stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret   




Bárdi Nándor

A kisebbségi értelmiség
önképe a második világháború elôtt*

A határon túli magyar közösségek, létrejöttüket tekintve, történetileg a trianoni békeszerzôdés nyomán keletkezett kényszerközösségek. Ezek a különbözô országokba került magyar társadalomrészek az új helyzetre, a modernizációs és a nemzetállami kihívásokra adott válaszaikkal tudatosan vállalt közösségekké lettek. Az itt közreadandó szövegválogatás a más-más országokban élô magyarság viszonyainak egymástól és az anyaország társadalmától való szétfejlôdését és stratégia-, illetve jövôképkeresését jelzésszerûen mutatja be.

Az alábbi írások a harmincas évek második felében születtek, olyan szerzôktôl, akiknek politikai szocializációja már a kisebbségi viszonyok között zajlott le, vagy akik az új helyzethez való alkalmazkodás mûhelyeinek megteremtésében vettek részt.1

Itt nem pusztán nemzedéki és identitásbeli másságról van szó, hanem a nemzetfogalom és az úgynevezett sorskérdések újragondolásáról is. A kisebbségbe került magyarság fiatal értelmisége számára használhatatlanná vált a nemzeten a történelmi osztályokat értô felfogás, a társadalmi problémák közjogi megközelítése. Az új körülmények között egyértelmûvé vált, hogy önazonosságuk, a kisebbségi magyar kultúra alapja csak a népi kultúra lehet, mert a falusi lakosság adja a kisebbségi társadalom többségét. Egy másik meghatározó szempont az volt, hogy a határon túli magyarság körében nagymértékû társadalmi és gazdasági átrétegzôdés ment végbe (s ez erôs szociális érzékenységet indukált), amelynek elemzése nem nélkülözhette a komoly szociológiai megalapozottságot. Harmadrészt az is világossá vált, hogy a nemzetiségi viszony tekintetében a kérdést a (XIX. századból ittmaradt) szupremáciára való törekvés nem rendezheti. De ezzel együtt az is világossá vált, hogy a kisebbségi magyarság a nemzeti törekvések közti közvetítô szerepét csak úgy töltheti be, ha saját kulturális önazonosságtudatát is megerôsíti. Az új ideológia forrásai a népiség, európaiság és az erdélyiség/szlovenszkóiság/vajdasági "helyi színek"2 elmélete.

Ebben a viszonyrendszerben a sokszínû mozgalmakon belül voltak, akik a nép faji értékeinek, hagyományos világának megôrzése mellett folytattak propagandát. Mások a történelmi osztály és a polgári rend, a kapitalizmus meghaladásától várták a nemzetiségi problémák automatikus megoldását. A harmadik csoportba pedig azok tartoztak, akik a népet a nemzetbe akarták integrálni, a polgári kultúrát pedig (népi és európai szempontokból) szándékoztak megerôsíteni. Tehát társadalmukat és a népet kívánták polgárosítani. A következô írások szellemiségükben ehhez az utóbbi vonulathoz tartoznak.

Ezt a szellemiséget, e nemzedéki mozgalmat közvetítették a bôséges folyóirat-irodalomból a budapesti Láthatár, amely külön kisebbségkutató munkaközösséget hozott létre, amelyben a harmincas évek új, filológus – Közép-Európa-kutató – nemzedéke kapott helyet. A határon túl a kolozsvári Hitel számított a kisebbségi társadalom kutatása legrangosabb mûhelyének. A Vajdaságban a rendkívül komoly cenzúra ellenére (a marxista Híd mellett) a Kalangya próbálkozott a regionális valóságirodalom megteremtésével. Csehszlovákiában a Sarló, a Masaryk Akadémia és a Szlovenszkói Magyar Kulturális Egyesület önismereti mûhelyt teremtô szándéka és jó néhány lapkísérlet (Nemzeti Kultúra, Magyar Figyelô, Forrás, Tátra) ellenére nem sikerült rendszeres mûhelyt és publikációs lehetôséget teremteni. Ezt a szerepet részben a kassai, a katolikus Prohászka Körökhöz kapcsolódó Új Élet és a Szvatkó Pál által szerkesztett prágai Új Szellem töltötte be. Az egész magyar nyelvterület talán európai kérdésekben leginkább tájékozott és szociálisan is érzékeny politikai hetilapja volt a Ligeti Ernô szerkesztette kolozsvári Független Újság (1934–1940), amelybôl nem adunk közre szöveget, de a korszak és az érintett nemzedék (Erdélyben és Magyarországon) leginkább olvasott szabadelvû orgánuma és vitafóruma volt.

Nánay Béla3 itt közreadott írása a Láthatár ugyanazon számában jelent meg, amelyikben Makkai Sándor nagy vitát kiváltott Nem lehet címû tanulmánya. A szerkesztôk valószínûleg ellenpontozni (is) akarták Makkainak az érdeklôdô közvélemény számára bizonyára megrendítô véleményét, amely egyben a hagyományos "elszakadt magyarságképet" erôsítette. Összeállításunkban három felvidéki szerzô szerepel. Szvatkó Pál4 az erdélyi Venczel Józsefhez hasonlóan egyszerre adott helyzetképet és cselekvési alapelveket. Borsody István5 az általa szerkesztett, az elsô bécsi döntés idôszakában Budapesten megjelent tanulmánygyûjteményben (Magyarok Csehszlovákiában) közölt írása a mai napig a magyar-magyar viszony leglényeglátóbb elemzése. Az írás – akkoriban is különös – újdonsága, hogy részletesen szólt a határon túlról érkezett magyarországi "szakértôk" szerepérôl, és a magyarországi úri/polgári világ-vitában nyíltan a kisebbségben kialakult demokratikus értékrend példáját helyezte elôtérbe. Krammer Jenô6 1941-ben az érsekújvári, illetve szlovenszkói magyar fiatalok fejlôdésének ifjúságszociológiai elemzô monográfiája (A szlovenszkói serdülôk lelkivilága) eredményeit adta közre. Szerepe azonban sokkal nagyobb, mint egy résztvevô-megfigyelôé, hiszen az Érsekújvárról induló, késôbb Sarlós fiatalok tanára, szellemi horizontjuk alakítója volt. Tehát a cikke egyben a kisebbségi értékvilág mint történelmi szükségszerûség ideológiája alapelemeit is adta.

A vajdasági Kende Ferenc7 tanulmánya a harmincas évek derekán a diktatúra enyhülésének, a belpolitikai élet megelevenedésének idôszakában született. Kende a Kalangya szerkesztôségébôl körkérdést küldött ki a jugoszláviai magyar közélet számos résztvevôjéhez, hogy a folyóirat közreadhassa elképzeléseiket a kisebbségi problémák kezelésére. A készülô tematikus összeállításhoz ugyancsak ô készített bevezetôt, és rendszerezte a beérkezett válaszokat. A tervezett Kalangya-szám megjelentetését azonban a cenzúra nem engedélyezte, az ide készült és most közölt szöveg elôbb a Láthatárban, majd a szerzô 1940-ben publikált tanulmánykötetében (Magyarokról – magyaroknak) jelent meg.

Venczel József8 írása az induló Hitel "csoport" programadó cikkének tekinthetô, amely egyszerre kívánta meghaladni a Korunk baloldali csoportosulásának szándékirodalmát, az Országos Magyar Párttal szembeni kritikáját és az Erdélyi Fiatalok világnézeti semlegességét és halódó társadalmi tevékenységét. Politikailag az OMP-n belül a húszas évektôl jelen levô, a társadalomszervezést szorgalmazó egyházközeli értelmiségi csoporthoz (György Lajos, Gyallay Domokos, Bitay Árpád, a Magyar Nép címû néplap és a kolozsvári Társadalom kör) kapcsolódik, de a jogvédô népkisebbségi szemlélet helyett a népközösségi önszervezôdô cselekvési stratégiára helyezte át a hangsúlyt. Mikó Imre tanulmánya összefoglaló voltán túl rendkívüli érzékenységéért tekinthetô a kisebbségi politikai elemzés máig egyik legszínvonalasabb eredményének. A különbözô szemléleteket, értékválasztásokat, folyamatokat belsô logikájuk szerint tárta fel, és akkor adta közre, a második bécsi döntés után, mikor a két legbefolyásosabb erdélyi politikus, Bethlen György és Bánffy Miklós és híveik között dúlt a vita az 1938–1940 között követett népközösségi politika értékelésérôl. Velük szemben Mikó Imre – Bibó István kifejezését használva – megtalálta az angyalok hangját.

Lényeges kérdés, hogy a határon túl létrejött, új azonosságtudatokat hogyan fogadta Magyarország. A hivatalos tudományosság szintjén a korszak egyik meghatározó magyarországi társadalomtudósa, Dékány István foglalkozott a problémával.9 A kérdést, nem csak a nemzeti kisebbségek szempontjából és a magyar tapasztalatokból kiindulva, a "kisebbségi lélek" jellemzôit általánosítva, 18 pontba foglalta össze. Ezek közül a legfontosabbak: 1. A kisebbség apolitizálódik, mert kiszorul a cselekvô politikából, hiszen a többség akarata kormányozza az államot. 2. Közélete egyházi, városi és községi helyi szintre koncentrálódik. Az egyházi közélet felértékelôdése az egyetemesség és az erkölcsi megújulás igényével jár. 3. Minél kevésbé foglalkozhat politikával, annál többet foglalkozik a kisebbségi erkölcsi kérdésekkel. 4. A maga erôire támaszkodik, hozzászokik az "autonóm erôgazdálkodáshoz". 5. A kisebbségi ember az önkormányzatiság felé törekszik és akaratlanul is demokratikus. 6. Bezárkózik a szûk családi és rokonsági körébe. Elzárkózási hajlam vesz erôt rajta. 7. Látásmódja és emberekkel való bánásmódja sokkal finomabb, mint a többségieké. 8. A kisebbségi életforma a magángazdaságra összpontosul, polgári jellegû. "Keresi tehát a függetlenséget, az anyagi önállóságot, ellenez minden egyházi vagy állami korlátozást: a kisebbségi született liberális."10 9. "A kisebbségi a tipikusan gyûjtô, krajcároskodó, de gondos, szemes, józan és lelkiismeretes is. A reális józansághoz és szerénységhez járul a találékonyság, a szorgos kitartás s végül az önfegyelem hajlama is. [...] A szónoklat a nyilvánosságot szeretô többség kenyere; a kisebbségé a hallgatás és a munka pátosza."11 10. A kisebbséget alkalmazkodókészség és ésszerûsítési hajlam jellemzi. 11. A többségi lelki élete az uralomfenntartás érdekében kifelé fordul, a kisebbségi élete befelé fordul, introveltált lesz. 12. A társas érintkezésben finomabb formákra törekszik és a kisebbségi közeg a családi életét jobban elmélyíti. 13. A kisebbségi érzését egy különleges kisebbségi öntudattal kompenzálja. 16. Az író a kisebbségi közegen belül közösségi vezérré válik. 17. A többségi társadalomnál jóval intenzívebben szervezi egyesületeit, szövetkezeteit. 18. A kisebbség állam iránti lojalitását az állam által biztosított, a kisebbség számára hiteles szerep és pozíció adhatja meg. Azzal, hogy Dékány a magyar kisebbségek konkrét vizsgálata elôl a problémákat általánosítva kitért, elkerülte a magyarországi közszellemmel való összevetést.

Mit hozott magával 1938/1940/1941-ben a visszacsatolt területek magyarsága? Konfliktuslehetôségeket: a Horthy-korszak neobarokk szellemiségének meg nem értését, az úri magatartás helyett polgárosult nemzeti öntudatot. Hogy ez miként tudott érvényesülni és milyen konfliktusokkal járt, az egy másik összeállítás témája lehet.

——————————————

* Készült a Teleki László Alapítvány Közép-Európa kisebbségkutatási programja keretében.

1 Kende Ferenc – Kalangya, Krammer Jenô – érsekújvári gimnázium cserkész- és önképzôköre.

2 Legtömörebben ismerteti Utasi Csaba: Irodalmunk és a Kalangya. Fórum, Újvidék, 1984. 16–20.

3 Nánay Béla életrajzi adatait nem sikerült felkutatni. Rendszeresen publikált a Láthatárban. Az itt közölt összeállítással együtt négy nagyobb dolgozata (Wesselényi szózata a magyar és a szláv nemzetiség ügyében. 1937. 4. sz. 155–162.; Iskolai kirándulások kisebbségeinknél. 1940. 4. sz.; A kisebbség fogalmának alkonya. 1943. 11. sz. 241–242.) és közel kéttucatnyi ismertetése jelent meg a lapban. 1939 márciusától a Láthatár kisebbségkutató mûhelyének is tagja volt.

4 Zsolnatarnó, 1901 – München, 1959. Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban, az egyetemet Budapesten végezte. Újságíróként dolgozott 1924–1938 között a Prágai Magyar Hírlap munkatársaként. Prágában alapította és irányította 1928–1933 között a Képes Hét címû hetilapot, majd 1931-ben az Új Munka és 1937–1938-ban az Új Szellem címû folyóiratokat. 1938-ban áttelepedett Budapestre, és itt a Felvidéki Magyar Hírlapot szerkesztette, majd a következô évtôl a Magyarország címû kormánypárti lap külpolitikai újságírójaként dolgozott. A német megszállás után a Gestapo letartóztatta, és csak 1945 végén tért vissza Németországból Budapestre. Az ötvenes években fordítóként és a rádió munkatársaként dolgozott. 1956 után Bécsben, majd Münchenben élt, és a Szabad Európa Rádió munkatársaként elsôsorban külpolitikai kommentárokat írt. Válogatott írásai: A változás élménye. Válogatta, a bevetô tanulmányt írta és a jegyzeteket készítette Filep Tamás Gusztáv és G. Kovács László. Kalligram, Pozsony 1994. 340.

5 Eperjes, 1911. A prágai jogi tanulmányai befejezése után, 1934-tôl ügyvédként dolgozott, majd 1937-tôl a Prágai Magyar Hírlap munkatársa. 1938-tól a budapesti Magyarország külpolitikai újságírója. 1945–46-ban a Szabad Szó és az Új Magyarország szerkesztôjeként dolgozott. 1946–47-ben a washingtoni magyar nagykövetség sajtóattaséja. Lemondása és emigrálása után 1947–1953 között a Pennsylvaniai Nôi Fôiskola tanára, majd 1953-tól 1977 között, nyugdíjba vonulásáig a pittsburghi egyetem tanáraként orosz és modern európai történelmet adott elô. Válogatott írásai: Európai évek. Sajtó alá rendezte Kenedi János, Századvég, Budapest 1991. 320.

6 Kismarton, 1900 – Martonvásár, 1973. Német és francia szakos tanulmányait Budapesten, Berlinben és Prágában folytatta. Budapesten Eötvös-kollégista volt. Csehszlovákiába hazatérve Lôcsén németül, Aranyosmaróton szlovákul tanított, majd a húszas évek közepétôl az érsekújvári magyar gimnáziumban dolgozott. 1939–1944 között a szegedi Baross Gábor Gyakorló Gimnáziumban tanított. 1946-tól a Kulturális Minisztériumban dolgozott, majd újra tanított 1950-tôl az Idegen Nyelvek Fôiskoláján, 1959-tôl pedig az ELTE német tanszékén. Szempontunkból legfontosabb munkája: A szlovenszkói magyar serdülôk lelkivilága. Budapest 1935. 77. (Nagy László Könyvtár 3.)

7 Nagybecskerek, 1886 – Budapest, 1974. Középiskolai tanulmányok után könyvkereskedelemmel kezdett foglalkozni. Autodidaktaként mûvészettörténettel foglalkozott. 1912-ben a kubizmusról értekezett a Nyugatban. A Tanácsköztársaság után Bécsben könyvkiadó vállalata volt, majd Párizsban dolgozott szerkesztôként. Hazatérve a Vajdaságba a Kalangya szerkesztôségének tagja és kiadója. Egyetlen tanulmánykötete, számunkra legfontosabb munkája: Magyarokról– magyaroknak. Noviszád 1940. 157.

8 Csíkszereda, 1913 – Kolozsvár, 1972. Kolozsváron jogot tanult, 1930-tól, 1939-ben avatták doktorrá. Ugyanekkor a kolozsvári Katolikus Lyceum Könyvtárában dolgozott és 1935–1940 között az Erdélyi Iskola címû folyóirat szerkesztôje volt. 1935–1944 között a Hitel szerkesztôje és a folyóirat vezetô teoretikusa. 1940-1945 között az Erdélyi Tudományos Intézet munkatársa, majd ügyvezetô igazgatója volt. 1945-tôl 1947-ig a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Jogi és Közgazdasági Karán a statisztika professzora volt. 1948-tól az Erdélyi Múzeum-Egyesület fôlevéltárosaként dolgozott, míg 1950-ben letartóztatták és egy koncepciós perben börtönbe zárták. 1961-ben szabadult, de évekig kerámiafestôként, illetve kottamásolóként dolgozott. 1969-tôl a Babes–Bolyai Tudományegyetem Szociológiai Tanszékének munkatársaként falukutatással foglalkozott. Válogatott írásai: Erdélyi föld – erdélyi társadalom. Válogatta és a bevezetô tanulmányt írta Székely András Bertalan. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest 1988. 272.

9 A kisebbségi lélek. Budapesti Szemle 253. köt. 738. sz. 1939. május 195–220.

10 Uo. 209.

11 Uo. 211.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret