a borítólapra  Súgó epa Copyright 
Kharón19. évf. 4. sz. (2015.)

Tartalom

Tanulmány

  • Zengő Péter :

    Az elnyomott traumaélmények, a gyászhoz kapcsolódó tagadás és bűntudat, a viselkedésminták kényszeres követése személyiségtorzító hatású. Szilágyi István lélektani regényében (1975) a múlt századelő erdélyi - partiumi világába kalauzol. Jogászhallgatóként és íróként a büntetlenül maradt bűnök belső, személyiségdeformáló hatásai foglalkoztatták. Ezt ábrázolja - megtörtént esetből kiindulva - egy, az elviselhetetlen létforma elől Amerikába kivándorolni készülő parasztember és gyilkosa tragédiájában.

  • Dr. Czékus Géza :
    Muszlim temetés Szabadkán22-39 [273.13 kB - PDF]EPA-02002-00054-0020

    Szabadka többnemzetiségű és többvallású település. Az utóbbi két évtizedben nemzetiségi és vallási összetétele is lényegesen megváltozott. Az eddig elenyésző számban lévő muszlimok száma ma már néhány ezerre nőtt. A betelepültek magukkal hozták szokásaikat is. Mára már van a városnak mecsetje és muszlim temetője is. Ezek kölcsönösen feltételezik és lehetővé teszik az iszlám hit gyakorlását, beleértve halott embertársaik iszlám szokás szerinti eltemetését is. Az 1998 óta használt temetőben nagyjából 300 sír van. Cikkünk egy férfi temetésének temetői szertartását ismerteti. Ezzel együtt egy rövid összefoglalót is közreadunk a muszlim temetőben elhunytak kor és nem szerinti megoszlásáról.

  • Elvira Parravicini ,
    Fordította: Zsák Éva :

    Nekünk, neonatológusoknak természetesen betegeink gyógyulása az elsődleges célunk az újraélesztéssel és intenzív betegellátással, gyógyító és sebészi terápiás megoldások használatával. Az újszülöttekkel foglalkozó intenzív terápia ezért sokféle lehet. Időnként azonban olyan kis betegekkel találjuk szembe magunkat, akiknek sajnos az intenzív terápia nem nyújthat segítséget, miután halálos betegségekben szenvednek, vagy terminális állapotban vannak, talán épp hetekig tartó intenzív terápiás kezelés után. Ebben a tanulmányban mindenekelőtt szeretném a jellegzetességei alapján definiálni a gyógyíthatatlan beteg újszülöttekkel kapcsolatos un. komfortkezelést (comfort care), majd bemutatni azokat az adatokat, amelyekre e módszer alkalmazásának három éve alatt tettünk szert, továbbá felvetni néhány nagyon érdekes megfigyelést, amelyet az esetek elemzésekor tettünk.