Liget.org   »   2013 / 11   »   Ács József  –  Bosch százados álmaiból
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2820
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

ÜZENET

 

Nagyképű szentencia hullott a semmiből az íróasztalomra: az álom a test költészete.

 

 

GÉPSORON

 

Újra használatba vettek egy roppant iparcsarnokot. Az átadásról tavaly minden tévécsatorna híradója beszámolt. A fehérre csempézett teremben működő gépsor kampókra akasztott jókora bádogkúpokat mozgat, az egyikben én tartózkodom. A lefelé szűkülő tér sorvasztó hatású. Mindkét karom végérvényesen beszorult a törzsem és a tölcsér fala közé, csak a fejemet tudom forgatni. Látom a kerekek hajtotta, fekete zsírtól csillogó lánc egymásba kapcsolódó szemeit. Mire felriadok, már este van. Egyenletes neonfény permetezi a csarnok padlóját, falait. A többi kúp láthatólag üres. A meg-megránduló szerkezet egyedül engem szállít ismeretlen célja felé. Kinézek a tíz centi magas ablakokon, melyek valószínűleg inkább szellőztetésre, mint világításra szolgálnak: a vadul sugárzó, ezüstfényű teliholdat látom. Személyzet sehol.

 

MODERN IDŐK

 

Új divat terjed a világvárosokban: az emberek fejükkel a hónuk alatt igyekeznek munkába. A legújabb trend követői neves dizájnerek által erre a célra tervezett kerek szatyorban hordják a fejüket, hogy aztán munkahelyükre érve visszacsavarják a nyakukra: mintha izzólámpát tekernének be a foglalatba. A híradó tudósítása szerint különösen Japánban gyakori, hogy az utas, mint holmi piacon vásárolt káposztát, ottfelejti a fejét tartalmazó csomagot a gyorsvasúton. A test, magyarázza a nyakkendős pszichológus, egy évek alatt beidegződött szokást követve szállt le a célállomáson – a fej volt az, aki elfelejtette, hogy már különvált a testtől.

A feledékenység sokba kerül, folytatja a narrátor, mert akinek nincs feje, azonnal elveszíti az állását. A vágóképeken szorult helyzetbe került, fej nélküli emberek állnak sorba a belügyminisztériumban, hogy fényképes igazolványukat felmutatva kitöltsék a szükséges űrlapot. Az összepárosítás nehézségei miatt, magyarázza a tárgyilagos hang, több ország kormánya fontolóra vette a csereszabatos fejek gondolatát. Illusztráció gyanánt hatalmas mahagóni tanácsteremre mutatnak, ahol fej nélkül forgolódnak a bizottsági tagok.

 

KÖLDÖKZSINÓR

 

Hűvös, borús az idő idekinn, a lápon. Agyagot majszolok. Térdelve, három ujjal vájok a nedves masszába, s amit kiemelek, nyomban a számba teszem. Kapkodás nélkül rágom. A térdemen, lábszáramon átnedvesedett a katonai nadrág. A távoli fenyőfák mögött a lassan mozgó felhők résein néha áttör a világosság, de ezek az alkalmi, varratszerű nyílások gyorsan összezárulnak, s az esőtől nedves növényekre visszahull a szürkéskék fény: tompán csillognak, mint a figyelő állatok szemei.

A gizgazok aljából kimarkolt agyagba harapok: puha, mint a májkrém. Ennem kell, mert nincs más kapcsolatom a világgal. Ha nem ennék, csakugyan nem állnék másból, mint egyetlen fejből, melyben minden teljesen fölöslegesen tükröződik.

 

NIETZSCHE AGYA, 1900

 

Huszonnégy órás világhíradó, senkinek és semmiről.

 

KÖRTE AZ ÉGEN

 

Egy nyári délután a hulladék deszkákból tákolt sufni előtt ácsorgok régi rákosligeti házunk kertjében. A nap acélszürke sugarai olyan laposan tűznek, mint januárban. Sötétkék, felhőtlen, tiszta ég. Egy magasba nyúló faág végén irdatlan körte leng, lassan, méltóságteljesen, mint cirkuszi légtornászok alatt a trapéz. A súrlófényben egy tízméteres kampóval nyúlok feléje, de a hordó nagyságú gyümölcs elérhetetlen. A nap legalább huszonnégy órája nem mozdul az égen. A tárgyakra, mint valami krómbevonat, ráfagyott a csillogás.