←Vissza

Print
Jan Toporowski: Kalecki érvei a szocializmus mellett
A száz évvel ezelőtt született lengyel közgazdász, Michal Kalecki egyetértett Thorstein Veblennel abban, hogy a kapitalizmus fő hibái az alultermelés és az instabilitás. Mindketten úgy gondolták, hogy ezeket csak a szocializmusban lehet végleg megszüntetni technokratikus központi gazdasági tervezéssel. Azonban ezzel kapcsolatos tapasztalatai birtokában Kalecki szofisztikáltabb rendszert fejleszthetett ki arra, hogyan valósítsák meg ezt a tervezést úgy, hogy elkerüljék a túlzott mértékű beruházást, és hogyan egyensúlyozzák ki a központi tervezést helyi szindikalizmussal. Míg a szocialista gazdasági szervezetre vonatkozó nézeteiket elsöpörte a kapitalizmushoz való visszatérés, addig a szocializmus melletti érveik - beleértve Veblen pénzügyi elemzését - továbbra is életképes elemzést adnak a kapitalista gazdaságok működéséről.

1. Marxon és Keynesen túl

Michal Kalecki születése óta a század politikai gazdaságtanát három gondolati iskola uralta. Az első csoportba az osztrákok és a neo-klasszikus marginalisták tartoztak, akik a piacban a gazdasági koordináció tökéletes formáját látták, és emiatt hajlamosak voltak a kapitalizmus idealizálására. A második irányzat a marxistáké, akik úgy látták, hogy a kapitalizmus inkább a termelési folyamatból eredő következetlenségek miatt hajlamos a válságra, semmint a piaci csere miatt, és a politikai cselekvés mellett érveltek egy új gazdasági forma, a szocializmus létrehozása érdekében, mivel az kiküszöbölné ezeket a következetlenségeket. A harmadik irányzat a keynesiánusoké volt. Az utóbbiak sokszínűsége miatt meg kell különböztetni a neo-klasszikus keynesiánusokat – akik a legnagyobb befolyással voltak a kapitalista országokban a második világháborút követő negyedszázadban, és akik egyszerűen hittek abban, hogy fiskális aktivizmussal megszüntethetők a piaci tökéletlenségek (amely nézetet Keynes régi ellenfele, Pigou könnyedén elfogadta volna) – magától Keynestől és az inkább fundamentalista követőitől, a poszt-keynesiánusoktól. Tág értelemben, az általános elmélet Keynese (szemben a Értekezés a pénzről és a korábbi művek Keynesevel) úgy tekintett a neo-klasszikus és a marxista politikai gazdaságtanra, mint ami stilizált “ricardiánus” gazdaságokon alapszik, amelyekben árucikkeket termelnek és cserélnek, miközben a huszadik századi kapitalizmus fő jellemzője a pénzügyi szféra dominanciája. Ez felerősíti legalapvetőbb hibáit, amelyek a kapitalizmus instabilitásáért és az elégtelen befektetésre való hajlamáért felelősek. Keynes ezért nem csak fiskális aktivizmust javasolt a kapitalizmus stabilizálására, hanem a pénzügyek befolyásának csökkentését is (“a járadékosok eutanáziáját”). Nina Shapiro (1977), Victoria Chick (1983) és Lange diákja, Hyman P. Minsky (1975) részletesen foglalkozik Keynes nézeteinek ezen radikális aspektusával. Ráadásul Keynes kritikus volt a szocializmussal szemben. A termelési eszközök állami tulajdonából eredő hatalmi koncentrációt összeegyeztethetetlennek tartotta a politikai szabadsággal és a pluralista demokráciával, mely nézetét bőségesen alátámasztotta a kelet-európai szocialista tapasztalat.

A politikai gazdaságtan negyedik iskolája, az institucionalizmus elég befolyásossá vált az Egyesült államokban az 1920-as és 1930-as években, és John Kenneth Galbraith munkássága századunk második felében tanúsítja ezen gondolatok termékenységét. Ez az írás azt igyekszik bizonyítani, hogy az institucionalizmus alapítójának, Thorstein Veblennek a kapitalizmuselemzése kiegészíti Kalecki kapitalizmuselemzését, és hogy a szocialista gazdaság helyes működéséről vallott nézeteik egybeesnek.

Kalecki nehezen illik bele ebbe a politikai gazdaságtani trichotómiába. Míg korai “Három rendszer”-írásában már próbálták a tisztán neo-klasszikus Hicks/Hansen-féle IS–LM-rendszer prototípusát megtalálni (Chapple 1996), Kalecki sosem idealizálta a piaci kapcsolatokat, és természetes kimenetelüket sem méltányosnak, sem hatékonynak, sem stabilnak nem tekintette. Hasonlóan erőltetett az elemzés értelmét és célját illetően Nuti kísérlete, hogy Kalecki szocialista befektetési hatékonyság-elemzéséből egy neo-klasszikus típusú teleológiai egyensúlyt olvasson ki (Nuti, 1986).

Amint Joan Robinson többször megjegyezte, Kalecki kapitalizmuselemzése pontosan illeszkedik Marx és Keynes elemzései közé, és bizonyos tekintetben magasabb rendű is az ő rendszereiknél (pl. Robinson 1964). Kalecki, elég magától értetődő módon, politikai gazdaságtani elemzésének alapvető fogalmait Marxból vezette le. Rendszere marxista osztályelemzés volt, amelyben a kapitalistákat (vállalkozók és járadékélvezők) és a munkásokat jövedelmük különbözteti meg egy olyan társadalomban, amelyet a kapitalisták “társadalmi hatalma” és a termelési eszközök tulajdonlásán alapuló vállalati hatalma jellemez (Kalecki 1942). üzleti ciklus-elmélete Marx válságelméletének átdolgozott változata, Rosa Luxemburg és Mihail Tugan-Baranovszkij értelmezésének felhasználásával. Ez mindentől függetlenül Keynes makroökonómiájának központi doktrínájához vezette, a Hatékony Kereslet Elvéhez mint a gazdasági aktivitás meghatározójához, és az elégtelen befektetéshez mint a gazdasági válság okához, ezért sok neo-klasszikus keynesiánus számára továbbra is a “keynesiánus” elméleti iskola tagja (Patinkin 1982, 3. fejezet). Habár egyetértett Keynes-szel a pénzügyek fontosságában, még a leglelkesebb kaleckiánusnak is be kell ismernie, hogy a pénzügyek szerepének elemzése nem elégséges Kalecki munkájában. Miközben viszonylag nagy teret szentel a pénz és a pénzügyek elemzésének, ezt leginkább üzleti ciklus-elméletének utógondolataként teszi, ahelyett, hogy kapitalizmus-elméletének középpontjába helyezné, és működésének legfontosabb hibájaként értékelné, mint a likviditáspreferencia elméletét Keynes elméletében (lásd Sawyer 1985, 5. fejezet). Chapple és Nuti fenti értelmezése ellenére Kalecki abban is távol áll Keynestől, hogy elutasítja az egyensúlyt és a marginális elemzést. Pesszimizmusa a kapitalizmus keynesiánus stabilizációjának lehetőségével kapcsolatban (Kalecki 1944) és ebből következő szocializmusa Kaleckit egyértelműen a keynesiánus iskolán kívülre, a marxi táborba helyezte. Kalecki a marxi kétszektoros árucikk, nem pedig a monetáris vagy pénzügyi modellben fejtette ki többször makroökonómiai elméletét (pl. Kalecki 1958).

Elemzésének két jellemzője azonban megkülönbözteti Kaleckit Marxtól, és a század sok más marxi közgazdászától is. Először is nem ragaszkodott a munkaérték-elmélethez, és nem foglalkozott egyetlen, ebből származó árazási kérdéssel sem, mint például a transzformációs probléma. Ebben a tekintetben sokkal távolabb állt Marxtól, mint például Rosa Luxemburg, Baran és Sweezy, vagy akár Lenin. W³odzimierz Brus később úgy emlékezett erre, hogy Kalecki “erős ellenszenvet érzett a marxi értékelmélettel szemben, amelyről azt gondolta, hogy metafizikai...” (Brus 1977). Ebben a tekintetben, úgy tűnik, öntudatlanul is egyetértett Veblen nézetével, hogy a munkaérték-elmélet pre-materialista “természetjogi” metafizika volt (Veblen 1906). Másrészt Kalecki nem hitt abban, amit Josef Steindl a marxi “katastrofenpolitik”-nak nevezett, amely szerint ahelyett, hogy olyan intézkedésekkel próbálkoznának, amelyek javítanák a dolgozó emberek és családjaik körülményeit, a szocialistáknak a végső katasztrófa felé kellene fordulniuk, amely a kapitalizmust majd eléri, s amelynek hamvaiból a szocializmus, az általános jólét és a gazdagság jön létre. úgy tűnik, ebben a tekintetben öntudatlanul ő is osztotta Veblen kritikáját Marx hegeliánizmusáról, amennyiben a termelési eszközök magántulajdonának eltörlése egy egészen új és jobb helyzethez vezetne, egyszerűen azért, mert a munka terméke most már a dolgozóhoz tartozna (Veblen i.m.).

A “katastrofenpolitik” következménye a szocializmus gazdaságára az volt, hogy elősegítette a “voluntarizmust” és a gazdaság önkényes kezelését azok által, akik azt állították, hogy a munkások “objektív” érdekeit képviselik. Kalecki nem egyedül kritizálta ezt a fajta “tudományos” milleniarizmust az 1950-es és 60-as években. Szocialista közgazdaságtanának szokatlan, ha nem egyedülálló jellemzője az volt, hogy nem a priori feltételezéseken alapult azzal kapcsolatban, hogyan kellene egy szocialista gazdaságnak működnie, hanem azon az elemzésen, hogy mitől igazságtalan és nem hatékony a kapitalizmus. Ezt bővebben vizsgálja Toporowski (1996). Kiderül, hogy Kalecki elemzése a kapitalizmus nem hatékony voltáról nagyon hasonlít Veblen következtetéseire e tárgyban, amelyekben központi szerepet játszanak a pénzügyek oly módon, ahogyan Kalecki munkájában nem szerepelnek, de amihez Kalecki egy aggregált jövedelem- és költségrendszert illeszt – ez viszont alapvető hiányosság Veblen elemzésében (lásd Sweezy 1958). És e tanulmány célja szempontjából mind közül a legfontosabbként Kalecki gazdasági irányítási rendszere a szocializmusban gyakorlatilag ugyanaz, mint amit Veblen népszerűsített életének utolsó éveiben.

A következő részben Kalecki kapitalizmus-kritikáját hasonlítjuk össze Veblenével. Ezt követi egy összehasonlítás a szocialista gazdasági irányításról vallott megfelelő nézeteikről.

2. A modern kapitalizmus gazdasági elégtelenségei

Kalecki nézetei a kapitalizmus kevéssé hatékony voltáról elég ismertek ahhoz, hogy itt csak röviden összefoglaljuk őket. Az instabilitásra koncentrálnak, amit Kalecki szisztematikusan megvizsgált az üzleti ciklusoknál, s amit a kapitalista gazdaság megkülönböztető jellemzőjének tekintett. Az üzleti ciklus az alacsony hatékonyság három fajtáját mutatja ki. Először is, a teljes foglalkoztatottság nem konstans, de még csak nem is normális következménye a kapitalista gazdaság szabad működésének. A legjobb esetben a gazdasági növekedés csúcsa környékén következik be úgy, hogy a nem önkéntes munkanélküliség gyakoribb:

“...az olyan dolgokat, mint a teljes foglalkoztatottság, csak kivételes esetekben közelítjük meg. általában a munkanélküliség (explicit vagy látens) elég hatékony ahhoz, hogy hagyja kifutni a konjunktúrát, és nem a munkaerő szűkössége vet neki véget.” (Kalecki 1933, 115. o.)

Másodszor, míg a tőkeállomány hatékonyabban használható, mint a munkaerő (a rabszolgaság vagy a feudalizmus óta nem volt olyan “munkatulajdonos”, akinek a munkaállományon keresett hozamtól való függése a teljes kihasználásban tette volna érdekeltté), a berendezések és felszerelések hatékony használata az aggregált kereslettől függ. Időszakonként, és rendszeresen, amint a gazdasági fellendülés csúcsához közeledünk, a kereslet nem növekszik olyan gyorsan, mint a tőkeállomány. A többletkapacitás kialakulása csökkenti a profitrátát és elijeszti a további befektetéseket. A bekövetkező recesszió addig tart, amíg a többletkapacitást meg nem szüntetik a gyárbezárások. A magasabb profitráta a megmaradt, most már jobban kihasznált tőkeállomány esetén kedvez az új befektetéseknek, és egy újabb fellendülés következik (Kalecki i.m., 6. fejezet).

A harmadik hatékonyságcsökkentő tényező azért keletkezik, mert a befektetési szintet nem az új befektetési lehetőségek és a meglévő erőforrások határozzák meg, mint ahogy azt a neo-klasszikus mikroökonómiai elemzés állítja. Ehelyett a meglévő tőkeállomány használatának foka, a profitráta (amelyet szintén befolyásol az állomány használatának foka), és a vállalkozók korábbi profitokból történt pénzügyi felhalmozása határozza meg (Kalecki 1939, 128-141. o.). üzleti ciklus-elméletének utolsó változatába Kalecki beépítette a technológiai innovációt mint új befektetési tényezőt (Kalecki 1968). Ezen tényezők együttese azonban nem hoz létre automatikusan befektetést, amikor új befektetési lehetőségek vagy kihasználatlan erőforrások kerülnek elő. Ez leginkább recessziók idején figyelhető meg. Ennek az lesz az eredménye, hogy a befektetés a túlzott és az elégtelen befektetés szintje között ingadozik (Kalecki 1939, 146-149. o.). Kalecki többször érvelt amellett, a szocializmus előnyei között van az a tény is, hogy lehetővé teszi a központi hatóságoknak, hogy szabályozzák a befektetést a befektetési lehetőségekkel és a kihasználatlan erőforrások szintjével összhangban, ahelyett, hogy a piaci kereslet és profitok szeszélyeinek tennék ki (pl. Kalecki 1986, 30. és 52. o.).

(Bár ez az érvelés nem a munkások által termelt többlet ismételt kisajátításán alapul, egyáltalán nem “inmarxista”: Paul Sweezy hasonlóan érvel a szocializmus mellett a kapitalizmus hosszú távú fejlődését elemezve, in Sweezy 1953).

Veblen érvelése a kapitalizmus alacsony hatékonyságával kapcsolatban talán kevésbé formális, de beépíti a pénzügyet és a szocio-politikai dimenziót, ami hiányzik Kalecki munkájában. Első könyvében, A dologtalan osztály elméletében amellett érvelt, hogy a modern ipari technológiával a munka elég termelékeny ahhoz, hogy biztosítsa a jelenlegi termelési szintet, kevesebb munkát használva, mint a teljes elérhető munkaerő. A keletkező “dologtalanság” nagyon egyenlőtlenül oszlik meg azok között, akik dologtalanságra vannak ítélve jövedelem nélkül (a nem önkéntes munkanélküliek) és akik az alkalmazottak termékeire kivetett igényükből származó jövedelemmel élvezik a dologtalanságot (Veblen 1899, 1. fejezet). A könyv maga hírhedten ironikus expozéja annak, hogy a dologtalan jövedelemtulajdonosok hogyan igazolják terméketlen fogyasztásukat úgy, hogy számos haszontalan vállalkozással foglalják le magukat, többek között az egyetemen folyó “felsőoktatással”.

Veblen a kevéssé hatékony kapitalizmus szisztematikusabb elemzését nyújtja a következő könyvében, Az üzleti vállakozás elméletében (Veblen 1904). Ebben bevezeti a “kapitalista szabotázs” fogalmát, amely szerint a “mellényes” vagy üzleti érdekek a gazdasági tevékenységben lévő “anyagi” érdekekkel visszafogják a termelést és manipulálják a piacokat oly módon, hogy a profitot maximalizálják. Az eredmény az, hogy az alultermelés (a technikai- és erőforráskorlátoktól, ha nem a piaci kereslettől függően) a kapitalista gazdaság normális állapota. Spekulatív fellendülés a pénzügyi rendszerből érkező további hitelek segítségével kialakulhat. De ez csak növeli az iparra gyakorolt anyagi befolyást. Azoknak pedig, akik hozzáférnek a “hitelkiterjesztésekhez” vagy pénzügyekhez, versenyelőnyt biztosít, amely az ipari termelékenységet meghaladó mértékű pénzügyi elburjánzáshoz vezet. A pénzügyek végső kiterjedése pénzügyi krízishez és hanyatláshoz vezet. Ezért Veblen tekinthető akár a pénzügyi krízis első teoretikusának is. A pénzügyek mellett egy másik üzleti tevékenységet ösztönző elemet is azonosított, amit “kormányzati hulladéknak” vagy nem termelési kiadásnak nevezett. Az egyik pénzügyi ösztönzőt különösen népszerűnek tartotta a “mellényes érdekek” képviselői között. Ez pedig a háború, amelynek – nézetei szerint – megvan az az előnye a többi állami kiadással szemben, hogy a hozzá kapcsolódó patrióta szenvedély egy megkérdőjelezhetetlen szociális és ipari elvet támogat, amely nagyon is elfogadható az üzletemberek számára. Kalecki érvelése szerint pontosan ezt a fajta elvet aknázza alá a teljes foglalkoztatottság (Kalecki 1943).

Veblen úgy fejezte be az elemzését, hogy amellett érvelt, a kapitalisták igénye az ipari bevételekből való részesedésre olyan tulajdonjogi követelés, amelynek nincs objektív alapja: a vagyon tulajdonlása nem anyagi előfeltétel a termeléshez. John Stuart Mill nézeteit megismételve – miszerint a jövedelem szétosztása társadalmi konvenció – Veblen rámutatott, hogy a tulajdonjogok metafizikai “természeti jogok”, amelyek csak törvény által tartathatók be, mert a törvény teszi azzá őket. Amikor a “technikusok” vagy a “mérnökök”, akik ténylegesen megszervezik és végrehajtják a termékeny gazdasági tevékenységet, rájönnek, hogy milyen szisztematikusan bomlasztó és alacsony hatásfokú az üzlet (business) befolyása, megszabadulnak a “hiányzó tulajdontól”. A rendszer, amely felváltja, rendkívül hasonló Kalecki szocialista gazdasági tervezéséhez.

3. A szocializmus gazdasági szervezete

Veblent az orosz forradalom arra ösztönözte, hogy újragondolja a szocializmus kilátásait az Egyesült államokban. Arra a következtetésre jutott, hogy egy Szovjet Amerika valószínűsége minimális, és ha a forradalom sikeres is lenne, technikusok és mérnökök forradalma volna, mivel ők alkotják az egyetlen osztályt, amely képes az ipart megfelelően megszervezni és működtetni. úgy képzelte, hogy a mellényes érdekek képviselőit egy technikusi “direktórium” váltja fel, amely az ipart központilag szervezné meg, hogy elkerüljék a kapitalista rendszer legnyilvánvalóbb kudarcait. Ezért biztosítanák “az erőforrások megfelelő elosztását és a rendelkezésre álló felszerelés és munkaerő ebből következő teljes és ésszerűen felosztott foglalkoztatottságát; a pazarlás és kettős munka elkerülését; a javak és szolgáltatások méltányos és hatékony kínálatát a fogyasztók számára (Veblen 1921, 446. o.); más szóval a “nemzeti jövedelem maximalizációját” teljes foglalkoztatottság mellett, amelyet Kalecki a szocialista gazdasági tervezés céljának tartott (Kalecki 1959, 295. o.; Osiatynski, 1988, 4. fejezet). Ezt szerintük a kapitalizmus nem teszi lehetővé, mert a termelés célja a profit, nem a kibocsátás maximalizációja.

A direktórium, azaz Kalecki központi gazdasági tervezési szervezetének alapvető jellemzője, hogy tagsága technikusokból és mérnökökből áll. Ennek két oka volt. Először is Kalecki és Veblen is úgy gondolta, hogy csökkenteni kell a közgazdászok befolyását, akik a tervezésnek piaci értelemben elkötelezettjei, a piaci vagy kapitalista gazdaságokban használtakkal analóg eszközöket alkalmaznak, mint például az árak, kamatlábak vagy ökonometriai számítások. Kalecki úgy érezte, hogy az ökonometria nem biztosít objektív adatokat, mert azok nagy hibahatárok között mozognak (Osiatynski, 61. o.). De egyikük sem bízott a közgazdászok azon eszközeiben, amelyek a kapitalista piacokat utánozva újratermelnék a szocializmusban a kapitalista instabilitást és elégtelen termelést, és ahogy Veblen mondta, az “ipar irányító célját” a “hasznos javak termelésétől” a “hiányzó befektetés profitja” felé tolnák el (Veblen 1921, 450. o., Kalecki 1986, 5. fejezet).

Másik indokuk arra, hogy a központi gazdasági tervezést a technikusok és a mérnökök befolyása alatt tartsák, az volt, hogy az ipari koordináció lényegében a gépek és a termelés műveletei összehangolásának a kérdése (a termelés “anyagi mérlegek” rendszere a kelet-európai országokban). Kalecki a nehéziparból, gyári termelésből és szénbányászatból vett példákat használta, amikor a befektetés központi tervezésének hatékonyságát vizsgálta (Kalecki 1986, 94-96. o.). Mindketten a vasutat használták példának az olyan ipar esetére, amelynek befektetéseit és adott műveleteit szétszakítja, hogy ki van téve az üzleti céloknak (Veblen 1904, 39-41. o.; Kalecki 1986, 20. o.). Charles Bettelheim is hangsúlyozta az ipar technikai koordinációjának felsőbbrendűségét a bizonytalanabb üzleti irányításnál. (Bettelheim 1975).

Saját megfigyelései azonban a tervezés gyakorlatáról a sztálini iparosítási hullám idején, és az ezt követő gyakorlati tapasztalata a gazdasági tervezésben szkeptikussá tették Kaleckit a tekintetben, hogy a mérnökök és a technikusok képesek lennének-e ellenállni annak, hogy az irányításuk alatt lévő gazdaságot a túlzott befektetések és a technikai újítások pazarló hajhászására használják fel. 1964 szeptemberében a Politikai Gazdaságtan Professzorainak konferenciáján megjegyezte, hogy “ugyanúgy, ahogy a közgazdászok gyengéje a számítás, a technikusok a legújabb technikai játékokat akarják; ezt nem szabad ellenük fordítani, de nem kell azonnal odaadni nekik ezeket a játékokat” (Kalecki 1964, 322. o.). Szerinte a válasz egy olyan tervezési rendszer létrehozása, amely minimalizálná az adott szintű fogyasztáshoz szükséges befektetést. A nagyobb befektetési projekteket központilag kell meghatározni a foglalkoztatottság és az ipari fejlődési prioritások kívánt szintjei alapján, csupán alternatív projektváltozókkal, amelyek számítási döntésektől függnek. Ugyanakkor a kisebb, helyileg meghatározott befektetéseket kamatterhes hitelekből finanszíroznák, hogy kizárják a fölösleges befektetéseket (Kalecki 1986, Osiatynski 1988, 6. fejezet).

A sztálinista iparosítás másik tanulsága az ipari hatalom fölös koncentrációjának veszélye volt. Kalecki válasza erre, hogy a központi gazdasági tervezést a gyárak munkástanácsai egyensúlyozzák ki. Ez megerősítené a munkások részvételét és elkötelezettségét a gazdasági irányítás rendszere mellett. A szindikalizmus és a központi irányítás ezen kombinációja volt hivatva biztosítani, hogy a gazdasági hatalom koncentrációjával nem élnek vissza (Kalecki 1986, 3. fejezet). ám nem egyedül a lengyel munkástanácsok mozgalmának 1958-as bukása volt az oka annak, hogy Kalecki életének utolsó éveit az önkényes és hatástalan lengyel állami tervezéssel szembeni vitával töltötte (Osiatynski 1988, 4. fejezet). A politikai hatalom elégtelen koncentrációja is egyértelműen része volt a problémának.

Következtetések

Kalecki Veblenhez hasonlóan meg volt győződve arról, hogy a kapitalista ipari vezetés nem hatékony, és egyikük sem bízott a gazdaság társadalmi szektorában alkalmazott üzleti módszerekben. Kalecki a szocializmussal kapcsolatos közvetlen tapasztalata alapján szofisztikált képet alkothatott arról, hogyan kellene a szocialista gazdaság tervezését irányítani. Azonban az ő korában a pénzügyek nem játszottak annyira domináns szerepet a kapitalizmusban, mint Veblen idejében. Ha a lengyel központi tervezők többet értettek volna meg Kaleckiből és a pénzügyekből, akkor a 70-es évek lengyel gazdaságának sok problémája elkerülhető lett volna. Ha a mostani poszt-kommunista kormányok többet értenének Kaleckiből és a pénzügyekből, akkor a poszt-kommunista gazdaságok sok jelenlegi és jövőbeli problémája még mindig elkerülhető lenne.

Irodalom

Bettelheim, C. (1975) A szocialista gazdasággá való átalakulásról

London: Harvester Press.

Brus, W. (1977) “A szocializmus közgazdaságtana Kalecki szerint” Oxford Bulletin of Economics and Statistics, 39. évf., 1. szám, február.

Chapple, S. (1996) “Kalecki és Keynes” in J. King (szerk.) Alternatív makroökonómiai elmélet: a kalecki modell és a poszt-keynesiánus közgazdaságtan Dordrecht: Kluwer Academic Publishers.

Chick, V. (1983) Makroökonómia Keynes után. Az általános elmélet újragondolása Cambridge, Mass.: MIT Press.

Kalecki, M. (1939) Esszék a gazdasági ciklusok elméletéről, London: George Allen és Unwin.

Kalecki, M. (1942) “A demokratikus tervezés nélkülözhetetlen kellékei” in J. Toporowski (szerk.) Micha³ Kalecki válogatott esszéi a gazdasági tervezésről, Cambridge U.K.: Cambridge University Press 1986.

Kalecki, M. (1943) “A teljes foglalkoztatottság politikai aspektusai” Political Quarterly 14. évf., 4. szám.

Kalecki, M. (1944) “Három út a teljes foglalkoztatottság felé” in A teljes foglalkoztatottság közgazdaságtana. Hat alkalmazott közgazdasági tanulmány az Oxfordi Statisztikai Intézetből Oxford: Basil Blackwell.

Kalecki, M. (1958) “Központi ármeghatározás mint a szocialista gazdaság elengedhetetlen jellemzője” in J. Toporowski (szerk.) Micha³ Kalecki válogatott esszéi a gazdasági tervezésről Cambridge U.K.: Cambridge University Press 1986.

Kalecki, M. (1959) “A befektetés hatékonyságának vizsgálati metodológiájáról” in J. Osiatynski (szerk.) Micha³ Kalecki összegyűjtött művei 4. kötet Szocializmus: gazdasági növekedés és a befektetés hatékonysága Oxford: The Clarendon Press 1993.

Kalecki, M. (1964) “Tézisek a technikai fejlődésről és típusairól” in J. Osiatynski (szerk.) Micha³ Kalecki összegyűjtött művei 4. kötet Szocializmus: gazdasági növekedés és a befektetés hatékonysága Oxford: The Clarendon Press 1993.

Kalecki, M. (1968) “Trend és üzleti ciklus” Economic Journal 78. évf, 2. szám.

Kalecki, M. (1986) Válogatott esszék a gazdasági tervezésről Cambridge U.K.: Cambridge University Press 1986.

Minsky, H. P. (1975) John Maynard Keynes, New York: Columbia University Press.

Nuti, D. M. (1986) “Micha³ Kalecki hozzájárulása a szocialista tervezés elméletéhez és gyakorlatához” Cambridge Journal of Economics 10. évf., 4. szám, december.

Osiatynski, J. (1988) Micha³ Kalecki a szocialista gazdaságról London: Macmillan.

Patinkin, D. (1982) Az általános elmélet megjövendölése? és más esszék Keynesről Oxford: Blackwell.

Robinson, J. V. “Kalecki és Keynes” in A gazdasági dinamika és tervezés problémái Esszék Micha³ Kalecki tiszteletére Warszawa: Pañstwowe Wydawnictvo Naukowe.

Sawyer, M. C. (1985) Micha³ Kalecki közgazdaságtana London: Macmillan.

Shapiro, N. (1977) “A poszt-keynesiánus közgazdaságtan forradalmi jellege” Journal of Economic Issues szeptember.

Sweezy, P. M. (1953) “A kapitalizmus és szocializmus közötti alapvető különbég” in David Horowitz (szerk.) Marx és a modern közgazdaságtan, London: MacGibbon and Kee 1968.

Sweezy, P. M. (1958) “Veblen az amerikai kapitalizmusról” in D. E. Dowd (szerk.) Thorstein Veblen Kritikai dicséret, Ithaca, New York: Cornell University Press.

Toporowski, J. (1996) “Kalecki, Marx és a szocializmus közgazdaságtana” in J. King (szerk.) Alternatív makroökonómiai elmélet: a kalecki modell és a poszt-keynesiánus közgazdaságtan Dordrecht: Kluwer Academic Publishers.

Veblen, T. (1899) A dologtalan osztály elmélete New York: The Macmillan Company

Veblen, T. (1904) Az üzleti vállalkozás elmélete, New York: Charles Scribner’s Sons.

Veblen, T. (1906) “Karl Marx szocialista közgazdaságtana”, A tudomány helye a modern civilizációban és más esszék, New York: The Viking Press 1919.

Veblen, T. (1921) “A mérnökök és a forradalom” in M. Lerner (szerk.) The Portable Veblen New York: The Viking Press 1948.

Eszmélet folyóirat, 44. szám (1999. tél)