Vissza a tartalomjegyzékhez

10. évfolyam 3. szám
A. D.
MMIX

Patton Gábor:
A bajcsi pálos kolostor Baranya megyében
Az alapítás körülményei

Az alapítás körülményei

A bajcsi pálos kolostor helyének azonosítására több kísérletet tettünk még az 1990-es évek közepén egyetemi szakdolgozatunk megírása előtt. Annyi bizonyossá vált már akkor is, hogy Baranya megye talán legfestőibb völgyébe települtek le itt a pálos atyák. E terület legegyszerűbben Nagytótfalu északi végétől a vókányi vasútállomás felöl közelíthető meg. Több mint 3 kilométer hosszúságban nyújtózik az a fő völgy, amelybe mindkét oldalról több mellékvölgy ereszkedik alá. Mind a korabeli okleveles adatok, mind pedig a 18. század elején készült tanúvallomási jegyzőkönyvek is megerősítették, hogy ebből a fő völgyből kiágazó valamelyik mellékvölgyben kell keresnünk az egykor virágzó kolostor helyét. De a több közül vajon melyikben? A pontosabb helyszín lokalizálása az akkori terepbejárásaink alkalmával nem sikerült.[1]

Honnan származhat Bajcs érdekes és furcsa elnevezése? Zsolt Zsigmond névkutató véleménye szerint az ótörök „baj” = ’gazdag, hős, vezér’ jelentésű kifejezésből vezethető le. Ez összefüggésbe hozható Szent István pogány kori nevével: Vajkkal. E név a „k” becéző képzővel formálódott, amely helyett néha „cs”-t is mondtak. A terület a Tétény nemzetség birtokához tartozhatott.[2]

A bajcsi kolostor megalapítása két fő problémát is felvet. Először is az ideje erősen vitatható. A pálosok rendi krónikájában, a „Vitae fratrum”-ban csupán ezt a szűkszavú feljegyzést olvashatjuk róla: „az Úr 1283-ik évében alapította Miklós gróf, Gyula fia a bajcsi kolostort Mindszentek tiszteletére. Amikor pedig fel akarta szentelni, a Szentháromságról nevezett apátság tiltakozott ellene, ezért a szentelést más időre halasztotta.”[3]

A rend történetével foglalkozó szakirodalom jórészt 1280-83-ig terjedő időszakra tette az alapítást. Knapp Éva – aki a közelmúltban igen szisztematikus gazdálkodástörténetét vázolta fel a megye pálos kolostorainak – úgy érvel, hogy a pontos dátumot azért nem lehet meghatározni, mivel az alapítólevél a pécsváradi konvent 1289 körül kiadott átiratából ismeretes. Az „Acta Paulinorum” című összeállítás szerint 1280-ban gyűjtötték össze ide a pálosokat különböző remetetelepekről. Az alapítólevél fennmaradt egy 1410-ből való megerősítő oklevélbe foglalva is, amelyet Garai Miklós adott ki. Eszerint az eredeti oklevelet először már 1283-ban megerősítették.[4]

Baranya megye méltatlanul feledésre ítélt monográfusának, Németh Bélának az érdeme, hogy a kissé bonyolult diplomatikai kérdést az archontológia segítségül hívásával pontosította. Szerinte Jób pécsi püspök az 1280-as években aligha lehetett jelen a tervezett felszentelésen, ugyanis ő 1279-ben már meghalt. A szintén jelen lévő egyháziak közül Jurk pécsi prépost 1255-től adatolható e méltóság viselőjeként, 1247-ben még csak kántor volt. A pécsi prépostot 1275-ben már Pálnak hívták, következésképp ezt az időpontot tekinthetjük „terminus ante quem”-nek. Tehát így azt állíthatjuk, hogy az alapítás valószínűleg már az 1255-75 közötti időszakban megtörténhetett.[5]

Azt, hogy miért kellett hamisítani az eredeti oklevelet, legfeljebb csak találgathatjuk. Bár úgy gondoljuk, hogy nem járunk túl messze az igazságtól, ha a szenttrinitási kolostorral való birtokvitára gyanakszunk. Hisz nem csak az alapítás ideje, hanem a helye is problémás volt, mivel a közelben, pár kilométerre már állott egy bencés kolostor: a szenttrinitási. Ennek akkori apátja, Fábián tiltakozott is az új alapítás miatt, és szerzeteseivel együtt a kegyuruk, a Kán nembeli Siklósi Miklós elé járultak. Nevezett kegyúr minden valószínűség szerint egyazon személy volt, mint aki a bajcsi kolostort is megalapítani kívánta. A birtokjogok egybeesése miatt per keletkezett. Ezért a püspök nem is szentelte fel a pálosok már elkészült templomát. Az ügyet végül is csak választott bírák segítségével sikerült eldönteni. A bencések a 150 holdas kisharsányi terrából 50-et kaptak kárpótlásul, majd pontosan elkülönítették a két szerzetesház határait. Az oklevél szerint ez a választóvonal egy út, amely Kisharsány északi oldalától a Szentkereszt templom felső részéhez vezet, s innen András comes határáig tart, ahonnan a bajcsi templomnak két szekér széna jár az ottani rétről. Mindkét félnek van ekkor egy-egy malma is, és a bajcsi kolostor részére létesítendő harmadikhoz ekkor adott helyet az alapító. Az oklevélben lévő malmok a Feketevíz mellett foroghattak. Ez a mai, nem túl fantáziadús névvel illetett: „Villány-Pogányi-vízfolyás”. Ezt követően a határút a bajcsi kolostor udvarházának kapuja mellett haladt el a keresztúri kolostor közelében. Az udvarház egyházi épületeket foglalhatott magában, és bizonyos földeket jelenthetett. A mindennapi élelmezési célokat szolgáló kertjük is itt volt a pálos atyáknak. Úgy tűnik, hogy ez valamilyen kerítéssel elhatárolt volt, mivel említik a kapuját is.[6]

Tovább bonyolítja az amúgy is kissé komplikált helyzetet, hogy a közelben, szinte Bajcs tőszomszédságában még egy szerzetesház is létezett már, amelyben Ágostonrendi kanonokok éltek. Ennek a helyét előbb sikerült lokalizálnunk, mint a bajcsit. Sőt, sokkal megnyugtatóbb módon, hiszen egykori helyszínén az erdőben nemcsak habarcsos középkori tégla-, és kődarabokat, hanem egy korhatározó cserépedény töredéket is találtunk. Knapp Éva feltételezi, hogy a szoros ágostonos és pálos kapcsolat együttélésre, majd ennek következtében összeolvadásra enged következtetni, mivel az alapítást követően már nem említenek külön ágostonos perjelt. Ha nem is bőséges, de azért néhány okleveles adatunk mégis van, amelyek igazolják a két kolostor önállóságát, amellett, hogy a helyszínük is egyértelműen szétválasztja őket. A lokalizálásnál még az alábbiakban részletesen is visszatérünk arra, hogy két önálló, de egymással szomszédos szerzetesi házról lehetett csak szó. Ezeket egy valami valóban összekapcsolta: mindkét kolostor szerzetesei az ágostonos szabályzatot követték. A pálosok végleges regulájukat csak később, Gentilis pápai követtől kapták meg 1308-ban, de már ezt megelőzően is az Ágostoni szabályzat szellemében éltek e közösségben.[7]

A 13. század végén Siklósi Miklós kegyúrnak összeütközései voltak a Matucsinai Kemény családdal. Ebben a viszályban a bajcsi kolostor is részt vett. 1294-ben, egy hatalmaskodási ügyben történik ítélkezés. Ekkor János bajcsi perjelnek esküt kellett tennie, hogy Balázs trinitási apát és Kemény szársomlyói várnagya, Koppány közötti egyezség értelmében nem maradt az apátnál Kemény mester jobbágyának 150 darab sója, köpenye és tunikája. E hatalmaskodás már előrevetíti a szenttrinitási bencés monostor meglazult fegyelmét.[8]

Még egy évszázad sem telt el és ismét viszálykodik a két egymás közelében fekvő szerzetesi ház. Végül is 1392-ben – fogott bírák közreműködésével – Márton trinitási apát mind Siklósi Pál fia Miklóssal, mind a bajcsi pálosokkal folytatott hatalmaskodási pereiben egyezségre jutnak. Az Ivánnal foglalkozó okleveleik kivételével valamennyi írást megsemmisítik és a perbeli bírságpénzeket elengedik.[9]

 

A bajcsi kolostor birtokai

Az alábbiakban időrendbe szedjük a kolostor birtokállományának a gyarapodását, és megkíséreljük földrajzilag is elhelyezni azokat. A mellékelt térképvázlaton kérdőjelet tettünk a néhány bizonytalan lokalizálású helyhez.

Az alapítás körüli időszakban csak a kolostor közvetlen környezetében lévő rétről, malomhelyről és a már emlegetett udvarházról van szó. Itt lehetett a kolostor mindennapi ellátásához szükséges kert is. Körtvélyesi András fia Lőrinc a Körtvélyes falutól északra lévő kaszálóját 1 márkáért eladta a pálosoknak. A település pontos helye nem ismert. Valahol Siklós vidékén feküdt, idevaló nemesek a későbbiekben is feltűnnek a forrásainkban. Baranyában több mint tíz hasonló név maradt ránk, mindegyik vadkörtefáról kapta a nevét. Ezek közül topográfiailag a legközelebb esik a Magyarmecske területén lévő „Körtéjös”, illetve „Körtéllös” nevű legelő. 1360-ban a bajcsi konventet említi Csánki Dezső, de az eredeti oklevelet, amely műve megírásakor még a gróf Zay család levéltárában volt megtalálható, egyelőre nem sikerült fellelnünk.[10]

1394-ben a pécsi várbeli Keresztelő Szent János templom kanonoka, János mester 20 forintért eladta a Nagyfaluban lévő egyik telkét malommal és más tartozékokkal együtt. Ez ma Siklósnagyfalu, amely már egy 13. század végi határjárásban is szerepel.[11] 1410-ben arról szerzünk tudomást, hogy a kisharsányi Garai birtokokkal is szomszédos a kolostor. Garai János nádor ekkor oklevelében bizonyítja, hogy személyesen megjelent a kolostornál és hét hold termőföldet adományozott, amelyek a hegyek fölött terültek el. A harsányi hegy nyugati lejtőjén szántók és erdők váltakoztak egymással. Valószínűleg irtással még újabb szántókat nyertek az itt elterülő erdőségekből. Utóbb a hegy déli felén szőlőművelés folyt, ide is nyilván az erdő kiirtása után telepítettek szőlőt.[12]

1430-ban Garai János özvegye a kolostornak adja Tótfaluban lévő összes szőlejét, amelyet férje végrendeletében hagyott rá. 1446-ban Haraszti Imre és felesége Orsolya adományozza a Haraszti falu területén lévő szérűskertet, egy „Tors” nevű erdőt és „Sédföld” falut. Ez utóbbi hibás olvasat lehet Süllőd helyett. E település Siklósnagyfalu határának délkeleti részén fekhetett, névemléke a ma szomszédos Old és Kásád névanyagában maradt fenn. Az említett erdő szintén ide lokalizálható. Old északi, Nagyfalu felé eső részén „Tors”, illetve a 19. századi térképeken „Törzs”; Nagyfalunál pedig „Törzsök-híd”, illetve „Törzsök-hidi ut” formában maradt fenn.[13]

Ód Tamás, Csörög várkapitánya 1457-ben a kolostornak adja nagypeterdi birtokrészét saját házával, piacával és annak vámjával együtt. Erre utóbb királyi megerősítést is nyernek a pálosok. 1459-ben a Garai László, Tavasz János, Fülöp, Balázs és Tamás továbbá Márton diák atyjának Sáray Jánosnak Villányban található birtokrészeit kapják. A Mindenszentek kolostorát említi egy 1462-ből való oklevél, ekkor Bajcs már nem faluként, hanem mint mezőváros szerepel. Felfalu is birtokukban volt ekkor, amely később Siklós várához tartozott. „Ma Rácz Bója pusztán kereshetjük” – írja róla Csánki Dezső. Sokkal valószínűbb ennél, hogy Siklósnagyfalu területén lehetett a „Puszta” nevű helyen. Bizonyos, hogy e névalak elpusztult középkori falura utal, a kérdés csupán az, hogy ez Felfalu vagy Gibár-e?[14]

1465-ben a bajcsi kolostor villányi birtokrészeit Garai László özvegye és fiai elfoglalták. Ez meglehetősen gyakori kegyúri magatartás volt a középkorban. A rend népszerűsége továbbra sem csökkent az adományozók körében. Ezt igazolja, hogy 1472-ben Porkoláb Bálint, Garai Jób ajtónállója végrendeletében a kolostorra hagyja a győrösi (azaz Gyürüs) birtokrészét, Telekrenddel, Rögzöddel, a révvel és a gázlóval együtt a Dráva folyón, valamint egy Cser nevű erdőt három malommal és szőlővel. Rend falut már 1264-ben említik, valahol a mai Újbezdán körül fekhetett. Csánki szerint Siklós, Beremend és a Dráva vidékén kereshetjük. Gyürüs ma puszta Alsószentmárton déli részén, ahol később a Kozári család is birtokol.

Mátyás király 1476-ban a kolostor panaszára a pécsi káptalant perbe idézi, hogy a Cser nevű erdőjét Gyürüsnél elfoglalta, Kozári Jakabot pedig, hogy a kolostor birtokai közül Rend és Rögzöd nevű réteket elhatárolta. Megidézik továbbá a szentgyörgyi ágostonosok prépostját is, mivel Zenfalva és Gyürüs között a Nagy és Kis Dráva révjoga negyedrészében háborították a pálosokat, amely Bajcsot illette. Zenfalva, más néven Boldogasszonyfalva ma már a horvát területen lévő Marijancival azonosítható. Még szintén 1476-ban Villányi Márton ellen is panaszt emelnek a pálosok, mivel birtokaikat el akarja foglalni. Mátyás király 1483-ban megerősíti a szerzetet Tótfalu birtokában, amelyet Garai Jób végrendelete folytán birtokolnak. 1505-ben Keserű István egy rétet ajándékoz a Szegletföld nevű szigeten. Ennek a pontos helyét nem sikerült lokalizálnunk, talán a Dráva, vagy valamelyik mellékága által körülvett terület.[15]

Domonkos bajcsi prior 1514-ben rögzítette a Tótfaluban lakó jobbágyaik és colonusaik kötelezettségeit. A jobbágyoknak egy napot kellett dolgozniuk a püspök itteni szőlőiben, és családjukkal együtt két napig szüretelni. Ezt a szolgáltatást a püspök a tizeden felül kapta. A szántóföldi munkájuk a háromnyomásos gazdálkodás időrendjét vetítik elénk. Az állattartásukra utal, hogy juhot, bárányt és csirkét szolgáltattak. Nagyobb igavonó állataik is voltak, de nem túl sok mivel a prior feltételezi, hogy nem minden egésztelkes jobbágynak van kocsija és azt vonó jószága. A jobbágyoknak sok fuvarozási kötelezettségük is volt: állatokat és más szerzetesi javakat bárhova kellett szállítaniuk. Karácsony táján pedig a környező erdőkből egy szekér fát tartoztak összegyűjteni és a kolostor elé vinni. Munkájukat a prior és a püspöki famulus is számon tarthatta, így tehát a kolostor elöljárója kapcsolódott a püspöki igazgatási szervezethez. Tótfaluban a jobbágyokon kívül colonusok is éltek, akik viszont jóval szorosabban kapcsolódtak a kolostorhoz. Ennek egyik jele, hogy a szerzetesekhez hasonlóan böjtölniük is kellett. Volt pénzbeli kötelezettségük is és a „szerzetesi házak” után, amelyekben laktak szántót kellett művelniük. A szőlőművelés igen jelentős lehetett, a püspöki szőlők mellett szerzetesi szőlők is lehettek. Knapp Éva jól elemezte, hogy mivel a kolostorok birtokai elég szűk földrajzi körben helyezkedtek el, nem volt szükség külön felügyelő, irányító rétegre. Távolabbi birtoktesteken pedig ilyen részletes adatokról az okleveles anyag nem tájékoztat.[16]

Az általunk ismert utolsó nagyobb birtok, amellyel a bajcsi pálosok gyarapodnak Vék falu volt. Ezt Perényi Imre özvegye adta a rendnek 1525-ben naponta mondandó szentmisékért. A szerzetesek itt zárt gazdasági egységet kaptak, falusias jellegű településsel. Az oklevél szerint művelt szántók, művelésre alkalmas de még be nem fogott területek: rétek, legelők, erdők, berkek és az előhegy szőlői is itt helyezkedtek el. A halászó helyeket, malmokat, folyókat az oklevél külön is kiemeli. Vék falu nem Bajcs közelében feküdt, mint ahogy azt Knapp Éva feltételezte, hanem sokkal délebbre, ma már horvát területen: Csabagát és Bodolya között a Karasica partján. A Mays nemzetségbeliek birtokaként már 1215-ben említik ezt a települést, ma helynévként él csupán Baranyabántól északkeletre: „Remetin Veka”, illetve Kisfalud mellett „Veka”. Bodolya Mohácstól délre található, a 13. század végén Véki Pál fiaié volt.[17]

A szigetvári számadásokban, 1561-ben Gyöntért és Tótfalut említik, mint a bajcsi szerzetesek birtokát. E két helységet később 1563-ban Bácsmegyei Simonnak adták bérbe. Göntér középkori forrásban nem merül fel, Nagytótfalu mellett pusztult el. A török adódefterekben a pálosok hajdani birtoklására utalva már „Remetetótfalu”-nak jegyzik föl a települést.

A törökök kiűzését követően a pálosok olyan későn próbálták meg érvényesíteni itt az igényeiket, hogy akkorra már birtokaikat másoknak ítélték oda. 1617-ben Zaik János atyja Bajcs birtokainak bitorlása ellen tiltakozik. A 18. század folyamán vizsgálatokat tartottak Bajcs, Nagyfalu, Gyürüs, Körtvélyes, Telekrend és Vék határainak a megállapítására, anélkül, hogy a szerzet akár Bajcsot, akár hajdani birtokait visszakaphatta volna. Mint ahogy azt Németh Béla joggal megállapította: a „kormányzat határozottan ellenezte a Pálosok további gazdagodását, mert hisz Bajcsot a Német-Bólyi levéltár tanúsága szerint még 1791-ben is, mint prédiumot igen jól ismerték.”[18]

 

Kolostori élet

Arról, hogy a kolostor jelentős és ismert hely lehetett a középkorban, mi sem tanúskodik jobban, mint az Érdy-kódex. Benne a „Remete Szent Pál kihozása” című részben az ország különböző helyeiről felsorolt 14 pálos kolostor között megemlítik Bajcsot is.[19]

A fentiekben felvázolt birtoklástörténet kapcsán több elöljárójának a nevével már találkozhattunk. Összefoglalva: az 1280-as években Karachin volt a priorja, őt János követte a század végén. 1315-ben már Demeter volt a bajcsi elöljáró. 1334-ben a Jakab hegyi pálosok a rablók támadásai miatt nem maradhattak tovább a hegyen, ezért számukra Patacsi Kelemen Szűz Mária tiszteletére templomot építtetett, amelyet Demeter vett át. Lehet, hogy nem egy személyről van szó. András 1410 körül, Domonkos 1514 táján volt prior. Az utolsó Péter volt, aki 1542-ben még levelet írt a közeli szentlászlói pálosok elöljárójának. Amikor a következő évben a törökök elfoglalták Siklóst, a kolostor lakói bizonyára elmenekültek. A szerzetesek létszámáról semmi adatunk nem maradt fenn.[20]

Sajnos a pápai tizedjegyzékekben sem szerepel Bajcs, így nem tudunk hozzávetőleges népességszámításokat sem végezni a településről, amely a 15. század közepe táján már mezővárosként tűnik fel az oklevelekben, tehát vélhetően piaccal is rendelkezett. Az 1437. évben a bécsi egyetemre beiratkozott diákok között szerepel „Mihály de Waich”, aki valószínűleg ebből a kolostorból indult útnak magasabb tanulmányok elvégzésére.[21]

A 16. század elején Gyöngyösi Gergely által összeállított rendi krónika megemlékezik néhány Bajcson is megfordult testvérről. Mivel e mű keletkezése és az alább felsorolt szerzetesek tevékenysége időben elég közel áll egymáshoz, ezért e vonatkozásban nem kérdőjelezhetjük meg a hitelét.

Óbudai Pál testvér 1477-ben öltözött be a rend ruhájába, Gyöngyösi dicséri szép hangját. Folyamatosan több helyütt volt vikárius, így Bajcson, Máriavölgyben, Ungváron, Kápolnán és sok éven keresztül irányította a budaszentlőrinci főkolostor énekkarát. 1525-ben halt meg. „Bárcsak most is élne. Fiatalnak és öregnek ragyogó példaképe volt” – jegyzi fel róla a krónikás.[22] Csanády Adalbert 1494-ben lett pálos szerzetes, akinek verselő képessége emelkedett ki. „Mert kistermetű volt az ostoba eszű emberek, akik érdemet a test mennyiségéből és milyenségéből szokták mérni, megvetették őt. Pedig ékesszóló előadó és prédikátor volt. Miként a fölfuvalkodottak a tekintélyükkel, úgy ő lenézettségében alázatosságával dicsekedett. Első Remete Szent Pál dicséretéről több beszédet gyűjtött össze, akinek az életét heroikus mértékben is megírta.” – tudósít Gyöngyösi. Himnuszt készített a Boldogságos Szűz üdvözléséről, az Angyalokról, valamint megírta az Úr szenvedéstörténetét ritmikus mértékben. Ékesen szónokolt, a tudományokra vágyók példaképe lett. Több kolostor elöljárója volt, végül Bajcson halt meg, nyilván itt is temették el.[23]

A harmadik hírneves testvér Vince, aki kőfaragó volt, „ebben a művészetben a legkiválóbb Istennek szentelt és a rend hasznára és fejlődése érdekében mindig készséges és buzgó.” Bajcson szép oldalkápolnát emelt Kanizsai Dorottya, Perényi Imre nádor özvegye megrendelésére, aki ezt temetkezőhelyéül építtette.[24] 1525-ben pedig, amint erről fentebb már szóltunk misék mondása fejében véki birtokát adományozta a kolostornak.

A török veszély hírére a szerzetesek a kincseiket a Homonnai Drugeth család kezére bízták. Talán ekkor már ez a család lehetett a kolostor kegyura. A jegyzék 8 fehér miseruhát, aranyat, egy velencei keresztet és hat képet említ. Ezek közül három ábrázolását is ismerjük: Szűz Mária, Keresztelő Szent János, valamint Péter és Pál apostolok.[25]

Egy érdekes hagyomány maradt fenn a Nagytótfaluban élő több Konyhás nevű családdal kapcsolatosan. A történet úgy szól, hogy amikor a pálosok a török betörésekor elmenekültek a kolostorból, az egyik közülük a „konyhás barát”, aki a konyhán teljesített szolgálatot, a faluban telepedett le. Református hitre tért, megnősült és sok gyermeke született. A mai Konyhás família ettől a szerzetestől származtatja magát. Nem tudjuk, hogy van-e ennek a hagyománynak történeti magva, mindenesetre tény, hogy a török kiűzését követő legelső adóösszeírásokban már szerepelnek Konyhás nevűek.[26]

 

A kolostor helyének azonosítása: írásos források és terepbejárások

A török kiűzése után a pálosok nem jelentkeztek az Újszerzeményi Bizottság előtt a bajcsi kolostorért és a hozzá tartozó birtokokért. Így ezeket a területeket a Siklósi várhoz csatolták és Caprara császári tábornok kapta adományul, a felszabadító hadműveletekben szerzett érdemeiért. Utóbb, 1727-ben mégis jelentkezett a szerzet a birtokaiért, de ekkor ezt a kérelmet már nem lehetett teljesíteni, bár a Helytartótanács jogosnak ítélte meg. Az elutasítás mellett azzal vigasztalták a rendet, hogy a mágocsi uradalmat – ahol igényeik nem álltak erős jogi alapon – elnyerték és a birtokköveteléseiket így kiegyenlítették.[27]

Az „Acta Paulinorum” szerint még 1721-ben is tanúkat kerestek a bajcsi pálos kolostor helyének azonosításához. Az egyik korabeli tanú, Mátyás Ferenc körülbelül 80 éves kisharsányi lakos volt. Szerinte a templom és a kolostor romjai az egykor közönségesen „Barátlakás” nevezetű réten állottak. Ez a név sajnos már kihalt, illetve úgy tűnik, hogy csak ideiglenes lehetett, mert a globálisabb dűlőelnevezés a „Bajcs” illetőleg „Bajcsi-rét” maradt fenn csupán. A másik meghallgatott tanú Erdősy Péter, aki szintén nyolcvan év körüli lehetett, úgy hallotta, hogy a bajcsi hegyek között voltak a romok.[28]

A két tanúvallomás és a már fentebb idézett primer forrásadat 1410-ből egyértelművé tette számunkra, hogy a kolostor az itteni hegyek között elnyúló fő völgyből kiágazó valamelyik mellékvölgyben állhatott. Pontosabban az oklevél völgyek összeszögelését, völgykatlant (convallum) említ, amikor Garai Miklós adományt tesz a bajcsi pálosoknak. Így a helyét eleinte több ízben is e mellékvölgyekre fókuszálva próbáltuk meg fellelni.

Amúgy még számos újkori leírást ismerünk a maradványokról. Az alábbiakban vegyük sorra ezeket is, abban a reményben, hogy talán hozzásegítenek a pontosabb lokalizációhoz. Néhány szerző összekeveri a közeli ágostonos kanonokok Szentkereszt tiszteletére emelt templomával.

Kitaibel Pál, a kiváló természettudós és botanikus a 18. század végén járt Baranyában. Vókánynál a következőket jegyzi fel: „a közelében márványbánya van. Néhány ezer lépésnyire a kőbánya felett egy magaslaton pálos kolostor volt. Ennek már az alapkövei is eltűntek. A völgyben lent Hidegkút nevű forrás van.”[29] A bajcsi kolostor helyett ő a keresztúrit szemlélhette meg, mivel a magaslat kifejezés erre utal. A Hidegkút-forrás ettől nyugatra, valóban egy völgyben ered. Rupp Jakab szerint Tótfalu helység északi határán emelkedő hegyek völgyében létezett a bajcsi kolostor. Kőből épült tornyának egész romjai még a 18. században is láthatóak voltak.[30] Hatos Gusztáv által 1873-ben készített helynévgyűjteményben megemlékezik Nagytótfalu jó veres boráról és fiatal erdőiről, „melyek közül nevezetes Baits. Itt a régi kolostor maradványai most is láthatók a baitsi szöllők és a ketskési erdős dombok aljában. A monda szerint veres barátok lakták.”[31] Bár az azonosítása nem egészen pontos, annyi mégis kiderül belőle, hogy egy mellékvölgy aljában épült fel a szerzetesház. Lényegében két ilyen jöhet csak szóba. Az egyik a „Kecskeháti-erdő”-től északra a Császár-hegy nyúlványai között elterülő, a másik pedig a „Gombás-hegy”-től dél, vagy inkább délkeleti irányba néző völgy.

Németh Béla napjainkig kiadatlan, értékes községtörténeti adattárában így határozza meg a bajcsi kolostor helyét: „Nagytótfalutól éjszakra jön a pákai szöllöhegy, e felett a Kecskéshát. A Trinitás és Palkonyai határérintkezési pontján egy rét huzodik Kecskehát felé, melytől délnyugotra szöllöterület van ez a bajcsi rét, és bajcsi szöllö-dülök.”[32] Németh Bélát a saját meghatározása nem nyugtatta meg kellőképpen. Sőt olyannyira nem, hogy utóbb 1899-ben külön cikket szentelt Bajcsnak, amelyben még pontosabban próbálja meg beazonosítani az elenyészett kolostor helyét. Az is kiderül ebből az írásából, hogy személyesen járt a helyszínen és az ott birtokos szőlősgazdáktól is informálódott. Ekkor már több rácpetrei és németpalkonyai lakos szerez itt szőlőterületet. Az utóbbiak ezt a helyet már saját nyelvükön, németül „Klosterberg”-nek kezdték elnevezni. Németh Béla így pontosítja a kolostor helyét: „Ha a Vokányi vasúti állomástól a Villány felé vezető vasút mentén két kilóméterre haladunk, tágas völgy nyilik dél felé a hegységbe, mely lassan nyugotnak elgörbül, a völgy nyugati részén levő hegy a Gombáshegy, ennek déli oldalait nevezik Klosterbergnek, a völgyben még 1 és ¼ kilóméterre kell haladnunk, míg görbülethez érünk, itt egy szakadékban egy emelkedettebb völgylapulaton, valóban regényes vidéken feküdt a bajcsi kolostor.”

Ekkor Plasits Simon villányi lakosnak volt a kolostorhely közelében szőleje. „Ezen a mintegy félholdnyi területen törmelékes kő van, mely néhány rakás kővel régi építkezés helyét mutatja. Ez előtt mintegy 50-60 évvel öreg emberek elbeszélése szerint a templom falai még három méter magasságban állottak, ezek szerint a templom 6-7 öl hosszú és 3 öl széles lehetett. A völgy fenekén közel a templomhoz egy domborodott hely van, melyet sokan pinczének tartanak, valószínűbb, hogy ezen helyen keresendő az oppidum, melyet víz vett körül.”[33]

Siklós első monográfusa, Fejes János a keresztúri dűlőben állott keresztúri kolostorral azonosítja Bajcsot. Művében közöl egy fényképet is, amely vélhetően az 1920-as 1930-as években készült. A fotón iskolás gyermekeket látunk, akik ásókkal, lapátokkal állják körül az általuk kiásott alapfalmaradványt. Mindenképpen egy hegytetőn, illetve hegyoldalon álló objektumról van szó. Fejes János szerint az alapfalak 70-80 cm. szélesek voltak. Ez amúgy meg is felel egy átlagos falvastagságnak.[34]

Tehát valójában ezek a maradványok a keresztúri kolostoré voltak. Napjainkban a képen még fátlan területet ismét az erdő borítja. A terepbejárásunk során harmadik alkalommal sikerült megtalálni az elpusztult keresztúri kolostor helyét, amely légvonalban számítva körülbelül 1 kilométerre van Bajcstól.

Az 1990–es évek közepén folytatott itteni bejárásaink alkalmával a „Kecskeháti-erdő”-től északra húzódó mellékvölgyeket néztük át, negatív eredménnyel. 2002-ben már némileg szűkült a kör. Szisztematikusan, gyakorlatilag négyzetméterről-négyzetméterre haladtunk előre. Németh Béla kéziratos munkája is ekkor került a kezünkbe, amely megerősítette a korábbi feltevésünket. Találtunk egy homokkőből készült kutat, amely ma is használatos juhok itatására. Innen egy kis patakocska csörgedezik le a fő völgy, vagyis a „Bajcsi rét” irányába. Ezt szintén a kolostor ittléte mellett szóló érvként regisztráltuk. Körülötte, ahogy Németh fogalmazott az „emelkedettebb völgylapulaton” valóban több épületnyomot észleltünk. A ritkás akácerdővel borított térségben viszont nem találtunk a felszínen középkori téglákat, csak újkoriakat. Ezek és az elszórt kődarabok újkori présházak maradványai, amelyek építéséhez a kolostor kőanyagát felhasználták.[35]

Az utolsó terepbejárásunk során sem volt a növényfedettség kedvező, április végén ugyanis az aljnövényzet már növekedésnek indult. Ekkor még precízebben próbáltuk meg átvizsgálni ezt a területet. Itt a Gombás-hegy aljában egy kb. 200 méter hosszú szakaszon a fő völgyre, vagyis keletre néző kiterjedtebb objektumra lettünk figyelmesek. Ennek kontúrjai nagyjából egy kolostor átlagos méretét mutatták. Egybefüggő volt, tehát biztosan nem lehetett újkori présház-, illetve pincemaradvány. A feltételezhető templomának a szentélye pedig keletre irányult. Sajnos itt sem találtunk középkori tégladarabokat. Ezért minden igyekezetünk ellenére mégsem állítjuk, hogy megtaláltuk a „bölcsek kövét”, azt viszont bizonyosan, hogy a sok közül e mellékvölgy rejti a bajcsi pálosok kolostorát. Igazi választ egy próbaásatás adhatna. De bízunk benne, hogy még a közeljövőben, kedvezőbb növényfedettség mellett immáron perdöntő felszíni bizonyítékokra is lelhetünk.

 

MELLÉKLET

 

A középkori Baranya vármegye (térkép)

 

A bajcsi völgy ma 1. (fotó)

 

A bajcsi völgy ma 2. (fotó)

 

 

Jegyzetek



[1] Patton Gábor: Elpusztult középkori kolostorok Baranya és Tolna megyékben. Bp., 1998. (Kézirat. Egyetemi szakdolgozat, ELTE BTK.) 34-35. p.

[2] Zsolt Zsigmond: Siklós, Gyűd, Bajcs. In: Dunántúli Napló, 1973. május 24. 6. p.

[3] Gyöngyösi Gergely: I. Remete Szent Pál remete testvéreinek élete. Ford.: P. Árva Vince. In: Varia Paulina, III. Pilisszántó, 1998. (továbbiakban: Gyöngyösi, 1998.) 43-44. p.

[4] Rupp Jakab: Magyarország helyrajzi története fő tekintettel az egyházi intézetekre, vagyis a nevezetesb városok, helységek, s azokban létezett egyházi intézetek, püspökmegyék szerint rendezve. Pest, 1870. I. köt. (továbbiakban: Rupp, 1870.) 377-378. p.; Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Bp., 1987. I. köt. (továbbiakban: Györffy, 1987.) 276. p.; Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Bp., 1894. II. köt. (továbbiakban: Csánki, 1894.) 460. p.; Documenta Artis Paulinorum. Szerk.: Gyéressy Béla. Bp., 1975. I. köt. (továbbiakban: DAP, 1975.) 2. p.; Guzsik Tamás – Fehérváry Rudolf: A pálos rend építészeti emlékei a középkori Magyarországon. Bp., 1980. 4. p.; Németh Béla: Baranya Szent Istvántól a jelenkorig. In: Baranya múltja és jelenje. Szerk.: Várady Ferenc. Bp., 1897. II. köt. 242. p.; Németh Béla: Történeti adatok Pécs múltjából. Pécs, 1900. (továbbiakban: Németh, 1900.) 82. p.; Fejes János: Siklós múltja. Siklós, 1937. (továbbiakban: Fejes, 1937.) 73. p.; Knapp Éva: Pálos gazdálkodás a középkori Baranya megyében. In: Pálos rendtörténeti tanulmányok. Szerk.: P. Árva Vince. Csorna, 1994. (Varia Paulina I.) (továbbiakban: Knapp, 1994.) 72. p. Ismeretterjesztő formában: Kovács András: Bajcs In: Baranyai Művelődés, 1968. március. 86. p.

[5] Vö.: Németh, 1900. 82-83. p.

[6] Árpád-kori Új Okmánytár. Szerk.: Wenzel Gusztáv. Pest, 1874. (továbbiakban: Wenzel.) XII. köt. 352-353., 386. p. Ez utóbbi oklevél a pécsváradi konvent 1289-es átirata. Németh, 1900. 82-83. p.; Knapp, 1994, 73. p.

[7] Györffy, 1987. 325-326. p.; Knapp, 1994. 73. p. A keresztúri prépostságról bővebben ld.: Patton Gábor: Karinges ágostonrendi kanonokok a középkori Baranyában. In: Egyháztörténeti Szemle, 2007. 1 sz. 74-76. p.

[8] Wenzel. X. köt. 163. p., XII. köt. 613. p. A 14. század elején a kegyúri család ide cisztereket próbált meg letelepíteni. Siklósi Miklós fia Péter 1303-ban nekik adta a szenttrinitási kolostort és Heiligenkreuz alá rendelte. Terve azonban mégsem valósult meg, a kolostorban továbbra is bencések maradtak.

[9] Sörös Pongrácz: Az elenyészett bencés apátságok. Bp., 1912. (A Pannonhalmi Szent-Benedek Rend Története, XII/B.) 377-378. p.

[10] DAP, 1975. 2. p.; Györffy, 1987. 332. p.; Csánki, 1894. 460. p.; Baranya Megye földrajzi nevei. Szerk.: Pesti János. Pécs, 1982. (továbbiakban: Pesti, 1982.) II. köt. 237/91. sz.

[11] DAP, 1975. 2. p.; Györffy, 1987. 345. p.; Csánki, 1894. 463. p.

[12] DAP, 1975. 2 p.; Németh, 1900. 84. p.; Knapp, 1994. 90. p.

[13] DAP, 1975. 2 p. „Sydfewd” valószínűleg hibás olvasat lehet. Györffy, 1987. 312, 345. 379. p.; Csánki, 1894. 463, 522 p.; Pesti, 1982. 300/37., 48., 53. sz. 315/57. sz. 318/8., 11. sz. és 319/12. sz. nevek. Süllőd már 1294-ben feltűnik egy oklevélben: a Nagyfaluról Harasztiba vezető „nagy utat” említik itt, később a Haraszti nemesek birtoka. Templomának papját a pápai tizedjegyzékek is felsorolják. Egyházasharasztinál az igen érdekes „Süjjettegyház” elnevezés talán az Árpád-kori Süllőd falu elpusztult templomának a helyére mutat.

[14] DAP, 1975. 3. p.; Györffy, 1987. 302. p.; Csánki, 1894. 460. 483. p.; Vö.: Káldy-Nagy Gyula: Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai. Bp., 1960 106. p.

[15] DAP, 1975. 3-4. p.; Németh, 1900. 85-86. p.; Györffy, 1987. 288-89. 316. 373. p. Csánki, 1894. 488. 520. p.; Reuter Camillo: Gyűjtés Baranya megye középkori településtörténetének adattárához. In: Janus Pannonius Múzeum Évkönyve. (1969-70) Pécs, 1970. (továbbiakban: Reuter, 1970.) 147. p. „Régsződ” helynév adatait hozza Egerág és Diósviszló térképeiről, véleménye szerint „további felderítést kívánó magyar helynév”.

[16] Knapp, 1994. 80. 99-100. p.

[17] Györffy, 1987. 286. 291-92. 405. p. Csabavára nevét azon Csabáról vette, aki már 1248 előtt megszerezte, illetve felépítette itt a róla elnevezett erősséget. Az ő műve lehetett azon gát (clausura) elkészítése is, amelyet 1347-ben Bodolya mellett a hegyoldalban említettek, s melyről a falut elnevezték. Csánki, 1894. 478. p.; Knapp, 1994. 90. p.

[18] Németh, 1900. 86-87. p. DAP, 1975. 4. p. Göntér adatait ld. Reuter, 1970. 139. p. és PESTI, 1982 275/89., 90., 91. sz. nevek. A monda szerint a nagyharsányi hegyet szántó ördög itt öntötte volna ki a bocskorából a földet.

[19] Knapp, 1994. 72. p.

[20] Ld. a fent idézett helyeket és Györffy, 1987. 276. 356. p.

[21] Németh, 1900. 85. p.

[22] Gyöngyösi, 1998. 117. p.

[23] Gyöngyösi, 1998. 139-148. p.

[24] Gyöngyösi, 1998.166. p.

[25] Knapp, 1994. 100. p.

[26] Fejes, 1937. 82. p.; Berze-Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok. Pécs, 1940. II. köt. 591. p.

[27] Fejes, 1937. 82. p.; Németh, 1900. 87. p. 1724-ben vizsgálatot tartottak Bajcs, Nagyfalu, Gyürüs, Körtvélyes és Telekrend határainak megállapítására.

[28] DAP, 1975. 5. p.

[29] Kitaibel Pál művét németből fordította Vargha Dezső. Baranya Megyei Levéltár (továbbiakban: BML.) Községtörténeti kartotékok: Vókány.

[30] Rupp, 1870. 277-278. p.

[31] Hatos Gusztáv kézirata: BML. Krisztics kartotékok között.

[32] Németh Béla: Baranya vármegye helynevei történeti, nyelvészeti szempontból összeállítva. (A BML. máig kiadatlan 235. sz. kézirata ld. „Bajcs” és „Keresztur” alatt.) Úgy véljük, hogy a közeli keresztúri kolostor Szentkereszt templomcíme ihlette, hogy a népi emlékezet a veres barátokkal hozta összefüggésbe. A johannita lovagokat vörös köpenyük alapján a népnyelvben „veres barátok”-nak nevezték. Amúgy ezt a hagyományt rögzítette Németh Béla is: „A keresztur elnevezésről azt kellene következtetnünk, hogy a kereszteseké volt.” Érdekes, hogy a vókányi svábok is ezt a hagyományt tartották fenn, mivel Bajcsot máig „Rote Kloster”-nek tartják.

[33] Németh Béla: Bajcs. In: Közvélemény (Siklós), 1899. október 8.; illetve ismét leközölve: Németh, 1900. 82-83. p.

[34] Fejes, 1937. 78. p.

[35] A 2002. évi terepbejárásainkat a KÖH 40855/02 számú engedélye alapján végeztük.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,