Szép versekkel versenyeztek

Jöttek szavalók az ország minden tájáról

 

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének Horizont Kultúrcsoportja rendezvényét április 15-én tartotta szövetségünk budapesti székházában. Az idei versenyt a szervezők Ady Endre és Dsida Jenő emlékére rendezték.

Versünnepünk Bereczkné Bihari Erzsébetnek, a Horizont Kultúrcsoport vezetőjének köszöntő szavaival vette kezdetét. Örömét fejezte ki, hogy a gondok ellenére 18 induló mond verset, akik lakóhelyeik szerint az egész országot képviselik. Több mint 80 személy érdeklődése kísérte a találkozót. A zsűri elnöke volt: Bencze Ilona, a Madách Színház művésze, tagjai: Kovács Edit, a Babits Gimnázium tanára, Baráth Zsófia és Wahl László, a Magyar versmondók Egyesületének tagjai voltak.

Ézsiás László ismert versmondónk, aki versírással is foglalkozik, saját költeményét adta elő Ars poetica címmel, majd Dsida Jenő: Az első csók című művét mondta el.

Minden versenyző egy általa választott Ady-, majd egy általa választott Dsida-verset mondott el. Néhány az elhangzott Ady versek közül: Az őskaján; A halottak élén; Sírni, sírni, sírni; Üzenet egykori iskolámba; A grófi szérűn; A hatalmas tél. A Dsida-versek közül hangzott el: Alázatos könyörgő zsoltár; Remény; Már majdnem elfeledted; Hálaadás; Édesanyám keze; Leselkedő magány; Az öreg óra énekel; Rettenetes virágének; Nagycsütörtök; Út a Kálváriára.

A verseny végén a zsűri elnöke ismertette a verseny végeredményét: Kósi László (Budapest), 2. Kuti Renáta (Zalaszántó), 3. Soós Györgyné (Miskolc). Különdíjat kaptak: Rédai Tímea (Budapest), Szalina Istvánné (Sajólád), Kovács Béla (Lenti) és Tóth István, (Kalocsa).

Végezetül a rendező kultúrcsoport vezetője Ady Endre: Szeretném, ha szeretnének című versének kiváló tolmácsolásával köszönte meg mindenkinek a jelenlétét, a segítők munkáját és az Országos Elnökség, valamint a Hermina Egyesület vezetőségének anyagi támogatását.

 

Lak István