Kedves Barátunk!
2017. december 11.
Orientalisták az OSZK-ban

Előadás
2017. december 13. 17 óra
VI. emeleti Díszterem

Iványi Tamás Misztikus koránmagyarázat címmel tart előadást Orientalisták az OSZK-ban című kultúrtörténeti előadássorozatunk idei évadának utolsó estjén. Az iszlám misztika, szokásos nevén a szúfizmus, mélyen bele van ágyazva a Korán szövegébe és annak sajátos értelmezésébe, még akkor is, ha számos eszméje, fogalma eredetileg külső hatásra jött létre, mert ilyen esetekben is a Koránban keresnek indoklást az érvényességükre. A Korán más esetekben a tényleges kiindulópontja volt egy-egy misztikus tanításnak. A Korán igen alkalmas a misztikus gondolkodás alátámasztására, mivel egyrészt sok ténylegesen misztikusnak nevezhető gondolatot tartalmaz, másrészt a Korán szövege sokszor csak magyarázatokkal érthető, a hiányzó szövegösszefüggést a nem misztikus magyarázóknak is meg kellett keresni. A Korán kanonizálásának hosszú és bonyolult folyamata is kedvezett a misztikus magyarázatoknak. A misztikus koránmagyarázatok két típusú írásműben találhatók: kisebb mértékben azokban a művekben, amelyek szisztematikusan magyarázzák a Koránt, nagyobb mértékben az egész hatalmas szúfi irodalomban, amelynek minden oldala teli van Korán idézettel és azokból kiinduló utalásokkal, rejtélyes célzásokkal.

További részletek
„Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet (Arany János-kiállítás)

Kiállítás
Meghosszabbítva 2017. december 20-ig!
V. emeleti Nemzeti Ereklyetér és a Kézirattár Manuscriptorium kiállítótere

Az Arany János-emlékév keretében „Más csak levelenként kapja a borostyánt...” – Kincsek, kultusz, hatástörténet… címmel rendezett Arany János-kiállításunk a könyvtár kézirattárának páratlan kincseit mutatja be, köztük a Toldi-trilógia kézirategyüttesét, a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék és a Buda halála című művek autográfjait.
A látogatók bepillantást nyerhetnek a költő akadémiai munkájába, a Petőfivel való levelezésébe, megtekinthetik – a szintén a nemzeti könyvtárban őrzött – híres Petőfi-rajzokat Arany Jánosról, illetve a Csonka-toronyról. A kiállítás része napjaink Arany-kultusza is, melynek egyik szép megnyilvánulása közel száz kortárs magyar költő verses reflexiója, melyet az ünnepi év alkalmából a nemzeti könyvtár felkérésére kéziratos formában küldtek el a kiállítás számára.

További részletek
Tárlatvezetés az Arany-kiállításban

Ingyenes tárlatvezetés
2017. december 15. 15 óra
V. emeleti Nemzeti Ereklyetér

Az OSZK kézirattárának páratlan kincseire épülő Arany János-kiállításunk december 20-án zár. A tárlatban utolsó kurátori vezetésünket december 15-én 15 órától tartjuk. A kiállítás központi eleme a Toldi-trilógia kézirategyüttese, melyet a költő leszármazottai adományoztak 1899-ben az Országos Széchényi Könyvtárnak. A Toldi, a Toldi estéjé-nek két teljes kéziratvariánsa és a Toldi szerelme tisztázott példánya eredetiben látható a kiállításon, miként számos más, az életpálya fontos művének kézirata, így pl. a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék és a Buda halála.

További részletek
„Nincs talán még elfeledve a dal” – Kiállítás Tompa Mihály születésének 200. évfordulója alkalmából

Kiállítás
Meghosszabbítva 2017. december 20-ig!
VII. emelet

Tompa Mihály rendkívül népszerű volt kortársai körében: a kritikusok és az olvasóközönség egyaránt pozitívan fogadta műveit, közkedveltsége eleinte megelőzte Petőfiét. Születésének 200. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendez az Országos Széchényi Könyvtár. A tárlat elsősorban a könyvtár kézirattárának eddig be nem mutatott anyagából válogat. A kortársaknak írt fontosabb levelek mellett megtekinthető a Virágregék című selyemborítású díszalbum, a Tompáról és feleségéről készült eredeti fénykép, de arra is fény derül, hogy mi köze a költőnek egy szerfelett díszes emlékkönyvhöz vagy Petőfi magánéletéhez. A kiállítás Tompa utóéletére is kitér: bemutatja, hogy míg a 19. század végéig a klasszikus szerzők között szerepelt, és bár a 20. század elején még helyet kapott az irodalomtörténet nagyobb összefoglaló műveiben, a továbbiakban egyre inkább kiszorult a kánonból. A kiállítás jelentősége így Tompa költészetének emelésében is megragadható.

További részletek
Üdvözlettel:
oszk.hu

Kérdezze a könyvtárost!
A hírlevél kommentálható Facebook-oldalunkon.
Híreink telefonról Twitteren is azonnal elérhetők.
Hírlevelünkről ezen a linken iratkozhat le, illetve feliratkozhat a Földabrosz-blog hírlevelére is.
Ha hírlevelünk nem jelenik meg, vagy nem jól olvasható, kérjük, kattintson ide.