Szellemi vetélkedő Tatán

Ki mit tudott az asszonysorsokról?

 

Hagyományaihoz híven, idén is Tatán tartotta meg a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Komárom-Esztergom Megyei Egyesülete a fehérbot napi rendezvényét. Tagságunk nagy számban jelent meg a Magyar Zoltán Művelődési Központban, hogy meghallgassa Frecska József egyesületi elnök beszédét.

Az összejövetel csúcspontját jelentette a megyénkben immár harmadszor megrendezett szellemi vetélkedő, amely jól illeszkedett az Ismerd meg hazádat mozgalom keretébe. Ezúttal a szellemi vetélkedőnek két témája volt. Oroszlány város története és Takácsné Csente Juliannának, a megyénkben élő írónőnek Asszonyok, sorsok című könyve.

A 22 résztvevő először tesztlapok kitöltésével tette próbára tudását. Közülük került ki az a nyolc versenyző, aki Oroszlány Város Önkormányzatának és a Vakok Szövetségének a díjáért küzdött.

A vetélkedőt Csanády László alelnök szerkesztette és vezette. A termet a művelődési központ ingyen bocsátotta szövetségünk rendelkezésére. A versenyzők kiválóan felkészültek, a zsűri legnagyobb örömére.

A vetélkedő végeredménye: I. Kertész Ágnes, Oroszlány; II. Bóka Erika, Tata; III. Várvölgyi János, Tatabánya.

A nagy sikerre való tekintettel ezt a vetélkedőt jövőre megismételjük. Másik város története lesz a téma, de a helyszín és remélhetőleg a lelkesedés is változatlan marad.

 

Kelemen György