Kimozdultunk a szürke napok egyhangúságából
Kegyes volt hozzánk augusztus
11-én a természet ura. Előtte és az utána következő napokban is kinyíltak a
felhők csatornái, és esett az eső, sokunk bánatára. Így hát nem csoda, hogy
ezen a reggelen magam is kíváncsian kémleltem az eget, hogy ugyan mit ígér
nekünk?
A „Kéz a vállon” Egyesület
vakok és gyengénlátók klubjának tagjai Csanádi László hívó szavára mindig
szívesen részt vesznek a rendezvényeken. Igazán megérdemlik, hogy a nevüket
felsoroljam: Keresztes Erzsébet, Kertész Ágnes, Kertész Lívia, Markó Sándor,
Németh Istvánné, Németh István, Répásiné, Varga Gyuláné, Váradi Ottóné, Váradi
Ottó, Várvölgyi János és menyasszonya, Veres Istvánné, Illényi István fotós és
szerénységem.
Elindultunk hát most is, és
Tatára vitt az utunk, azaz az autóbusz. Ragyogóan sütött a nap, mikor
megérkeztünk első állomáshelyünkre, a tatai Zsigmond-várhoz. Az udvaron az
ásatások nyomán feltárt díszes oszlopok, kövek és falmaradványok között
hallgattuk Csanádi Laci sorstársunk igazán érdekes és hiteles előadását a vár
és környéke életéről, történetéről.
Elmondta, hogy ennek az öt
évszázada álló várnak több gazdája is volt. Mindegyik a saját ízlése szerint
alakította, toldotta, gazdagította.
Először a Lackfi család élt
itt. Aztán Zsigmond királyé volt, de ő 1426-ban elzálogosította Rozgonyi István
temesi ispánnak. Mátyás király 1467-ben nyolcezer forintért visszaváltotta. A
teraszok, ebédlők és hálótermek is az ő nevéhez fűződnek. Corvin János ottléte
alatt viszont hanyatlásnak indult. 1494-ben Ulászló király a pestisjárvány elől
menekült a várba, amely később a törökdúlások idején végvárként szerepelt.
1526-ban Szapolyai Jánosé, majd Ferdinánd királyé volt. Aztán Perényi Péter
következett, aki rondellákat épített hozzá. Az állandó török ostrom miatt
védőfalak, bástyák, kaputornyok és vizes árkok készülnek. 1605-ben Bocskai
seregei elfoglalják, majd a császári csapatok uralják. 1646-tól 1697-ig Csáky
László zálogbirtoka. Azután a Rákóczi-szabadságharc idején zsoldosok lakják. De
tőlük 1705-ben Vak Bottyán visszafoglalja. Újra a császáriak jönnek. 1717-ben
Krappl József haditanácsosé, akitől gróf Esterházy József országbíró 1727-ben
megvásárolja. A helyreállítással Fellner Jakabot bízta meg. A vár 1745-ig az
Esterházy család tulajdona volt. Ma is az akkori formájában látható.
Egyik oldalát az Öreg-tó, a
többit 14 méter széles vizesárok határolja. Valamikor több környező község is
idetartozott. Most a Kuny Domonkos Múzeumnak ad otthont, ahol állandó
helytörténeti kiállítás látogatható.
A földszinten római kori
kőtárat találtunk, ahol meg lehetett tapogatni a síremlék-maradványokat. Aztán
a lovagterem, a Mátyás korabeli ajtó és a freskótöredékekkel díszített szoba
következett. Láttuk a tatai céhek ládáit és a mestermunkákat. A csigalépcső a
toronyszobába vezetett, ahol a helyi mesterek fazekas munkái vannak elhelyezve.
Átsétálva a zsinagógába,
gyönyörködhettünk a görög és római kori szobormásolatokban, amiket az
idegenvezető kiterjedt ismeretekkel magyarázott. Az alkotásokat meg is lehetett
tapogatni. Mire végére értünk az előadásnak és a látnivalóknak, dél felé járt
az idő. Finom halászlével csillapítottuk éhségünket. Remekül telt el a napunk.
Nemcsak szórakoztató volt, hanem tanulságos is. Köszönjük mindezt Csanádi
Lászlónak, aki fáradtságot nem ismerve szervezi a kirándulásokat. Hogy akinek
kedve van – igaz, önköltségi alapon – kimozdulhasson a szürke napok
egyhangúságából. Sok ilyen emberre lenne
szükség, aki összefogja a sorstársakat.
A „Kéz a vállon” Egyesület
klubja is nyitott minden ilyen és ehhez hasonló megmozdulásra.
Takácsné Csente Juliánna