stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret   




Varga E. Árpád

Erdély magyar népessége 1870-1995 között

"A magyar nemzeti kisebbségek Kelet-Közép-Európában" c. kötethez készült tanulmány



A tanulmány célja: eddig feltáratlan vagy csak részben feltárt források ismertetésével hozzájárulni a jelenkori Erdély népességtörténetének kidolgozásához. A dolgozat ennek megfelelően három fontos szempont köré csoportosítva szolgáltat -- az első témakörben átfogó, a másik kettőben pedig részleges -- adalékokat az erdélyi magyarság demográfiájának történetéhez. Először (a rendelkezésre álló hivatalos statisztikai információk körének behatárolása után) az összes népesség tényleges és természetes gyarapodásával összefüggésben az erdélyi magyarság lélekszámának bő évszázadnyi alakulását követi nyomon. Ezt követően az etnikai erőviszonyok változásait döntően meghatározó városfejlődés főbb adatait összegzi, az urbanizációt kísérő vándormozgalmakra, azon belül is elsősorban a regáti románság Erdélybe áramlására összpontosítva. (E fejezetek a Magyarság és Európa 1994. 4. számában megjelent "Erdély anyanyelvi, nemzetiségi és felekezeti statisztikája 1880-1992", az Erdélyi Szemle 1994. 5-6. számában megjelent "Városodás, vándorlás, nemzetiség", illetve az Erdélyi Múzeum 1997. 1-2. számában megjelent "A népesség fejlődése, az etnikai és felekezeti viszonyok alakulása a jelenkori Erdély területén 1869-1920 között" című tanulmányok felhasználásával készültek.) A részletező technikai és módszertani kifejtéseket, valamint a bőséges adatfelsorolásokat a forrásfeldolgozások viszonylagos újdonságértéke indokolja. A terjedelmi korlátok miatt a tanulmány nem terjed ki a népesség térbeli (területi, települési, tömörülési) fejlődésének, valamint -- s ebben már az adatok szűkössége, illetve hiánya is közrejátszik -- társadalomszerkezeti és egyéb demográfiai jellemzői változásának részletesebb taglalására. E jellemzőket az utolsó fejezet (a Hitel 1996. 3. számában megjelent írás bővített és módosított változata) a legfrissebb állapotok szerint az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján tekinti át.


Főbb demográfiai források


A jelenkori Erdély területén zajló etnodemográfiai folyamatok vizsgálatához 1869-1910 között, valamint 1941-ben -- a megosztott Erdély északi részében -- a magyar, a hatalomváltást követően pedig a román statisztikai szolgálat népszámlálásai nyújtják a legfontosabb, "hivatalosan hiteles" adatforrásokat. A modern népszámlálásokat megelőzően a nemzetiségre is rákérdező 1850/51. évi katonai célú osztrák cenzus tájékoztat -- aránylag híven -- közvetlenül is az etnikai viszonyokról, e számbavétel részletező adatai azonban csupán a történeti Erdélyre vonatkozóan lelhetők fel.

Az 1869. évi felvétel a nemzetiségi hovatartozást politikai óvatosságból még nem kérdezte, a felekezet vizsgálatára azonban kitért. A népesség vallásfelekezeti megoszlása alapján -- korabeli becslések figyelembevételével -- kísérletet tehetünk a cenzus időpontjában feltételezhető etnikai arányok hozzávetőleges meghatározására. A magyar népszámlálások 1880-tól kezdve az anyanyelv (gyakorlatilag a legjobban és legszívesebben beszélt nyelv) kérdezésével tudakolták a nemzetiségi hovatartozást. Emellett kimutatták azt is, hogy a különböző vallású, illetve anyanyelvű népességből hányan és milyen más nyelveket beszélnek anyanyelvükön kívül, felvételről felvételre bővítve a megkérdezett nyelvek feldolgozási körét. 1941-ben szakembereink már a közvetlen nemzetiségi kritériumot is beiktatták a számlálóív kérdőpontjai közé. A népszámlálások eredményeiről közzétett kiadványok az érintett törvényhatóságok anyanyelvi (illetőleg nemzetiségi), valamint vallásfelekezeti megoszlásáról minden esetben községi részletezéssel, a nemzetiségek legfontosabb életviszonyairól pedig összevont táblás kimutatásokban tájékoztatnak.

A területileg megnagyobbodott Romániában a népesség nemzetiségi számbavételére első ízben az 1930-ban megtartott népszámlálás alkalmával került sor. Ezt megelőzően 1919-ben a román hadsereg által megszállt magyarországi területeken az ideiglenes Erdélyi Kormányzótanács végzett adatgyűjtést, majd másfél év elteltével az immár nagyhatalmi döntéssel Romániának juttatott Erdélyben a helyi belügyi államtitkárság hajtott végre közigazgatási célú népösszeírást. A községi elöljáróságok jelentésein alapuló 1919. évi összeírásról csupán provizórikus, ám a lakosság nemzetiségi és felekezeti megoszlására is kiterjedő megyei adatsorok maradtak fent. Az 1920. évi, a nemzetiségi erőviszonyokra szintén kiterjeszkedő számbavétel eredményeit már települési adattár formájában publikálták. Ezek az összeírások a lakosok nemzetiségét a "népi leszármazás" homályos, erősen aktuálpolitikai töltetű ismérve alapján esetenként névelemzéssel vagy a népi hovatartozást a felekezeti kötődéssel azonosítva állapították meg. Ugyanezzel a fajbiológiai színezetű fogalommal operált a román Belügyminisztérium 1927-ben, amikor országosan is kísérletet tett a "lakosság számának általános ellenőrzésére". A statisztikai hivatal elhatárolódása következtében eleve kudarcra ítélt, sebtében végrehajtott regisztráció részletes eredményeit nem hozták nyilvánosságra.

Az 1930 végén lebonyolított népszámlálás már minden szempontból megfelelt a nemzetközi statisztikai előírásoknak. Előkészítői az etnikai hovatartozás számbavételére a maga korában kivételes, az állampolgárság, a nemzetiség, az anyanyelv (a szülőktől tanult nyelv) és a felekezet vizsgálatára egyaránt kiterjedő összetett szempontrendszert dolgoztak ki. Az egyéb nyelvek ismeretére nem voltak kíváncsiak, csupán a románul "értést" kérdezték, célzatosan. A népszámlálás eredményeit, jóllehet megkésve, példás gazdagsággal, az etnikai vonatkozású és felekezeti lélekszámadatokat településenként is publikálták. Fontos információforrás a foglalkozási csoportokat törvényhatóságonként és városonként nemzetiségek szerint, valamint a népesség iskolázottságát településenként taglaló -- így e számoknak a településszintű nemzetiségi adatokkal való összevetésére lehetőséget nyújtó -- egy-egy kötet. A hasonló alapossággal megtervezett 1941. évi népesség-számbavétel a román népszámlálások történetében egyedülálló módon már figyelmet szentelt a többnyelvűség vizsgálatának, a háborús viszonyok következtében azonban sok egyéb mellett ezek az eredményei is feldolgozatlanok maradtak. E számbavételből csak a népesség "etnikai eredetére" vonatkozó főbb községszintű adatok láttak napvilágot.

A II. világháború után 1948-ban hajtottak végre először népszámlálást Romániában, a szövetkezesítés előkészítését célzó mezőgazdasági összeírással egybekötve. A vizsgálati szempontjait illetően az előző két népszámláláshoz illeszkedő felmérés demográfiai eredményeinek egy részét később feldolgozták, de csupán a népesség számára és anyanyelvi megoszlására vonatkozó főbb előzetes adatait tették közzé, megyénként és városonként. Ezt követően 1956-ban szovjet mintára, majd -- az előbbinél már korszerűbb módszerekkel és gazdagabb vizsgálati programmal -- 1966-ban, 1977-ben és 1992-ben végeztek népszámlálást Romániában. Mindegyik alkalommal sor került a nemzetiség, illetve az anyanyelv, sőt ötödfél évtized múltán először 1992-ben a felekezet kérdezésére is. A vonatkozó adatokból csupán az 1966. évieket adták közre településszinten, ám e kötetek évtizedeken át hozzáférhetetlenek voltak a kívülállók számára. Így egészen a legutóbbi időkig az 1956. évi -- középszintű közigazgatási egységek és városok szintjéig lebontott, még elégségesen részletezett -- nemzetiségi és anyanyelvi adatsorok képezték a II. világháború utáni román nemzetiségstatisztika bázisát. Ezek az adatok egyébként egybehangzó értékelés szerint közelebb is állnak a valóságos állapotokhoz, mint az egy évtizeddel későbbiek. Mind az 1956., mind az 1966. évi népszámlálási közlés kimutatja -- tartományonként, város-falu megoszlásban (1966-ban rajónonként és városonként is) -- a népesség nemzetisége és anyanyelve közötti összefüggéseket. A nemzetiségek társadalomszerkezetére és iskolázottságára vonatkozó adatokat 1956-ban tartományonként települési környezet szerint részletezték. 1966-ban az egyes etnikumok társadalmi kategóriák szerinti megoszlását csupán településtípusok szerinti országos összegekben adták közre, míg iskolázottságuk számait megyei bontásban is nyilvánosságra hozták. Egyedülálló a népesség lakóhelyét születési helyével egybevető 1966. évi kimutatás, mivel az adatokat a megtelepedés ideje szerint is szakaszolja. Így a lakóhelycsere időpontjának ismeretében hozzávetőleges képet alkothatunk az etnikai térszerkezetet jelentősen módosító belső vándorlások időbeni tagolódásáról, a megyei sorokat összevetve pedig az egyes időközök vándormozgalmainak területenkénti intenzitása térképezhető fel.

Az 1977. évi népszámlálás tényleges nemzetiségi adatait valójában csak másfél évtized múltán fedték fel. Addig mindössze a korabeli népszámlálási kötet példátlanul eltorzított, érdemi elemzésre szinte teljesen alkalmatlan megyénkénti közlése állt rendelkezésre. A valódi számadatok kései megjelentetése, s azok községi és egyéb részletezésének hiánya azért is sajnálatos, mivel az 1977. évi népszámlálás etnikai állapotrajza -- Erdélyben -- viszonylag érvényes, leginkább talán az 1956. éviével rokonítható. Fontos adalékokkal szolgál ugyanakkor az eltelt bő évtized belső vándorlásainak irányairól és térbeli kiterjedéséről az 1977. évi népszámlálásnak az akkori népmozgási láz tetőződésének félidejében készített születési hely szerinti statisztikája.

Az előző politikai rendszer összeomlását követő viharos -- drámai méretű külső- és belső népmozgásokkal kísért -- események lecsillapultával, 1992-ben végrehajtott népszámlálás jelentősége a háborús évek utáni felmérésekéhez hasonlítható. E "tabula rasa" etnikai vonatkozású eredményeit külön kötet összegzi. Az összeállítás a népesség nemzetiségi, anyanyelvi és vallásfelekezeti megoszlását, valamint a nemzetiségi-anyanyelvi és nemzetiségi-felekezeti átfedések számait megyénként és települési környezet szerint (sőt a nemzetiség és anyanyelv közti összefüggéseket városonként is) kimutatja. Ezen felül -- még ha csak országos összegekben is -- teljes körűen tájékoztat az egyes etnikumok demográfiai viszonyairól, ami páratlannak számít a román nemzetiségstatisztika történetében. Az 1992. évi településszintű nemzetiségi és felekezeti adatok nyomtatásban ugyan nem jelentek meg, de elzárva sincsenek a kutatók elől.

A századforduló előtti magyar népszámlálások a fegyveres erő adatait nem dolgozták fel községenként, ezért visszatekintő táblázataink az 1880. és 1890. években a jelenlevő polgári, 1910-ben a jelenlevő összes (polgári és katonai), míg 1900-ban mind a polgári, mind az összes népesség számának alakulását mutatják be. Ez a körülmény -- tekintettel arra, hogy a katonaság létszáma nem volt különösebben nagy (az érintett területen az összes népességnek mindössze 0,6-0,7 százalékát tette ki) -- számottevően nem befolyásolja az idősorok összevethetőségét. A román népszámlálások az állandó népesség adatait részletezik, a huzamosabb ideje távollevők le-, illetve jelenlevők hozzászámításával. Ez a szám a hetvenes évekig e fogalmi finomítás következtében nem tért el lényegesen az adott területen jelenlevő összes népesség számától. Az Erdélyben összeírt állandó népesség száma 1956-ban 8620 (a városokban 11781) fővel, 1966-ban pedig mindössze 2184 fővel volt kevesebb (illetve a városokban 208-cal több), mint az ugyanott jelenlevő népességé. A statisztikai évkönyvekben közzétett népesség-kimutatás és az 1977. évi népszámlálás eredményeinek egybevetéséből azonban kiderül, hogy 1977-ben a lakosság fokozott belső mozgékonysága következtében már közel 130 ezer (a városokban pedig 300 ezer) fővel több lakost regisztráltak Erdélyben, mint amennyi az 1966-ban összeírt állandó népesség bázisán becsülhető volt. A két szám közti eltérés különösen az úgynevezett zárt városokban, vagyis ott szembeötlő, ahol a letelepedés külön engedélyhez volt kötve. Ezt követően a hivatalos közlemények -- a közlési kritériumokat a valóságos helyzethez igazítva -- a fentebb értelmezett állandó népesség mellett a jelenlevő népesség helyett az állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezők számát adják meg, a ténylegesen jelenlevő népességet pedig 1977 óta gyakorlatilag a statisztikai kimutatások "állandó népesség"-fogalma fejezi ki. Ez a szám Erdélyben 1981-ben 96313 (a városokban 246903) fővel, 1992-ben pedig 45107 (a városokban 130708) fővel volt magasabb, mint az ugyanott állandó illetőséggel bíróké.

A magyar statisztikai hivatal 1890-1893 között vallásfelekezet, 1897-ben, majd 1900-1918 között felekezet és anyanyelv szerint szolgáltatott népmozgalmi adatsorokat (a század elejétől kezdve a vegyes házasodásra is kiterjedően), 1912-ig -- illetve a magyar anyanyelvűek természetes népmozgalmára vonatkozóan 1915-ig -- törvényhatóságonkénti, 1913-1918 között pedig országrészenkénti részletezéssel. A ki- és visszavándorlás törvényhatóságonkénti adatait 1899 és 1915 között tették közzé; a kivándorlókét kezdettől fogva, a visszavándorlókét 1905-től taglalták anyanyelvük, illetőleg cél- és származási ország szerint. A román statisztikai szolgálat 1920-tól 1937-ig kisebb kihagyásokkal évenként szintén közreadta a felekezeti népmozgalom országrészenkénti és települési típusonkénti főeredményeit. A természetes népmozgalom nemzetiségi adatai az 1920-1923, valamint az 1933-1947 közötti periódusból (1934-től megyénként és hónaponként is) ismeretesek. A nemzetiségek 1931-1939 közötti természetes szaporulatának megyénkénti, illetve a bécsi döntés által megosztott Erdély két részére kiszámított összegét ugyancsak közzétették. A nemzetközi vándormozgalmak statisztikáját (a ki- és be-, illetve visszavándorlás adatait nemzetiség, állampolgárság, valamint országok szerint részletezve) előbb 1926-tól 1942-ig adták közre folyamatosan, majd (a kivándorlás adatait nemzetiség szerint 1975-tel, célország szerint 1980-nal, a visszavándorlás adatait pedig nemzetiség, illetőleg származási ország szerint 1990-nel kezdődően) az 1989. évi fordulat óta újra nyilvánosságra hozzák az illetékes szervek. A nemzetiségi népmozgalom kulcsfontosságú adatait -- egy-egy kiszivárogtatott részinformációtól eltekintve -- két emberöltő óta nem publikálják Romániában.


A népesség nagysága és fejlődése 1869 és 1995 között


A jelenkori Erdély lélekszámának alakulását 1869-től napjainkig az 1. táblázat tekinti át. (Az összeállítás a népszámlálási közleményekben és statisztikai évkönyvekben közzétett alapadatok mellett a népmozgalmi számításokhoz szükséges, eltérő területekre, illetőleg eltérő időpontokra megadott értékeket is tartalmazza.)

1. táblázat
A lélekszám alakulása Erdélyben 1869-1995 között

1869.XII.31.a
4224436
1948.I.25g
5748546
1880.XII.31.a
4032851
1956.I.1.
6219600
1890.XII.31.a
4429564
1956.II.21.
6232312
1900.XII.31.a
4840722
1966I.1.
6727900
1900.XII.31.
4874772
1966.III.15.
6736046
1910.XII.31.b
5262495
1966.I.1.h
6711456
1910.XII.31.
5259918
1966.III.15.h
6719555
1919
5208345
1977.I.5.
7500229
1920.XII.c
5114214
1977.VII.1.i
7531130
1920.XII.d
5133677
1985.VII.1.i
7915841
1930.XII.29.
5548363
1989.VII.1.i
8033633
1941.I.31.,IV.6.e
5912265
1992.I.7.
7723313
1941.I.31.,IV.1.e,f
5910974
1992.VII.1.
7709627
1948.I.25.
5761127
1995.VII.1.
7646926

    Kurzív szedés: számított érték

    a Polgári népesség.
    b A határ által érintett települések osztatlan lélekszámának figyelembevételével.
    c A kimutatásból hiányoznak Jám, illetőleg a szerb megszállás alatti Battyánháza, Csene, Karátsonyiliget, Kiskomlós, Kőcse, Lacunás, Nagyzsám, Óbéb, Öregfalu, Pusztakeresztúr, Újvár és Zsombolya, és bennefoglaltatnak a ma Jugoszláviához tartozó Káptalanfalva, Módos és Párdány adatai.
    d A végleges határok között megállapított érték az előzőekben felsorolt települések 1910. évi adatai alapján, az 1930. évi közigazgatási beosztásnak megfelelően (Kosna és Radnalajosfalva 1151 lakosa nélkül).
    e A Máramaros megyei Tiszalonka és Técső Romániára eső részeinek adatai nem ismeretesek, ezért a két községrész az 1941. évi összegzésben 1930. évi értékeivel szerepel.
    f Az 1930., illetve 1948. évi közigazgatási beosztásnak megfelelően.
    g Az 1956. évi közigazgatási beosztás szerint
    h A mai közigazgatási beosztás szerint. i Az 1977. évi népszámlálás alapján származtatott hivatalos adatok, nem számolva az illegális kivándorlással.

    Források: Magyarország népessége községenként [...] az 1869. évi népszámlálás alapján, A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei. 2. köt. (1882): 9-331., A magyar korona országainak helységnévtára (1892): 18-656., Magyar statisztikai közlemények, Új sor. 1. köt. (1902): 280-455., Új sor. 42. köt. (1912): 280-457., 581-629., Popa, V. -- Istrate, N. (1921): 156., Martinovici, C. -- Istrati, N. (1921): 7-52., Recensământul general al populatiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. (1938): XXXII-XXXIII., Recensământul general al României din 1941 6 aprilie (1944): XI., Az 1941. évi népszámlálás (1947): 498-690., Golopentia, A. -- Georgescu, D. (1948): 39-41., Biji, M. -- Nichita (1957): 11., Recensămîntul populatiei din 21 februarie 1956. Rezultatele generale (1959): 4., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966 (1968) [Erdélyi tartományonkénti kötetek], Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Vol. 1. (1969): 2., Measnicov, I. -- Trebici, V. (1978): 31., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 6., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1986): 13., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 1., Anuarul statistic al României (1990): 52., (1993): 686., (1995): 748.

A népességgyarapodás átfogó számait a régió geopolitikai meghatározottsága folytán érdemes a történelmileg érintett szomszédos területek adataival párhuzamosan is szemügyre venni. (2. táblázat.) A Romániához került egykori magyarországi területeken a népesség 1870-1992 közötti szaporodása európai viszonylatban közepesnek mondható. Az itt élők lélekszáma az eltelt bő évszázadban csaknem megduplázódott, hasonlóan a mai Magyarország területén élőkéhez. Ugyanez idő alatt Románia Kárpátokon túli lakosainak száma több mint a háromszorosára nőtt. Az egyes régiók népnövekedése már az I. világháborút megelőzően is eltért egymástól: a Regátban például a tényleges szaporodás üteme csaknem háromszor akkora volt, mint az erdélyi részeken. (Ez részben az 1870-es évtized demográfiai válságával magyarázható, amelynek következtében a népesség csaknem 5 százalékkal fogyott a jelenkori Erdély területén.) Erdély népességszáma a következő négy évtizedben is csupán enyhén emelkedett; gyarapodásának 1948. évi mutatója a magyarországi, illetve regáti növekedéssel szemben lényegében stagnálásról tanúskodik. A megtorpanást ekkor a háborús évek okozzák: az I. világégést magában foglaló periódus népességnövekedése szemmel láthatóan visszafogottabb, a II. világháborús fogyás pedig jóval nagyobb arányú, mint Magyarországon, vagy Románia Kárpátokon túli országrészeiben. Az ezt követő három és fél évtized során már Erdély népessége is jelentős iramban gyarapodott; növekedési ütemének éves átlaga a hatvanas évekkel kezdődően meghaladta a magyarországi, sőt 1970 és 1980 között a Kárpátokon túli értékeket is. E felívelést azonban a nyolcvanas évek vége felé hanyatlás váltja fel: Erdély lakóinak száma 1992-ben már kicsivel kevesebb, mint az előző évtized elején volt. Magyarország népessége közben fogyásnak indult, de a regáti lakosság gyarapodási üteme is csupán harmada az egy évtizeddel korábbinak.

2. táblázat
A lélekszám alakulása Erdélyben, Magyarországon
és Románia Kárpátokon túli területein 1870-1992 között
a


Év

Népességszám (ezer fő)b
Index (1870 = 100)
Átlagos évi gyarapodás, illetve fogyás (%-ban)c
 
Erdély
Magyar-
ország
Regát
Erdély
Magyar-
ország
Regát
Erdély
Magyar-
ország
Regát
1870
4224,4
5011,3
4500,0
100,0
100,0
100,0
-
-
-
1880
4032,9
5329,2
4750,0
95,5
106,3
105,6
-0,42
0,56
0,54
1910/12
5260,0
7612,1
7507,0
124,5
151,9
166,8
0,88
1,18
1,41
1930
5548,4
8685,1
8732,4
131,3
173,3
194,0
0,27
0,66
0,84
1941
5912,3
9316,1
10202,9
140,0
185,9
226,7
0,63
0,70
1,51
1948/49
5761,1
9204,8
10111,5
136,4
183,7
224,7
-0,37
-0,15
-0,13
1956
6232,3
9861,0
11257,1
147,5
196,8
250,2
0,97
1,15
1,33
1970
7032,6
10322,1
13220,0
166,5
206,0
293,8
0,84
0,30
1,12
1980
7725,0
10709,5
14476,4
182,9
213,7
321,7
0,94
0,37
0,91
1990/92
7723,3
10374,8
15060,3
182,8
207,0
334,7
0,00
-0,32
0,34

    Kurzív szedés: becsült érték

    aA mai országhatároknak megfelelően, Erdélyt és a Kárpátokon túli területeket a népszámlálások időpontjában érvényes közigazgatási határok szerint elkülönítve egymástól.
    b A népszámlálások -- általában egymáshoz közel eső -- időpontjaiban. Kivétel az erdélyi és a regáti oszlopban az 1970. és 1980. év, ahol az év közepi, illetve a magyarországi oszlopban az 1956. év, ahol az év eleji számított népességszám szerepel. A kezdő érték Erdélyben és a mai Magyarország területén az év eleji népszámlálási, az Ókirályságban pedig az év végi számított népességszám.
    c Az előző időponttól, az időszak közepi (átlagos) lélekszámhoz viszonyítva.

A népességfejlődés vázolt folyamatáról a tényleges népszaporulat forrásai (természetes szaporulat, vándorlási hiány vagy többlet) szerinti bontás nyújt közelebbi információkat. E tényezőkről Erdélyben a 3., az Erdéllyel demográfiai szempontból is szoros kölcsönhatásba került Kárpátokon túli területeken pedig a 4. táblázat tájékoztat.

3. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint e két érték különbözete
Erdélyben 1869-től 1995-ig

Időszak
Tényleges
Természetesa
Tényleges és
Tényleges
Természetes
Tényleges és
 
népszaporodás vagy fogyás (-)
természetes szaporulat különbözete
népszaporodás vagy fogyás (-)
természetes szaporulat különbözete
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
1870-1880b,c
-191585
-55280d
-136305
-4,2
-1,2
-3,0
1881-1890b,e
396713
432479d
-35766
9,4
10,2
-0,8
1891-1900b
411158
403026d
  8132
8,9
8,7
0,2
1901-1910
387723f
477437
-89714
7,6
9,4
-1,8
1911-1920
-125090g
140800h
-265890h
-2,4
2,7
-5,1
1921-1930i
414700
482508
-67800
7,7
9,0
-1,3
1931-1941i,j
362611
386865
 -24254
6,3
6,7
-0,4
1941-1948i,j
-149847
125000k
-274900l
-3,7
3,1
-6,7
1948-1955m
471050n
...
...
10,0
...
...
1956-1965
508300o
481487
 26800
7,8
7,4
0,4
1966-1976p
788773r
715423
 73350
10,1
9,2
0,9
1977-1985s
415612t
374422
 41190t
6,3
5,7
0,6
1985-1989s
117792t
140782
 -22990t
3,7
4,4
-0,7
1989-1991s
-310320
 41030
-351350
-15,7
2,1
-17,8
1992-1995s
 -76387
-34355
 -42032
-2,8
-1,3
-1,5

    Kurzív szedés: számított érték

    a Naptári évekre számítva.
    b Polgári népesség.
    c A tényleges fogyás az 1880. évi népszámlálás feltételezhető adathiányának figyelembevételével 162 ezer, a természetes fogyás a kolerajárvány nem regisztrált áldozataival is számolva 90-100 ezer, a vándorlási veszteség pedig ennek megfelelően 60-70 ezer főnyire tehető.
    d A határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján.
    e A tényleges gyarapodás az 1880. évi népszámlálás feltételezhető adathiányának figyelembevételével 367 ezer, a vándorlási veszteség pedig ennek megfelelően kb. 65 ezer főnyi lehetett.
    f A tényleges gyarapodást a határ által érintett települések 1910. évi osztatlan lélekszámának figyelembevételével állapítottuk meg.
    g A tényleges gyarapodás megállapítása során az 1920. évi népességszámot a véglegesített határok között számítottuk.
    h A háborús halálozásokat figyelmen kívül hagyva. Figyelembevételükkel a természetes szaporodást 29,7 ezer fős fogyás váltja fel, a vándorlási veszteség pedig 95,4 ezer főben állapítható meg.
    i Az 1930. évi közigazgatási határok között.
    j A népszámlálási időpontok között.
    k Észak-Erdélyben -- Ugocsa és Máramaros megyék érintett részein, illetve 1944-ben a terület egészén -- becslés útján megállapított érték.
    l Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
    m Az 1956. évi közigazgatási határok között.
    n 1948.I.25.-1956.I.1. között.
    o 1956.I.1.-1966.I.1. között.
    p A mai közigazgatási határok között.
    r 1966.I.1.-1977.I.5. között.
    s A két népszámlálás közti időszakhatárok évközepi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
    t Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

    Források: Magyar statisztikai közlemények. Új f. V. köt. (1893): 70-73.*, Magyar statisztikai évkönyv (1874-1875, 1877-1880, 1893-1916/1918), A népmozgalom főbb adatai községenként 1828-1900. 7. köt. (1980): 28-35., 44-51., 90-99., 110-119., 8. köt. (1984): 30-51., 78-99., Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., Népesedésstatisztikai iratok. A-2. A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Manuilă, S. (1938): 796., Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1928-1939/1940), Magyar statisztikai évkönyv (1941-1942), Statisztikai negyedévi közlemények (1942-1944. 1-2. füz.), Thirring L. (1943): 358., A népmozgalom főbb adatai községenként 1901-1968 (1969): 62-67., 124-129., 184-199., 314-319., 376-381., 436-451., Buletinul demografic al României (mai 1940-ianuarie/februarie 1948), Comunicări statistice. Nr. 18. (1947): 5-6., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1967): 22., 82., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 144., 238., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1975-1986), România. Date demografice (1994): 124., 188., Anuarul statistic al României (1990-1996).


4. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
a Regátban 1930-tól 1995-ig

Időszak
Tényleges
Természetesa
Tényleges és
Tényleges
Természetes
Tényleges és
 
népszaporodás vagy fogyás (-)
természetes szaporulat különbözete
népszaporodás vagy fogyás (-)
természetes szaporulat különbözete
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
1931-1941b
1471784
1312912
158872
15,1
13,5
 1,6
1941-1948b
   -92653
258350
-351000c
-1,3
3,7
-5,0
1948-1955d
1109300e
...
...
13,1
...
...
1956-1965
1117000f
1283490
-166500
9,5
10,9
-1,4
1966-1976g
1692807h
1835255
-142448
11,6
12,6
-1,0
1977-1985i
 749314j
 943151
-193837j
 6,1
 7,7
-1,6
1985-1989i
 308936j
 366553
 -57617j
 5,1
 6,1
-1,0
1989-1991i
 -31209
 111264
 -142473
 -0,8
 2,9
 -3,8
1992-1995i
 -52697
 -19317
 -33380
 -1,0
 -0,4
 -0,6

    Kurzív szedés: számított érték

    a Naptári évekre számítva.
    b A népszámlálási időpontok között.
    c Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
    d Az 1956. évi közigazgatási határok között.
    e 1948.I.25.-1956.I.1. között. f 1956.I.1.-1966.I.1. között.
    g A mai közigazgatási határok között.
    h 1966.I.1.-1977.I.5. között.
    i A két népszámlálás közti időszakhatárok évközepi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
    j Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

    Források: 1931-1940 között: Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236. 1941-től ua. mint a 3. táblázatban.

A táblázatok első oszlopa -- változó közigazgatási határok között -- a népesség egyes időszakokra eső tényleges gyarapodását, illetve csökkenését tartalmazza. A második oszlopban az élveszületések és halálozások különbözetéből adódó természetes szaporulat, illetve fogyás értékei találhatók. A hiányzó adatokat az ország természetes szaporodásából Erdélyre eső 26-28 százalékos aránynak megfelelően becsült értékkel helyettesítve a Kárpátokon inneni természetes szaporulat 1948-1955 között nagyjában-egészében megegyezhetett a népesség tényleges gyarapodásával. A harmadik oszlop a népesség egyes időszakokra eső tényleges és természetes szaporodásának mérlegét vonja meg. Ez az egyenleg a belső- és külső vándorlások aktívumáról vagy passzívumáról ad számot, 1911 és 1920, illetve 1941 és 1947 között azonban -- tekintve, hogy a népmozgalmi kimutatások a háborús halálozásokra nem terjedtek ki -- magában foglalja az elszenvedett katonai, illetve polgári veszteségeket is. A vándorlási mérleg torzulásával bizonyos mértékben a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben is számolhatunk, adatfelvételi hiányosságok miatt. (Thirring L. 1963: 229., Katus L. 1980: 271.) Az ez időszakokra eső tényleges vándorlási különbözet tehát alacsonyabb a táblázatban jelzettnél. Az adatsorok egészen a legutóbbi időkig -- az 1870-es évtized eleji járványos időszakot, valamint egyes háborús éveket nem számítva -- a természetes szaporulat meghatározó súlyáról tanúskodnak Erdély tényleges népnövekedésében. A természetes népmozgalom összetevőinek alakulását -- ugyancsak mindkét országrészben -- az 5. és 6. táblázat szemlélteti.

5. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
Erdélyben 1866-tól 1995-ig

Időszak
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
1866-1869a,b
608218
484171
124047
37,6
29,9
7,7
1870-1880a
1729344
1784624
-55280
38,1
39,3
-1,2 
1881-1890a
1775238
1342759
432479
42,0
31,8
10,2 
1891-1900a
1785674
1382648
403026
38,5
29,8
8,7
1901-1910
1799824
1322387
477437
35,5
26,1
9,4
1911-1914
748450
531923
216527
34,9
24,8
10,1
1915-1918
355792
511319
-155527
16,5
23,7
-7,2 
1919-1920
310734
230934
79800
30,1
22,4
7,7
1921-1930
1623808
1141300
482508
30,4
21,4
9,0
1931-1940
1442417
1054722
387695
25,2
18,4
6,8
1941-1943c
360770
306430
54340
20,3
17,2
3,1
1945-1947
364722
310337
54385
21,0
17,9
3,1
1956-1965
1134174
652687
481487
17,5
10,1
7,4
1966-1976
1515087
799664
715423
19,4
10,2
9,1
1977-1985
1131893
741720
390173
16,3
10,7
5,6
1986-1988
371179
262575
108604
15,5
11,0
4,5
1989-1991
321025
263568
57457
13,4
11,0
2,4
1992-1995
328305
370449
-42144
10,7
12,1
-1,4

    a A határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján.
    b A bánsági határőrezredek érintett részei nélkül.
    c Ugocsa és Máramaros megyék érintett részein számított értékek alapján.

    Források: Ua. mint a 3. táblázatban.


6. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
a Regátban 1871-től 1995-ig

Időszak
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
1871-1880a
...
...
...
35,6
31,3
4,3
1881-1890a
...
...
...
42,4
28,3
14,1
1891-1900a
...
...
...
41,1
29,2
12,0
1901-1910b
2604194
1683621
920573
40,2
26,0
14,2
1911-1915b
1570474
912904
657570
42,3
24,6
17,7
1921-1930b
3199045
1804654
1394391
39,5
22,3
17,2
1931-1940
3193793
1888998
1304795
32,8
19,4
13,4
1941-1947
1681040
1414570
266470
23,6
19,9
 3,7
1956-1965
2297572
1014082
1283490
19,5
 8,6
10,9
1966-1976
3136509
1301254
1835255
21,5
 8,9
12,6
1977-1985
2274676
1291212
983464
17,5
 9,9
 7,6
1986-1988
768959
487411
281548
17,1
10,8
 6,3
1989-1991
638540
482584
155956
14,0
10,6
 3,4
1992-1995
665458
694502
-29044
11,0
11,5
-0,5

    a Hozzávetőleges számítás.
    b Az Ókirályság (1921-1930 között Olténia, Munténia, Moldva és Dobrudzsa) területén.

    Források: 1871-1900 között: Ghetău (1997a): 29. 1901-1930 között: Anuarul statistic al României (1922-1933). 1931-től ua. mint a 3. és 4. táblázatban.

A múlt század utolsó negyede Magyarországon az ún. demográfiai átmenet második szakaszába való áttérés kora. E modell szerint a hagyományos népesedési viszonyok uralmával jellemezhető első fázisban nagyarányú termékenység és magas halálozási arány mellett a természetes szaporodás még viszonylag alacsony, 5-10 ezrelékes. Ezt követően a halálozási arány csökkenő tendenciával mérséklődik, ugyanakkor a születési arány változatlan marad, vagy csupán kisebb mértékben csökken, így a természetes szaporodás aránya 10-15 ezrelékre nő. A harmadik szakaszban a születések arányszáma már folyamatosan csökken és így változatlan halálozási arányszám mellett a szaporodási arány is egyre mérséklődik. Magyarországon a demográfiai felgyorsulás később bontakozott ki, mint Nyugat-Európában, de abban is eltért, hogy a halálozási arányszám csökkenésével csaknem egyidejűleg megkezdődött a születési arány csökkenése; időbeli eltolódás a két arányszám alakulása között alig volt, s ezért az átmeneti rendkívüli népességnövekedés is csaknem teljes egészében elmaradt, illetve mérsékelt volt. Az áttérést az 1870-es években pusztító kolerajárvány és a lakosságot azzal egyidőben tizedelő éhínség is késleltette; e katasztrófa a korabeli ország keleti részeit, tehát éppen a jelenkori Erdély területét sújtotta leginkább. A mai Erdély természetes népmozgalmát a demográfiai átmenet második fázisába történő áttérés kezdetén (a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben) a születések arányának a halálozásokénál nagyobb mértékű -- az akkori magyarországi átlagnál némileg erőteljesebb -- csökkenése jellemezte. Ez a folyamat csak az I. világháborút megelőző évtizedben, majd -- a háború utáni népmozgalom szabályszerűségeinek megfelelően -- az 1920-as évek első felében vett rövid időre kedvezőbb irányt. Jelentős törést okozott az első világháború éveinek születéskiesése, amely nem csupán közvetlen veszteségként jelentkezett -- Erdélyben kb. 350-400 ezerrel kevesebb gyermek jött világra, mint rendes körülmények közt várható lett volna --, de a későbbiekben meg nem születettek hiányában is éreztette hatását. A háborús születés-kieséses évjáratok termékeny korba lépésekor, vagyis 1931-1940 között az élveszületési arányszám már jelentős mértékben csökkent, ami az újabb -- bár a korábbinál lényegesen kisebb -- háborús születéshiánnyal társulva hozzájárult az újszülöttek számának 1956-1965 közti apadásához is. (Ezt megelőzően 1948-1955 között, a fentebb becsült természetes szaporulat alapján, az országosnál kicsit nagyobb arányú halálozást feltételezve Erdélyben az élveszületések mutatószáma még három-négy ezrelékponttal magasabb, 20 ezrelék fölötti lehetett.) Ezzel egyidejűleg a halálozási arányszám fokozatosan mérséklődött, ám 10 ezrelék körüli megállapodását követően lassan újból emelkedni kezdett. Összességében a jelenkori Erdély természetes népességfejlődésére a születésgyakoriság különböző tényezők által befolyásolt erős ingadozása nyomta rá a bélyegét. Ennek megfelelően a természetes szaporulat aránya a századelő viszonylag progresszív 9-10 ezrelékes értékeit csak a háborúkat követően és -- drasztikus állami születésserkentő intézkedések hatására -- a hatvanas-hetvenes évek fordulóján érte el. A háborús mélypontok mellett a harmincas években, majd a nyolcvanas évtizeddel kezdődően süllyedt a legalacsonyabbra a természetes szaporulat, amit újabban az élveszületések számának csökkenése és a halandóság növekedése következtében -- békeidőben először -- természetes fogyás váltott fel. A demográfiai átmenet vázolt folyamata a Kárpátokon túl -- az erdélyinél magasabb élveszületési és többnyire alacsonyabb halálozási arányszámok mellett -- kb. három évtizedes fáziskéséssel zajlott le. Az 1930-as évek demográfiai depressziója idején például a természetes szaporulat regáti átlagértéke az erdélyinek a kétszeresét érte el, de még 1948 után is jó három évtizeden át 3-3,5 ezrelékkel magasabb volt az itteninél. A vándorlási egyenleg 1956 utáni negatív szaldója -- az erdélyi mérleg tartós pozitívumával összefüggésben -- már azt a regáti népességfölösleget is jelzi, amely a II. világháború befejezése óta folyamatosan a Kárpátokon átkelve talált otthont magának.


Nemzetiségi népességfejlődés és a magyarság lélekszámának alakulása
1869 és 1992 között

Erdély demográfiai metamorfózisa szorosan összefügg népességének meghatározó komponensei, a nemzetiségek számának alakulásával. A vázolt összetevőket ennek megfelelően -- a magyarság és a románság népességfejlődésére összpontosítva -- nagyobb időszakok szerint tagolva tekintjük át. A nemzetiségi és felekezeti erőviszonyok változásait a 7. és 8. táblázat szemlélteti.

7. táblázat. Az egyes etnikumok lélekszámának alakulása anyanyelv és nemzetiség szerint Erdélyben
1869-1992 között
*

Index (Kezdő népesség = 100,0)

Év
Összesen
Magyar
Román
Német
Zsidó, jiddis
Egyéb összesen
Cigány
Ukrán
Szerb
Horvát
Szlovák
1869a
100,0
100,0
100,0
100,0b
...
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0c
100,0
1880a,d
95,3
9,2
92,0
100,0b
...
105,6
107,3
86,3
115,0e
...
115,8
1890a
104,7
113,9
99,3
109,8b
...
111,3
116,4f
89,0
102,0
81,4c
124,6
1900a
114,3
134,9
107,1
114,3b
...
94,2
54,5
107,8
100,5
38,1
131,1
1900
115,2
136,2
107,6
115,5b
...
95,3
54,5
109,0
102,4
38,8
132,2
1910
124,2
157,2
113,3
112,0b
...
115,5
110,5
137,0
110,2
23,4
137,3
1919
123,7
131,0
119,8
102,4
100,0
98,2
...
...
...
...
...
1920
121,3
124,1
117,5
109,2
105,9
89,6
...
...
...
...
...
1930
131,1
140,3
129,5
107,4
65,0
103,3
79,4
144,6
89,3g
...
174,4h
1930
131,1
128,2
128,5
108,0
104,3
150,1
198,5
179,5
91,5g
...
201,5h
1941
139,7
164,9
132,4
106,3
48,3
139,6
...
...
...
...
...
1948
136,2
140,4
150,5
65,8
17,5
93,2
...
...
...
...
...
1956
147,7
153,5
163,9
74,2
5,7
86,6
69,4
175,6
92,1i
...
83,6
1956
147,7
148,1
162,8
73,3
25,6
119,5
142,5
191,1
95,6i
...
102,2
1966
159,6
154,5
184,0
74,5
0,7
86,0
58,3
219,4
87,1i
...
86,5
1966
159,6
151,8
183,6
74,1
7,9
102,1
89,4
223,6
91,8i
...
96,6
1977
178,1
160,7
209,6
69,3
4,6
143,8
223,7
259,2
70,3i
90,6c
93,5
1992
183,4
153,9
234,2
18,2
0,2
113,2
154,0
290,1
69,3e
...
80,5
1992
183,4
152,4
228,9
21,7
1,6
186,4
368,5
305,3
59,4
49,1
86,0

    *A mai közigazgatási határok között.

    Vastag szedés: anyanyelv
    Normál szedés: nemzetiség
    Kurzív szedés: számított érték

    a Polgári népesség.
    b A jiddis anyanyelvűekkel.
    c Horvátok, krassovánok.
    d A beszélni nem tudók arányosan szétosztva az egyes nemzetiségek között.
    e Szerbek, horvátok, krassovánok-
    f Az 1893. cigányösszeírás nemzetiségi felvétele szerint 273,3.
    g Szerbek, horvátok, szlovének.
    h Csehek, szlovákok.
    i Szerbek, horvátok, szlovének, krassovánok.


8. táblázat
Az egyes felekezetek lélekszámának alakulása Erdélyben 1869-1992 között*

Index (Kezdő népesség = 100,0)

Év
Összesen
Görög-
keleti
Görög
katolikus
Római
katolikus
Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitárius
Izraelita
Egyéb
1869a
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
1880a
95,3
92,7
93,5
99,8
96,4
95,8
102,6
116,5
82,6
1890a
104,7
98,5
104,1
113,0
108,2
101,2
110,6
143,3
66,5
1900a
114,3
104,9
113,6
126,9
120,8
107,7
119,4
173,7
47,2
1900
115,2
105,4
114,1
128,3
122,0
108,8
120,3
174,9
48,3
1910
124,2
111,7
124,2
138,8
134,2
113,4
127,2
200,9
94,7
1919
123,7
112,9
128,1
128,3
133,3
115,2
124,8
189,1
258,6
1930
131,1
119,5
138,1
132,6
134,6
118,7
126,6
212,9
1,033,7
1992
183,4
333,3b
20,8b
120,5
154,0
24,4
140,7
3,1
7,480,0

    *A mai közigazgatási határok között.

    a Polgári népesség.
    b Görögkeleti és görög katolikus együtt 213,8.

A XIX. század harmincas-negyvenes éveiben a jelenkori Erdély népességének -- nagynevű leíró statisztikusunk, Fényes Elek becslése nyomán (Fényes E. 1839, 1840, Fényes E. 1842: 52.b ) -- 62,3 százaléka román, és csupán 23,3 százaléka számítható magyar nyelvűnek. Az 1869. évi népszámlálás időpontjában viszont -- szintén becsült adatok alapján (Varga E. Á. 1997: 61.) -- a magyarok ugyanitt a népesség egynegyedét tették ki (24,9%), a románok számaránya pedig már csak 59 százalékot ért el. (Arányuk 3,3 százalékpontos mérséklődéséből kb. 1 százalékpont jut a cigány nyelvűekre, akiket Fényes annak idején a románok soraiba számított.) Az etnikai arányok módosulása a Tisza-Maros szögében volt a legszembetűnőbb, ahol a románok számaránya négy évtized alatt közel 12 százalékponttal lett kisebb, a magyaroké és a németeké ellenben -- a Bánság újranépesülése következtében -- együttesen csaknem ugyanannyival nőtt.

Mint a 7. táblázatban a népgyarapodás indexe is mutatja, a románság számarányának további alakulását az 1870-es évtized népesedési katasztrófája messzemenően befolyásolta. A románok lélekszáma 1869 és 1880 között csaknem 200 ezerrel csökkent, s e népességi hiány kétharmadát -- vándorlásaik passzívumán, valamint feltehető asszimilációs veszteségeiken túl -- az évtized demográfiai válsága idézte elő. Ily módon egy évtized leforgása alatt újabb 2 százalékpontot veszítettek részarányukból, csaknem ugyanannyit -- ha a cigány nyelvűek különválását nem számítjuk --, mint a megelőző három-három és fél évtized során. A magyarok részesedése az összes népességből, abszolút számuk némi csökkenése ellenére, ugyanez idő alatt 1 százalékponttal nőtt, s elérte a 25,9 százalékot.

A hivatalos anyanyelvi statisztikák tanúsága szerint 1880 és 1910 között a mai Erdély területén továbbra is -- mint az akkori országban általában -- a magyar anyanyelvűek száma nőtt a legnagyobb mértékben. Gyarapodásuk üteme nem csupán az összes népesség szaporodásának a kétszerese, de 3,7 százalékponttal még lélekszámuk növekedésének -- Horvát-Szlavonországok nélkül számított -- országos átlagát is felülmúlta. Ennek következtében a magyarság aránya az 1880. évi 25,9 százalékról 1910-ig 31,6 százalékra nőtt, míg a románságé 57 százalékról 53,8 százalékra csökkent.

Az etnikai erőviszonyokban a századforduló táján Magyarországon bekövetkezett jelentős eltolódások három tényezővel magyarázhatók. 1) A magyarok természetes szaporulata meghaladta a nem magyar népekét. 2) A magyarok kisebb arányban vettek részt a kivándorlásban, mint az ország más népei. 3) A nem magyar lakosság egy része, valamint a bevándorlók zöme a magyarokhoz asszimilálódott. (Katus L. 1982: 18.) Ezek a megállapítások a jelenkori Erdély területére is érvényesek, azzal a kiegészítéssel, hogy itt a magyarság viszonylagos súlyának az országos átlagnál némileg erőteljesebb növekedéséhez -- néhány törvényhatóság esetében -- a belső népcsere pozitív mérlege is hozzájárult. A vázolt összefüggéseket az utolsó békeévtized -- nagyjában-egészében a mai országterületre is átszámítható -- népmozgalmi adataival szemléltetjük.

A 9. táblázat összegzése szerint 1901 és 1910 között a magyar anyanyelvűek jóval gyorsabb ütemben szaporodtak, mint az összes népesség (csupán a kis számú, töredék népességként jelen lévő rutének és szlovákok esetében rögzített magasabb értékeket a korabeli statisztika). Az összes természetes szaporulatnak kereken a fele jutott a románokra és 36,3 százaléka magyarokra. A magyarok erőteljes természetes szaporodását -- az átlagosnál egy árnyalattal magasabb s a románokénál ugyanennyivel alacsonyabb születésgyakoriságuk mellett -- viszonylag kedvező halandóságuk határozta meg. A románok halandósága -- néhány itt nem részletezett töredék nemzetiséget leszámítva -- a többi népcsoporthoz képest a legnagyobb volt, s ezzel magyarázható, hogy ez idő tájt magasabb születési arányszámuk ellenére is a magyaroknál jóval gyengébb mértékben szaporodtak.

9. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
főbb anyanyelvek szerint 1901-től 1910-ig

Anyanyelv
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás vagy fogyás
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
Összesen
1799824
1322387
477437
35,5
26,1
9,4
Magyar
559552
386109
173443
36,1
24,9
11,2
Román
1009140
770325
238815
36,6
27,9
8,7
Német
177498
125849
51649
30,9
21,9
9,0
Egyéb
53634
40104
13530
28,8
21,5
7,3

    Kurzív szedés: számított érték

    Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 7. köt. (1905): 178-183., 340-345., Új sor. 22. köt. (1907): 184-193., 346-355., Új sor. 32. köt. (1910): 184-193., 346-355., Új sor. 50. köt. (1916): 244-249., 460-465., Népesedésstatisztikai iratok. A-2. A népmozgalom főbb eredményei 1901-1910. [KSH Levéltár]

A természetes és tényleges szaporulat adatainak egybevetése a nemzetiségi népességgyarapodás egyenlőtlenségeinek további összetevőire világít rá. A két szám különbözete a külső- és -- az akkori országterületen lezajlott -- belső vándormozgalmak egyenlegét, valamint az illető nemzetiség asszimilációs nyereségét vagy veszteségét foglalja magában.

10. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
Erdélyben anyanyelvek szerint 1901-től 1910-ig

Anyanyelv
Tényleges
Természetes
Tényleges és természetes
Tényleges
Természetes
Tényleges és természetes
 
népszaporodás vagy fogyás (-)
szaporulat különbözete
népszaporodás vagy fogyás (-)
szaporulat különbözete
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
Összesen
387723
477437
-89714   
7,6
9,4
-1,8
Magyar
224787
173443
51344   
14,5
11,2
3,3
Román
144854
238815
-93961   
5,3
8,7
-3,4
Német
-17438
5649
-69087   
-3,0
9,0
-12,0
Egyéb
35520
13530
21990   
19,1
7,3
11,8

    Kurzív szedés: számított érték

Mint a 10. táblázatban látható, csak a magyar és az egyéb anyanyelvűek tényleges gyarapodása magasabb a természetes szaporulatuknál. (Az egyéb anyanyelvűek pozitívuma a cigányság számának Királyhágón túli növekedését -- vándorcigányok megjelenését, illetve az 1910. évi bevallás eltérését -- jelzi 1900-hoz képest, más nemzetiségűek, főként a románok rovására.) A román és német negatívum nagyobbrészt az igen nagy mérvű kivándorlásnak köszönhető. Az erre utaló adatokat mérlegelve megállapítható, hogy ez idő alatt a jelenkori Erdély területén a románok számarányuknak megfelelően, a magyarok tényleges számerejük alatt, a német anyanyelvűként összeírtak pedig jóval afölött vették ki részüket a kivándorlásból. A románság külső vándorlási vesztesége -- a hivatalosan kimutatott mellett a nyilván nem tartott immigrációval is számolva -- a tíz év során 80 ezer (Kovács A. 1912: 798.), vagy -- egyéb rejtett népmozgásokat (így a cigányok statisztikai különválását) is figyelembe véve -- annál valamivel kevesebb, de legalább 60 ezer lélek lehetett (Varga E. Á. 1997: 77).

1880 és 1910 között -- attól függően, hogy az utolsó évtized reprodukciós arányszámait visszamenőleg is irányadónak vesszük-e, vagy pedig a korábbi időszakban kiegyenlítettebb nemzetiségi szaporodással számolunk -- a magyar anyanyelvűek természetes szaporulaton felüli népességi nyeresége az érintett területeken 180-200 ezer, a románság ugyanilyen jellegű vesztesége pedig 130-150 ezer főnyire tehető. Ez utóbbi veszteségért legnagyobbrészt a múlt század nyolcvanas éveiben -- különösen a Királyhágóntúl déli megyéiben -- fellángolt, majd az 1900-as évek elején tömegessé vált kivándorlás okolható. A magyarság számbeli gyarapodása ezzel szemben migrációs többletet is magában foglal. Ennek pontos mértéke azonban nem állapítható meg, mivel a törvényhatóságok közti belső népcsere mérlegének a mai határokat követő megosztására nincs lehetőségünk. Néhány, országrészek közti vándormozgalmat kiváltó gócpont vonzó hatása mindenesetre ismert. Az egyébként alacsony természetes szaporulatú Krassó-Szörény és Hunyad megyék területén a bányavidékek és a gyorsan fejlődő ipari központok vonzása következtében a -- messzibb tájakról érkezett -- magyarok száma három évtized alatt 4,7, illetve 4,2-szeresére nőtt, aminek következtében arányuk az 1880. évi 1,9 százalékról 7,2 százalékra, illetve 5,1 százalékról 15,5 százalékra emelkedett. Jelentős iramú fejlődés figyelhető meg az egykori Temes és Torontál megyék érintett részein (a magyarok száma 2,5-szeresére, aránya 8 százalékról 16,6 százalékra növekedett), s szemmel láthatóan dinamikus volt gyarapodásuk a különben átlagosan szaporodó szomszédos Arad megyében is (itt számuk 1910-ben már 1,8-szorosa az 1880. évinek, az összes népességből való részesedésük pedig 29 százalék a korábbi 22,3 százalékkal szemben). Hasonló ütemű (1,7-szeres) a magyarság létszámnövekedése Kolozs megyében (számarányuk 33,2 százalékról 38,9 százalékra nőtt), Szatmár és Ugocsa vidékén (arányuk 44,4 százalékról 55,1 százalékra szökött fel), valamint a bihari tájakon, ahol a magyarok részaránya a helybéli románság nagyobb szaporasága ellenére is 39,8 százalékról 44,4 százalékra erősödött. Figyelemre méltó a magyar anyanyelvűek máramarosrészi térfoglalása; itt számuk 2,1-szerese a harminc évvel korábbinak, számarányuk pedig 5 százalékponttal emelkedett és 1910-ben elérte a 19,4 százalékot. A Székelyföld égető gazdasági és szociális válságára utal viszont, hogy az akkori ország peremvidékén elhelyezkedő kisebbik magyar nyelvterületen, Csík, Háromszék és Udvarhely vármegyékben a magyarság számbeli növekedésének üteme vándorlási veszteségei következtében messze elmaradt még az erdélyi átlagtól is.

Az előzőekben jelzett népességgyarapodásban és pozitív aránymódosulásban a magyarság sorait gyarapító asszimiláció is közrejátszott. E folyamat kitüntetett színterei a gyorsan fejlődő városok, alanyai pedig főként a saját etnikumuk összefüggő tömbjeiből kiszakadt, szülőföldjüktől távolra sodródott, polgárosodó népelemek voltak. A magyar nyelv asszimilációs terjeszkedését a különböző hitfelekezetek magyarosodásán keresztül illusztráljuk.

11. táblázat
A magyar anyanyelvűek lélekszámának alakulása felekezetenként 1880-1910 között

Időszak
Összesen
Görög-
keleti
Görög
katolikus
Római
katolikus
Refor-
mátus
Evangé-
likus
Unitárius
Izraelita
Egyéb
(Ezer fő)
1880a
1009,4
11,2
31,6
366,8
468,2
23,6
52,4
54,4
1,2
1880a,b
10461
11,6
32,7
380,6
485,0
24,5
54,3
56,2
1,2
1890a
1201,2
13,0
42,3
434,6
547,2
26,0
58,8
77,5
1,8
1900
1438,5
20,9
63,3
530,9
622,6
30,7
64,5
104,3
1,3
1910c
1663,2
25,2
82,3
632,2
685,8
35,8
68,0
132,0
1,9
Index (Kezdő népesség = 100)
1880a,b
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
1890a
114,8
111,4
129,5
114,2
112,8
106,1
108,2
137,9
145,9
1900
137,5
179,7
193,7
139,5
128,4
125,3
118,6
185,8
101,6
1910c
159,0
217,4
251,9
166,1
141,4
146,0
125,1
235,0
154,5

    a Polgári népesség.
    b A beszélni nem tudók arányosan szétosztva az egyes anyanyelvek között.
    c A határ által érintett települések osztatlan lélekszámának figyelembevételével megállapított érték.

    Források: A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei. 1. köt. (882): 508-623., Magyar statisztikai közlemények. Új f. I. köt. (1893): 256-307., Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 5. köt. (1907): 354-387., Új sor. 61. köt. (1916): 248-281.

A 11. táblázat növekedési indexe szemléletesen láttatja, hogy a "nem magyar" egyházak magyar anyanyelvű híveinek száma jóval gyorsabb ütemben gyarapodott, mint a magyar anyanyelvűeké általában, míg a jellegzetesen magyar (a református és az unitárius) felekezetekhez tartozók létszámnövekedése elmaradt az átlagostól. A magyar ajkúak között a görög katolikusok szaporodása volt a legnagyobb arányú, még a magyar zsidók szaporodásának percentjét is felülmúlta, majd őket követték a görögkeleti vallásúak. A helyi részletezésű adatok tanúsága szerint a magyar nyelv az Ér mellékén, Szatmár és Ugocsa megyében, illetve -- kisebb mértékben -- a Székelyföldön a görög katolikusok, Bihar megyében a görögkeletiek, Nagykároly és Szatmárnémeti környékén, valamint a Bánságban a római katolikus németek, általában pedig az izraelita hívek körében hódított teret magának. A magyar nyelv terjeszkedése magukat a nyelvhatárokat lényegében nem módosította, kivéve Szatmár-Ugocsa vidékén, ahol az 1910. évi népszámlálás a görög katolikus román és rutén, illetőleg a római katolikus sváb népesség nyelvváltása következtében a magyar nyelvterület kontúrjait a korábbiaknál határozottabban rajzolta meg. A nyelvi magyarosodás a múlt század közepétől Galíciából és Bukovinából folyamatosan érkező és gyors ütemben szaporodó német (jiddis) nyelvű zsidóság körében volt a legnagyobb méretű: a magyar anyanyelvű izraelita felekezetűek száma a mai Erdély területén 1880 és 1910 között 76 ezer lélekkel csaknem a két és félszeresére nőtt. A három évtized során a magyar nyelvűek természetes szaporulaton felüli nyereségének kb. 40 százaléka, szám szerint 80 ezer körüli többlet tulajdonítható a beolvadásnak. E nyereség mintegy kétötöde a görögkeletiek és görög katolikusok, másik kétötöde az izraeliták, a fennmaradó rész pedig a szatmári svábok és a bánsági németek, illetve egyéb kisebb néptöredékek közül került ki.

*

Az 1910. évi népszámlálás idején kirajzolódó etnodemográfiai viszonyok az első világégés után a főhatalomváltás következtében radikálisan visszarendeződtek. A háború kezdetéig intenzíven zajló kivándorlás, valamint a háborús emberveszteség (vö. Mike Gy. 1927: 627., Winkler, W. 1919: 31-34.) a magyarság évtized közbeni népmozgalmi pozitívumait lényegében kiegyenlítette. Ezért 1918 végén, a román foglalás hatására megindult menekültáradattal egyidejűleg a magyarok száma csökkenni kezdett Erdélyben. 1920 decemberéig összesen 154,3 ezren érkeztek a megszállt területekről Magyarországra (Thirring L. 1938: 390.). Így az akkori román összeírás időpontjában az 1910. évi népszámláláskor magyar anyanyelvűként bejegyzettek száma már nem sokkal lehetett több 1,5 milliónál. Az összeírás azonban a feltételezhető számnál több mint 200 ezerrel kevesebb magyar nemzetiségűt regisztrált. A hiány elsősorban a határ menti megyékben és a kiemelt migrációs központokban jelentkezett, de az összeírás mindazon vidékek etnikai arányszámain módosított, ahol nagyobb számban éltek a magyar anyanyelvű közösség "más vallású" hívei. A felmérés lebonyolítói, nyomós politikai indokoktól vezérelt "statisztikai igazságszolgáltatásuk" jegyében kamatostul vették vissza azt az asszimilációs nyereséget, amelyet a megkésett nemzetállami törekvéseket óhatatlanul is tükröző magyar anyanyelvi felvételek részben valóban megelőlegeztek. Az első hivatalos román népesség-számbavétel az 1910. évi népszámlálást megelőző évtizedek viszonyait reprodukálva mintegy "előre dolgozott", amit az is alátámaszt, hogy az ekkor rögzített alapvető nemzetiségi arányok az elkövetkező évtizedben lényegesen nem változtak.

Az új uralom első négy évében hivatalos kimutatás szerint az összes természetes szaporulatból 25,1 százaléknyi jutott a magyarságra, és 57,2 százaléknyi a románságra. (12. táblázat.) A halandóság jelentős arányú csökkenése és a szülési kedv háború utáni fellendülése folytán (bár az élveszületések aránya nem érte el a tíz évvel korábbi szintet) az összes népesség ekkor még az 1911-1914. évekéhez hasonló ütemben gyarapodott. A magyarság reprodukciójának -- s különösen natalitásának -- csökkenő értékei azonban (mind a korábbi időszakhoz, mind a többi népességhez viszonyítva) már előrevetítik népmozgalmának későbbi kedvezőtlenebbre fordulását.

12. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
főbb nemzetiségek szerint 1920-tól 1923-ig

Nemzetiség
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporulat
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporulat
 
Szám szerint
Éves átlagban ezer lélekre*
Összesen
676413
465784
210629
32,6
22,4
10,2
Magyar
161336
108438
52898
30,1
20,2
9,9
Román
413050
292635
120415
34,9
24,7
10,2
Német
65456
43544
21912
30,0
20,0
10,0
Zsidó
19501
10530
8971
26,5
14,3
12,2
Egyéb
17070
10637
6433
26,8
16,7
10,1

    * Az időszakközépi népességszám az 1920. decemberi összeírás nemzetiségi eredményei alapján, a természetes szaporulat hozzá-, illetve leszámításával (az 1920. évi természetes szaporulatot az egyes nemzetiségek között arányosan szétosztva), továbbá a menekültek hiányának figyelembevételével lett megállapítva.

    Forrás: Istrate, N. (1925:) 115.

A népesség fejlődése etnikumonként 1921 és 1930 között csak közvetve, a felekezeti népmozgalom adatai alapján követhető nyomon.

13. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
felekezetek szerint 1921-től 1930-ig

Felekezet
Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
 
1921-1928
1921-1928
1921-1930
1921-1928
1921-28
1921-30
 
Szám szerint
Éves átlagban ezer lélekre
Összesen
1308612
926202
382410
483846
31,1
22,0
 9,1
   9,1*
Görögkeleti
444729
343443
101286
131027
30,0
23,2
 6,8
 7,0
Görög kat.
375807
242929
132878
171100
36,7
23,7
13,0
13,2
Római kat.
210141
153740
56401
68896
29,0
21,2
 7,8
 7,6
Protestáns
237251
162574
74677
90843
30,1
20,6
 9,5
 9,3
Izralita
37288
20310
16978
19958
25,7
14,0
11,7
10,9
Egyéb
3396
3206
190
654
8,4
7,9
 0,5
 1,3

    * Az itt közölt érték az 1930. évi népszámlálási eredményből visszaszámított közepes népességszámon alapul, ezért eltér az 5. táblázat megfelelő arányszámától.

    Források: Anuarul statistic al României (1923-1931/1932), Istrate, N. (1929): 681-683., Kovács A. (1929a): 1210-1211.

A természetes szaporulat átlagértékei a kezdeti fellendülés után az egyes években -- 1928 és 1930 kivételével -- fokozatosan és gyors ütemben csökkentek. A születések számának visszaesése a római katolikusok és protestánsok között megszakítás nélkül következett be, míg a többi felekezetnél egy-egy kis javulás mutatkozott. A halandóság közel azonos arányú mérséklődése következtében a felekezetek közti eltérés a születési többletnél is kiütközik; a szaporodási viszonyok romlása a protestánsoknál, a római katolikusoknál és a zsidóknál a legnagyobb fokú, a görögkeletieknél már kisebb arányú, míg viszonylag legkevésbé a görög katolikusok propagatív ereje csökkent. A számok különösen a magyarság szempontjából kedvezőtlenek, mivel legnagyobb mértékben a zömében magyar felekezeteknél rosszabbodott a helyzet. A 13. táblázat 4. oszlopában szereplő értékek alapján kísérletet tehetünk annak megállapítására, hogy a tízévi természetes szaporodásból mennyi eshetett a főbb nemzetiségekre. A számítást a magyar, illetve a román anyanyelvűeknek az egyes felekezeteken belül 1910-ben képviselt aránya alapján végezhetjük el oly módon, hogy az 1921-1930. évi természetes szaporodásból a megfelelő százalékot számítjuk az illető felekezetben helyet foglaló nemzetiségre (vö. Kovács A. 1929). A végeredmény szerint az összes népesség 483,8 ezres természetes szaporulatából 141,4 ezer lélek (29,2%) jut a magyarokra és ennek közel a kétszerese, 277,6 ezer lélek (57,4%) a románokra. (Ezt a magyarok szempontjából optimális végeredményt a "népi hovatartozás" román adatfelvételi gyakorlatához igazítva, vagyis az izraelita felekezetűeket a számításból kivéve, a görög rítusú egyházak magyar anyanyelvű híveit pedig a románok közé sorolva, a természetes szaporulatnak a magyarokra eső része kb. 115 ezer főre csökken, a románokra eső része pedig 290 ezer főre növekszik.) Ahhoz, hogy a magyarság népesedési mérlegét -- ha csak feltételesen is -- megvonhassuk, vándorlási veszteségeit is tekintetbe kell vennünk. 1921-1924 között további 42,8 ezer erdélyi menekültet vettek nyilvántartásba Magyarországon. A hivatalos román emigrációs statisztika szerint a magyar nemzetiségűek, illetve magyar állampolgárok ki- és be-, valamint visszavándorlásának egyenlege 1926-1930 között összesen -8,7 ezer fő volt. A magyar emigránsok számát növeli a közülük más -- például zsidó és sváb -- nemzetiségűként nyilvántartottak száma is. Különösen élénk volt a kivándorlás az évtized első felében, ám ebből az időszakból csak jelzésszerű információkkal rendelkezünk (Statistică emigrărilor din România 1923, Die Siebenbürgische Frage 1940: 223.). Ezek alapján azonban nem túlzás az Erdélyből tíz év során külföldre távozott magyarok hiányát összesen legalább 60 ezer főnyire becsülni; ez majdnem kiteszi a régió tényleges és természetes népességgyarapodásának a 3. táblázatban számított negatív egyenlegét. Mindezek figyelembevételével az 1930. december végi népszámlálás legfeljebb 80 ezerrel, "népi hovatartozása" alapján pedig mindössze 55 ezerrel több magyart találhatott Erdélyben, mint amennyit 1920-ban becsülhettünk, illetve amennyit az akkori összeírás ténylegesen számolt. A népszámlálás nemzetiségi felvétele -- mely szerint a magyar nemzetiségűek száma 1353,3 ezerre nőtt -- szerényen megfelel e visszafogott várakozásnak. Az anyanyelvi ismérv szerinti 1480,7 ezres eredmény már közelebb áll az 1910. évi népszámlálás adatait továbbgörgető becsléshez, de még ez is több mint 100 ezer fővel kevesebb annál az 1,6 milliónál, ahány magyar anyanyelvűt ugyanitt a mértéktartóbb magyar statisztikusok számításai szerint a népszámlálásnak ki kellett volna mutatnia (Rónai A. 1938: 97., Rónai A. 1939: 351., Schneller K. 1940: 492.). 1910-ben egyébként a vitatott identitású csoportokhoz tartozók (az izraelita, görögkeleti és görög katolikus felekezet magyar anyanyelvű hívei, valamint a szatmárvidéki elmagyarosodott svábok) együttes létszáma 264,1 ezer volt, vagyis nagyjából annyi, amennyivel kevesebb magyar nemzetiségűt talált az 1930. évi népszámlálás a fentebb becsült 1,6 milliós számnál. Közülük 127,2 ezren csak magyarul tudtak, míg -- az anyanyelvükként beszélt magyar mellett -- a vallásfelekezetük alapján feltételezhető "eredeti" nemzetiségük nyelvét 114,5 ezren ismerték. Ez utóbbi csoport létszáma nagyjából egyezik az 1,6 millióból az anyanyelvi felvétel szerint hiányzó értékkel.

1931 és 1935 között a felekezeti népmozgalom adatai a 14. táblázatban foglaltak szerint alakultak Erdélyben.

14. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
felekezetek szerint 1931-től 1935-ig

Felekezet
Élveszületések
Halálozások
Természetes
szaporodás
Élveszületések
Halálozások
Természetes
szaporodás
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
Összesen
732462
531567
200895
25,9
18,8
7,1
Görögkeleti
247770
195649
52121
25,3
20,0
5,3
Görög katolikus
228324
144255
84069
32,0
20,2
11,8 
Római katolikus
108858
84460
24398
22,7
17,6
5,1
Református
82904
60992
21912
23,4
17,2
6,2
Evangélikus
30033
21744
8289
21,6
15,6
6,0
Unitárius
8304
5777
2527
23,9
16,6
7,3
Izraelita
17594
12492
5102
18,0
12,8
5,2
Baptista, advent.
6245
3190
2335
28,7
18,0
10,7 
Egyéb
2430
2288
142
*
*
3,1

    Forrás: Anuarul statistic al României (1933-1937/1938)

Az országrészek szerinti bontásból kiviláglik, hogy a természetes szaporulat jelzőszámai -- az izraeliták és a görög katolikusok kivételével -- valamennyi felekezetnél a történeti Erdély területén a legkedvezőbbek. Itt még a görögkeletiek születési többlete is eléri az évi 8,2 ezrelékes szintet. A római katolikusoknál ugyanez a mérőszám 8,4, a reformátusoknál pedig 7,2 ezrelék. A görög katolikusok a Körös- és Máramarosvidéken a legszaporábbak (12,2 ezrelékkel). A Bánságban, az amúgy is alacsony születésszám csökkenése következtében, az izraelita, valamint a szórvány unitárius és görög katolikus népesség mellett a jelentős súlyt képviselő görögkeleti felekezet is a természetes fogyás útjára lépett (évi -0,9 ezrelékes átlagértékkel). A római katolikusok természetes szaporulatának átlagát ugyancsak a hagyományosan szaporátlan bánságiak (elsősorban a németek) csökkentik évi 0,6 ezrelékes gyarapodásukkal. A felekezeti adatok ez alkalommal is felhasználhatók a népmozgalom etnikus eltéréseinek kimutatására, s egyúttal a nemzetiségi népmozgalmi statisztika ellenőrzését is lehetővé teszik. A fentebb alkalmazott módszerrel a magyarság fél évtizednyi természetes szaporulatát 51,7 ezer ("népi hovatartozás" szerint 41,7 ezer), a románságét pedig 128,6 ezer, illetve 134,8 ezer főben állapíthatjuk meg. A 15. táblázat tanúsága szerint ez idő alatt a románok száma nagyjából ennek megfelelően növekedett. A magyar nemzetiségűek hivatalosan számon tartott gyarapodása nagyobb a feltételezettnél, mivel a felekezeten alapuló számítás a római katolikus magyarokra eső százalék alapján a németek szaporátlansága miatt a valóságosnál alacsonyabb értéket hoz ki.

15. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás Erdélyben
nemzetiségek szerint 1931-től 1939-ig

Nemzetiség
Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
Élveszü-
letések
Halálo-
zások
Természetes szaporodás
 
1934-1939
 1934-
1939
 1931-
1935
 1931-
1939
1934-1939
 1934-
1939
 1931-
1935
 1931-
1939
 
Szám szerint
Éves átlagban ezer lélekre
Összesen
858531
627061
231470
200922
365151
24,7
18,0
6,7
7,1
7,1
Román
548515
392899
155616
130903
241661
27,1
19,4
7,7
8,0
8,1
Magyar
180160
133299
46861
44813
77592
21,3
15,8
5,5
6,5
6,2
Német
66013
55429
10584
8891
16925
19,8
16,6
3,2
3,2
3,4
Zsidó
20305
14957
5348
5695
9113
18,3
13,5
4,8
6,3
5,5
Orosz, ukr.
8271
4983
3288
2752
5014
34,2
20,6
13,6 
14,4 
14,1 
Egyéb
35267
25494
9773
7868
14846
24,7
17,9
6,8
6,8
6,8

    Források: Anuarul statistic al României (1935/1936-1939/1940), Buletinul demografic al României (mai 1939-aprilie 1940), Manuilă, S. (1940): 95-103.

A magyar nemzetiségűek természetes szaporulatának üteme 1931-1933 között még évi 7,5 ezrelék volt, ám az ezt követő hat évben 2 ezrelékponttal csökkent, így a románoktól már ekkor is 1,3 ezrelékben mért elmaradásuk 2,2 ezrelékre nőtt. Az Erdély etnikai arculatát meghatározó két fő nemzetiség szaporodási értékei közt a húszas években megkezdődött kiegyenlítődési folyamat a jelek szerint az évtized elejéig kiteljesedett s immár a visszájára fordult. A reprodukció arányszáma a magyarság esetében az 1901-1910 közötti 11,2 ezrelékről 1934-1939 közt kevesebb mint a felére, 5,5 ezrelékre zuhant, ezzel szemben a románoknál a csökkenés alig 1 ezrelékpontnyi, s így ez idő tájt természetes szaporodásuk még mindig elérte az évi 7,7 ezreléket. (Jóllehet ez az érték csak erdélyi viszonylatban kimagasló, hiszen a román nemzetiségűek szaporodásának átlaga az akkori Nagy-Románia területének egészén 12,6 ezrelékre rúgott.) Az eltérő etnikai ismérveken alapuló, így bizonyos fokig torzított, de az alapvető tendenciákat többé-kevésbé mégiscsak nyomon követő statisztikai nyilvántartások bizonysága szerint a halandóság közel azonos arányú mérséklődése következtében (amelynek indexe a század első évtizedéhez képest a magyaroknál 9,1, a románoknál pedig 8,5 ezrelékponttal süllyedt) ez a demográfiai fordulat a két nemzetiség termékenységi mutatóiban jelentkező csökkenés aránytalanul nagy különbségére vezethető vissza. A natalitás éves átlagértéke ugyanis a magyarok esetében 14,8, míg a románoknál csupán 9,5 ezrelékponttal volt alacsonyabb, mint három évtizeddel korábban. Ebben -- bár e tényező szerepét nem kívánjuk eltúlozni -- vélhetően a magyarság halmozott népességi vesztesége is közrejátszik, hiszen a háborút követő menekülthullám esetükben felerősíthette a szülőképes évjáratok kiesésének továbbgyűrűző hatását. A magyarok természetes szaporulatának éves átlagértéke csak a Bánságban kedvezőbb (4,1 ezrelék), mint az ott már fogyatkozó románoké (-1,2 ezrelék). Szembetűnő ugyanakkor, hogy még a történeti Erdély területén is másfélszer akkora a románok természetes gyarapodásának üteme (10,3 ezrelék), mint a magyaroké (6,7 ezrelék), a Körös-Máramarosvidéken pedig szaporaságuk (8,6 ezrelék) több mint két és félszerese a magyarokénak (3,2 ezrelék). Ez óvatosságra int az adatok megítélésében. Ilyen mértékű arányeltérés csakis abból adódhat, hogy -- az 1930. évi népszámlálás nemzetiségi felvételéhez igazodva -- a népmozgalmi statisztikák készítői is a "népi hovatartozás" ingatag kritériumára alapozták kimutatásaikat. Ezt figyelembe véve, a számok felekezeti alapon történt kiigazításával az erdélyi össznépesség 1931-1940 közötti 386,8 ezres természetes szaporulatából mintegy 250 ezer fő (64,6%) juthatott a románságra, míg további 100 ezer fő (25,8%) a magyarok sorait gyarapította. A magyarok száma Erdélyben az évtized végéig -- zavartalan fejlődést feltételezve -- hivatalos nemzetiségi kimutatás szerint 1430,9 ezerre nőtt (Manuilă, S. 1940: 97.), míg az 1910. évi magyar népszámlálás anyanyelvi adataiból kiindulva az eddigiek szerint el kellett, hogy érje az 1,7 milliót.

Az 1931-1941 közötti periódust már az újabb főhatalomváltás zárja le. A II. bécsi döntés által előidézett kölcsönös mozgások miatt célszerű a megosztott Erdély népesedési mérlegét az új határ szerinti bontásban megvonni. Az így részletezett természetes népmozgalmi számok egyúttal azt is jelzik, hogy ez a határ a mai Románia nyugati szélétől a Kárpátok déli karéjáig ívelő, Erdély termékenyebb északi és észak-keleti, illetve csökkenő szaporulatú déli és dél-nyugati régióit elválasztó demográfiai törésvonal mentén húzódik. (16. táblázat)

16. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás
Észak- és Dél-Erdélyben 1931-től 1941-ig*

Terület
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporodás
 
Szám szerint
Évi átlagban szer lélekre
Észak
702149
467930
234219
28,0
18,7
9,3
Dél
759398
606752
152646
22,8
18,2
4,6

    * 1931.I.1, valamint Észak-Erdélyben 1941.I.31. és Dél-Erdélyben 1941.III.31. között.

    Források: Thirring L. (1943): 358., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236., Buletinul demografic al României (mai-iulie 1941).

A tényleges és természetes népszaporodást főbb etnikumok szerint taglaló 17. táblázatból kiderül, hogy az 1941. január végi magyar népszámlálás Észak-Erdélyben lényegében a Trianon előtti nemzetiségi-anyanyelvi viszonyokat rekonstruálta. A három évtizeddel korábbi állapotokhoz való visszatérés különböző tényezők szinte kibogozhatatlan szövevényét rejti magában. A Külföldieket Ellenőrző Központi Hatóság összeírása szerint a kezdődő menekülések következtében ez időpontig Dél-Erdélyből 100 ezer magyar került át Magyarországra (A romániai menekültek főbb adatai az 1944. februári összeírás szerint 1944: 410.), amit tényleges és természetes szaporodásuk egyenlege is híven jelez. Többségük északon keresett menedéket, az anyaországból pedig majdnem ugyanannyian érkeztek a visszacsatolt területekre, mint ahány dél-erdélyi közvetlenül a trianoni országterületre távozott (Stark T. 1989: 72., 74.). Így végeredményben e vándormozgalmak következtében az észak-erdélyi magyarság közel 100 ezer főnyi többlethez jutott. "Ellentételezésül" románok tömegei kényszerültek elhagyni Erdély északi felét, akik közül az észak-erdélyi menekültek ügyeivel foglalkozó román kormánybiztosság -- korántsem teljes -- kimutatása szerint 1941 februárjáig ugyancsak mintegy 100 ezren jutottak át a másik oldalra (Teroarea Horthysto-fascistă în Nord-vestul României septembrie 1940 -- octombrie 1944. 1985: 143.). Ezen felül az összes népesség hiányából további 40-50 ezer, északról Erdély déli részeire húzódott románra következtethetünk (köztük olyan menekültekre, akik különböző okokból kimaradtak a hivatalos nyilvántartásból). A két fő etnikum tényleges és természetes szaporulatának különbözetét migrációs nyereségükkel, illetve veszteségükkel csökkentve a magyar anyanyelvűek népességi mérlege 160 ezerre, a román anyanyelvűeké pedig -90 ezerre módosul. Ezek az értékek az előző népszámlástól eltérő bevallásokat, azaz a magyarok esetében reasszimilációs nyereséget, a románok esetében pedig disszimilációs veszteséget takarnak. A magyar anyanyelvűek asszimilációs nyeresége lényegében az egyéb anyanyelvűeknek a 17. táblázat utolsó oszlopában regisztrált veszteségeiből tevődik össze. Jól látható, hogy az 1930-ban jiddis nyelvűként jelentkezettek több mint fele visszatért a magyar anyanyelvűek közé. Ez egybevág az 1910. évi népszámlálás megfelelő adataival; az akkor még csupán sajátos német idiómaként elismert jiddis nyelv használóinak, vagyis a német anyanyelvű izraelitáknak a száma az érintett megyékben (a jelenkori Erdély területén számítva) 40,2 ezer, míg a jiddisül beszélőké 1941-ben Észak-Erdélyben 48,5 ezer volt. A legkiterjedtebb a románok népszámlálási nyelvváltása: közülük csaknem 90 ezren növelik ismét a magyar anyanyelvűek számát. Nemzetiségi ismérv szerint a magyarság bevallási nyeresége sokkal nagyobb annál, mint amennyit anyanyelvi alapon könyvelt el: összességében több mint 300 ezer fő. Ehhez azonban olyan esetek is hozzájárultak, amilyenekre Máramaros és Szatmár megyékben találni tömegesen példát, ahol települések tucatjaiban sokan azok közül, akik korábban román, vagy zsidó nemzetiségűnek vallották magukat, most magyar nemzetiségűként jelentkeztek, jóllehet nemhogy anyanyelvükként, de semmilyen szinten nem beszélték a magyart (1910-ben sem). Az 1941. évi román népszámlálás állapotrajza Dél-Erdélyben a magyarokat illetően viszonylag reális, mivel a vitatott hovatartozású etnikai csoportok zöme a határ északi oldalára esett. Utóbbiak körét így ez alkalommal a magyar cenzus számszerűsítette. Számuk a leírtak alapján a tíz évvel korábbihoz képest némileg nagyobb határértékek -- 160-300 ezer fő -- között mozgott.

17. táblázat
Tényleges és természetes népszaporodás, valamint a két érték különbözete
Észak- és Dél-Erdélyben anyanyelv, illetve nemzetiség szerint 1930-tól 1941-ig

(Ezer fő)

Főbb etnikumok
A népesség száma
Tényleges
Természetesb
Tényleges és természetes szaporodás különbözete
 
1930-ban
1941-ben
népszaporodás vagy fogyás (-)
 
a) Észak-Erdélyben anyanyelv szerint
Összesen
2393,3
2578,1
184,8
234,2
-49,4
Magyar
1007,2
1344,0
336,8
80,0
256,8
Román
1165,8
1068,7
-97,1
138,0
-235,1
Német
59,7
47,3
-12,4
1,5
-13,9
Jiddis
99,6
48,5
-51,1
3,5
-54,6
Egyéb
61,0
69,6
8,6
11,2
-2,6
b) Észak-Erdélyben nemzetiség szerint
Összesen
2393,3
2578,1
184,8
234,2
-49,4
Magyar
912,5
1380,5
468,0
62,0
406,0
Román
1176,9
1029,0
-147,9
146,0
-293,9
Német
68,3
44,6
-23,7
4,2
-27,9
Zsidó
138,8
47,4
-91,4
10,0
-101,4
Egyéb
96,8
76,6
-20,2
12,0
-32,2
c) Dél-Erdélyben nemzetiség szerint
Összesen
3155,0
3332,9
177,9
152,7
25,2
Magyar
440,7
363,2
-77,5
21,1
-98,6
Román
2031,0
2274,6
243,6
110,2
133,4
Német
475,6
490,6
15,0
13,3
1,7
Egyéb
207,7
204,5
-3,2
8,1c
-11,3

    Kurzív szedés: számított érték

    a Észak-Erdélyben 1941.I.31-én, Dél-Erdélyben 1941.IV.6-án.
    b Az 1939 végéig közölt nemzetiségi adatok alapján számított -- az anyanyelv esetén becslés útján kiigazított -- értékek.
    c Ebből zsidó -1,0 ezer fő.

    Források: Thirring L. (1943): 358., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1974): 142., 236., Manuilă, S. (1992): 145., Buletinul demografic al României (mai 1940-iulie 1941).

*

A II. világháború népességi mérlege az 1941. és 1948. évi népszámlálások eredményei és az időközbeni természetes szaporulat egybevetésével vonható meg. E szerint az összes népesség tényleges hiánya 275,6 ezer fő. Ez az egyenleg különböző etnikumok veszteségeit és nyereségeit összegzi. A náci haláltáborokban elpusztított észak-erdélyi zsidók száma -- háromnegyedük magyar anyanyelvű lehetett -- 90-100 ezerre becsülhető (Semlyén I. 1982. 6.r. 9., Erdély története 1986: 1757.). További 100 ezerre tehető azoknak a németeknek a száma, akik a visszavonuló hitleri csapatokkal Nyugatra menekültek és 90-100 ezerre azoké a németeké, akiket a román kormány a háborús károk helyreállítására munkaerőként a Szovjetunióba küldött. Túlnyomó részük később, szülőföldjére már vissza se térve, egyenesen Németországban vagy Ausztriában telepedett le. (Illyés E. 1981: 28-29.) Az egymást követő hullámokban Erdélyt végleg elhagyó magyarok számát különböző források ugyancsak 100-125 ezerre teszik (Stark T. 1989: 73.). E veszteségek összege nagyobb, mint a fenti, mérleg-módszer eredményezte szám, vagyis a népesség egy más része tekintélyes -- a katonai veszteségek ismeretének híján azonban pontosan nem számszerűsíthető -- vándorlási nyereséget mondhat magáénak. Ez a többlet nyilvánvalóan a románok sorait gyarapította és jelentős mértékben járult hozzá számuk -- anyanyelv szerint becsült -- 400 ezer fős tényleges növekedéséhez, aminek következtében a román népesség addig szinte stagnáló számaránya 9 százalékponttal emelkedett és az 1948. évi népszámlálás időpontjában elérte a lakosság kétharmadát. Az erdélyi magyarság népszámlálási száma ez idő alatt 1743,8 ezerről 1481,9 ezerre zuhant vissza. A több mint 260 ezres különbözet, valamint a két népszámlálás közötti időszak természetes szaporulata adja az erdélyi magyarság teljes népességhiányát, amely a frontokon és a hadifogságban elpusztultakat, a deportálások, a harci cselekmények és a megtorlások polgári áldozatait, az eltűnteket, valamint az országot végleg elhagyókat foglalja magában. E hiányból különböző források alapján csupán a menekültek és expatriáltak, illetőleg az elhurcoltak számára következtethetünk, amely a fentiek alapján összesen 200 ezer főt tett ki. A háború többi magyar áldozatáról még megközelítő adatokkal sem rendelkezvén csak feltételezhetjük, hogy veszteségeik nem haladták meg az eltelt hét év természetes szaporulatát. Elméletileg a fennmaradó 60 ezres érték az, amely a magyar anyanyelvűek 1948-ban hivatalosan megállapított számából hiányzik. A magyar zsidóság pusztulása következtében e hiány jóval kisebb, mint amit a korábbi román népszámlálások esetében konstatálhattunk. A változatlanul fennálló különbség egyrészt a háborús emberveszteség adatainak töredékességéből adódó becslési bizonytalanságokat jelzi, emellett azonban a korábbi beidegződések továbbélésére, egyes népességi csoportok -- a területi adatok szerint elsősorban a görög rítusú felekezetek -- kettős kötődésű tagjainak az erdélyi magyarságról történt ismételt leválására-leválasztására is utal.

Az elkövetkező nyolc évben az 1956. évi népszámlálás eredményei szerint az anyanyelvi arányok szinte semmit sem változtak Erdélyben. A magyar anyanyelvűek száma 1948-tól 1956-ig -- azonos közigazgatási határok között -- 137 ezerrel, a románoké 339,8 ezerrel nőtt. A magyarok tényleges gyarapodásának üteme évi átlagban 11,0 ezrelék volt, ami 1 ezrelékponttal magasabb az összes népesség növekedési rátájánál, sőt egy árnyalattal még a románság évi 10,8 ezrelékes szaporodását is meghaladta. A magyarság létszámnövekedésének egy része az 1956. évi népszámlálás során -- különösen az 1930. évi, de az előző, 1948. évi népszámlálással szemben is -- kimutatható pozitív irányú eltérő bevallásokból adódik. Az adatok regionális elemzéséből kitűnik, hogy a magyar népesség átlagosnál magasabb növekedési aránya Erdélyben a mai Hunyad megyén kívül -- ahol a magas növekményt a bányavidékre történt visszaáramlásuk eredményezi -- elsősorban az északnyugati határvidéket jellemezte. Itt, a valamikori Szatmár és Szilágy megyék területén a magyar anyanyelvűek létszámnövekedésének éves átlaga 16,1 ezrelék volt, szemben e vidék közismerten szapora románságának mindössze 7,5 ezrelékes átlagos gyarapodásával. Az adatok közelebbi vizsgálata szerint a román népszámlálások e példátlan fejleményére a magyar anyanyelvűek sorából korábban különvált népcsoportoknak -- a későbbi népszámlálások tükrében egyébként átmenetinek bizonyult -- visszatérése ad magyarázatot. Időleges reasszimilációs nyereségük folytán a magyarok természetes szaporulata kisebb volt, mint a tényleges gyarapodásuk, azt azonban nem tudni, hogy reprodukciójuk mértéke mennyiben térhetett el a régió átlagától, hiszen azt ez időszakban szintén nem ismerjük.

A többszöri főhatalomváltás során megbolygatott, de -- legalábbis magyar-román vonatkozásban -- inkább csak a korábbi törésvonalak mentén fellazult etnikai erőviszonyok igazi átrendeződése voltaképpen az 1956. évi népszámlálás óta következett be. Mint az 1. táblamellékletben látható, 1956-ban a magyarság -- román népszámlálás során először -- közelítőleg visszanyerte 1910-ben regisztrált lélekszámát. Népességi aránya a nemzetiségi kimutatás szerint (1930-hoz képest) még növekedett is, de anyanyelv szerint sem süllyedt az addigi legalacsonyabb (1869-ben számított) érték alá. Észak-erdélyi pozíciói az 1930. évi állapotokhoz képest még a városokban is változatlanok maradtak, sőt helyenként kifejezetten erősödtek. A románok számaránya ugyanakkor éppen csak hogy tartotta a kétharmadot. Arányuk erősödése ekkor még elsősorban "intenzív" terjeszkedésüknek, azaz az Erdélyből tömegével, de nem kompakt tömegekben távozottak (vagy eltávolítottak) által hagyott űrök betöltésével magyarázható. Érdemben inkább a déli megyékben, a hagyományos "ipari tengely" mentén, illetve az akkor már (elsősorban a Bánságban, illetőleg Észak-Erdélyben, Beszterce-Szászrégen környékén) megüresedő német településeken hódítottak újabb tereket maguknak. Ez a térhódítás tehát nem kifejezetten a magyarok rovására történt.

Az azóta eltelt három és fél évtizedben viszont a románság számaránya anyanyelvi ismérv szerint újabb 9,8 százalékponttal, nemzetiség szerint pedig 8,6 százalékponttal nőtt, így az 1992. évi népszámlálás időpontjában az erdélyi népesség mintegy háromnegyedét már a románok tették ki. A magyar anyanyelvűek számaránya (amely ma nem sokkal nagyobb, mint a magyar nemzetiségűeké) eközben további 5 százalékponttal csökkent, s ennek következtében 1992-ben a lakosságnak már csak alig több, mint egyötöde volt magyar. E változások a népmozgalmi adatok nemzetiségenkénti részletezésének hiányában érdemben nem követhetők nyomon. A népességfejlődés nemzetiségi összetevőinek vizsgálatához legfeljebb a regionális népmozgalmi közlések nyújthatnak némi támpontot, bár a korábbi időszakok megfelelő adatai arra intenek, hogy olykor megtévesztő a megyék népességének szaporodási arányait nemzetiségi összetételükkel közvetlen összefüggésbe hozni és a területi adatok alapján következtetni az egyes etnikumok szaporaságára. A szórványosan csepegtetett információk azt sejtetik, hogy a magyar nemzetiségűek lélekszámának gyarapodását az elmúlt évtizedekben -- a korábbi időszakokkal ellentétben -- átlagosnál magasabb halandóságuk fogta vissza. (Láthattuk, hogy 1934-1939 között, amikor a magyar nemzetiség natalitása 3,4 ezrelékponttal múlta alul Erdély, és 5,8 ezrelékponttal a román nemzetiségűek átlagát, a magyarság reprodukciójának viszonylag kielégítő mértékét az erdélyi átlagnál 2,2, a románokénál pedig 3,6 ezrelékponttal alacsonyabb halálozási arányszáma biztosította.) 1965-ben, amikor a születésgyakoriság Romániában a rendkívül alacsony 14,6 ezrelékes értékre, Erdélyben pedig 14,2 ezrelékre süllyedt, a magyar nők élveszüléseinek számaránya Erdélyben 12,8 ezrelék, míg a román nőké ugyanott 14,5 ezrelék volt (Anuarul demografic 1967: 53.). A magyar nők szüléseinek számaránya tehát mindössze 1,4 ezrelékponttal volt kisebb az erdélyi, illetőleg 1,7 ezrelékponttal alacsonyabb a román átlagnál. Ebben az évben -- az anya nemzetisége után számítva -- a 20812 magyar újszülöttből 20675, azaz az országban született magyar csecsemőknek a 99,3 százaléka Erdélyben látott napvilágot. A következő tizenegy év során a magyar családokban világra hozott újszülöttek száma hozzávetőlegesen 336 ezer volt (Semlyén I. 1980a: 49.), akik közül az előbbi arányt feltételezve 333,5 ezer születhetett az erdélyi megyékben. Ez a két népszámlálás végeredményének középarányosához viszonyítva -- az erdélyi átlag hoz közelítve -- évi 18,8 ezrelékes natalitásnak felel meg. Ez idő alatt a magyar nemzetiségűek 93,6 ezer lélekkel gyarapodtak Erdélyben, ami éves átlagban 5,3 ezrelékes növekedést jelent. A magyarok 1966-1977 közötti nyers élveszületési mutatószámaiból és tényleges gyarapodásuk 5,3 ezrelékes átlagából egyszerű aritmetikai számítással 13,5 ezrelékes, vagyis az erdélyi átlagnál 3,3 ezrelékponttal magasabb halálozási arányszám következne. Semmi sem indokolja azonban, hogy e spekulatív végeredményt valószínűnek fogadjuk el. A magyar többségű, illetve a magyarok által szép számban lakott megyék 1966-1985 közti népmozgalmi adatai alapján legfeljebb azt feltételezhetjük, hogy az erdélyi magyarság lassan átlag alá süllyedő születési arányszámaihoz az átlagot közelítő, esetleg kicsivel meg is haladó halálozási mutatók járultak. (Varga E. Á. 1994c: 80-81.) A magyarok természetes népmozgalmáról csupán negyedszázad múltán, az ország demográfiai viszonyainak válságosra fordultával kapunk első ízben újra hivatalos tájékoztatást: e szerint halálozásuk arányszáma 1992-ben országosan 14,8 ezrelékre nőtt, születéseiké pedig mindössze 9 ezreléket ért el (Ghetău, V. 1993.). E riasztó jelzés ugyan hatásosan dokumentálja a népesedési átmenet nemzetiségi egyenlőtlenségének drámai kifejletét, ám ebből az évtizedekkel korábbi állapotokra vonatkozóan különösebben határozott következtetésre nem juthatunk.

Az egyes nemzetiségek természetes szaporulatára és annak összetevőire vonatkozó információk ötödfél évtizedes zárlata miatt tényleges népességfejlődésük számaira kell hagyatkoznunk, amikor az etnikai erőviszonyok 1956-1992 közötti végletes változásait kívánjuk áttekinteni. A 18. táblázatban jól látható, hogy a magyar nemzetiségűek száma 1956 és 1977 között csupán 132,7 ezerrel nőtt, azaz az erdélyi magyarság e két évtized alatt összesen nem szaporodott annyit, mint azt megelőzően nyolc év során. Nem árt emlékezetbe idézni azt sem, hogy az 1977. évi népszámlálási kötet, az eredeti felvételt durván meghamisító közlésében (Nyárády R. K. 1983, Varga E. Á. 1996b) csupán 1651,3 ezer magyar "nemzetiségű és anyanyelvű" személyről adott számot, vagyis alig 93 ezerrel -- az anyanyelv szerinti értékhez képest pedig mindössze 35 ezerrel -- több magyar létezését ismerte el Erdélyben, mint amennyit ugyanott az 1956. évi népszámlálás huszonegy évvel korábban kimutatott. Az egymásnak ellentmondó zűrzavaros közlemények tükrében beigazolódni látszottak a román statisztikai szolgálat etnikai adatközléseivel kapcsolatban már korábban is felmerült kételyek, így nem csodálható, hogy ez idő tájt a legkülönbözőbb becslések kaptak lábra az erdélyi -- és általában a romániai -- magyarság lélekszámát illetően. Szakíróink e számot az általános népesedési trendek alapján, az egyházi kimutatásokat is figyelembe véve a nyolcvanas években -- a nagyarányú kivándorlás, a menekülések, és a természetes fogyatkozás kezdete előtt -- többnyire 2-2,2 millióban valószínűsítették. (Dávid Z. 1982, Nyárády R. K. 1983, R. Süle A. 1988, Antal G. L. 1989, Kocsis K. 1991, Klinger A. 1991, Sebők L. 1992.)

A valós tényekre kíváncsi nagyközönséget az 1992. évi népszámlálás állította újból "kész helyzet" elé, amikor a visszafogottabb várakozásokra is rácáfolva az előző népszámláláshoz képest a magyar nemzetiségűek lélekszámának komoly csökkenését állapította meg. A magyarok számának 87,1 ezer (országosan 89 ezer) fős visszaesésére kivándorlásuk csupán részbeni magyarázatot ad. Belügyi kimutatások szerint az előző népesség-számbavétel óta 63427 magyar nemzetiségű hagyta el legális úton Romániát (Anuarul statistic 1993: 143.). A két népszámlálás végeredményét, a természetes szaporulatot és a hivatalos kivándorlási statisztikát egybevetve az is kiderül, hogy Románia tényleges vándorlási vesztesége legalább másfélszerese volt a hivatalosan nyilvántartottnak (Varga E. Á. 1994a: 196-197.). (Ebben közrejátszik, hogy a népszámlálás időpontjában külföldön tartózkodó román állampolgárok közül sokan kimaradtak a számbavételből.) Ennek megfelelően bizonyára az országból véglegesen távozott (vagy éppen távollévő) magyarok száma is nagyobb az előbbinél: e szorzó alapján elérhette a 100 ezret. Ám még ez sem indokolja a magyar nemzetiségűek jelzett létszámhiányát, hiszen végleges vagy időleges elvándorlásuk veszteségeit jórészt ellensúlyoznia kellett természetes gyarapodásuknak. A bukaresti statisztikai szolgálat a természetes népmozgások és a migrációs tényezők figyelembevételével 1988 január 1-jén 1753,2 ezer főben állapította meg a romániai magyarok lélekszámát (Fehér könyv a romániai nemzeti, nyelvi vagy vallási kisebbségekhez tartozó személyek jogairól 1. 1991: 2.). (Ez egyébként a magyar nemzetiségűek 1977. évi 1712,8 ezres számából kiindulva, 1977-1987 közötti 23,1 ezer fős kivándorlásuk hozzászámításával 63,5 ezer főnyi természetes szaporulatukat feltételezi. A magyarság gyarapodásának évi átlaga eszerint 3,4 ezrelék lenne, szemben az erdélyi össznépesség 5,5 ezrelékes átlagával.) Ha ezt a hivatalosan megállapított értéket az 1988-1991-ben kivándoroltak 40,3 ezres, illetve a számon nem tartott illegális emigráció vélhető további 35 ezres hiányával csökkentjük, még akkor is mintegy 1680 ezer magyart kellett volna az 1992. évi népszámlálásnak Romániában találnia. Az összeírás azonban mindössze 1625 ezer magyar nemzetiségű román állampolgárt regisztrált. Bár a népesség természetes növekedését újabban Romániában is fogyás váltotta fel, és e fordulat a magyarok soraiban alighanem már valamivel korábban bekövetkezett, nem valószínű, hogy a romániai magyarság nyolcvanas évtized végéig "felhalmozott" népességi nyeresége a népszámlálásig eltelt pár esztendő alatt elenyészett volna. A romániai magyarok népszámlálási száma mindezeket figyelembe véve legkevesebb félszázezerrel kisebb a természetes és mechanikus népmozgások figyelembevételével az 1977. évi népszámlálás alapján számíthatónál. E hiány az előző népesség-számbavételtől eltérő bevallásoknak, azaz az asszimilációs (illetőleg reasszimilációs) elmozdulásoknak tulajdonítható; egyharmada valószínűleg a német, illetve a cigány, kétharmada pedig a román nemzetiségűek számát gyarapította.

18. táblázat
Az összes népesség, valamint a románok és a magyarok tényleges népszaporodása,
illetve fogyása (-) Erdélyben 1948-1992 között*

Időszak
Összesen
Román
Magyar
Összesen
Román
Magyar
 
Szám szerint
Évi átlagban ezer lélekre
1948-1956
483766
339785
137008
10,0
10,8
11,0
1956-1966
503734
520951
39136
 7,7
12,0
 2,5
1966-1977
780674
644414
93610
10,2
12,2
 5,3
1977-1992
223084
480296
-87125
 1,9
 5,9
-3,5

    * Két népszámlálás között, az évtized végi közigazgatási beosztás szerint, 1948-1956 között anyanyelvi, 1956-1992 között nemzetiségi felvétel alapján.


A városfejlődés főbb adatai és a regáti románság Erdélybe áramlása


A nemzetiségi erőviszonyok alakulását az erdélyi városokban nyomon követő 2. táblamellékletből kitűnik, hogy a többszöri főhatalomváltás következtében megrendült etnikai struktúrák földcsuszamlásszerű változását valójában a túlhajszolt iparfejlesztésen alapuló "második urbanizáció" városrobbanása idézte elő. E folyamatnak csak jelzésszerű vázolására szorítkozunk, elsősorban a román tömegeket városokba sodró országos vándormozgalomra, s a két nagy országrész között lezajlott nagyarányú népességcserére összpontosítva. A városi népesség e századi gyarapodásának forrásait Erdélyben a 19. táblázat tekinti át.

19. táblázat
A városi népesség gyarapodásának forrásai Erdélyben 1900 és 1994 között
a

Időszak
Tényleges
Természetes
Vándorlási különbözet
Közigazgatási változásokb
Átlagos évi gyarapodásc
 
Népszaporodás vagy fogyás (-)
     
1901-1910
124650
21714
79895
23041
20,1
1911-1920
  38985
-12483d
55606e
-4138
  5,5
1921-1930
241872
18960f
132228
90684
28,7
1931-1941
190226
  5951g
169321
14954
18,0
1941-1948
-34740
...
...
-1839
-3,1
1948-1956
634940
...
...
243070
27,4 
1956-1966
625525
136770
351260
137494
30,1
1966-1972g
623325
...
...
240556
36,8
1972-1976g
555957
150000
405960
-
37,7
1977-1981g
424293
165040
259250
-
25,0
1981-1985g
316007
115395
200612
-
19,1
1985-1989g
269598
...
...
59184h
15,2
1989-1991g
-138852
48536
-187388
-
-12,4 
1992-1994g
  3112
10177
  -7065
-
  0,3

    a A tényleges gyarapodás a népszámlálási időpontok között, a természetes szaporulat naptári évekre számítva.
    b A várossá nyilvánított, illetve a városokhoz került, vagy elcsatolt települések lélekszáma az időszak kezdetén.
    c Tényleges népszaporodás az időszak közepi (átlagos) lélekszámhoz viszonyítva, ezer lélekre.
    d 1911-1918 között és 1920-ban.
    e Az odavándorlás és elvándorlás különbözete -- háborús emberveszteség.
    f Az évtized során alakult városok részlegesen ismertté vált adataival.
    g 1931.I.1.-1941.IV.1. (Észak-Erdélyben 1931.I.1.-1940.VIII.1.) között.
    h A két népszámlálás közé eső évek évközépi népességszámának és az adott évben a természetes szaporodás felének az alapul vételével.
    i Az újonnan létesített városok időszak végi lélekszáma.

    Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 1. köt. (1902): 280-455., Új sor. 42. köt. (1912): 280-457., Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Martinovici, C. -- Istrati, N. (1921): Dictionarul comunelor, Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1922-1939/1940), Ionescu, N. T. (1927): 57-62., Recensământul general al populatiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. (1938): XLII., 116., 224., 234., 276., 416., 440., Buletinul demografic al României, (mai-noiembrie 1940, mai-iulie 1941), Recensământul general al Româniai din 1941 6 aprilie (1944): 1-270., Az 1941. évi népszámlálás (1947): 498-690., Recensămîntul populatiei din 21 februarie 1956. Structura demografica a populatiei (1960): 17-158., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966 (1968) [Erdélyi tartományonkénti kötetek], Cucu, V. -- Urucu, V. (1967): táblamelléklet, Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1973-1986), Recensămîntul populatiei si locuintelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 616., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 1., Anuarul statistic al României (1990-1995).

A városodás üteme már a század első évtizedében is dinamikus volt, bár a növekedés mértéke az új városalakulások kisebb száma miatt ekkor még szerényebb a későbbinél. A növekedés közel kétharmada a bevándorlásnak tudható be; a migrációs gyarapodás és a természetes szaporulat 4:1 arányban viszonyult egymáshoz. Az évtized városi népességgyarapodásából a magyarság 100,8 ezer fővel (81,0%), az újonnan létesült városokat leszámítva pedig 88,0 ezer fővel (86,6%) részesedett; természetes szaporulata 22,6 ezer főt tett ki. E két utóbbi szám különbözete a magyarság vándorlási, illetőleg asszimilációs nyereségére utal. Az etnikai arányoknak a hatalomváltást követő elmozdulása részben a kényszerű reasszimiláció számláját terheli. (Az 1920. évi összeírás például a 91,1 ezer többségében magyar anyanyelvű izraelita városlakót zsidó nemzetiségűként könyvelte el.) De szerepet játszott benne az elmenekülés, az államapparátus, a hivatalnok- és szabad foglalkozású réteg kicserélődése, a vidéki román népesség városokba áramlása is. Az újonnan városi rangra emelt települések jobbára már akkor is román lakosságúak, illetőleg vegyes nemzetiségűek voltak. A harmincas évek vándorlási nyereségének egy része időleges, hiszen az a bécsi döntés nyomán kölcsönösen távozni kényszerült, s javarészt mindkét oldalon városokban elhelyezett menekültek számát is magában foglalta. Maradandó változás jele viszont, hogy az évtized vándormozgalmainak többlete 53,5 százalékban a dél-erdélyi iparvidék keskeny sávjában, Brassó, Szeben, Hunyad, Krassó-Szörény, Temes-Torontál és Arad megyék városaiban csapódott le.

Az első világháborút megelőző és a második világháborút követő -- egymással érdemben egybevethető -- békeévek városodásának trendjei között az összesített arányszámokat illetően szembeszökő párhuzamot találunk. Az uralkodó nemzethez tartozók mindkét esetben városi számarányukat jóval meghaladó mértékben vették ki részüket az urbanizációs népességnövekedésből. A magyarság részesedése a városi lakosság gyarapodásából 1901-1910 között -- azonos közigazgatási beosztás szerint számítva -- 86,6 százalék volt, míg a románságé 1956-1966 között 88,5 százalékot, 1966-1977 között 87,3 százalékot ért el. 1977-től 1992-ig a románok számbeli gyarapodása már a városokban is meghaladta az össznépesség növekedését. Történészeink szemléletes megfogalmazása szerint a századfordulón a városok a "magyarosodás kohói" voltak. Ez a -- népmozgalmi vonatkozásaiban is helytálló -- megállapítás az államnyelv dominanciájáról a későbbiekben is érvényes, amennyiben az erdélyi városok ma már túlnyomó többségükben a románosodás kohói. Az egyetlen -- nem elhanyagolható -- különbség a nagyságrendek eltérése. Hiszen az urbánus lélekszám növekedése a század első évtizedében -- az új városalakulásokon túl -- még csupán 101,6 ezernyi volt, ugyanez a szám azonban az 1956-ot követő tíz év során 488 ezerre, újabb tizenegy esztendő alatt 938,7 ezerre, majd 1977-től 1989 közepéig további 950,7 ezerre rúgott! Ez az irdatlan szaporulat -- legalábbis a nyolcvanas évek közepéig -- mintegy kétharmad részben a városba áramlás következménye. A gigantikus méretű vándormozgalmak utóhatásaként erősödött a városok belső reprodukciós képessége is. A megváltozott környezet késleltetve éreztette születésszám-mérséklő hatását; a vándormozgalmak előtt nyitott kis- és középvárosokban -- sőt még a jelentékeny autochton népességgel bíró, s bizonyos fokig "zárt" nagyvárosokban is -- jó ideig az újonnan jöttek magasabb termékenysége dominált (Semlyén I. 1980b: 194.). A hetvenes évekkel kezdődően -- mint az az 5. és a 20. táblázat egybevetéséből kitűnik -- a városokban (és az úgynevezett városi jellegű településeken) az élveszületések aránya már megközelítette az összes népesség átlagát. A viszonylag magas születésszám és az átlagosnál jóval kedvezőbb halálozási arányszám eredményeként a természetes gyarapodás forrásvidéke fokozatosan a városi térségekbe helyeződött át. 1956-1966 között a természetes szaporulatot még 70-75 százalékban a falvak népe adta (ideértve az akkor városi jellegűnek minősített, de valójában falusias településeket is), 1966-1977 között azonban részesedésük 55-60 százalékra, 1977-1992 között pedig 20-25 százalékra csökkent. Ez utóbbi időszakban a falusi térség a kezdeti 40-45 százalékos részaránytól rohamosan a természetes fogyás állapotáig jutott el.

20. táblázat
Élveszületések, halálozások és természetes népszaporodás az erdélyi városokban
1900-tól 1994-ig
a

Időszak
Élveszületések
Halálozások
Természetes népszaporodás
Élveszületések
Halálozások
Természetes népszaporodás
 
Szám szerint
Éves átlagban ezer lélekre
1901-1910
176806
155092
21714
28,0
24,6
3,4
1911-1914
 78169
 65690
12479
28,1
23,6
4,5
1915-1918
 45600
 71893
-26293
16,1
25,3
-9,3 
1920
 17923
 16592
   1331
24,8
23,0
1,8
1921-1925
 87843
 76131
11712
23,2
20,1
3,1
1926-1930
 88524
 81276
   7248
19,1
17,5
1,6
1931-1939
153414
145808
   7606
17,6
16,7
0,9
1956-1965b
366705
199124
167581
14,0
 7,6
6,4
1972-1976b
309084
140654
168430
17,7
 8,1
9,6
1977-1985b
605686
304568
301118
16,2
 8,1
8,1
1989-1991
174785
112302
62483
12,8
 8,2
4,6
1992-1994
132927
121720
11207
10,0
 9,2
0,8

    a 1930-ig az időszak végi közigazgatási beosztás szerint.
    b A városi jellegű településekkel, illetve peremközségekkel együtt.

    Források: Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 46. köt. (1913): 280-459., A népmozgalom főbb eredményei 1911-1920 [KSH Levéltár], Manuilă, S. (1929): VIII., XI., XV., Anuarul statistic al României (1922-1939/1940), Ionescu, N. T. (1927): 57-62., Anuarul demografic al Republicii Socialiste România (1967): 22-24., 82-84., Anuarul statistic al Republicii Socialiste România (1973-1986), Anuarul statistic al României (1990-1995).

A városi népesség demográfiai "ruralizációja" a Székelyföldet leszámítva az egyre nagyobb számban beköltöző -- és jelentős részben a Kárpátokon túlról érkezett -- románságnak köszönhető. A Regátból beáramlók tömeges megjelenését már a vándorlási különbözet országrészek szerinti kimutatása is sejtetni engedi. (A 3. és 4. táblázat vonatkozó adatainak összegzését lásd a 21. táblázatban.)

21. táblázat
A vándorlási egyenleg a mai Románia területén a két fő országrész szerint

(Ezer főben)

Időszaka
Románia
Regát
Erdély
1901-1910
...
...
-89,7
1911-1920b
...
...
-265,9   
1921-1930
...
...
-67,8
1931-1941
134,6
158,9
-24,3
1941-1948b
-625,9
-351,0
-274,9   
1948-1955
-130,2
...
...
1956-1965
-139,7
-166,5
26,8
1966-1976
 -69,2
-142,5
73,3
1977-1989c
-233,2
-251,4
18,2
1989-1991
-493,8
-142,5
-351,3   
1992-1995
-75,4
-33,4
-42,0

    a A vándorlási egyenleg megállapításához a január 1-jei (1941-ben, 1948-ban, 1977-ben és 1992-ben a népszámlálási, 1989-ben és 1995-ben az évközépi) népességszám szolgált alapul.
    b Az odavándorlás és elvándorlás különbözete + háborús emberveszteség.
    c Az 1977. évi népszámlálásból kiindulva számított hivatalos adatok alapján, az illegális kivándorlást figyelmen kívül hagyva.

A hivatalos nyilvántartások a II. világháború befejeződése óta az ország folyamatos vándorlási veszteségéről tanúskodnak. 1956-1989 között a regáti lakosság vándorlási vesztesége meghaladja az országos értékeket, a Kárpátokon inneni országrész népesedési mérlege viszont vándorlási többletet mutat, jóllehet a külföldre vándoroltak (főként a zsidók és a németek, majd később a magyarok) jelentős része éppen Erdély területéről távozott. Az ő hiányukat értelemszerűen az egykori Ókirályságból érkezettek pótolták. Ennek hozzászámításával a regáti bevándorlás többletét 1948-1955 között mintegy 35-40 ezerre, 1956-1965 között 70 ezerre, 1966-1976 között 120-125 ezerre, 1977-1989 között pedig már több mint 250 ezerre, összesen tehát csaknem félmillióra becsülhetjük. Az így kapott számot a hivatalosan nyilván nem tartott illegális kivándorlásra, illetve az Erdélyből 1976 előtt távozott román nemzetiségűekre tekintettel további tízezrekkel emelhetjük. Az Erdélybe érkezettek tulajdonképpeni száma valójában még ennél az összegnél is nagyobb, hiszen azokat a regátiakat is magában foglalja, akik -- képletesen szólva -- az Erdélyből az ország Kárpátokon túli vidékeire távozottak helyébe költöztek be. Az Erdélyben jelenlévő regáti népesség tényleges súlyáról, közvetlen (és közvetett) demográfiai jelentőségéről a népszámlálások származási statisztikái alapján alkothatunk képet (22. táblázat).

22. táblázat
Erdély népessége születési és lakóhelye szerint, 1930, 1966, 1977, 1992

(Szám szerint és százalékban)a

Év
Össz-
lakosság
Lakóhelyén született
Lakóhelyén kívül, az országban született
Egyébb
 
Ugyanabban a megyében
Erdélyben másutt
Kárpátokon
túl
 
Összesen
1930
5548363
4105376
74,0
788695
14,2
414855
7,5
68650
1,2
170787
3,1
1966
6719555
4333885
64,5
1078816
16,1
791427
11,8
397373
5,9
118054
1,7
1977
7500229
4640685
61,9
1329210
17,7
916289
12,2
532905
7,1
81140
1,1
1992
7678206
6174802   80,4
876752
11,4
573986
7,5
52666
0,7
Ebből városokban él
1930
963418
400124
41,5
215552
22,4
214576
22,4
44466
4,6
88700
9,2
1966c
2619925
1075900
41,1
617226
23,5
542450
20,7
304247
11,6
80102
3,1
1977
3558651
1499878
42,1
891960
25,1
672488
18,9
435254
12,2
59071
1,7
1992
4344939
3167464   72,9
657633
15,1
482318
11,1
37524
0,9

    a 1930, 1966, 1977: ténylegesen jelenlévő (lakó-) népesség, 1992: állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezők.
    b Külföldön született, illetőleg nem nyilatkozott.
    c Az 1968-ban életbelépett közigazgatási beosztás szerint.

    Források: Recensământul general al populatiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 4. (1940): XXXIV-XXXVII, XLII-XLIX., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Vol. 4. (1970): 2-9, 18-25., Recensămîntul populatiei si locuintelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. (1980): 696-701., 720-725, Recensămîntul populatiei si locuintelor din 7 ianuarie 1992. Vol. 1. (1994): 112-123., 130-141.

Mint látható, 1930-ban még mindössze 68650 regáti születésű élt Erdélyben, négy és fél évtized múltán azonban ez a szám 532905-re növekedett. Ezzel egyidejűleg 1930-ban 176381, míg 1977-ben 289791 erdélyi születésűt írtak össze a Kárpátokon túli területeken. Vagyis az erdélyi részek vándorlási egyenlege 1930-ban még veszteséges volt, ám a későbbiekben a Kárpátokon inneni országrész már vándorlási nyereséget könyvelhet el. A példásan sokrétű 1966. évi adatközlés ismeretében -- mely időben is szakaszolja az addig lezajlott belső népmozgásokat -- ez a kép tovább árnyalódik. (Lásd a 23. táblázatot.)

23. táblázat
A lakóhely-változtatás időpontja Erdélyben az 1966. évi népszámlálás
születési hely szerinti statisztikájában

 
Lakóhelyüket változtatók összesen
 
1945 előtt
1945-
1949 
1950-
1954 
1955-
1959 
1960-
1966 
Nem nyilat-
kozott
Összesen
Erdélyben él, Regátban született
33425
39073
51721
72161
181847
19146
Erdélyben született, Regátban él
77069
17170
25932
27358
77962
15314
Belső vándorlások egyenlege
-43644
21903
25789
44803
103885
3832
Erdélyben él, külföldön született
54432
20202
10596
9827
12819
6062
Ebből városokban él
Erdélyben él, Regátban született
26038
27979
45118
59950
134302
10860
Erdélyben született, Regátban él
70532
15101
22823
22070
59775
10034
Belső vándorlások egyenlege
-44494
12878
22295
37880
74527
826
Erdélyben él, külföldön született
36555
13775
8411
7284
8690
3403

    Forrás: Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Vol. 4. (1970): 70-260.

A részletező kimutatások megerősítik, hogy Erdély belső vándorlási egyenlege valójában a II. világháborút követően vált nyereségessé, vagyis azt megelőzően többen költöztek Erdélyből a Kárpátokon túlra, mint ahányan érkeztek onnan. Az 1945-ös esztendő más szempontból is választóvonalat jelez: az Erdélyben élő külföldi születésűek száma ugyanis korábban a valamikori Magyarországról elszármazottakat is tartalmazza, 1945 után azonban már inkább az egykori Romániának a mai országhatárokon kívüli vidékeiről idekerülteket foglalja magában. Az 1945.I.1.-1966.III.15. közötti időszakban az Erdélyben megtelepedett Kárpátokon túliak száma az ország mai határain belül mintegy 345 ezer volt. Ha ezen felül a külföldről (vagyis zömében a Pruton túlról és Dél-Dobrudzsából) elszármazottak közel 50 ezres tömegével, továbbá a születési helyükről nem nyilatkozott, valamint az 1945 után érkezett, de 1966-ban már nem élő -- s így a népszámlálási kimutatásban sem szereplő -- beköltözőkkel is számolunk, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy az 1945-1966 között Erdélybe áramlott regátiak száma összességében elérte a 450 ezret.

Az 1966. és az 1977. évi népszámlálás időpontja között az Erdélyben élő regáti születésűek száma további 135532-vel növekedett. Annak megállapításához azonban, hogy mennyi lehetett a beköltözők száma, nem elegendő a két népszámlálás közti különbözetet kimutatni, hanem figyelembe kell venni a közülük időközben elhunytakat is. Ezer lakosra évenként 10,2 halálozást számítva, ez éppen egytizedét teszi ki az összes bevándoroltnak. A vonatkozó számításokat elvégezve megállapíthatjuk, hogy 1966 és 1977 között valójában kb. 183 ezren érkeztek a Kárpátokon túlról Erdélybe. Mindezek alapján a második világháború vége óta 1977-ig Erdélyben új otthonra lelt regátiak száma 630 ezerre becsülhető. Hasonló számítással a Regátba költözött erdélyiek száma 1966-1977 között mindössze 74 ezer, de a II. világháború befejezése óta eltelt időszak egészében is csupán a 250 ezret éri el. Ráadásul közülük -- még ha részesedésüket a belső migrációból számarányuk töredékében feltételezzük is -- sokan bizonyára a nemzeti kisebbségek soraiból kerültek ki, mégpedig ellentételezés nélkül, hiszen míg 1966-ban a nem román nemzetiségűek részaránya Erdélyben 32 százalék, addig a Kárpátokon túli népességen belüli arányuk mindössze 1,5 százaléknyi volt. Az erdélyi románok népcseréjének hozadéka így -- különösen, ha a belső népmozgások nemzetiségi egyenlőtlenségeire is tekintettel vagyunk -- igencsak figyelemre méltó. Nettó vándorlási nyereségük az ellenkező irányú vándoráramlások értékeit egybevetve -- a Kárpátokon túlra költözött kisebbségiek veszteségeit ellensúlyozó román többlettel is számolván -- az 1945-től 1977-ig eltelt harminckét év alatt legkevesebb 400 ezer főben állapítható meg.

Az 1992. évi népszámlálás kimutatása szerint az Erdélyben állandó illetősséggel bíró regáti születésűek száma 573986, míg a ténylegesen Erdélyben élőké -- számukat a népszámlálás vonatkozó kötete nem részletezi -- 600 ezer körüli volt. Ez, két népszámlálás közti különbözetüket -- évi 11 ezrelékes halálozás figyelembevételével -- 95 ezer fővel megnövelve, tizenöt év alatt újabb 165 ezres beköltözést jelent. Az elmúlt fél évszázadban Erdélybe költözött regátiak száma tehát végül is -- a belső és külső vándormozgalmakról nyert adatok egybevetése, illetve a születési hely statisztikái alapján, az időközben elhunytakat is számításba véve -- összesen mintegy 800-900 ezerre tehető. E tekintélyes szám ismeretében megkockáztatható az az állítás, hogy az idők során a háborús emberveszteség, a menekülthullámok sorozata és a folyamatos kivándorlás következtében több mint egymillió fővel apadt nem román népelemek hiányát Erdélyben a románságnak a Kárpátokon túlról az elmúlt évtizedekben érkezettek (s azok leszármazottai) révén sikerült betöltenie. Ha statisztikai "könyvvitel" szigorúan vett szempontjai szerint nem is -- hiszen a Regátba elszármazottakat leszámítván Erdély feltételezett nettó vándorlási nyeresége alig több, mint félmillió --, de fizikai (s mentalitásbeli) jelenvalóságukkal mindenképpen.

Ez -- miként az 1977. évi születési hely szerinti kimutatásból kitűnik -- túlnyomóan városi jelenlét. A földrajzi mobilitás nem egyszerűen területek, hanem különböző típusú települések között zajló, elsősorban falu-város irányú folyamat. Ebből következően az azonos települési típusok egymás közötti népességcseréje az országrészek közti mozgásban viszonylag alacsony arányú lehetett. A rendelkezésre álló adatok sajnos nem teszik lehetővé az ezirányú tüzetesebb vizsgálódásokat. Az országos statisztikai átlagokból következtetve azonban joggal feltételezhetjük, hogy a centrifugális népességmozgások inkább falun élőket sodortak a Kárpátokon túlra, míg a centripetális erők elsősorban városokba vonzották az Erdélybe érkezőket. Az ebből adódó eltolódások következtében az erdélyi városok időszakonkénti tiszta vándorlási nyeresége elérhette, vagy meg is haladhatta Erdély összlakosságának a belső vándorlási mérleg mutatta pozitívumát. Ily módon az erdélyi városok 1956-1977 közötti vándorlási nyereségének mintegy egyötödét, 1977-1985 között pedig közel egyharmadát a Kárpátokon túlról származtathatjuk. A regáti bevándorlás többlete -- mely a nagy egészet tekintve töredékes hozadéknak tűnik -- szűkebb területi metszetben vizsgálva már tisztes, helyenként pedig határozottan tekintélyes nyereség. 1977-ben például a Brassó megyei városokban élők lélekszámát 33,2 százalékban, a Hunyad megyeiekét 23,4 százalékban, de a Temes megyeiekét is 16,2 százalékban regáti születésűek tették ki. Ez egyúttal azt is mutatja, hogy Kárpátokon túlról történt beköltözés elsősorban Dél-Erdély "migrációs ütközőzónájára" összpontosult. A Regátból elszármazottak több mint 80 százalékát az említett három megyében, továbbá Krassó-Szörény, Szeben és Arad megyékben írták össze. Noha a belső lakóhely-változtatások vándorvonalai nagy általánosságban az ország egyik végétől a másik végéig terjedtek, a népességtöbblettel bíró Kárpátokon túli régiókra inkább a szomszédos erdélyi megyék (s újabban Kolozs), illetőleg az előzőekben jelzett ipari központok vonzóereje hatott. A regáti betelepülés eddig az időpontig -- Hargita és Kovászna megyéket kivéve -- csak közvetett hatást gyakorolt a köztudatban hagyományosan magyarként élő városok etnikai népességszerkezetének alakulására. (A regáti születésűek az Erdély északi városaiban élőknek csupán 4 százalékát, de még az itteni románságnak is mindössze 7 százalékát tették ki.) Egyes jelzésekből azonban tudjuk, hogy az erőltetett urbanizáció 1977 utáni késleltetett folyamata az észak-erdélyi városokat célba vevő, egyre agresszívabb, gazdasági indítékokkal már nem magyarázható telepítési politikával párosult. A városi népességszám növekedéséhez hozzájáruló betelepülés részaránya (csak a kiemelt déli megyékéhez fogható, 65-70 százalék körüli értékben) ebben az időszakban már Bihar és Kolozs, valamint 1981-től kezdve Szatmár és Maros megyékben is igen magas volt. A migráció egyik fő forrásvidéke továbbra is az e városokat övező román községcsoport, de a Kolozs és Maros megyei városok lélekszámát az Erdélyen kívüli vidékekről érkezettek a korábbinál már jelentősebb mértékben gyarapították. Székelyföldön pedig ez időszakban a más megyékből érkezettek között a Kárpátokon túliak voltak többségben; Hargita megyéből visszahúzódtak ugyan, ám Kovászna megye városaiban lélekszámuk másfél évtized alatt megkétszereződött.

A születési hely szerinti statisztikát felhasználva -- becslés alapján -- képet alkothatunk arról, hogy milyen szerepet játszottak a vándormozgalmak a városok nemzetiségi összetételének alakulásában. A be-, illetve elköltözések hatására a népesség-kibocsátó megyék etnodemográfiai viszonyai alapján következtethetünk, abból a hipotézisből kiindulva, hogy a városokban megtelepedettek etnikai megoszlása szülőhelyük nemzetiségi összetétele szerint alakult. Ez természetesen csupán elméleti feltevés, hiszen a kibocsátó megyén belüli (nemzetiségileg esetleg eltérő arculatú) migrációs gócok körülhatárolására nincs lehetőségünk. Mint ahogy a lakóhely-változtatást befolyásoló (gazdasági, társadalmi, politikai) tényezők etnikai vonatkozásait sem tudjuk figyelembe venni, különös tekintettel e mozgások részben irányított s -- főként a "zárt" városok esetében -- nemzetiségileg diszkriminatív jellegére. Az ebből következő torzulásokat némiképp ellensúlyozza, hogy az elmúlt fél században máshonnan érkezettek fiktív etnikai megoszlását az egyes megyék 1977. évi -- az államnemzet fokozódó dominanciáját tükröző -- nemzetiségi viszonyszámai alapján állapítottuk meg. 1977-ben a 3558,6 ezer erdélyi városlakóból 2058,8 ezernek volt lakóhelyén kívül a születési helye. Közülük, vagyis az összes beköltözőböl 892 ezren az illető megyében másutt, 672,5 ezren a megyén kívül Erdélyben, 435,2 ezren pedig a Kárpátokon túl születtek. A számítások szerint az illető megyén kívül Erdélyből máshonnan érkezettek kétharmada román, valamivel több mint egynegyede pedig magyar nemzetiségű lehetett. Ez a románok esetében nagyjából összerdélyi arányszámuknak felel meg, míg a magyarok erdélyi számarányukon felül vannak képviselve. Ez összefügg azzal, hogy -- a román többségű Szilágy, Beszterce-Naszód és Fehér megyék mellett -- a székelyföldi tömbmagyarságot magában foglaló Kovászna, Hargita és Maros megyéből a legnagyobb arányú az elvándorlás. (E három székelyföldi megye, ahol 1977-ben Erdély lakosságának csupán 15 százaléka élt, az országrész más megyékbe távozott népességének több mint egyötödét adta.) Ám jelentős mértékben módosítja az összképet, hogy az itteni románság -- a magyaroktól eltérően -- komoly migrációs "hátországgal" rendelkezik Erdélyen kívül is. A 435,2 ezer regáti születésű gyakorlatilag megkétszerezte az erdélyi városokba megyén kívülről érkezett román nemzetiségűek számát, míg az idők során magyarok tízezrei távoztak Erdélyből a Kárpátokon túlra, s vesztek el -- a nemzetiségi kimutatások szerint -- a magyarság számára. Az Erdély más megyéiben és a Kárpáton túl született románok együttes részaránya a megyén kívülről jött városi népességnek már a 80 százalékát teszi ki. (A más megyékben születettekhez a Regátból érkezetteket is hozzászámítva a magyar beköltözők részesedése pedig mindössze 15 százalékra csökken.) A Kárpátokon túliak jelenléte elsősorban a két országrész határvonala mentén -- különösen Brassó, Hunyad, Krassó-Szörény, valamint Hargita és Kovászna megyékben -- emelte meg a románság részarányát a városba települtek között. Az egyes megyék vándorlási egyenlegét vizsgálva azt látni, hogy Kovászna és Hargita megye összességében negatív mérlegén belül a románság vándorlási többletet ért el; Bihar, Szatmár és Maros megyékben pedig, ahol a románok egyenlege is negatívummal zárult, feltételezett vándorlási veszteségük kisebb, mint a magyaroké. Az említettek mellett még Szilágy megyéből mutatható ki jelentősebb magyar elvándorlás. E vidékek szerterajzó magyarságát Erdélyben Arad, Krassó-Szörény, Kolozs, Máramaros, valamint Temes, Szeben, Hunyad és Brassó megyék városai fogadták be. A városi magyarság megyeközi vándorlási többlete a legmagasabb értékeket az utóbbi négy megyében érte el; Hunyad és különösen -- a szomszédos Kovásznával intenzív népcserét folytató -- Brassó megyével az élen. A Dél-Erdélyben megtelepült magyar vándornépesség a Regátból százezrével érkezők között elvegyülve érkezett új otthonába, így érthető, hogy több tízezresre becsült tömegük a románosodás itteni kohóiban -- akárcsak a Kárpátokon túl -- szinte nyomtalanul eltűnt. E térségben 1977 táján már csupán Temes és Brassó megye városaiban nyugtázható valamirevaló magyar létszámnövekedés.


A romániai magyarság főbb demográfiai jellemzői
az 1992. évi népszámlálás eredményei alapján


A Romániában élő magyar nemzetiségűek száma az 1992. január 7-i népszámlálás időpontjában hivatalosan 1625 ezer volt. Számuk azóta a népmozgalmi kimutatások szerint 53 ezerrel csökkent -- aminek mindössze egyötöde a ki- és visszavándorlások különbözete, a fogyás túlnyomó része tehát a halálozások többletéből adódik --, így azt a bukaresti statisztikai szolgálat 1996. január 1-jén 1572 ezerben állapította meg. (Ghetău, V. 1997b: 3.)

A romániai magyarság 98,7 százaléka Kárpátokon innen, azaz Erdélyben él, ahol az összes népesség valamivel több, mint egyötödét alkotja. Az erdélyi magyarok 45,1 százaléka, (723,2 ezer fő) a Székelyföldön (Maros, Hargita és Kovászna megyében), 24,0 százalékuk (385,3 ezer lélek) a központi magyar településterületnek a határon átnyúló, bár erősen töredezett peremvidékén (Szatmár, Bihar és Szilágy megyében) összpontosul, 30,9 százalékuk (495,4 ezer fő) pedig a nagyobb és a kisebb magyar nyelvterületet lazán összekötő nyelvi szigeteken vagy sziget-tömbökön, illetőleg e -- ritkuló -- füzértől északra és délre szerteszét szóródva él. Lélekszámuk az elmúlt tizenöt évben éppen ez utóbbi, köztes vidéken csökkent a legnagyobb mértékben (77,3 ezer fővel). Ma már az észak-nyugati határ mentén is kevesebben élnek (31,1 ezerrel), s csupán Székelyföldön nőtt 21,3 ezerrel a magyarok száma (ám ezen belül Maros megyében szintén csökkent, mégpedig 15,6 ezer lélekkel 1977-hez képest). Egyes megyék magyarságának csökkenésére a kivándorlás területi megoszlásának ismeretében részben magyarázatot kapunk. Az országból 1977-1991 között hivatalosan távozott 483,5 ezer (kétharmad részben nem román nemzetiségű) kivándorló mintegy háromnegyede ugyanis Erdélyből ment el, a németek kitelepedése folytán legnagyobb számban Temes, Szeben, Arad és Brassó megyéből, de jelentékeny (tízezres nagyságrendű) a Kolozs, Bihar és Maros megyéből távozottak száma is (România. Date demografice. 1994. 456-457. p., Gheorghiu, D. 1995).

Az erdélyi magyarság 56,1 százaléka a városokban él. A 24. táblázat jól szemlélteti, hogy az erdélyi (és általában a romániai) magyarok hiányolt népességi többlete lényegében itt tűnik el. Míg 1977-1992 között a falusi népesség mind a magyar, mind a román nemzetiségűek esetében nagyjából hasonló arányban csökkent, a városokban a románok növekedési üteme nyolcszorosa (!) volt a magyarokénak. A magyarok tényleges gyarapodása az erdélyi városokban mindössze természetes szaporulatukkal egyenlő (nagyobbrészt az is a Székelyföldre esett), a falvakból történt betelepülés többlete a külső és belső veszteségek (a kivándorlás, valamint a nagyobb városokban a természetes fogyás és az asszimiláció) rejtett útjain elszivárgott.

24. táblázat
A népesség száma 1992-ben, gyarapodása, illetve csökkenése (-)
1977-1992 között Erdélyben, települési környezet és a két fő nemzetiség szerint

(Szám szerint és százalékban)

Nemzetiség
Összesen
Románok
Magyarok
Népességszám 1992-ben
Összesen
7723313
100,0
5684142
73,6
1603923
20,8
Városok
4429697
100,0
3351001
75,6
898387
20,3
Községek
3293616
100,0
2333141
70,8
705536
21,4
A népességszám változása 1977-1992 között
Összesen
223084
3,0
480296
9,2
-87125
-5,1
Városok
814941
22,5
847714
33,9
36358
4,2
Községek
-591857
-15,2
-367418
-13,6
-123483
-14,9

    * A mai közigazgatási beosztás szerint

Különösen szembetűnő a magyarság demográfiai súlyának csökkenése az erdélyi nagyvárosokban A 25. táblázatban szereplő nyolc város lakóinak száma 1966 óta csaknem megkétszereződött: 992,5 ezerről 1845 ezerre nőtt. Összes növekményükből mintegy 800 ezer lélek jutott a románokra és csupán 61 ezer a magyarokra. Az 1977. évi népszámlálást megelőző évtized során még 79 ezerrel gyarapodott e városok magyar lakóinak száma (háromnegyedük új beköltöző volt, bár ez a szám az összes betelepülőnek már akkor is csak 15 százalékát tette ki), a rákövetkező tizenöt év azonban ezt a nyereséget már részben visszavette. 1977 és 1992 között Marosvásárhely román lakosainak száma 66,2 százalékkal, Nagybányáé 62 százalékkal, Nagyváradé pedig 56,9 százalékkal lett több, míg a helybéli magyarság lélekszáma lényegében semmit sem változott. Másutt a tekintélyes román létszámnövekedéshez nem kevésbé komoly magyar lélekszámvesztés társult, ami például Kolozsvárott a huszonöt-harminc éve még kiegyenlített nemzetiségi viszonylatok végletes felborulásához vezetett. Számottevő magyar népességi nyereség az elmúlt másfél évtizedben csupán a Szatmár, Szilágy, Beszterce-Naszód megyei és székelyföldi kis- és középvárosokban jelentkezett, bár e 77,5 ezres pozitívum közel háromnegyede is mindössze két megyére (Hargita, Kovászna) korlátozódik.

25. táblázat
Az összes népesség, illetve a románok és magyarok lélekszámának és arányának
változása nyolc erdélyi nagyvárosban 1966 és 1992 között
a

(Százalékban)

 
Nemzetiségi számarány
A lélekszám változásab
 
Románok
Magyarok
Összesen
Románok
Magyarok
Város
1966
1977
1992
1966
1977
1992
1966-
1977
1977-
1992
1966-
1977
1977-
1992
1966-
1977
1977-
1992
Arad
63,8
71,1
79,7
24,9
20,9
15,7
35,9
11,0
51,6
24,3
10,8
-14,1
Brassó
75,8
81,9
88,8
17,0
13,6
9,7
57,0
26,2
69,6
36,9
25,3
-9,6
Kolozsvár
56,5
65,8
75,6
41,4
32,8
22,8
41,6
25,0
64,9
43,7
12,1
-13,2
Marosvásárhely
28,5
35,1
46,1
69,6
63,2
51,4
50,4
26,4
85,2
66,2
36,5
2,8
Nagybánya
66,7
73,2
80,2
31,9
25,3
17,4
56,5
47,7
71,6
62,0
24,5
1,4
Nagyvárad
46,1
53,9
64,8
51,4
44,0
33,3
39,2
30,6
62,9
56,9
19,3
-1,2
Szatmárnémeti
47,6
51,0
55,1
49,5
47,2
41,0
48,4
27,5
59,2
37,6
41,6
10,5
Temesvár
62,6
71,2
82,2
17,8
13,6
9,5
54,6
24,0
75,7
43,2
18,4
-34,5
Összesen
58,0
65,6
74,5
34,8
29,0
22,0
47,6
25,9
66,9
43,0
22,9
-4,1

    a A mai közigazgatási beosztás szerint.
    b Növekedés vagy csökkenés (-) %-os aránya az időszak eleji lélekszámhoz viszonyítva.

A falu-város irányú mozgások a népességszerkezet településnagyság szerinti változásaiban is nyomon követhetők. (26. és 27. táblázat.) Az elvándorlás és a községekben már a nyolcvanas évek második felében elkezdődött természetes fogyás következtében szaporodtak az aprófalvak; az 500 lelkesnél kisebb helységek részesedése az 5285 erdélyi település számából 45,5 százalékról 54,8 százalékra, lakóik számaránya 7,7 százalékról 8,1 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan 0,5 és 10 ezer fő között valamennyi településkategória részaránya csökkent -- legnagyobb mértékben az 1-5 ezer lakosú helységeké --, míg az 1977. évi 41,1 százalékkal szemben 1992-ben Erdély összlakosságának 51,6 százaléka 10 ezer főnél népesebb településeken tömörült. E növekedés a románok körében volt a legnagyobb (11,6 százalékpont), s szinte teljes egészében az 50 ezer lakos feletti városokra esett. A román népességen belül különösen az 2-5 ezer (-4,8 százalékpont), illetőleg az 0,5-1 ezer lelkes (-3,8 százalékpont) településeken lakók aránya csökkent; abszolút számban az előbbi, nemzetiségi részarányukhoz viszonyítva az utóbbi csoportban szenvedték a legnagyobb veszteséget. A magyarok statisztikai pozíciói főként a 20-100 ezer lakosú középvárosi kategóriákban erősödtek, elsősorban a 10-20 ezres kisvárosok, illetve 1-5 ezer lelket számláló helységek rovására. Nemzetiségi számarányuk a 100 ezer lakos fölötti, illetve a 10-20 ezer lakosú helységcsoportokban komoly mértékben fogyatkozott.

26. táblázat
A települések száma 1977-ben és 1992-ben, az összes népesség, illetve a románok
és magyarok száma 1992-ben, valamint számuk változása 1977-1992 között
a helységek lélekszám szerinti csoportosításában Erdélyben

Helységek csoportjai lélekszám szerint
Településszám
A népesség száma 1992-ben
A népességszám változása 1997-1992 között
 
1977
1992
Összesen
Román
Magyar
Összesen
Román
Magyar
-499
2404
2895
626899
507602
89167
53222
33357
9710
500-999
1438
1217
856475
644140
154254
-172898
-142535
-19258
1000-1999
936
744
1013476
701444
229867
-269520
-189840
-53611
2000-4999
369
292
867555
579291
213130
-219590
-94468
-66380
5000-9999
69
56
372302
235135
108843
-73762
-32528
-11603
10000-19999
30
35
442741
340089
68322
31634
70774
-32443
20000-49999
25
27
829024
576662
221725
100088
78317
29782
50000-99999
6
10
705760
569683
109103
275887
230830
50024
100000-
8
9
2009081
1530096
409512
498023
526389
6654
Összesen
5285
5285
7723313
5684142
1603923
223084
480296
-87125


27. táblázat
Az összes népesség, illetve a románok és magyarok megoszlása a helységek
lélekszám szerinti csoportosításában az 1977-ben és 1992-ben Erdélyben

(Százalékban)

Helységek csoportjai lélekszám szerint
A népesség aránya helységcsoportonként
A népesség helységcsoporton belüli aránya
 
Összesen
Román
Magyar
Román
Magyar
 
1977
1992
1977
1992
1977
1992
1977
1992
1977
1992
-499
7,7
8,1
9,1
8,9
4,7
5,6
82,7
81,0
13,8
14,2
500-999
13,7
11,1
15,1
11,3
10,3
9,6
76,4
75,2
16,9
18,0
1000-1999
17,1
13,2
17,1
12,3
16,8
14,3
69,5
69,2
22,1
22,7
2000-4999
14,5
11,2
13,0
10,2
16,5
13,3
62,0
57,2
25,7
21,0
5000-9999
5,9
4,8
5,1
4,2
7,1
6,8
60,0
63,2
27,0
29,2
10000-19999
5,5
5,7
5,2
6,0
6,0
4,3
65,5
76,8
24,5
15,4
20000-49999
9,7
10,7
9,6
10,2
11,3
13,8
68,4
69,6
26,3
26,7
50000-99999
5,7
9,2
6,5
10,0
3,5
6,8
78,8
80,7
13,7
15,5
100000-
20,2
26,0
19,3
26,9
23,8
25,5
66,4
76,2
26,7
20,4
Összesen
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
69,4
73,6
22,5
20,8

Az erdélyi magyarság 1977-ben 828, 1992-ben pedig 786 erdélyi helységben (a magyarok által lakott erdélyi települések egynegyedében) képezett abszolút többséget. (28. táblázat.) További 25 helységben arányuk ugyan nem érte el az ötven százalékot, de a település lakói között ők alkották -- szám szerint 21942-en -- a legnagyobb nemzetiséget. A szűkebb lakóhelyükön abszolút többségben élő magyarok száma 1977 óta 955,1 ezerről 912,0 ezerre csökkent, részesedésük azonban erdélyi összlélekszámukból nem változott (pontosabban 56,6 százalékról 56,9 százalékra módosult). A helységcsoportok közti feltűnőbb arányeltolódások egy-egy jelentős magyar városi közösség demográfiai térvesztését jelzik (ezt a 25. táblázat jól szemlélteti). Ennek következtében a településenként 25 százaléknál gyengébb kisebbséget alkotó magyarság száma 316,6 ezerről 425 ezerre, az erdélyi magyar össznépességen belüli aránya pedig 18,7 százalékról 26,5 százalékra emelkedett. A városi közigazgatáson kívül eső települések nemzetiségi homogenitása már jóval erősebb és viszonylag szilárdabb. Az erdélyi falvakban összeírt magyar nemzetiségű népesség négyötöde mind a két népszámlálás során abszolút többséget alkotott azokon a településeken, ahol élt. A magyar többségű falvakban élők közel egyhatoda azonban, mintegy 91 ezer fő közvetlen közigazgatási környezetét tekintve román többségű község lakója volt. A települési szinten többséget alkotó magyar nemzetiségűek közül Maros (17,9 ezer), Kolozs (14,8 ezer), Szatmár (15,2 ezer) és Bihar megyében (11 ezer) éltek a legnagyobb számban, illetve Hunyad (100%), Temes (79,1%), Beszterce-Naszód (67,4%), Máramaros (65,5%) és Arad megyében (57,6 %) a legnagyobb arányban olyan községek lakóiként, melyek vezetői javarészt románok közül kerültek ki. Ugyanakkor a magyar többségű községek falvaiban is jelentős számban találhatóak más nemzetiségűek. Összesen 110 ezren vannak és e közigazgatási egységek lélekszámának csaknem egyötödét teszik ki; legnagyobb súllyal Maros (29,4 ezer), Szatmár (18,4 ezer) Bihar (16,2 ezer) és Szilágy megye (14,3 ezer) magyar jellegű községeiben vannak jelen. (Vö. a 29. táblázattal.) E három szempont együttesét figyelembe véve a vidéki magyarság települési homogenitása Kovászna és Hargita megyében a legteljesebb, de viszonylag erős Maros, valamint Bihar, továbbá Szilágy megyében is, jóllehet a szilágysági magyar települések egymással össze nem függő sziget-tömböket alkotnak, román falvakkal körbevéve. A határ menti magyar nyelvterület fellazulása következtében a Szatmár megyei falusi magyarság települési viszonyai már sajátos átmenetet képeznek a tömb-, illetve a sziget- és szórványmagyar vidékek között; homogenitásuk jellemzői inkább ez utóbbiakéhoz közelítenek.

28. táblázat
Az erdélyi magyarság megoszlása településenkénti számaránya szerint
helységcsoportonként 1977-ben és 1992-ben

 
Magyarok által lakott települések száma
A magyar népesség száma
A magyar-
ság %-os aránya
Összesen
Községekben*
Összesen
Községekben*
1977
1992
1977
1992
1977
1992
1977
1992
 
Szám sz.
%
Szám sz.
%
Szám
%
Szám sz.
%
-9,9
1814
1902
1636
1691
70059
4,1
148096
9,2
31044
3,7
25727
3,7
10-24,9
240
245
193
202
246569
14,6
276878
17,3
36333
4,4
36605
5,2
25-49,9
232
225
190
190
419241
24,8
266847
16,6
96410
11,6
80692
11,4
50-74,9
180
163
165
148
260619
15,4
277097
17,3
146490
17,7
102302
14,5
75-89,9
150
139
138
129
206006
12,2
185381
11,6
112093
13,5
106691
15,1
90-99,9
416
375
388
349
467838
27,7
426341
26,6
386151
46,6
330271
46,8
100
82
109
80
106
20716
1,2
23283
1,4
20498
2,5
23247
3,3
Total
3114
3158
2790
2815
1691048
100,0
1603923
100,0
829019
100,0
705535
100,0

    * A mai közigazgatási beosztás szerint


29. táblázat
Az erdélyi községekben, lakóhelyükön abszolút többségben, illetőleg magyar többségű
községekben élő magyarok száma és %-os aránya 1992-ben megyénként

 
Magyar többségű községek
County
Magyar lakos összesen
Lakóhelyén többséget képez
Ebből magyar többségű községben él
Szám szerint
Összes népesség
Ebből magyar
Fehér
11253
5144
45.7
2890
56.2
2
4822
3011
62.4
Arad
23725
9512
40.1
4034
42.4
3
6374
4080
64.0
Bihar
72991
60818
83.3
49809
81.9
16
66306
50143
75.6
Beszterce-Naszód
12450
7437
59.7
2428
32.6
1
3722
2437
65.5
Brassó
17602
7040
40.0
3202
45.5
2
5741
3208
55.9
Krassó-Szörény
929
-
-
-
-
-
-
-
-
Kolozs
46166
28468
61,7
13649
48,0
7
21269
13865
65,2
Kovászna
84803
84033
99,1
83227
99,0
28
93077
83281
89,5
Hargita
168662
164861
97,7
164458
99,8
42
169459
164467
97,0
Hunyad
1494
170
11,4
-
-
-
-
-
-
Máramaros
10976
5931
54,0
2047
34,5
1
2498
2047
81,9
Maros
125159
104129
83,2
86199
82,8
31
120449
91007
75,6
Szatmár
67601
44226
65,4
29011
65,6
12
51229
32836
64,1
Szilágy
38311
34615
90,3
29345
84,8
12
44292
29971
67,7
Szeben
2927
-
-
-
-
-
-
-
-
Temes
20486
6127
29,9
1285
21,0
1
2400
1285
53,5
Összesen
705535
562511
79,7
471584
83,8
158
591638
481638
81,4

A magyar anyanyelvűek száma 1992-ben 1639,1 ezer, 81,6 ezerrel kevesebb, mint 1977-ben. A magyar nemzetiségükkel azonos anyanyelvűek aránya 97,87 százalék (1977-ben 97,53 százalék volt). A magyar nemzetiségüktől eltérő anyanyelvűek között (részletezésüket lásd a 7. táblamellékletben) a román anyanyelvűek vannak a legtöbben: 32,9 ezren (2,03%, 1977-ben 2,25%). A nemzetiségüktől eltérő anyanyelvűek aránya a nyelvi eróziónak leginkább kitett Kárpátokon túli magyar diaszpóra körében a legnagyobb (18,4%, 1977-ben 15,8%). Az erdélyi átlag mindössze 1,9% (1977-ben 2,3% volt), ám a magyar nemzetiségűek számából a más (többnyire román) nyelvet beszélők részesedése az olyan szórvány vidékeken, mint Krassó-Szörény (14,0%), Hunyad (10,3%), Szeben (8,3%), Beszterce-Naszód (7,6%), Fehér (6,7%) és Temes megye (6,6%), szintén igen magas. Arányuk Bihar (1,1%), Maros, Szatmár, Szilágy (0,8-0,8%), valamint Kovászna (0,3%) és Hargita megyében (0,2%) a legkisebb. A magyar nemzetiségűek másnyelvűsége az esetek többségében az államnemzetbe történő beolvadás egyik lépcsőfoka, de a más nemzetiségűek számának a magyar anyanyelvűek csoportján belüli növekedése is a magyarság számerejét gyengítő folyamatokat jelez. Így a cigány, valamint a szatmárvidéki "újsváb" identitástudat erősödése folytán a magyar anyanyelvűek körében 1977 óta a kétszeresére nőtt a cigány és a német nemzetiségűek száma, míg a magyar nemzetiségűeké (az előbbiek disszimilációja, illetve az utóbbiak reasszimilációja következtében) értelemszerűen ugyanennyivel csökkent.

A vallási megoszlás adatai szerint (8-9. táblamelléklet) a felekezeti kötődésben is megnyilvánuló kulturális hovatartozás, azaz vallás és nemzetiség egybeesése változatlanul markáns és lényegi tendencia, bár ma már korántsem olyan egyértelmű, mint régebben volt, a hagyományosnak tekinthető különbözőségek esetében pedig súlypontváltások figyelhetők meg a korábbi állapotokhoz képest. Ennek egyik oka a szabadegyházak megerősödése és új vallási közösségek megjelenése a sokszínű felekezeti palettán. A történeti keresztény egyházakon, valamint az izraelita és a muzulmán vallásfelekezeten kívüli hívek országos számaránya az 1930. évi 0,5 százalékról 1992-ben 2,7 százalékra emelkedett. A Romániában bevett egyházak közül a népszámlálási kimutatásban is részletezett új felekezet a pünkösdista (mely híveinek számát tekintve ötödik a vallások rangsorában), továbbá az evangéliumi keresztény, valamint az óhitű ortodox egyház. Önálló rovatot kaptak az ágostai hitvallású evangélikus egyháztól a főhatalomváltást követően különvált s véglegesen 1948-ban elismert, zömében magyar ajkúakat tömörítő zsinat-presbiteri evangélikus-lutheránus egyház hívei is. (Megjegyzendő, hogy a népszámlálók gyakorta összekavarták a két egyházhoz tartozókat.) Mindezek mellett a nemzetiségileg leginkább kevert vidékeken -- vagyis a Kárpátokon innen -- egyes, a magyar demográfiában már a múlt század végén számon tartott "ritka kivételek" (Martsa D. 1930) megizmosodásának is tanúi lehetünk. Az etnikum- és felekezetközi átfedésekben Erdélyben 1910 óta bekövetkezett változások a 30. táblázatban követhetők nyomon.

30. táblázat
Etnikum és felekezet összefüggései Erdélyben főbb nemzetiségenként
1910-ben és 1992-ben
a

Az egyes felekezetekhez tartozók számának növekedése, illetve csökkenése (-)
1910-1992 között
b

(Ezer fő)

Felekezet
Összesen
Román
Magyar
Német
Összesen
2495,2
2872,4
-50,0
-453,0
Ortodox
3563,7
3418,2
-0,3
4,5
Görög katolikus
-1028,8
-929,2
-58,4
0,8
Római katolikus
-130,2
72,2
32,1
-231,9
Református
102,7
13,6
76,3
0,4
Unitárius
7,3
0,7
5,7
0,1
Evangélikus
-205,6
1,7
-16,0
-182,7
Izraelita
-178,8
-0,4
-131,6
-48,5
Egyéb
364,9
295,6
42,2
4,3

A nemzetiség felekezeten belüli aránya
(Százalékban)

 
1992
1910
Felekezet
Román
Magyar
Német
Román
Magyar
Német
Total
73,60
20,77
1,41
53,78
31,61
10,74
Ortodox
95,33
0,47
0,11
94,10
1,40
0,08
Görög katolikus
85,71
11,01
0,77
89,54
6,61
0,07
Római katolikus
9,28
76,91
7,66
0,73
63,52
30,10
Református
1,87
95,53
0,32
0,19
98,68
0,31
Unitárius
1,53
96,94
0,22
0,68
98,87
0,14
Evangélikus
5,74
34,98
51,09
0,58
13,61
80,52
Izraelita
13,62
6,18
1,05
0,40
72,33
26,93
Egyéb
80,63
11,89
1,19
49,87
40,41
2,19

A felekezet nemzetiségen belüli aránya
(Százalékban)

 
1992
1910
Felekezet
Román
Magyar
Német
Román
Magyar
Német
Összesen
100,00
100,00
100,00
100,00
100,00
100,00
Ortodox
89,90
1,56
5,41
60,11
1,52
0,25
Görög katolikus
3,12
1,42
1,46
39,40
4,95
0,15
Római katolikus
1,40
41,00
60,10
0,26
38,01
53,01
Református
0,26
47,45
2,35
0,05
41,23
0,38
Unitárius
0,02
4,59
0,15
0,02
4,09
0,02
Evangélikus
0,06
1,23
26,46
0,05
2,15
37,47
Izraelita
*
0,01
0,03
0,03
7,93
8,70
Egyéb
5,24
2,74
4,04
0,08
0,12
0,02

    a 1992-ben nemzetiség, 1910-ben anyanyelv szerint (a határ által megosztott megyék esetében számított értékek alapján).
    b A mai közigazgatási határok között.

A római katolikus, evangélikus és izraelita felekezetűek lélekszámának csökkenése a német, a zsidó és -- az 1910. évi anyanyelvi statisztika bizonysága szerint -- a magyar népesség történelmi vesztesége. A németek részesedése a római katolikus egyház erdélyi híveinek számából 30,1 százalékról 7,7 százalékra, arányuk az evangélikusok között négyötödéről a felére esett vissza. 1910-ben az izraelita felekezetűeknek még komoly számbeli súlyuk volt a magyarságon belül (közel háromnegyedük a magyart vallotta anyanyelvének, és e réteg a magyar anyanyelvűek 7,9 százalékát tette ki), mára azonban ez a népcsoport gyakorlatilag felmorzsolódott. A görög katolikusok létszámhiánya egyházuk 1948. évi felszámolásával magyarázható. Az üldözött és föld alá kényszerített unitus mozgalom a négy évtizeddel korábban elvesztett híveket az egyház újjászervezése után már nem tudta visszanyerni, így a görög katolikusok aránya a román népességen belül az 1910. évi 39,4 százalékról 3,1 százalékra zuhant. Noha a felekezeten belül a magyar nemzetiségűek aránya erősödött, abszolút számát tekintve ez a csoport is megroppant (a görög katolikus magyarok száma ma alig több mint egynegyede a nyolc évtizeddel korábbinak), így arányuk a magyarságon belül mindössze 1,4 százalék a valamikori 4,9 százalékkal szemben. A "nemzeti" egyházként diadalmaskodó ortodoxia viszont a kikényszerített áttérések révén -- amint azt a népmozgalmi gyarapodásokon túli többlete is jelzi -- maradandó népességi nyereségre tett szert, és az erdélyi románság kilenctizedét mondhatja magáénak. A görög katolikus egyház magyar híveinek részbeni bekebelezésére utal, hogy az ortodoxia súlya változatlan az erdélyi magyarság életében; a görög keleti vallású magyarok száma alig csökkent, nemzetiségen belüli arányuk pedig 1910-hez képest némileg erősödött. A keleti rítusú kereszténység ugyanakkor viszonylagos tért veszített a románság sorain belül: az erdélyi románoknak ma már csak 93 százaléka ortodox vallású vagy görög katolikus az 1910. évi 99,5 százalékkal szemben. Ez az ortodox felekezetű cigányok szabadabb nemzetiségvállalása mellett főként annak tulajdonítható, hogy a neoprotestáns közösségek -- mely gyülekezetek elsősorban Erdélyben nyomulnak a bizánci vallási hagyományokon keletkezett réseken át -- egyre nagyobb számban hódítanak el román híveket. A keresztény szabadegyházak román nemzetiségű követőinek közel kétharmada, a közülük legnagyobb létszámú pünkösdista, baptista és egyéb nem részletezett felekezetűeknek pedig kereken a háromnegyede Erdélyben él, s ugyanitt ezen egyházak híveinek 81,9, illetve 84,6 százaléka román. A szabadegyházak tehát, az ortodoxia kereteit feszegetve ugyan, elsősorban a román etnosz "gyűjtőmedencéi". Ezzel párhuzamosan érzékelhetően emelkedett a római katolikus és a református felekezetűek aránya is a román népességen belül, miután számuk az 1910. évinek pontosan a tízszeresével gyarapodott. Esetükben -- a századfordulón ellenkező előjellel lezajlott hasonló folyamatok analógiájára -- inkább az uralkodó nemzethez tartozók előretöréséről beszélhetünk a "más vallásúak" soraiban. A magyarság körében -- ha a különböző felekezetek nemzetiségen belüli arányát vizsgáljuk -- a görög katolikus és az izraelita közösségek felszámolódásával elszenvedett veszteségek folytán erősödött a történelmi magyar egyházak dominánciája. Ám ugyanezen egyházak nemzeti jellege a népszámlálás szerint egyidejűleg oldódott is: a magyarság 1,9 százalékpontot veszített az unitáriusok, és 3,2 százalékpontot a reformátusok körében. Ahol pedig a magyarok -- a németek rovására -- terjeszkedni tudtak, ott a román elem is teret nyert magának; aránya megtízszereződött a két evangélikus egyházban, Erdélyben pedig ma már csaknem minden tizedik római katolikus román nemzetiségű. (Sokan közülük a Kárpátokon túlról érkeztek, ahol a román nemzetiségűként összeírt katolikusok száma 282 ezer, s többségük éppen a legnagyobb népesség-kibocsátó moldvai megyékben él.) Szép számban találni továbbá román és cigány nemzetiségűeket a reformátusok között, és nyolc évtized múltán változatlan a kálvini protestantizmus német követőinek részaránya is, akiknek a száma időközben kis mértékben nőtt, miközben az erdélyi össznémetség lélekszáma csaknem az egyötödére fogyott.

A romániai magyarság nemek szerinti megoszlását a nőknek az átlagosnál valamivel magasabb részaránya jellemzi: 51,6 százalék az országos 50,8 százalékkal szemben. A fiú csecsemők részesedése az élveszületésekből a magyarok esetében ugyan nagyobb, mint a románoknál, de -- a magyar férfiak időelőtti nagyobb halandósága és talán elvándorlásuk miatt is -- a férfi-nő arány a magyarok körében már egy korcsoporttal hamarabb, 40 és 44 év között a nők javára változik. A nők aránya 50,3 százalékról a 60-64 évesek csoportjáig lassan 53,7 százalékra emelkedik, 65-69 év között eléri az 57,6, a 75 éven felüliek korcsoportjában pedig a 64,1 százalékot.

31. táblázat
A magyar nemzetiségűek életkori megoszlása nemek szerint Romániában 1992-ben,
a romániai, illetőleg az erdélyi össznépesség, valamint a román nemzetiségűek
életkori megoszlásával egybevetve

Korcso-
portok
A magyar nemzetiségűek életkori megoszlása
Országos átlag
Erdélyi átlag
Románok országos átlaga
 
Összesen
Férfiak
Nők
Összesen
Férfiak
Nők
(%)
 
(Szám szerint)
(%)
 
Összesen
1624959
786971
837988
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
100,0
0-4
93208
47512
45696
5,7
6,0
5,4
7,1
...
7,0
5-9
96791
49729
47062
6,0
6,3
5,6
7,3
...
7,3
10-14
121119
61834
59285
7,4
7,9
7,1
8,4
22,7a
8,4
15-19
129898
66625
63273
8,0
8,5
7,6
8,4
8,5
8,4
20-24
136601
69299
67302
8,4
8,8
8,0
8,9
8,8
9,0
25-29
84082
43306
40776
5,2
5,5
4,9
5,5
5,9
5,5
30-34
100218
50816
49402
6,2
6,5
5,9
6,8
7,0
6,8
35-39
121300
60784
60516
7,4
7,7
7,2
7,5
7,7
7,6
40-44
109944
54691
55253
6,8
7,0
6,6
6,7
6,8
6,7
45-49
106636
52199
54437
6,6
6,6
6,5
5,2
5,3
5,1
50-54
105592
50623
54969
6,5
6,4
6,6
5,9
5,8
5,9
55-59
100234
47389
52845
6,2
6,0
6,3
6,0
5,6
6,0
60-64
97707
45220
52487
6,0
5,8
6,3
5,4
5,2
5,4
65-69
83559
35416
48143
5,1
4,5
5,7
4,5
4,4
4,5
70-74
54203
21424
32779
3,3
2,7
3,9
2,4
2,6
2,4
75-b
83867
30104
53763
5,2
3,8
6,4
4,0
3,7
4,0

    a 0-14 évesek együtt.
    b A korukról nem nyilatkozottakkal.

Az átlagos életkor országosan 34,6 év. A magyarok átlagéletkora 37, a románoké pedig 34,5 év. A gyermekkorú (0-14 éves) népesség részesedése az országos átlag alatt, az öregkorúaké (60 évnél idősebbeké) az országos átlag felett van a magyarok esetében. E korosztályok súlya 1977 óta nagyjából a románokéval egyező mértékben csökkent, illetve növekedett. (32. táblázat.)

32. táblázat
Az összes népesség, valamint a románok és magyarok nagyobb korcsoportok
szerinti megoszlása Romániában 1977-ben és 1992-ben

(Százalékban)

 
1992
1977
 
0-14 éves
15-59 éves
60 év felett
0-14 éves
15-59 éves
60 év felett
Összesen
22,7
60,9
16,4
25,4
60,2
14,4
Románok
22,7
61,0
16,3
25,6
60,3
14,1
Magyarok
19,1
61,2
19,7
22,2
60,5
17,3

A felnőtt magyar korosztályok aránya viszonylag magas, s 1977 óta szintén erősödött. A gazdaságilag nagyrészt még vagy már nem tevékeny népesség együttes aránya a produktív korúakhoz képest országosan 642, azaz összesen ennyi gyermek- (373), illetve öregkorú (269) jut ezer felnőtt korú személyre. Ez a jelzőszám a románoknál 638, a felnőtt korúakra jutó gyermekek (372) erős, a magyaroknál pedig 634, a felnőtt korúakra jutó öregek (321) viszonylagos túlsúlyával. Az öregek aránya az improduktív népességen belül is nőtt: míg 1977-ben 100 magyar gyermekre 76 (a románoknál 53), 1992-ben már 103 (a románoknál 72) öregkorú jutott. A falusi népesség korszerkezete a fiatalok elvándorlása folytán érthető módon öregebb; a községekben több mint kétszer annyi öregkorú jut a 14 éven aluli gyermekekre, mint a városokban. A magyar nemzetiségűeknél az öregedés indexe a városokban is viszonylag magas (87). (33. táblázat.) Érdemes megfigyelni, hogy míg a falusi magyarság körében ez a mutató országosan 123, azokban az erdélyi községekben, ahol a magyarok abszolút többséget alkotnak (s e közigazgatási egységekben a lakosság 81,4 százalékát teszik ki), ennél kevesebb, 103 öregkorú jutott száz gyermekre. Bár ebben bizonyára az ott élő más (egyötöd részben cigány) nemzetiségűek korösszetétele is közrejátszik, a jelzett összefüggésből mégis arra következtethetünk, hogy az elöregedés legnagyobb mértékben az e csoporton kívüli, tehát a kisebbségbe szorult, elszórványosodott falusi magyar közösségeket sújtja.

33. táblázat
Száz gyermekkorúra jutó öregkorúak száma Romániában és Erdélyben,
valamint a románok és a magyarok körében 1992-ben
települési környezet szerint

 
Összesen
Városok
Községek
Románia
72,2
48,0
105,7
Erdély
70,1
48,4
103,0
Románok
71,6
45,3
109,2
Magyarok
102,6
86,9
123,1

Az 1992. évi népszámlálás idején a 15 éven felüli nők 64,3 százaléka élt házasságban, a magyar nőknél ez az arány csupán 61,1 százalék. A hajadonok (16,8%) és az elváltak (4,0%) aránya lényegében a 17,0, illetve 3,7 százalékos országos átlaggal egyező, az özvegyek részesedése azonban a magyar nők körében (17,8%) jóval magasabb a 14,7 százalékos országos átlagértéknél.

Az ország női népességén belül a termékeny (15-49 éves) korosztályok aránya 47,7 százalék, az 1977. évi 49,2 százalékos értékhez képest csökkent. E korosztály részesedése a román nők csoportjából 48,0 százalék, a magyar női csoportból pedig 46,7 százalék. A termékeny korú nők több mint egyharmada (34,1 százalékuk, ezen belül a magyar nők 33,9 százaléka) egyáltalán nem szült gyermeket, 18,7 százalékuk (a magyar nők 20,6 százaléka) egy gyermeket, 40,8 százalékuk (a magyar nők 42,7 százaléka) 2-4 gyermeket hozott a világa, és csupán 6,4 százalékuk (a megfelelő korú magyar nőknek mindössze 2,8 százaléka) adott öt, vagy annál több gyermeknek életet.

A termékenység alakulása legszemléletesebben a 15 éves és annál idősebb nők kor szerinti szülésgyakoriságával jellemezhető. (34. táblázat). Az egy nőre eső átlagos gyermekszám a románoknál még viszonylag magas (50 év felett 2,35), bár 1977-hez képest (amikor ugyanez az érték 2,9 volt) jelentősen visszaesett. A magyar nők esetében a csökkenés kisebb mértékű, de a befejezett termékenységű (50 évnél idősebb) nők csoportjában az átlagos gyermekszám (2,1 az 1977. évi 2,45-tel szemben) már a népesség egyszerű "újratermeléséhez" szükséges kritikus érték (2,2) alá süllyedt. Felekezeti hovatartozás szerint a legmagasabb értékeket a szabadegyházak hívei körében találni. Az ezer nőre jutó gyermekszám az 50 év feletti ortodox nők között 2328. A katolikus nők esetében ez a szám magasabb (2342), a jellegzetesen magyar, vagyis a református (2073), az unitárius (2132) és a zsinat-presbiteri evangélikus felekezethez tartozó nők esetében (1747) viszont jóval alacsonyabb.

34. táblázat
Ezer 15 éves és idősebb nőre jutó élveszületett gyermekek száma országosan,
valamint a román és a magyar nemzetiségűeknél nagyobb korcsoportonként
Romániában 1977-ben és 1992-ben

Ezer nőre jutó élveszületések száma

 
15 év felett
15-49 év között
50 év felett
Nemzetiség
1992
1977
1992
1977
1992
1977
Össszesen
1802
2034
1467
1610
2329
2855
Román
1798
2048
1452
1609
2350
2891
Magyar
1709
1880
1418
1510
2093
2445

Az 1992. évi népszámlálás 6393,1 ezer családot regisztrált Romániában. Ebből 5702,8 ezer a teljes családok (házaspár gyermekkel vagy gyermek nélkül), és 690,3 ezer a csonka családok száma, ahol az apa vagy az anya egyedül él gyermekeivel. A gyermektelen családok száma 2065,2 ezer, a gyermekes teljes családoké pedig 3637,5 ezer volt. A teljes családokra jutó átlagos gyermekszám családonként 1,92, a csonka családokra eső átlagos gyermekszám 1,5. A családfő nemzetisége alapján 468237 a magyar családok száma (7,3%). Ebből 407509 a teljes (7,1%) és 60728 a csonka családoké, melyek aránya -- az elvált és különösen a megözvegyült magyar nők nagy számával összefüggésben -- szembetűnően magas (8,8%). A gyermek nélküli magyar családok száma 145072 (7,0%), a gyermekeseké 262437 (7,2%) volt.

A nemzetiségileg vegyes házasságok száma országosan 166277 (2,9%). E házasságok 30,5 százalékában a férjek, és 33,2 százalékában a feleségek nemzetisége volt magyar (50677 ezer, illetőleg 55141 fővel). Az összesen 819482 magyar nemzetiségű házas félnek tehát 12,9 százaléka élt vegyes házasságban, míg maguk a vegyes házasságok a 462650 "magyar jellegű" (tehát az összes homogén és vegyes magyar) házasságnak a 22,8 százalékát tették ki. A vegyes házasságok több mint felét (56,8%) a román-magyar házasságok alkotják. A románok vegyes házasságainak 62 százalékában magyar, a magyarok vegyes házasságainak 89,2 százalékában pedig román a férj vagy a feleség.

A vegyes házasságokból 109240 volt gyermekes, ezen belül a román-magyar vegyes családok száma 65032. E családok több mint kétharmadában, azaz 45104 esetben román nemzetiségűként jegyezték be a gyermekeket, s csupán egynegyedükben, mindössze 16778 családban vallották a gyermekeket magyar nemzetiségűnek. (Egy kis töredékükben, 3150 családban a gyermekek hovatartozása megoszlott szüleik nemzetisége között, vagy eltért azokétól.) A románság a gyermekek nemzetiségi hovatartozását illetően a magyar féllel közös házasságokból 28326 családnyi pozitívumot könyvelhet el magának, aminek a fele asszimilációs nyereség. Ez -- egy családra átlagosan kevesebb mint 2 gyermeket számolva -- kb. 25 ezer gyermeket jelent.

A felekezetileg vegyes családok száma az 1992. évi népszámláláskor 272526 volt (4,8 %). A vegyes felekezetű házasságban élők legnagyobb csoportját az ortodoxok alkotják (100442 férfi és 78906 nő). Népesebb felekezet még e csoportban a római katolikus (64631 férfi, 71782 nő) és a református (52534 férfi és 51658 nő). A felekezetileg vegyes házasságok kétharmadát a görögkeletiek és valamely más egyház hívei kötötték egymással. Az ortodox vegyes házasságok más vallású házastársainak száma legnagyobb a római katolikusok (az összes vegyes felekezetű házasság 23,9 százaléka), a reformátusok (12,2%), a görög katolikusok (8,8%), a pünkösdisták (5,5%) és a baptisták (3,4%) között. Jelentős részt képviselnek még a római katolikusok és a reformátusok (19,6%), illetőleg a római katolikusok és görög katolikusok között létrejött házasságok (2,7%).

A felekezetileg vegyes házasságok 62,7 százalékát kísérte gyermekáldás. E 170938 családból 112669-ben ortodox vallású volt valamelyik fél. A görögkeletiekkel vegyes gyermekes házasságok 58,8 százalékában, 66286 esetben az államvallás hitében nevelődnek a gyermekek, és mindössze 31,9 százalékukban, 35854 családban követik a nem ortodox szülő vallását. 10529 családban a gyermekek vallása más volt, mint a szüleiké. A keleti egyház nyeresége ilyenformán 30432 család gyermekeit foglalja magában; ebből 7237 családban a református, 7053 családban a római katolikus, 5864 ezer családban a görög katolikus, és 10278 családban az egyéb (jelentős részben pünkösdista és baptista) felekezetűek rovására terjeszkedett. Jóllehet a nemzedékek közötti felekezetváltásban főként a nemzetiség szerinti -- a románsághoz kötődő ortodoxia térhódításával jellemezhető -- változások tükröződnek, a két irányzat számai korántsem esnek egybe. Míg a román-magyar házasságok egyenlegében a gyermekek nemzetisége után 28326 család az államnemzet tiszta nyeresége, az ortodox és a "magyar" (római katolikus, református, unitárius, zsinat-presbiteri evangélikus) felekezetűek által kötött vegyes házasságokban az államvallás pozitívuma az előbbinek már csupán alig több mint a fele. E jelenségre a nemzetiség- és felekezetközi átfedések kínálnak magyarázatot (vagyis az, hogy szép számban találni román nemzetiségűeket a történelmi magyar, s hasonlóképpen magyar nemzetiségűeket a román egyházak hívei között).

Az iskolázottság mutatói szerint rendkívül alacsony a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a 12 éves és annál idősebb magyar népességen belül (mindössze 3,6 százalék az ország összlakosságának 5,1 százalékos és a románság 5,3 százalékos részesedésével szemben). (35. táblázat.) Ez -- azon túl, hogy a felsőfokú végzettségűek több mint egynegyede a fővárosban összpontosul (Bukarest nélkül számítva a diplomások aránya országosan már csupán 4,2 százalék) -- a magyarság irányított értelmiségi alulképzésének és főként a magyar diplomások nagy számban történt kivándorlásának a következménye. A középfokú tanintézményekben végzettek között a magyarság képviselete már arányosabb. Az országos, illetőleg a román nemzetiségű átlagnál kedvezőbb, azaz magasabb az alapfokú (különösen az általános iskola felső tagozatának megfelelő) képzettséggel rendelkező, és ugyancsak kedvezőbb, azaz jóval alacsonyabb az iskolát nem végzett, valamint az írástudatlan magyarok részaránya.

35. táblázat
A 12 éves és idősebb magyar nemzetiségű népesség iskolai végzettség szerint
Romániában 1992-ben, a megfelelő országos, illetőleg erdélyi, valamint a román nemzetiségű
életkori csoport iskolai végzettségével egybevetve

Iskolai végzettség
Magyar nemzetiség
Országos átlag
Erdélyi átlag
Románok országos átlaga
 
Szám sz.
%
Százalékban
Összesen
1389042
100.0
100.0
100.0
100.0
Felsőfokú
49592
 3,6
 5,1
 4,8
 5,3
Líceum utáni szakiskola
23449
 1,7
 2,0
 2,0
 2,0
Líceum
257930
18,6
18,4
19,0
18,8
Szakiskola
203794
14,7
14,1
14,7
14,3
Felső tagozat és líceum I. fokozat
550692
39,6
32,1
35,3
31,4
Elemi iskola
275436
19,8
23,6
20,4
23,7
Iskolai végzettség nélkül és egyéb
28149
 2,0
 4,7
 3,8
 4,5
Ebből írástudatlan
14422
 1,0
 3,1
 2,3
 3,0

Az 1992. évi népszámlálás időpontjában iskolai tanulmányaikat folytató magyar diákok között a felsőfokú oktatásban résztvevők számaránya szintén alacsonyabb az átlagosnál. (36. táblázat) A felsőoktatásban a magyar nemzetiségű hallgatók különösen a jogi, közgazdasági, közlekedési és hírközlési szakokon vannak gyengén képviselve, de reprezentáltságuk jóval nemzetiségi számarányuk alatt van a testnevelés és sport, az orvostudományi, mezőgazdasági és építészeti szakokon is. Közlekedésre, hírközlésre szakosodott osztályokban középiskolai szinten is kevesen tanulnak közülük, s számarányukhoz képest ugyancsak kevés magyar diákot találni a testnevelési, erdészeti, informatikai és közgazdasági profilú szaklíceumokban. Az ipari ágazatokhoz kötődő szakképzésben általában kielégítő, a humán irányultságú oktatásban pedig kifejezetten magas arányú a magyar nemzetiségűek részvétele. Ez a megállapítás elsősorban a pedagógus- és teológusképző, valamint a művészeti iskolákra érvényes, de látogatottságuk alapján szemmel láthatóan nemzetiségi alapintézménynek számítanak az általánosan képző, elméleti jellegű líceumok is. Ez utóbbiakat nem egyszer azért választják a magyar diákok, mert -- megfelelő magyar nyelvű szakképzés hiányában -- ma már szinte ez az egyetlen módja annak, hogy a középiskolában is anyanyelvükön tanulhassanak. Az 1991-1994-es évek átlagában az alap- és középfokú oktatási intézményekben beiskolázott magyar diákok kb. háromnegyede folytatta anyanyelven a tanulmányait. Ez az érték oktatási fokozatonként és iskolatípusonként a magasabb szintek felé haladva csökken. Az általános iskolák alsó tagozatán 85 százalékuk, a felső tagozaton négyötödük, a líceumokban azonban már csak valamivel több mint kétharmaduk, a szakiskolákban pedig mindössze 35-40 százalékuk járt magyar tannyelvű iskolába (illetőleg ez utóbbi oktatási formában csupán tagozatra vagy osztályba). A felsőfokú oktatásban csaknem kizárólagos a román tannyelv használata. A magyar anyanyelvű iskolások lemorzsolódása a szórványban a legerősebb, ahol a magyar gyermekek mintegy felét (Hunyad és Temes megyében pedig közel a háromnegyedét) már az elemi első évében román iskolába íratják be.

36. táblázat
Az iskolába járók oktatási szint szerint Romániában
1992-ben a két fő nemzetiség szerint

Oktatási fokozat
Magyarok
Országos átlag
Románok
 
Szám szerint
%
%
%
Összesen
254,890
100.0
100.0
100.0
Felsőoktatás
12,842
 5.0
 6.1
 6.2
Líceum utáni szakiskola
2,416
 0.9
 0.8
 0.8
Általános líceum
22,197
 8.7
 6.6
 6.5
Szaklíceum
33,780
13.3
13.5
13.7
Szakiskola
19,370
 7.6
 7.3
 7.4
Felső tagozat
90,106
35.4
35.1
35.0
Elemi iskola
74,179
29.1
30.6
30.4

A gazdaságilag aktív népességből a magyar nemzetiségűek száma 698,8 ezer (6,7%), 137,5 ezerrel kevesebb, mint 1977-ben. Súlyuk az átlagosnál is erőteljesebben csökkent, ami részben az öregedéssel és a kivándorlással magyarázható, de szerepet játszik benne a munkavállalási korú személyek, különösen a nők gazdasági aktivitásának lanyhulása, valamint a korábbi nyugdíjba vonulás. Az említett okok, továbbá a fiatal korosztályok városba áramlása következtében különösen a vidéken élő magyarok részvétele alacsony a gazdaságban. (Vö. a 37. és 38. táblázatokkal.)

37. táblázat
A gazdaságilag aktív népesség Romániában országosan, illetőleg a román és a magyar
nemzetiségűek között az 1977. és 1992. évi, valamint nagyobb korcsoportok
és a férfiak százalékos aránya szerint az 1992. évi népszámlálás időpontjában

 
1977
1992
Ebből kor szerint
Nemzetiség
Ezer fő
%
Ezer fő
%
30 év alatt
30-49 éves
50 év fölött
Férfiak
Összesen
10793,6
100,0
10465,5
100,0
33,1
50,1
16,8
55,3
Román
9590,7
88,9
9500,8
90,8
33,0
50,0
17,0
54,9
Magyar
836,3
7,7
698,8
6,7
32,7
52,7
14,6
57,4


38. táblázat
A gazdaságilag aktív népesség aránya Romániában országosan, illetőleg a román és a magyar
nemzetiségűek között települési típusok és nemek szerint
az 1992. évi népszámlálás időpontjában

 
Összesen
Városok
Községek
Nemzetiség
Összesen
Férfiak
Nők
Összesen
Férfiak
Nők
Összesen
Férfiak
Nők
Összesen
45,9
51,6
40,4
47,2
51,8
42,7
44,3
51,3
37,5
Román
46,6
51,9
41,4
47,7
52,1
43,5
45,2
51,7
38,8
Magyar
43,0
51,0
35,5
45,7
51,6
40,4
39,5
50,2
28,8

Az aktív magyar népesség szerkezetét a primer szférából (a mezőgazdasági ágakból) való igen alacsony részesedés és a szekunder szféra (a különböző ipari ágak) túlsúlya jellemzi. A tercier szférában (kereskedelemben, szolgáltatásban) dolgozók részaránya az aktív magyar népességen belül megközelíti az országos átlagszintet. Viszonylag magas az első munkahelyet keresők (gyakorlatilag a fiatal munkanélküliek) aránya a magyarok körében. (39. táblázat)

39. táblázat
Az aktív népesség nemzetgazdasági ágazatonként Romániában
1966-1992 között a két fő nemzetiség szerint

(Százalékban)

Gazdasági ágazat
Év
Összesen
Román
Magyar
 
1966
58,6
59,8
50,0
Primer szféra
1977
38,5
38,8
30,5
 
1992
23,1
23,5
16,2
 
1966
23,3
22,3
31,1
Szekunder szféra
1977
38,0
37,7
46,5
 
1992
44,7
44,3
52,7
 
1966
18,1
17,9
18,9
Tercier szféra
1977
23,5
23,5
23,0
 
1992
27,8
28,0
26,3
Első munkahelyet keresők
1992
4,4
4,2
4,8

A magyar nemzetiségű aktív népesség több mint a fele (52,7%) az iparban és az építőiparban tevékenykedik. Különösen magas a részvételük (az aktív magyar népesség átlagának két-háromszorosa) egyes könnyűipari feldolgozó ágazatokban (bútoripar, ruházati, bőr- és szőrmeipar, faipar), de jelentékeny (közel másfélszeres) a vas-, acél- és fémgyártásban, a kerámiaipar, a cement és egyéb építőipari anyagok gyártása terén is. A tercier szférában a magyarok részesedése a kereskedelmi, egészségügyi, az oktatási, kulturális és művészeti területen dolgozók, az egyéb szolgáltatásokat végzők, valamint a társadalmi, egyházi szervezetek munkatársai körében haladja meg jelentősebben a magyar nemzetiségű foglalkoztatottak országos részarányát. E szférában az átlagtól való elmaradásuk elsősorban a közlekedésben és távközlésben, a kutatás-fejlesztésben, az informatikai szolgáltatásokban, és különösen a közigazgatásban történt háttérbe szorulásuk következménye. (40. táblázat.)

40. táblázat
Az aktív magyar népesség jelentősebb nemzetgazdasági áganként Romániában 1992-ben
az ország, illetőleg az erdélyi részek aktív népessége, valamint az aktív román népesség
nemzetgazdasági ágankénti megoszlásával egybevetve

Gazdasági ágazat
Magyarok
Országos átlag
Erdélyi átlag
Románok országos átlaga
 
Szám sz.
%
Százalékban
Összesen
698798
100.0
100.0
100.0
100.0
Mezőgazdaság
106068
15,2
22,3
18,2
22,7
Ipar, bányászat
318951
45,6
37,3
41,9
36,9
Építőipar
37512
 5,4
 5,6
 4,9
 5,6
Kereskedelem, idegenf., közellátás
50677
 7,3
 6,6
 7,0
 6,5
Közlekedés, távközlés
33746
 4,8
 6,1
 5,8
 6,2
Kutatás-fejlesztés, informatika
10143
 1,5
 2,3
 1,7
 2,4
Bank, pénzügy, biztosítás
3965
 0,6
 0,5
 0,6
 0,6
Közigazgatás
11996
 1,7
 3,1
 2,7
 3,2
Oktatás
26757
 3,8
 3,7
 4,0
 3,7
Egészségügy
24398
 3,5
 3,1
 3,4
 3,1
Kultúra és művészet
4152
 0,6
 0,5
 0,5
 0,5

A főbb foglalkozási csoportokban (41. táblázat) a magyar nemzetiségűek arányszámai a szakmunkások, a kereskedelmi, szolgáltatási tevékenységet űzők, illetőleg a szakképzetlen dolgozók között haladják meg az országos átlagszintet. A romániai magyarok, iskolázottságuk főbb mutatóival összhangban, a felsőfokú végzettséget igénylő szakterületeken többnyire nemzetiségi számerejüknél alacsonyabb arányban vannak jelen, a középfokú, illetőleg szakképesítéshez kötött foglalkozásokban viszont általában annak megfelelően képviseltetik magukat.

41. táblázat
Az aktív magyar népesség foglalkozási csoportonként Romániában 1992-ben az ország,
illetőleg az erdélyi részek aktív népessége, valamint az aktív román népesség
foglalkozási csoportonkénti megoszlásával egybevetve

Foglalkozási csoport
Magyarok
Országos átlag
Erdélyi átlag
Románok országos átlaga
 
Szám sz.
%
Százalékban
Összesen
698798
100,0
100,0
100,0
100,0
Állami és gazdasági vezetők
9126
 1,3
 1,6
 1,6
 1,6
Szellemi és tudományos foglalk.
30901
 4,4
 5,9
 5,6
 6,0
Szaktechnikusok
67771
 9,7
10,2
10,2
10,4
Adminisztratív tisztviselők
32435
 4,6
 4,7
 5,1
 4,8
Kereskedelemben, szolgáltatásban dolgozók
40303
 5,8
 5,1
 5,6
 5,1
Mezőgazdasági dolgozók
78159
11,2
18,5
14,9
19,0
Szakképzett munkások
351177
50,2
42,4
44,8
42,0
Szakképzetlen dolgozók
50639
 7,3
 6,3
 7,2
 6,0

Az államigazgatási vezetésben választott képviselőik aránya nagyjából a politikai aritmetika szerint alakul, ezzel szemben a közigazgatás azon területein, ahol a tisztségviselőket nem választják, hanem kinevezik, a magyarok részesedése már aktív dolgozóik nemzetiségi számarányának a felét sem éri el. A szellemi vezető rétegben hasonlóan alacsony a részarányuk az alkalmazott- és természettudományi kutatás szakemberei, és különösen a közgazdászok, a társadalomtudományi és humán szakemberek, valamint a jogászok között. A magas szintű középfokú tanulmányokat igénylő (szaktechnikusi besorolású) pályákon az egészségügyben és az alsó fokú oktatásban, valamint a gazdasági, közigazgatási ügyvitel területein az átlagosnál erősebb, a termeléshez szorosabban kapcsolódó munkakörökben viszont gyengébb a magyarság reprezentáltsága. Kuriózumképpen megemlíthető, hogy szembetűnően alacsony (a nemzetiségi részarány kevesebb mint egyhatodát kitevő) magyar jelenlétet csak a tengeri, folyami és légi közlekedés szakemberei, valamint a rendőrök és nyomozók kötelékében találni. A szolgáltatásban és kereskedelemben a magyarok részaránya elsősorban a közszolgálati tevékenységet végzők, a gondozók, valamint a bolti eladók körében haladja meg a gazdaságilag aktív népesség nemzetiségi hányadát. Jóval kevesebben vannak viszont a közrend őrzésére és védelmére hivatottak között. A szakmunkások csoportjában általában ágazati eloszlásuknak megfelelő a részesedésük és csupán az elektrotechnikai, elektronikai és finommechanikai műszerészek körében süllyed a nemzetiségi átlag alá. A mezőgazdasági dolgozók az aktív magyar népességnek mindössze egytizedét teszik ki. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a primer szférában dolgozó magyar nemzetiségűek közel egyharmada nem mezőgazdasági foglalkozású (országosan ez az arány kb. 20 százalék), hanem -- ugyancsak az országos arányokból kiindulva -- feltehetően nagyobbrészt gépszerelő, szakmunkás, illetve szakképzetlen dolgozó. Röviden ennyiben összegezhetők a romániai magyarság demográfiai szerkezetét reprezentáló és jelenleg hozzáférhető főbb népszámlálási adatok. Bemutatásuk során szándékosan nem a "hányan vannak" -- gyakorta hitvitákra alkalmat adó -- kérdésére összpontosítottunk. E kérdést egyébként a nemzetiségi, az anyanyelvi és a felekezeti számok oszcillálása, valamint a családon belüli interetnikus viszonylatok kiterjedtsége következtében egy mégoly bizalommal fogadott kimutatás alapján is nehéz lenne pontosan megválaszolni. Ennél sokkal súlyosabban esik latba az a sajnálatos tény, hogy immár Románia népessége is a természetes fogyás útjára lépett. Mint arra már a tanulmány első részében is rámutattunk, a népesedési átmenet e fordulata Erdélyben következett be leghamarabb, a magyarság soraiban pedig szinte a magyarországi folyamatokkal egyidejűleg, a románságot megelőzően vette kezdetét.


Hivatkozott irodalom és források:

Az 1941. évi népszámlálás. Demografiai adatok községek szerint. Szerk. és kiad. a Központi Statisztikai Hivatal. Budapest, 1947, Stephaneum. IV, 21, 697 p.

Antal G. László: A magyarság helyzete Romániában. = Limes. 1989. 1. sz. 109-151. p.
Ua.: Situatia minoritătii etnice maghiare în România. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociatia Culturală Haáz Rezső. 55. p. (Caiete Muzeale nr. 6.)

Anuarul demografic al Republicii Socialiste România. Bucuresti, 1967, Directia Centralăde Statistică. 263, 42 p., 11 t.

Anuarul demografic al Republicii Socialiste România. Bucuresti, 1974, Directia Centralăde Statistică. XXV, 541 p., 4 t.

Anuarul statistic al României. 1922-1939/1940. Bucuresti, Institutul Central de Statistică.

Anuarul statistic al Republicii Socialiste România. 1966-1986. Bucuresti, Directia Centralăde Statistică.

Anuarul statistic al României. 1990-1996. Bucuresti, Comisia Nationalăpentru Statistică.

Biji, M. - Nichita, A.: Populatia R. P. R. după nationalitate si limba maternă. (Rezultatele provizorii ale recensămîntului populatiei din 21 februarie 1956.) = Revista de statistică. VI, 1956. Nr. 4. 3-16. p., 9 t.

Buletinul demografic al României. I-XVI, 1932-1948. Bucuresti, Institutul Central de Statistică.

Comunicări statistice. Nr. 2 (31 ianuarie 1945), 6-7 (15 aprilie 1945), 18 (15 august 1947). Bucuresti, Institutul Central de Statistică.

Cucu, V. - Urucu, V.: Cresterea oraselor din R. S. România în ultimul deceniu. = Revista de statistică. XVI, 1967. Nr. 5. 52-61. p., 2 t.

Dávid Zoltán: Magyarok - határaink mentén. = Mozgó Világ. VIII, 1982. 7. sz. 38-51. p.

Erdély története. 3. köt. Erdély története 1830-tól napjainkig. Szerk. Szász Zoltán. Budapest, 1986, Akadémiai Kiadó. 1194-1945. p., 206 t.

Fehér könyv a romániai nemzeti, nyelvi vagy vallási kisebbséghez tartozó személyek jogairól. 1. Statisztikai adatok Románia népességéről. = Romániai Magyar Szó. 1991. július 4. sz. 2. p.

Fényes Elek: Magyar országnak, 's a' hozzá kapcsolt tartományok mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben. Pesten, Trattner-Károlyi.
4. köt. Békés, Bihar, Csanád, Csongrád, Máramaros, Szabolcs, Szathmár, Temes, Torontál, Krassó, Arad vármegyék. 1839. 479 p.
5. köt. Verőcze, Szerém, Posega, Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék, Kővár vidéke, Jász és Kun területek, Hajdu kerület, Magyar tengerpart, Zágráb, Varasd, Kőrös vármegyék. 1839. 261 p.
6. köt. Katonai végvidék. Névmutató. 1840. VII, 420 p.

Fényes Elek: Magyarország statistikája. 1. köt. Pesten, 1842, Trattner-Károlyi. VII, 306 p., 2 t.

Gheorghiu, Dorel: Migratia internatională în România 1980-1994. = Revista Română de statistică. XLIV, 1995. Nr. 10. 34-42. p.

Ghetău, Vasile: De ce scade populatia maghiară în România? = Adevărul. 22. septembrie 1993.

Ghetău, Vasile: Evolutia fertilitătii în România. De la transversal la longitudinal. = Revista de cercetări sociale. 1997a. Nr. 1. 3-85. p.

Ghetău, Vasile: Pretul vesnicei tranzitii: 7 ani de declin demografic. = Adevărul. 25. martie 1997b. 3. p.

Golopentia, A. - Georgescu, D. C.: Populatia Republicii Populare Române la 25 ianuarie 1948. Rezultatele provizorii ale recensămîntului. Bucuresti, 1948, Institutul Central de Statistică. 41 p. (Extras din Probleme economice. Nr. 2.)

Illyés Elemér: Nationale Minderheiten in Rumanien Siebenbürgen im Wandel. Wien, 1981, Wilhelm Braumüller. XIII, 322 p. (Ethnos. Bd. 23.)

Ionescu, N. T.: Miscarea populatiunei României în anul 1925. = Buletinul statistic al României. 1927. Nr. 1. 27-68. p.

Istrate, N.: Dare de seamă statistică asupra populatiei Ardealului în anul 1923, comparativ cu anul 1910, privind mai ales situatia minoratătilor etnice. = Buletinul statistic al României. 1925. Nr. 1. 106-121. p.

Istrate, N.: Ardealul si Banatul în lumina cifrelor. = Transilvania, Banatul, Crisana, Maramuresul 1918-1928. 1. Bucuresti, Cultura Natională, 1929. 677-689. p.

Katus László: A demográfiai átmenet kérdései Magyarországon a 19. században. = Történelmi Szemle. 1980. 2. sz. 270-288. p.

Katus László: Magyarok, nemzetiségek a népszaporulat tükrében (1850-1918). = História. IV, 1982. 4-5. sz. 18-21. p.

Klinger András: Erdély népessége anyanyelvi összetételének alakulása. = Statisztikai Szemle. LXIX, 1991. 10. sz. 813-835. p.

Kocsis Károly - Kocsisné Hodosi Eszter: Magyarok a határainkon túl, a Kárpát-medencében. Budapest, 1991, Tankönyvkiadó. 179 p.

Kovács Alajos: Népesedésünk újabb jelenségei. = Közgazdasági Szemle. XXXVI, 1912. 47. köt. 783-806. p.

Kovács Alajos: Erdély népmozgalma vallásfelekezetek szerint az 1921-27. években. = Magyar Statisztikai Szemle. VII, 1929. 12. sz. 1207-1214. p.

A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei, némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt. 1. köt. Budapest, 1882, Országos M. Kir. Statistikai Hivatal. XXX, 825 p.

A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint részletezve 2. köt. Budapest, 1882, Országos M. Kir. Statistikai Hivatal. 415 p.

A magyar korona országainak helységnévtára. Szerk. Jekelfalussy József. Budapest, 1892, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. X, 1895 p.

Magyar statisztikai évkönyv. 1874-1875, 1877-1880., Új f. I-XXIV/XXVI, XLIX-L, 1893-1916/1918., 1941, 1942. Budapest, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. I. köt.: A magyar korona országaiban az 1891. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei. I. r. Általános népleírás. Budapest, 1893, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. VI, 167*, 418 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. V. köt.: A magyar korona országainak 1890. és 1891. évi népmozgalma. Budapest, 1893, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. 80*, 103 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új f. IX. köt.: A Magyarországon 1893 január 1-én végrehajtott czigányösszeírás eredménye. Budapest, 1895, Országos M. Kir. Statisztikai Hivatal. IV, 59*, 81 p., 2 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 1. köt.: A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első. rész. A népesség leírása községenkint. Budapest, 1902, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 45*, 612 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 5. köt.: A magyar szent korona országainak 1900. évi népszámlálása. Harmadik. rész. A népesség részletes leírása. Budapest, 1907, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VII, 746. p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 7. köt.: A magyar szent korona országainak 1900., 1901. és 1902. évi népmozgalma. Budapest, 1905, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VIII, 106*, 675 p., 5 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 22. köt.: A magyar szent korona országainak 1903., 1904. és 1905. évi népmozgalma. Budapest, 1907, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VII, 67*, 748 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 32. köt.: A magyar szent korona országainak 1906., 1907. és 1908. évi népmozgalma. Budapest, 1910, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. VIII, 85*, 773 p., 6 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 42. köt.: A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első. rész. A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1912, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.VI, 50*, 880 p.

Magyar statisztikai közlemények, Új sor. 46. köt.: A magyar szent korona országainak 1901-1910. évi népmozgalma községenkint. Budapest, 1913, Magyar Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 727 p.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 50. köt.: A magyar szent korona országainak 1909-1912. évi népmozgalma. Budapest, 1916, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IX, 179*, 947 p., 6 t.

Magyar statisztikai közlemények. Új sor. 61. köt.: A magyar szent korona országainak 1910. évi népszámlálása. Ötödik. rész. Részletes demográfia. Budapest, 1916, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal. IV, 635 p.

Magyarország népessége községenként, a házak és családok száma,valamint a jelenlévő népesség neme és vallásfelekezete közigazgatási beosztás szerint az 1869. évi népszámlálás alapján. Táblázat. H.n., [1878-1879]. Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára, kézirat-gyűjtemény.

Manuilă, Sabin: Tendintele miscării populatiei în judetele Transilvaniei în anii 1920-1927. = Transilvania, Banatul, Crisana, Maramuresul 1918-1928. 1. Bucuresti, 1929, Cultura Natională. 667-676. p., 13 t.

Manuilă, Sabin: Aspects démographiques de la Transylvanie. = La Transylvanie. Ouvrage publié par l'Institut d'Histoire Nationale de Cluj. Bucarest, 1938, Académie Roumaine. 793-856. p.

Manuilă, Sabin: Studiu etnografic asupra populatiei României. Bucuresti, 1940, Editura Institutului Central de Statistică. 108 p.

Manuilă, Sabin: Studies on the Historical Demography of Romania - Études sur la démographie historique de la Roumanie. Ed. by Sorina and Ioan Bolovan. Cluj-Napoca, 1992, Center for Transylvanian Studies, The Romanian Cultural Foundation. 165 p. (Bibliotheca Rerum Transsilvaniae 2.)

Martinovici, C. - Istrati, N.: Dictionarul Transilvaniei, Banatului si celorlalte tinuturi alipite. Cluj, 1921, Ardealul. 107, 290, 52 p.

Martsa Dénes: Ritka kivételek a magyar demográfiában. = Magyar Statisztikai Szemle. VIII, 1930. 6. sz. 477-495. p.

Measnicov, Ioan - Trebici, Vladimir: Aspecte ale migratiei interne si urbanizarea în lumina rezultatelor preliminare ale recensămîntului din 5 ianuarie 1977. = Revista de statistică. XXVII, 1978. Nr. 4. 30-39. p.

Mike Gyula: A Magyarbirodalom és a mai Magyarország vérvesztesége a világháborúban. = Magyar Statisztikai Szemle. V, 1927. 7. sz. 623-633. p.

Népesedésstatisztikai iratok. A-2. - A népmozgalom főbb eredményei 1901-1920. (Megyesoros községenkénti összesítők.) Központi Statisztikai Hivatal Levéltára.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1828-1900. 7. köt. Békés megye, Csongrád megye és Szeged, Hajdú-Bihar megye és Debrecen. Budapest, 1980, Központi Statisztikai Hivatal. 123 p.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1828-1900. 8. köt. Szabolcs-Szatmár megye, Szolnok megye. Budapest, 1984, Központi Statisztikai Hivatal. 173 p.

A népmozgalom főbb adatai községenként, 1901-1968. Budapest, 1969, Központi Statisztikai Hivatal. 529 p.

Nyárády R. Károly: Az 1977. évi romániai népszámlálás eredményeinek kiértékelése, különös tekintettel a nemzetiségi és anyanyelvi viszonyokra. [A Külügyi Intézet számára készült kézirat, 1983.] = Erdély etnikai arculatának változása. Budapest, 1996, Teleki László Alapítvány Könyvtár és Dokumentációs Szolgálata. 15-70. p. (Kisebbségi adattár)

Popa, Valeriu - Istrate, N.: Starea economică a Transilvaniei. Notite statistice. = Buletinul statistic al României. 1921. Nr. 6-7. 139-169. p.

Recensământul general al populatiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 2. Neam, limba maternă, religie. Bucuresti, 1938, Institutul Central de Statistică. CLX, 780 p., 4 t.

Recensământul general al populatiei României din 29 decemvrie 1930. Vol. 4. Locul nasterii, situatie în gospodarie, menaje colective, mărimea gospodărilor, cunosterea limbii române, cetătenia, vârsta. Bucuresti, 1940, Institutul Central de Statistică. CCXCII, 428 p.

Recensământul general al României din 1941 6 aprilie. Date sumare provizorii. Bucuresti, 1944, Institutul Central de Statistică. XXIV, 300 p.

Recensămîntul populatiei din 21 februarie 1956. Rezultatele generale. Bucuresti, 1959, Directia Centrală de Statistică. XXX, 1081 p.

Recensămîntul populatiei din 21 februarie 1956. Vol. 1. Structura demografică a populatiei. Numărul si repartizarea teritorială a populatiei; starea civilă; nationalitate; limba maternă; nivel de instruire; familii. Bucuresti, 1960, Directia Centrală de Statistică. LII, 689 p.

Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Bucuresti, 1968, Directia Centrală de Statistică. [Erdélyi tartományonkénti kötetek: Regiunea Banat, Brasov, Cluj, Crisana, Hunedoara, Maramures, Mures Autonomă-Maghiară. Vol. 1. Populatia]

Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Vol. 1. Rezultate generale. Partea întii. Populatia. Bucuresti, 1969, Directia Centrală de Statistică. LXXXVIII, 941 p., 15 t.

Recensămîntul populatiei si locuintelor din 15 martie 1966. Vol. 4. Populatia după locul nasterii. Bucuresti, 1970, Directia Centrală de Statistică. VI, 776 p.

Recensămîntul populatiei si al locuintelor din 5 ianuarie 1977. Vol. 1. Populatie - structura demografică. Bucuresti Statistică,, Directia Centrală de 1980. VIII, 759 p., 16 t.

Recensământul populatiei si locuintelor din 7 ianuarie 1992. Vol. I. Populatie - structura demografică. Bucuresti,1994, Comisia Natională pentru Statistică. LVI, 991 p.

Recensământul populatiei si locuintelor din 7 ianuarie 1992. Structura etnică si confesională a populatiei. Bucuresti, 1995, Comisia Natională pentru Statistică. LXXI, 635 p.

România. Date demografice. Bucuresti, 1994, Comisia Natională pentru Statistică. 477 p.

A romániai menekültek főbb adatai az 1944. februári összeírás szerint. = Magyar Statisztikai Szemle. 1944. 9/12. sz. 394-410. p.

Rónai András: Magyarok elterjedése a Földön. = Földrajzi Közlemények. LXVI, 1938. 4-5. sz. 83-104. p.

Rónai András: Erdély népességi viszonyai. = Magyar Statisztikai Szemle. XVIII, 1939. 4. sz. 350-360. p.

Schneller Károly: Magyarok és románok erőviszonyai Erdélyben. Budapest, 1940. 484-500. p. (Klny. a Társadalomtudományból)

Sebők László: A romániai magyarok száma a népszámlálások és az egyéb statisztikák szerint. = Századok. CXXVI, 1992. 3-4. sz. 382-401. p.

Semlyén István: Országos és nemzetiségi népességgyarapodás. = Korunk évkönyv 1980a. Kolozsvár-Napoca, 1980. 41-55. p.

Semlyén István: Hazai valóság. = Uő.: Hétmilliárd lélek. Bukarest, 1980b, Kriterion. 183-226. p. (Korunk könyvek)

Semlyén István: Demográfiai viselkedés - népesedési politika. 1-6. r. = A Hét. XIII,1982. 29-33. sz, 36. sz.

Die Siebenbürgische Frage. Studien aus der Vergangenheit und Gegenwart Siebenbürgens. Redigiert von Emerich Lukinich. Budapest, 1940, Hornyánszky. 398 p.

Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Budapest, 1989, MTA Történettudományi Intézet. 89 p. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 3.)

Statistică emigrărilor din România. Ministerul de Interne, Directiunea administatiei generale si statistici. = Monitorul oficial. Nr. 30. din 10 mai 1923.

Statisztikai negyedévi közlemények. XLV-XLVII, 1942-1944/1-2. füz. Budapest, M. Kir. Központi Statisztikai Hivatal.

Süle Andrea, R.: Tények és következtetések a II. világháború utáni román népszámlálások adatai alapján. = Magyarságkutatás. A Magyarságkutató Intézet évkönyve. 1988. Főszerk. Juhász Gyula. Budapest, 1988, Magyarságkutató Intézet. 123-144. p.

Teroarea Horthysto-fascistă în Nord-vestul României septembrie 1940 - octombrie 1944. Coordinatori: Mihai Fătu, Mircea Musat. Bucuresti, 1985, Editura Politică. 325 p.

Thirring Lajos: Magyarország Trianontól napjainkig. Népesség és népmozgalom. = Magyar Statisztikai Szemle. XVI, 1938. 4. sz. 375-390. p.

Thirring Lajos: Természetes és tényleges népszaporodás a két legutolsó népszámlálás közt a trianoni és a visszacsatolt területeken. = Magyar Statisztikai Szemle. XXI, 1943. 7. sz. 352-359. p.

Thirring Lajos: Magyarország népessége 1869-1949 között. = Magyarország történeti demográfiája. Szerk. Kovacsics József. Budapest, 1963, Közgazdasági és Jogi Kiadó. 221-388. p.

Varga E. Árpád: Városodás, vándorlás, nemzetiség. Adatok és szempontok az erdélyi városi térségek etnikai arculatváltásának vizsgálatához. = Erdélyi Szemle. 1994a. 5-6. sz. 156-197. p.
A Regio 1991. 4. számában megjelent tanulmány bővített és módosított változata.

Varga E. Árpád: Erdély anyanyelvi, nemzetiségi és felekezeti statisztikája 1880-1992. = Magyarság és Európa. II, 1994b. 4. sz. 20-52. p.
Bővített és módosított változata: Limbă maternă, nationalitate, confesiune. Date privind Transilvania în perioada 1880-1992. In: Fizionomia etnică si confesională fluctuantă a regiunii Carpato-balcanice si a Transilvaniei. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociatia Culturală Haáz Rezső. 83-133. p. (Caiete Muzeale nr. 14.)

Varga E. Árpád: Az erdélyi magyarság lélekszámáról. = Tiszatáj. XLVIII, 1994c. 8. sz. 78-96. p.
Bővített és módosított változata: Despre numărul maghiarilor din Transilvania. In: Fizionomia etnică si confesională fluctuantă a regiunii Carpato-balcanice si a Transilvaniei. Odorheiu Secuiesc, 1996, Asociatia Culturală Haáz Rezső. 45-81. p. (Caiete Muzeale nr. 14.)

Varga E. Árpád: A romániai magyarság főbb demográfiai jellemzői az 1992. évi népszámlálás eredményeinek tükrében. = Hitel. IX, 1996a. 3. sz. 68-84. p.

Varga E. Árpád: Az 1977. évi romániai népszámlálásról az újabb adatközlések tükrében. = Erdély etnikai arculatának változása. Budapest, 1996b, Teleki László Alapítvány Könyvtár és Dokumentációs Szolgálata. 71-107. p. (Kisebbségi adattár)

Varga E. Árpád: A népesség fejlődése, az etnikai és felekezeti viszonyok alakulása a jelenkori Erdély területén 1869-1920 között. = Erdélyi Múzeum. LIX, 1997. 1-2. füz. 40-87. p.

Winkler, Wilhelm: Die Totenverluste der öst.-ung. Monarchie nach Nationalitäten. Wien, 1919, Seidl und Sohn. VI, 84 p., XIV t.


Táblamellékletek


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret