Kedves Barátunk!
2017. február 13.
Massenet és Magyarország

Kiállítás
2017. február 14. – május 27.
VI. emelet, Zeneműtár

A Zeneműtár kamarakiállítása a főként operaszerzőként ismert francia zeneszerző műveinek hazai fogadtatás-, illetve előadás-történetét, emellett Massenet életének, gazdag életművének kevéssé ismert magyar vonatkozásait és kapcsolatait mutatja be.
A kiállításunkon megtekinthető, illetve meghallgatható többek között egy Magyarországon keletkezett korai Massenet-mű; a francia komponista és Liszt egymásra felelő induló-átiratai, a Suite sur le Roi de Lahore zenekari partitúrája, amely a Hubayval való zenei kooperáció emlékét, kettejük kézírását együtt őrzi; levélváltása Podmaniczky Frigyessel, a Nemzeti Színház intendánsával a Lahore királya című opera budapesti bemutatója kapcsán és sok más érdekesség.

További részletek
Alkímia, mágia, kabbala, rózsakeresztesség

Konferencia
2017. február 18.
VI. emeleti Díszterem

Az amszterdami Ritman Library: „Isteni bölcsesség – Isteni természet. A Rózsakeresztes Kiáltványok üzenete a tizenhetedik század képi nyelvén” című vándorkiállításhoz kapcsolódva konferenciára invitáljuk az érdeklődőket, melynek címe: Isteni bölcsesség – isteni természet – Hermetikus reformáció.
A rendezvény témája: Az alkímia, a mágia, a keresztény kabbala és a rózsakeresztesség szimbolikus nyelve.

További részletek a konferenciáról

További tudnivalók a kiállításról
TestesÉvad – Hajunk, nyakunk és tekervényei

KönyvTÁRlat – Irodalmi és kultúrtörténeti programsorozat
2017. február 16., 17 óra
VI. emelet, Díszterem

Kultúrtörténeti sorozatunkban ezúttal a magyar paraszti haj- és fejviselet néprajzi kérdéseit fogjuk körüljárni Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató segítségével. Ezt követően Fülöp Zsuzsanna operaénekesnő előadásában hallhatnak a haj ihlette irodalmi és zenei műveket, végül Bíró Csilla, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa egy ősnyomtatványon keresztül Szent Ágnes vértanú legendája kapcsán a szentség jeleként szereplő hajról ad elő.
Várjuk Önöket!

További részletek
Támogassa a nemzeti könyvtárat!

Támogatás

Felsorolni is nehéz, milyen sokféle dokumentumot őriz és szolgáltat a jelen és jövő kutatói számára könyvtárunk a kódexektől a térképeken, röplapokon, kéziratokon át a napjainkban megjelenő könyvekig, napilapokig. Emellett félszáz, különféle témában kutató munkatársunk munkája nyomán rangos kiadványok megjelentetésével is támogatjuk a múlt megismerését. Olvasótermeink mellett változatos kiállításokkal, ingyenes előadásokkal várjuk látogatóinkat.
Kérjük, segítse munkánkat, adója 1%-nak felajánlásával!

További részletek
„Te aranyok Aranya!”

Arany János szavalóverseny
2017.

Az Országos Széchényi Könyvtár, valamint a Magyartanárok Egyesülete és a Magyar Olvasástársaság Arany János-szavalóversenyt hirdet magyarországi és határon túli magyar felső tagozatos (algimnázium) és középiskolás (főgimnázium és szakiskolák) diákok számára. A verseny háromszintű lesz. Minden iskola egy-egy diákot (az iskolai versenyek, válogatók legjobbjait) nevezhet két korcsoportban, akik területi döntőkön mérkőznek meg egymással – 2017. október 14. és november 17. között. A diákok nevezését az iskolák küldik el 2017. október 2-ig a területi döntő színhelyének. (A hét területi döntő pontos helyszínét és időpontját 2017 márciusában közöljük.) A területi döntőkből 3-3 diák kerülhet az országos döntőbe, melyet 2017. november 25-én tartunk az OSZK-ban.

További részletek
Üdvözlettel:
oszk.hu

Kérdezze a könyvtárost!
A hírlevél kommentálható Facebook-oldalunkon.
Híreink telefonról Twitteren is azonnal elérhetők.
Hírlevelünkről ezen a linken iratkozhat le, illetve feliratkozhat a Földabrosz-blog hírlevelére is.
Ha hírlevelünk nem jelenik meg, vagy nem jól olvasható, kérjük, kattintson ide.