Takácsné Csente Juliánna: A szerelmes Giliszta

 

Giliszta Géza kidugta a fejét.

A kelő nap ráküldte melegét.

Széles jókedvében nyújtózott nagyot

S elvégzett néhány tornagyakorlatot.

 

Körülnézett, van-e már ébren társa?

Forgolódott, de legfőképpen hátra.

S amit látott, az a szívét leigázta,

És, hogy szóljon véle, már alig várta:

 

Óh, jó reggelt, szép hölgyem, kisaszszonykám,

Nemde szép tavaszi nap virradt ma ránk.

Milyen volt Önnek a téli álma?

És, hogy s mint van a kedves családja?

 

A vélt kisasszonynak tetszett a beszéd.

Tetszett a szép szó, a bókolás. – No lám

És járatta gyűrűit csinos kis nyakán.

Széles mosollyal az ajakán.

 

Géza még mindig csapta a szelet,

Sőt egyre jobban belemelegedett:

– Te, szép húgom, tubicám, virágom,

Ugye velem tartasz majd egész nyáron?

 

Leszel az én kedvesem, hű párom?

Úgy szeretlek, mint senkit a világon!

Tetszel nekem! Karcsúságod megigéz.

Érzem én, hogy érted leszek férfivé!

 

A vélt kisasszony már nem bírta tovább,

Elkapta a gyöngyöző kacagás:

– Te pupák! Még mindig nem veszed észre?

Én vagyok, a Te farkadnak a vége!

 

A szerzői jog érzékeny területére lökött a sors bennünket! Augusztusi számunkban Folytatták a regény történetét címmel tudósítást közöltünk az Ajkán megrendezett Fekete István irodalmi vetélkedőről. A tudósításban szerepelt ez a mondat: „Rigó Béla: A szerelmes giliszta című versével a Szolnokról érkezett Hám Réka Ágnes tisztelt meg bennünket és az író emlékét is.” A tudósítás megjelenését követően azonban jelentkezett Takácsné Csente Juliánna írónő és tudatta velünk, hogy a verset ő írta. A tudósítást küldő Lak István úr megígérte, hogy tisztázni fogja az elírás vagy félreértés kérdését. Addig is azonban készséggel helyet adtunk Takácsné Csente Juliánna költeményének.

 

A szerk.