
2003. nr. 61. [129] StAZ. E II 493. fol. 23v [130] Hegyi,
2003. nr. 62. [131] StAZ. E II 493. fol. 28r-28v. [132] Hegyi,
2003. nr. 566. [133] Hegyi,
2003. nr. 63. [134] RMK. III. nr. 4754.; StAZ. E II
493. fol. 30r. [135] Hegyi,
2003. nr. 64. [136] StAZ. E II 493. fol. 30r. [137] Hegyi,
2003. nr. 567. [138] Hegyi,
2003. nr. 65. [139] Simon,
Márton: Succinta loci 2. Tim. III. v. 16. 17. analysis quasdam [140] Hegyi, 2003. nr. 71. [141] Hegyi, 2003. nr. 66. [142] StAZ. E II 493. fol. 33r. [143] Hegyi,
2003. nr. 67. [144] Hegyi,
2003. nr. 68. [145] Hegyi,
2003. nr. 70. [146] Hegyi,
2003. nr. 69. [147] StAZ. E II 493. fol. 34v. [148] Hegyi,
2003. nr. 72. [149] Pápai Páriz Ferenc: Békességet
magamnak, másoknak. Bukarest, 1977. 793. p. [150] Pápai
Páriz, 2004. 305., 313., 315. p. [151] Pápai
Páriz, 2004. 215. p. [152] Rationes fisci pauperum facultatis juridicae (Rechnungsbücher des
Armenfonds des Juristischen Fakultät) 1699-1813. – StAB
Universitätsarchiv P 8. [153] Hegyi,
2003. nr. 73. [154] Hegyi,
2003. nr. 568. [155] Hegyi,
2003. nr. 74. | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |