stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret   




Balázs Sándor

Tézisek és antitézisek a kisebbségi létrôl

Veress Károly Kisebbségilét-elemzés címû dolgozata vitaindítónak íródott. Alulírott komolyan veszi a "vita" kifejezést, s a tézis-antitézis módszerével véleményeket állít szembe a szerzô kijelentéseivel. Teszi ezt nem azzal a szándékkal, hogy a "hamisat" szembesítse az "igazzal", vagy egy pesszimista láttatást ellentételezzen egy derûlátó nézôponttal. Inkább csak azért, hogy a sajnálatos módon elfelejtett – mert holmi szakállas filozófusoktól a "feje tetejérôl a talpára" vagy inkább fejére állított – hegeli filozófiai rendszerbôl ihletôdve, a tézisbôl és antitézisbôl valamiféle szintézist lehessen összehozni. Tudjuk: veszélyes játék ez, hiszen minden tézis a szövegbôl kiragadott állítás, de ugyanígy kiemelt az antitézis is, hiszen megfogalmazójának érvrendszerébôl kiszakított.

1. Tézis. "Ami talán a kisebbségi lét legátfogóbb, mondhatni egyetemes jellemzôje: az ambivalenciája. Egy olyan létformáról van szó, amely a legkülönbözôbb létviszonyok között kettôs természetet, kétirányúságot, kétértelmûséget mutat, s komponensei oppozíciót alkotnak benne... Ennek a létképletnek a megfigyelése arra készteti a kisebbségi lét vizsgálatára irányuló filozófiai reflexiót, hogy feloldhatatlan ellentmondásokról, paradox természetrôl, egyáltalán létparadoxon(ok)ról beszéljen vele kapcsolatban."

Antitézis: Nincs általában kisebbségi lét – még ha minden kisebbségi életében fel is lelünk közös vonásokat –, csak konkrét, térhez és idôhöz kötött ilyen létállapot van; ha ebben a státusban mindig "feloldhatatlan ellentmondások" volnának, akkor felesleges lenne minden igyekezet a többség és kisebbség viszonyának rendezésére.

2. Tézis. "A kisebbségi létben élôk esetében azonban nem feltétlenül számbeli kevesebbségrôl van szó, bár empirikusan véve többnyire az tapasztalható, hogy a kisebbségben élôk számbelileg is kevesebben vannak, mint a többségiek."

Antitézis: A kisebbségi léthez feltétlenül hozzátartozik a "számbeli kevesebbség"; e létminôség minden más jegye ennek a következménye.

3. Tézis. "Nemzeti összefüggésben, nemzetállamok keretei között elvileg nem elképzelhetetlen, hogy az ún. többségi nemzet létszám tekintetében kisebbséget alkot az állam területén élô kisebbségek létszámához viszonyítva."

Antitézis: Sem elvileg, sem gyakorlatilag el nem képzelhetô, hogy valamely nemzetállamban ne az uralkodó nemzet legyen többségben az állam területén; az állam területén belül csak egyes zónákban lehetséges a "kisebbségi többség" (Székelyföld).

4. Tézis. "A nemzeti kisebbségek esetében gyakori az olyan helyzet, hogy a kisebbséget alkotó embercsoport nyelve, kultúrája, hagyományai stb. tekintetében egy más államisággal rendelkezô nemzet része. Mégis nem ezzel a nemzettel szemben alkot kisebbséget, mint ahogy ezt egyféleképpen a »nemzeti kisebbség« megnevezés sugallaná, hanem annak az államnak a területén élô nemzettel szemben, amelynek állami kereteiben él."

Antitézis: Amennyiben a "kisebbség" kifejezést – bár ezt inkább a "nemzeti közösséggel" kellene helyettesíteni – a szó matematikai értelmében is használjuk, akkor a rész kisebb, mint az egész elve alapján az anyanemzet és a belôle kiszakított nemzetrész viszonyára is vonatkoztatnunk kell ("…egy más államisággal rendelkezô nemzet része"). A romániai magyarság kettôs értelemben "kisebb": számbelileg kevesebb, mint az összmagyarság, mert annak csak idevetett közössége, kisebb, mint az országában élô többségi nemzet.

5. Tézis. "A romániai magyarság nem a magyar nemzettel, nem is a magyarországi magyarsággal, hanem a romániai románsággal szemben alkot kisebbséget."

Antitézis: Különbség van a nemzet és a maga államában élô nemzet tagjai között. A romániai magyar nemzeti közösség, mivel tagjai nem magyar állampolgárok, nyilván nem a saját államában élô magyarság részét alkotják (bár egy esetleges kettôs állampolgárság változtatna ezen); de mint "egy más államisággal rendelkezô nemzet része", igenis az összmagyarsághoz mérten is számbeli kisebbségként él.

6. Tézis. "A nemzeti kisebbség többnyire az anyanemzet kultúrája és az államnemzet közötti léttérben bontakozik ki."

Antitézis: A romániai magyar nemzeti közösség kultúrája szerves része az össznemzeti mûvelôdésének, még ha attól politikai határokkal elválasztott létkeretben mûvelik is; így nem létezhet "köztes" állapotban ahhoz viszonyítva, amelyhez (sajátosságát megôrizve) minôségileg tartozik; az államnemzet (vagy inkább a nemzetinek kikiáltott állam) a "léttere", így ebben a vonatkozásban sem lehet "köztes" az állapota, hiszen, nem saját választása, hanem az objektív adottságok miatt, benne él ebben az "nemzetinek" deklarált államkeretben.

7. Tézis. "Vagyis a kisebbségben élôk úgy élik meg kisebbségi sorsukat, mint ami nem egészen valóságos, csupán valóságosnak tûnik."

Antitézis: A kisebbség nap mint nap a saját bôrén tapasztalja, mennyire valóságos a kisebbségi helyzete, mennyire nem csak úgy tûnik neki, mintha kisebbség volna; hiszen még a villamoson is hallja: "beszéljen olyan nyelven, amilyen nemzetiségû (román) kenyeret eszik".

8. Tézis. "A kisebbségi lét tehát »mintha«-létként a hiány és az illúzió szférái, a »nosztalgikus elvágyódás és eszkatologikus megváltásigény« [Mészáros András idézett megállapítása. Megj. tôlem – B.S.] között hánykolódik…"

Antitézis: A kisebbségi lét (ezúttal a szerzô saját antitéziseként) "alkotóenergiákat felszabadító lelki-szellemi erôforrás is"; az illúzió, a nosztalgikus elvágyódás vagy a misztikus megváltásigény nem a nemzeti közösséget, hanem csak annak egyes tagjait jellemzi; "Az igazi kisebbségi élet a vagyok igével kezdôdik, az ismerekkel folytatódik, és az akarokon keresztül a cselekedetben nyilvánul meg." (László Dezsô: Kisebbségi életünk alapkérdései. 1935)

9. Tézis. "A többség mindig több realizált létlehetôséggel és ennélfogva a jövôben is realizálható lehetôségekkel rendelkezik, mint a kisebbség. Ezt a többletet nem feltétlenül a kisebbségtôl vonja el, de abban a léttérben realizálható, amelyben a kisebbségek lehetôségei is kibontakoztathatók. E léttér konkrét körülményei behatárolják a realizálható lehetôségeket, tehát a többség és a kisebbség kölcsönösen korlátozhatják egymást a lehetôségek kibontakoztatásában. Mégis, a viszony belsô erôterébôl úgy látszik, mintha kölcsönösen egymás rovására igyekeznének gyarapítani lehetôségeiket, ami kölcsönösen veszélyeztetettségi tudatot szül."

Antitézis: A többség és a kisebbség lehetôségei – bár ugyanabban a léttérben (államban) mutatkoznak meg – nem mérhetôk egyenlô mércével. A többség korlátozhatja a kisebbségek lehetôségeinek realizálását, de a kisebbség aligha tudja keresztezni a többség lehetôségeinek megvalósítását; az államhatalom birtokosának – a többségi nemzetnek – rendelkezésére állnak azok a hatalmi eszközök, amelyekkel fenyegetheti akár mondjuk a magyar nemzeti közösség létét is; ekképpen a gyengébben jogosan alakul ki a rettegés, a többség veszélyeztetettségi érzése azonban nem reális.

Még egy Antitézis (ezúttal a szerzôtôl): "A kisebbség reális veszélytudatához – ami abból fakad, hogy a többségnek tényleges hatalmában áll a kisebbség életére törni – a többség irreális veszélyérzete társul." (Ez aligha "kölcsönös korlátozás", "kölcsönös veszélyeztetettségi tudatot szül".)

10. Tézis. "A kisebbség teljes felszámolása a többség számára kockázatos és veszteséges, mivel a többségi státus elônyeinek elvesztését vonná maga után."

Antitézis: Az intoleráns többségnek nem elônyös a kisebbség megléte; legfeljebb annyiban, hogy az állam külsô megítélésében nyom a latban az ilyen közösségek iránti nagylelkûség, de ez nem "belülrôl fakadt" elôny. A többségnek (az említett vonatkozás kivételével) az hasznos, ha elveszti többségi voltát, ha úgy tetszik, "kiváltságát", azt, hogy több joggal rendelkezik, mint az állam más nemzetiségû kisebb csoportja. Egy antidemokratikus többség egyáltalán nem fél "a többségi státus elônyeinek" elvesztésétôl. Ellenkezôleg, az a célja, hogy saját jogait ne kelljen viszonyítania másokéihoz. A többségi privilégiumot örömmel feladja, ha asszimilációval vagy más úton megszabadul azoktól, akikkel szemben ezt élvezte.

11. Tézis. "A kisebbségi léttér körül folyó folytonos alkuban a kisebbség igyekszik egyre többet, a többség pedig egyre kevesebbet kialkudni."

Antitézis: A kisebbség és a többség – legkevésbé ott, ahol a többség nem alkudozik, hanem a demokrácia követelményeinek megfelelôen alku nélkül megadja a kisebbségi jogokat (lásd finnországi svédek) – soha nincs tényleges alkuhelyzetben. A kisebbség, ha nem adják meg neki, valóban igyekszik kialkudni (de miért nem kikövetelni?) jogait, ilyenkor azonban a többségnek nem célja "egyre kevesebbet kialkudni" a kisebbségtôl. Megvan neki az alkunál jóval hatékonyabb eszköze: az államhatalom. S ha mégis "alkuba bocsátkozik", az tulajdonképpen nem a kisebbséggel folyik, hanem a nemzetközi fórumok elvárásaival, amelyeknek igyekszik eleget tenni. Mert egyébként maga látja kárát. Minden olyan kisebbségilét-elemzés, amely eltekint az adott nemzetközi helyzettôl, megmarad üres absztrakciónak a kisebbség, nem pedig egyik vagy másik konkrét kisebbség létére vonatkozóan.

12. Tézis. "A múlt értéktelítettségével szemben a jelen torz és hiányos. Hiányoznak belôle a létet ténylegesen mûködtetni tudó mechanizmusok. Ezért realitásértéke viszonylagos és messze a múlté alatt marad. Ez a tény a múlthoz való természetes viszonyt is megváltoztatja. A múltban élés elsôsorban azt jelenti, hogy a kisebbségi lét valóságszféráját fôleg a múlt tölti ki, a hagyomány tisztelete és ápolása."

Antitézis: Egy nemzetállamban (de miért tételeznôk fel, hogy a kisebbségi közösségek csak nemzetállamban élnek?) a kisebbség leginkább azon a sávon védekezik, ahol a legnagyobb támadások érik. Ha a nacionalista államhatalom meg akarja fosztani saját múltjától, akkor természetszerû, hogy ezen a ponton erôsíti védôbástyáit. Egy olyan demokratikus államban, ahol a kisebbség elmúlt létét nem hamisítják, nem tagadják meg, magától értetôdô, hogy a hagyományôrzés normálisan, zavartalanul és a megfelelô arányokban folyik. Ahol ez nem történik meg, nem a kisebbség a hibás. A többség kényszeríti rá, hogy önazonossága megôrzésében – a jelen veszélyeinek elhárításán túl – a történelmileg folytonos identitásának bizonyítékait is erôteljesen hangsúlyozza. Az ilyen, de csak az adott körülmények között úgymond túldimenzionált múlt felé fordulás azonnal normális arányosságá válik, mihelyt a többség nem csak a kisebb számú nemzeti közösség mostani, hanem történelmi volt-létét is a valóságnak megfelelôen elfogadja.

13. Tézis. "A múlt a minta, s annak követése a jelen domináns normájaként mûködik. Így mindaz, ami a jelenben történik és készül el, a múlt mércéjéhez igazítva értékelôdik."

Antitézis: Halálra van ítélve az a kisebbség, amely "hátra arc"-ban áll, mindent a volthoz igazít. Ha nemzetrészként kiszakított mostani voltában csak azt tartja értéknek, ami volt – amikor anyanemzetével politikai határoktól el nem választva élt –, akkor nem marad más hátra, mint a határrevíziós vágyálom. Lemond arról, hogy ha már a történelem ilyen sorsot jelölt ki neki, számbeli kisebbségként biztosítsa életrevalóságát.

14. Tézis. "Bizonyos értelemben a kisebbségi lét »szimbolikus létként« fogható fel. A valóságos léttartalmak helyett szimbolikus léttartalmak töltik ki, realitásélmények helyett szimbolikus tettek, történések válnak benne fô élményforrássá, valós célkitûzések helyett szimbolikus életstratégiák vezérlik a benne élô egyéneket és embercsoportokat."

Antitézis: Az a számbeli kisebbség, amely nem valós életstratégiákat dolgoz ki önfenntartására, megérdemli, hogy belevesszen szimbolikus létébe, ami valóságos létének pusztulásához vezet.

15. Tézis. "A szimbólumokban leomlanak a határok a valóság és fikció között, s a lét kibontakoztatása az emlékezet és képzelet síkján éppoly valóságerôvel bír, mint a jelen realitásában való élés."

Antitézis: A számbeli kisebbségi állapot nem kizárólag tudati létezés, az emlékezet vagy képzelgés nem egyenértékû a reális valóság keserû mostani – tehát nem múltbeli emlékként vagy jövôbe kivetített képzelgés formájában élô – átéléseivel.

16. Tézis. "Minél tágabb a múltra vetülô idôperspektíva, annál szûkebb a jövôre nyíló."

Antitézis: A múlt, jelen és jövô egységének megbomlása a kisebbségben élés körülményei között felszámolódásunk egyik jele. Ha a jövôkép sokrétûsége attól függene, milyen mértékben mondunk le múltunk átfogó megértésérôl, akkor ez – az anyanemzetünkhöz való valamikori tartozástól a kiszakítottságig vezetô úton a jelenlegi nemzetrészjellegünkig menôen – a folytonosságunk feladását jelentené. Az a nemzetrész, amely kénytelen múltját minél kisebb látószögben befogadni annak érdekében, hogy jövôperspektívája legyen, becsapja önmagát: jövôje valóban fikció lesz, múlt nélkül jövôtleníti közösségét. Jövônkrôl csak akkor nem képzelgünk, ha múltbeli identitásunkat lehetôség szerint megôrizzük, s nem csak máig tartó kontinuitásunk részének tekintjük.

17. Tézis. "A jövô számunkra [a kisebbségek számára – B. S.] a kilátástalanság, a teljes létbizonytalanság terepe, nem a valós lehetôségeké és a körültekintô tervezésé. Amennyiben a jövôre nézve tervezés történik, az nem a kisebbségi létlehetôségek kibontakoztatására irányul, hanem – negatíve – az ezektôl való elvonatkoztatásra, a kisebbségi létállapotokból való kilépési, meghaladási kísérletekre."

Antitézis: Veszve van az a kisebbség, amely nem lát valóságos lehetôségeket jövôjére nézve, nem az adott létkeretek elviselhetôvé tételére, sôt megváltoztatására törekszik, hanem arra vonatkozóan szô terveket, miként szabadulhat meg kisebbségi státusától. "A kisebbségi létállapotokból való kilépésnek" két módozata van: amikor a nemzeti közösséghez tartozó személy lemond létminôségérôl (áttelepüléssel az anyanemzetnek része lesz), vagy ami ugyancsak meghaladást jelent: asszimilálódik. E két módozat mint lehetôség minden egyén számára adott (és gyakori), de egy egész közösség ilyen "kilépése" a kollektív számbeli kisebbségi helyzetébôl már nem egyszerû. A maradéktalan asszimiláció vagy a teljes kitelepülés igen hosszú idôt követel, de idôközben a nemzetközi helyzet is gyökeres változásokon mehet keresztül. Miért ne következhetne be egy mostani nemzetinek kikiáltott államban gyökeres fordulat – nyilván fôként a külsô világhelyzet következtében – oly módon, hogy lemond a rég lejáratott államnemzet koncepcióról, s valóban a demokrácia mellett tör lándzsát. Ilyenkor már a mindenoldalú asszimiláció és az elmenekülés nem lesz egyetlen "negatív" perspektíva.

18. Tézis. "A jövô a kisebbség számára az illúzióépítés terepe. Ebben az értelemben viszont a kisebbségi létnek van jövôje. Számára az idô a jövô irányában is éppúgy kitágul, mint a múlt irányában. Közben a lét észrevétlenül átsiklik a realitásként megélt létszféra területérôl az illúzió mezejére."

Antitézis: Szomorú perspektíva a számbeli kisebbség számára, ha jelenét csak úgy látja meghosszabbíthatónak a jövô felé, ha a mostani illúziókban élését rávetíti az idôkoordináta késôbbi pontjaira. Ha így volna, akkor a megmaradás biztosítéka az lenne, hogy a jövô megtervezése és a cselekvési programok helyett a csalóka ábránd permanenciájában keresse létezésének illuzórikus "fennmaradását".

19. Tézis. "Aki a kisebbségi létet választja, létlehetôségekrôl mond le, aki a lehetôségeket választja, a kisebbségi létrôl mond le… Annak számára, aki felvállalja a létet, lezárul a lehetôségek útja; annak a számára, aki a lehetôségbe lép ki, lezárul a léthez való visszatérés útja. Vagy marad, vagy elmegy. A kisebbségi sors vagy örökre magához ragad, vagy végképp kivet magából."

Antitézis: A lehetôségek egyaránt benne vannak mind a kisebbségi, mind az ebbôl kikerültek létében. A vagy marad, vagy elmegy dilemmája nem arra vonatkozik, hogy vagy lemondunk a lehetôségekrôl, vagy birtokoljuk azokat. Inkább arra, hogy ilyen meg olyan lehetôségek birtoklása közül választunk. A mai kisebbségi sors örökkévalóságát csak az feltételezheti, aki nem európai mértékrendben gondolkodik a nemzetkisebbségekrôl. Egy egyesülô Európában a sorscsapásként aposztrofált kisebbségi élet – reméljük – anakronisztikus lesz, a lehetôségek tekintetében közelíti egymáshoz az ittmaradottakat és elvándorlókat.

20. Tézis. "Tartalmi vonatkozásban feloldhatatlan ellentmondás tételezôdik aközött, ami van, és aminek lennie kell, vagyis a kisebbségi sorsban élés valós tartalma és ennek a kisebbségi diskurzusban történô megjelenítése között, a tényállapotok és a róluk való beszélgetés tartalma között. A kisebbségben élôk a lét és a tudat elszakadásaként és szembenállásaként élik meg ezt a kettôsséget, vagyis: egyféleképpen élnek és másféleképpen vetítik ki ezt tudatilag."

Antitézis (ezúttal magának a szerzônek az antitézise): "A kisebbségi lét tehát többé-kevésbé tudatos lét, s ez a tudatosság szerves komponense, elengedhetetlen tartozéka és ismérve. Minden tudatosság egyúttal tanulási folyamatot is jelent." Az önnön létének tudatában nem levô, azt meg nem ismerô kisebbség képtelen a lehetôségeit kihasználó cselekedetre. "Az igazi kisebbségi lét a vagyok igével kezdôdik, az ismerekkel folytatódik, és az akarokon keresztül a cselekedetben nyilvánul meg." (László Dezsô: Kisebbségi életünk alapkérdései. 1935)

21. Tézis. "A kisebbségi ideológia egységideológiaként fogalmazza meg magát, mivel összetartó szándékú… A valóság értelmi megragadása és tudati feldolgozása helyett inkább absztrakt léthelyzetekhez kötôdô illúziókat kínál, és mûködôképes stratégiák helyett morális követelményeket támaszt. Ennek következtében a kisebbségi létben rejlô lehetôségek változatossága és megvalósításuk sokfélesége kölcsönös kizárási viszonyba kerül az egység ideologikusan támasztott morális követelményével."

Antitézis: A kisebbségek egységes ideológiája nem létezik, van viszont a különbözô ideológiai megközelítések között metszési pont, az, hogy mindenik fennmaradásunkat kívánja szolgálni. Ha nem ez a célkitûzése, hanem a kisebbséghalál megteoretizálása, akkor ideológia ugyan, de nem kisebbségi. Minden mûködôképes stratégiának szüksége van akár egymástól különbözô elméleti fundamentumra, az absztrakt léthelyzetekhez kötôdô illúzió mint ideológia ezt a szerepkört nem tudja betölteni, így a nem-kisebbségi ideologikus megközelítések egyike lesz. A morális nézôpont valamilyen módon beleszervesül az egyik vagy másik kisebbségi ideológiába, ekképpen nem kerül kizárási viszonyba azzal szemben, amelynek része, s nem is helyettesíti azt.

*

Antitézis (ezúttal tézis nélkül): "A kisebbségi magyarság sorsa azon fordul meg, hogy a Halál vagy az Élet tükrében ismeri-e fel magát, sorsát és rendeltetését." (László Dezsô: A kisebbségi élet ajándékai. 1931) A "feloldhatatlan ellentmondások", "a jövendô felé való nyitottság" hiánya, a "nem egészen valóságos, csupán valóságosnak tûnô" létezés, a "realitásélmények helyett szimbolikus tettek", a jövô "kilátástalansága", a "teljes létbizonytalanság", a jövô mint "illúzióépítés", a "nosztalgikus elvágyódás és az eszkatologikus megváltásigény", a "valós célkitûzések helyett szimbolikus életstratégiák", a "megoldáskeresés csôdje" és így tovább aligha jellemezheti azt a kisebbségi nemzetrészt, amely nem a Halál, hanem az Élet tükrében ismeri fel magát, sorsát és rendeltetését.

Ui. Kezdjük elölrôl a Makkai Sándor-féle Nem lehet-vitát?


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betûméret | - betûméret