Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 3. szám
A. D.
MMIX

Vallás és etnikum Közép-Európában. Tanulmányok. Szerk.: Kupa László.
Pécs, B@D Stúdió, 2008. 227 old.
KUPA LÁSZLÓ szerkesztésében jelent meg a 2007

Kupa László szerkesztésében jelent meg a 2007. november 23-án és 24-én Pécsett megrendezett konferencia előadásait tartalmazó tanulmánykötet Vallás és etnikum Közép-Európában címmel. Elsőként Font Márta előszavát olvashatjuk, amelyben felhívja a figyelmet Közép-Európának más európai régióktól való demográfiai, eszmetörténeti, gazdasági eltéréseire. Megtudhatjuk, hogy 2006-tól az MTA Pécsi Akadémiai Bizottságának egyik munkabizottságaként működik a Magyar Szociológiai Társaság Etnikai Kisebbségkutató Szakosztálya, amelynek fő feladata a „Közép-Európa-jelenség titkának” megfejtése.

Kupa László konferencia-megnyitó köszöntőjében kiemelte, hogy a konferencia két identitás-meghatározó tényezőnek, a vallásnak és az etnicitásnak a kölcsönhatását vizsgálja a közép-európai térségben. Külön pikantériája beszédének az a kitétel, hogy a szociológusok egyes képviselői néhány évtizede még úgy gondolták, hogy a vallás rövidesen meg fog szűnni, sőt az etnicitásra is hasonló sors vár.

Kéri Katalin előadása, tanulmánya ugyan nem Közép-Európával foglalkozik, de annál több párhuzammal és éppen ezért tanulsággal szolgál a mi régiónk számára. Tarik Mór vezérnek a róla elnevezett Gibraltári-sziklán való 711-es átkelésétől a reconquista 1492-re datálható beteljesedéséig tekinti át az Ibér-félsziget népeit és vallásait, egymásra épülésüket, kölcsönhatásaikat, békés és háborús együttélésüket. Külön figyelmet szentel a keresztény hitre kényszerűen áttért, de eredeti vallásukat titokban gyakorló muszlimokra és szefárd zsidókra. Nagyon érdekes a trilinguizmus megjelenése a városkulcsok feliratain és az uralkodók síremlékein is. Kéri Katalin végkövetkeztetése, hogy Spanyolország középkori története az egymás megismerésén és elfogadásán alapuló életet segíteni kívánók számára precedens-értékű.

Silvia Nagy-Zekmi angol nyelvű előadása és tanulmánya a megbocsátás kérdéskörével foglalkozik, hangsúlyozva az iszlámban Allah elsődlegesen irgalmas mivoltát, továbbá a kereszténységnek irgalmas szereteten alapuló központi tanítását. A cikkíró meggyőződése szerint egy egész népesség jövője a kiengesztelődés sikerén múlik. Desmond Tutu híres dél-afrikai anglikán érsek nevezetes mondását idézi: „Nincs jövő megbocsátás nélkül!”

Font Márta Betelepedés, beilleszkedés, tolerancia a középkori Magyarországon címmel elhangzott előadásában az etnikai és vallási sokféleséget emelte ki. A nemzetközi összevetésében alacsony népsűrűségből következett a befogadó jelleg az ún. vendégek számára. Maga a betelepülés az uralkodói akarattal is találkozott. Ugyanakkor mindenkinek el kellett fogadnia a magyar király alattvalójának státuszát és a keresztény Magyarország jogrendjét. Kiváló példa viszont az eredetileg 1211-ben uralkodói ösztönzésre a Barcaságba érkezett Német Lovagrend esete, amelynek végül 1225-ben a királyi hadak nyomására távozniuk kellett Magyarországról, hiszen folyamatosan arra törekedtek, hogy a megkapott területet kivonják a magyar király hatalma alól.

Varga Szabolcs Etnikum, felekezetiség és migráció a Dél-Dunántúlon és Szlavóniában a 16-17. században címmel tartotta meg előadását a konferencián. Amíg a 16. század elején a Dél-Dunántúlon döntően magyar nyelvű katolikusok éltek, s a szerb migráció itt és ekkor még nem éreztette hatását, a régióközpont Pécs német lakossága is csupán árnyalta a képet. Ezzel szemben Szlavóniában, amelyhez Varga Szabolcs az egyszerűség kedvéért Pozsega vármegyét is hozzászámítja, túlnyomórészt különböző dialektusú délszláv lakosság élt. Számuk növekedéséhez jelentősen hozzájárult az oszmán előrenyomulás következtében már a 15. században meginduló horvát migráció, sőt 1528 után a boszniai menekülők is itt találtak menedékre. Alapvetően változott meg a felekezeti kép a török hódoltság időszakában. A 18. századra egész Európa legtarkább etnikai és vallási viszonyai alakultak ki a térségben. Látványos gyorsasággal diadalmaskodott a reformáció a Dél-Dunántúlon. Varga Szabolcs részletezi a később meginduló katolikus misszió jelentőségét, amelyben a szendrői térítő püspökség, a boszniai ferences rendtartomány és a raguzai kalmárok nagy szerepet vállaltak. Rövidesen csatlakoztak hozzájuk a jezsuiták is.

A konferencián közös előadást tartott Buzogány Dezső és Ősz Sándor Előd Együttélés a felekezetek és etnikumok között a 17-18. századi Hunyad-Zarándi Református Egyházmegyében címmel. A tárgyalt terület magyar őslakosságához már a 13-14. századok folyamán a Havaselvéről románajkú bevándorlók csatlakoztak. Emellett Szászváros központtal Hunyad vármegyében szászok is éltek. Figyelmet érdemel, hogy a magyar reformátusság és a szász ágostai hitvallású evangélikusság között a vizitációs (egyházlátogatási) és a zsinati jegyzőkönyvek tanúsága szerint alig volt kapcsolat. A római katolikusok öt ferences plébánián belül élték meg hitüket. Rendkívül érdekes alfejezet szól a Maros-menti és Hátszeg-vidéki oláhság reformációjáról. Hátszegen a református gyülekezetben már a 17. század végén két nyelven folyt az istentisztelet. Összesen öt olyan gyülekezet volt a tárgyalt időszakban és területen, ahol a reformátusok és görög keletiek közösen használták a templom épületet. „1759 februárjában Petru Pavel Aron unitus püspök canonica vizitációt tartott a vidéken (Galac), és a galaci román illetve a magyar reformátusok által közösen használt templomból, a kíséretét alkotó popák és deconusok segítségével eltávolítatta a papi széket, az Úr asztalát és a református nemesek ülőszékeit.” Mária Terézia királynő kemény szavakkal ítélte el Aron görög katolikus püspök tettét, elrendelve, hogy a kérdéses templomot ezután közfallal válasszák ketté.

Molnár Marit A kálvinizmus mint „magyar vallás” és a hit megtartó ereje című előadásában Európa legnagyobb lélekszámú kisebbségének, a magyarságnak „kisebbségi” vallásával, a protestantizmus helvét hitvallású irányának megtartó erejével foglalkozik. Felteszi a kérdést, miért kell újra az egyetemes magyar nemzetet létrehozni a Kárpát-medencében. Erre válasza: „Mert csak erős nemzetek tudnak erős érdekérvényesítők lenni, egyébként szolgasorba süllyednek.” „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem” – idézi Illyés Gyulát az előadó, aki a református egyház alapelveinek, közöttük az ekkleziológiai természetű zsinatpresbiteri elvnek illetve az abból következő kollegialitásnak döntő szerepet tulajdonít abban, hogy a református egyház főként a Habsburgokkal szemben a nemzet öntudatának megerősödését a vallási megújulással oly sikeresen össze tudta kapcsolni. Ravasz Lászlónak, a Horthy Miklós nevével fémjelzett korszak legnagyobb hatású református püspökének szavaival: „Magyarnak lenni feladat, rendeltetés, magyarnak lenni, annyit jelent, mint igent mondani Isten eleve elrendelésére.”

Molnár Margit elsőrendű jelentőséget tulajdonít a református iskolakultúrának, a református kollégiumok és iskolák rendszerének egyházkerületről egyházkerületre haladva. Megemlíti az európai protestáns egyetemeket, sőt Padovát végiglátogató református peregrinusokat csakúgy, mint a kálvini tanoknak az államhatalomra vonatkozó, a politikai teológia körébe sorolható vonásait.

Gőzsy Zoltán Plébániák mint integrációs tényezők a Dél-Dunántúlon a 18. század első felében című tanulmányában azt vizsgálja, hogy a jelzett korszakban mennyiben játszottak integráló szerepet a katolikus plébániák, az egyes plébánosok a töröktől visszafoglalt dél-dunántúli területeken. Vizsgálatait a canonicae visitationes-re és az inquisitiones ecclesiastici-re alapozza. Felhívja a figyelmet a Tridenti Zsinatnak az egyházmegyékre vonatkozó végzéseire, amelyek szerint érvényesülnie kell a residentia elvének, azaz a megyéspüspököknek újra egyházmegyéjükben kellett székelniük, másrészt az alsópapságnak birtokba kellett vennie a plébániákat. Ezek mellet fel kellett állítani a papi szemináriumokat. A szerző kitér a joghatóság kérdéskörére, a iurisdtictionális jellegű határvitákra. A veszprémi és pécsi püspök azért fektetett nagy hangsúlyt a dél-dunántúli plébániák újjászervezésére, mert ezáltal egyrészt egy zömében protestánsok által lakott régióban újra meggyökereztethették a katolikus vallást, másrészt demonstrálhatták jogigényüket a zágrábi püspökkel szemben. A soknemzetiségű régióban külön figyelmet kellett szentelni a plébánosok kiválasztására. Elsődleges szempont volt a nyelvtudás. Sok érdekességet tudhatunk meg a kiválóságuk vagy éppen alkalmatlanságuk miatt hol az egyik, hol a másik egyházmegye területén felbukkanó papokról.

A konferencia egyik főszervezője, Kupa László szociológus Vallási konfliktusok Nyíregyházán – egy 18. századi szlovák telepítés nehézségei címmel tartotta meg előadását. Megemlíti, hogy Nyíregyházát sok évszázad után a 18. század közepén a kihalás veszélye, a tanyává süllyedés fenyegette. Ennek okai az oszmán hódoltsági létben, az ismétlődő tatár támadásokban, a kuruc kor háborúiban és a pestisjárványokban keresendők. Nyíregyháza a 18. században a Károlyi-család megvásárolta ecsedi uradalom része volt. A Károlyiak eredetileg katolikus vallásúakkal szerették volna Nyíregyházát benépesíteni, azonban ilyen népességet egyszerűen nem találtak. Így született meg a döntés az evangélikus szlovákokkal („tótokkal”) való betelepítésről. Ekkor az ortodox és református hívek már jelen voltak a településen. Békés, Zólyom, Borsod, Gömör, Nógrád és Hont vármegyékből érkeztek szlovákok Nyíregyházára. Érthető, hogy a katolikus papság nem nézte jó szemmel, hogy a katolikus Károlyiak lutheránusokat telepítenek be. Gr. Barkóczy Ferenc egri püspök és bizalmasa, Gerstocker Antal álltak a letelepítést leginkább ellenzők élére. Károlyi a helytartótanácshoz nyújtott be védekezést, hangsúlyozván, hogy a telepítés törvényes volt, továbbá, hogy ő csak „szabad migrációjú” embereknek adott engedélyt a letelepedésre. Ugyanakkor el kellett ismernie: három évnyi mentességet ígért a települőknek. A helytartótanács rosszállását követte az egri püspöknek közvetlenül Mária Teréziához való fordulása. Ezalatt Károlyi utasítást adott udvari kapitányának, hogy bontassa le az evangélikus oratóriumot. Ezt követte egy újabb feljelentés, amelynek nyomán a főispán fölemelte a telepesek adóját. Barkóczy püspök katolikus papot kívánt Nyíregyházára küldeni. Ezzel kapcsolatban Károlyi figyelmeztette a püspököt, mindez a telepesek szétszóródásának veszélyével járna. Ekkor maga az udvar szólította fel az egri püspököt a békülékenységre.

Nagy Mariann Nemzetiség és vallás a Habsburg Monarchiában a 1850-es években (az 1850/51-es és az 1857-es népszámlálás) címmel adott elő. Kiemeli, hogy az 1857. évi népszámlálás a legelső modern értelemben vehető népszámlálás, amely felmérte a nemzetiséget és az egyetlen, amelyben a zsidóság is nemzetiségként szerepelt. 1851-ben, Oroszországot leszámítva a Habsburg Birodalom Európa nemzetiségileg és kulturálisan leginkább heterogén állama volt. A később Ausztria-Magyarországnak nevezett területen a szlávok aránya 47 % volt, amely egyenlőtlenül oszlott meg: Ausztriában 57 %, Magyarországon 33,5 %. Miközben az ausztriai zsidók 94 %-ban nemzetiségként határozták meg önmagukat, a magyarországiak csak 69 %-ban tették ugyanezt. A többi izraelita vallású vagy magyarnak vagy németnek vallotta magát. Felekezeti sokszínűség szempontjából is rendkívüli volt a Habsburgok birodalma: a latin és görög kereszténység, a protestantizmus legkülönbözőbb irányzatai (főleg Magyarországon) képviseltették magukat, de ugyancsak Magyarországon számottevő erőt jelentett a még 1646. évi ungvári unió révén az Apostoli Szentszékkel egyesült, a „nagy” görög ortodoxia által szakadárnak és eretneknek tekintett görög katolikus népesség.

Gábrity Molnár Irén Vallási magatartás a multietnikus Vajdaságban című előadásában, amelyben táblázatokat, grafikonokat szép számmal találunk, azt a hipotézist bizonyította, hogy a magyarul Bácska-Bánátnak nevezett területen a lakosság nemzeti és vallási hovatartozása között jelentős összefüggés található. Igaz ez akkor is, ha a második világégés után a titoista ún. Jugoszláviában egyre többen vallották magukat ateistának. Figyelemreméltó azonban, hogy a politikai és nacionalista események hatására, 1991-ben mindössze 2 % tartotta magát hitetlennek. Kiemelendő, hogy az elcsatolt Bácska-Bánátban egyre tragikusabb mértékben kisebbségbe szoruló magyarság az egyházai és vallása iránti kötődését folyamatosan megszilárdítja.

Mohos Mária Zsidó borkereskedők a Balaton-felvidéken címmel megtartott előadásának írásos változatában először a terület római korra visszamenő bortermelő hagyományáról olvashatunk. Az itt a 19. század második felében megtelepülő zsidó borkereskedők egyre nagyobb szerephez jutottak a borkereskedelemben. Mivel ebből nagy bevételekre tettek szert, hazafias érzelmű izraelitákként a Keszthely–Tapolca illetve a Budapest–Székesfehérvár–Tapolca vasútvonal kiépítéséhez is jelentős összegekkel járultak hozzá. A filoxéra-járvány után fontos volt a terület szőlőbirtokainak megújításában kifejtett tevékenységük. Sokan közülük idővel virilisták is lettek.

Érdekes tanulmányt olvasunk Vajda Júliától „Láger-frász” – avagy amikor a zsidó valláshoz való visszatérés a soában gyökerezik címmel. Kérdéses, vajon hogyan élik meg magukat zsidókként lelkileg a holokausztot átélt nemzedék unokái. A cikk a Szombat c. izraelita folyóirat 2003-ban végzett kutatására épít, amelynek során Beával, egy 1974-ben Budapesten született zsidó lánnyal „találkoztak”. A tanulmány bemutatja a nagyszülők által személyesen átélt borzalmaknak a szülőkben lecsapódó hatását, továbbá azt, hogy az unoka mindennek a tükrében mikét döntött amellett, hogy tudatosan vállalja zsidóságát.

Vallási együttélés (katolikusok, protestánsok, ortodoxok, izraeliták a magyarországi sváb községekben) címmel adott elő Bindorffer Györgyi. A „Schwabenzug” keretében a 18. században a Magyarországra telepített németek döntő többsége római katolikus vallású volt. Jobbára II. József idején érkeztek ágostai evangélikusok. Az utóbbiak egyik központja Gyönk. A németek, akiknek zöme a közhiedelemmel ellentétben nem sváb, hanem frank származású, ortodox és izraelita hívőkkel is szomszédságba kerültek. Figyelmet érdemlő, hogy katolikus magyar és katolikus német között jóval gyakoribbak voltak a vegyes házasságok, mint az egy nemzetiséghez tartozó katolikus és protestáns személyek között. Véménd esete kirívó példa: a 2007-ben elhunyt Galambos-Göller Ferenc plébánost szabályosan elüldözték a faluból, amikor 1974-ben a német nyelvű szentmisét be kívánta vezetni havi egyetlen alkalommal.

Kiszt Andrea A Baranyai németek hitvilága a sírversek tükrében című tanulmányában kiemeli, hogy az epitaphiumok a leggyakrabban egyes szám első személyben íródtak, mintha a maga az elhunyt beszélne, miként az a katolikus gyászszertartás egyik énekében szintén megfigyelhető. A sírversek a legkülönbözőbb haláltípusokat írják le. Kiszt Andrea több sírverset közöl, párhuzamos hasábban megadva a magyar fordítást is.

Gönczi Andrea Ruszin skizmamozgalom a XX. század elején címmel adott elő a konferencián. Egy olyan népről van szó, amely ma is létének elismertetéséért küzd. Rómával való uniójuk, a beregiek és a máramarosiak kivételével 1646-hoz köthető. Ez az ungvári unió megőrizte körükben az ószláv szertartási nyelvet, a görög keleti szent liturgiát, naptárat, az ősi egyházfegyelmet (katolikus papokká lettek pópáik, de nősülhettek-nősülhetnek a felszentelésük előtt, püspökeiket kivéve). A cikk részletesen szól a 20. század elején az ortodox egyház részéről támogatott visszatérítésről, az ennek nyomán lezajló perekről és az Észak-Amerikába való kivándorlásról.

Kárpátalja multikulturalizmusa a modernizáció időszakában: etnikum, nyelv és vallás címmel találunk tanulmányt Hajdú Zoltán tollából. Kárpátalja Trianon óta a régió legtöbbször „államot cserélt” része. A népesség többsége görög keleti vallású, de megtaláljuk a görög katolikusokat, római katolikusokat, a különböző protestáns felekezetek, elsősorban a magyar reformátusság tagjait is. Az orosz nyelv mintegy közvetítő nyelv a ruszén (rutén) és az ukrán között.

Vallás és etnikum Kárpátalján – magyar szemszögből cím alatt adott elő Pete József. Kárpátalján 151 000 magyar él, továbbá 32 000 román és 30 000 orosz. Az utóbbiakat a szovjet időkben telepítették be tudatosan. A cigányság lélekszámát a legnehezebb megbecsülni 14-30 000 között mozog a számuk. 3500 német és néhány ezer szlovák is él a térségben. A cikk jó áttekintést ad az anyaországi magyar egyházak, egyházi szervezetek és a kárpátaljai magyarság az utóbbi években beindult kapcsolatokról, nem hallgatva el a tudatosan támasztott akadályokat, közülük is legfőképpen a trianoni önkényes határ meglehetősen nehéz átjárhatóságát.

A kötet soron következő tanulmánya S. Szabó Péter tollából született A vallási szinkretizmus balkáni példái és társadalmi vonásai címmel. Bevezetőjében a „szinkretizmus” szó Plutarkhoszra és Kréta szigetére visszamenő etimológiájával illetve általában a vallási szinkretizmus fogalmával foglalkozik. Ezek után szemügyre veszi a Balkánt mint a latin és görög rítusú kereszténység találkozóhelyét, mondandóját az 1054. évi szerencsétlen kettős kiátkozással, azaz a nagy kelet-nyugati szkizmával kezdve. A cikk tárgyalja az oszmán hódítás révén a félszigeten megjelent iszlámot, amint a korábbi bogumil eretnekséget is. Külön figyelmet szentel az iszlám miszticizmushoz sorolható szufizmus hatásának, továbbá a kereszténység bizonyos elemeinek a muszlim vallásban való megjelenésének.

Pap Norbert és Tóth József közös előadása A vallási és etnikai kisebbségek jelentősége a Nyugat-Balkán államstruktúrájának dezintegrációjában címet viselte. Az ebből született tanulmány a Balkán-félsziget vallási, felekezeti és etnikai alapú instabilitását hangsúlyozza, kitérve a gazdasági, közigazgatási, történelmi és egyéb szempontokra. A szerzők az állam fogalmának modern definíciójával szembesítik az olvasót. Ennek fényében mutatnak rá a kérdéses régió geopolitikai feszültséggócaira.

A konferenciakötet záró tanulmányát Koller Inez írta A vallás összetartó és szétfeszítő ereje – Bosznia-Hercegovina példája címmel. Meglátása szerint a vallás két ellentétes szerepet tud betölteni a népek egymás közötti viszonyában: a béketeremtést éppen úgy, mint a szent háborút. Bosznia-Hercegovinában az iszlám illetve a görög és latin kereszténység mindkét szerepre bőséggel szolgáltat példát. A szerző állítja: a függetlenségét kikiáltott országban a vallási megosztottság a legtöbb esetben hátráltatja a demokratikus intézményrendszer kiépítését.

(ism.: Radó Bálint)

 

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,