4. évfolyam 2.
szám |
Szabó András
Péter: A dési per történeti háttere |
A gyakran zsidózókként
emlegetett szombatosok erdélyi feltűnése és sorsa kultúrtörténetünk egyik igen
érdekes fejezete. A szombatosság a reformáció legradikálisabb irányzatának, az
unitarizmusnak mellékhajtása. Megtagadva a kereszténység néhány alapvető
hitelvét, egyre jobban eltávolodott, nem csak bölcsőjétől, az „arianus” hittől, hanem az egész
kereszténységtől. Hívei kezdetben ugyan elismerték Krisztus Messiás-voltát,[1]
ám azt hirdették, hogy küldetése kudarcot vallott. Jézus a Törvény betöltésére
érkezett - mondták - , tehát az Ószövetség előírásai még mindig érvényesek, s
betartásukon múlik az ember sorsa a Messiás második eljövetele után.
Megtartották a szombatot, a mindennapi élet mózesi szabályait, megülték a
fontosabb zsidó ünnepeket, s így a keresztény világ szemében maguk is zsidókká
lettek. Nekik, a „lelki zsidóknak” gyakran még rosszabb sors jutott
osztályrészül, mint Ábrahám ivadékainak. Történetük üldöztetések története. A
szombatosok ellen hozott intézkedések szakadatlan sorából mégis kiemelkedik az
I. Rákóczi György által elrendelt 1638-as dési per, amely talán a legnagyobb
csapást jelentette a felekezet számára. A szombatosok létét és
múltját Magyarországon egészen 1868-ig meglehetős homály borította. Ebben az
évben tért át a bözödújfalui közösség, a 16. század zsidózóinak utolsó maradéka
a zsidó hitre.[2]
Az eset nagy nyilvánosságot kapott, s miközben a közvélemény a jelen nagy
botrányán rágódott, a történettudomány figyelme a szombatosok múltja felé
fordult. Sorra kerültek elő a szombatos költészet és vallás kéziratos emlékei,[3]
és ezzel párhuzamosan a levéltári források feltárása is megindult. Utóbbi
munkálatokban főleg a protestáns egyháztörténészeknek volt nagy szerepük, ám a
téma első nagy összefoglalása mégis egy pesti rabbi, Kohn Sámuel tollából
született meg, 1889-ben. A zsidó emancipáció szellemében fogalmazó szerző a
szombatos kérdéskör irodalomtörténeti és teológiai vonatkozásai mellett a
felekezet történelmét, ezen belül a dési per történetét is alaposan körüljárta.
A 19. század második felének pozitivista lendületét hosszú hallgatás követte.
Az első világháború utáni szakirodalom szinte kizárólag a korábbi
forráskiadásokra és munkákra támaszkodott. A kínos tudománytörténeti csendet
Dán Róbert törte meg 1987-ben. Ekkor látott napvilágot az erdélyi
szombatosokról és Péchi Simonról írt máig alapvető munkája, amely kiemelt
helyen foglalkozik a zsidózó szekta I. Rákóczi György alatti üldöztetésével. A
korán elhunyt történész nem csak a szemléletben hozott újat, de számos addig
ismeretlen, vagy félreismert forrást is közkinccsé tett. Dán Róbert nagyszerű
könyvét olvasva bizonyára sokakban felmerül a kérdés, hogy lehet-e még
egyáltalán újat mondani a székely szombatosok történetéről. Meggyőződésem, hogy
lehet. Bizonnyal akadnak még fel nem tárt források, ám nem kell addig várnunk,
míg előkerülnek. Újszerű kérdésfelvetés is vezethet minket újabb eredményekre.
Az én történészi kísérletem hátterében mégsem újszerű gondolatok állnak. Nagyon
is ósdiak, már a múlt előtti század unitárius egyháztörténeteiben feltűnnek,
igaz kissé elfogult tálalásban. A kérdések tulajdonképpen a szombatosság
gyökereit is érintik: Milyen eszmei és valós viszonyban volt egymással az
unitárius egyház és a zsidózók szektája? Milyen szerepe volt a dési pernek, és
a többi 17. századi erdélyi szombatos üldözésnek az unitárius felekezet
visszaszorulásában, a református egyház előretörésében? Milyen célkitűzés állt
I. Rákóczi György intézkedéseinek hátterében? Vizsgálódásom tárgya tehát egy
bonyolult, az unitárius- és református egyházat, a zsidózókat, a fejedelmet, és
a kor erdélyi elitjét, valamint a kül- és belpolitikát magába foglaló
problémakör, amelynek legjellegzetesebb megnyilvánulása, kulcsfontosságú
láncszeme maga a dési per. A dési események helyes értelmezéséhez azonban az
előzményeket is ismernünk kell. A következő oldalakon tehát megkísérlem
bemutatni a zsidózók és a bevett felekezetek első konfliktusait. A
dési per történeti előzményei A történet igazi kezdetét
az 1560-as évekre helyezhetjük, amikor Erdély az Európa-szerte üldözött
antitrinitáriusok legnagyobb menedékévé vált. A hittételeit tekintve tarkabarka
csoport János Zsigmond hathatós támogatásával hamarosan egyházat alapított,
bevett felekezetté vált. Gyakran szokás úgy emlegetni az 1568. évi tordai
országgyűlés prédikátorválasztásra vonatkozó határozatát, mint a vallási
türelemnek a 16. században páratlan dokumentumát. Ez a felfogás azonban téves,
hiszen a tordai határozat elsősorban a fejedelem által favorizált unitarizmus
terjeszkedést szolgálta, és nem annyira a kor szellemétől idegen, elvont
vallási türelmet, amelyet csak néhány radikális antitrinitárius vallott. Míg
János Zsigmond tovább erősítgette az unitárius egyház alapjait, szépen lassan
lezárult az út a további hitújítások előtt. Az 1570 elejére összehívott
marosvásárhelyi országgyűlés hozta az első határozatot a vallási innovatio
ellen, és ezt még a 70-es évek folyamán számos hasonló erősítette meg.[4] A
katolikus Báthory Kristóf alatt, a jezsuiták offenzívája idején, 1579-ben, a
tiltó szót már tett is követte. A fejedelem parancsára fogságra vetették az
unitáriusok nagy tekintélynek örvendő superintendensét,
Dávid Ferencet.[5] A
célpont nem csak a püspök volt, hanem a nevével fémjelzett erős unitárius
irányzat, a non adorantizmus, amely
nem átallotta elvetni Krisztus isteni tiszteletét. A non adorantizmustól[6]
pedig már csak egy lépésre volt a szombatosság. Az Erdélyben éppen ekkoriban
feltűnő felekezet sorsát mintegy előrevetítette Dávid bukása. Üldözői között
ott lesz az erőszakkal konszolidált unitárius felekezet is, amely a szombatosok
elleni rendszertelen fellépésével saját magáról igyekszik majd elfordítani az innovatio veszedelmes vádját. A
zsidózók erdélyi feltűnése sokat vitatott, meglehetősen homályos kérdés. A ma
általánosan elfogadott, Dán Róbert által megfogalmazott nézet szerint a
zsidózók szektája nem hazai találmány, hanem egyes nyugati radikális
antitrinitáriusok, főleg Matthias Vehe-Glirius tevékenységének és gondolatainak
köszönheti létét.[7]
Elterjesztésében pedig valószínűleg nem csak a sokat emlegetett Eössi Andrásnak
volt nagy szerepe, hanem több, radikális vallási nézeteket megfogalmazó főuri
körnek, így például a gerendistáknak.[8] A
szombatosok társadalmi és teológiai tagoltsága, nézeteik fejlődése már olyan
bonyolult kérdés, amelyet ezúttal nem is próbálok bemutatni. A szombatosok tanai a vallási
újítások tiltása ellenére is erősen terjedtek, és mikor az elődeinél jóval
türelmetlenebb Báthory Zsigmond 1595-ben megújíttatta az innovatiók ellen
hozott törvényt,[9] ennek éle a non adorantisták mellett[10] már a szombatosok ellen is irányult, ha nem
is említették őket név szerint. Az intézkedés nem csak kis, elszigetelt
székelyföldi illetve kolozsvári csoportokat érintett, a szekta Marosvásárhely
legtekintélyesebb polgárcsaládjaiban is hívekre talált. Nem csodálkozhatunk
azon, hogy éppen egy gazdag és tekintélyes marosvásárhelyi szombatos, Borsos
Tamás mentette meg számunkra a törvény nyomán meginduló üldözés emlékét: „…végzének articulust az szegény
sabbatariusok ellen, hogy persequalják őket. Azkinek persecutióját Mindszenti
Benedek, ki akkor udvarhelyi főkapitán vala, el is kezdé Udvarhelyszékben és
Marosszékben, de az isten nem bocsátá őtet abban elő, hogy azoknak vérében
kedve teljék…”[11] A főkapitányt Báthory Zsigmond havasalföldi
hadjárata azonban megakadályozta tervei végrehajtásában. A szombatosok nem
bíztak a fejedelem győzelmében, és a történtek után nem is igen várták. Egy kis
marosvásárhelyi csoport,[12] afféle amatőr összeesküvők levelet írtak a
budai pasának, mely nem felajánlkozás volt, hanem csupán néhány disznóhúst nem
fogyasztó egyistenhívő levele, egy másik, disznóhúst szintén nem kedvelő
egyistenhívőhöz, védelemért könyörögve a remélt török győzelem esetére. A
levél, ahogyan ez a hasonló históriákban történni szokott, a fejedelem kezére
került.[13] Az összesküvőknek, köztük Borsos Tamásnak a
körülményekhez képest nagy szerencséje volt, megúszták egyévi várfogsággal.[14] Az események krónikása nem más, mint az ezúttal
igen szűkszavú, mondhatni néma Borsos Tamás unokaöccse Nagy Szabó Ferenc.
Ugyancsak ő örökíti meg a vásárhelyi tanács Mihály vajda által is támogatott,
szombatosok elleni akcióját 1600-ban, amely azonban kimerült a zsidózó vezér
Szabó Gáspár megintésében, és könyveinek elégetésében. A századforduló utáni
zavaros években nem annyira a vallásgyakorlás, mint inkább ez emberi élet volt
veszélyben, így a szombatosság akadálytalanul terjeszkedhetett. 1606 tavaszán
találkozunk legközelebb a megerősödött zsidózókkal, akik nyílt fellépésükkel,
gyűléseikkel magukra vonják az udvarhelyi reformátusok haragját.
I. Rákóczi Zsigmond, a kálvinista gubernátor rendelete csupán
gyülekezésüket tiltja meg.[15] Az utasítás szövege alapján úgy tűnik, hogy
„az arianusok és a sabbatariusok”
közösen léptek fel.[16] Itt találkozunk először az unitáriusok és a
zsidózók összemosásával, amely talán nem is teljesen indokolatlan, hiszen nem
volt mindig egyértelmű egy-egy prédikátor vallási hovatartozása, és az üldözött
szombatosok nagyon gyakran az unitárius egyház kebelén húzták meg magukat.
Valószínűleg Rákóczi Zsigmond fellépésének és szemléletének lesz következménye,
hogy az unitáriusok 1606. júliusában a kolozsvári zsinaton szigorúan
elhatárolódnak a zsidózók szektájától,[17] és a velük való mindennemű közösséget
megtagadják.[18] A rosszhírű Báthori Gábor, a
Rákóczi Zsigmondot eltessékelő fejedelem elődjéhez hasonlóan sem az
unitáriusokat, sem a szombatosokat nem állhatta. Ezt bizonyítja az
színunitárius kolozsvári tanács valószínűleg 1608–1609-ben írt levele, amelyben
a szombatosság vádját próbálják elhárítani, és tiltakoznak a fejedelem iskola-
és templomfoglalási terve ellen.[19] A terv egy későbbi, már Bethlen Gáborhoz
intézett kérelem tanúsága szerint meg is valósult: Báthori a kálvinistáknak adta
a romos óvárosi templomot, és az
unitáriusok jónéhány kolozsvári épületét.[20] Az 1610 tavaszán tartott besztercei
országgyűlés hatodik törvénycikke kifejezetten a „sidó hitet és sidó ritusokat” tartók ellen irányul.[21] Borsos Tamás a rendelkezés hátterében a
fejedelem tanácsadóinak, Imrefi Jánosnak, és Foktői Máté református lelkésznek
praktikálását látja.[22] A szombatosokat ugyan nem említi, csak az
egyistenhívőket, és a pápásokat, de világos, hogy az előbbi csoportba a
szombatosokat is beleérti. Megint együtt szerepelnek tehát az arianusok és a sabbatariusok, ezúttal egy szombatos naplójában. Maga az 1610-es
törvény a hatalom számára nem szimpatikus
non adorantizmus ellen is fellép, akiket „káromlásokat szóló papok” címszó
alatt emleget.[23] A határozat hatályáról és alkalmazásáról, a
beígért törvény elé citálásról sajnos semmi bizonyosat nem tudunk.[24] Az 1613-ban Bethlen Gábort, a
kálvinizmus elkötelezett hívét választották erdélyi fejedelemmé. Udvari
történetírói is kiemelik, hogy elsősorban a református egyházat, az „igaz
keresztyén hitet” támogatta a többi protestáns felekezet, különösen is az
unitáriusok rovására[25]. Törekvései során soha nem lépte át a
politikai ésszerűség határát, olykor alkukra kényszerült, ám szívós munkával mégis
sikerült elérnie, hogy a református felekezet minden addiginál közelebb
kerüljön az államegyházi státuszhoz. Abszolutisztikus elemeket sem nélkülöző
uralkodása alatt újabb országgyűlési határozatok születtek a szombatosok ellen,
és ezzel párhuzamosan, illetve ezt megelőzően az unitárius egyház fejedelmi
ellenőrzése is szigorodott.[26] 1618. augusztus 29-én a
fejedelem személyes jelenlétében zajlott Geleji Katona Istvánnak, a
gyulafehérvári református schola
rektorának és Csanádi Pálnak, a kolozsvári unitárius iskola igazgatójának
vitája a gyulafehérvári piaci kistemplomban. A disputa célja református részről az volt, hogy az unitáriusok
fejére olvassák a vádat: eltávolodtak a János Zsigmond korabeli hitvallástól és
az 1579-es Consensus ministrorum
alapelveitől.[27] Csanádi Pál a vita hevében egyenesen deus factitiusnak (tett istennek)
nevezte Krisztust[28], és ez azt bizonyítja, hogy a vád nem volt
teljesen alaptalan, a non adorantizmus
ismét felütötte fejét. A hitvita és annak folyományai[29] erősen rányomták bélyegüket az 1618 őszén
Gyulafehérvárt tartott országgyűlésre is, amelyen határozat született a vallási
innovatiók „úgymint az judaizmus, és ahoz hasonló káromlások” ellen,[30] és olyan hangok is megszólaltak, amelyek az
unitáriusokkal szembeni fellépést sürgették[31]. A támadások hátterében valószínűleg a
református egyház, és nagyhatalmú püspöke, Keserűi Dajka János[32] állt. A fejedelemmel igen szoros kapcsolatot
kiépítő superintendens még azt is el
tudta érni, hogy ő elnököljön az országgyűlést közvetlenül követő erdőszentgyörgyi
unitárius (!) zsinaton.[33] A zsinat határozatai nem maradtak ránk,
annyit azonban tudunk, hogy az unitáriusok megint elhatárolódtak a
szombatosokról, s bizonnyal rendelkeztek az unitárius egyház belső
„megtisztításáról”, amely nagyszerű ürüggyel szolgálhatott a későbbiekben a
reformátusok beavatkozására. Keserűi Dajka János azt is kieszközölte a
fejedelemtől, hogy a háromszéki reformátusok és unitáriusok 1614-es unióját
érvénytelenítve az itteni unitárius gyülekezeteket a református püspök fennhatósága
alá rendelje.[34] A rendelkezés az önálló erdélyi fejedelemség
egész léte alatt érvényben maradt. Háromszék kérdése ezután sok feszültség
forrása lett a sohasem rózsás kálvinista-unitárius kapcsolatokban[35]. 1622 őszén a besztercei
országgyűlés megerősítette a szombatosok elleni korábban hozott intézkedéseket,[36] azonban a korábbihoz hasonlóan ez a
törvénycikk sem került végrehajtásra. Bethlen Gábornak a szombatosokkal
szembeni magatartása mindig igen ellentmondásos volt, hiszen míg őket, a lelki
zsidókat üldözte, addig az „igazi” zsidóknak 1623-ban kiváltságokat adott.[37] Ráadásul 1621-ig kancellárja a szombatosok
későbbi vezére, az Eössi-örökös[38] Péchi Simon volt,[39] Más kérdés, hogy milyen és mennyire ismert
volt Péchi, és a törökkel folytatott diplomáciában nélkülözhetetlen szombatosok
(Borsos Tamás, Mikó Ferenc[40] stb.) hite. Talán ezeknek a befolyásos
főuraknak is szerepük volt abban, hogy a bevett felekezetek által
kikényszerített intézkedéseknek nem lett foganatja, hasonlóan ahhoz, ahogy a
homoródszentpáli Kornisok gátat jelentettek az unitáriusok elleni fellépésben.[41]Mielőtt áttérnénk I. Rákóczi György
egyházpolitikájának bemutatására, alaposan szemügyre kell vennünk az 1618-as és
1622-es törvénycikkeket, mert ezek határozzák meg a szombatosokkal szembeni későbbi
intézkedések elvi alapját, retorikáját, és módszereit. Az 1618 őszi kolozsvári
országgyűlés első törvénycikke szóról szóra a fejedelmi előterjesztést követte[42], és minden addiginál nagyobb terjedelemben
taglalta a szombatosok ügyét. A következő új vonásokat fedezhetjük fel benne:
1. Az országgyűlés törvénycikkei között deklaráltan az első helyet foglalja el.
2. Bibliai alapon magyarázza a vallási tévelygések elleni fellépés
szükségességét. – A fejedelem Isten kegyéből emeltetik székébe, ezért hálából lelkesen
Neki kell szolgálnia.[43] Ha Isten igaz tiszteletét és törvényét nem
oltalmazza, nem csak maga, hanem népe is bűnhődik. 3. Szó esik a zsidózók
számbeli erősödéséről.[44] 4. Az üldözendők között külön megemlíti az autorokat, promotorokat és fautorokat,
tehát a szombatos szekta vallási és világi vezetőit. Ha végignézzük ezeket az
újdonságokat, ráébredünk, hogy korábban tulajdonképpen csak a fellépés
szükségességét, az áttérés megtagadása esetén életbe lépő törvénybe idézést, és
a büntetés tényét állapították meg. A cselekvés kereteit az 1618-as törvénycikk
alkotta meg, amelyet az 1622-es rendelet retorikájában és a leírt ügymenet
tekintetében hűen követett, csak az áttérésre adott rövidebb, nyolcnapos
határidőt a judaismust még mindig
imitálóknak[47]. A „bibliás őrálló” fejedelem Az 1630-ban trónra került I. Rákóczi György, a „bibliás őrálló fejedelem”[48]
elődjénél is szorgalmatosabban fáradozott a református egyház megerősítésén,[49]
és azt még csodálója, Nagy László is kénytelen elismerni, hogy az
unitáriusokkal szemben fokozottan türelmetlen magatartást tanúsított.[50]
Mint más dolgokban, úgy ebben a tekintetben sem volt újító, csupán Bethlen
politikájának folytatója, és kiteljesítője. Rákóczi azonban nem csak
megerősítette a szombatosok ellen hozott törvénycikkeket, hanem azokat végre is
hajtotta, a régi jól bevált zsidózó-kártyát pedig újfent felhasználta az
„elvetemült” szentháromságtagadók visszaszorításában. Az igen vallásos fejedelemre
egész uralkodása alatt nagy eszmei és politikai befolyást gyakorolt a
református egyház. Rákóczi lépéseinek hátterében sokszor egészen nyilvánvalóan
egy-egy prédikátor, vagy a református püspök véleménye állt. Az erdélyi orthodoxus status már 1631-ben kérelmet
nyújtott be Rákóczihoz, hogy vessen gátat a szombatosok terjeszkedésének,[51]
és nevén nevezi a zsidózó térítés főkolomposát, a visszavonult Péchi Simont is,
aki szenterzsébeti iskolájában szemtelen magabiztossággal népszerűsíti tanait.
A kérelem ugyan szerényen csak a terjeszkedés meggátolását kívánja, ám
megfogalmazói ennyivel nyilván nem elégedtek volna meg: Radikális fellépést
vártak a fejedelemtől. Mikor 1633-ben Rákóczi udvari papját, Geleji Katona
Istvánt választották erdélyi református püspökké,[52] az
egyház és a fejedelem viszonya még szorosabbá vált. A vasszigorú, ultraortodox
Geleji Katona István személyében az unitáriusok és a szombatosok kérlelhetetlen
ellensége került pozícióba, aki Milotai Nyilas István (néhai tiszántúli püspök)
özvegyével együtt mintha annak célkitűzéseit is átvette volna. Geleji ott
folytatta, ahol elődje abbahagyta. 1641-ben írt Titkok Titka című munkájának előszavában büszkén emlékezik meg a
szombatosok elleni küzdelemben betöltött szerepéről,[53]
és ugyanitt azzal a régen halott Enyedi Györggyel vitázik, akinek könyve
Milotait is támadásra ingerelte. Az 1638-ban kiadott Praeconium Evangelicumban pedig valószínűleg elődje nyomán nevezi
az unitárius hitet Samosatanianak.[54]
A szombatosok feletti győzelem nagy örömében sem feledkezik meg arról, hogy
léteznek még Erdélyben a református hitet el nem fogadó felekezetek, a másik
három bevett vallás, amelyek ellen – legalábbis elméletben – az érvek és
következtetések erejével szándékozik harcolni.[55]
Nem lehet kétséges, hogy az
1635-ös országgyűlés szombatosok ellen hozott határozata[56]
is jelentős részben a türelmetlen püspök javaslatára született meg. A fejedelmi
előterjesztést sajnos nem ismerjük, de a megszavazott törvény számos
tekintetben hűen követi Bethlen Gábor 1618-as törvénycikkelyét: Ez is első
helyen szerepel a határozatok között, azonos a perbe idézés módja, és megint
karácsony a megtérésre adott végső határidő. Új elemként szerepel, hogy a
törvény az unitárius püspököt is berendeli „valahány papokkal” a leendő
tárgyalásra, és ez nem a vádlottak iránti méltányosság jele, hanem a Consensus Ministrorumhoz nyilvánvalóan
nem ragaszkodó unitárius felekezet elleni támadás. A Samosatania tévelygő híveinek magukat kell majd védeniük a perben,
és nem a zsidózókat. Bethlen István mozgolódása
1635 végén már annyira közvetlen fenyegetést jelentett,[57]
hogy a fejedelemnek nem volt alkalma végrehajtani a fáradságos szervező
munkával járó intézkedéseket. A tekintélyes erőt képviselő zsidózókat nem
akarta fellépésével a lázadó főúr mellé állítani. A karácsonyi határidő letelt
úgy, hogy alig néhányan tértek át, és azoknak sem bántódása, akik kitartottak
hitük mellett. Ám 1637-ben, mikor a viharfelhők már elvonultak, és trónusa
minden addiginál szilárdabban állt, Rákóczi elszánta magát a cselekvésre.
Világos volt ez Péchi Simon, a szombatosok szellemi vezére, és legnagyobb támogatója
számára is, aki sebtiben vejeire iratta át minden birtokát, remélve hogy ezzel
legalább jószágát megmentheti a fejedelem mohóságától.[58]
Bár ezután névleg csak haszonélvezője volt birtokainak, ügyes jogászi csűréssel
olyan biztosítékokat is beépített a megállapodásba, amelyek révén bármikor újra
teljes jogú tulajdonossá válhatott. – abban az esetben, ha a fejedelem mégis
megkímélni. Ám Rákóczi ezúttal már nem kímélte meg sem a szombatosokat, sem a
tekintélyes birtokokkal rendelkező súlyos beteg Péchi Simont. A nagy
perek
A szombatosok perét Rákóczi György az unitáriusok
megregulázásával akarta összekötni, ahogy ezt az 1635-ös határozatban már
világosan ki is nyilvánította. Két legyet egy csapásra – ez lehetett volna a
mottó. A fejedelem beavatkozásra az unitárius egyház belviszálya szolgáltatott
kiváló ürügyet. Ravius (Szőrös) Mátyás, a kolozsvári szászok felforgató és
innovator hírében álló[59]
volt prédikátora, bevádolta a fejedelemnél vetélytársát, Beke Dánielt, az 1636
végén megválasztott unitárius püspököt.[60]
Állítása szerint Beke és hívei eltértek az 1579-ben lefektetett hitelvektől.
Rákóczi nem szalasztotta el a tálcán kínált lehetőséget, Beke Dánielt zsinat
megtartására kötelezte, és felszólította, hogy az ezen a zsinaton elfogadott
hitvallást terjessze majd be az 1638. április 23-án esedékes gyulafehérvári országgyűlésre
A püspök 1637. júliusában össze is hívta az unitárius zsinatot Torda városába.
A résztvevők úgy határoztak, hogy Enyedi György egyik művét fogják bemutatni
hitvallásukként, talán éppen azt az Explicationes
Locorumot, amely ellen a fejedelem lelkiismerete, Geleji olyan durva
hangnemben ágált. Nem csodálkozhatunk hát, hogy miután a zsinat átköltözött
Kolozsvárra, állásfoglalásukat megváltoztatták, és inkább egy az 1579-es
hitvallásra támaszkodó iratot nyújtottak be.[61] Közben megindultak a
szombatosok elleni per előkészületei. Angyalosi János özvegyét (akinek sógora,
Angyalosi István, Péchi veje volt) és fiát már 1638 elején a szombatosság
vádjával idézték valamilyen előzetes vizsgálóbizottság elé. A betegeskedő
özvegyassszony levélben, fia pedig személyesen kért kegyelmet a fejedelemtől.
Rákóczi nem gyakorolt kegyet, a kérelem hátára a következő spártai tömörségű
mondatot véste: „A törvénhez tartsák
magokat.”[62]
A dési perek gördülékenysége arra utal, hogy nem ez volt az egyetlen korai
vizsgálat . Az 1638. április 23-án
megnyíló gyulafehérvári országgyűlés[63]
még nem bocsátkozott a szombatosok és unitáriusok ügyének tárgyalásába, hanem
azt a július 1-jére összehívott dési gyűlés hatáskörébe utalta, ám erre a
gyakran terminus névvel is illetett
rendhagyó törvénylátó gyűlésre,[64]
amely a törvényszövegben conventusként
szerepel, már nem volt hivatalos a tavaszi országgyűlés minden tagja, csak egy
kis bizottság: Néhány kiválasztott, és az unitáriusokon kívüli három bevett
vallásból tizenhét-tizenhét delegátus.[65]
Az áprilisi országgyűlés a fejedelmi előterjesztésnek megfelelően úgy
határozott, hogy mindazokat a zsidózókat akik 1635 karácsonyáig nem tértek át a
bevett felekezetek valamelyikére, a fiscalis
director (kincstári jogügyigazgató) idézze a dési gyűlés elébe A fejedelem
egyúttal a kolozsvári reformátusok térnyeréséről is gondoskodott, hatalmi
szóval kényszerítette az unitárius város vezetőségét, hogy mind a kis-, mind a
nagytanácsban biztosítsanak képviseletet a református kisebbségnek, sőt bírót
is minden negyedik évben közülük válasszanak.[66]
Rákóczi György, a rendek
választási feltételeinek eleget téve,[67]
igyekezett a törvény adta kereteken belül mozogni, amely – mint fent is
láthattuk – egyáltalán nem zárta ki a megfélemlítés és a manipuláció
alkalmazását. Ugyanakkor a méltányosság látszatára is ügyelt: A már májusban
összeült bizottság fontos tagját, az egész vizsgálat karmesterét, Pókai Sárosi
Jánost a későbbi unitárius krónikák egyházuk nagy pártfogójaként emlegetik.[68]
A főúr a szombatosok ügyében nyilván egyetértett a fejedelemmel, ám az igen
homályos hogy Rákóczi milyen módon vette rá a saját felekezetével szembeni
fellépésre. A dési bizottság keze alatt
égett a munka. A júliusi gyűlés csak akkor teljesíthette küldetését, ha addig
minden, az előzetes vizsgálatok során felkutatott szombatoshoz eljutattja az
idézést. Május 23-án jegyzékbe foglalták a Kolozsváron elkobzott, és a
gyulafehérvári káptalan levéltárában elhelyezett zsidózó és eretnek műveket.[69]
Ezek között nem csak szombatos kéziratok voltak, és nem csak a radikális
antitrinitáriusok (Glirius, Sommer, Palaelogus) és non adorantisták könyvei, hanem például Fausto Socininak Dávid
ellen írott vitairata is. A fejedelem és a nyeregbe került református egyház
semmilyen Krisztus lényegéről folytatott vitát nem tűrt meg. Tulajdonképpen
akár az összes 1579 előtt kiadott unitárius munka a tiltott könyvek listájára
kerülhetett volna.[70]
Május 26-án Kolozsváron, két nappal később Marosvásárhelyen kezdődtek el a
kihallgatások.[71]
Utóbbi városba Nagyernyéről és Szentkirályról is hívtak be tanúkat.[72]
Akik ellen terhelő vallomások születtek, azokat július elsejére Dés városába
idézték, így járt például a két nagyhírű vásárhelyi família, a Szabó és Borsos
család jónéhány tagja.[73]
A vizsgálatok az említett két városon kívül egész Udvarhely- és Marosszékre, a
szombatosok teljes törzsterületére kiterjedtek. A Kohn Sámuel által 15-20.000
fősre becsült szombatos szekta jelentős hányada,[74]
Szalárdi szerint akár több ezer ember is,[75]
idézőlevelet kapott. Az érintettek között volt Péchi szinte teljes rokonsága,
és számos gazdag székelyföldi főúr. A védekezés egyik útja azonnali megtérés
volt, ehhez azonban a vizsgálóbiztosok engedékenysége is szükségeltetett.
Akinek lehetősége volt rá, ügyvédet fogadott,[76]
mint Angyalosi Jánosné Szigethi Erzsébet, vagy sürgősen megkeresztelkedett,
mint a szintén Péchi-rokon Kornis Borbála. Akad olyan kútfő, aki a nyári
események során már nem is idézésekről, hanem elfogatásokról beszél.[77]
Ha ez igaz, akkor inkább a szegénynépet érinthette, és nem a szekta gazdag
polgári és főúri híveit, akiknek esetében Rákóczi vigyázott a törvényesség
látszatára.. Georg Kraus sommásan így
emlékezik meg a dési gyűlésről: „Júliusban
Désen országgyűlést tartottak, ahová sok előkelő egyházi és világi rendű férfi
gyűlt össze. Megvitatták és megbeszélték a hittel kapcsolatos cikkelyt, majd
ítéletet hoztak a fogságra vetett szombatosok ügyében.”[78]
Tudósítása az esmények sorrendjét tekintve helytálló. Először ugyanis valóban
az unitáriusok ügyét tárgyalták meg, az első hét napon ők foglalták el a
vádlottak padját.[79]
Bár Geleji Katona István, az ortodox református anyaszentegyház gyengélkedő
bajnoka nem lehetett jelen,[80]
de Rákóczi személyes jelenléte nélküle is biztosította a református érdekek
érvényesítését. A fejedelem Medgyesi Pálnak, udvari papjának[81]
írt, június 30-i keltezésű levelében nagyon egyértelműen fogalmaz az
unitáriusokkal kapcsolatban: „Ezen a
terminuson de vera religone unitarii sint vel non, nem leszen semmi disputatio,
hanem csak azt keressük ki, kicsodák azok a szombatosok, kik az recepta
religióból exorbitattanak az judaizmusra mert csak azok a recepta unitariusok,
kik az Jézus Christust invocálják, adorálják, mint Istent.”[82]
Tehát Rákóczi elvben egyenlőségjelet tesz a szombatosok és a non adorantisták közé. Az unitárius
egyházat a Consensus Ministrorum
kényszervágányára akarja visszatéríteni: „1579
az mint Dávid Ferencet condemnálták volt, azok mind megvadnak nekünk, s csak
arra a rámára fogjuk most vonni őköt.” – írja a fejedelem. A „rámára vonás”
persze nem ment könnyen. A július 3-i ülésen, amikor Beke Dániel benyújtotta
hitvallását, Ravius azt a vádat emelte, és valószínűleg jogosan, hogy az irat a
püspök addig hangoztatott nézeteivel teljesen ellentétes.[83]
Az ülés a vallatások beadásakor teljes zűrzavarba torkollott, a tárgyalásokat a
következő napra halasztották. Július 5- Az unitáriusok után a
szombatosok kerültek sorra. Akadhatott is elég dolga a fejedelmi jegyzőknek,
hiszen tömegével jöttek Désre a perbe idézett vagy elfogott szombatosok. Az
egyszerű emberek tárgyalásairól nem maradt ránk forrás. A vádlottak nagy
számára való tekintettel talán nagyobb csoportokban hoztak ítéletet perükben.
Ami pedig büntetésüket illeti, csak Szalárdira a conventus résztvevőjére támaszkodhatunk: „…akik azon sectán lenni tanáltattak vala, megbizonyosodván a
directornak actiója, kereseti, mindnyájan fejük, jószágok vesztésén maradtak
vala; a megszentenciázás után, az kamaraház előtt lévén egy szép öreg puszta
ház …, naponkint abba reggettetnek vala, míg annyira megszaporodnának, hogy a
várakba együvé is, máshová is, százon-, másfél százonkint jó gondviselés alatt
küldöztetnének, úgy, hogy Váradon, Székelyhídon, Jenőben, Déván, Fogarasban,
Szamosújvárban, Kővárban vasakat is alig győznének kovácsolni nékiek, és amíg
kik jó észre nem térnének, mindenütt a sok építések körül naponkint elég dolog
adatnék elejükbe.”[86]
Szalárdi beszámolója szerint a bevett vallások valamelyikére térőket reversalis
fejében hamarosan hazaeresztették Egy valamivel későbbi reversalis[87]
ismeretében azonban valószínű, hogy Rákóczi hűséges híve tudatosan torzít: ezek
ugyanis kifejezetten a református hit felvételére kötelezik a megfélemlített
szombatosokat A zsidózók térítéséhez Medgyesi Pál, a fejedelem udvari papja, a
mérsékelt puritánusok csillaga is hozzájárult harmincöt, Váradon megmentett
lélekkel.[88]
Szalárdi elmondása alapján úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben még a
jószágvesztést sem hajtották végre. A fővádlottaknak az
előzőekkel párhuzamosan, kisebb bizottságok előtt zajló pereiről már pontosabb
információkkal rendelkezünk. A dési gyűlés kiküldöttjei július 7-én Szenterzsébeten
megkezdték a Péchi Simon elleni tanúvallomások gyűjtését. A tárgyalásra
megidézett, ám betegsége miatt személyesen megjelenni nem tudó[89]
exkancellárról bebizonyosodott, hogy „az
szombatot üli meg, noha mindazonáltal is az jobbágyokkal nem dolgoztatott.
Disznóhúst és egyéb Mojses ceremóniáiban megtiltott eledeleket nem eszik,
húsvét innepében kovásztalan pogácsával él.”[90]
„Missziós” tevékenységéről is bőven szolgáltatott adatokat a harminchárom tanú,
de az is kiderült hogy a más hitűekkel szemben gyakran meglepő türelememel
viseltetett A vizsgálat lezárulta után kapott még három nap jelképes haladékot
a megjelenésre, vagy védőjének elküldésére, majd távollétében fő és
jószágvesztésre ítélték,[91]
akárcsak az összes férfi fővádlottat.[92]
A határidő leteltével elfogták, és Kővárra vitték. A Péchi esetében is
felhozott bizonyítékok alapján július 15-én bűnösnek találták Szabó István,
János, Gáspár, Vásárhelyi Dániel, Kállai János, Beke Katalin, és özvegy Géczy
Istvánné kolozsvári, Borsos István és Vallon Borbála marosvásárhelyi lakosokat,
valamint Péchi Simon három férjezett lányát és Keresztessi Pál özvegyét,
Kendeffy Zsófiát.[93]
A nőket Géczy Katalin kivételével csak jószágvesztéssel büntették – fejük
megváltása mellett, férjeik és gyermekeik tulajdonrészére nem kiterjedő
érvénnyel. Péchi lányait apjukhoz hasonlóan távollétükben ítélték el. Angyalosi
János özvegye és fia, Angyalosi István. Péchi Margit, az exkancellár ekkor még
hajadon legkisebb leánya, Orbán Ferenc udvarhelyi aljegyző,[94]
Maróthi György,[95]
Székely Mózes egykori cinkosa, és Szentmiklósy Mihály[96],
Péchi Simon udvari papja sem kerülhette el a sorsát, peranyaguk azonban sajnos
nem maradt fenn. A sok fő- és jószágvesztési döntés ellenére csak egyetlen
kivégzésről tudunk: a fejedelem halálra köveztette a nem is szombatos, hanem
unitárius Thoroczkai János kolozsvári ötvöst, aki Krisztusnak, visszatérése
esetére, nem átallott felajánlani egy kiadós kapálást saját szőlejében.[97]
Egy Csipár nevű istenkáromló, tehát szintén unitárius, kolozsvári tanácsos
büntetése pedig hatvan bitófa alatt mért botütés lett.[98]
Ha a bevett vallások valamelyikére való áttérés fejében a bizottság
eleresztette is a fővádlottakat, ám a jószágok elkobzását minden esetben
végrehajtották. A fejedelmi eréllyel szemben Péchi furfangja sem használt,
fassiót kellett tennie, amiben maga és örökösei nevében minden birtokról
lemondott. A vejekkel kötött megállapodása ezzel érvénytelenné vált. „Eb haszna.” – írta a kiforgatott
örökös a reversalisra. A július 16-ig nem lezárt
néhány ügy további tárgyalása a novemberi besztercei terminusra maradt. Az őszi
ülés egyetlen számunkra ismert vádlottja Paczolai Péterné Kornis Borbála, Péchi
Simon sógorának, Kornis Ferencnek leánya. Ügyét érdemes közelebbről is
szemügyre vennünk,[99]
mert a bonyolult perfolyamat jól szemlélteti a törvényszék módszereit, és
egyben a védekezés lehetséges módozatait is. Kornis Borbála ügyvédek
alkalmazásával a lehetőségek végső határáig el tudta nyújtani az eljárást, ám a
pert mégsem nyerhette meg. A néhai udvarhelyszéki
főkirálybíró örökösnője a fejedelem június 17-én kelt rendelete alapján már
július 1-re idézést kapott. Július 5–6-án Désen hallgatták ki a
Kornis-birtokokról behívott első tanúkat.[100]
Elmondásuk alapján Borbálát anyja, Bornemissza Judit térítette a szombatos
hitre. Nem egy tanú határozottan állította, hogy a gyermek apja, az unitárius
Kornis Ferenc a perpatvartól tartva csak titokban merte megkereszteltetni a
gyermeket. A fű alatt végrehajtott keresztelés mégis a gyermekágyas asszony
fülébe jutott: „Hogy megtudta felesége,
igen búsult és haragudott érette, egy fogoly madarat vitetett volt Kornis
Ferenc uram az beteg feleségének, hogy egyék, vissza küldötte, az urának azt
izente, hogy egye meg, ha megványoltatta a gyereket.”[101]
Kornis Ferenc korai halála révén Borbála anyja befolyása került, ám a döntő
többség állította, hogy házassága illetve anyja halála után felhagyott a
szombatos szertartásokkal. Akadt olyan is, aki azt bizonygatta, hogy úrnője
mindig az unitárius templomba járt. Szentmiklósi Máté, szentgyörgyi unitárius
lelkész ezzel szemben csak annyit állított, hogy az ő prédikációit mindig
rendesen látogatta. Paczolay Péterné a vádlott szintén beidézett férje úgy
emlékezett, hogy 1635-ben a súlyos beteg Kornis Borbála még úrvacsorát is vett.
Barcsay Zsigmondtól pedig arról értesülünk, hogy ő és felesége voltak Kornis
Borbála keresztszülei a Szentbenedeken megtartott alkalmi keresztelőn.[102]
Sajnos nem tudjuk, hogy pontosan milyen kérdéseket tett fel a bizottság, ám a
válaszok általában nem igazolták a vádat. Kiderült, hogy Kornis Borbálát kétszer
is megkeresztelték, ráadásul az utóbbi években, ahol éppen tartózkodott,
tisztességesen eljárt vasárnaponként templomba, és a főtt disznóhússal is
megbarátkozott. Ha szombatos maradt az asszony, ha nem, nagyon ügyesen
rejtegette hitét. A nem egészen pártatlan bizottságot azonban nem a
bizonyítékok összessége érdekelte, a vizsgálatot vezető jegyzőknek elég volt
egy-két terhelő vallomás. Július 7-én
Erdőszentgyörgyön folytattak vizsgálatot a biztosok – a fentiekhez hasonló
eredménnyel. Az augusztus 10-i szentbenedeki kihallgatásokat talán a vádlott
valamelyik ügyvédje eszközölte ki. Csak három tanú került a bizottság elé,
környékbeli unitárius lelkészek. Egyikük, Szentmihályfalvi István szentbenedeki
prédikátor megerősítette Paczolai Péter vallomását: valóban kiszolgáltatta
Kornis Borbálának az úrvacsorát 1635-ben. Talán rokona a szentbenedeki
lelkésznek a torockói ecclesia szintén beidézett pásztora, Szentmihályfalvi
Mihály, akinek személyében megismerhetjük az 1638-as alkalmi keresztelés
végrehajtóját. Hiába tanúskodtak azonban az asszony mellett, egyházuk augusztus
11-én tartott dicsőszentmártoni zsinata Rákóczi haragjától remegve nem ismerte
el Kornis Borbálát unitáriusnak. Köntörfalazó állásfoglalásuk szerint
kereszténynek az minősül, aki hisz Jézus Krisztusban, és hitéről a keresztség
felvételével tanúbizonyságot is tesz.[103]
A kérdést csak általánosságokban tárgyalták, Kornis Borbálát nem védték meg. A
határozat szabad kezet adott a fejedelemnek: ha a keresztség tényét nem is, de
az őszinte hitet mindenképpen megkérdőjelezhette. Úgy tűnik, Kénosi Gál Ferenc
és Borbála más ügyvédei,[104]
még tettek egy utolsó kisérletet védencük megmentésére. Az október 23-i
kihallgatások tanúit talán a védő válogathatta meg, és a kérdéseket is ő
határozhatta meg. A kérdések pedig ezúttal a vádlott gyermekkorára és első
keresztelésére vonatkoztak. Az utolsó szalmaszál, amibe a védelem fogódzott az
anyai erőszak volt, és a titkos keresztelés, amely kétségkívül 1635 előtt
történt. Ezek és az utolsó, hasonló tárgyú novemberi vallomások cseppet sem
hatották meg a terminust. November
8-án Kornis Borbálát fő és jószágvesztésre ítélték. Fejét hatvanhat forinton
megválthatta, de javait elvesztette.[105] Az előbbi eljárást
áttekintve világossá válhat számunkra, hogy a per egyetlen vádlottjának sem
volt esélye felmentésre. Még a leggazdaggabbaknak sem, Péchi Simonnak, Kendeffi
Zsófiának, és Kornis Borbálának, akik pedig nem csak egy, hanem jónéhány procuratort alkalmaztak. Az ítélet –
átvitt értelemben – már az idézéskor készen állt. A gazdag szombatosoknak
ezúttal alkalma nyílott közelebbről is megismerni a kálvini predestináció
működését… A besztercei országgyűlésnek
Paczolai Péterné elítélése után már nem maradt sok elintéznivalója. November
9-én még térítvényt vettek a tizenhárom éves Péchi Margittól, a szenterzsébeti
remete legkisebb lányától,[106]
miszerint apja birtokaira nem tart igényt, és azt is előírták, hogy a
reversalist asszonykorában újra meg kell erősítenie. Nagyjából ezzel egyidőben
székely főuak egy csoportja, köztük Mindszenti Gábor, a kacellár egyetlen
büntetlenül maradt lányának, Erzsébetnek férje és Barcsai Zsigmond összesen
12.000 forint értékű kezességet vállat Péchi Simonért.[107]
A kezesség fejében a vádlott szabadon távozhatott és használatra visszakapta
szenterzsébeti birtokát 70 jobbággyal a maga és felesége haláláig. A
megállapodás feltételeket is szabott. Az egyik ilyen feltételből úgy tűnik,
hogy Péchi Simon a kezeslevél kiállításakor már áttért.[108]
A későbbi forrásokból az is kiderül, hogy reformátusnak. Ismerve a szegény
tömegek, és Péchi áttérését arra kell gondolnunk, hogy nemcsak a névtelen
tömegnek, de a fővádlottaknak sem volt választási lehetőségük a hit dolgában –
könnyen elképzelhető, hogy csak református lelkészt engedtek a közelükbe.
Észérvek is alátámaszthatták a szombatosok döntését, hiszen a továbbiakban a
fejedelem támogatott egyházában lelhették a legnagyobb biztonságot, és nem az
elnyomott unitáriusok közt, akik védőpajzsként ezúttal használhatatlannak
bizonyultak. Péchi Simon békés
nyugalomban töltötte utolsó éveit, Szenterzsébeten, régi kúriájában. Az időt
megmaradt birtokai igazgatásával, vagy éppen levélírással töltötte. Ezekben a
levelekben[109]
családján és a gazdaságon kívül semmi iránt nem mutat túlzott érdeklődést. Bár
Erdélyt nem hagyhatta el, és árgus szemekkel figyelték, nem zárták ki teljesen
a közéletből: bizonyíthatóan résztvett az 1640 április 24-i országgyűlésen. A reversalisban tett ígéretét megtartotta,
négy-öt évvel késöbb bekövetkezett haláláig[110]
a református hiten maradt,[111]
de ahogy Szalárdi bölcsen megjegyzi: „a
szíveket Isten őfelsége, ki azokat teremtette, egyedül láthatja, tudhatja.”[112]
A dési per hátterében rejlő okokAz előző részben vázlatosan áttekintettük a dési per menetét, most pedig azokat az okokat kell megvizsgálnunk, amelyek a szombatosok elleni fellépésre késztethették a fejedelmet. A szakirodalomban általában három motívumra vezetik vissza az Rákóczi-féle üldözést, mi is ezt a három motívumot, a politikát, a birtokszerzést, és a vallási meggyőződést igyekszünk a következő oldalakon szemügyre venni. Az első, és Dán Róbert által
is hangsúlyozott ok, hogy a fejedelem politikailag megbízhatatlannak tartotta a
szombatosokat. Ez vitathatatlan, világosan kiderül Péchi Simon reversalisának
második pontjából: „Sem titkon, sem
nyilván, szóval, írás, izenet és egyezés által nem praktikál senkivel
olyanokkal, s oly dolgokban magát nem társalkodtatja s elegyíti, melyért
derekas és helyes suspiciót is magára vonhatna vagy szerezhetne.” A
fejedelem nem felejtette még el a zsidózógyanús[113]
Székely Mózes és ténylegesen zsidózó társai 1633-as szökését, konstantinápolyi
praktikálását. 1635-ben egy portai informátorának levele arra figyelmezteti, hogy
a pártütő főúrnak vannak még Erdélyben üszögi, és itt név szerint Péchi Simont
gyanúsítja.[114]
Dán Róbert ezzel szemben egykorú források alapján a szenterzsébeti remete
ártatlansága mellett érvel. Gondolatmenete szerint Péchi nem lehetett áruló,
hiszen 1633 őszén Rákóczi éppen az exkancellárhoz igen közel álló Mikó Ferencet
küldte a Portára rendkívüli követként. Székely Mózessel csak a szombatosok
radikális politikai szárnya praktikálhatott, akik pedig vele együtt
Konstantinápolyban kötöttek ki. A második okot sem kell
sokáig keresnünk: jónéhány kútfő Rákóczi legfontosabb jellemvonásai között
említi a kapzsiságot. Kemény János erről így emlékezik meg: „az fejedelem mind igen keményen kezde bánni
az emberekkel, mind pedig felette gyanós, és különb-különb utakon, módokon való
hasznot kereső ember lévén …s egyszersmind könyörületlen is…”[115]
Georg Kraus szerint a Szebenre látogató fejedelem más erényei mellett
gazdagságával is eldicsekedett.[116]
Rákóczi György számára pedig a gazdagság elsősorban nagy és értékes birtokokat
jelentett.[117]
Tizennyolc éves uralkodása alatt több földet szerzett, mint bármelyik másik
erdélyi fejedelem, és gyakran szándékosan homályban hagyta a kérdést, hogy
ebből mi a fejedelmi, s mi a családi birtok.[118]
Birtokszerzése döntöen erőszakolt szerződéseken,[119]
és a hírhedt „nótázásokon” alapult, amelyeknek hosszú sora 1631-ben kezdődött
el Haller István perbe fogásával. Hivatalosan a szombatosokat is in nota infidelitatis – hűtlenség
vádjával ítélték el. Tanulságos lesz megnézni, hogy az 1638-as perek során
milyen birtokok kerültek a fejedelem kezére, és ezekkel mi történt a
későbbiekben A Péchi Simontól szerzett
birtokokat Makkai László kutatásai szerint Rákóczi György három uradalomra
osztotta szét.[120]
A már meglévő Örményeshez (ma: Mezőörményes) csatolta Viszolya, Köbölkút,
Paszmos egész falvakat, és Répafalva, Domb részjószágokat. Kóródszentmártont,
Kóród, Oláhudvarhely, Kisszőllős, Szénaverő, Fületelke, Solymos részbirtokokkal
és Martontelke faluval szintén Örményeshez csapta. Úzdiszentpéterből és néhány
töredékből (Tuson, Pagocsa) egy második uradalmat szervezett. Péchi
székelyföldi birtokai (Bözöd, {Bözöd}újfalu, Alsóboldogasszonyfalva, és
Keresztúrfalva részjószágok) az udvarhelyi jószághoz kerültek. Balázsfalva,
Péchi legértékesebb tulajdona, amelyet az exkancellár Bethlen Péterrel kötött
szerződése értelmében csak a másik fél örökös nélküli halála esetén kapott
volna meg, egyelöre még nem került a fejedelem tulajdonába.[121]
Ám a birtokok elkobzásával már a fejedelem javára szólt a megállapodás, és mikor
Bethlen Péter 1646-ban meghalt, Balázsfalva is Rákóczi György kezére jutott. Akadnak Péchi Simonnak olyan birtokai is, amelyekkel Makkai László felsorolásából kimaradtak, és nincsenek a használatra halálukig visszadott porciók (Sárd, Héjjasfalva, Magyarzsákod, Szentábrahám) között sem, ezek Magyar- és Oláhhidegkút, Oláhzsákod, Kőröspatak, Csicskefalva, Újszékely, Péterfalva, Szentpéter, Visa, Ecsellő (?), Zpin (?)[122] – többnyire valószínűleg falutöredékek. A visai jószág bizonyosan az örményes-kóródszentmártoni uradalomhoz került. A többi birtokot pedig elhelyezkedésük alapján szintén az említett mezőségi illetve székelyföldi uradalmak valamelyikéhez kellett, hogy csatolják, ám ezek megmaradt urbáriumaiban sajnos nem bukkan fel a nevük. Kornis Borbála lefoglalt birtokai lényegesek kisebb értéket képviseltek, mint az exkancellár elkobzott jószága: a homoródszentpáli kastélyt és birtokot, valamint Homoródszentpétert és Bágyot nem számítva a szombatos asszony csak néhányjobbágyos töredékeket bírt: Kisszőllős, Nádas, Fületelke, Újfalu, Szentandrás, Tancs, Rücs, Oláhszentgyörgy, Velkér, Pete, Ercse, Liget, Dobrád és Szászfülpös (?) falvakban.[123] Kendeffi Zsófia Hunyad megyében elvesztette Magyarbrettyét, s más jószágait.[124] A többi elítélt szombatos birtokairól nincs információnk. A fent ismertetett
zsidózó-birtokok sorsát szerencsére bizonyos mértékben követni is tudjuk.
Kornis Borbála jószágainak döntö többségét a fejedelem elöször az örményesi
uradalomhoz csatolta, majd szépen lassan szétosztogatta ezeket. Egy igen
jelentős részt, hat falutöredéket feleségének, Lorántffy Zsuzsannának juttatott.
Az adományozás ellen Kornis Margit (Borbála testvére) és férje Rhédey János
1640 májusában eredménytelenül tiltakozott. Egy falut, a Torda megyei Ligetet
vajdaszentiványi Bodoni István kapott meg 1643-ban. A tiltakozás most sem
maradt el: Rhédeyn és feleségén kívül már a Bornemissza- és Patócsi-rokonság is
fellépett a döntés ellen[125]
– ismét eredmény nélkül. A maradék birtokokon Rákóczi Zsigmond, a fejedelem
kisebbik fia, és Bethlen János osztozott, az utóbbi 1644 szeptemberében
megkapta a Homoródszentpált, Homoródszentpétert, és Bágyot, valamint
Városfalva, Tankafalva, Jánosfalva, Dállya, Muzsna, Lókod, Szentmárton,
Reczenye (?), Újfalu, Zetelaka porciókat és egy udvarhelyi házat.[126]
Az eladományozott birtokok többségét Kornis Margit végül visszaszerezte[127],
de nem donatio, hanem kiváltás útján. Péchi Simon birtokai közül Szenterzsébet
egész falut[128],
Szentábrahám, Magyarzsákod, Nagysolymos, Héjjasfalva, és Sárd részjószágokat a
fejedelem 1645 júliusában Kemény Jánosnak juttatta.[129]
Andrásfalvát és tartozékait 1644. március 24-én Gyulai Ferencnek, Péchi Margit
férjének adta.[130]
Kendeffi Zsófia birtokainak legalább egy részét fia 1649. december 10-én.
visszakapta.[131]
Orbán Ferenc, egykori udvarhelyszéki főjegyző az amnesztia elnyerésével, már
mint fejedelmi udvarmester, visszanyerte összes jószágát.[132] Bár mi csak az ingatlanokkal
foglalkozunk, de nem téveszthetjük szem elől, hogy a per után lefoglalt ingó
vagyon is nagy értéket képviselt: állatok, bútor, szerszám, edények stb.
mindezekkel (persze a pénzt kivéve) találkozhatunk az
örményes-kóródszentmártoni uradalom 1638-ból fennmaradt irataiban[133].
A politika és a haszon
vonulata után most szemügyre kell vennünk a a szombatosok elleni per harmadik,
és véleményem szerint legerősebb motívumát, a vallási meggyőződést avagy egyházpolitikát.
Miért lenne ez a legerősebb motívum? Bár az összeesküvés gyanúja már korábban
felmerült Péchi ellen, de Rákóczi mégsem fogatta le az első kétségek hatására,
az exkancellár még a borosjenői békét is aláírta.[134]
Ez a politikai szál másodlagos szerepére mutat. A perben elkobzott birtokok
pedig valóban komoly vonzerőt jelenthettek a fejedelem számára, ám messze nem
voltak akkora kiterjedésűek mint a Zólyomi Dávidtól,[135]
vagy a Bethlenektől szerzett jószágok.[136]
Mint láttuk, tekintélyes részüket később vissza is adta, vagy eladományozta.
Marad tehát a most sorra kerülő vallási motívum, amelynek súlyát megnöveli,
hogy ez a per egyetlen olyan vonulata, amely nem csak a szombatosokkal, de a
Désen velük együtt szereplő unitáriusokkal is összefüggésben van. A dési per az unitáriusok ellen is irányult.
Rákóczi György a zsidózókkal szembeni fellépést a számára megvetett felekezet
visszaszorítására használta fel. Szándékosan összemosta a non adorantizmust és a szombatosságot, hogy így beavatkozhasson az
unitárius egyház belügyeibe. A zsidózók sorsa egyben fígyelmeztetés is volt az
unitáriusok számára, hogy mire számíthatnak ha letérnek a fejedelem által
kijelölt keskeny útról. Rákóczi György az elődeitől, főleg Bethlen Gábortól
örökölt taktikát valósította meg, méghozzá minden addigi kísérletnél
sikeresebben. Tevékenységével, szándékainak megfelelően, a református
felekezetet erősítette, amely nem csak Udvarhely- és Marosszékben, de az
unitáriusok fellegvárában, Kolozsváron is komoly pozíciókat szerzett. Talán éppen
az Igaz hit terjesztése volt a fejedelem fő célkitűzése az unitáriusok és a
szombatosok elleni közös eljárásában, és ez részéről nem csak egyházpolitika
volt, hanem személyes meggyőződés.[137] A következményekEbben az epilógusnak is nevezhető utolsó részben röviden igyekszem bemutatni az 1638-as események, a dési per és complanatio távlati hatásait. Az unitáriusok székelyföldi visszaszorulása már 1638 végén megkezdődött, és 1639 elején a helyszíni vizsgálatokkal folytatódott. A legnagyobb szombatos központokba, Erdőszentgyörgyre, Kis- és Nagysolymosra, Bözödre, Bözödújfaluba, Hidegkútra, Szenterzsébetre commissariusokat küldtek, akik először felmérték a falvak felekezeti viszonyait, és ennek alapján a többségi gyülekezetnek ítélték a templomot. A felmérést azonban megelőzte a dési perből kimaradt szombatosok áttérítése. Sok helyen unitáriusokat is térítettek, akik között bizonnyal szép számmal akadtak látens szombatosok. A zsidózók áttérésénél reversalist vettek, amelyben a biztonság kedvéért Ábrahám, Jákob, és Izsák istenére kellett letenniük az esküt.[138] Az igaz hit egyháza, úgy tűnik, kételkedett bűnbánatuk őszinteségében. A biztosok úgy csűrték-csavarták az embereket és a számokat, hogy a templomok lehetőleg ne az unitáriusoknak, hanem az új református gyülekezeteknek jussanak.[139] Kissolymoson csak az 1640-es második vizsgálat tudta elérni a kívánatos eredményt.[140] Míg a törzsterület gyengült,[141] a végvidékek, Hunyad és Belső-Szolnok megye kiestek az egyházszervezetből,[142] gyülekezeteik megszűntek. A fejedelmi elnyomásnak, és az 1638-as eseményeknek azonban nem csak ilyen kézzelfogható hatásai voltak: az unitárius egyház szellemi életét hosszú időre megbénította a fejedelmi cenzúra, és a teológiai továbblépés[143] tilalma. A felekezet a 17. század hátralévő felében is az „éppen megtűrt” kategóriában maradt. A reformátusokat a nagy
győzelem után egy időre belviszályok gyengítették. Geleji ekkor már nem csak az
unitáriusok és szombatosok ellen szórta villámait – saját egyházának újitóit, a
puritánokat sem kímélte.[144]
A püspök ezúttal is sikerrel járt: 1646-ban a szatmárnémeti zsinat, az új
tanokban csak széthúzást látó fejedelem nyomására[145]
Geleji nézeteinek megfelelően döntött, megszilárdította a külhoni elvek által
megingatott református ortodoxiát – elutasította a presbiteri rendszert. A szombatosok számára a dési
per hatalmas törést jelentett. A szekta nem csak sok egyszerű hívét veszítette
el, de legbefolyásosabb támogatóit, és szellemi vezérét is. Valahogyan mégis
erőre kapott, már a negyvenes években újra hallunk róla. A szombatos-kérdés
aktualitását jelzi, hogy az 1652-es Approbatae
Constitutiones megerősíti a zsidózók ellen korábban hozott törvények
érvényét.[146]
Apafi uralkodása idején[147]
és a Gubernium alatt[148]
vizsgálat vizsgálatot követ. A székely szombatosok száma egyre csökken, a
maradék maradéka a bevett vallások álcája mögött próbál meghúzódni.
Kompromisszumokkal és nem teljes épségben, de megőrzik hitüket Utolsó bástyájuk
Bözödújfalu, Péchi Simon egykori birtoka,[149]
egészen a huszadik század végéig kitart. Jegyzetek [1] Kohn Sámuel három korszakra osztotta a zsidózók teológiai fejlődését. Korszakolásában az 1621-ben induló és a dési perrel záruló második szakasszal kezdődött meg a szombatosok közeledése a zsidó hitelvekhez, amely egyúttal Jézus jelentőségének radikális csökkenésével is járt. Kohn Sámuel: A szombatosok – történetük, dogmatikájuk és irodalmuk, különös tekintettel Péchi Simon főkanczellár életére és munkáira. Bp., 1889. (továbbiakban: Kohn, 1889.) 292-368. p. Dán Róbert, ha alapvetően máshogy látja is Péchi Simon világszemléletét, és korai tevékenységét, a zsidó hitelvekhez (rabbinikusokhoz) való 1621 – illetve inkább 1624 – utáni közeledést érvényesnek találja. Péchi 1621 előtti nézeteit az Eössi-féle népi szombatosoktól merőben eltérőnek mondja, és erre a személyes hitre szerinte inkább az újsztoicizmus és a radikális antitrinitárius Seidel Dekalógus-vallása hatottak. Dán Róbert: Péchi Simon világképének elemei és forrásai. In: Az MTA II. Osztályának Közleményei, 1973. 81-98. p., 90-98. p.; Uő: Az erdélyi szombatosok és Péchi Simon. Bp., 1987. (továbbiakban: Dán, 1987.) 185-199. p. [2]
Bővebben: Kovács András: Vallomás
a székely szombatosok perében. Bukarest, 1981. (továbbiakban: Kovács, 1981.) 233- [3] A kéziratokban fellelhető szombatos költészet katalógusai: Varjú János: A szombatosok költészete. Bp., 1937. 47-80. p.; Varjas Béla (sajtó alá rend.): Régi Magyar Költők Tára, XVII. század. 5. köt. Szombatos énekek. Bp., 1970. 616. p. Az imádságokról és a teológiai irodalomról tudtommal még nem készült hasonló jegyzék. [4] Pokoly József: Az erdélyi református egyház története, I-II. köt. Bp., 1904. (továbbiakban: Pokoly, 1904.) I. 230., 255., 259-264. p. [5] Az 1579. június 1-3. között tartott gyulafehérvári országgyűlés tárgyalta Dávid Ferenc ügyét. A adorantista Giorgio Blandrata állítólag zsidózással is megvádolta. Szilágyi Sándor (sajtó alá rend.): Erdélyi Országgyűlési Emlékek, III-X. Bp., 1877-1881. (továbbiakban: EOE.) III. 25-29. p.; Dávid Ferenc letétele után a megalkuvó adorantista Hunyadi Demeter lett a püspök. Aranyosrákosi Székely Sándor: Unitária vallás¢ történetei Erdélyben. Kolozsvár, 1839. (továbbiakban: Székely, 1839.) 84-86. p. [6] A non adorantizmus tulajdonképpen az első unitárius hittételek logikus továbbgondolása, amely jóval erősebb gondolati rendszert alkot, mint a kompromisszumok által megbénított homályos adorantizmus. Nem kis mértékben hittételei világosságának köszönhető, hogy Krisztusnak ezt az emberként való felfogását a hosszú üldözés sem tudta elpusztítani. Bár tagadhatatlanul elfogultan, célzatosan, és más hangsúlyokkal, de hasonló véleményt fogalmaz meg a református Pokoly József is. Pokoly, 1904. I. 178. p. [7] Dán, 1987. 46-47. p. [8] A gerendisták sok tekintetben eltértek a szombatosoktól. Dán, 1987. 40-43. p. [9] Borsos Tamás: Vásárhelytől a Fényes Portáig. Emlékiratok és levelek. Bukarest, 1972. (továbbiakban: Borsos, 1972.) 42. p.; EOE. III. 341-352. p.; A gyulafehérvári országgyűlés rendelkezései: uo. 461-481. p. A szóbanforgó articulus a 17. tc.: „Ezen religiókon kívül valókat penig minden rendeket úgy mint innovatorokat, az ispánok és a királybírák, adiunctis sibi sacerdotibus eius religionis az brevis szerint cognoscálják, azféle innovatorok kik legyenek, az seniorokkal és püspükkel … megbüntessék, ha törvény szerént convincáltatik, minden haladék nélkül, se ad meliorem frugem non redierint” Ugyanezen az országgyűlésen törölték el a jezsuiták ellen 1588-ban hozott törvényt. [10] Az országgyűlés 18. törvénycikke a bevett egyházakra és képviselőikre is kiterjesztette a határozat érvényét. Ez pedig nyilvánvalóan egyes, az unitárius egyházon belül működő csoportok ellen irányult. A törvényt a fejedelem talán más protestáns felekezetekkel szemben is fel kívánta használni. [11] Borsos, 1972. 42-43. p. [12] A csoport 1595 utáni továbbéléséről és a kolozsvári szombatosokról: Dán, 1987. 101. p. [13] Mikó Imre – Szabó Károly (szerk.): Erdélyi történelmi adatok. I., III-IV. köt. Kolozsvár, 1855-1862. (továbbiakban: ETA.) I. 29-30. p. (Borsos Sebestyén krónikáját az unoka, Nagy Szabó Ferenc által készített kiegészítésében közli: uo. 1-39. p.); Kovács, 1981. 60-62. p. [14] A legtöbb „összeesküvőt” Görgény várába vitték, míg Borsos Tamás Gyulafehérvárra került. Utóbbi őrizete nem lehetett túl szigorú, hiszen Nagy Szabó Ferenc szerint fogságából egyszerűen hazaosont. ETA. I. 29-30. p. [15] „Adák értésünkre az udvarhelyszéki keresztyén tanítók, hogy az arianusok és a sabbatariusok Udvarhelyt kezdettenek gyűlést és törvényt tartani, mely annak előtte nem volt. Így lévén az dolog, hagyjuk és parancsoljuk ő felsége nevével, hogy kegyelmetek az régi szokás ellen afféle valláson való papoknak se gyűlést a megnevezett helytt, s egyebütt is ne engedjenek lenni, se törvént tenni.” Rákóczi Zsigmond utasítása Petki János udvarhelyi kapitánynak. 1606. március 7. EOE. V. 401. p. [16] Dán Róbert szerint itt csak a szombatosokról van szó, akik megelevenítették az Ószövetség törvénykezési gyakorlatát. Dán, 1987. 102-103. p. Lehetséges, hogy igaza van, de akkor is elgondolkodtató a két vallási csoport egymás melletti szerepeltetése. [17] Pokoly, 1904. II. 49. p. [18] Keserü Bálint (szerk.): Adattár a XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez I. – Polgári irodalmi és kulturális törekvések a század első felében. Bp.-Szeged, 1965. (továbbiakban: Adattár, 1965.) 5-6. p. [19] „Kegelmes feiedelmoenk, adak erteseonkre, hogy nemely gonosz akaróink minket varosul Nagod eleott vadlottanak volna zombatosoknak, és sydo heoteoveknek mondván kire valosképest Nagod megh indult, és Zentegyhazunkat Scholankat akarna foglaltattny, és el pechieteltettny…” – a tanács hangsúlyozza, hogy ők unitáriusok, és nem zsidózók. Keltezés nélküli levél, amely azonban más Báthori Gábor-kori kérelmekkel volt egy iratkötegben. (az unitárius főconsistórum levéltárában) Benczédi Gergely (sajtó alá rend.): A kolozsvári tanács tiltakozása a szombatosság ellen 1608 v. 9-ben. In: Keresztény Magvető, 1886. 349-350. p. Amennyiben mégsem 1608–1609 körüli, hanem későbbi, akkor ellentmond Dán Róbert 1610-es országgyűlési határozatra vonatkozó feltevésének. [20] A kolozsváriak Bethlen Gábor beiktatásakor, valamint 1614-ben és 1615-ben is tiltakoztak. az 1612-es adományozás ellen – sikertelenül: Benczédi Gergely (sajtó alá rend.): A kolozsvári tanács tiltakozása a kolozsvári óvári unitárius iskola elvétele ellen. In: Keresztény Magvető, 1887. 114-116. p.; Adattár, 1965. 5-6. p. [21] „Vagynak sokan az országban, kik nem tartván az religióban való innovatorok ellen emanáltatott articulushoz magokat, az innovatiótól nem szűnnek, hanem sidó hitet és sidó rítusokat követvén, isten ellen való káromlásokat szólnak. Tetszett azért országrúl, hogy efféle religión valókat az jövendő gyűlésre citáltassa felséged, holott ha ad meliorem mentem nem redeálnak, törvény szerint büntettessenk…” 1610. március 25. – április 3-án tartott besztercei országgyűlés 6. törvénycikkelye. EOE. VI. 170. p. [22] „…amaz hosszú nyakú, megfonnyadt Imrefi János és Foktői Máté pap nevű lator, azkiknek Magyarországban legelső tanácsok is az lőn, hogy Erdélyben az pápás és egyisten-valláson való religiót teljességgel kitöröljék…” Borsos, 1972. 58. p. [23] „Interim az papok, kik káromlásokat szólottanak, tisztességes custodia alatt tartassanak.” 6. tc. EOE. VI. 170. p. [24] A határozatok két példányban is fennmaradtak, az egyik (ráadásul a díszesebb kiállítású) példányból, mely a fejedelem pecsétjével és aláírásával van megerősítve, hiányzik az adózásról szóló 5. és az innovatio elleni 6. tc. Dán Róbert szerint Báthori Gábor két változatot készíttetett, ám a széki merénylet utáni bizonytalan helyzetben a rövidebbet fogadtatta el. Szerinte tehát a törvénycikk nem lépett életbe, én ennek megfelelően nem is lehetett üldözés alapja. Dán, 1987. 104. p.; Kocziány László, a Borsos Tamás-kiadáshoz írott előszavában a napló egy 1611. évi passzusát a szombatosok ellen hozott törvénycikk végrehajtásával hozza összefüggésbe: „Géczi István és az bátyja, Géczi András engem elárulának, ki miatt csak az szent Isten tartá meg életemet; sok iszonyú költségem-ajándékozásom lött ez miatt.” Borsos, 1972. 60. p. Állítása sem nem bizonyítható, sem nem valószínű. Amennyiben szombatossága lett volna a vád, nem csak a Géczieknek lett volna alkalma beárulni. Borsos, 1972. 27. p. [25] A katolicizmus ekkor igen gyenge volt, csak Pázmány és a Habsburgok támogatásának köszönhette létét, a fejedelem ritka engedményeit. Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. Bp., 1983. (továbbiakban: Szekfű, 1983.) 177. p. [26] Ennek egyik jele az unitárius püspökválasztások kötelező fejedelmi megerősítése. Jakab Elek (sajtó alá rend.): Unitárius püspököt megerősítő fejedelmi levél. In: Keresztény Magvető, 1892. 81-89. p. Bethlen hasonló jogokat gyakorolt a szász papokkal és a katolikus vikáriussal szemben is, Szekfű, 1983. 179. p. [27] Redmeczi T. János református prédikátor 1622-ben megjelent könyvében (…Az felséges Bethlen Gábornak öt rendbeli … Isten anya szentegyházával cselekedett jotetemenyerül…) külön fejezetben értékeli az arianusok és a sabbatharianusok ellen parancsolt disputatiót. A könyv sajnos töredékesen megmaradt példányából éppen ez az utolsó rész, az ötödik jótétemény hiányzik, így nem tudjuk, hogy pontosan milyen, vagy melyik disputatióra gondolt. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy éppen a Gyulafehérvári hitvitára, és ebben az esetben megint az unitáriusok és a szombatosok szándékos összemosásáról van szó. Borsay Gedeon – Hervay Ferenc (szerk.): Régi magyarországi nyomtatványok, 1601-1633. Bp., 1983. (továbbiakban: RMNY. II.) No. 1265.; Makkai László (szerk.): Erdély öröksége, IV. A fejedelem, 1613-1629. Bp., 1942. 24-25. p. [28] Pokoly, 1904. II. 69. p. A vita két főszereplője később egyházának püspöke lett. Geleji 1633-ban Keserűi Dajka János halála után, míg Csanádi 1632-ben, mikor elhunyt a lengyel származású Radetius Bálint püspök. [29] A vita után a kolozsvári unitáriusok 1619-ben és 1620-ban kiadták Thoroczkai Máténak Enyedi György: Explicationes locorum… című művéből készült magyar fordítását. RMNY. II. No. 1187., No. 1222. Erre kívánt feleletet adni a református Milotai Nyilas Istvánnak 1622-ben Debrecenben kiadott éles hangú vitairata, a Speculum Trinitatis, mely a partiumiak szokott buzgóságával egyenesen eretnekekségnek minősíti az unitarizmust. RMNY. II. No. 1262. Milotai könyve nem csak magányos akció volt: az erdélyi református egyház teljes vezetősége támogatta 1620-as enyedi zsinat egyik feladata Milotai könyvének censeálása volt. Bod Péter: Erdélyi református zsinatok végzései, 1606-1672. Kolozsvár, 1999. (Erdélyi Református Egyháztörténeti Füzetek, 3.) (továbbiakban: Bod, 1999.) 38. p.; Bővebben a polémiáról: Nagy János: Hídvégi Mikó Ferenc életrajza. In: Keresztény Magvető, 1875. (továbbiakban: Nagy, 1875.) 40-41. p.; Milotai, Bethlen Gábornak ajánlott könyvében nem arianusnak, hanem Samosatenicusoknak titulálja az unitáriusokat. Makkai László (szerk.): Bethlen Gábor emlékezete. Bp., 1980. (továbbiakban: Makkai, 1980.) Tudnunk kell, hogy Samosatai Pál szektája a korai kereszténység orthodoxok által leginkább megvetett keresztény csoport volt. A 325-ös niceai zsinat az eretnekek közül egyedül az ő keresztelésüket nem fogadta el. A megnevezés tehát felér egy hadüzenettel. [30] EOE. VII. 92-97. p., a kérdéses cikkely szövege uo. 487-489. p.; Dán Róbert az articulus célkitűzésének nem annyira a szombatosok elleni fellépést, mint inkább a más felekezetekre gyakorolt hatást tartja. Dán, 1987. 107. p. [31] Pokoly, 1904. II. 70. p. Egyesek nemes egyszerűséggel török vallásnak csúfolták az unitarizmust, és ezzel közvetve annak politikai megbízhatatlanságára is utaltak. [32] Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Bp., 1977. (továbbiakban: Zoványi, 1977.) 310. p. [33] Pokoly, 1904. II. 71-72. p.; Kővári László: A szombatosok Erdélyben. In: Keresztény Magvető, 1863. 244-261. (továbbiakban: Kőváry, 1863.) 252. p. A fejedelem nyomására a zsinat a református egyháznak engedi át a szombatosok térítését. – forrást nem hoz. [34] Az 1614-es unió szövege: Dániel Gábor (sajtó alá rend.): A református és unitárius papok és mesterek szabadalmai Háromszéken. In: Keresztény Magvető, 1906. 22-30. p. (továbbiakban: Dániel, 1906.) 27-28. p. Keserűi Dajka akciójáról református elfogultsággal: Pokoly, 1904. II. 72. p. Unitárius szemszögből: Székely, 1839. 132. p.; Kőváry, 1863. 252. p. [35] Bod, 1999. 45. p.; Jakab Elek: Az unitarizmus aláhanyatlása János Zsigmond vál. király és Dávid Ferenc halála után. In: Keresztény Magvető, 1896. 74-90. p. (továbbiakban: Jakab, 1896.); Dániel, 1906. 22-30. p. [36] EOE. VIII. 14-19. p. A kérdéses cikkely szövege: uo. 108. p. A zsidózókkal egy articulusban szerepelnek itt a fejedelem Academiáját becsmérlők. [37] EOE. VIII. 26. p. A kérdéses cikkely szövege: uo. 143-145. p.; A zsidók az 1622-ben Alvincra betelepített anabaptistákkal azonos kedvezményeket kaptak. A habánokkal foglalkozó törvénycikk: EOE. VIII. 102-103. p., 1622. május 1-23. közötti kolozsvári országgyűlés, XXIII. articulus. [38] Eössi fiává fogadta az egyszerű családból származó Péchit, és egyúttal ráhagyta tekintélyes birtokait: Pettkó Béla (sajtó alá rend.): Levelek és okiratok a maros-németi levéltárból. In: Történelmi Tár, 1887. 805-816. p., 808-810.p. [39] 1621-ben fogatta le Bethlen Péchit, és csak 1624-ben engedte el 73 erdélyi úr nagy összegű kezessége fejében. Abban majd minden történész egyetért, hogy Péchi nem vallásának köszönhette az ítélet nélküli fogságot, és birtokai elkobzását. Források: Kemény János önéletírása. In: V. Windisch Éva (szerk.): Kemény János és Bethlen Miklós művei. Bp., 1980. 11-393. p. (továbbiakban: Kemény, 1980.) 15-16.; ETA. III. 350-357. p. (Péchy Simon Bethlen István erdélyi gubernátorhoz írt levele 1621-ről.); ETA. IV. 188. p. (Segesvári Bálint krónikája: uo. 157-218. p.); Vass Miklós (sajtó alá rend.): Egyháztörténelmi adatok. In: Keresztény Magvető, 1904. 274-275. p.; Vass Miklós (sajtó alá rend.): Adatok Péchi Simon életéhez. In: Történelmi Tár, 1907. 499-505. p., 502-503. p. Irodalom: Dán, 1987. 166-177. p. – A kancellárt valóban árulónak tartja, Péchi szerinte el akarta foglalni a fejedelmi trónt; Szekfű, 1983. 128. p. – Péchi Bethlen háta mögött tárgyalt a császáriakkal.; Péter Katalin: A fejedelemség virágkora (1606-1660). In: Makkai László – Szász Zoltán (szerk.): Erdély története, II. Bp., 1986. 617-783. p., 685. p. – Péchi valóban áruló; Kőváry László: Péchi Simon kancellár (1598-1640) In: Keresztény Magvető, 1871. 34-48. p. (továbbiakban: Kőváry, 1871.) 43. p. – valójában nem áruló; Kohn, 1889. 188-189. p. – soha nem volt áruló. [40] A múlt század unitárius történetírói természetesen unitáriusnak tartották Mikót. Nagy, 1875. 42-43. p.; Kemény János zavaros hitűnek nevezte. Jellemzése nagyon jól rímel Dán Róbertnek a főúri szombatosok hitéről tett megállapításaira. Kemény, 1980. 57. p. [41] A Kornisok és Radetius Bálint szoros kapcsolatához: Koncz József (sajtó alá rend.): Radeczky Bálint püspök levele Kornis Ferenchez, 1624. október 24. In: Keresztény Magvető, 1891. 162-164. p. Kornis Ferenc Péchy Simon sógora volt, rokonságuk bizonyos érdekszövetséget is jelentett. Vass Miklós (sajtó alá rend.): Egyháztörténelmi adatok. In: Keresztény Magvető, 1904. 274-275. p. [42] A zsidózók ügyét illető fejedelmi előterjesztésekről: Trócsányi Zsolt: Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései. Bp., 1976. (továbbiakban: Trócsányi, 1976.) 53-54., 103. p. [43] Egészen hasonló gondolatmenet szerepel a Speculum Trinitatis előszavában: „Nem kicsin jutalom, ha fölséged arra néz, kire én fölségedet ez könyvben igazítom, kimutatom, és ajánlom, tudniilik az imádandó Szentháromság egy istent. Ez az, ki fölségedet …tekintetes nagyságos úri állapotra, abból fejedelemségre, ebből fölséges királyi méltóságra felemelte.” Makkai, 1980. 609-610. p. Ilyen értelemben nyilatkozik Háportoni Forró Pál is. Makkai, 1980. 584. p. [44] „Támadtanak és igen kezdettek szaporodni bizonyos részeiben birodalmunknak az recepta religiókon kívül való secták, úgymint az judeizmus…” EOE. VII. 488. p. [45] A párhuzam talán cinikus, de a régi királyok hasonló, eretnekeket fő és jószágvesztéssel fenyegető dekrétumai között, II. Lajos lutheránusok ellen hozott 1523. évi 54. törvénycikkelyét is meg lehet említeni: „poena capitis, et ablatione omnium bonorum suorum”. Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár. 1000–1526. évi törvényczikkek. Bp., 1899. 824. p. [46] „…És az kegyelmetek végzése legyen perpetuum decretum, hogy az felséges istennek így méltán felgerjedett haragját mitigálhassuk,. külső országokban is felőlünk az sokféle vallások miatt költ gyalázatos hírünk nevünk aboleáltassék.” EOE. VII. 489. p. Dán Róbert a törvénycikknek ezt a passusát Pázmány Péter kijelentéseire vezeti vissza. Dán, 1987. 107. p. [47] „…tudni illik az kik az judaismust mind ez óráig is imitálván, elhadni nem akarták az felséged és az ország jó intésére is…” EOE. VII. 108. p. [48] A fejedelem „bibliásságáról”: Vogel Sándor (sajtó alá rend.): Kraus, Georg: Erdélyi Krónika, 1608-1665. Bp., 1994. (továbbiakban: Kraus, 1994.) 142. p. [49] „Nagyságod…minden cselekedeteiben czélul az Istennek ditsőségét függesztette fel ahonnan vagyon, hogy nagyságod az igaz religioban nem tsak valami lágy-meleg, vagy sem hév, sem hideg, hanem buzgó és forró…” A Titkok Titkából idézi Szabó Géza: A magyar református ortodoxia. A XVII. század teológiai irodalma. Bp., 1943. (továbbiakban: Szabó, 1943.) 40. p.; Szilágyi Sándor: I. Rákóczy György, 1593-1648. Bp., 1893. (továbbiakban: Szilágyi, 1893.) 285. p.; Tarnóc Márton: Erdély művelődése Bethlen Gábor és a két Rákóczi György korában. Bp., 1978. (továbbiakban: Tarnóc, 1978.) 32-33. p. [50] Nagy László: A „bibliás őrálló” fejedelem. I. Rákóczi György a magyar históriában. Bp., 1984. (továbbiakban: Nagy, 1984.) 137. p. Nagy László ezen a helyen Trócsányi Zsoltot idézi: Trócsányi, 1976. 42. p.; Szilágyi, 1893. 310-312. p. [51] „Ezenn is azért alázatosan könyörgünk Nagyságodnak, bölcs ítéletéből Tanácsival egyetemben találjon oly modot és utat, mely által gátoltassék meg az ártalmas Sectának küljebb való terjedése, kiért az Úristen Nagyságodat megálgya és birodalmában megerősíti.” A kérelemre írt válasz: „Inquirálni kell ez dolog felől serio.” Koncz József (sajtó alá rend.): Az erdélyi orthodoxus (református) status suplicatiója I. Rákóczi György fejedelemhez 1631. In: Keresztény Magvető, 1882. 107. p. [52] Zoványi, 1977. 213. p.; Geleji munkásságáról: Tarnóc, 1978. 69-94. p.; Ismert leveleinek jegyzéke: Nagy Géza: Geleji Katona István személyisége levelei alapján. Kolozsvár, 1940. (Erdélyi Tudományos Füzetek 115.) (továbbiakban: Nagy, 1940.) 7-8. p. [53] Borsa Gedeon – Kulcsár Péter (szerk.): Régi magyarországi nyomtatványok, 1636-1655. Bp., 2000. (továbbiakban: RMNY. III.) No. 2103. Kiadás: Gyulafehérvár, 1645. [54] RMNY. III. No. 1720. Kiadás: Gyulafehérvár, 1638.; Az unitáriusokkal nem csak Geleji, de mások, így Alsted is vitába szállnak – természetesen a fejedelem költségén. Szilágyi, 1893. 290-291. p. Johann Friedrich Alsted: Prodromus religionis triumphantis… Gyulafehérvár, 1641., RMNY. III., No. 1877. [55] „Etsi iam Judaizantes ac Sabbatharii divino aspirante numine pia cura et industria Celsissimi Principis Domini nostri clementissimi pestilenti sua abjurata haeresi sinceram jam amplexi sint Orthodoxiam, tres tamen adhuc et quidem receptae praeter Orthodoxam nostram supersunt confessiones heterodoxae: Samosatania nimirum Pontificia et Lutheristica, contra quos non armis, sed argumentis nec compulsionibus verum conclusionibus nobis militandum est.” Szabó Géza idézi a pontos hely megjelölése nélkül a Praeconum Evangelicumból. Szabó, 1943. 36. p. [56] 1635. május 13. – június 10., Gyulafehérvár. EOE. IX. 207-216. p. Az országgyűlés határozatai: uo. 414-430. p. A törvényesség megtartását célozza az I. articulus következő passzus: „Considerálván penig azt is, hogy az megnevezett napiglan sem egy sem más valláson való püspök, sem director ellenük nem inquiráltathat.” uo. 415. p. [57] Szilágyi, 1893. 258-260. p. [58] Koncz József (sajtó alá rend.): Péchy Simon három vejének reversalisa. In: Keresztény Magvető, 1883. 42-43. p. Valószínűleg súlyos betegsége is hozzájárult ahhoz, hogy megkötötte e megállapodást.. Dán, 1987. 299. p. A vejekkel kötött megállapodást megelőzte egy, a lányok javára történő 1635. évi végrendelkezés, amelyet 1636-ban hivatalosan is bejegyeztetett. Szabó György (sajtó alá rend.): Benkő József: Transsilvania specialis. I-II. köt. Bp.-Kolozsvár, é.n. (továbbiakban: Benkő, é.n.) I. 220. p.; Torma Károly (sajtó alá rend.): Kijegyzések három erdélyi családi levéltár lajstromából. In: Történelmi Tár, 1887. 576-594., 701-713. p. (továbbiakban: Torma, 1887.) 712. p.; Dán, 1987. 294. p. Nem csak az előző két közlésre hivatkozik, hanem új levéltári forrást is hoz. [59] „Szőrös Mátyás pap, az ecse Szőrös András, Kerekes Péter, Uzdi Thamás, Rozbiczki Pál, Sz. György István deák új sectát indítának, az mely miatt Kolosváratt és az Székelyföldön illetlen dolog következék, az mint az embereket Krisztus felől examinálták…” ETA. IV. 215., 205. p. [60] ETA. IV. 212. p.; Beke Dánielt, a bordosi gyülekezet lelkipásztorát már 1636. december 17-én megválasztották püspöknek, de csak 1637 szeptember 23-án mehetett be Kolozsvárra. – Raviusnak a fejedelemnél tett feljelentése miatt. Székely, 1839. 136-137. p. [61] ETA. IV. 216-217. p. Jakab Elek 18. századi unitárius egyháztörténetek adatait (és Bod Pétert) összefoglaló jegyzete. [62] Koncz József (sajtó alá rend.): Péchi Simon levelei. In: Keresztény Magvető, 1880. 390-391. p.; Kohn, 1889. 210. p. [63] 1638. április 23. – május 16., gyulafehérvári országgyűlés. EOE. X. 14-24. p. Az országgyűlés határozatai: uo. 135-149. p. „…Deésen az mely conventus lészen prima die Julii anni praesentis, az unitária religión lévő atyánkfiai között valö controversiának az három recepta religiókból bizonyos delegátus személyek előtt való eligazítására, arra az terminusra evocáltassa az judaizánsokat, és addig director uram is inquiráltasson és az evocatusok is pro sui defensione inquiráltassanak, s oly készen legyenek utrinque, hogy ott finaliter decidáltassék dolguk…” uo. 136-137. p. [64] A dési gyűlés jellegéről Jakab Elek hosszabban is elmélkedik Segesváry Bálint naplójához írt egyik jegyzetében. ETA. IV. 215-216. p. [65] Kohn, 1889. 210. p. [66] EOE. X. 152-155. p. [67] „Ezután az nemes ember ne detineáltassék, hanem citatione mediante, post factam evocationem et juris pronuncationem” EOE. IX. 80. p. 1630. január 25. – február, gyulafehérvári országgyűlés. Az erdélyi urak megelégelték a Bethlen Gábor féle honesta custodia-t. [68] Kelemen Lajos: A pókai Sárosiakról. In: Keresztény Magvető, 1899. 38-40. p. [69] EOE. X. 155-167. p. [70] 1638. aug. 20-án Beke elődjének, Radetius Bálintnak Kolozsváron kinyomtatott könyvét is elkobozták – Formula administrandi coenam dominicam. Az elkobzásról: EOE. X. 201-202. p. [71] ETA. IV. 215. p.; Kohn, 1889. 210-211. p. [72] Koncz József (sajtó alá rend.): Esketés arra nézve, hogy kik voltak szombatosok Marosvásárhelyt, Ernyében, Szentkirályon. In: Keresztény Magvető, 1883. 43-44. p. [73] Borsos István, Szabó Sebestyén és családjaik. (Ld. erről előző jegyzetben idézetteket.) A Borsos István ügyében hozott ítélet fenn is maradt. EOE. X. 190-191. p. Itt kell megjegyeznem, hogy meglehetősen rejtélyes három másik Szabó kolozsvári szerepeltetése. Vajon ugyanannak a híres Szabó családnak tagjai ők is? [74] Kohn, 1889. 204. p. [75] „… a szombatosok egynéhányszázan, ha nem ezeren azon director által evocáltattak vala”. Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Bp., 1980. (továbbiakban: Szalárdi, 1980.) 192. p. Kérdés, hogy egynéhányezer vagy egyezer a szóban forgó szám, a szövegből ugyanis nem derül ki teljesen világosan. [76] Az 1638-as országgyűlés biztosította lehetőséget kihasználva. [77] Kraus, 1994. 156. p. [78] Kraus, 1994. 156. p. [79] ETA. IV. 48-51. p. (Haller Gábor naplója: uo. 1-103. p.) A napló a legfontosabb forrásunk a dési complanatiót megelőző tárgyalásokról. A dési gyűlés e napjainak elemzése: EOE. X. 24-26. p. [80] Szilágyi Sándor (sajtó alá rend.): A két Rákóczy György fejedelem családi levelezése. Bp., 1875. (Monumenta Hungariae Historica – Diplomataria, XXIV.) No. LXVII. 58-59. p. [81] Medgyesi 1638 elején lett Rákóczi udvari papja. Adattár, 1965. 373. p. [82] Szilágyi Sándor: Az unitáriusok 1638-ki üldöztetéseinek, s a deési complanatiónak történetéhez. In: Keresztény Magvető, 1874. 150-160. p., 155. p. [83] „…et postquam Mathias excepisset, priori illorum confessioni hanc minime respondere, tandem in confessione conveniunt, protestante tamen Mathia aliter diciplinam adversariorum se habere, in qua adoratio et confessio Christi vel prohibeatur omnino, vel reticeatur, vel etiam blasphemetur.” ETA. IV. 49. p. [84] „… et postquam Episcopus ob pertinaciam graviter ab Illustr. Sua Celsitudine esset objurgatus, facilem ille se quoque ad pacificationem offert.” ETA. IV. 50. p. [85] EOE. X. 177-180. p. [86] Szalárdi, 1980. 192-193. p. [87]
Koncz József (sajtó alá rend.):
Az ev. ref. vallásra térített szombatosok reversalisa 1639-ből. In: Keresztény
Magvető, 1882. 223-224. p. [88] A debreceni zsinatról visszatérőben keresztelte meg a szombatosokat. Ezt egyszerűen funkciójával magyarázhatjuk. Szó sincs túlbuzgóságról. Adattár, 1965. 377-378. p. Váradról írott levelében arra panaszkodik a fejedelemnek, hogy sajnálja szegény zsidózók tudatlanságát. Császár Károly: Medgyesi Pál élete és működése. Bp., 1911. (továbbiakban: Császár, 1911.) 38. p. [89] Betegségét tanúkkal is igazolta. Torma, 1887. 712. p. [90] EOE. X. 186. p.; Péchi Simon peranyagának egész szövege: uo. 182-190. p. [91] Péchi perének leírása EOE. X. 27. p. [92] Az ítélet ellen mind Péchi Simon, mind leányai tiltakoztak – mondanom se kell, hogy eredménytelenül. Torma, 1887. 712. p. [93] EOE. X. 190-201. p. [94] Szalárdi, 1980. 193. p. [95] A Maróthi ellen hozott ítélet a második világháború előtt még megvolt a Gyulai-levéltárban. Torma, 1887. 712. p. [96] Szentmiklósi Mihályt Fogarasba zárják. Református hitre való áttérése után Marosvásárhelyen lette lelkész. Benkő, é.n. II. 277. p.; Kőváry, 1863. 260. p. [97] „Ez diéta néhány hetekig tartott, amellynek utolján egy ötvös, Thoroczkai nevű, káromkodásért megsentenciáztatott, és die 17-a Julii meg is köveztetett.” Szalárdi, 1980. 193. p.; Kraus, 1994. 156. p. – A szőlőkapálásra vonatkozó nem kifejezetten megbízható anekdota forrása; „…egy Thoroczkai János nevűt, Thoroczkai Máthé fiát, az ki Kolosváratt az magyar renden püspök volt, megkövezték az Krisztus ellen való káromkodásért; az feleségét is kiperengérezék az városról fejedelem avagy az ország végzéséből.” ETA. IV. 216-217. p. – Thoroczkai Máté unitárius püspök 1601-1616, az Explicationes locorum… magyarra fordítója. Székely, 1839. 129-131. p. [98] ETA. IV. 217. p. [99] A per első elemzése: Vass Miklós: Kornis Borbála és szombatos pöre. In: Keresztény Magvető, 1906. 312-321. p. (továbbiakban: Vass, 1906.) [100] A Kornis Borbála ügyében végzett tanúkihallgatások vizsgálatában végig támaszkodom a következő forrásközlésre. Komáromy András (sajtó alá rend.): Paczolai Péterné Kornis Borbála szombatosságára vonatkozó tanúkihallgatások. In: Történelmi Tár, 1884. 546-557. p. (továbbiakban: Komáromy, 1884.) [101] Komáromy, 1884. 556. p. [102] „Mikor az szegény Allia uram temetésére megyünk vala akkor térénk és Menénk Szent-Benedekre s ott papot hivatván megkereszteltettük Paczolay Péterné asszonyomat, s én lők keresztapja, s az feleségem keresztanyja” Komáromy, 1884. 548. p. [103] „…unanimi voto de dubiosa hac questione ita deliberavimus, quicumque in iudaismo vel gentilismo ad christianam convertitu religionem ante omnia debet credere in Jesum Christum, deinde eandem fidem non tantum profiteri, verum etiam externis signis testari, ac proinde cum baptismus sit signum professionis christianae fidei…Ideo etiam hoc tempore iudaizans ad Christi fidem conversus debet baptismum suscipere; sine enim baptismi susceptione iudaizans vere christianus censeri et haberi non potest.” Talán arra akar rámutatni az unitárius zsinat ítélete, hogy elkésett keresztelése előtt Kornis Borbálát a tanúvallomások ellenére sem lehet keresztyénnek tekinteni. EOE. X. 209. p.; az egész szöveg: uo. 208-210. p. [104] Az unitárius zsinat előtt például nem Kénosi, hanem ádámosi Radnóthi György képviseli. EOE. X. 209. p. [105] EOE. X. 210-212. p. [106] EOE. X. 211-212. p. [107] EOE. X. 213-216. p. [108] 1. feltétel:„Hogy immár vénségére az igazságot isten kedve ellen megismertetvén, abban állhatatos, tökéletes, nem képmutató leszen.” EOE. X. 214. p. [109] Ld. 52. sz. jegyzetben hivatkozott Péchi-leveleket, illetve: Koncz József (sajtó alá rend.): Péchy Simon eredeti levelei a gróf Teleki-család levéltárában. In: Keresztény Magvető, 1883. 169-174. p., 172-173. p. Vejének, Angyalosi Istvánnak írt levelek. Kiderül belőlük, hogy Péchi Judit 1641-ben már halott volt. [110] Koncz József: Egy kis helyreigazítás és felvilágosítás Péchy Simon halála idejét és Péchy Erzsébet első férjét illetőleg. In: Keresztény Magvető, 1883. 44-45. p.; Dán, 1987. 313-314. p. [111] Geleji Katona István egy leveléből kiderül: Péchi közbenjárt, hogy Erdőszentgyörgyön református lelkész legyen, és ne unitárius. Nagy, 1940. 14. p. [112] Szalárdi, 1980. 193. p. [113] Kemény János szerint „…Mojses unitárius vala…” Kemény, 1980. 153. p. Bethlen János is ilyen értelemben nyilatkozik. Bethlen János: Erdély története, 1629-1673. Bp., 1993. (továbbiakban: Bethlen, 1993.) 333. p.; Dán, 1987. 289-292. p. [114] Dán, 1987. 290-292. p. [115] Kemény, 1980. 152-153. p. [116] „A negyedik, ami hírnevet hoz, és amit az itt felsorolt három erényhez hozzáfűzött, a gazdagság. Ezt is hasonlóképpen az erények közé sorolta, és gazdagságával nyomban el is dicsekedett. Azt mondotta, hogy még mielőtt fejedelem lett volna, gazdagabb volt a saját birtokain, mint Bethlen Gábor, fejedelemsége idején.” Kraus, 1994. 142-143. p. [117] Nagy László a birtokszerzések ügyében is próbálja felmenteni Rákóczi Györgyöt. Szerinte a fejedelem birtokelkobzásai a kor jogszokásához és gyakorlatához teljesen idomultak. Érvelését egyáltalán nem érzem meggyőzőnek. Nagy, 1984. 136-137. p. [118] Az elfogult Bethlen János szerint „…a sok kerülőúton a Kincstárnak ítélt javakat a fejedelem gyermekeinek és feleségének ajándékozta.” Ez csak részigazság, és Bethlen arról persze nem szól, hogy a Kornis Borbála birtokaiból maga is kapott egy szeletet. Bethlen, 1993. 21. p. [119] „Az brassaiakat igen megvexálá, és némely jószágokat elvevé, s csuda reversalisokkal való contractust csinála.” Kemény, 1980. 189. p. [120] Makkai László (szerk.): I. Rákóczi György birtokainak gazdasági iratai. Bp., 1954. (továbbiakban: Makkai, 1954.) 24. p. [121] A kölcsönös érvényű szerződés Benkő József adatai szerint 1631-ben született. Benkő, é.n. I. 220. p.; Bethlen és Péchi Simon megegyezéséről. Kőváry, 1871. 44-45. p.; Makkay adatainak bizonyos fokig ellentmondani látszik a következő közlés: Koncz József (sajtó alá rend.): Péchy Simon özvegye, Barabási Kata. In: Keresztény Magvető, 1886. 158-159. p. [122] Torma, 1887. 712. p. [123] Makkai László csak részjószágokat sorol fel Kornis Borbála birtokai közt, és azt sem a teljesség igényével: Makkai, 1954. 24. p. Az Ercsét követő tételeket más helyen találtam meg. [124] Kőváry, 1863. 260. p. [125] Vass, 1906. 320-321. [126] Jakab, 1896. 88. p. [127] Kóród még a XVIII. században is a Kornisok birtokában volt. Benkő, é.n. I. 262. p. [128] Benkő, é.n. II. 69. p. [129] Jakab, 1896. 86-88. p. [130] Szalárdi, 1980. 194. p.; Kőváry, 1871. 48. p.; Péchi Margit és Gyulai Ferenc házassága 1639-ben köttetett a fejedelem akaratából. Egy fennmaradt esküvői meghívó: Torma, 1887. 586. p.; I. Rákóczi György Andrásfalvára vonatkozó iktatóparancsa Küküllő vármegyének, 1644: Torma, 1887. 713. p. [131] Kőváry, 1863. 260. p. [132] Szalárdi, 1980. 193. p.; Kőváry, 1863. 260. p. [133] Makkai, 1954. 558-568. p.; Péchi örökösei az ingóságokot is visszakértek 1649-ben: Torma, 1887. 713. p. [134] Dán, 1987. 294. p. [135] Zólyomi peréről: Szilágyi, 1893. 245. p. [136] A Bethlenektől szerzett jószágokról: Makkai, 1954. 15. p.; Zólyomi „nótázásáról”: uo. 17. p. [137] Ez Pokoly József véleménye is: Pokoly, 1904. II. 198-200. p. [138] Ld. a 87. sz. jegyzetben idézett reverzálist. [139] Koncz József (sajtó alá rend.): A szenterzsébeti nagy- és kis-solymosi és bözödi unitárius templomok átadása a reformátusoknak 1639-ben. In: Keresztény Magvető, 1882. 217-223. p. Az egyházközségek összevonásával is operáltak. A térítés után tiszta református Bözödújfalut azért csatolták a döntően unitárius Bözödhöz, hogy így református többség alakuljon ki. Hidegkutat pedig azért csapták Nagysolymoshoz, mert lakosainak többsége unitárius volt . [140] „…azok közül sokan reformáltatván az igaz helvetica confessiora, bizonyos comissariusokat bocsátván ő Nagysága ugyanide Kis Solymosra, az holott akkor potiorb pars lévén az unitaria religión lévő atyafiak az templom is adjudicaltatott volt parochialis házakkal együtt azon religion lévő atyafiaknak, azután sokan közülük megismervén tévelygéseket, sokan ugyanezen esztendőben spontanea voluntate nemine cogente megtértek és az igaz helvetica confessiót amplectálták…” Koncz József (sajtó alá rend.): A kis-solymosi Unitarius Eklézsia történetéhez. In: Keresztény Magvető, 1882. 107-110. p., 109. p. Spontanea voluntate – nemine cogente? Ha igaz lett volna, nem hagsúlyozták volna ennyire. [141] Geleji levelei alapján a további székelyföldi eseményekről: Nagy, 1940. 10. p. [142] Székely, 1839. 136., 139. p. Kolozs és Doboka vármegyében, valamint Désen is hasonló hanyatlásról tud. [143] A továbblépés logikai okok miatt csak a non adorantizmus irányába történhetett. Ahogy ez később be is következett. Az unitárius egyház jelenlegi hitvallása: Négyszáz év, 1568-1968. Emlékkönyv. Kolozsvár, 1968. 76-89. p.; A complanatio hatásairól: Gál Miklós: A dési komplanáció létrejötte és hatása. In: Keresztény Magvető, 1912. 129-142. p., 139-142. p. [144] Az 1645-49 között három kötetben megjelent Váltság Titka, már elsősorban a puritánok ellen irányult. Szabó, 1943. 41-45. p.; RMNY. III. No. 2124, 2197 és 2298. [145] Császár, 1911. 58. p.; Tarnóc, 1978. 65. p. [146] Az előírt eljárás az 1618-as és 1622-es határozatokon alapul. A fiscalis director már a táblára idéz. Márkus Dezső (szerk.): Magyar Törvénytár. 1540–1848. évi erdélyi törvényczikkek. Bp., 1900. 17. p. [147] Az egyik legjelentősebb vizsgálat 1662-ben történt: Koncz József (sajtó alá rend.): A szenterzsébeti, kis-solymosi, bözödi, bözödujfalui szombatosok utódai megintése a ref. vallásra visszatérés iránt, 1662. május 6. In: Keresztény Magvető, 1882. 224-226. p.; Pokoly, 1904. II. 272-277. p. [148] A Gubernium alatti üldözésekről bővebben: Kovács, 1981. 204-208. p. [149] Koncz József (sajtó alá rend.): Péchy Simon bözödi birtokos és Bözöd patrónusa. In: Keresztény Magvető, 1883. 41-42. p. | ||
a cikk elejére, | a vissza a tartalomjegyzékhez, |