6. évfolyam 1.
szám |
Medgyesi Pál: Praxis Pietatis azaz Kegyesség
Gyakorlás. Válogatta és szerkesztette: Bálint Ágnes, utószó: Győri L.
János. Kolozsvár, Koinónia, 2003. 304 old.* |
A Praxis pietatis „teljes idvességes tudománnyal, jó
tanácsadással; amellyel a keresztyén ember igazgattatik: a szükség szerént való
imádságokkal; azért ez kedves is volt, és sokszor nyomtattatott ki mind
Erdélyben s mind Magyarországban”.[1] Bod Péter ír így a Magyar Athenas című
lexikonában a hollandiai és angliai egyetemeket is bejárt, később I. Rákóczi György udvari papjaként is
szolgáló nagyhírű prédikátor, Medgyesi
Pál (1604–1663) először 1636-ban, Debrecenben megjelent könyvéről. Medgyesi
Lewis Bayly (1565–1631) anglikán
prédikátornak, az észak-walesi Bangor püspökének, a puritánus megújulási mozgalom
fontos alakjának Anglia- és Európa-szerte rendkívül népszerű művét lefordítva,
átdolgozva adta közzé magyar nyelven. A 17. században sokszor megjelentetett
Medgyesi-féle Praxis pietatisnak mindeddig csupán egyetlen modern kiadása
létezett 1936-ból. Már ezért is fontos, hogy a kolozsvári Koinónia könyvkiadó
2003-ban újból kiadta ezt az egykor Erdélyben és Magyarországon elterjedt
művet.[2] Nemcsak
Bod Péter említi rövid méltatásában, hogy a Praxis pietatis hatalmas
sikerpályát futott be, hanem a mű egyik legjelentősebb 20. századi kutatója, Esze Tamás is arról értekezik
tanulmányában, hogy a Biblia mellett „a XVII. század legnépszerűbb magyar
könyveként”[3]
tarthatjuk számon. Óriási befolyása volt a magyar református kegyességi
szokásokra, a korábbi hitmegélési gyakorlat átalakulására. Segítséget nyújtott
az Istennel való személyes kapcsolat megélésében, illetve lehetővé tette a
családi körben folytatandó áhítatok elterjedését. Mindezen túl pedig fontos szerepet
játszott abban, hogy a 17. század második harmadától a magyar reformátusság
körében is jelentkező puritanizmus igen széles körben és viszonylag nagy
intenzitással fejthette ki hatását. A
Praxis pietatis népszerűségére jellemző, hogy már Medgyesi Pál életében ötször
jelent meg. A szerző kiadásról-kiadásra javította könyve szövegét, korrigálta
nyomdai hibáit, illetve helyenként módosított műve szerkezetén. Medgyesi
halálát követően is tudunk két 17. századi kiadásról, mindkettő a Medgyesi
által követendőnek tartott ötödik edíción alapul. A filológusnak is kiváló
Medgyesi ugyanis ezt az 1643-as váradi kiadást tekintette a legalaposabban
átnézett szövegének, ezért a bevezetőben a későbbi kiadók számára már-már
testamentum-jellegű megfogalmazásban hagyta meg a következőt: „Kénszerétetnek
azért lelkek-esméretire mint Isten elöt a’ nyomtatók, hogy ez után míg ennél-is
jobban meg nem igazéttatik ez könyv a’ nyomtatásban mindenkor ez ötödiket
(melly most elsöben Váradon Szentzi Kertész Abráhám által kél-ki) kövessék
[…]”.[4]
Medgyesi e mondata nem csak a tudós precizitásról, sőt akár a munkáját esetleg
felülbírálók elismeréséről szól. Mindemellett ugyanis összefüggésben van a
puritanizmus minőségeszményével is, amely mind a legtöbb angol és holland, mind
sok magyarországi prédikátor gondolkodását úgy befolyásolta, hogy számukra a
kultúra, a műveltség már-már üdvkérdéssé vált. Ezek szerint ugyanis Isten
igéjét csak az tudja jól olvasni, az képes helyesen értelmezni, aki megfelelő
ismeretekkel rendelkezik. Az 1678-as lőcsei kiadással
lezárulnak a 17. századi megjelenések, ám a könyv igen sok rétegű recepciójához
tartozik az az adat is, hogy 1692-ben Drégelypalánki
János Praxis pietatis contracta címen − anélkül, hogy jelezte volna
− Medgyesi szövegét rövidítve és átdolgozva adta ki saját neve alatt.
Sőt, „[a]nnyira átmegy ez a könyv az imádkozók vérébe, gondolkozásába, hogy II.
Apafi Mihály kéziratban fennmaradt Magános
könyörgései és a felesége, Bethlen Kata számára készített, sokszor kiadott
könyv, a Bujdosásnak emlékezetköve,
hol szó szerint, hol lényegében és gondolatmenetében ezt követi”.[5] A
18-19. századból ugyan nem tudunk újabb kiadásokról, ám ebből az időszakból is
maradt fenn a Praxisnak kézzel másolt és ronggyá olvasott példánya,[6]
vagyis a hatása nem szűnt meg az újabb kiadások hiánya ellenére sem. E két
évszázadban viszont inkább más, sok tekintetben hasonló kegyességi igényeket
kielégítő áhítatos munkák váltak népszerűvé, és szorították háttérbe Medgyesi
könyvét. Pápai Páriz Ferenc Keskeny
út (Utrecht, 1647), Szathmárnémeti Mihály
Mennyei tárház kulcsa (Kolozsvár, 1673) − a Praxishoz hasonlóan −
ugyancsak már a 17. századtól kezdenek elterjedni, Szikszai György Keresztyéni tanítások és imádságok (Pozsony, 1786)
című könyve pedig a 19-20. században is páratlan népszerűségnek örvendett. Medgyesi
Pál könyve két és fél évszázad után először 1936-ban jelent meg. Az első edíció
300 éves évfordulójára közzétett szöveg érthető módon alapszik a „filológiailag
csekélyebb értékű és tartalmilag is szegényesebb” 1636-os kiadványon, hiszen
„emlékkiadásnak” szánták.[7] Az
1936-os kiadás jelentőségét mutatja, hogy Ravasz
László írta hozzá az előszót. A püspök egyértelműen arra utal, hogy a 17.
századi mű semmit nem veszett aktualitásából. Ravasz sorai alapján
meggyőződhetünk arról, hogy nemcsak a reformáció első hulláma, vagy a puritanizmus
térhódítása idején, hanem a 20. században is ugyanúgy lelki igény a „keresztyén
hit igazságai” mellett az „élő kegyesség” gyakorlása. Éppen ezért Medgyesi
műve, ez a Ravasz szerint „külsejére nézve ódon, tartalm[ilag] azonban friss és
örökké új” munka adhat lehetőséget arra az olvasónak, hogy a kegyesség tanulásában
és gyakorlásában előre haladhasson. „Nem azért, hogy elsajátíthassuk, mint
valami ipart, mert a kegyesség Isten ajándéka éppúgy, mint a test, a lélek, a
tehetség, hanem azért, hogy általa belegyökerezzünk és nagyra növekedjünk
Krisztusban.”[8] Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kötet a kor egyik
fontos szövegközlő sorozatában jelent meg, a reformáció korabeli munkák talán
legjelentősebb kiadója, a tudós egyháztörténész, Incze Gábor gondozásában. Mégis úgy tűnik, hogy a Praxis pietatis
1936-os kiadását – talán a legtöbb, Incze által ugyancsak újra megjelentetett
16-17. századi művel szemben – sokan elsősorban nem filológiai teljesítményként
fogták fel. Mind az, hogy Ravasz László püspök írta az előszót, mind az abban kifejtett
gondolatok, mind pedig a könyv kiadását megelőző reklám (mellyel a protestáns
egyházak lelkészi és világi tagjai körében sikerült igen nagy számú
előjegyzést,[9]
majd vevőt[10]
nyernie a kiadónak) azt eredményezte, hogy a könyvet az 1930-as évek legtöbb
olvasója ódonsága ellenére is aktuális, a mindennapi, otthoni csendességben
használható kegyességi műként értelmezte. (Esze Tamás kritikus megállapítása is
erősíti ezt a feltételezést: „Ravasz László két oldalas előszava nem viszi
előbbre a Praxis pietatis kutatást”.[11] De a
fentiek miatt nem is ez volt az elsődleges célja.) A Praxis pietatis legújabb, 2003-as
kiadása némileg jobban ötvözi a két egymást kiegészítő, de eltérő szempontot.
Egyszerre próbálja a jelenkori protestáns egyházakhoz kötődő olvasók kegyességi
igényeit kielégíteni, illetve megfelelni a puritanizmus történetét, kegyességi,
irodalmi munkáit földolgozó tudományosság elvárásainak is. A továbbiakban azt
mérlegelem, hogy mennyire sikerült a kiadás létrehozóinak elérniük a két eltérő
célt. Bármennyire
is időszerű volna, éppen a mai kegyességi szempontoknak és olvasói
érdeklődésnek eleget tenni kívánó szándék, illetve a terjedelmi korlátok miatt
nem jelentette meg a Koinónia a 2003-as kiadásban a Praxis pietatis teljes
szövegét. (Ugyancsak e szempontok, valamint a sorozat jellege miatt nem
vállalkozhatott a kiadó kritikai kiadásra.) A szerkesztőnek, Bálint Ágnesnek ezért szelektálnia
kellett, s a válogatás során úgy döntött, hogy az eredeti korpusz első nagyobb
részét, az Isten ismeretére vonatkozó, erősebben dogmatizáló fejezeteket hagyja
ki. Így ugyan a kiadás nem reprezentálja megfelelően a Praxis pietatis-t,
viszont talán a megcélzott egyházi olvasóközönség szívesebben veszi kézbe a
szöveget. A szerkesztő a továbbiakban is következetesen próbálta érvényesíteni
azt az általa megjelölt elvet, mely szerint „a válogatás során a mai keresztyén
életvitel számára is példaadó tanácsok, buzdítások és legfőképpen könyörgések
közzétételét tartottuk fő szempontunknak”.[12] (Ez esetben
viszont amiatt lehet hiányérzetünk, hogy a „nyavalyásságokról”, illetve a
„boldog állapotról” szóló elmélkedések közül egyetlenegy sem került be a
válogatásba, holott az eredeti szöveg hatodát teszik ki ezek a meditációk.) Bálint
Ágnes jól indokolható módszerrel modernizálta a szöveget, amely amellett, hogy
könnyen olvashatóvá vált, valamelyest megőrizte ódon zamatát és eredeti
jellegzetességeit. A szövegközlés kapcsán viszont fölmerül az a kérdés, hogy –
bár nem jelezte – nem vette-e át több helyen Bálint Ágnes az 1936-os kiadás
modernizálásait, ugyanis feltűnően sok egyezés található a két szöveg között.
Ha ez nem is így történt, az 1936-os edíció mégis nagy hatással lehetett a
szerkesztőre, ugyanis ahelyett, hogy a Medgyesi által nagyon határozottan
alapkiadásnak tekintendő 1643-as, ötödik kiadást vette volna figyelembe, szintén
az 1636-os művet használta. Pedig jelen kiadásnak nem volt olyan célja, mint az
Incze-félének, vagyis hogy emléket állítson a Praxis pietatis első magyar
nyelvű megjelenésének. Ráadásul az utószó szerzője, Győri L. János is kiemeli, hogy a váradi kiadás a legteljesebb, és
felhívja a figyelmet Medgyesinek a későbbi kiadókhoz szóló, már idézett
kérésére. A
kötet szerkesztési elveit, a kiadó feltételezhető szándékait figyelembe véve
egyértelműnek látszik, hogy miért csupán fél oldalnyi került be a válogatásba a
Medgyesi Pált patronáló Lónyai Zsigmond,
Szathmár megyei földbirtokosnak írt ajánlásából. Pedig az eredeti Medgyesi
műben e szöveg jóval hosszabb, sőt található még egy, a „Keresztyén Olvasóhoz”
szóló elöljáró beszéd, valamint két, mások által írt ajánló vers. Ugyanis talán
csak a válogatásba bevett résznek van a mai kegyességi szempontoknak megfelelni
látszó üzenete, tanulsága (például: „nem is szükségesebb a testnek életére a
lélek, mint a kegyesség a keresztyénségre”), a többi gondolat korhoz kötöttebb,
illetve a mű keletkezési körülményeiről számol be. Ezek a kérdések – a
szerkesztő valószínűleg így vélekedett – kevésbé foglalkoztatják az elsősorban
megcélzott, a kegyességi szempontokat kereső olvasókat. Bármennyire
is hiányérzetünk van, el kell fogadnunk, ha valóban a fentiek miatt maradtak ki
ezek a rendkívül érdekes előszavak, melyek többek között néhány fontos adalékot
szolgáltattak a szerző, Medgyesi Pál, vagy éppen Szenci Molnár Albert életéhez is. Az egyetlen észrevételt inkább
annak kapcsán tehetjük, hogy úgy tűnik, néha eltávolodik egymástól az elsősorban
kegyességi szempontokat előtérbe helyező Bálint Ágnes-féle szerkesztési elv,
illetve a Győri L. János által írt alapos, és pontossága mellett nagyobb
egyháztörténeti távlatokat is felvillantó kísérő tanulmány. Hiszen például
Győri feltűnően hangsúlyosan tér ki a Praxis előszavaira és az eredeti kiadás
üdvözlő verseire, elemzi e szövegeket, sőt többször idéz is ezekből. Az olvasó
viszont, mint láttuk, nem találja meg ezeket a kötetben, holott a mű „korszakos
jelentőség”-ére is találunk reflexiókat Győri utószavában (284).[13]
Azonban úgy is értelmezhetjük mindezt, hogy a szövegválogatás és az utószó
igyekszik kiegészíteni egymást, hogy
a két eltérő szempont (a tudományos és a kegyességi igényeknek megfelelő)
egyszerre érvényesülhessen a kötetben. Győri
L. János világos stílusban, a művelt, de az egyháztörténetben kevésbé járatos
olvasók számára is érthető és jól áttekinthető módon ír. Továbbá, bár néha csak
átveszi a Praxis-szal foglalkozó szakirodalom[14]
megállapításait, időnként vitába is száll elődeivel (292–293), gondolatmenete
pedig sokszor új megvilágításba helyez bizonyos kérdéseket. Ilyenek például az
imádság- és áhítatirodalom összefüggései (277–278), a puritánus kegyesség
jellemzői (290), vagy éppen a Praxisban található szövegek „beszédmódok”
szerinti, műfaji-jellegű elkülönítése (291–292). Az egyetlen vitatható pontja
az utószónak talán az, hogy a kizárólag magyar és német szakirodalom alapján
bemutatott angol puritanizmus-kép azért tűnik egy-két ponton hiányosnak, mert
éppen az angol feldolgozásokra nem történik hivatkozás. A Lewis Bayly
teológiáját elemző, ugyancsak német nyelvű munkákból származó idézetek mellett
szintén lehetett volna az angol szakirodalomhoz is fordulni.[15]
Az viszont nem róható fel az utószónak, hogy nem kísérli meg Bayly és Medgyesi
szövegének összehasonlítását, hiszen a két művet a magyar szakirodalomban
úttörő módon együtt tárgyaló Petrőczi Éva
is csak egy 19. századi angol Praxis, illetve az 1936-os (!) magyar kiadás
alapján tett megállapításokat a témáról.[16] Egy
tényleges párhuzamos szövegelemzés − még ha nem is tudjuk, melyik kiadást
használta Medgyesi − csak akkor írható meg, ha mindkét szöveg esetében
17. századi edíciót használunk. Az
eddigiek alapján elmondható, hogy mind Bálint Ágnes, mind Győri L. János
színvonalasan érvényesítette az általuk preferált közelítési módokat. A
kegyességi és tudományos szempont legtöbbször jól kiegészíti egymást a Praxis
2003-as kiadásában, még ha helyenként az is lehet az érzésünk, hogy ezek az
irányok némileg ellentmondanak egymásnak. A kolozsvári Koinónia kiadó azonban nemcsak a Praxis
mostani kiadásával, hanem már évek óta, több könyvsorozatával is bizonyította,
hogy érdemes egyszerre mindkét célt kitűzni. Erről tanúskodnak például a
reformáció különböző hitvallásait megjelentető kötetek, vagy a „Puritán
tanítók” című könyvsorozat, mellyel a Koinónia a magyar könyvpiacon
egyedüliként vállalta fel az angol és skót protestantizmus jelentős, és sok
esetben a 17. századi Magyarország prédikátorai körében is jól ismert szerzők
munkáinak megjelentetését. (Jól illeszkedik ezekhez a vállalkozásokhoz is a
most megjelentetett Medgyesi-mű kiadása.) Az említettek mellett a tárgyalt
kettős célnak való megfelelés igényét példázzák a Koinónia (a Harmattal közösen
kiadott) egyéb korábbi könyvei is. Ilyen például Szikszai György Mártírok oszlopa[17] című
művének kiadása, vagy éppen a 17. századi magyar puritanizmus irodalmából válogatott
szemelvényeket megjelentető Ama kegyelemnek mennyei harmatja[18]
című kötet. Az
említett szövegkiadások legtöbbje két típusú elő- és/vagy utószót tartalmaz,
melyek leginkább a tárgyalt kétféle, vagyis a kegyességi és a tudományos
szempontnak próbálnak megfelelni. Ezek egy része tehát esszéjellegű, és arra
helyezi a hangsúlyt, hogy mennyire aktuálisak a mai hívők számára a szövegekben
foglaltak. Másik része viszont olyan szöveg, amely megpróbál – az
egyháztörténetben kevésbé járatosak számára is érthető módon – korrajzot adni,
bemutatni a szerzőt, és utalni az
adott mű kegyesség- és irodalomtörténeti összefüggéseire. A
Koinónia könyveit áttekintve persze nyilvánvalóvá válik a kiadó legfőbb célja:
az egykori, a szó szoros értelmében hitébresztő munkákról lefújni a port, és
megpróbálni a jelenkori kegyességi gyakorlatba is beépíteni ezeket a
gondolatokat. Éppen ezért egyértelmű, hogy maguk a szövegkiadások soha nem
felelhetnek meg maximálisan a filológusok igényeinek, bár az általában jól
megírt tanulmányok mellett legtöbbször igen következetes és pontosan reflektált
módszerrel modernizálják a szövegeket. Viszont ha elfogadjuk a kiadó
szerkesztési szempontjait, akkor semmiképpen sem tarthatjuk − tudományos
szempontból sem − megkerülhetőnek ezt a vállalkozást. A
fentiekben kifejtettek alapján úgy tűnik, hogy egyéb 17. századi művek mellett
a most tárgyalt Medgyesi-féle Praxis esetében is követendő példa lehetne Szenci
Molnár Albert Imádságoskönyvének újrakiadási gyakorlata. A Koinónia ugyanis P. Vásárhelyi Judit gondozásában kiadta
a művet a mai, elsősorban a protestáns egyházakhoz kötődő potenciális olvasók
számára is jól használható, válogatott és modernizált szöveg formájában, a
laikusok számára is jól érthető utószóval.[19] Ez a
vállalkozás ráirányította a figyelmet Szenci munkájára, így később a további
tudományos vizsgálódásnak lehetőséget adó reprint kiadásban is megjelent, a
filológusi igényeknek tökéletesen megfelelő, ugyancsak P. Vásárhelyi által írt
kísérőtanulmánnyal.[20] A
két modern edícióban szerepet vállaló irodalomtörténész figyelembe vette a
különböző elvárásokat, s ez azt eredményezte, hogy mindkét kiadás, valamint a
szövegeket kísérő tanulmányok különböző hangsúlyokkal, de igen sok szempontot
tudtak érvényesíteni. Nagyon
időszerű lenne, ha a Praxis pietatis kegyességi szempontokat előtérbe helyező
válogatott kiadását is követhetné egy régen várt reprint vagy betűhív edíció,
melynek kísérőtanulmánya további tudományos kérdések megválaszolására, sőt akár
egy alapos magyar-angol összehasonlító elemzésre is vállalkozhatna. E munka
fontosságát támasztja alá, hogy a Praxis pietatis jelenlegi kiadásának
utószavában Győri L. János is – jól érzékelve a két típusú edíció jelentőségét
és különbségeit – sürgeti egy ilyen, a „tudományos kutatás számára
nélkülözhetetlen kritikai jellegű” kiadás megjelentetését.[21] (Fazakas Gergely Tamás) Jegyzetek[1] Bod
Péter: Magyar Athenas.
Sajtó alá rend.: Torda István.
Bp., 1982. 366. p. [2] Megjegyzés: A recenzióban közölt
történeti áttekintésben felhasználtam Győri L. János utószavát: Győri L. János: Kegyességi sikerkönyv a XVII. században – A Praxis pietatis magyarországi
útja. In: Medgyesi Pál: Praxis Pietatis azaz Kegyesség Gyakorlás. Kolozsvár,
2003. 277-298. p. A recenzált mű a továbbiakban: Praxis Pietatis, 2003. [3] Esze
Tamás: A magyar Praxis pietatis
− Kiadástörténeti tanulmány. Bp., 1963. (Különnyomat: Könyv és
könyvtár 3. köt.) (továbbiakban: Esze,
1963.) 43. p. [4] Az 5. kiadásból idézi: Esze, 1963. 67. p. [5] Nagy
Géza: Fejezetek a magyar
református egyház 17. századi történetéből. Bp., 1985. 179. p. [6] Praxis Pietatis, 2003. 289. p. [7] Esze,
1963. 67. p. [8] Ravasz
László: Előszó. In: Medgyesi Pál: Praxis pietatis, azaz Kegyesség Gyakorlás […] Szerk.: Incze Gábor. Bp., 1936. [A
Reformáció és Ellenreformáció Korának Evangéliumi Keresztyén (Református és
Evangélikus) Egyházi Írói IV.] (továbbiakban: Praxis Pietatis, 1936.) s. p. [9] Ld. pl.: a „Patrónusoknak és
Fautoroknak névsorát”. Praxis Pietatis, 1936. s.p. [10] Ld.: Gál István: Magyarország, Anglia és Amerika. Bp., 1944. 253. p. Idézi: Petrőczi Éva: Egy fordítás háttértörténete – Lewis Bayly: The Practice of Piety,
Medgyesi Pál: Praxis pietatis. In: Uő:
Fél-szentek és fél-poéták. Bp.,
2002. (továbbiakban: Petrőczi,
2002.) 30. p. [11] Esze,
1963. 67. p. [12] [Bálint Ágnes:] A válogatásról és sajtó alá rendezésről. In: Praxis Pietatis,
2003. 299. p. [13] Győri tanulmánya a kiadástól
függetlenül is megállja a helyét. Ld.: Győri
L. János: Kegyességi sikerkönyv
a XVII. században – A Praxis pietatis magyarországi útja. In: Dienes Dénes – Szabadi István (szerk.): Doctrina et Pietas – Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére.
Debrecen-Sárospatak, 2002. 38-51. p. [14] Esze,
1963.; Petrőczi, 2002. [15] Ld. ehhez pl. Petrőczi Éva
idézett tanulmányának hivatkozásait. [16] Petrőczi,
2002. [17] Szikszai György: Mártírok oszlopa. Sajtó alá rend.: Molnár Sára. Bp.–Kolozsvár, 1996. [18] Ama kegyelemnek mennyei harmatja. A XVII. századi magyar puritanizmus
irodalmából. Sajtó alá rend.: Balogh
Judit. Bp.-Kolozsvár, 1995. [19] Imádságos könyvecske Szenci Molnár Albert fordításában. Sajtó
alá rend.: P.Vásárhelyi Judit.
Kolozsvár, 1999. [20] Szenci
Molnár Albert: Imádságos
Könyvecske. Sajtó alá rend.: Kőszeghy
Péter. Bp., 2002. (Bibliotheca Hungarica Antiqua, XXXV.); P.Vásárhelyi Judit: Az imádságfordító Szenci Molnár Albert.
Bp., 2002. [21] Praxis Pietatis, 2003. 287. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |