Magyarország születésnapi tortája

Őseink kedvelt ízeit is felfedezhetjük benne Magyarország születésnapi tortája

 

Ilyen még nem volt! A Miniszterelnöki Hivatal és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete közös sajtóeseményre hívta meg szerkesztőségünket, amelyen megismerhettük az „Ország Tortáját”! A speciális recept alapján készült édességet augusztus 20-ra, Magyarország államalapításának 1007. évfordulójára alkották meg, s a sajtó munkatársai is megkóstolhatták azt augusztus 9-én a Zila Kávéház Krisztina Cukrászdában, ahol Budai Bernadett kormányszóvivő és hat híresség is jelen volt.

A cukrászok – tudtuk meg Pataki János cukrászmestertől, a cukrász ipartestület elnökétől – olyan süteményt kreáltak a jeles évfordulóra, amilyen eddig még nem szerepelt a kínálatban. Fontosnak tartották, hogy nemzeti legyen és őseink kedvelt ízeit is felfedezhessük benne. Így született meg a Madártej-torta. S a cukrászok alkalmazkodtak a nyári meleghez, vagyis könynyű, ízletes édességgel rukkoltak ki. A torta receptjét pedig elküldték 400 cukrászműhelynek, hogy ők is elkészíthessék ezt a különlegességet.

A tortát egyébként félszáz, az S.O.S. Gyermekfaluban nevelkedő fiatal fogyasztotta el jó étvággyal augusztus 19-én a Parlamentben, ahová aznap látogatást tettek.

Korábban nem volt születésnapi tortája Magyarországnak, elérkezett hát az ideje, hogy erre is gondoljanak a Miniszterelnöki Hivatalban.

A sajtótájékoztatóra meghívott ismert emberek: Csollány Szilveszter tornász olimpiai bajnok, Schobert Norbert fitneszedző, Palcsó Tamás énekes, Magony Szilvia modell és szépségkirálynő, Karsai Zita táncos, valamint Lola énekesnő meséltek arról, hogy az ő családjukban miként ünneplik meg a születésnapokat. Schobert Norbi például a cukormentes, szójafehérjét és növényi rostokat tartalmazó tortát kedveli, amit cukorbetegek is bátran fogyaszthatnak és rendkívül egészséges.

Mivel a látássérültek közül is sokan szívesen forgolódnak a konyhában, s készítik és fogyasztják a cukrászati különlegességeket, most alkalmuk lesz kipróbálni ezt az új „hungarikumot”, ami minden bizonnyal sikert arat  a családi, baráti  körben is.

A Madártej-torta receptje:

         Hozzávalók a tésztához:

         25 dkg margarin

         7,5 dkg porcukor

         10 dkg tojássárga

         17,5 dkg tojásfehérje

         22 dkg liszt

         0,5 dkg sütőpor

         5 dkg keményítő

         5 dkg zsíros tejpor

A margarint a porcukorral habosra keverjük, majd beleelegyítjük a tojássárgákat. A fehérjét a cukorral nem túl kemény habbá verjük, majd a kikevert margarinhoz fokozatosan hozzáadjuk. Lazán elkeverjük az egészet, úgy, hogy a többi járulékos anyagot apránként beletesszük. Vigyázni kell, hogy a masszát ne keverjük túl sokáig. Az előre becsomagolt tortakarikába öntjük a kész masszát , majd 160-170 Celsius fokos sütőben kb. 45-55 percig sütjük. Ügyeljünk arra, hogy ne süssük túl, mert a tészta könnyen száraz lesz. A kisült karikát sütés után meghintjük kristálycukorral, majd megfordítjuk és kihűlésig úgy hagyjuk.

A krém elkészítése:

         Hozzávalók a krémhez:

         0,5 liter 2,8 %-os zsírtartalmú tej

     10 db tojás sárgája (kb. 22 dkg.)

     1,5 db vaníliarúd

     10 dkg cukor

     30 dkg vaj

A tej 2/3-ad részét 5 dkg vajjal és a vaníliával felforraljuk, majd a tej megmaradt, 1/3-ad részét és a cukrot elkeverjük a tojássárgával. Visszahelyezzük a tűzhelyre és az egészet  85 Celsius fokosra melegítjük úgy, hogy közben folyamatosan keverjük. Vigyázzunk arra, hogy ne fusson össze, mert a krém nem lesz sima. A lefőzött krémet behűtjük és a maradék 25 dkg felhabosított vajhoz fokozatosan hozzáadjuk. A krém ne váljon szét!

Javaslat: Ha a főzéskor mégis összefutna a tojás, akkor kézi mixerrel simára lehet keverni, így, ha a vajhoz adagoljuk, még habosabb krémet kaphatunk. Ne lepődjünk meg, ha a krém lágy lesz.

Díszítés (hab):

         Hozzávalók:

         25 dkg tojásfehérje

         25 dkg cukor

A fehérjét a cukorral vízgőzön felmelegítjük 45-48 Celsius fokosra, majd felverjük habbá. Megformázzuk, dresszírozzuk, lehetőség szerint szilikonos papírra és előmelegített sütőlemezre helyezzük, 210-215 Celsius fokos sütőbe tesszük 3-5 percre.

Fontos! Mindig akkorára nyomjuk a habot, amekkorát a tortára szeretnénk rárakni.

Javaslat: Ha van rá lehetőség, mielőtt a sütőbe tennénk a kinyomott habot, előtte gázlánggal megszínezhetjük a felületét.

A tészta megtöltése:

A kihűlt piskótát két egyenlő részre vágjuk, a töltési felületet cukorszörppel meglocsoljuk, forró baracklekvárral vékonyan megkenjük. (Kb. 5 dkg lekvár kell hozzá.) Visszahelyezzük a sütőkasírokat a tortalapra, majd a kikent krémet rákenjük úgy, hogy a karika szélével egy szinten legyen. A félkész tortát a hűtőbe rakjuk kb. 3 óra hosszára. Ezután tejszínnel körbekenjük és pörkölt, szeletelt mandulával panírozzuk. Felszeletelés és vaxolás után minden szelet külső szélére rárakjuk a kisült habot és a torta  közepét megszórjuk csokiforgáccsal.

A megadott recept alapján egy 16 szeletes, 24 cm széles, 4,5 cm magas Madártej-tortát készíthetünk.

Jó étvágyat!

 

(Garamvölgyi)