Vissza a tartalomjegyzékhez

2. évfolyam 2. szám
A. D.
MMI

Nagy Kornél:
II. Aristakes kat'ołikos enciklikája 1475-ből
1968-ban a neves amerikai armenológus Dr

1968-ban a neves amerikai armenológus Dr. Caro Owen Minassean gazdag kéziratgyűjteményét a Los-angelesi UCLA egyetemre hagyta. Ez a roppant gazdagságú anyag mintegy 10000 különböző keleti nyelvű könyvet valamint 2000 középkori örmény oklevelet tartalmaz. Ez utóbbiakról nyugodtan elmondhatjuk, hogy kevés kivétellel mind a mai napig nincsenek feldolgozva sem textológiai, sem történeti szempontból.

A források közül került elő II. Aristakes kat'ołikos körlevele 1475-ből, amely fontos bizonyítékul szolgál a késő-középkori örmény egyházról. Ráadásul jómagam 1999 júniusában a MTA jóvoltából levéltári kutatásokat folytathattam a erewani Matenadaranban (Nemzeti Levéltár), s „véletlenül” kezeim közé került ugyanezen körlevél „másolata” is 1475-ből. Ennek folytán pedig úgymond nyomozásba kezdtem eme kézirat történeti tisztázását illetően.

Az armenológiában az egyházi kiváltság- és körlevelek tanulmányozása jóformán fehér foltnak számít mind a mai napig. Ez alól talán Eruand Šahaziz professzor 1947-es bevezető tanulmánya képez csekély kivételt. A kutató igyekezett első alkalommal összefoglalni az örmény nyelvű oklevelek módszertani rendszerezését és vizsgálatát.[1] Mindenesetre ez a kézirat – már csak ismeretlensége folytán is – felkeltette a kíváncsiságomat, és további vizsgálódásokra sarkallt.

Az ilyen típusú okleveleket a mindenkori egyházfők külön e feladatra alkalmas szakemberekkel íratták meg, mint pl. kondakagirk (fogalmazók), és całkarark’, (miniátorok). Általában minden egyes enciklika a mindenkori kat’ołikos nevével és címeivel kezdődik, felsorolva az egyházfőnek kegyesebbnél kegyesebb megszólításait. Ezek után tér rá az oklevél tárgyára (kiátkozás, adományok, felszentelés). Az oklevél záradéka pedig oly fontos információkat közöl, mint pl. az oklevél kiállításának dátuma, helye valamint az egyházfő hivatalgyakorlásának éve a kat’ołikos kézjegyének pontos ellátásával. Itt fontos megjegyezni, hogy az örmény oklevélkiállítási hagyományoknak megfelelően csak is vörös tintával lehetett az adott dokumentumot aláírni, mivel e szín jelezte a kiadó személy fontosságát és tekintélyét.

Természetesen a dokumentumról nem hiányozhat az egyházfői pecsét sem, amit pedig a bevett konvenció szerint mindig az irat tetején helyeztek el. Továbbá jellegzetes még, hogy a dokumentum mindkét oldalát, díszes ornamentika ékesíti. Ezen túlmenően a kézirat oldalán találkozhatunk még madár (páva), illetve virágmotívumokkal (rózsa) is. Ami az írást illeti, a kezdőbetűt és a főbb bekezdések első betűit is iniciáléval jegyezték le, gyakorta aranyozott tintával. Az ilyen típusú okleveleket az örmény egyházfők általában uralkodóknak, magas egyházi személyiségeknek, valamint a nemességnek címezték. Mindenesetre az oklevél vizsgálatából az is kiderült, hogy a miniátorok nem végeztek teljes munkát, mivel az ornamentikák csak félkész állapotban kerültek kezembe.

Az oklevél hosszúsága mintegy 88 cm, a szélessége 26 cm, lényegét 101 soros oszlopba sűrítették. A kezdeti O-t (O) az első sor bal felső sarkában virágdíszes motívummal jegyezték le, felette pedig egy színes páva látható, amelyet valamilyen véletlen egybeesés folytán a miniátor mesterek „lefejeztek”. Ennek valós okát sajnos nem tudtam mind ez ideig megfejteni. Ha paleográfiai szempontból szemléljük a forrást, láthatjuk, hogy az első és a második sor vörös tintával az ún. Erkat’agir, (nagy betűs örmény írás) van lejegyezve. Ez tulajdonképpen az oklevél ún. tiszteleti formulája, mellyel a későbbiekben kívánok foglalkozni. A szöveg főrészét ún. Bolorgir, (kis betűs örmény írás, vagy más néven kilikiai antiqua) írással rögzítették fekete tintával, de ez alól kivételt képez a dokumentum 3. sora, melyet gesztenyebarna tintával jegyzetek le.

Ugyanakkor 4., az 58., és 87. sort vörös tintával írták le. Ennek azonban pontos okát még nem sikerült kideríteni. Minden valószínűség szerint egyszerűen elfogyhatott a fekete tinta s ezt vörössel pótolták, ugyanis a Minassean-féle dokumentumon az előbb említett sorokat fekete tintával írták le. Az utolsó a két sort, amely az örmény egyházfő kézjegyét az ún. tartalmazza Notaragir, (késő-középkori örmény kurzív) írással jegyezték le. Mindezeken kívül megjegyzendő továbbá, hogy az összes mondat kezdő betűjét vörös tintával és a már előbbiekben is megemlített Erkat’agir-rel örökítették meg.

Az irat tetején találhatók az egyházfői pecsétek, középen az ún. főpecséttel, s rajta Világosító Szent Gergely képmásával. A pecsét bal oldalán található a következő két nagybetűs rövidítés, S[UR]P G[RIGO]R (Surb Grigor, azaz Szent Gergely). A pecsét körül olvasható szöveg: TER ARISTAKES KAT’AŁIKOS AMENAYN HAYOC’ (Aristakes Úr Minden Örmények Kat’ołikosa). Ide kívánkozik még, hogy a vésnők a pecséten szereplő kat’ołikos megnevezést helyesírási hibával jegyezte le az utókor számára. Az elkövetkezendő oldalakon először a körlevél pontos magyar fordítását kívánjuk megadni, majd kísérletet teszünk az oklevél tartalmának elemzésére. S végül, de nem utolsó sorban arra fogunk törekedni, hogy átfogó képet kapjunk az örmény egyház viszonyairól a 15. század második felében.

Mint a forrás tolmácsolása folytán kiderül, a körlevél hagyományos normákat követ: kezdve a Szentháromság megszólításával, Aristakes kat’ołikos azonosításával, – visszavezetve örökségét Tádé, Bertalan és Világosító Szent Gergely apostolokra -, végül az Edžmiacinban valamint környékén található szent ereklyék felsorolásával. Ezt követi annak a püspökségnek a megemlítése, amelyre címezték a körlevelet: a Kełi tartományban lévő egyházmegyének. Természetesen a dokumentum lényege Melk’iset’ püspökké való kinevezése, valamint spirituális hatalmának felvázolása, továbbá az eucharistia kiosztásának kötelessége köré csoportosul. Ezt számos további áldás követi. A következő szakasz pedig a szükséges egyházi szentségek kiosztásának teljesítéséről tájékoztat bennünket. A záró passzus azonban megadja az oklevél kiállításának pontos dátumát, az 1475-ös esztendőt, amely közli a korabeli Örményországban használt háromféle időszámítást, illetve Aristakes kat’ołikos teljes hivatali címét, valamint az örmény egyházi hagyományok szerinti vörös tintával történő aláírását. Mint ahogyan azt már korábban jeleztük, a dokumentum hivatalos jellegét az egyházfői pecséttel látták el, a kézirat tetején. A legjobb tudomásunk szerint a középkori örmény egyházfői oklevelek jelentős hányada nem maradt fenn eredetiben, vagy pedig a szakma jeles képviselőinek nem volt még alkalma azonosítani. Eruand Šahaziz professzor cikkében arról ír, hogy a erewani Matenadaran (Nemzeti Levéltár) egy komoly egyházfői körlevélből álló gyűjteményt tartalmaz. Ezek közül a legidősebb 925-ből származik, de találhatunk ilyen típusú okleveleket 1538-ból, 1568-ból, és 1589-ből is. Ezek nem tekinthetők eredeti dokumentumoknak, hanem egyszerű másolatoknak, amelyek 1736-ban készültek III. Abraham Kretac’i kat’ołikos (1734-37) parancsára. Azt is állítja Šahaziz is, hogy a számos egyházi körlevél közül, – melyet a erewani Irodalomtörténeti Múzeum irattárában találtak meg – a legkorábbit 1676-ban adták ki Łazar Džahkec’i kat’ołikos parancsára Edžmiacinban. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy jelen esetben az egyházfő neve és a dokumentum keltezése hibás, mivel Łazar kat’ołikos 1737-51 között irányította az örmény egyházat. Végül cikkében Šahaziz egy 15 egyházfői körlevélből álló listát ad meg, amelyek közül a legkorábbi 1793 május 19-re, a legutóbbi pedig 1909 Szeptember 24-re datálódik[2]. Ezekből pedig az derül ki, hogy feltehetően II. Aristakes kat’ołikos 1475-re datált körlevelét, a legkorábbi eredeti formájában fennmaradt dokumentumnak kell tekintenünk.

A körlevelet elsősorban az örmény egyház előjáróinak címezték: „Kełi városának Xlpaš kolostorában lévő Surb Karapet [Keresztelő Szent János] egyháznak, valamint püspökségének”. A püspökséget magába foglaló közösségeket pontosan meghatározták az oklevélben szereplő helységek felsorolásával. Kełi városa (későbbi forrásokban Kłi) ugyanazon nevű tartománynak volt adminisztratív központja. A 13. századig Xorjiwn vagy Xorjean néven ismertek és egyike volt a történelemből jól ismert Negyedik Örményország ( Čorrord Hayk’) tartományainak. A megnevezett országrész az Aracani folyó egyik mellékfolyójának völgyében helyezkedik el. Xorjiwnt a későbbiek során két részre osztották föl: Veri Kłi-re (felső Kłi), illetve Vari Kłi-re (alsó Kłi). A 20. század elején a tartományról azt tartották, hogy 206 faluból áll, amelyek közül 50-et kizárólag örmények laktak[3].

Xlpaš kolostora és Kełi városa a 15. század folyamán úgy jelent meg, mint virágzó település, azonban furcsamód más forrásokban nem találunk róla semmilyen utalást, sem a 15. század előtt, sem utána. Mindazonáltal négy ismert korabeli kolofonból kettőt (mindegyik az Evangéliumból készült másolat) kutatásaink szerint a nevezett kolostor scriptoriumában készítettek, egy bizonyos Onop’rios szerzetes kézírásával 1442-ben. A kolofon első kézirata megállapítja: „Eme szent Evangélium megíratott Xorjiwn tartományban, amelyet neveznek Kełinek is, a Xlpašnak mondott kolostorban, Surb Karapet [Keresztelő Szent János] egyházának illetve más ott található szentegyházak védőszentsége alatt, a legbűnösebb, leghitványabb, legméltatlanabb Onop’rios szerzetes által. Kérlek titeket, hogy emlékezzetek meg kolostorunk apátjára, a feletettek álló Melk’iset’re és Petros perjelre, s mind azon tiszteletreméltó papokra, kik összegyülekeztek vala nevezetesen: Hohanes pap, Kirakos pap, Vardan pap, Step’anos pap, Astuacatur pap, Melk’iset’ pap és Daniel diakónus.” Ezt követi továbbiakban számos laikus ember felsorolása: „aki birtokolják e Szent Evangéliumot, s megírattak és felkínáltattak emlékeztetőül Surb Astuacacin [Szent Istenszülő] és naxawk’-i Surb Step’anos [Szent István] templomoknak, valamint Istent-befogadó Surb Nšan [Szent Jel] templomának... Eme Szent Evangélium megíratott a 891-es esztendőben. [891+551=1442]”[4]. A második kolofont szintén Onop’rios szerzetes írta, megadva ugyanazokat az információkat, mint amelyeket az első szövegben láthattunk. Kivéve azt a bejegyzést, amelyben az Evangélium elkészültét egy bizonyos Čašmelik’ laikus támogatta: „aki felajánlotta lelki fiát, a fiatal Astuacaturt.”[5] A másik két kézirat kolofonja minden valószínűség szerint elveszett, vagy kisebb töredékeiben maradt fenn. Mindkét kolofont „Kełi tartományban lévő Xlpaš kolostorában Surb Karapet védőszentsége alatt.” készítették. Az elsőt a világhírű Lewon Xač‘ikean professzor szerint 1456-ban írta meg az említett Onop’rios[6], a másikat pedig 1464-ben egy bizonyos Step’anos püspök. A kolofonok is megemlítenek 10 szerzetest Xlpašban, beleértve egy bizonyos Melk’iset’et is.[7]

Az adatok alapján nyilvánvaló, hogy Xlpaš kolostora sohasem bukkant elő monasztikus egyházi központként a középkori Örményország területén. A két 1442-ben írott kolofon úgy hivatkozik Melk’iset’re, mint Xlpaš kolostor apátjára; A kolofonok továbbá utalnak egy ugyanabban a kolostorban lévő remetére, akit szintén Melk’iset’nek neveznek. Az 1464 körül készült Négy Evangélium kolofonja szintén megemlít egy Melk’iset’ nevű papot, mint a xlpaši kolostor szerzetesi kongregációjának tagját.

Ezek után feltehetjük azt a kérdést, hogy vajon lehetett-e valamelyikük az a pap, akit Aristakes kat’ołikos püspökké nevezett ki? Figyelembe véve azt a tényt, hogy az 1456-os és 1464-es kolofónok közül egyik sem tesz említést Melk’iset’ nevű apátról, számunkra úgy tűnik, hogy 1456-ban már nem lehetett az élők sorában. Sőt erősen gyaníthatjuk, hogy az 1464-ben említett Melk’iset’ pap lehetett az a személy akit 1475-ben az egyházfő püspöki rangra emelt. Mindenesetre a körlevélben megemlített Melk’iset’ püspök véleményünk szerint egyik rejtélyes alakja lehet az örmény egyházi évkönyveknek.

A kortárs történeti források, valamint a 15. század második felében uralkodó örmény egyházfők pontos dátumainak hiányosságai folytán megállapíthatjuk, hogy e tények időrendi beosztása nem tekinthető kimondottan megalapozottnak. A kronológiákkal olyan történetírók és történészek foglalkoztak, mint Ar’ak’el Dawrižec’i, Mikayel Č‘amč’eanc’, Simeon Erewanec’i, Łewond Ališan, Abraham Zaminean és Małakia Ormanean. Ők szükségesnek tartották a kéziratok újbóli átvizsgálását, különösen a kolofonok esetében. Mint látni fogjuk, II. Aristakes kat’ołikos körlevele legalább sok esetben megvilágítja az egyház kötelességeire vonatkozó időrendi zavarokat. Ar’ak’el Dawrižec’i volt az első történetíró, aki kísérletet tett az egyházfők névsorának összeállítására: a listát 1441-től vezeti – amikor is az egyházfők a kilikiai Sisből visszatették székhelyüket Örményországba – egészen 1661-ig. Az általa összeállított névsor alapján azonban megállapította, hogy az okiratok az 1351-től kezdődő periódustól hiányosnak tekinthetők. Sőt, a 17. századi historikus azt is láthatta, hogy maga a lista áttekinthetetlen, és a kéziratok kolofonjai kimondottan nem mutattak tiszta képet az egyházfők uralkodásának idejéről.

A helyzetet ugyanakkor még tovább komplikálta az egyházfők mellé rendelt egyházi ügyvivők ,(at’or’akalk’) kinevezésének rendszere: Dawrižec’i számára bonyolult volt meghatározni, hogy tulajdonképpen kik is voltak az egyházfők s kik voltak az ügyvivők.[8] Tehát a listájában megadott adatok szükségképpen nem jelzik az egyházfők „uralkodásának” pontos dátumát. Dawrižec’i listája 1441-től egészen 1515-ig a következő: „1441. Kirakos Úr a kat’ołikos. 1443. Kirakost hivatalából elmozdították, s helyére Grigor Makuec’it választották. 1455. Ugyanazon Grigor Úr; Aristakes Úr is kat’ołikos lett. 1461. Ugyanazon Grigor Úr, és ugyanazon Aristakes Úr; Zak’aria Urat úgyszintén kat’ołikosá választották. Ez a Zak’aria Úr volt az első kat’ołikos Ałt’amarban; és az 1461-es esztendőben Džahanšah király Tabriz (Tavri=, Dawriž) városába érkezett, s [kat’ołikos] s odament számos ajándékkal, hogy találkozzon az uralkodóval; s a király felajánlotta számára Szent Edžmiacin egyházfői hivatalát és Világosító Szent Gergely megszentelt jobb karját, valamint a szent stólát (urar) és jelvényt (xač’alam). Azonfelül birtokolhatta a „szent jobb” ereklyét, s Zak’aria kat’ołikos szent Edžmiacin trónjára lépett. 1462. Őszentsége Zak’aria kat’ołikos Ałt’amarba költözött hivatalával, magával véve Világosító Szent Gergely Szentjobbját. 1466. Ugyanezen Grigor Úr és Aristakes Úr. Sargis Úr ez évben kat’ołikos lett. 1474. Ugyanazon Sargis Úr. S Hovhannes Úr kat’ołikos lett. 1476. Ugyanazon Hovhannes Úr. Egy másik Sargis Úr kat’ołikos lett. Hovhannes és Sargis kat’ołikossága idején Világosító Szent Gergely Szentjobbja visszatért Ałt’amarból, és Vrdanes püspök vezetésével visszahelyezték Szent Edžmiacinba. 1493. Ugyanazon Sargis Úr. Aristakes Úr is kat’ołikos lett. 1499. Ugyanazon Sargis Úr. T’adeos Úr szintén kat’ołikos lett. 1504. Ugyanazon Sargis Úr. Ełiše Úr is kat’ołikos lett. 1506. Ugyanazon Sargis Úr és Ełiše Úr. Nerses Úr is katołikos lett. 1515. Zak’aria kat’ołikos.”[9]

Dawrižec’i listájából hiányzik a pontos részletezés: rögzíti az egymást követő egyházfőket és egyházi ügyvivőket; a dátumok azonban ritkán jelzik a kat’ołikosok hivatali idejének kezdetét. A lista tisztán mutatja Grigor Makuec’i kat’ołikos „trónra léptét” 1443-ban, de azt követően a forrás időrendi sorrendje teljesen összekuszálódik.

M.Č‘amč‘eanc’ lényegében ugyanazon listát követi, amely az A. Dawrižec’i munkájában is található. Azonban egy helyen figyelemreméltó különbség mutatkozik meg. A 18. századi történetíró kísérletet tett arra, hogy megadja az esztendők számát, mindazon egyházfőkről, akik 1466-1536 között gyakorolták hivatalukat. Kronológiája a következő értesülést adja meg számunkra: „Nem sokkal azután, hogy Zak’aria kat’ołikos Ałt’amar-ba elindult, Grigor Makuec’i elhalálozott. Ennek következtében Aristakes kizárólag egyedül tartotta kézben az egyházfői hivatalt, mialatt Sargis vardapetről azt gondolták, hogy ő a helyettese (p'oxanord). Amikor négy évvel később Aristakes meghalt, ugyanez a Sargis örökölte Edžmiacinban az egyházfői hivatalt (kat’ołikosut’iwn), s kinevezte helyetteséül Hovhannes vardapetet, továbbá Edžmiacin püspökké is szenteltette. Mindezen nevek együtt említettnek a nagy örmény időszámítás szerinti 924(=1475) és 931. (=1482) esztendőkben írt két kolofonban.[10] Ami Sargis edžmiacini kat’ołikost illeti, elhalálozott, amidőn főpapként 28 esztendeig irányította az örmények szent egyházát, s őt követte 8 álló esztendőn át III. Aristakes, őt követte 5 esztendőn át korábbi helyettese T’adeos Úr, utána pedig 12 esztendeig II. Ełiše Úr... És Ełiše követte Edžmiacin-ban 5 esztendeig Zak’aria Úr, s azután pedig 16 évig III. Sargis Úr, aki felváltva 5 esztendeig gyakorolta az egyházfői hivatalt XI. Grigor Úrral.[11]Č‘amč‘eanc’ kronológiája – miközben részletezte az egyházfők hivatali idejének hosszúságát – nem adta meg a pontos dátumokat a kat’ołikosok „uralkodására” vonatkozóan. Ezt az űrt részint kitöltötték Simeon Erewanec’i, Łewond Ališan és Abraham Zaminean kronológiái. Bár hozzá kell fűznünk, hogy adataikkal inkább bonyolították az amúgy is összekuszált helyzetet. Erewanec’i listája az egyházfőkről a következő: III. Sargis (1476), III. Aristakes (1496), I. T’adeos (1499), II. Ełiše (1504), V. Nerses (1506) és III. Zak’aria (1515).[12] Ališan listája a következő adatokat szolgáltatja: III. Sargis (1467), VIII. Hovhannes (1475), III. Sargis (1477), III. Aristakes (1486), II. Yusik (1488), I. T’adeos (1499), II. Ełiše(1504), IX. Hovhannes (1505), V. Nerses (1506) és III. Zak’aria (1515)[13]. S végül Zaminean kronológiája pedig a következőt mutatja: II. Sargis (1468), VII. Hovhannes (1476), III. Sargis (1477), II. Ełiše (1506) és II. Zak’aria (1515).[14]. Az utóbbi három lista összehasonlítása végeredményben azt mutatja, hogy nem mutatható ki semmilyen egyezés a kat’ołikosok neveivel és uralkodási évükkel kapcsolatban. Ez alól kivételt képez II. (III.) Zak’aria kat’ołikos, akinek uralkodását ugyanarra az évszámra teszik: 1515-re. Látni fogjuk, hogy M. Ormanean következtetése is alig eltérő az előbb említett történészek kronológiáitól: megállapításai ugyanis bizonyos módosításokat kívánnak meg. Mint ismeretes a kilikiai Örményországban (miután 1375-ben elvesztette függetlenségét) fennálló helyzet miatt az örmény klérus arra a meggyőződésre jutott, hogy az egyházfő székhelyét vissza kell helyezni Nagy-Örményország területére: Sisből Edžmiacinba. A kilikiai örmény papság jelentős részének sikerült megnyernie az akkori egyházfőt, (IX. Grigor Musabekean kat’ołikost) valamint a nagy-örményországi főpapságot és nemességet, hogy nemzeti zsinatot (žołovk’) hívjanak össze 1444 májusában Vałaršapatban (Edžmiacinban). A jelenlévő püspökök, archimandriták, vardapetek, illetve világi nemesség abban egyeztek meg, hogy az egyházi székhelyet mindenképpen vissza kell helyezni Edžmiacinba, azaz Nagy-Örményországba[15]. IX. Grigor kat’ołikos – ragaszkodván hatalmához – azonban nagy meglepetésre elutasította a nemzeti zsinaton való részvételt. Ezért a zsinat (szinódus) egyházfővé a szerzetes Kirakos Virapec’it választotta meg egy látszólagos kompromisszum eredményeként: mert korábban rivalizálás volt a Siwnik és Vaspurakan tartománybeli papság között az egyházfői hivatal feletti ellenőrzés jogáért. Nemsokára ez a kompromisszum hamarosan megtört, mivel az említett papság képtelennek mutatkozott a végső megegyezésre. Ezért Kirakos kat’ołikost akár lemondatták, akár önként mondott le 1443 nyarán, korábbi kolostorába vonult vissza (Xor Virap). Őt a hivatalban X. Grigor Džalalbekean (akit évkönyvekben Makuec’inek is neveztek) követte még ugyanebben az évben[16]. A fentiekben már megjegyeztük, hogy A. Dawrižec’i listájában a következő bejegyzés található az 1455-ös esztendőnél: „Ugyanazon Grigor Úr, és Aristakes Úr is kat’ołikos lett.”[17] Ez az utalás Č‘amč‘eanc’t arra a megállapításra jutatta, hogy X. Grigor egyedül képtelen volt vezetni hivatalát, s ezért Aristakes vardapetet választotta maga mellé helyettesnek 1455-ben. A korabeli források társ-kat’ołikosként említik, ami gyakorlatilag ellenkezik az örmény egyházjoggal. Ennek az lehetett nyilvánvaló oka, hogy „a megszálló” türkmén fejedelmek egyre inkább növelték az örmény egyház évenkénti adóját. Így X. Grigor halála után II. (III.) Aristakes vette át az örmény egyház irányítását[18]. Ormanean azonban helyesen állapítja meg, hogy az 1455-ös esztendőből egyáltalán nem szükséges feltételezni, hogy már ekkor megjelenik Aristakes kinevezése társ(segéd)-kat’ołikosként. Sőt úgy véli, hogy jóval korábban léptették elő az előbb említett hivatalra, s ez vélemény szerint legkorábban 1448-ban történt meg. Az egyháztörténész megállapítását pedig az ún. Ganjaran forrásgyűjtemény (Egyházi himnuszok gyűjteménye) kolofónja támasztja alá, amelyet: „Eristakes Úr pontifikátusa (hayrapetut'iwn) idején” írtak.[19] A társegyházfői kinevezés példátlan esetként tűnt fel az örmény egyház évkönyveiben. Ormanean úgy magyarázza, hogy ez a precedens intézkedés amiatt történt, hogy 1443 óta az örmény egyháznak egyidejűleg két kat’ołikosa volt: nevezetesen a később lemondott (vagy lemondatott) Kirakos és X. Grigor. X. Grigor 1448-ban megtörtént „formális” halála miatt vált az ő társ-egyházfőjévé Aristakes, hogy lecsillapítsa Vaspurakan tartomány papságát, valamint segítse a kat’ołikoszátus ügyeinek intézését.[20] Nincs szilárd bizonyítékunk arra vonatkozóan, hogy pontosan melyik évben tették Aristakest társ-kat’ołikosá, továbbá nem tudjuk előléptetésének körülményeit. Ugyanakkor bizonyosnak vehető, hogy ő volt az első olyan egyházi méltóság az örmény egyháztörténetben, akinek ezt a titulust adományozták. Ráadásul ez a precedens hosszú időn során bevett hagyománnyá vált az örmény egyházban. Úgy tűnik, hogy e címet eredendően az at’or’akal (szószerinti jelentése: a trónus birtokosa azaz helynök) méltóságra alkalmazták. Aristakes esetében ez a tisztség nyelvileg és jelentés szempontjából később egy pontosabb terminust kapott: az at’or’akič (társ-egyházfő) hivatalát. Az évkönyvek szerint a társ-kat’ołikost kat’ołikosá szentelték fel, és ugyanolyan egyházi és világi előjogokat élvezett, mint a tényleges kat’ołikos: püspökök felszentelése és a szentségek kiszolgáltatása. Ormanean elsősorban ezt jogi szempontból vitatta, mivel a mindenkori örmény egyházfő kinevezhetett helyetteseket, akik gyakorolhatták az előbb említett jogokat, ám nem lehettek egyenrangúak az egyházfőkkel: mert az örmény hierarchia szerint ugyanis senki más nem állhatott az egyház élén, mint maga a „konklávé” által megválasztott kat’ołikos. Ennélfogva egyetértünk Ormanean állításaival, miszerint a társ-kat’ołikos-ok neveit soha nem foglalták bele az ún. egyházfői listákba, hacsak véletlenül nem – hivatalosan – örökölték a mindenkori egyházfői méltóságot.[21] Ezzel szemben helyettesek kinevezési rendszerének voltak kivehető előnyei, szavatolva például az örökösödését az egyházfő esetleges halála után. A 15-17. század folyamán egyre gyakoribb szokássá vált ez az eljárás, sőt ezzel kapcsolatban a jövőben komoly visszaélések is történtek: lényegében a társ-kat’ołikosok uralták az örmény egyházat. Ráadásul a mindenkori egyházfőkre vonatkozó pontos adatok hiánya komoly zavart jelentett a kutatók számára a főpapi méltóságok öröklési rendjének meghatározásában. Mint már Dawrižec’i és Č’amč’eanc’ említette, hogy Kirakos Virapec’i kat’ołikos utáni zűrzavarban Zak’aria Ałt’amarec’i kívánt az edžmiacini örmény egyház élére állni (1461).[22] Sőt Č‘amč‘eanc’ megállapítja, anélkül hogy megemlítené művének forrásait, hogy X. Grigor összeveszett helyettesével, Aristakes-szel, mivel a társ-kat’ołikos egymaga kívánt az örmény egyház élére állni. Egy bizonyos Sargis vardapet pedig – előnyt húzva ebből kényes helyzetből – ellopta Világosító Szent Gergely ereklyéjét. A pap Tebrizba ment Džihanšah türkmén fejedelemhez, akitől védelmet kért, később pedig arra kérte őt, hogy nevezze ki az örmény egyház élére. Ezekről a hírekről értesülve III. Zak’aria, Ałt’amar kat’ołikosa, szintén Tebrizba ment. A türkmén fejedelmet ajándékokkal vesztegette meg, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy magát neveztesse ki Minden Örmények Kat’ołikosává. Ez így is történt, ráadásul átvette Sargis vardapetől az ereklyét. Miután Zak’aria megérkezett Edžmiacinba, nemcsak hogy elfoglalta az egyházfői trónust, hanem a két egymással perlekedő főpapot el is űzte onnan[23]. Ezen túlmenően Zak’aria Sargist püspökké szentelte föl, majd azután kinevezte helyettesének is. Ezek az események Ormaneant arra következtetésre engedték jutni, hogy a két főpapnak mindenképpen össze kellett játszania Szent Gergely ereklyének ellopásában, illetve az egyházfői szék megszerzésében. S itt Sargis vardapet inkább Zak’aria embereként működhetett közre, sem mint potenciális jelöltként az egyházfői trónra.[24] Négy 1460-ból származó kéziratos kolofon is azt igazolja, hogy Zak’aria került Edžmiacin trónjára még ugyanabban az évben[25]. Azonban Zak’aria „regnálása” rövid életűnek bizonyult: mivel a következő esztendőben egy bizonyos Haszan Ali türkmén fejedelem sikkasztás miatt súlyos börtönbüntetéssel fenyegette meg, ezért titokban Edžmiacinból Ałt’amarba menekült, magával véve Szent Gergely ereklyéit.[26]

III. Zak’aria menekülése után X. Grigort és Aristakest visszahelyezték hivatalába, hasonlóképpen jártak el Aristakes esetében is. X. Grigor halála után Ormanean szerint 1465 végén történhetett,[27] Aristakes helyettest választották meg egyházfővé. Ezt a szokatlan intézkedést, ami által az elhunyt egyházfőt helyettese követte az egyházfői hivatalban, Ormanean erősen vitatja, mivel a választást jóvá kellett hagyatni az örmény szinódussal is[28]. Tekintettel azonban a 15. századi Örményország bonyolult politikai helyzetére kész tényként kellett elfogadniuk ezt a lépést: annak ellenére, hogy az ilyesfajta egyházfő választás ellenkezett az örmény kánonjoggal. Aristakes is arra kényszerült, hogy megszakítsa rövid időre „uralkodását”, amikor IV. Step’anos ałt’amari kat’ołikosznak sikerült bitorolnia az egyházfői hivatalt Džihanšah fejedelem hathatós támogatásával. Azonban III. Zak’ariahoz hasonlóan hamarosan neki is vissza kellett menekülnie Ałt’amarba: legfőbb támogatója, Džihanšah ugyanis 1468-ban vereséget szenvedett Uzun Hassantól, az Aq-qoyunlu törzsszövetség vezetőjétől[29]. Ormanean ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy Aristakes kat’ołikos, aki újra átvette a hivatal irányítását IV. Step’anos elmenekülése után, 1469-ben elhunyt. (Enciklikája 1475-ből származik![30])

Ar’ak’el Dawrižec’i kronológiája X. Grigor és II. (III.) Aristakes uralkodásáról vonatkozóan nem szolgál pontos adatokkal; Č’amčeanc’ véleménye szerint Aristakes négy esztendőn át gyakorolta az egyházfői hivatalt anélkül, hogy jelezte volna regnálása pontos idejét; végül Ormanean szerint, X. Grigor 1443-1465 között volt hivatalban, míg Aristakes 1465-1469 között volt egyházfő. A 15. századi kéziratok kolofonjainak nyomtatott kiadásai viszont arra utalnak, hogy X. Grigor Džalalbekean Edžmiacini kat’ołikos 1443-1468 között irányította az örmény egyházat, s nem pedig 1465-ig, mint ahogyan azt Ormanean állítja.[31] Aristakest, akinek neve a különféle formákban bukkan elő a forrásokban (Pl. Aresdages, Erestakes, R’stakes, R’astakes, R’estakes és Herstakes), először a 1448-ban íródott Ganjaran nevű kézirat kolofónjában említik meg.[32] Azonfelül neve előkerül még további két kolofónból is: egyiket 1457-ben, a másikat pedig 1460 körül írták, s Aristakes nevét együtt említik X. Grigor egyházfővel. Ezek közül az első, a Časoc’, amelyet „Grigor Úr pontifikátusa (hayrapetut’iwn) és R’estakes érseksége idején”[33] jegyzett fel. A második pedig megállapítja, hogy a már említett Ganjarant „Grigor Úr vałaršapati pontifikátusának és Eristakes püspöksége idején” írták.[34] Az 1460-as kolofon tulajdonképpen másolata az 1428-ban írt Ganjarannak, amelyet Szegha községben[35] állítottak össze; az 1460-as kolofónt pedig egy bizonyos Simeon nevű pap írta meg Bjni városában. Jelentős mindkét forrásban az, hogy X. Grigort egyházfőként említik meg Vałaršapatban, míg Aristakest az elsőben érsekként, a másodikban viszont püspökként említik. Ezekre való tekintettel, azt szeretnénk sugallni, hogy 1457-ben illetve 1460-ban Aristakes minden valószínűség szerint az ayrarati egyházmegye vezetője (püspök vagy érsek) volt. Sőt az 1464-es esztendő az első olyan alkalom, hogy a kolofónok Aristakes nevére úgy hivatkoznak, mint egyházfőére. Ez alapján gyanítjuk, hogy a társ-kat’ołikosá vagy helyettesé való kinevezése (felszentelése) 1460-1464 között történhetett meg. A kolofónok kiadott szövegei úgy említik meg Aristakest, mint hayrapetet vagy kat’ołikost Edžmiacinban. S ez legkorábban 1464-ben, legkésőbb pedig 1474-ben történt meg.[36] A kolofónok közül – amelyet 1465-ben írtak – az egyik megállapítja, hogy az Evangéliumot készítették „Herestakes egyházfősége idején, akit ugyanebben az évben kat’ołikosi trónra emeltek.”[37] Egy másik 1467-ben írott kolofón is megállapítja, hogy az Evangéliumot „Er’estakes Úr egyházfősége, és Step’anos Úr ałt’amari kat’ołikosátusa idején” írták. A kolofón ugyanakkor jelzi, hogy ugyanabban az évben a bitorló IV. Step’anos már elhagyta Edžmiacint.[38] Ezek az adatok viszont arra engednek bennünket következtetni, hogy nem tudunk pontos választ kapni arra a kérdésre, hogy Aristakest mikor választották társ-egyházfővé, s mikor szentelték fel hivatalosan egyházfővé nem sokkal X. Grigor halála után. Aristakes körlevele részint ezeket problémákat oldja meg. A dokumentum nemcsak tisztán jelzi, hogy 1475-ben írták, továbbá kiegészítő információkat is nyújt, arra vonatkozóan, hogy Aristakes mióta gyakorolja egyházfői hivatalát: „6. éve, 4. hónapja és 20. napja.” Tehát legkorábban 1469 óta, s nem pedig 1465 óta, ahogyan azt Ormanean feltételezte. Más, személyére vonatkozó adatok hiányában – főleg az 1474 utáni kolofonokban – elmondhatjuk, hogy ez a körlevél az utolsó olyan forrás, amely kilétére utalást tesz. Ennek folytán elképzelhető, hogy Aristakes még 1475-ben elhunyt. Az előbbi adatokon kívül Aristakes kat’ołikos tevékenységéről nem sok információnk van. Egyházi szolgálatának ideje alatt, úgy tűnik, számos egyházi érseket, valamint püspököt szentelt fel a legkülönfélébb örmény egyházmegyék élére. Ezek közül az egyik legfontosabb volt Xačatur vardapet érseki kinevezése a lengyelországi egyházmegyék élére feltehetően 1467 körül. A dokumentum megállapítja: „A háromszor áldott örmény egyházfő, uralkodása idején, Harisdages Kat’ołikos Úr, aki az Edžmiacini Örmény Egyház Patriarchája Vałaršapatban, Xač‘atur-t, a tudós papok közül a legalázatosabbat, a lewonpoli (Lwów) egyház élére érsekké szentelte fel. S Isten kegyéből mi visszatértünk és csatlakoztunk Istenben a mi nyájunkhoz, akinek gondviselése megbízott bennünket pontifikátusunkra.”[39] Xač‘atur érseki kinevezését továbbiakban megerősíti a körlevél (kondak) fennmaradó része, amelyet Aristakes kat’ołikos kimondottan a lengyelországi örmény klérushoz címzett.[40] Kivéve talán azokat a passzusokat, amelyek Xač‘atur-ra, valamint a hatásköre alá tartozó közösségre vonatkoznak. Furcsamód a körlevél tartalma és stílusa nemcsak hasonló, hanem számos esetben megegyezőnek mutatkozik az 1475-ös körlevéllel. Sajnos a dokumentum utolsó bekezdése hiányzik vagy töredékes, mivel a forrás keltezése illetve pecséttel való ellátása nem követhető nyomon. Így az az év, amelyben Xač‘aturt érsekké szentelték fel, számunkra teljesen ismeretlen. „A lengyelországi örmények krónikája” azonban tartalmaz néhány olyan értesülést, amely némiképp tisztázhatja ezt a problémát. A forrásból úgy értesülünk, hogy Xač‘atur 1461-ben Leopolis (Lwów, Lemberg, Lemburg, Lewonopol, Ilov, Ilyvó) előjárójává vált, majd érsekként szolgált 1463-tól, egészen 1502-ben bekövetkező haláláig.[41] Ez alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy Xač‘atur felszentelése 1463-ban történt meg, illetve II. Aristakes kat’ołikosnak a beiktatásra vonatkozó körlevelét még ugyanabban az évben írták meg. II. Aristakes kat’ołikosnak a lengyelországi örménységhez szóló körlevele fényt derít egy másik, mindez ideig általunk ismeretlen történelmi tényre. II. Aristakes egyházfővé választásával kapcsolatban Ormanean megállapította, hogy ez az aktus a szinódus szankciója nélkül történt.[42] A lengyelországi örmény közösségnek írt dokumentumban azt a következő figyelemreméltó megállapítást találjuk Aristakes-szel kapcsolatban: „Isten kegyelméből, s a mi Világosító Szent Gergelyünk által adományozott kegyből, elfoglaltuk Szent Edžmiacin trónusát, hogy irányítsuk és igazgassuk a Szent Örmény Egyház dolgait. [Aristakes] küldetett a Szentlélek kegyéből, s a Haykazean [Örmény] nép parancsára, valamint a keleti [nagy-örményországi] vardapetek hozzájárulásával. Nevezetesen Šmawon vardapet, Sargis vardapet, Dawit’ vardapet, Daniel vardapet, valamint népünk és nemzetünk (azatordiac’n) képviselői.[43] Ez a dokumentum tisztán megerősíti azt a tényt, hogy II. Aristakes egyházfővé való felszentelése az örmény konklávé jóváhagyása által történt meg, ahol számos egyházi és világi méltóság volt jelen. Következésképp megválasztása az örmény egyházi tradíciók alapján zajlott le Edžmiacinban.

Az örmény egyháztörténelem korai kutatói – Arakel Dawrižec’itől egészen Małak’ia Ormaneanig – tulajdonképpen nem ejtettek komoly hibákat munkáikban. Nem önhibájukból okoztak olyan hibás kronológiai eltéréseket, amivel zavarba hozták a szakma művelőit. Az eltéréseket elsősorban azzal lehet megmagyarázni, hogy a történetírók értesüléseiket hibás korabeli forrásokból meríthették. Továbbá komoly gondot jelenthetett számukra, hogy a források áttekinthetőségét megzavarhatta az ún. társ-kat’ołikosi intézmény megjelenése és a korabeli kútfők szétszóródása (különösen a kolofónok esetében), ami miatt a történetírók nem minden esetben voltak számára elérhetők. II. Aristakes kat’ołikos 1475-ös körlevélének tanulmányozása nekünk alapos lehetőséget nyújt a 15. század második felének egyházi viszonyaira való betekintésre, valamint a korabeli kolofónok kutatására. A mostanáig történt tudományos kutatások arról győztek meg bennünket, hogy az Edžmiacinban „uralkodó” egyházfők kronológiái a közeljövőben jelentős átdolgozásokat igényelnek. Ennek azonban egy másik tanulmány tárgyát kell képeznie.

 

 

DOKUMENTUM[44]

 

A Mindenható Istennek – Mennyei Atyánknak, minden létezők Teremtőjének – kegyelméből, akaratából és választásából, s az Ő Egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak hatalmából, és az Igaz Isten Szentlelkének ereje által.

Eme szent levelünket, ezen iratunkat, – az Egyetlen Istenség Legszentebb Háromságának áldásával, Krisztus Urunk által adományozott apostoli béke, kegy és szeretet által – küldetett vala a jeles és sokat dicsért vezető, gondnok és megfontolt pátriárka, Aristakes Úr, Minden Örmények Kat’ołikosa által, a Nagy-Örményország területén fekvő Vałaršapat városából. A levelet írtuk mint Szent Tádé és Bertalan apostoloknak, valamint Világosító Szent Gergelynek vikáriusa és közvetlen utóda a Vałaršapat városában lévő mennyei erő által épített – égi eredetű oltáráról, és sugárzó templomából – Szent Edžmiacin egyházából. Mindezeken túlmenően magába foglal számos ereklyét, mely a nevezett helyen összegyűjtöttek vala: az Úr testét érintő lándzsát, amely átitatódott Jézus Krisztus vére által; a királyi töviskoronát, amelyet Jézus Krisztus fejére helyeztettek; a szögecseket, melyekkel átdöfték Jézus csuklaját; a szent leplet, amellyel becsavarták Jézus testét; az Úr keresztjét, melyet Istentől kapott; Világosító Szent Gergely áldomást hozó szent jobbját; Világosító Szent Gergely Xor virap-i síremlékét, amiben élve eltemették; Szent Gayane és Hr’ip’sime szüzek síremlékét; s más olyan ereklyéket, amelyeket az Urunk által emelt Szent Edžmiacin székesegyház tőszomszédságában találtatnak.

Mi tehát címezzük e levelet Nektek híres és nagyra becsült Kełi városának, Xlpaš kolostorában lévő Surb Karapet (Keresztelő Szent János) egyháznak, valamint a hozzá tartozó egész püspökségnek, az ott található egyházakkal és lakosságával egyetemben, úgy mint: Aparn, Astełaberd, Serkeli, T’arman, Abołnak, Awsnak, Sełank, Čermak, Arek, Čpergeł, Džuarič’, Ap’xzut, Łazi, Apikawank, Xupa, Menek, Ałt’ałt, Berdar Igi, Hagstun, Ccuars, Apcek, Pajt’ak, Avrdnik, Ixu-tól egészen Arjucnavaz-i, Hancevik, Mrun, Harkap, Xarik, Kholkholk, Harti, Aygarak, Pałin, Handerj, Amarič’, Arinc, Karmir Ekełec’ik, Xup-Jor, Xulmin, Xort’um és Sen.

Ezt a levelet írjuk először néktek: tiszteletreméltó és tisztalelkű papoknak valamint szerzeteseknek; jámborlelkű földbirtokosoknak; serény földműveseknek; nagylelkű nemeseknek; ügyes kézműveseknek; szerény és kegyes asszonyoknak és minden olyan népnek, akik lelki fiaink és gyermekeink. Minden földi és mennybéli szentek valamint az Istenanya könyörgésre buzdító imája által, imádságot mondunk kiterjesztett karral azért, hogy a Mindenség Teremtője, a Mindenható és Mennyei Atya a Végsőkig adjon néktek békességet. Továbbá azért hogy az Isten Mennyei Igéje, amely kimondhatatlan születéssel származik az Atyjától, adjon kimondhatatlan kegye által néktek fényességet; azért, hogy Istennek Lelke, teremtés nélküli Lényegével, lebegjen s osszon igazságot rajtatok, az Ő tiszta dicsőségének jutalma által, valamint adományozzon számotokra mind földi, mind mennyei javakat; azért, hogy a Megváltó Krisztus Urunk megszabadítson titeket mindennemű földi és szellemi kísértéstől; azért, hogy mindenség kegyelmének kútja adja néktek oda az Ő kimondhatatlan javait és mindez bőséggel árasszon el titeket mivel a kegyelmes Isten könyörülete legyen rajtatok; azért, hogy a kegyes Isten adjon néktek kegyelmet; azért, hogy az Isten, a kegyelem igazságosztója, bocsássa meg vétkeiteket; azért, hogy a Mindenható és Örökkévaló Isten tartson meg titeket a ti kegyes bizodalmatokban; azért, hogy minden reménnyel tartson meg titeket az Isten Egyszülött Fia, a ti örökkévalóságban való hitetekben; azért, hogy a mindörökké szerető Szent Lélek adjon néktek szeretetet Istenben és felebarátotokban; azért, hogy a könyörületes Isten töltsön el benneteket mindenféle erénnyel; azért, hogy az élő és éltető Isten jutalmazzon titeket, gyermekeiteket, s felebarátotokat hosszú élettel; azért, hogy a békesség angyala adjon néktek s halott felebarátaitoknak nyugalmat a mennyei királyságban, a fény és nyugalom lakhelyén, ahol kimondhatatlan öröm vagyon szomorúság nélkül, s ahol angyalok s más erényes lények örökké vigadalomban élnek. Legyen a Legszentebb Háromság közösségének dicsőségére. Mindörökkön örökké. Ámen.

Jusson tudomásotokra nektek, mint tiszteletre méltó papoknak és ájtatos nemeseknek és földműveseknek, hogy a Szentlélek által vezetve, a ti Melk’iset’ uratok hozzánk, Szentegyházunkhoz, járult, leveletekkel püspökké való szentelésének igazolása végett. És mi őt úgy fogadtuk tisztelettel és szeretettel, mint szerető gyermekünket. S kívánságtok szerint, magatartása alapján a Kełi városában lévő Xlpaš kolostorában székelő Surb Karapet egyházmegye püspökévé szenteltük, s kineveztük őt gondnokotoknak, pásztorotoknak, és szellemi vezetőtöknek.

Köztetek fog munkálkodni mint jó pásztor és fáradhatatlan földműves mint ahogy az Úr is mondotta: „Boldogok azok a szolgák, akiket az Úr, amikor megérkezik virrasztva talál” [Lukács 12:37]. Ennélfogva, közületek mindannyian, szellemi gyermekeink fogadjátok el püspökötöknek Melk’iset’ Urat nagy szeretettel és tisztelettel, mint az Úr küldöttét és Krisztus Urunk apostolát. Ő lészen a ti apostoli vezetőtök, továbbá, ő oldoz fel titeket a bűnök sokasága alól. Azonkívül figyelmezteti, rendreutasítja, és megfeddi az engedetleneket, azon célból, hogy kövessék az Isten törvényét és parancsolatját.

Mindezeken túlmenően kötelességetek lészen mindenféle fenntartás és hiba nélkül a püspökötöknek évenként pontos és körültekintő beszámolót adni. Senki pedig ne merészelje jogait kétségbe vonni vagy bitorolni, továbbá engedetlenséget mutatni, mert az nemcsak büntetést, hanem kiátkozást szenvedhet. Ennélfogva, amikor is visszatér közétek, a ti áldott városotokba és egyházmegyétekbe, ezen emelkedett hangvételű levelünkkel és a szellemileg tiszta és csodálatos hitünkkel, szálljon le a mennyek országából a földre a Jóisten kegyelme, és töltsön meg titeket az Ő nagylelkűségével. Szűnjön meg mindenféle szenvedés és istencsapás, úgy mint éhínség, sorscsapás, dögvész és minden más nyavalya s földetekről. Élvezzétek a jólétet, a békét és a nyugalmat. Adjanak néktek bőséget a bokrok, a fák és megművelt földek gyümölcsei, valamint jószágotok legyenek termékenyek. Jutalmazzon meg titeket bőséges és termékeny javakkal, illetve áldasson titeket szellemben és testben birtokaitokkal és hajlékaitokkal, továbbá családotokat és gyermekeiteket s minden más javaitokat. Így legyen, ámen!

Általa [Melk’iset’] mi is felkínáltuk nektek a Szent Olajjal való felkenés becses lelki kegyét, Isten elfogadását és lélekben magasztalt szent hitvallást, amivel a Szentlélek megjelöli a kisdedet a keresztelőkútnál, hogy elfogadtassa a mennyei Atya által és megossza véle Krisztus örökségét. Így legyen a papság felkenésével és a Szentegyház megújításával is, valamint hasonlóan megjelöltessék a homlokán a hit megerősítésének jelével. Azonfelül Melk’iset’ minden évben kapjon tőlünk új adagot a Szent Olajból, s azt vegyítse a régebbivel.

Kegyes kat’ołikosi körlevelünk megíratott a mi parancsunk által Krisztus megtestesülésének 1475-ik esztendejében, Világosító Szent Gergely idejétől számított 1174-ik esztendőben [1174+301=1475]; szent trónusunkra való lépésének hatodik esztendejében, és a mi a időszámításunk 924. esztendejének [924+551=1475] Areg hónap 17. napján. S a további megerősítésül bevett szokás szerint vörös tintás aláírásunkkal láttuk el, továbbá a levelet felül lepecsételtük saját fenséges és díszes pecsétünkkel a Mi Istenünk Jézus Krisztus dicsőségére.

Aristakes, Jézus Krisztus szolgáinak szolgája s az Ő kegyelme és könyörülete által, Minden Örmények Kat’ołikosa és Vałaršapat Patriarchája Szent Edžmiacinban.

 

 

Jegyzetek

 



[1] Šahaziz, Eruand: Kat'ołikosakan kondaknere ew orhnut'ean t'łt'er. Edžmiacin (Mayis-Yunis), 1947. (Kat'ołikos-i körlevelek és adománylevelek.) (továbbiakban: Šahaziz, 1947.) 26-28. p.

[2] Šahaziz, 1947. 27-28. p.

[3] A tartományról vonatkozóan bővebb információt közöl Ep'rikean, S.: Bnašxarhik Bar'aran Vol. II. Venetik, 1907. (Természet földrajzi szótár.) 355-363. p.; Darbinean, M.: „Xorjean”. In: Haykakan Sovetakan Hanragitaran. Vol. V. Erewan, 1979. (Szovjet-örmény Enciklopédia) 90. p.

[4] Ter-avetisean, Smbat: C'uc'ak hayeren jer'agrac Nor-Džułayi Amenap'rkčean vank'i. Vol. I. Vienna, 1970. (Örmény kéziratok katalógusa az új-dzsułai Világmegváltó kolostorban.) (továbbiakban: Ter-avetisean, 1970.) 82-83. p. (m.s.52).

[5] Ter-avetisean, 1970. 83. p. (ms. 52)

[6] Xač'ikean, lewon: XV dari hayeren jer'agreri yišatakaranner. III. köt. Erewan, 1955-67. (XV. századi örmény kéziratok kolofonjai.) (továbbiakban: Xač'ikean, 1955-1967.) II, 77. p.

[7] Xač'ikean, 1955-1967. 221-222. p.

[8] Bővebben: Patmut'iwn Ar'ak'el Vardapeti Dawrižec'woy. Amsterdam, 1669. (Ar'ak'el Dawrižec'i vardapet történelme.) (továbbiakban: Dawrižec'i, 1669.) 417-419. p.

[9] Uo. 421-422. p.

[10] Č'amč'eanc', Mik'ayel: Patmut'iwn Hayoc'. Vol. III. Venetik, 1786. (Az Örménység története.) (továbbiakban: Č'amč'eanc', 1786.) 506-507. p.

[11] Č'amč'eanc', 1786. 509. p.

[12] Erewanec'i, Simeon: Džambr Girk', or koč'i Yišatakaran arjanac'uc'ič. Vałaršapat, 1873. (Szamadáskönyv, melyet jegyzéknek neveznek.). 20. p.

[13] Ališan, Łewond: Ararat. Venetik, 1890. 230. p.

[14] Zaminean, Abraham: Hayoc' ekełec'u patmut'iwn. Vol. II. Nor-Naxidžewan, 1808. (Az örmény egyház története.) 227e. p.

[15] E történeti eseményről bővebb információt közöl számunkra Kostaneanc', Karapet (ed.): T'ovmas Mec'op'ec'u Yišatakarane. Tiflis, 1892. (Thovmas Mec'op'ec'i krónikája.) Továbbá: Ormanean, Małakia: Azgapatum. Vol. II. Beyrut, 1960. (Nemzettörténet. 2. kiadás.) (továbbiakban: Ormanean, 1960.) paras. 1444-1460.

[16] Egyházfővé választásának körülményeiről bővebb értesüléseink nincsenek. Ormanean, 1960. paras. 1466-1469.

[17] Dawrižec'i, 1669. 417-419. p.

[18] Č'amč'eanc', 1786. 501. p.

[19] A kolofon szövege megtalálható: P'irłémean, Łewond: Notark' Hayoc'. Polisz, 1888. (Örmény írástudók.) 158. p.; Xač'ikean, 1955-1967. I, 619.

[20] Ormanean, 1960. para. 1481.

[21] Ormanean, 1960. para. 1482.

[22] Dawrižec'i, 1669. 417. p.

[23] Č'amč'eanc', 1786. 503-505. p.; Xač'ikean, 1955-1967. I. 172-173. p.

[24] Ormanean, 1960. para. 1490.

[25] Xač'ikean, 1955-1967. II. 139., 140., 143., 148. p.

[26] Xač'ikean, 1955-1967. 175-177., 178. p.

[27] Ormanean, 1960. para. 1496.

[28] Ormanean, 1960. para. 1500.

[29] Ormanean, 1960. para. 1501.; Xač'ikean, 1955-1967. II. 257. p.

[30] Ormanean, 1960. para. 1503.

[31] Xač'ikean, 1955-1967. I. 691. p., no. 29.; II. 478. p., no. 7. A X. Grigor kat'ołikos-ra vonatkozó kolofonok 1466- és 1468-ból megtalálhatók: Xač'ikean, 1955-1967. II. 244., 247., 253., 272. p.

[32] Xač'ikean, 1955-1967. I. 619. p.

[33] Xač'ikean, 1955-1967. II. 82. p.

[34] Xač'ikean, 1955-1967. II. 131. p.

[35] Eganean, O. et. al. (ed.): C'uc'ak jer'agrac Maštoc'i anwan Matenadarani. Vol. II. Erewan, 1970. (Kéziratok katalógusa a Maštoc' Matenadaranban.) col. 690. (ms. 8188).

[36] Ezen kolofónok szövegei megtalálhatók: Xač'ikean, 1955-1967. I. 281. p.; II. 217., 232., 240., 246., 252., 258., 260., 267., 273., 276., 280., 290-292., 297., 299., 315., 318-319., 321-322., 330-331., 337., 344., 346-348., 350., 364-365. p.; III. 448-449., 451-452., 454. p.

[37] Xač'ikean, 1955-1967. II. 232. p.

[38] Xač'ikean, 1955-1967. II. 260. p.

[39] Bžškeanc', Minas: Čanaparhordut'iwn i Lehastan. Venetik, 1830. (Lengyelországi utazások.) 110. p.

[40] A körlevél teljes szövege megtalálható Ališan, Łewond: Kamenic': Taregirk' Hayoc' Lehastani ew R'umanioy. Venetik, 1896. (Kamenic': Az örmények évkönyvei Lengyelországban és Romániában.) (továbbiakban: Ališan, 1896.) 225-227. p.; Petrovič', Gregorio: Hayoc' ekełec'in Lehastani medž. Vienna, 1980. (Az örmény egyház Lengyelországban.) (továbbiakban: Petrovič', 1980.) 87-88. p. [Eredetileg La chiesa armena in Polonia címmel jelent meg Rómában 1971-ben.]

[41] Petrovič', 1980. vii., 16., 116., 117., 134. p.

[42] Ormanean, 1960. para. 1471.

[43] Ališan, 1896. 225-226. p.

[44] Az oklevél magyar szövege.

a cikk elejére, a vissza a tartalomjegyzékhez,