– Ez, hölgyeim és uraim,
földrészünk legnagyobb vízesése – mondta az idegenvezető. – Kérem a hölgyeket,
szakítsák meg egy pillanatra a társalgást, hogy hallhassuk a lehulló víztömeg
mennydörgésszerű robaját!
*
Első barátnő: Klára most
régiségeket akar gyűjteni. Vajon talált már valamit?
Második barátnő: Igen, a
saját születési bizonyítványát.
*
– Bocsásson meg, uram, de ön
már fél órája tartja a fülén a telefonkagylót és még
egyszer sem nyitotta ki a száját.
– Ne csodálkozzon, a
feleségemmel beszélek.
*
– Mit csinálsz
itt, Velencében?
– Élvezem a mézesheteket.
– De hol a feleséged?
– Otthon, Skóciában. Ő
régebben már látta Velencét.
*
– Kisfiam, mikor én gyerek
voltam, sohasem hazudtam!
– Hát te mikor kezdted,
apukám?
*
– A
gimnázium igazgatójával beszélek?
– Igen.
– Tájékoztatni kívánom önt,
hogy Antónió Antoni ma nem
tud iskolába menni, mert meg van fázva.
– Rendben van, de kivel
beszélek?
– Az apámmal, igazgató úr!
*
A festő megfestette főművét
„Gőzhajó a viharban” címmel. A kiállításon az egyik hölgy látogató emígy
foglalta öszsze véleményét a képről:
– A
tehén nagyon szép, csak a rét látszik körülötte túlságosan zöldnek.
*
– Mije volt Salamonnak
nagyobb mértékű, mint más embereknek? – kérdezte a tanfelügyelő. Aztán, hogy
segítsen a tétova tanulóknak, a saját kopaszodó fejére mutatott.
– Gondolkozzatok – mondta –,
volt neki valamije, ami nekem már alig van.
Az osztály kórusban
válaszolt:
–Esze!
*
A szép cirkuszi
oroszlán-szelídítőnő saját fogai közé helyezte a
cukordarabot, és hagyta, hogy az óriási oroszlán a szájával elvegye azt.
– Ezt én is meg tudom csinálni – kiáltotta egy fiatal férfi.
– Nem hiszem! – válaszolta az
ido- márnő.
– Még jobban is megcsinálom, mint az oroszlán!
*
A hatéves Maks
megkérdezte Emmát, a nagynénjét: „Mondd meg nekem, nénikém, mi az a mese?”
A nagynéni felvilágosítja:
„Figyelj jól, Maks! Amikor, például, a liba és a
szamár, miként én és te, beszélget egymással, akkor mondhatják: ez mese.”
Eszperantóból fordította:
Cseri Sándor