A támogatottak listája

 

A Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány ebben az évben is meghirdette pályázatát. Most is, ahogy a korábbiakban, lakásvásárláshoz, -építéshez, ingatlanon fennálló tulajdonközösség megszüntetéséhez, felújításhoz, bővítéshez, illetve a felsoroltakkal összefüggésben felvett bankhitel törlesztéséhez lehetett támogatást kérni. Idén huszonhárom pályázat érkezett. A kuratórium, az alapító okiratban foglaltaknak megfelelően, tíz pályázót tudott támogatásban részesíteni. A pályázaton kiosztható összeg kétmillió-egyszázötvenezer forint volt. Sajnálatos módon most is kevés pályázó kaphatta meg az általa kért támogatás teljes összegét. Az alábbiakban közöljük az idei támogatottak listáját:

Csorba Kinga (200 ezer forint),

Fazekas Szűcs Mária (250 ezer),

Hajdú Endréné (150 ezer),

Katona János (200 ezer),

Kenyeres Attila (200 ezer),

Kovács János (200 ezer),

Simonné Horváth Emília (200 ezer),

Steffek Adél (250 ezer),

Szíjártó Sándorné (250 ezer) és

Táncos Katalin (250 ezer forint).

 

Ezúttal is kérjük a tisztelt Olvasókat, hogy adójuk 1%-ával vagy más módon segítsék az Alapítványt annak érdekében, hogy mi is hathatósabb segítséget nyújthassunk az arra rászoruló pályázóinknak!

 

Gulyásné dr. Bölkény Ágota

Kuratóriumi elnök