Liget.org   »   2013 / 9   »   Ács József  –  Duchamp, Lisányi, madzagok
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2795
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

942. A második világháború kellős közepén járunk.

 

A labirintusban bolyongó Thészeusz nem találja Minotauruszt. Október 14-én New Yorkban, a Francia Segélyszervezetek Koordináló Központjában kiállítás nyílik a szürrealizmus korai dokumentumaiból André Breton és Marcel Duchamp rendezésében. A segélyszervezetek hangsúlyozzák, hogy jótékonysági kiállításról van szó, a művész urak tehát dolgozzanak takarékosan. Duchamp némi töprengés árán arra jut, hogy az egyik legolcsóbb anyagot fogja használni: a madzagot. S mert a madzag is nagy tételben igazán olcsó, Duchamp kiárusításon vesz tizenhat mérföldnyit. Ebből egy mérföldnyit a kiállítóhelység paravánjai, mennyezete és falai közé feszít ki. Nincs tudatában, hogy a hadsereg készletéből származó gyújtózsinórt vásárolt. Az izzólámpákhoz erősített madzagok egy idő után meggyulladnak, a láng pedig végigfut rajtuk, ami egyrészt nagy ijedelmet okoz, másrészt megsemmisíti az installációt. Duchamp újabb egy mérföldnyi anyag feláldozásával másodszor is beszövi a termet.

 

A megnyitóra estélyi ruhában érkező előkelő látogatók igazolva láthatják régi gyanújukat, miszerint a modern művészet nehezen megközelíthető. A teremből ráadásul féktelen gyerekzsivaj hallatszik. Duchamp ugyanis előző nap felkereste egyik ismerőse tizenegy éves kisfiát és megbízta, hogy másnapra gyűjtse össze játszótársait. Taxit küld értük. Semmi más dolguk nem lesz, mint hogy játsszanak. Ügyet se vessenek senkire. Ezért aztán mikor a felnőttek, megelégelve a visítva labdázást, ugrókötelezést és ugró-iskolázást, odafordulnak a gyerekekhez, hogy jobb belátásra, esetleg távozásra bírják őket, a gyerekek azonnal rávágják: „Duchamp bácsi megengedte nekünk, hogy itt játsszunk”.

 

Az akció után a jeles szürrealista a maradék 14 mérföld gyújtózsinórt eladja. Hogy kikhez került, és mire használták, nem tudni.

 

Az 1990-es évek közepén Lisányi Endrével és Szaniszló Andrással egyetlen A3-as lapból álló időszaki kiadványt szerkesztünk, Amnézia Árnyalat címmel. Árnyalat csoport néven szürrealista-dadaista estet tartunk Rákosligeten. Már akkor felfigyelek a gyengéd viszonyra, mely Lisányi Endrét a különféle egyszerű anyagokhoz fűzi.

 

Keretek hátába szokás két szöget verni, a kettő közé madzagot feszíteni ki, és azzal akasztani fel a képet. A fal és a kép hátoldala között hűségesen szolgáló és porosodó madzagot Lisányi Endre a képsík felénk eső oldalára emeli. Éppúgy felkarolja, mint más munkáin a közutálatnak örvendő, csúnya és olcsó fekete gumilábtörlőt, melynek recéi egy-egy monotípián egyszerre idézik zuhogó eső szálait és a sárfoltokat.

 

A kanyargó fonál Thészeusz óta segítőnk, ezért bizonyos jóindulattal tekintünk rá. A Lisányi Endre képein hurkokba tekeredő madzag azonban oly hűen követi a labirintus vonalait, s oly alapossággal járja be minden sarkát-zugát, hogy útmutató szerepét végül teljesen elveszíti. A túlzott önmegfigyelés és önelemzés nem segít kijutni a benső útvesztőnkből, végeredményben csak leképezi, s ezzel megismétli a zűrzavart: hamarosan maga válik labirintussá. Ha szerencsénk van, meggyullad és végigég, mint Duchamp gyújtózsinórja.

 

A madzag nyalábjai néhol olyan erővonalakba tömörülnek, mint a mágnes körül a vas-reszelék. Természetes, növényi anyagról lévén szó, ezeket a mintákat organikus formáknak látjuk. Az egyik képen, ha madártávlatot közvetítő műholdképnek tekintjük, mintha búza-mezőn szaladna át az út fehér szalagja egy zöld tisztás felé. Ha a mikro-kozmosz képe, akkor a fogantatást, az élet továbbadásának titokzatos pillanatát látjuk. Ami jól magyarázza, honnan kerül elő ez a harsogó, optimista zöld. Más képek bonctani készítményekre, formalinban őrzött, szétszálazódott rostokra, szövetpreparátumokra emlékeztetnek.

 

Az egyik képen a tenger hullámain hánykolódó hajó, ha ott van egyáltalán, már meg-különböztethetetlen a tengertől. Nem tudjuk, hogy vajon veszélyben őrködő különös viharlámpa görbed a víz fölé vagy bitófára erősített kötélhurok. Lehet, hogy az a hajó már a tengerfenéken nyugszik, s csak egy úszó karja hajít magasba valami kötélgyűrűt, utolsó reményét, hátha beleakad valamibe.