Azt, hogy a tisztaság fél
egészség, már a honfoglaló magyarok is vallhatták. Hiszen fürdőző
alkalmatosságaikat zsákmányszerző, hódító kalandozásaikra is magukkal vitték.
Honnan vesszük ezt? Constantinus Porphyrogenitus
(Bíborban született Constantin) bizánci császártól.
Ez a derék uralkodó könyvet írt fia számára De Cerimoniis
Byzantiae
(Bizánc udvari rendjéről) címmel, s abban a következő mondatot találjuk:
„A mensuratornak magával
kell vinnie… türk fürdőt, skytha csergét, keleti
szattyánból készült bőr víztartállyal…”
Eme utasítás megértéséhez
tudnunk kell, hogy a mensurator málhás állat volt,
amiből ötven kísérte a császári menetet; továbbá a bizánci iratokban a magyart skythának és türknek nevezték; még tovább: a cserge
ősmagyar szó és akkor csurgó volt a jelentése; (Ez utóbbi állítást igazolja
például az, hogy a mai Csurgót még 1193-ban is Chergeunak,
1360-ban Zergounak írták a fennmaradt iratokban.)
A magyarok – vagy legalábbis
az előkelő magyarok – pihenőik alkalmával a csergében (vagyis a csurgató sátorban)
a magukkal vitt víztartályból engedték magukra a vizet, úgy tisztálkodtak. S
ezt a szokásukat utánozták le az akkor hatalmas bizánci császárok.