←Vissza az EPÁ-ba

A Világítástechnikai Társaság hírlevele
1.évf. 1.szám                                                                                  2002. I. negyedév


BEKÖSZÖNTŐ

Tisztelt Tagtársunk!
Engedje meg, hogy a Világítástechnikai Társaság Elnökségének nevében köszöntsem Önt e hírlevelünkkel.
Hírlevelünk célja tagjaink tájékoztatása, értesítése a szakma fontosabb hazai és külföldi eseményeiről, Társaságunk rendezvényeiről, publikációkról, nemzetközi konferenciákról, szakkiállításokról, személyi hírekről, pályázatokról, és mindarról, amit Önök igényként a szerkesztő felé jeleznek. Minden olyan hírt közreadunk, amit tagjaink szeretnének szélesebb körben terjeszteni, a tagság tudomására hozni, ezért a szerkesztésben valamennyiük segítségére számítunk.
Hírlevelünk kizárólag a fentiekben felsoroltak közlését vállalja. Hirdetést, termékismertetőt nem közöl, azaz reklám jellegű tevékenységet nem szándékszik felvállalni. A rövid és tömör közlemények mindössze figyelemfelkeltő jellegűek, a szakmai élettel kapcsolatosak. A negyedéves gyakorisággal megjelenő hírlevelünk terjedelme a közlése szánt anyag mennyiségének függvényében változhat.
Reményeink szerint e kiadványunk hozzájárul a szakmai közösség megteremtéséhez, sikerül tagságunkat szélesebb körben bevonni társaságunk életébe, tevékenységébe és valamennyien ezeknek aktív részvevői is lesznek. A szélesebb körű tájékoztatással szeretnénk elérni egy olyan aktív hazai szakmai életet, amelynek valamennyien részesei és egyben haszonélvezői is, ezáltal VTT tagságuk nem szorítkozik csupán a tagdíj befizetésére, valamint az év végi közgyűlésen való részvételre.
Kívánom, hogy szolgálja e hírlevél – hagyományteremtő szándékkal – szakmai közösségünk erősítését, az együttgondolkodást és az összetartozás érzésének kialakulását valamennyi tagtársunkban.
Nagy János
elnök

NEKROLÓG
Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy kollégánk és barátunk, Pollich János, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társaságának elnöke, a GE munkatársa 2001. november 22.-én súlyos betegségben váratlanul elhunyt. Személyében a magyar világítástechnikai szakma egy kiváló embert és vezető szakembert veszített el. A világítástechnikában eltöltött 25 év során jelentős eredményeket ért el. Vállalati munkája mellett cikkeket irt, előadásokat tartott, oktatott több főiskolán illetve egyetemen.
Az utóbbi években több kimagasló jelentőségű épület díszvilágítása fűződött a nevéhez - ilyen többek között a Lánchíd, Parlament belső termek és a prágai Nemzeti Múzeum díszvilágításának megtervezése és kivitelezés vezetése.
Mindezen tevékenységek mellett jelentős társadalmi munkát fejtett ki a Magyar Elektrotechnikai Egyesületben is, ahol szakmai eredményei, szaktudása es emberi értekei alapján 1994-ben megválasztották a Világítástechnikai Társaság elnökévé, mely tisztséget kétszeri újraválasztás után haláláig töltötte be. Pollich Jánost az Egyesület saját halottjának tekinti.
Halála  mind szakmai, mind emberi tekintetben egyaránt felbecsülhetetlen veszteség számunkra.

VEZETŐSÉG

A 2001. december 18-án megtartott rendkívüli közgyűlési szavazás alapján a Társaság vezetősége és az egyes vezetőségi tagok feladatköre a következő:

Elnök:    Nagy János
Alelnökök:
Almási Sándor (nemzetközi kapcsolatok, díjbizottság)
Arató András (kiadványok, szabványosítás)
Böszörményi Béla (rendezvényszervezés)
Jób Viktor (tagnyilvántartás, szervezetépítés)
Radványiné Novotny Olga (vállalkozás szervezés)
Schultz Gábor (oktatás)

2002 évi tagság

Tisztelt Tagtársunk!
Hírlevelünkhöz mellékeljük a 2002. évi tagdíj befizetésére szolgáló csekket. Az idei évben a tagdíj mértéke aktív dolgozók számára 2.500,- Ft, diákoknak és nyugdíjasoknak 1.000,- Ft, melyet kérünk február 28.-ig befizetni. A 70 év feletti nyugdíjasok, munkanélküliek ún. regisztrációs tagsági díja 500 Ft.
Elkezdtük tagnyilvántartásunk felfrissítését is. Célunk, hogy az elérhetőség és munkahelyek tekintetében naprakész információink legyenek. Mellékeljük azokat az adatokat, amelyekről rendelkezünk Önről. Kérjük, hogy ezt áttekintve a borítékban található adategyeztető lapon a hibás, vagy hiányos adatokat pontosítani, és az adatlapot visszaküldeni szíveskedjen a rajta, vagy a borítékon található címre. Amennyiben rendelkezik aktívan használt e-mail címmel, úgy azt feltétlenül adja meg (tagjaink díjmentesen igényelhetnek egyesületi e-mail címet). A továbbiakban hírlevelünket e-mail címmel nem rendelkező tagtársainknak fogjuk csak levélben továbbítani.

Pályázati felhívás

Pályázatot hirdetünk az Elektrotechnika folyóirat Világítástechnika rovatának vezetésére. Elsősorban a szakmában dolgozó, jó szervezőkészségű, az újságszerkesztés iránt érdeklődő, idegen nyelven is beszélő olyan kollégák jelentkezését várjuk, akik jó elképzelésekkel és kellő energiával rendelkeznek a rovatszerkesztési munka mellékfoglalkozásként történő ellátására. A szakmai önéletrajzzal és a Világítástechnika rovat jövőjére vonatkozó programjavaslattal ellátott jelentkezéseket a MEE VTT, 1055 Budapest, Kossuth tér 6-8 címre kérjük küldeni.

Nemzetközi kiállítás és konferencia naptár 2002-re

   Április 14-18: Light+Building (Fény+Épület) kiállítás, Frankfurt, Németország. Info: info@messefrankfurt.com
   Május 7-8 Fachtagung der LTG (Osztrák Világítástechnikai Társaság ülése), Innsbruck, Ausztria. Info: LTG, Postfach 148, A3240 Mödling
   Május 29-31 Right Light 5 (Energiahatékony világítási konferencia), Nizza, Franciaország. Info: ADEME, fax: +33 493 653 196
   Augusztus 22-23 CIE szakértői szimpózium: Fény- és színérzékelés térbeli és időbeli vonatkozásai. Veszprém, Magyarország. Info: ciecb@ping.at.
   Szeptember 22-25 Licht 2002 (Fény 2002), Maastricht, Hollandia. Info: www.nsw.nl.
   November 3-5 Light and Human Health (Fény és egészség), Orlando, Florida, USA. Info: www.lightingresearchoffice.com

A VTT hírei
Cégbemutató  előadásokat  rendezünk  rendszeresen  minden  hónap  utolsó szerdáján délután. A legközelebbi bemutatóra 2002. február 27-én 14.00 órakor kerül sor "Sylvania a világítástechnikában" címmel. A rendezvény helyszíne: MTESZ székház, Budapest V. Kossuth tér 6-8, 3. em. 337. terem. A további tervezett cégbemutatók:    - márc. 27. 14h Thorn, Törökbálint    - ápr. 24. 14h Hofeka, Budapest X. Ihász u. 10    - május 29. 14h LT Hungaria, Bp. XIII. Kassák L. u 81 (Lisys Rt.helyiségében).
A XXXIII. Közvilágítási Ankét idén 2002 május 16-17 között, Kalocsán kerül megrendezésre. Ehhez kapcsolódóan fakultatív programként Vajdasági körútat szervezünk. A jelentkezési lapot az Elektrotechnika programtájékoztatójában tesszük közzé.
A végzős egyetemi és főiskolai hallgatók szakmai bemutatkozó rendezvénye, a Hallgatói Ankét 2002. június 5-án 13 órakor lesz a Budapesti Műszaki Főiskola Kandó Kálmán villamosmérnöki karán, Budapest VIII. Tavaszmező u. 15-17.
A 2002 októberi budapesti Világítástechnikai ankétra előadásokkal még lehet jelentkezni. Az előadás címét és rövid, max. 1 oldalas tartalmi kivonatát kérjük a MEE-VTT, 1055 Budapest, Kossuth tér 6-8 címre, Böszörményi Béla részére eljuttatni.
Még ebben az évben megjelentetjük a soron következő Évkönyvünket, amely várhatóan az Őszi Ankét alkalmával kerül tagságunk kezébe. A „Világítástechnikai Évkönyv 2001-2002” kiadvány szerkesztője Jáni Józsefné. Kérjük, segítsék munkáját magas színvonalú szakmai cikkekkel. Az évkönyv megjelenéséhez pártoló tagjaink hirdetéseikkel járulhatnak hozzá.
A XLIX. MEE Vándorgyűlés ebben az évben Sopronban kerül megrendezésre szeptember 25-27.-e között. A VTT világítástechnikai szekcióülést szervez a rendezvényen.
Bizonyára értesültek, hogy a MEE tagok – tehát a VTT tagok is - egyéni e-mail címet aktiválhatnak. Bővebb információkat a MEE 2002 februári Programfüzetében olvashatnak.
A VTT logóját Z. Erdei Anna nyíregyházi grafikus művésznő tervezte. Hivatalos bemutatására az elmúlt évi Közvilágítási Ankéton került sor. Azóta használja társaságunk e jelképet, amelyet tagjaink az ankétokon jelvény formájában igényelhetnek.

Nemzetközi hírek
A CIE (Nemzetközi Világítástechnikai Bizottság) következő, 25. ülésszakát 2003 június 25 – július 2 között San Diegoban (USA, Kalifornia) rendezi. A jún. 26-28-ig tartó konferencia-rész 3 párhuzamos szekcióban folyik. Előadók jelentkezését 2002. április 1-ig várják a CIE Központi Irodájában, Central Bureau of the CIE, Kegelgasse 27, A-1030 Wien címen. Az előadás bejelentő nyomtatvány a www.cie.co.at internetes honlapról tölthető le.
A CIE oktatással kapcsolatos levelező listát hoz létre, melynek koordinátora dr. Schanda János, akivel az érdeklődők akntsj@almos.vein.hu e-mail címen léphetnek kapcsolatba.