Nagy királyok portáján jártunk

Kimozdultunk a szürke napok egyhangúságából

 

Kegyes volt hozzánk augusztus 11-én a természet ura. Előtte és az utána következő napokban is kinyíltak a felhők csatornái, és esett az eső, sokunk bánatára. Így hát nem csoda, hogy ezen a reggelen magam is kíváncsian kémleltem az eget, hogy ugyan mit ígér nekünk?

A „Kéz a vállon” Egyesület vakok és gyengénlátók klubjának tagjai Csanádi László hívó szavára mindig szívesen részt vesznek a rendezvényeken. Igazán megérdemlik, hogy a nevüket felsoroljam: Keresztes Erzsébet, Kertész Ágnes, Kertész Lívia, Markó Sándor, Németh Istvánné, Németh István, Répásiné, Varga Gyuláné, Váradi Ottóné, Váradi Ottó, Várvölgyi János és menyasszonya, Veres Istvánné, Illényi István fotós és szerénységem.

Elindultunk hát most is, és Tatára vitt az utunk, azaz az autóbusz. Ragyogóan sütött a nap, mikor megérkeztünk első állomáshelyünkre, a tatai Zsigmond-várhoz. Az udvaron az ásatások nyomán feltárt díszes oszlopok, kövek és falmaradványok között hallgattuk Csanádi Laci sorstársunk igazán érdekes és hiteles előadását a vár és környéke életéről, történetéről.

Elmondta, hogy ennek az öt évszázada álló várnak több gazdája is volt. Mindegyik a saját ízlése szerint alakította, toldotta, gazdagította.

Először a Lackfi család élt itt. Aztán Zsigmond királyé volt, de ő 1426-ban elzálogosította Rozgonyi István temesi ispánnak. Mátyás király 1467-ben nyolcezer forintért visszaváltotta. A teraszok, ebédlők és hálótermek is az ő nevéhez fűződnek. Corvin János ottléte alatt viszont hanyatlásnak indult. 1494-ben Ulászló király a pestisjárvány elől menekült a várba, amely később a törökdúlások idején végvárként szerepelt. 1526-ban Szapolyai Jánosé, majd Ferdinánd királyé volt. Aztán Perényi Péter következett, aki rondellákat épített hozzá. Az állandó török ostrom miatt védőfalak, bástyák, kaputornyok és vizes árkok készülnek. 1605-ben Bocskai seregei elfoglalják, majd a császári csapatok uralják. 1646-tól 1697-ig Csáky László zálogbirtoka. Azután a Rákóczi-szabadságharc idején zsoldosok lakják. De tőlük 1705-ben Vak Bottyán visszafoglalja. Újra a császáriak jönnek. 1717-ben Krappl József haditanácsosé, akitől gróf Esterházy József országbíró 1727-ben megvásárolja. A helyreállítással Fellner Jakabot bízta meg. A vár 1745-ig az Esterházy család tulajdona volt. Ma is az akkori formájában látható.

Egyik oldalát az Öreg-tó, a többit 14 méter széles vizesárok határolja. Valamikor több környező község is idetartozott. Most a Kuny Domonkos Múzeumnak ad otthont, ahol állandó helytörténeti kiállítás látogatható.

A földszinten római kori kőtárat találtunk, ahol meg lehetett tapogatni a síremlék-maradványokat. Aztán a lovagterem, a Mátyás korabeli ajtó és a freskótöredékekkel díszített szoba következett. Láttuk a tatai céhek ládáit és a mestermunkákat. A csigalépcső a toronyszobába vezetett, ahol a helyi mesterek fazekas munkái vannak elhelyezve.

Átsétálva a zsinagógába, gyönyörködhettünk a görög és római kori szobormásolatokban, amiket az idegenvezető kiterjedt ismeretekkel magyarázott. Az alkotásokat meg is lehetett tapogatni. Mire végére értünk az előadásnak és a látnivalóknak, dél felé járt az idő. Finom halászlével csillapítottuk éhségünket. Remekül telt el a napunk. Nemcsak szórakoztató volt, hanem tanulságos is. Köszönjük mindezt Csanádi Lászlónak, aki fáradtságot nem ismerve szervezi a kirándulásokat. Hogy akinek kedve van – igaz, önköltségi alapon – kimozdulhasson a szürke napok egyhangúságából. Sok ilyen emberre  lenne szükség, aki összefogja a sorstársakat.

A „Kéz a vállon” Egyesület klubja is nyitott minden ilyen és ehhez hasonló megmozdulásra.

 

Takácsné Csente Juliánna