Szívhez szóló gondolatok a hazaszeretetről
A Vakok Világának régi és
nagyon sokak által tisztelt munkatársa Lak István tanár. Őt hallhattuk a
Kossuth rádiónak „Az én hazám” című műsorában április 5-én reggel. Szívbe
markoló szavait az alábbiakban közöljük:
A szülőföld, a haza
jelentőségét életem tizenegyedik évében éltem át először. Akkor, 1946.
májusában szülőfalum, az egykori Hercegfalva minden harmadik lakosát kiüldözték
Németországba. Köztük több rokonomat is. Tőlük hallottam először: Talán örökre
elveszítjük szülőföldünket, hazánkat! De ránk, az itthon maradókra se sokkal
jobb várt. Falunk nevét is elvették: Mezőfalvára változtatták és azóta sem
kaphatta vissza a település a régi nevét.
Gyermek- és ifjú éveim
földműves családunkban még egy hagyományos paraszti világban teltek. A sok
nehézség, a munka mellett gyönyörködhettem falunk határában és a táj
szépségeiben. Még láthattam a határban lévő keresztjeinket, fasorokat, az apró
mezei vadakat, madarakat. De mindezek sajnos mára már csaknem elpusztultak vagy
emlékké váltak.
1954. december elején
teljesen elveszítettem a látásomat. Néhány év után Budapestre kerültem a Vakok
Intézetébe. Tanulmányaim végén átvehettem tanári diplomámat. Tíz éven át
tanítottam iskolában, majd később felnőtt társaim részére a kitapintható
pontírásunkat, a Braille-írást.
A tanításban és írásban is
mindig a hazaszeretetre való nevelés, az értékek, az egymás iránti megbecsülés
a jellemzőek. Állandó feladatnak tartom a látók és nemlátók közötti kapcsolattartást,
együttműködést. Lelkiekben láthatóvá válik a tárgyak, a zene, az irodalom
segítségével a mindenség.