Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 4. szám
A. D.
MMIX

Fekete Csaba:
"még a fészekből leeső verébfiókára is" Adalék a Losonczi András-féle imádságok (1660-1662) hátteréhez és forrásaihoz
Megvan a teljes szövege a Patakon őrzött 17

Megvan a teljes szövege a Patakon őrzött 17. századi egyik könyörgés lezáró szakaszának, amelyet a kézirat csonka lapjáról Dienes Dénes csupán a hiányok kipontozásával közölhetett.[1]

A föntebb címül választott félmondat is idézet a Losonczi András-féle legelső imádságból a kérést bevezető harmadik bekezdés elejéről. Ismertem ezt a szószerkezetet, de előző közleményem megírása idején nem sikerült rábukkannom erre a mondatra: Gondviselő felséges Úr Isten, kinek gondviselése kiterjed még az hajszálra, még a fűszálra is, még a fészekből leeső verébfiakra is… — és ennek a könyörgésnek a forrására. Tudniillik szélesebb körben terjedhetett ez is. Valószínűleg a Losonczi-féle gyűjtemény összes imádsága. Erre mutat nyomtatott könyvbeli előfordulása az alább tárgyaltnak. Nyomtatott könyvből való a kiegészített záró szakasz.

 

„E’ mi nyomorult várasunkban lévő szent serege a te szent Fiadnak, légyen mi tőlünk tenéked kiváltképpen való atyai gondviselésed alá ajánltatva. Minden szükségekben te hozzád óhajtozó híveidnek óhajtásoknak légy az Úr Krisztusért kegyes meghallgató és szükségeknek bételjesítő Istene, és aminthogy bennünket, ez estvélre (reggeli időre) tűrhető egészségben és békességben jutattál, kiért szent neved áldassék mindöröké: Így a holnapi napra is (estvélre is) juttass minden hozzánk tartozókkal egyetemben, mind testünknek, lelkünknek (melyeket szent kezeidben ajánlunk) oly egészséges ép voltával, melyet tenéked hálaadó szívvel megköszönhessünk szent Fiad által, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki minket ekképpen tanított imádkozni: Mi Atyánk, etc.”

 

A kiegészítés forrása a dunántúli dunamelléki ágenda. Paksi K[irály?] György (kb. 1615–1651/1652) püspök adta ki. Váradon jelent meg 1643-ban.[2] Hét imádság és Ágostontól egy meditáció is járul hozzá.

Reggeli és estvéli könyörgések sorában találjuk nyomtatásban az [5]. imádságot, külön felirat nélkül. A zárójeles betoldások szerint egyaránt imádkozható nap kezdetén és végén. Ebből való a Losonczi-féle [I]. imádságnak a föntebb idézett kiegészítése. Így — a korábban tisztázottak után — újabb tételnek nevezhetjük meg a nyomtatott könyvbeli előfordulását.

A dunántúli dunamelléki ágendához csatoltak között szintén megvan a Losonczi-féle gyűjtemény [V]. és [*V*].[3] számú könyörgése, méghozzá ugyanebben a sorrendben. Ezzel ismét bebizonyosodott, hogy tévesen ékelte be az első imádságba a másodikat egyik korábbi (bizonnyal kéziratos) forrás, amely nyomán Losonczi másolata készült. Az [*V*] jelöléssel megkülönböztetett kéziratos könyörgés nyomtatásban két bekezdésre tagolódik. Losonczi kéziratában nincs az első bekezdés végén ámen. Nyomtatásban van. Ezért ez a tétel rövidített alakban is használatos volt, hisz a nyomtatott forrás az élő gyakorlat szerint tükrözheti az alternatív megoldást.

A kéziratos gyűjteménynél két évtizeddel korábbi nyomtatott előzmény egyben értékelési támpont. Már (jóval) korábban beleépült a szertartásba az, amit Losonczi választott. Dunántúlon Dunamelléken és másutt is, mert a váradi nyomtatvány mindkét magyar hazát képviseli. Ezen túl, ha a Losonczi-féle könyörgések gyűjteményének tíz tételéből hat nyomtatott könyvekben is terjedt, akkor elég nagy bizonyossággal állíthatjuk, hogy nem saját önálló szerzeménye a fennmaradó négy imádság sem. Azaz nem szerzőként, hanem a hagyományos imádságok alkalmazójaként és kéziratban való továbbörökítőjeként tisztelhetjük Losonczi András debreceni diákot.

Néhány megjegyzést érdemel a nyomtatott forrás, a dunántúli dunamelléki ágenda is, amelyhez az imádságok sorozatát csatolták.

A címlap elsorolja a szertartásokat, amelyeknek rendje a kiadványban található, és hozzáfűzi: Melly mellé adattattak reggeli és estvéli szokot Könyörgések-is, az Ecclesiának közönséges hasznára. Közérdekű cselekmény (leiturgia), közösségi haszonra végzett istenes tennivaló a könyörgés. E hagyományosan örökített imádságoknak meglehetősen nagy múltja volt és széles körű ismertsége. Kedveltségük is sokkalta nagyobb volt hajdan. Idős lelkészek, sőt egykori református iskolákban végzett tanárok, jogászok, orvosok, akik a 20. század közepén még vállaltak legációs szolgálatot diákként, amíg ezt nem tiltották meg, mostanság is emlegetik, hogy helyenként a szokott liturgián, az imádságok szövegén sem volt módjuk változtatásra. Esetleg néhol kiegészítésére. A gyülekezet templomos része hallásból megtanulta a könyörgéseket is, tehát félhangosan mondta és elvárta, hogy éppen úgy változtatás nélkül hangozzanak el, mint a Miatyánk. Ez a beidegzés visszanyúlik a reformáció kezdetére, amikor a kollekták használata a protestáns egyházakban általános volt, és sokáig az is maradt. A Vizsolyi Biblia megjelenése után jó másfél évszázadig még sok prédikátor használta az Evangéliumok és Epistolák valamelyik magyar (sőt latin) kiadását, meg a posztillás köteteket, az imádságok a perikóparenddel együtt öröklődtek a 18. század derekáig, vagy még tovább. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egyes imádságoknak több évszázados története volt.[4]

Paksi György a következő szertartási eligazítást illesztette a közölt imádságok elé:

 

„A könyörgésnek szükséges és hasznos vóltát senki eléggé ki nem mondhatja. Nem is szükség minden nap újjob-újjob sententiáckal, a Páterek írásából avagy az Szent Írásból azt állatni, és arra a községet úgy ingatni (ubi rerum testimonia adsunt, non opus est verbis), hanem amint a mi idvözült tudós eleink szokták vólt, ilyen formával megelégedhetünk a könyörgéshez való készületben.

A mi segedelmünk légyen az Úrtúl, ki teremtette a mennyet és a földet, Ámen.

Alázatos és törödelmes szívvel lélekkel járuljunk a mi kegyelmes Atyánknak, Istenünknek dicsőséges tekinteti eleiben, és hogy irgalmasságot és könyörületességet találjunk, az alkalmatos időben való segítségre, könyörögjünk ő szent Fölségének ekképpen:

Örök mindenható, etc.” [Ez az első könyörgés kezdete.]

 

Főpásztori óvásra azért lehetett szükség, mert e szerint voltak olyan prédikátorok, akik nagyon szerették fitogtatni tudományukat. Dogmatikai tanokat bizonygattak, fejtegették polemizáló tételüket, patrisztikus és klasszikus idézeteket, mondásokat fűztek egyes istentiszteleti cselekményekhez (nem ritkán latinul). Magyarázkodva meg-megakasztották az istentisztelet folyását. Ezzel az áhítatot nem segítették, hanem éppen elűzték. Magától értetődő módon nógatták (»ingatták«), tanítgatták az istentiszteleti közösséget. Sok beszéddel. Kellett, nem kellett. Elhomályosították a verba solemnia (mindmáig aggályos) használatát. Az énekelt introitus is így tűnt el a magyar református szertartásból. Papi (papos és prózai) beszéd foglalta el a helyét. A Vizsolyi Biblia tekintélye (Szenci Molnár Albert kiadásai révén) a 17. század közepén már elterjedt, hozzájuthatott magyar Bibliához a legtöbb prédikátor (Szenci Molnár Albert kiadásait és az 1645-ös Amsterdami Bibliát értve). Nyakló nélkül megfejelt bibliai idézetek, neobarokk szóvirágok miatt óhatatlan, hogy később is mellékvágányra ne terelődjék a liturgikus történés. Fárasztja a figyelmet, elálmosítja a gyülekezetet. Ezért ajánlotta a klasszikus és rövid bevezető mondatot a Zsoltárok könyvéből, valamint a pontos bibliai idézetet Paksi K. György.

 

Jegyzetek



[1] Szárnyaidnak árnyékában. Könyörgések a 17. századból. Sárospatak, 2006. (Acta Patakina XX.) 7. lap, 2. bekezdés.

[2] A’ Sacramentomok Ki-szolgaltatasanak, az Hazasok és Bírák Meg-esküttetésének, és az bünböl meg-térteknek Bé-vételének bizonyos módgya és rendi… RMNy. 2043.

[3] Vö. Fekete Csaba: Fogadott fiúságra elpecsételtél. In: Egyháztörténeti Szemle, 2008. 4. sz. 73–84. p.

[4] Ld. részletesebben: Fekete Csaba: Imádságtörténeti mozzanatok. Buzgó imádságok és áhítatos könyörgések. In: Lelkiségtörténeti számvetés. Szerk.: Szelestei N. László. Piliscsaba, 2008. (Pázmány Irodalmi Műhely. Lelkiségtörténeti tanulmányok.) [Előadás szerkesztett változata; előszóval elhangzottak válogatott részletei Piliscsabán a 2008-as lelkiségtörténeti konferencián.]

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,