Vissza a tartalomjegyzékhez

11. évfolyam 1. szám
A. D.
MMX

Hegyi Ádám: A gályarab lelkészek bejegyzései Johann Heinrich Fries (1639–1718) albumában: magyarországi diákok Bázelben és Zürichben 1677 és 1720 között*

Hegyi Ádám: A gályarab lelkészek bejegyzései Johann Heinrich Fries (1639–1718) albumában: magyarországi diákok Bázelben és Zürichben 1677 és 1720 között*

Már a 18

Már a 18. században Bod Péter (1710–1769) igyekezett összegyűjteni a Svájcban tanult magyarországi diákok névsorát. Ezt a feladatot gróf Teleki József (1738–1796) és Szilágyi Márton (?–?) végezte el, akik a genfi egyetemi anyakönyvet nézték át.[1] Egy másik svájci város, Zürich a 17–18. század fordulóján nem a főiskolája miatt volt fontos a hazai protestáns értelmiség számára, hanem a Nápolyban kiszabadított gályarabok befogadásában betöltött szerepe által: 1676-ban 30 magyarországi evangélikus és kálvinista lelkész – kiszabadított gályarab, illetve börtönökből megváltott menekült – érkezett Zürichbe.[2] Korábban a Kárpát-medencéből Svájcba többnyire tanulni vagy a vallási kapcsolatokat ápolni mentek a fiatalok, de alig fordult elő, hogy egy évben ketten-hárman is valamelyik helvét városban tartózkodtak volna.[3] Ilyen sokan egyszerre legközelebb csak a 18. század közepén fordultak ismét elő: 1760-ban például Bázelben, Bernben, Genfben és Zürichben összesen 25 magyarországi iratkozott be valamelyik felsőoktatási intézménybe.[4]

A királyi Magyarországon az 1670-es évekre kimondottan megerősödött a protestánsüldözés, amely összekapcsolódott a Habsburg uralkodó központosító törekvéseivel. Méreteit és hatását tekintve az úgynevezett gályarabper volt ennek a csúcspontja: 1674-ben Pozsonyban több száz protestáns lelkészt idéztek bíróság elé és kollektívan felségárulással vádolták meg őket. A lelkészek három megoldás közül választhattak: vagy lemondanak lelkészi hivatalukról, vagy külföldi száműzetésbe mennek, vagy áttérnek a római katolikus hitre. A vádlottak többsége elfogadta a feltételeket, de néhány tucat lelkész nem volt hajlandó erre. Az ellenállók sorsa gályarabság lett az Adriai-tengeren, amelyből holland és svájci segítséggel 1676-ban szabadultak meg.[5]

Zürich vezető szerepet vállalt a gályarabok megsegítésében, ugyanis a svájci protestáns kantonok pénzgyűjtő akciójában irányító szerepet játszott, majd ezt követően a gályarab-lelkészek további sorsáról is gondoskodott: befogadta az összes üldözöttet és biztosította ellátásukat is. Ráadásul Zürichben nem csak a gályáról, hanem néhány börtönből szabadult protestáns lelkész is menedéket talált. A menekültek fele mintegy másfél évig maradt itt, míg a többiek Európa protestáns államaiban tettek hivatalos látogatásokat. 1677-ben az egykori elítéltek egy része hazatérhetett hazájába.[6]

Zürichnek és a protestáns kantonoknak a gályarabok támogatásában nyújtott segítségét illetően a történelmi kutatások nagyon sok forrást ismernek.[7] Ezek közül – a mennyiséget tekintve – Zürichben maradt fönn a legtöbb dokumentum,[8] de nemrég Bázelben is előkerült egy emlékkönyv.[9] Ez Johann Heinrich Fries (1639-1718) zürichi professzor album amicoruma, amelyben az 1669-1677 közötti évekből összesen 84 bejegyzés található.[10] Érdekessége ennek, – még akkor is ha nem egyedülálló példa – hogy Fries 1670 körül befejezte egyetemi tanulmányait, mégis tartalmaz a diákévek utáni bejegyzéseket: ezek 1676-ban és 1677-ben Zürichben készültek, összesen 30 személytől származnak és kivétel nélkül mindegyik a Zürichbe került gályarabok kezétől származik.

Mind a magyar, mind a német történészek komoly érdeklődést mutatnak az emlékkönyvek iránt.[11] Nem véletlen, hogy mindkét részről jelentős projektek indultak album amicorumok kutatására. Így például a „Repertorium Alborum Amicorum[12] adatbázis egy olyan világméretű albumkatalógust kíván építeni, amely nyilván tartja az egyes könyvtárakban található emlékkönyveket. Összegyűjti az egyes emlékkönyvekről a szakirodalmat és bizonyos esetekben a bejegyzők adatait is közli. Magyarországon Latzkovits Miklós vezetésével az „Inscriptiones Alborum Amicorum” (IAA)[13] nevű projekt a hungarika vonatkozású emlékkönyveket tárja fel. Minden olyan albumot felvesz az adatbázisba, amelynek a tulajdonosa hungarus, illetve minden olyan albumot, amelyben hungarus bejegyzők találhatóak. Az IAA igyekszik szöveghű átírásokban közölni az albumok jellemző adatait, mint például datálás, bejegyzési hely, inscriptio, aláírás stb.

Werner Wilhelm Schnabel igen részletesen ismerteti az emlékkönyvek típusait és szerkezeti felépítését.[14] Tanulmányunkban nem Schnabel részletes albumelemzését alkalmazzuk, hanem az általa is fontosnak tartott egyetemtörténeti vonatkozásokra összpontosítunk. Az egyetemtörténet szempontjából alapvetően azok az emlékkönyvek érdekesek, amelyeket tulajdonosaik tudatosan az egyetemi tanulmányok idejére készíttettek. Ennél a típusnál a bejegyzők aláírásában szereplő kiegészítő szövegek (például „sacrosancte theologiae studiosus”) és a tulajdonosnak tisztségének megnevezése (például „professori theologiae catecheticae”) sokat elárulnak az adott egyetemen folytatott tanulmányokról, vizsgákról.[15] A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy a zürichi professzor, Johann Heinrich Fries albuma milyen adatokat tartalmaz a magyarországi diákok zürichi tanulmányairól. Majd ezeket számadáskönyvekkel és anyakönyvekkel vetjük össze.

Johann Heinrich Fries 1639. július elsején református családban Hinwilben született. 1659 és 1670 között különböző egyetemeken teológiát hallgatott, majd 1672-től haláláig Zürichben dolgozott. A zürichi főiskolán 1676-ban kapott professzori állást, miközben több műve nyomtatásban is megjelent.[16] Kéziratban maradt munkái közül ismertebb egy 36 éven át vezetett időjárásnapló,[17] de szisztematikusan feljegyezte a korabeli politikai és vallási eseményeket is, így például a hazáján kívüli protestáns egyházakban történt jelentősebb fordulatokat, változásokat. Ebben a magyarországi helyzetről is több bejegyzés található.[18] Hosszú életét Zürichben fejezte be, 1718. augusztus 21-én halt meg.[19]

Ismereteink szerint Fries legelőször 1659-ben került személyes kapcsolatba egy magyarországi diákkal, méghozzá Rimaszombati Mihállyal (1633?-?), akivel Heidelbergben találkozott.[20] Nincs adatunk arról, hogy ez a kapcsolat a későbbiek során is folytatódott volna, ugyanis Rimaszombati akkor járt Zürichben és Bázelben, amikor Fries külföldön tartózkodott, és kettejük levelezésének sincs semmi nyoma.[21] Fries életében ezután magyarországiakkal való közvetlen találkozásra 1676-ban Zürichben került sor, ugyanis mint a zürichi főiskola tanára – kollégáival egyetemben – segítette a magyarok elszállásolását: Beregszászi Istvánról (1630?-1692) ő gondoskodott.[22] Tudtuk azt is, hogy Séllyei M. Istvánnal (1627-1692) baráti kapcsolatba került, hiszen Fries Séllyei albumában meleg hangon emlékezett meg barátjáról.[23]

Peregrinációja során Fries párhuzamosan két albumot használt, amelyek közül mindkettő tartalmaz tanulmányai utáni bejegyzéseket, de mindegyik gályarab ugyanabba az emlékkönyvbe írt be, míg Rimaszombati Mihály 1659-es bejegyzése a másikban van.[24] Számunkra most az a füzet érdekes, amelyik a gályarabok bejegyzéseit tartalmazza.

A gályarabok többsége napra pontosan datálta bejegyzését, amelyből az látszik, hogy két időpontot választottak a találkozás megörökítésére: 1676 júliusát és 1677 szeptemberét esetleg októberét (1. melléklet). Ezek a dátumok többnyire összeköthetőek a Zürichből való távozással. Az 1676 júliusának valamelyik napját megjelölők többsége Hollandiába (Beregszászi István, Bátorkeszi István, Alistáli K. György, Steller Tamás, Köpeci Haller Balázs, Szomódi János, Otrokócsi Fóris Ferenc, Nikléci Boldizsár, Jablonczay János) vagy német protestáns fejedelemségekbe (Czeglédi Péter, Leporini Nicolaus, Ladmóczi István, Zsedényi István, Nikléci Sámuel, Ujvári János) indult.[25] Ehhez az utazáshoz 1676. július 24-én és 25-én kapták meg a szükséges iratokat,[26] amely megmagyarázza a keltezés időpontját. Érdekes, hogy Steller Tamás (1640-1715) csak 1676. augusztusában jegyezte be nevét az emlékkönyvbe, holott ő is a Hollandiába indulók csoportjába tartozott.[27] Külön meg kell említenünk azokat, akik csak a protestáns kantonok valamelyikébe (Körmendy György, Harsányi Móricz István, Séllyei M. István, Szentpétery Mangó István) mentek 1676-ban, majd visszatértek Zürichbe.[28] Közülük csak Körmendy K. György (?-1704) adta meg a keltezésben 1676-ot hónap nélkül. Sajnos pontosabb dátumot nem közölt, de valószínűleg valamikor 1676 júliusában vagy augusztusában tette ezt, mert szeptemberben már Schaffhausenben és Sankt Gallenben volt.[29] Harsányi, Séllyei és Szentpéteri 1677-es datálást írt be az album lapjaira.

Több olyan gályarab is van, akinek nem a búcsúzáskor, hanem jóval korábban írták be nevüket az emlékkönyvbe: Szalóczi Mihály (1626?-1677 után) 1676. július 13-at adott meg a keltezésben, holott ismereteink szerint 1677. október 20-án távozott Zürichből.[30] Bugány Miklósról (1625-1703), Simon Péterről (1639-?), Szentpéteri Mártonról (?-?) és Rimaszombati Kis Jánosról (1632-1701?) sem tudjuk, hogy már 1676-ban elhagyta volna Zürichet.[31]

Fries emlékkönyvébe az 1677-ben bejegyzők mindegyike 1677 októberében indult haza Magyarországra: Szentpéteri Mangó István, Séllyei M. István, Kocsi Csergő Bálint, Kálnai Péter, Harsányi Móricz István, Tatai Pap Sámuel, Karasznai Mihály, Komáromi Süllye István, Szódói Balogh András.[32]

A gályarab-bejegyzők mindegyike „exul.”[33] jelzővel írta be a nevét az emlékkönyvbe, ezzel is utalva sanyarú sorsukra. Általában „Multum Reverendo, Clarissimo ac Doctissimo Viro”-ként[34] nevezték meg Friest és gyakran bibliai idézeteket jegyeztek be az emléksorok mellé.[35]

Ez a sok bejegyzés azt sugallja, hogy Fries központi szerepet vállalt a gályarabok megsegítésében, holott a zürichi segítők közül a magyar prédikátorok a legintenzívebb kapcsolatot Johann Heinrich Heideggerrel (1633-1698) tartották fenn, még hazatértük után is rengeteg levelet váltottak.[36] Egyelőre nem kerültek elő olyan források, amelyek azt bizonyítanák, hogy Fries később is kapcsolatban maradt a hazatért gályarabokkal. Ráadásul a lelkészek bejegyzéseihez Fries semmilyen utólagos megjegyzést nem írt. Mégis miért írt be az összes gályarab Fries albumába?

Korántsem Fries az egyetlen olyan zürichi tanár, akinek az emlékkönyvében sok gályarab bejegyzése fordul elő. Johann Lavater (1624-1695) albuma[37] kimondottan sok magyar bejegyzőt tartalmaz, ugyanígy Johann Jakob Gessner (1639-1704)[38] és Johann Jakob Balber (1626-1691)[39] album amicoruma is. Természetesen magyar tulajdonos emlékkönyvében is sok gályarab és zürichi tanár bejegyzése található, közülük Séllyei M. István,[40] Nikléci Boldizsár[41] és Ladmóczi István (1646-1684)[42] nevét érdemes megemlíteni. Olyan emlékkönyvet is ismerünk, amelybe az összes kiszabadult gályarab beírta a nevét.[43] Ezek a példák azt mutatják, hogy egyáltalán nem volt egyedülálló jelenség a Fries albumban előforduló sok gályarab-bejegyzés. Valószínűleg a korabeli Svájcban akkora szenzációnak számított a prédikátorok megmenekülése, hogy mindenki igyekezett valamilyen emléket szerezni tőlük.

A gályarabok zürichi tartózkodása szorosan összefügg a magyarországi diákok svájci tanulmányaival, mert ettől kezdve az összes korabeli helvét egyetemen és főiskolán rendszeres támogatásban részesültek. Ezt a szakirodalom már több mint száz éve tudja,[44] de nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogyan használták fel ezt a lehetőséget a magyarok. Ennek bemutatására Zürich és Bázel példáját nézzük meg. Azért érdemes ezt a két intézményt összehasonlítani, mert Bázel egyetemi ranggal rendelkezett, míg Zürichben főiskola működött, miközben Zürichnek vezető szerepe volt a gályarabok megsegítésében.[45]

Vizsgálódásainkat nem szabad csak az egyetemi tanulmányokra szűkítenünk. Árnyaltabb képet kapunk ha azt is megnézzük, milyen szerepet játszott ez a két város a magyarországi protestánsok publikációs tevékenységében és milyen szintű kapcsolatokat tartottak fenn egymással.

A zürichi és bázeli tanulmányokról az egyes egyetemek, főiskolák matrikulái sok adatot szolgáltatnak. Nem véletlenül volt ezekre a beiratkozási listákra kíváncsi a fentebb említett Bod Péter.[46] Igaz, Bázelben és Zürichben fennmaradtak a matrikulák, mégis előfordult, hogy nem minden diák írta be ebbe magát. Ilyen esetben a svájci tanulmányokat igazolni tudtuk Zürichben vagy Bázelben tartott disputiációval.[47]

Annak ellenére, hogy a protestáns kantonok által a gályarabok megsegítésére összegyűjtött pénz maradékát a magyarországi diákok tanulmányainak támogatására tartották fönn,[48] úgy tűnik, rendszeresen egyáltalán nem lett kihasználva ez a lehetőség. 1676 után hosszú évtizedekig elvétve mentek Magyarországról Svájcba tanulni: 1677-ben, 1679-ben és 1680-ban iratkoztak be magyarországi diákok Bázelben és Zürichben, majd ezt követően csak 1693-ban.[49] A matrikulákban ezután 1710-ig alig találkozunk Hungarusszal vagy Transylvanusszal (1694-ben, 1698-ban, 1703-ban, 1710-ben történt néhány beiratkozás).[50] Az 1710-es esztendőt követően viszont kezdett folyamatossá válni a magyarországiak beiratkozása.[51] Zürichben és Bázelben 1676-1720 között összesen 27 beiratkozást ismerünk, és további 9 személyről tudjuk, hogy jártak valamelyik városban. (Például átutazóként vagy úgy, hogy valamilyen támogatást kaptak.) (2. melléklet) Ezt nem lehet azzal magyarázni, hogy a korabeli svájci felsőoktatás nem volt eléggé vonzó a külföldiek számára, hiszen ekkor is voltak külföldi hallgatók Zürichben és Bázelben.[52] Ráadásul más külföldi protestáns egyetemeken az 1676-1720 közötti időszakban minden tanévben érkeztek új diákok a Kárpát-medencéből, például Franekerben[53] összesen több mint kétszázan, Wittenbergben[54] összesen több mint háromszázan. Természetesen nem szabad elfelejtenünk, hogy nem mindegyik holland vagy német protestáns intézmény volt ennyire népszerű a magyarországiak között, hiszen például sem Harderwijkben[55] sem Marburgban[56] nem volt minden évben új beiratkozó a Kárpát-medencéből.

Miért iratkoztak be ilyen ritkán magyarországiak Zürichben és Bázelben? Miért nem vették rendszeresen igénybe a felkínált pénzügyi támogatást?

Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a gályarabok többsége külföldi egyetemen végzett, és amikor Svájcba kerültek, már megfelelő képesítéssel rendelkeztek a lelkészi feladatok elvégzéséhez. Ennek ellenére egy személy közülük beiratkozott Bázelben az egyetemre: Kocsi Csergő Bálint (1647-1698) 1677. október 24-én írta alá a bázeli anyakönyvet és a genfi főiskolát is meglátogatta, bár a matrikulát nem írta alá.[57]

A gályarabok elutazása után (1677) ha csak a főiskola matrikuláit nézzük, akkor különösen feltűnő a folytonos jelenlét hiánya Zürichben, hiszen ez volt az a város, amelyik mindegyik prédikátort vendégül látta: 1720-ig csak 1679-ben, 1693-ban, 1694-ben, 1712-ben, 1717-ben és 1719-ben iratkoztak be magyarországiak.[58]

A zürichi főiskolán általában a volt gályarabok segítségével, vagy a magyarok tanulmányaira alapított ösztöndíjra való hivatkozással kezdtek el tanulni a magyarok: így például zürichi továbbtanuláshoz 1679-ben Ollé Mocsai István és Rimaszombati Mihály egy volt gályarabtól, Komáromi Istvántól kapott ajánlást.[59] Simon Márton (?-?) – egy volt gályarab, Simon Péter (1639-?) fia – 1716-ban az 1676-ban alapított ösztöndíjra hivatkozva adott be kérelmet.[60] Ehhez hasonló példa Kocsi Csergő István (1694?-1726) esete, aki szintén egy volt gályarab, Kocsi Csergő Bálint fia volt. Ő 1721-ben tanult Zürichben, és Johann Jakob Lavater (1657-?) elnöklete alatt tartott disputációja nyomtatásban is megjelent.[61]

Ismerünk viszont több olyan diákot is, akinek a beiratkozása nem maradt fenn (vagy lappang), de egész biztosan disputált Zürichben. Így például az előbb említett Kocsi Csergő Istvánon kívül Harsányi Móricz István,[62] Szikszai T. János (1689-?)[63] és Kováts János (?-?)[64] tézisfüzetei nyomtatásban is megjelentek.

Úgy tűnik, Zürich mégis aktívabb szerepet vállalt a magyar fiatalok megsegítésében, mert fennmaradt egy főiskolai számadáskönyv, amelyben több olyan személy is meg van említve, akik valamilyen támogatást kaptak. (2. melléklet) Ezek a feljegyzések többnyire csak azt tartalmazzák, hogy mekkora összeget fizettek ki valakinek. Ritkán a kifizetés indokát is közlik, például a hazaút támogatását[65] vagy a disputáció költségét.[66] Az adatok hiányossága miatt nem lehet egyértelműen azt állítani, hogy a számadáskönyvben szereplő összes magyarországi beiratkozott hallgatója volt a zürichi főiskolának, de egész biztosan mindegyikük hosszabb-rövidebb ideig Zürichben tartózkodott. A teljesség igénye nélkül érdemes megemlíteni néhány olyan személyt, akikről eddig egyáltalán nem tudtuk, hogy Zürichben jártak: 1680. szeptember 9-én Szigeti Ferenc (?-?) számára 10 Schillinget fizettek ki.[67] 1692. szeptember 6-án egy bizonyos „Ungari H. Studentes Bandio” számára 2 font 10 Schillinget,[68] 1699. július elsején Krizbai Tamásnak (?-?) egy font 16 Schillinget.[69] A számadáskönyvben természetesen olyanok is szerepelnek, akikről eddig is tudtuk, hogy Zürichben tanultak, mint például 1696-ban Újvári János (?-?), aki a feljegyzés tanúsága szerint 3 font 12 Schillinget kapott.[70]

Nemcsak személyeknek szóló támogatást adtak Zürichben, hanem intézménynek is, ugyanis 1721-ben a nagyenyedi kollégium 400 tallér adományt kapott.[71] Valószínűleg erről a pénzszerzésről maradt fönn Zürichben is egy feljegyzés: a főiskola számadáskönyve szerint a nagyenyedi Bethlen Kollégium 1721-ben 3 font 12 Schilling értékben kapott támogatást.[72] Ezzel párhuzamosan a nagyenyedi tanárok a tehetséges diákjaik számára ösztöndíjakat is akartak szerezni.[73] Igaz, Csernátoni Gajdó Dániel (1696-1749) 1721-ben arról panaszkodott, hogy az enyedi kollégium nem küldhet diákokat Svájcba.[74]

A fentebbiek alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy a zürichi főiskola és egyház folyamatos kapcsolatot tartott fönn Magyarországgal, annak ellenére, hogy a főiskola matrikulájában viszonylag kevés Hungarus illetve Transylvanus található. Vajon a bázeli egyetem milyen szerepet töltött be a svájci-magyar kapcsolatokban?

Bázelben a gályarabok elutazása után egészen az 1720-as évekig feltűnő aránytalanság fedezhető fel a magyarországiak beiratkozását illetően, ugyanis az egyetemre való beiratkozások csak 1710-től kezdtek rendszeressé válni.[75] 1710 előtt csak 1677-ben,[76] 1698-ban[77] és 1703-ban[78] írta be magyar a nevét az anyakönyvekbe, holott ösztöndíj itt is volt magyarok számára.[79] Sőt, Bázelben kimondottan sok ösztöndíj létezett, igaz, ezek többsége külföldiek számára nem volt elérhető.[80] 1710 után viszont egy-két évben egyszerre többen is érkeztek a Kárpát-medencéből.[81]A rendelkezésünkre álló forrásokból azt figyelhetjük meg, hogy az 1710-es évektől kezdve megsűrűsödtek a magyarok ösztöndíjkérelmei. Mivel a nagyenyedi kollégium a 18. század elején pénzügyi forrásokat keresett működése biztosításához, és ösztöndíjakat a külföldön továbbtanulni akaró diákjai számára,[82] ezért nem meglepő, ha Bázelben is nyomára akadunk ennek: egy nagyenyedi diák, Ajtai Szabó András (1690-1733) Bázelben kapott ösztöndíjat.[83] A szintén nagyenyedi ifj. Pápai Páriz Ferenc (1687-1737) azért járt Svájcban, hogy kollégiumának anyagi támogatást szerezzen.[84]

Hasonló a helyzet a sárospataki kollégiummal, mivel az ez intézmény több évtizedes üldözés után, a 18. század elejére tudta helyzetét stabilizálni.[85] Ehhez feltétlenül szüksége volt külföldi kapcsolatokra is. Nem véletlenül igyekezett ifj. Csécsi János (1689-1769) sárospataki diákoknak ösztöndíjat szerezni Bázelben.[86]

Bázelben is megfordultak olyan magyarok, akik nem írták alá az egyetem anyakönyvét, de mégis meglátogatták az egyetemi könyvtárat, vagy professzorokat kerestek föl, mint például David Tibius[?] (?-?), aki 1685-ben a bázeli egyetemi könyvtár vendégkönyvében jegyezte be magát, de nem tudunk arról, hogy valamelyik svájci egyetemi városban tanult volna.[87] Ifj. Pápai Páriz Ferenc Bázelben és Zürichben is megfordult, de nem volt egyik intézmény hallgatója sem.[88] Teleki Pál (1677-?) bázeli tartózkodása inkább egy nemesi tanulmányút része volt, mintsem egyetemi tanulmányok folytatása.[89]

Ezek szerint a magyarok számára Bázel a gályarabok elutazása után még nem, hanem majd csak a 18. századra lett peregrinációs célpont. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem volt jelentős szerepe a korabeli magyarországi szellemi életben. Ha a Bázelben és Zürichben megjelent nyomtatott hungarikumokat és tudóskapcsolatokat nézzük, még többet megtudhatunk a korabeli svájci-magyar kapcsolatokról.

Vizsgált korszakunkban inkább kisebb terjedelmű hungarikumok jelentek meg Zürichben és Bázelben, amelyek az egyetemi fokozatszerzés sajátos termékei voltak.[90] A korabeli Európában igen sok nyomtatott munka készült a gályarabok sorsáról, mégis sem Zürichben, sem Bázelben nem került sajtó alá egy magyarnak sem olyan önálló műve, amely ezzel foglalkozott volna.[91] Pedig Kocsi Csergő Bálint 1676-ban Zürichben írta meg a gályarabok történetét, nyomtatásban mégis csak 1728-ban Utrechtben jelent meg.[92] A svájci folyóiratokban való publikálás ekkor még nem volt jellemző a magyarokra, de néhány évtizeddel később Szilágyi Sámuel és Hatvani István rendszeresen írt a Museum Helveticumba.[93]

Ha a tudóskapcsolatokat nézzük, azt látjuk, hogy mind a bázeli, mind a zürichi professzorok közül csak egy-két személy ápolt intenzív magyarországi kapcsolatokat, a többi oktató kisebb intenzitással vett részt ezekben a levelezésekben. Zürichben Johann Heinrich Heidegger (1633-1698) a magyarokkal igen kiterjedt levelezést folytatott.[94] Bázeli professzorok már kevésbé voltak ennyire aktívak, de érdemes megemlíteni Peter Werenfelst, aki Bázelben köszöntötte az éppen oda érkező gályarabokat,[95] és később Kocsi Csergő Bálinttal levelezett.[96]

Vajon Johann Heinric Fries tanított-e magyarországi diákokat? Minden bizonnyal, de sajnos egyelőre nem került elő olyan korabeli előadásjegyzet, amely ezt igazolná. Fries albumában a gályarabok ugyan gyakran megjegyzik, hogy jótevőjük Zürichben volt professzor,[97] de ezek nem bizonyítják ezeknek a prédikátoroknak a zürichi tanulmányait.

Összefoglalásként a következőket állapíthatjuk meg: a magyarországi hallgatók által rendszeresen látogatott külföldi egyetemek közé Zürich és Bázel az 1720-as évekre került be. Ehhez jelentősen hozzájárult, hogy Nagyenyed és Sárospatak is ekkor keresett továbbtanuló diákjainak új ösztöndíjakat. A magyarok részéről 1677-1720 között rendszeresen voltak olyan próbálkozások, amelyek anyagi támogatást igyekeztek szerezni. Ezek a próbálkozások eredménnyel jártak, ugyanis az 1720-as évektől kezdve rendszeresen kaptak ösztöndíjakat magyarok Bázelben és Zürichben. Így a pozsonyi gályarabper Zürichbe menekült áldozatai elősegítették a magyarországi diákok svájci tanulmányait.

 

 

MELLÉKLETEK

 

1. Magyarországi bejegyzők Johann Heinrich Fries (1639-1718) albumában[98]

 

57r Stephanus Mango Sz. Peteri olim Minister Ecclae Simoniens Ref. in Hungaria superiori Comitatu Gömöriensi, Ano 1677. 19. Octobris Styl. Veteri[99]

59r Petrus Czegledi Hungarus, Ao. 1676. die 26. Julii.[100]

60r Stephanus Séllyei quondam Ecclesiae Reformatae Papensis Minister indignus die 18. Octobr. A. 1677.[101]

61r Valentinus Kotsi jam praeter propter sesquiannum apud dilectissimos Fidei socios propter Fidem et bonam Conscientiam Exul, Anno 1677. 12. Septemb.[102]

62r Petrus Kálnai Hungar. olim Eccleae Refor Putnokiensis Pastor indignus, die 11. Septembr. Anno 1677.[103]

64r Stephanus Moricz Harsányi Hung. Nuper Pastor Ecclae Rimaszombatthiensis indignus, A. 1677. die 12. Septembris St. n. [104]

66r Steph. Beregszaszi, 1676. 26. Julii [105]

66v Samuel Tatai, Anno 1677. die 29 8bris[106]

67r Steph. Batorkeszi Hungarus, die 26. Julii A. 1676.[107]

68r Georgius K. Alistali nuper in pace Patriae Minister Refor. Eccl. Szőnyiensis indignus, die 27. Julii N. St. Anno quo suspiramus 1676.

69r Michael Szaloczi, die 13 Julii 1676.

71r Nicolaus Leporinus Pastor qvondam Poltariensis et V. Contubernij Neogradiensis et Fratru Pestensi Notarius Ordinarius, die 13 Julii A. 1676.[108]

72r Steph. Ladmoci Hungar., Anno 1676 14 Julii

73r Thomas Steller Hungar., ultimo calendar Augusti Ao 1676.

75r Georgius Körmendi, 1676.

78r Stephany Zedeni, die 24. Julii Ano 1676.

81r Basilius Kopeci Kaltor Cöpecius Ung. Die 22 Julii Styl. Nov. A. 1676.

82r Joannis Szomoti, die 21. Jul. Ao. 1676.

83r Nicolaus Bugany Hungar., Anno 1676 die 15[?] Julii

84r Michael Karasznai Hung. nuper Ecclesiae Ref. Kelemériensis V. D. M. indignus, d. 12. 7br. Sty. N. A. 1677.

86r Johannes Kiis Rimaszombathi Hungar., 24/14 Jul. Anno 1676.

87r Franciscus Foris Otrokocsin Ung., die 20/10 Julii A. 1676.

88r Petrus Simoni Hungarus Reform. nuper Rector Schola Simoniensis, Anno 1676. die 20. Julii

89r Steph. Comáromi Eccla Reformata Jauriensis quondam in Hungaria Pastor, Anno Immanuelis 1677. die 8. Septembr.

106r Samuel Nikletius, die 21. Jul. Ao. 1677[?]

111v Balthasar Nickletzius Eccl. Alsostregovien. quae in Hungaria est, 26 Julii Ao. 1676.

112r Johannes Ujvári Hungar., Ao. 1676. die 16/26 Julii.

113r Johannes Petes Jablonczai nuper in Superiori Hungaria apud Bejenses Pastor indign. 1676. 26. Jul. A. novo.

118r Martinus Sajo Szent Petrin. 1676. 24. Julii

118v Andreas Balogh Szódói Hungar. Ecclae Refor. Sáróins, Ano D. 1677. die 25 Septembris N. Stilo.

 

 

2. Magyarországi személyek Bázelben és Zürichben a gályarabok távozása és a magyarok rendszeressé váló svájci továbbtanulása között (1677-1720)[109]

 

Név

Bázel

Zürich

Tevékenység

Gyöngyösi István (?–?)

1676. szeptember 27.[110]

1676. február 18 – 1677. május 29.[111]

Zürichben tanult. A bázeli egyetemi könyvtár vendégkönyvébe beírta a nevét.

Kocsi Csergő Bálint (1647–1698)

1677. október 24.[112]

1676. május –1677. szeptember 12.[113]

Bázelben tanult. Gályarab. Zürichben megírta a gályarabok történetét.

Bornagius Johannes (?–?)

1677. június 29.[114]

Bázelben tanult.

Rimaszombati Mihály (1633?–?)

 

1679. április 17.[115]

Zürichben tanult.

Szilágyi Mihály (?–?)

1679–1680[116]

Zürichben tanult.

Szondi János (?–?)

1679. június 22.[117]

Zürichben tanult.

Ollé Mocsai István (?–?)

1679. április 17.[118]

Zürichben tanult.

Kecskeméti Selymes János (1655/56–1721)

1679.[119]

Zürichben tanult.

Szigeti (Sigetio)[?] Ferenc (?–?)

1680. szeptember 9.[120]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

David Tibius[?] (?–?)

 

1685. október 6.[121]

A bázeli egyetemi könyvtár vendégkönyvébe beírta a nevét.

Lovensky[?]György Károly (?–?)

1687. szeptember[122]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

Remeceb[?]György Károly (?–?)

1689. december[123]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

 

Bándi P. Sámuel (?–1697)

1692. szeptember 6.[124]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

Séllyei Pál (?–?)

1692. július 27 – 1695[125]

Zürichben tanult és pénzügyi támogatást kapott.

Újvári János (?–?)

1694. július – 1696.[126]

Zürichben tanult és pénzügyi támogatást kapott.

Teleki Pál (1677–1731)

1698. szeptember 4–19.[127]

Bázeli egyetem tanáraival találkozott.

Krizbai Tamás (?–?)

1698. augusztus 15 – 1699. július 17.[128]

1699. július 1.[129]

Bázelben tanult. Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

Kecskeméti L. Mihály (?–?)

1703. július 7 – 1704. február 16.[130]

Bázelben tanult.

Frigyes Dobrancky (Dobronczky) (?–?)

1706. július 13 – 1708. február 17.[131]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

Ifj. Csécsi János (1689–1769)

1710[?]–1711[?][132]

Zürichben tanult?

Harsányi Móricz István (?–?)

1710. április[133]

1710. február[134]

Bázelben és Zürichben tanult, Zürichben nyomtatott disputációja jelent meg, amelyre anyagi támogatást kapott.

 

Nádudvari P. Mihály (?–?)

1710. április [135]

1710. június[136]

Bázelben tanult, Zürichben anyagi támogatást kapott művének kiadásához.

Bíró András (?–?)

1712. január 8.[137]

Zürichben tanult.

 

Komáromi János Péter (1692–1761)

1715. április 30 –1715. június 13.[138]

Bázelben tanult.

Simon Márton (?–?)

1717.[139]

Zürichben tanult.

Ceglédi Sámuel (?–1728)

1717. augusztus 23.[140]

Bázelben tanult.

Ajtai Szabó András (1690–1733)

1716. július 13.[141]

1716. szeptember 1.[142]

Bázelben tanult, Zürichben pénzadományt kapott.

P. Görgei István (?–1744)

1717. március 12.[143]

Bázelben tanult.

Hétzei Dániel (?–1739)

1717. augusztus 23.[144]

Bázelben tanult.

Teller (Gellér) István (?–?)

1717. december 16.[145]

Bázelben tanult.

Stratius Georgius (?–?)

1717. december 15.[146]

 

Bázelben tanult.

Oroszi Sámuel (?–?)

1718. július 19.[147]

Zürichben pénzügyi támogatást kapott.

Pápai Páriz  Imre (1693–1730)

1719. július 15.[148]

1717–1722.[?][149]

Bázelben és Zürichben tanult.

ifj. Pápai Páriz Ferenc (1687–1737)

1719. július 15.[150]

1719. július 11.[151]

Bázelben és Zürichben több professzor beírt az emlékkönyvébe.

Johannes Carolus de Rosa (?–?)

1719. augusztus 4.[152]

Bázelben pénzügyi támogatást kapott.

 

Dobasi Ecsegi János (?–1750)

1720. augusztus 1 – 1720. szeptember[153]

1719. január – 1719. július[154]

Bázelben és Zürichben tanult.

Ludovicus Janto (?–1724)

1720. január[155]

Bázelben tanult.

 

 

 

 







Jegyzetek:

* A tanulmányban a magyar és magyarországi kifejezések nem nemzetiséget jelölnek, hanem a korabeli királyi Magyarország, Erdély és a Török Hódoltság területén élőket. A tanulmányban Svájcon a mai modern állam földrajzi területét értjük, nem foglalkozunk azzal, melyik kanton volt a szövetség része.

[1] Egy erdélyi gróf a felvilágosult Európában. Teleki József utazásai, 1759-1761. Szerk.: Tolnai Gábor. Bp., 1987. 59. p.; Spiess, Otto: Basel anno 1760. Basel, 1936. 39. p. Szilágyi Márton nem azonos Piskárosi Szilágyi Mártonnal (1748-1790), aki 1767-ben tanult Bázelben és később Sárospatakon lett professzor. A szakirodalom gyakran egy személynek gondolja a két Szilágyit, holott Szilágyi Márton már 1755-ben Zürichben tanult, ezért kizárt dolog, hogy Piskárosi hét éves korában a zürichi teológia hallgatója lehetett volna. Vö.: Die Matrikel der Universität Basel. Hrsg.: Wackernagel, Hans Georg. Basel, 1951-1980. (továbbiakban: MUB.) Band 5. nr. 1408.; Le livre du recteur de l’Académie de Genève 1559–1878. Band. 1-6. Hrsg.. Stelling-Michaud, Sven. Genève, 1959-1980. nr. 6125. Szabó Miklós – Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Marosvásárhely, 1998. Nr. 3955.; Hegyi Ádám: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon, 1526-1788. Bp., 2003. (továbbiakban: Hegyi, 2003.) Nr. 174, 496, 621.

[2] Zsindely, Endre: Die Befreiung ungarisch-protestantischer Prediger von den Galeeren und ihre Aufnahme in Zürich vor 300 Jahren. In: Zürcher Taschenbuch, 1978. (továbbiakban: Zsindely, 1978.) 122. p.; Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. Lugos, 1889. (továbbiakban: Rácz, 1889.) 83-90. p.; Mörikofer, Johann Caspar: Geschichte der evangelischen Flüchtlinge in der Schweiz. Leipzig, 1876. (továbbiakban: Mörikofer, 1876.) 164. p.; Meyrat, Walter: Die Unterstützung der Glaubensgenossen im Ausland durch die reformierten Orte im 17. und. 18. Jahrhundert. Bern, 1941. 229. p. A Zürichbe érkezett gályarabok listáját többen is közölték: Rácz, 1889.; S. Varga Katalin: Vitetnek ítélőszékre… Az 1674-es gályarabper jegyzőkönyve. Pozsony, 2002. (továbbiakban: S. Varga, 2002.) 291-308. p.; Stephan Sellyei und Stephan Harsányi als Galeerenhäftlinge. Konrad Meyer olajfestménye, 1677. (Zentralbibliothek Zürich. – továbbiakban: ZBZ.)

[3] Dezsényi Béla: Magyarország és Svájc. Bp., 1946. 58-75. p.; Hegyi, 2003. 15-18. p.

[4] Hegyi, 2003. 55-56., 72., 83., 86., 97. p. Az adattár megjelenése óta újabb diákok kerültek elő, akik Svájcban tanultak, ezért az itt közölt adatokba már az új személyeket is beleszámoltuk.

[5] Borus, József: Die Befreiung der ungarischen Galeerensklaven – Admiral Michiel de Ruyter. In: Reformation und Gegenreformation im Pannonischen Raum. Hrsg.: Reingrabner, Gustav – Schlag, Gerald. Eisenstadt, 1999. 243-256. p.; A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete. Szerk.: Makkai, László. Bp., 1976. (továbbiakban: Makkai, 1976.) 7-23. p.; S. Varga, 2002. 11-12., 19-23. p.

[6] Zsindely, 1978. 120-128. p.; Häne, J.: Die Befreiung ungarischer Prädikanten von den Galeeren in Neapel und ihr Aufenthalt in Zürich (1675-1677). In: Zürcher Taschenbuch, 1904. (továbbiakban: Häne, 1904.) 158-164. p.

[7] A forráskiadások összefoglalását adja: Bujtás László: A megszabadítással kapcsolatos holland vonatkozású levelek a gályarab prédikátorok levéltárában (1676). In: Lymbus, 2005. 79-93. p.

[8] Zsindely, Endre: Die Zürcher Dokumente zur Geschichte der Galeeren-Prediger. In: Rebellion oder Religion? Die Vorträge des internationalen Kirchenhistorischen Kolloquiums Debrecen, 12. 2. 1976. Hrsg.: Barton, Peter F. – Makkai László. Bp., 1977. (továbbiakban: Zsindely, 1977.) 111-120. p.; Zsindely Endre: A magyar gályarab prédikátorok történetének zürichi dokumentumai. In: Theologiai Szemle, 1976. 7-8. sz. 196-199. p.

[9] Hegyi Ádám: Magyar vonatkozású kéziratos források Bázelben 1660-1798 között. Egy kutatás eredményei. In: „Apró cseppekből lesz a zápor” Bakonyi Géza emlékkönyv. Szerk.: Hegyi Ádám Simon Melinda. Szeged, 2008. 79. p.

[10] Johann Heinrich Fries (1639-1718) emlékkönyve. – Universitätsbibliothek Basel (továbbiakban: UBB.) Mscr. AN VI 26w.

[11] A gályarabok emlékkönyveivel foglalkozik pl.: Katona, Tünde – Keserű, Gizella: Zwei Alben von Galeerensklaven und die Anfänge des Pietismus unter den Slowaken. In: „Die Wege und die Begegnungen”. Festschrift für Károly Csúri zum 60. Geburtstag. Hrsg.: Horváth, Géza – Bombitz, Attila. Bp., 2006. 285-301. p.

[12] Repertorium Alborum Amicorum. Hrsg.: Schnabel, Werner Wilhelm. [Online: http://www.raa.phil.uni-erlangen.de/index.shtml – 2009. november]

[13] Inscriptiones Alborum Amicorum. Szerk.: Latzkovits Miklós. – [Online: http://iaa.jgypk.hu – 2009. november] (továbbiakban: IAA.)

[14] chnabel, Werner Wilhelm: Das Stammbuch. Konstitution und Geschichte einer textsortenbezogenen Sammelform bis ins erste Driettel des 18. Jahrhunderts. Tübingen, 2003. (továbbiakban: Schnabel, 2003.) 47-208. p.

[15] Schnabel, 2003. 337., 350-362. p.

[16] Historisches Lexikon der Schweiz. Chefred.: Jorio, Marco. Basel, 2005. Band 4. (továbbiakban: HLS.) 833. p.

[17] Neue Zürcher Zeitung, Samstag, 24. August 1918. Nr. 1113. (Zweites Morgenblatt.)

[18] Fries, Joh. Hch.: Kollektaneenbände, enthaltend Allerlei Religions-Sachen, die sich außer der Eidgenoßschaft zu getragen aus allerlei Briefen und Zeitungen zusemmengeschrieben… 1674-1701. – ZBZ. Ms B 189&a.

[19] HLS. 833. p.

[20] Johann Heinrich Fries emlékkönyve (1639-1718), Schweizerische Nationalbibliothek (Bern) Ms. St. 1.6. fol. 161r. IAA. nr. 5326.

[21] Hegyi, 2003. Nr. 46.; HLS. 833. p.

[22] Gál Lajos: A magyarországi protestáns gályarab lelkészek utóélete, emlékük ápolása, a pozsonyi törvényszék főszereplői. Bp., 1982. 23. p.; Rácz, 1889. II. Häft, 18. p.; Häne, 1904. 162., 187. p.

[23] Séllyei M. István emlékkönyve. – ZBZ. Ms. D 201. Közli: Zsilinszky Mihály: Egyháztörténeti emlékek a zürichi könyvtárból. In: Sárospataki Füzetek, 1866. (továbbiakban: Zsilinszky, 1866.) 459. p.

[24] Schweizerische Nationalbibliothek (Bern) Ms. St. 1.6.; UBB. Mscr. AN VI. 26w. A gályarabok bejegyzései a bázeli példányban vannak. A Bernben lévő album részletes leírása: Grunau, Hanni: Katalog der Stammbücher des 16./17. Jahrhunderts in der Stadt- und Hochschulbibliothek und in der Schweizerischen Landesbibliothek Bern. Diplomarbeit [masch.] der Bibliothekarenschule, Sektion der 'Ecole d'Etudes sociales' in Genf. Bern, 1942. nr. XIX.

[25] Thury Etele: A Dunántúli Református Egyházkerület története. 2. köt. Pozsony, 1998. (továbbiakban: Thury, 1998.) 158. p.

[26] Thury, 1998. 158. p.

[27] Thury, 1998. 161. p.

[28] Thury, 1998. 153. p.

[29] Thury, 1998. 153. p.; Rácz, 1889. 107. p.

[30] Rácz, 1889. 190. p.

[31] Rácz, 1889. 25., 165-166., 170. p.

[32] S. Varga, 2002. 291-309. p.; Thury, 1998. 204-241. p.

[33] Pl.: „Petrus Czegledi olim Ecclesiae R(eformatae) Levensis Minister indignus, nunc pro Chr(ist)o Exul.” – UBB. Mscr. AN VI 26w fol. 59r. Vö.: IAA. Nr. 5364.

[34] Pl.: Séllyei M. István dedikációjában: „Multum R(evere)ndo, Clarissimo ac Doctissimo Viro, Domino Johanni Henrico Frisio Professori Theologiae Catecheticae Meritissimo haec in perpetuum amoris ac gratitudinis symbolum adjecit…” UBB. Mscr. AN VI 26w fol. 60r. Vö.: IAA. nr. 5365.

[35] Pl. Harsányi Móricz István Pál apostolnak a korinthusiaknak írt második levél 4/9-ből idézett: „Persecutionem patimur, sed in ea non deserimur.” UBB. Mscr. AN VI 26w fol. 64r. Vö.: IAA. nr. 5458.

[36] Schaffert, Hans: Eine ökumenische Gestalt in Zürich. Johann Heinrich Heidegger 1. Juli 1633–18. Januar 1698. Professor der Theologie. Protektor der ungarischen Prädikanten. Zürich-Debrecen, 1975.; Zsindely, 1977. 112. p.

[37] Beyträge zur Geschichte der von Admiral Ruyter von den Neapolitanischen Galeeren befreyten, in Zürich aufgenommen ungarischen Geistlichen, 1676. – ZBZ. Ms H 272. Vö.: Häne, 1904. 123. p.

[38] Johann Jakob Gessner emlékkönyve. – ZBZ. Ms D 207c. (Steinmann Judit közlése alapján.)

[39] Johann Jakob Balber emlékkönyve. – ZBZ. Ms D 207s. (Steinmann Judit közlése alapján.)

[40] Stammbuch von István Séllyei. – ZBZ. Ms D 201. Vö.: Zsilinszky, 1866.

[41] Nikléci Boldizsár emlékkönyve. – Országos Széchényi Könyvtár, Ms. Duod. Lat. 81.

[42] Csáji Pál: Ladmóczi István albuma. In: Református Egyház, 1959. Nr. 22. 479-480. p.

[43] Elias Johann Gennat (?-?) albuma. Közli: Thury Etele: Adatok a magyar protestáns gályarab-lelkészek történetéhez. Bp., 1912. 185-194. p.

[44] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Pfister, Rudolf: Kirchengeschichte der Schweiz. Zürich, 1974. Band 2. (továbbiakban: Pfister, 1974.) 508. p.; Mörikofer, 1876. 166. p.

[45] Im Hof, Ulrich: Die hohen Schulen der reformierten Schweiz im 18. Jahrhundert. In: Schweizer Beiträge zur Allgemeinen Geschichte. Hrsg.: Näf, Werner – Walder, Ernst. Bern, 1957. 112. p.

[46] Vö. 1. sz. jegyz.

[47] A bázeli matrikulakiadás figyelembe vette ezeket az adatokat is. Vö. MUB.

[48] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Häne, 1904. 179. p.; Pfister, 1974. 508. p.; Mörikofer, 1876. 166. p.

[49] Hegyi, 2003. 50., 92. p.

[50] Hegyi, 2003. 50., 92. p.

[51] Hegyi, 2003. 15-19. p. Igaz, a magyarok folyamatos jelenléte a helvét felsőoktatási intézményekben gyakorlatilag csak az 1730-as és 1790-es évek között figyelhető meg. Vö.: Staehelin, Andreas: Geschichte der Universität Basel 1632-1818. Basel, 1957. (továbbiakban: Staehelin, 1957.) 87-89. p.; Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus története 1895-ig. Máriabesenyő, 2006. 2. köt. 120. p.

[52] Hegyi, 2003. 12-13. p.; Die Universität Zürich 1833-1933 und ihre Vorlaufer. Hrsg.: Gagliardi, Ernst – Nabholz, Hans – Strohl, Jean. Zürich. 1938. 49. p.; Bonjour, Edgar: Die Universität Basel von den Anfängen bis zur Gegenwart 1460-1960. Basel, 1971. 242. p.

[53] Bozzay Réka – Ladányi Sándor: Magyarországi diákok holland egyetemeken, 1595-1918. Bp., 2007. (továbbiakban: Bozzay-Ladányi, 2007.) 19. p.

[54] Tar Attila: Magyarországi diákok németországi egyetemeken és főiskolákon, 1694-1789. Bp., 2004. (továbbiakban: Tar, 2004.) 24-25. p.

[55] Bozzay-Ladányi, 2007. 203. p.

[56] Tar, 2004, 264. p.

[57] Hegyi, 2003. Nr. 60., 538.

[58] Hegyi, 2003. 92. p.

[59] Thury, 1998. 224. p.

[60] Zimmermann, Hans Georg: Das Stammbuch von Johann Jakob Lavater. In: Zürcher Taschenbuch, 1974. 57-58. p.

[61] Harsányi István: Kocsi Csergő Istvánról s a gályarabok számos, eddig ismeretlen levelét tartalmazó kéziratáról. In: Sárospataki Református Lapok, 1911. 9. sz. 80. p.; Positiones theologiae, quas … praeside Johanne Jacobo Lavatero … pro consequendo examine theologico defendendas suscipiunt Stephanus Kocsi Cs., Johannes Szikszai T., Johannes Kovats. Tiguri, 1721. Vö. Dörnyei Sándor – Szávuly Mária: Régi magyar könyvtár III/XVIII. század. Bp., 2005. (továbbiakban: RMK. III/XVIII.) Nr. 883.

[62] Harsányi Móricz István: Exercitatio Christiana… sub praesidio … Joh. Baptistae Ottii… publicae disquisitioni subjicit Stephanus Moritz Harsanyi… Tiguri, 1710. Vö. Szabó Károly: Régi magyar könyvtár. III. köt. Bp., 1896-1898. (továbbiakban: RMK. III.) Nr. 4754.

[63] RMK. III/XVIII nr. 883.

[64] RMK. III/XVIII nr. 883., 906.

[65] Pl.: Rechnung, betreffend den Fiscum Scholasticum mit Matrikel Rechnung, 1673-1743. Staatsarchiv Zürich, E II 493. (továbbiakban: StAZ. E II 493.) fol. 2r.

[66] Pl.: StAZ. E II 493 fol. 30r.

[67] StAZ. E II 493. fol. 8v.

[68] StAZ. E II 493. fol. 18r

[69] StAZ. E II 493. fol. 23v

[70] StAZ. E II 493. fol. 21r

[71] Zágoni Gábor Teleki Sándornak, Zürich, 1724. február 8. In: Peregrinuslevelek 1711-1750. Külföldön tanuló diákok levelei Teleki Sándornak. Szerk.: Hoffmann Gizella. Szeged, 1980. (továbbiakban: Hoffmann, 1980.) 310. p.

[72] StAZ. E II 493 fol. 33r

[73] Hoffmann, 1980. 450. p.

[74] Csernátoni Gajdó Dániel Teleki Sándornak, Debrecen, 1721. október 8. In: Hoffmann, 1980. 186. p.

[75] Hegyi, 2003. 17-18. p.

[76] Hegyi, 2003. nr. 59-60.

[77] Hegyi, 2003. nr. 61.

[78] Hegyi, 2003. nr. 62.

[79] Zsindely, 1978. 128-129. p.; Pfister, 1974. 508. p.; Mörikofer, 1876. 166. p.

[80] Staehelin, 1957. 109-110. p.; Staehelin, Andreas: Studentensitten und Studentenscherze im alten Basel. In: Basler Jahrbuch, 1954. 46. p.; Vischer, Eberhard: Das Collegium Alumnorum in Basel. In: Festschrift Paul Wernle. Aus fünf Jahrhunderten schweizerischer Kirchengeschichte. Zum Geburtstag von Paul Wernle. Hrsg.: Theologische Fakultät der Universität Basel. Basel, 1932. 110. p.

[81] Hegyi, 2003. 18. p.

[82] Hoffmann, 1980. 450. p.

[83] Acta et Decreta (Regenzprotokolle) auch „liber conclusionum”, 1712-1750. – Staatsarchiv Basel-Stadt (Továbbiakban: StAB.) Universitätsarchiv B 1 III. 48. p.

[84] Hoffmann, 1980. 450. p.

[85] Benda Kálmán: A kollégium története 1703-tól 1849-ig. In: A sárospataki református kollégium. Bp., 1981. 87-89. p.

[86] 1718 März 12 bis 1718 November 30. – StAB. Protokolle: Kleiner Rat 89. fol. 144r-v.; 1718 Dezember 3 bis 1719 Oktober 7. – StAB. Protokolle: Kleiner Rat 90. fol. 81r-v.

[87] Hegyi Ádám: Magyarországi diákok könyvgyűjtési és könyvtárhasználati szokásai Bázelben és Bernben a 18. században. In: Magyar Könyvszemle, 2008. 4. sz. (továbbiakban: Hegyi, 2008.) 88. p.; Hegyi, 2003. 49-50. p.

[88] Ifj. Pápai Páriz Ferenc európai peregrinációjának emlékkönyve 1711-1726. Bp., 2004. [Online: http://ppf.mtak.hu/hu/list-places.htm – 2009. november] (továbbiakban: Pápai Páriz, 2004.) Vö.: Hegyi, 2003.

[89] Font Zsuzsa: Teleki Pál külföldi tanulmányútja. Szeged, 1989. (továbbiakban: Font, 1989.) 415. p.

[90] Pl.: RMK. III. Nr. 4754.; RMK. III/XVIII Nr. 883, 906. A Bázelben megjelent hungarikumokról legújabban: Bernhard, Jan-Andrea: Basel als Druckzentrum für Hungarica in der frühen Neuzeit: Gründe und Folgen. In: Sprache und Rede des Buches. IV. Internationales Seminar zur Erforschung von Schloss-, Bürger- und Kirchenbibliotheken Prag. 26. – 29. 10. 2008. [Megjelenés alatt.]

[91] Vö.: RMK. III.; Apponyi Sándor: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. Bp., 2004.; Makkai László – Barczai József – Csohány János: In memoriam eliberationis verbi divini ministrorum Hungaricorum ad triremes condemnatorum MDCLXXVI. Debrecen, 1976.; Bujtás László Zsigmond: A pozsonyi vésztörvényszékről és a gályarabságról szóló, magyar szerzőktől származó szövegek sorsa a 17-18. századi holland kiadványokban. In: Könyv és Könyvtár, 2003. XXV. 115-158. p. Üdvözlőversek viszont Zürichben szép számmal jelentek meg, például Gyöngyösi István tézisfüzetébe több gályarab is írt egy-egy verset. Gyöngyösi István: Disputationis Theologicae… sub praesidio… Joh. Henr. Heideggeri… publicae ac placidae eruditorum disquisitioni subjicit Stephanus Gyöngyösi… Tiguri, 1676. Vö.: RMK. III nr. 2797.

[92] Makkai, 1976. 23-25. p.

[93] Marti, Hanspeter – Erne, Emil: Index der deutsch- und lateinsprachigen Schweizer Zeitschriften von den Anfängen bis 1750. Basel, 1998. 156., 158. p.

[94] Heidegger magyar leveleinek mutatóját Steinmann Judit állította össze. Ezt a kéziratos mutatót Zürichben a szerző hozzájárulásával használhattam, amit ezúton is köszönök.

[95] Häne, 1904, 168. p.

[96] Kocsi Csergő Bálint levele Peter Werenfelsnek, Pápa, 1678. november 12. – UBB. Mscr. Ki. Ar. 134b Nr. 106.

[97] Pl.: „Multum R(evere)ndo, Clarissimo ac Doctissimo Viro, Domino Johanni Henrico Frisio Professori Theologiae Catecheticae Meritissimo haec in perpetuum amoris ac gratitudinis symbolum adjecit…” Vö.: IAA. nr. 5365.

[98] Szeretném megköszönni Latzkovits Miklós segítségét az album feldolgozásában. Terveink szerint az Inscriptiones Alborum Amicorum (IAA.) nevű adatbázisban az összes bejegyzés visszakereshető lesz majd. Az album lelőhelye: Johann Heinrich Fries (1639-1718) emlékkönyve. – UBB. Mscr. AN VI 26w.

[99] IAA. nr. 5330.

[100] IAA. nr. 5364.

[101] IAA. nr. 5365.

[102] IAA. nr. 5391.

[103] IAA. nr. 5392.

[104] IAA. nr. 5458.

[105] IAA. nr. 5686.

[106] IAA. nr. 5687.

[107] IAA. nr. 5689.

[108] IAA. nr. 5456.

[109] Az alábbi listában nem a forrásokban található névalakokat közöljük, hanem a szakirodalomban elterjedt modern neveket.

[110] Fremden-Buch 1664-1822. – UBB. Mscr. AN II. 30. fol. 175v.

[111] Hegyi, 2003. nr. 557.; StAZ. E II 493. fol. 2r.; Hegyi, 2008. 388. p.

[112] Hegyi, 2003. nr. 60.

[113] UBB. Mscr AN VI 26w fol. 61r.

[114] Hegyi, 2003. nr. 59.

[115] Hegyi, 2003. nr. 562.

[116] Hegyi, 2003. nr. 561.

[117] Hegyi, 2003. nr. 563.

[118] Hegyi, 2003. nr. 559.

[119] Hegyi, 2003. nr. 560.

[120] StAZ. E II 493. fol.8v.

[121] UBB. Mscr. AN II. 30. fol. 23r.; Hegyi, 2008. 88.

[122] StAZ. E II 493. fol. 13v

[123] StAZ. E II 493. fol. 15v

[124] StAZ. E II 493. fol. 18r

[125] Hegyi, 2003. nr. 564.; STAZ. E II 493. fol. 18v.

[126] Hegyi, 2003. nr. 565.; STAZ. E II 493. fol. 21r.

[127] Font, 1989. 331-332. p.

[128] Hegyi, 2003. nr. 61.

[129] StAZ. E II 493. fol. 23v

[130] Hegyi, 2003. nr. 62.

[131] StAZ. E II 493. fol. 28r-28v.

[132] Hegyi, 2003. nr. 566.

[133] Hegyi, 2003. nr. 63.

[134] RMK. III. nr. 4754.; StAZ. E II 493. fol. 30r.

[135] Hegyi, 2003. nr. 64.

[136] StAZ. E II 493. fol. 30r.

[137] Hegyi, 2003. nr. 567.

[138] Hegyi, 2003. nr. 65.

[139] Simon, Márton: Succinta loci 2. Tim. III. v. 16. 17. analysis quasdam S. Scripturae proprietates, quam … praeside … Joh. Jacobo Hottingero … publico examini subjiciet Martinus Simonii. Tiguri, 1717.; Vgl. RMK. III/XVIII. Nr. 1600.; Bibliotheca Hagenbuchii s. tehol. Professoris anno MDCCLVIII mense Novembri enumerate. – ZBZ Ms. C 361.; fol. 52r.; StAZ. A 185/1.; Beziehungen zum Ausland. Ungarn 1477-1728. nr. 160-163, 167-169.

[140] Hegyi, 2003. nr. 71.

[141] Hegyi, 2003. nr. 66.

[142] StAZ. E II 493. fol. 33r.

[143] Hegyi, 2003. nr. 67.

[144] Hegyi, 2003. nr. 68.

[145] Hegyi, 2003. nr. 70.

[146] Hegyi, 2003. nr. 69.

[147] StAZ. E II 493. fol. 34v.

[148] Hegyi, 2003. nr. 72.

[149] Pápai Páriz Ferenc: Békességet magamnak, másoknak. Bukarest, 1977. 793. p.

[150] Pápai Páriz, 2004. 305., 313., 315. p.

[151] Pápai Páriz, 2004. 215. p.

[152] Rationes fisci pauperum facultatis juridicae (Rechnungsbücher des Armenfonds des Juristischen Fakultät) 1699-1813. – StAB Universitätsarchiv P 8.

[153] Hegyi, 2003. nr. 73.

[154] Hegyi, 2003. nr. 568.

[155] Hegyi, 2003. nr. 74.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,