Pál orosz cár elrendelte,
hogy aki szembetalálkozik vele az utcán, az szálljon ki a hintójából
és úgy adja meg az uralkodónak kijáró tiszteletet. Egy esős napon sétalovaglása
közben azt látja az uralkodó, hogy egy hintó jön vele szembe, s abból egy rendkívül
előkelően öltözött hölgy száll ki, hogy a cárt üdvözölje. A cár maga is
túlzásnak érezte, hogy ilyen előkelő és gyönyörű hölgy ugráljon előtte, ezért
odakiáltott: „Üljön le!” Az asszony rémülten ült le a sárba. No, erre már a cár
is leugrott a lováról, és visszasegítette hintójába a hölgyet. Majd
kiegészítette rendeletét azzal, hogy a tiszteletadás új szabálya hölgyekre nem
vonatkozik.
*
Egy kis parasztlányka
zörgetett az olasz királyi palota szolgák által használt ajtaján, hogy szokás
szerint átadjon egy kosár tojást. A zörgetésre kijött
egy vadásznak öltözött, erős férfi. Ez valami szolga lehet, gondolta a kislány,
és odaadta neki a tojásokat. A férfi fogta a kosarat és fizetett.
„Hallgasson ide – mondta neki
a kicsi leányka –, adok magának két soldót, ha
egyszer megmutatja nekem a királyt!”
„Íme,
én vagyok a király!”– mondta nevetve a férfi.
„Maga? Hé, menjen már!
Ismerem a királynét, ő olyan szép, hogy sohasem ment volna feleségül egy ilyen
ronda férfihez.”
II. Viktor Emánuel ettől a
bóktól olyan jókedvre derült, hogy aranypénzt adott a kislánynak, hadd lássa,
hogy azon bevésve ott van az ő arcképe.
*
Amikor Dante, az Isteni
Színjáték költője, Velencében tartózkodott, meghívta őt ebédre a dózse. Az
ugyancsak ott ebédelő nagykövetek nagy halakat ehettek, Dante viszont csak kicsiket kapott a
tányérjára. A költőfejedelem a füléhez nyomta az egyik kis halat. Mit jelentsen
ez? – kérdezte a dózse. Az apám a tengerbe veszett, válaszolta Dante, s most
azt kérdeztem a halacskától, mit tud a szomorú esetről? És a hal mit válaszolt?
– érdeklődött a dózse. Azt mondta, hogy ő és kis társai semmit sem tudnak a
dologról, de vannak a konyhán idősebb nagy halak is, amelyek bizonyára tudnának
felvilágosítással szolgálni. A dózse elmosolyodott és nagy halakat hozatott
Dante tányérjára.
*
Alexandr Dumas, a híres francia író, Németországban utazott,
amikor az egyik faluban váratlanul nagy eső kapta el. Ezért is, no meg éhsége
miatt is, bement a falu vendéglőjébe. A helyi német nyelvjárást nem ismerte,
ezért egy papírdarabra lerajzolt egy gombát, s a rajzot odaadta a vendéglősnek,
így jelezvén, hogy valami gombás ételt szeretne. A vendéglős megnézte a rajzot,
megértően bólintott, s fél perc múlva nyájas mosollyal már hozott is a nagy
írónak egy esernyőt.
Eszperantóból fordította:
Cseri Sándor