5. évfolyam 1.
szám |
Rajki Zoltán: A H.
N. Adventista Egyház története 1945 és 1989 között Magyarországon. Budapest, Advent Kiadó, 2003. (Societas et Ecclesia, 6.) 207 old. |
Hála Istennek, ismét feldolgozásra
került egy hiányzó területe a magyarországi egyháztörténelemnek. Bár már
készültek tanulmányok, melyek megismertetnek az Adventista Egyház múltjának
egy-egy témakörével, átfogó képet azonban csaknem fél évszázad történelméről
ezen a könyvön keresztül kaphatnak az érdeklődők. Az 1898-ban
Fogarason megalakuló első magyarországi gyülekezettől nyomon követhetjük, hogy
miken mentek keresztül az Adventista Egyház tagjai. Mit éltek át a különféle
történelmi korszakokban, mint „el nem ismert egyház”, „szektaként kezelt
kisegyház”, vagy „szabadegyház”. Megérthetjük, hogyan maradtak hűségesek
hitükben mindazok, akiket a családjuk, az egyház tagjai, vagy az éppen aktuális
politikai rendszer támadott. „Az
előítéletek miatt a lakosság egy része idegenkedve fogadta az adventista
missziós erőfeszítéseket – írja Rajki Zoltán –, főleg ott, ahol az egyháznak
addig nem sikerült szervezett formában megjelennie; félve attól, hogy az
általában nagy érdeklődéssel kísért előadás-sorozat után valaki – főleg, ha
esetleg egy közeli rokon – adventista lesz. Ebből adódóan előfordultak
inzultusok, amikor a helyi lakosság egy része tettlegesen bántalmazta vagy
bántalmazni akarta az ott munkálkodó adventista csoportot.” A szerző adventista
gyökerei miatt személyesen is érintett a témában, mégis a munkájában végig
tárgyilagos, elfogulatlan és hiteles képet ad az Adventista Egyház múltjának
nehezebb szakaszairól is. A taglalt korszakok annyira közeliek, hogy az olvasók
nagy többsége saját tapasztalatait, élményeit is felismerheti az események
között. Mind az egyének, mind az egyház részéről átélt valóságos küzdelmek
leírása mellett ráláthatunk az éppen aktuális egyházpolitikai háttérre,
párhuzamot vonva a különféle belső egyházi állapotokkal, tudományos
igényességgel megfogalmazva. Megismerhetjük továbbá az egyház szervezeti
felépítését, missziós munkáját, belső életét. Tanulhatunk eredményeikből, de
hibáikból is egyaránt. Érdekes
nyomon követni, hogy az egyház tagjai miként tették mindezt, levonva ha kellett
a szükséges konzekvenciát. Például: „Így számos esetben a közösségépítés és az
új tagok megfelelő lelkigondozása elmaradt, ami többeknek az egyházból történt
kimaradásához vezetett. Ez is tükröződik főleg az ötvenes, hatvanas évek
veszteségeiben és több gyülekezet visszafejlődésében. A veszteségeket az egyház vezetése is észlelte. Ezért a divízió kérte a
lelkészeket, hogy a jelölteket alaposabban készítsék fel…” A fentiek
alapján érzékelhető, hogy a szerző egy nagyon alapos és – a megadott kereteken
belül – a lehető legszélesebb rálátást nyújtja a címben megfogalmazott
témakörre. A munkájának
azonban maradtak olyan területei, amelyek még feldolgozásra várnak. Például
egy-egy kiemelkedő egyházi személy részletesebb ismertetése, a régiók mélyebb
elemzése, valamint 1989 utáni események írásba foglalása – lehetőséget
nyújtanak a további kutatómunkák elkészítéséhez, melyeknek nagyon jó alapját
képezheti az itt ismertetésre került legújabb egyháztörténeti kiadás. (Nagy Erika) | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |