Turisták a Hermina Egyesületből

 

A Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesületének turista szakosztálya március 2-án tartotta meg ez évi taggyűlését. Hirth Ignác szakosztályvezető szólt a múlt évi tevékenységről és az idei tervekről. Megemlékezett két elhunyt tagtársunkról: Németh Tamásné Vadasfalvi Ildikóról és Andics Istvánról. Tavaly 137 tagja volt a szakosztálynak.

Idén is lesz gyalogos emléktúra Makkosmáriára, autóbusz-kirándulás Nógrád megyébe, a Balaton tájaira, Szlovéniába, Esztergomba és Párkányba, a Dél-alföldre. E kirándulások idején túl minden hétvégén lesz gyalogtúra. Hetente kedden délután 3 és 5 óra között a székházban lévő valamelyik vezetőségi tagunktól is lehet érdeklődni. Továbbá tájékozódhatnak telefonon is Szabó Sándoréktól esténként a 284-19-51-es számon.

Köszönet illeti mindazokat, akik sokat tettek turistaszakosztályunk érdekében. Így Szombath Tiborné Katikát, a Hermina Egyesület irodavezetőjét, Füves Lajos külső túraszervezőt, Gáspár László túravezetőt, s a látó segítőket: Kiss Mártát, Schettrer Margitot és Péczkáné Kovács Máriát.

Schuck Antal, a Hermina Egyesület elnökségének tagja elismeréssel szólt a szakosztály munkájáról.

 

Lak István