magyar kisebbség
összes lapszám»
Kerekes Gábor
Észrevételek Birtalan Ákos a Magyar Kisebbség 
1999/2-3-as számában megjelent tanulmánya kapcsán

Kedves Ákos!

Megkaptam vitaindító cikkedet. Már a cím is meghökkentô. Önálló gazdasági élet - próbálom végiggondolni, mit jelent.

Számomra a jelentése egyértelmű: önálló gazdasági élet az, amely mindentôl független, például a politikától is. Ez mindenütt a világon egy vágyakozás, mely felé több-kevesebb eredménnyel közelednek országok. A liberális közgazdász gondolkodók "a láthatatlan kéz" tételének megfogalmazása óta hisznek benne. Samuelson és társai az államnak szabályzó szerepet adnak, melyben a jövedelmek igazságos újraelosztásának is kiemelkedô jelentôsége van.

Önálló gazdasági élet kisebbségi feltételek közt! Hiszem, hogy akár kisebbségi, akár többségi, egyáltalán virágzó gazdasági élet csak a politika, az adminisztráció mértéktartó, visszafogott beleszólása mellet képzelhetô el. Valós tulajdon nélkül nincs biztos jövôÉn az alkotmánnyal kezdeném. Románia alkotmánya kétértelműen nyilatkozik a magántulajdonról. Nem nyilvánítja ki egyértelműen annak garantálását. Birtalan Ákos szerint tulajdonvesztési folyamat, egy, a múltban lezajlott jelenség. Az alkotmány kétértelműsége, mellyel a tulajdon szerepét rögzíti államunkban, jövônket érinti. A vállalkozás egyik célja és egyben eredménye is a tulajdonszerzés, annak bôvítése, értékének növelése, s ez nálunk olyan keretek között történik, melyek nem garantálják a tulajdonhoz való jogokat.

A privatizáció bármilyen formája megkérdôjelezhetô. Bármikor meg lehet kérdôjelezni tisztaságát, szakmaiságát, szociális hatását. De talán nem is ez a privatizáció lényege. Ha elfogadjuk, hogy a piac mechanizmusai, ha korlátozott mértékben is, de hatnak, akkor ezek a vállalatok elsôsorban életképességüket kell bebizonyítsák. Ehhez a tulajdon megszerzése szükséges, de nem elégséges. Ahhoz, hogy gyarapodjon, tôkére és piacra van szüksége. Ennek hiányában a tulajdonosnak, legyen az számunkra szimpatikus vagy ellenszenves, nincs játéktere.

A privatizációt fel lehet fogni úgy is, mint egy folyamat kezdetét, mint egy lehetôséget, hogy egymásra találjanak cégek és tulajdonosok. A privatizáció ez esetben elôrészesítése egy következô tulajdonos megjelenésének, akinek meg vannak az eszközei a működtetéshez, a gyarapodáshoz. Hogy milyen a jó tulajdonos, nehéz eldönteni, mert kinek kell hogy jó legyen, a szakszervezetnek, az önkormányzatnak, a menedzsmentnek, akárhogyan tesszük is fel a kérdést, a lehetséges válaszoknak kevés közük van a kisebbségiséghez.

Kell-e erdélyi/romániai magyar bank?Ha a szerepét abban látjuk, mint a Bancorexét vagy a Dacia Felix Bankét (DFB), ahhoz nem feltétlenül kell bank. Erre jó egy Caritas, befektetési alap, a közpénzek irányított leosztása.

Ha bankról beszélünk, akkor annak sokszorosító szerepérôl beszélünk. A bank a rábízott pénzzel gazdálkodik, azt növeli. Erre társakra van szüksége, kik a legnagyobb körültekintéssel gazdálkodnak a hozzájuk kihelyezett tôkével. Ez a fogalom kicsit új számukra, más pénzével gazdálkodni, rá ügyelni, azt gyarapítani. A szocializmus ebben nem segített. Ami a másé, az az enyém is! felkiáltással magától értetôdô volt, hogy a munkahelyen, munkaidô alatt a gyár anyagából hegesztjük a kertkaput, ez járt nekünk. Az elmúlt tíz év is errôl szólt. Hogyan lehet a közpénzek terhére kinevelni az új gazdasági oligarchiát (lásd DFB, BANCOREX, Banca Agricol?, állami megrendelések stb).

Sajnálhatjuk, hogy kimaradtunk ebbôl, vagy örülhetünk ennek. Tény, hogy Románia elsô száz vállalkozója közt nincs magyar, az elsô ezer közt is elvétve. Erôsségünk a sok kis- és középvállalkozás, jelenleg ebben vagyunk jók. De az is igaz, hogy az elmúlt évek zavaros gazdaságpolitikája pont ezt a réteget nyomja, nyomorítja a legjobban.

A "többlet" közteherviselés dilemmájaA többlet közteherviselést átfogalmazva, hívhatnánk felelôs állampolgári magatartásnak. Egyes országokban ez a civis magatartás fontosabb, mint az állam újraelosztó szerepe. Az európai gondolkodásban került elôtérbe a gondoskodó állam fogalma. Ez nálunk még azzal is társul, hogy az állam állampolgárait nem kezeli partnerként, úgy tekinti ôket, mint akik nem képesek jól, helyesen dönteni. Tudatosan kell törekedjünk, hogy a közterhek elosztásában, legyen az adó vagy önkéntes hozzájárulás, állampolgári jogon beleszólásunk legyen. Meg kell teremteni az egészséges arányt, mennyi közpénzt oszt el a központi adminisztráció, mennyinek az elosztását kell az állampolgárokra bízni. Ennek egyik lehetséges modellje, mikor a helyhatóságoknak meghatározó szerepük van a közérdekű intézmények fenntartásában, a helyi infra-
struktúra megteremtésében, s ehhez nem csak törvény adta jogosultságot kapnak, hanem eszközöket is.

Agyoncentralizált országunkban ezek még forradalmian új gondolatok, nincs hagyományuk, nincs elméletük. A Sabin Gherman-i gondolatoknak is ez az egyik forrása. Az elmondottakkal eljutottam a vitaindító következô felvetéséhez "A helyi tanácsoktól az önkormányzatok felé".

Fejlesztô önkormányzat? Érdemes lenne végigjárni gondolatban is azt az utat, hogy milyen emberi, szakmai feltételei is lennének ennek a modellnek. Mert azért nagyon bennem él egy és más cég tanácstalansága, mikor önmagát privatizálhatta volna, hogy vajon szabad, és mondja már meg valaki Bukarestbôl, hogy mit kell csinálni. Önkormányzat nem csak eszközöket, költségvetési pénzeket jelent, hanem a döntésekkel járó felelôsséget, a jól gazdálkodást, hiszen érintésközelbe kerül az, aki dönt, azzal, aki az anyagi részt biztosítja. Ez meg új dimenziókat jelent a választó és a megválasztott közötti kapcsolatban.

A kormányzati szerepvállalás néhány gazdasági vetületeA kisebbségi politizálás célja egyértelmű. Errôl nincs politikai vita, annál több az eszközökrôl, a hogyanról.

Számomra is dilemma, hogy a kormányzati munkához ideológiai meggyôzôdés kell, vagy az, hogy közösségemnek miként tudok többet használni. Az ellenzékiségben megmaradunk tisztának, nem csorbul önbecsülésünk, de ebbôl a köznek mi a haszna.

Gazdasági vetületek. Azon gondolkozom, hogy gazdasági területen késôn indultunk és igazából nincs meghatározó szerepünk. Nem vagyunk a gazdasági kormányzás belsô körében, inkább másodikban vagy éppen a harmadikban. Van-e haszna mégis? Szakmai sikeren meg karrier-lehetôségen túl is. Igen, egyre világosabban körvonalazódik, hogy privatizálással az állam szerepe a gazdaságban korlátozódik. A gazdasági kapcsolatok rengeteg szálon, nem központilag irányítva jönnek. Keresik azokat a fogadókat, akik képesek a rájuk bízott pénzzel, tudással, hatalommal jól gazdálkodni.

Például Temesváron, ahol az 1999-es szűkös év legtöbb új beruházása indult. Megkérdeztem a befektetôket: miért ide s nem máshová mentek? A válaszokban elôkelô helyen fogalmazódott meg: a munkakultúra miatt. Régi mondás, hogy az ember szentesíti meg a helyet. Nagyon szeretném megérni, hogy az álamnak csak ellenôrzô és szabályzó szerepe legyen a gazdaságban, s a mi érvényülésünk pedig egy olyan munka- és vállalkozói kultúrán alapuljon, melyet Kínától Amerikáig mindenki becsüljön.

Ezen lehetôségek csírái már jelentkeztek, de rajtunk is múlik, hogy évtizedek múlva a megmérettetett kérdésre mit válaszolunk.

Kedves Ákos, még egyszer köszönöm, hogy gondolkodásra késztettél.