Liget.org   »   2013 / 5   »   Czeizel Endre  –  „Búm és örömem“ – Petőfi Sándor lelki alkata
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2730
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

Petőfi Sándor betegségeiről megbízható korabeli adatok alig maradtak fenn, ezekről is elsősorban verseiből, prózájából és leveleiből tudhatunk. Találóan állapította meg róla Gyulai Pál: mintha minden csak azért történnék vele, hogy megénekelje, ráadásul Az őszinteség csaknem betegsége volt. Néhány orvos később vállalkozott egészségi állapotának és betegségeinek értékelésére, de inkább csak testi bajait elemezték.

 

Amikor családfáját kutattam, igyekeztem minden róla szóló tanulmányt elolvasni. Ekkor találkoztam „világgyűlölő” költői korszakával. A megnevezés a Világgyűlölet (Pest, 1846. április 24–30.) című verséből ered. Próbálom most orvosként megvilágítani életének ezt a lelki szenvedésekkel teli időszakát.

 

A gyötrelmes „világgyűlölő korszaka” 1845 elején kezdődött, és 1846 közepéig tartott. Felhők című versciklusa pontosan tájékoztat.

 

Ismerjetek meg végre: ki vagyok?

Álarc alatt volt mostanáig képem.

De már meguntam én álarcomat,

És azt most ünnepélyesen letépem!


Kivűl a síron nyílik a virág,

S belűl a sírban féreg és halott van;

Igy írtam én enyelgő dalokat,

Mig lelkem haldokolt a fájdalomban.

 

(Ismerjetek meg! Pest, 1845. szeptember 10–24. között)

 

A versekben Petőfi feltárta lelkét – bár amit megmutatott, szívnek nevezte:

 

Az én szivem, egy föld alatti lak,

Sötét, sötét!

Az öröm egy-egy fényes sugarat

Csak néha vét

Mélyébe e föld alatti háznak.

Ez a fény is csak azért pillant bele,

Hogy lássa a szörnyeket, mik ott tanyáznak,

Mikkel tele van, tele! –

(Az én szivem, Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

 

Kezdetben nem értette bajai okát:

 

Vajon mi ér? vajon mi történik velem?

Sejtek, s e sejtelem, ez olyan rettentő!

Ugy rángatózik, úgy ugrándozik szivem,

Miként a porban a levágott emberfő.

(Vajon mi ér? Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

 

Belső önvizsgálata a depresszió orvosilag is pontos költői leírása:

 

…kebelemben hézag támadott,

Hézag, keblemnek legmelegebb részén.


És napról napra nőttön-nőtt ez ür,

S ez ür miatt nem szállhatott már lelkem.

Félt, hogy mélyébe hull… s nem kelle többé,

Mit eddig oly lángolón öleltem,

Nem kellett kincs és nem kellett dicsőség…

...


Nem kelle semmi, még a jóbarát sem,

Magam magamnak voltam terhire.

...

S meguntam ezt a földi életet,

Mely elvesztette szépségét szememben.

(Tündérálom. Szalkszentmárton, 1846. február 20.)

 

Vagy még részletesebben:

 

Percenként jobban-jobban el-

Sötétül láthatárom,

De én éltemnek éjjelét

Nem rettegem, sőt várom…

(Jókay Mórhoz, Pest, 1845. október 16–november 25. között)


Nem sírok én és nem panaszkodom;

Nem mondom én el másnak: mi bajom?

De nézzetek szinetlen arcaimra,

Ott föl van írva;

És nézzetek szemembe, mely kiégett,

S belőle kiolvashatjátok,

Hogy rajtam átok fekszik, átok,

Hogy fáj nekem, hogy nagyon fáj az élet!

(Nem sírok én…, Szalkszentmárton, 1846. március 10 előtt)

 

Időnként elviselhetetlennek érezte állapotát, és félt a megőrüléstől:

 

Fejemben éj van, éjek éjjele,

S ez éj kisértetekkel van tele;

Agyamban egymást szűlik a gondolatok,

S egymást tépik szét, mint a vadállatok

Gyúlt képzeletem mint meteor

Fut át a világon és magával visz,

Laktársam a kétségbeesés,

Szomszédom a megőrülés.

(Fejemben éj van…,Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)

 

Jó pár versben – az Átok és áldás, a Szeretném itthagyni vagy a Mért vagyok én még a világon… – hívja a halált, sőt, azt is kitörölné az emberek emlékezetéből, hogy valaha élt.

 

A Petőfi-kutatók ezt a mintegy másfél éves súlyos lelki válságot általában külső okokkal magyarázták. Első helyen magánéleti csalódásait említették: 1845. január 7-én váratlanul meghalt szerelme, Csapó Etelka, 1845 második felében lobbant szerelemre Mednyánszky Berta iránt, de a szülők kikosarazták. Úgy vélem, mindez nem jelentett akkora tragédiát számára, mint ahogy kortársainak dramatizálta. Igaz az is, hogy számos barátja cserbenhagyta és a kritikusok támadták, de Petőfit az ilyen „sérelmek” inkább harcra tüzelték. A harmadik feltételezett ok szerint ekkor ismerkedett meg Byron költészetével, hatása alá került – de ez sem járhatott ekkora és ilyen hosszú lelki krízissel. Mai pszichoszomatikus orvosi szemléletünk alapján a legelfogadhatóbb magyarázat, hogy testileg is legyengítették a korábbi évek betegségei, és ez lelki állapotát is befolyásolta.

 

Véleményem szerint azonban lelki egészsége olyan mértékben romlott meg ekkor, amit a felsoroltak együttesen sem indokolnak.

 

Sokáig az ember személyiségét külső jellemzőiből, ún. alkatából próbálták levezetni. A német Ernst Kretschmer a testi felépítés alapján négy alkattípust írt le. A Don Quijote-re emlékeztető leptoszom-alkatra a test hosszirányú növekedésének túlsúlya jellemző, ilyenkor valamennyi testrész vékony, hosszú, karcsú. A leptoszom típus szélsőséges megnyilvánulását nevezte aszténiásnak. A Falstaffra jellemző piknikus alkatra a test szélességbeli túlnövekedése jellemző, vagyis a test és testformák zömökek és kerekdedek a zsírszövet túlsúlya miatt. Ezek a kövér, elhízott emberek. A harmadik típusnál az izomzat és a csontozat dominál, az atletikus (vagy muszkuláris) alkatú embernél a robusztus küllem szembetűnő. A negyedik típusba a fenti háromba be nem sorolható átmeneti formák tartoznak.

 

A kretschmeri alkattan szerint az egyes típusokban bizonyos betegségek a szokásosnál gyakoribbak (pl. a piknikusaknál a magas vérnyomás-agyvérzés, az aszténiásoknál a gyomorfekély), és jellemző személyiségjegyekkel társulhatnak. Az aszténiások inkább a skizofréniára, a piknikusak a szélsőséges kedélyre, míg az atletikus típusúak főleg epilepsziára hajlamosak.

 

Jókai Mór így jellemezte Petőfit: Termete szikár, középnagyságú (162 cm körül), arczszíne sápadt, szemei apró feketék, szemöldökei satyrvonalban menők, orra hegyes, tövén a homloknál lenyomott, haja fölfelé szoktatott, szája kicsiny s rendületlenül előre álló fog miatt gunyoros kifejezésre nyíló. Jelenleg a 165 cm-nél alacsonyabbakat már nem középtermetűnek tartjuk. Petőfi rokona, Orlay Petrich Soma írt a költő hosszú nyakáról, amely leeső vállai közül meztelenül nyúlt föl (Ferenczy Béni szobrán is ilyennek látjuk). Petőfi nemcsak megjelenése, de testsúlya alapján is vékony-sovány volt, ami élete válságos idején kórosba hajlott. Ahogy maga is megállapította: Egész csontváz vagyok. Mindezek alapján állítható, hogy Petőfi aszténiás, csakhogy mint idézett versei is mutatják, rá éppen a piknikusok szélsőséges kedélye volt jellemző, noha bizonyos skizoid vonások is fellehetők személyiségében.

 

A két szülő kromoszómáik (és ennek megfelelően génjeik) 50-50 %-át örökítik gyermekeikbe, megteremtve a hasonlóság alapját. Az életrajzíró Ferenczi szerint: Külsejére nézve anyjához hasonlított tekintete, hosszúkás arcza, bőrszíne, sűrű fekete haja… Mindkét szülője alacsonyabb volt az átlagosnál, így Petőfi Sándor 162 cm körüli testmagasságát tőlük örökölhette. Személyiségének és lelki alkatának gyökerei már sokkal nehezebben tárhatók fel – mégis megkísérlem. Elsősorban kivételes költői tehetségét, talentumát és kreativitását veszem figyelembe. A kivételes poétai érzék – a zenei és matematikai tehetséggel egyetemben – nagyon korán jelentkezik, és bizonyos alkotóelemekre bontható, mint a szókincs bősége és eredetisége („szóvarázs“), rím- és ritmuskészség stb. Petőfinél ez korán megmutatkozott. Illyés Gyula is hitelt adott a családi mendemondának, miszerint a kisfiú már 5 éves korában egy családi összejövetelen ezt mondta: Ezek a papok! Mindenkinek asszonyt adnak. Maguknak egyet sem hagynak. Illyés szerint ezekben a sorokban ütem lüktet, rím csendül. Ez tehát fejéből az első vers-villanás. Mások úgy emlékeznek, hogy már elemi iskolás korában saját rigmusaival („eszme zsengéivel”) ünnepelte szülei név- és születésnapját.

 

A 19. században minden középiskolás számára kötelező tantárgy volt a verstan. Meglepő módon ebben sokáig nem tűnt ki, de ez pedagógusai értetlenségével is magyarázható. Aszódon, a középiskola harmadik évének végén már az ő búcsúversét ítélték a legjobbnak. Ez az első fennmaradt költeménye. A kivételes költői tehetség genetikai megalapozottsága mellett szól, hogy nem külső – szülői vagy pedagógusi – hatások serkentik. Sőt, az apai tiltás és iskolai meg nem értés ellenében elemi erővel tört föl képessége, mint vulkánból a láva.

 

A költő-géniuszok családfa-elemzése viszont látszólag a genetikai eredet ellen szól. Petrovics István a színmagyar községnek számító Kartalon született, itt tanult meg beszélni, így megtartva családjuk szlovák anyanyelvét, magyarul is jól, tisztán, folyékonyan beszélt. Elemi oktatásban részesült, tehát tudott írni, olvasni is szeretett, üzleti számításait maga végezte. A nyelvtan és a helyesírás azonban nem volt erőssége, ami kitűnik egyetlen fent maradt leveléből, amit Petőfi Zoltán születése alkalmából írt fiának és menyének: Isten tüly kivanunk mindenjokat Kedvess Gyérmékejim kedves Julisskam bolydog Szülést És Fris Egissiget azon nehezen vart unokámnak… Ne feledjük azonban, hogy az egyszerűbb emberek körében csak akkoriban vált általánossá az írástudás. Petrovics István apja mesterségét követte: hentes és mészáros lett. Később kemény munkával, találékonysággal és erőszakos üzletpolitikával szinte a semmiből vagyonos polgárrá küzdötte fel magát. 1818 és 1837 között folyton növelte, illetve változtatta bérletei helyét, nemegyszer a jobbat rosszabbra cserélve. A nagyobb jövedelem érdekében a mészárszéken túl egyéb, merész üzleti vállalkozásokba fogott. Így egy időben Szabadszállás összes kocsmáját bérelte (fia ezért emlegette verseiben kocsmárosként), és újonnan vett birtokain gazdálkodott is. 1838-ban azonban minden vagyonát elvesztette, ebben rokonságának is szerepe volt. Egy unokaöcs, aki később fizetésképtelennek bizonyult, kezeséül kérte fel. Az elszegényedés fő oka azonban az volt, hogy a korábbi vásárlásokat részben hitelekből fedezte, ám a dunai árvíz házukat – minden ingóságukkal együtt – elvitte, és képtelenné vált a hitelek törlesztésére.

 

Petőfi Sándor édesanyja, Hruz Mária Necpálon született, ami akkor is szlovák falunak számított és jelenleg Szlovákiában található. A necpáli evangélikus egyház iskolájába járt, azaz írást és olvasást is tanult. Az életrajzokban említett analfabetizmusa így nem lehet igaz, legfeljebb nem tudta hasznosítani az ott tanultakat. 1813-ban, 22 évesen költözött Pestre. Magyarul tehát már fiatal felnőttként tanult meg, s mint erre Arany János emlékezett:...nem mindig ejtette tisztán a magyar szót, de folyvást beszélte.

 

Petőfi Sándor szüleiben a költői tehetség nyoma sem fedezhető fel. Ő is, mint sok költő-géniusz, a „semmiből“ jött – erre a gejzír-modell elnevezést tartom találónak. A 2004-ben lezáródott Humán Genom Programnak köszönhetően tudjuk, hogy kromoszómáinkban mintegy 25 ezer génpárunk van, és ezek között átlagosan 5 „hibás”, betegséget okozó és 5 „kivételes”, valamely adottságban csúcsteljesítményre jogosító gén lappang. A génpár másik tagja hatását ugyanis elnyomja. Ha azonban olyan férfi és nő talál egymásra, akik azonos kromoszómahelyen hordozzák ezt a hibás vagy kivételes gént, akkor 25 %-os az esély, hogy ez gyermekükben összetalálkozzon. Emiatt minden ötezredik pár gyermeknemzésekor az adott kromoszómahelyen már nincs olyan gén, ami elnyomhatná a hibás gén hatását. Ezért az minden családi előzmény nélkül, ahogy mondani szokták – derült égből villámcsapás-szerűen – megnyilvánul.

 

A testvérekben is 25 % e gének összetalálkozásának az esélye. Petőfi Sándor öccse, István is írt, nem is rossz verseket. Ha a beteg vagy a költő-géniusz „átlagos” emberrel nemz gyermeket, a betegség vagy a kivételes adottság eltűnik, mivel az adott kromoszómahelyre megint olyan gén kerül, ami újra elnyomja a hibás vagy kivételes gén hatását. Petőfi Sándor fia, Zoltán e várakozásnak látszólag ellent mond, mivel írt verseket. Hasonlóan azonban a többi Petőfi-epigonhoz, ezek nem jó versek, ráadásul édesanyja, Szendrey Júlia is költőnek tartotta magát.

 

Ennél a költő-géniusz modellnél a szülők gyakran értetlenül fogadják gyerekük abnormisnak tűnő tehetségét. Ez különösen a család korlátlan urának számító apákra volt jellemző, míg az anyai szeretet sokszor az értetlenséget is képes volt legyőzni. Mégis, a költő-géniuszok érzékenységét jócskán alakította a maguk számára is megmagyarázhatatlan adottságuk és konfliktusuk az apával.

 

A költő-géniuszság másik alapeleme a különleges kreativitás, mivel nem elég „szép” verseket írni, csak „új idők új dalaival” lehet saját költői világot teremteni. Gondoljuk meg, milyen forradalmi tettet hajtott végre Petőfi!

 

Nem verték belém tanítók

Bottal a költészetet,

Iskolai szabályoknak

Lelkem sosem engedett.

Támaszkodjék szabályokra,

Ki szabadban félve mén.

A korláttalan természet,

Vadvirága vagyok én…

(A természet vadvirága. Pest, 1844. december)

 

A kreativitás gyökere a divergens (másképpen) gondolkodás, amelynek központja a jobb agyféltekében van, ennek köszönhetők a szokatlan, eredeti gondolatok és megoldások. Mindez elsődlegesen nem külső hatások, például tanulás következménye, hanem belső adottságokból ered. Ennek egyik oka éppen túlérzékenységük, aminek köszönhetően többet és mélyebbet vesznek észre a világból. Ebből adódik kritikusságuk, túlzott magabiztosságuk (Én középszerű ember nem leszek) és összeférhetetlenségük is; ráadásul az új eszmék elfogadtatásához nagyfokú agresszivitás szükségeltetik. A kultúrtörténet legnagyobbjai gyakorta nem feleltek meg a társadalom által elvárt „jóemberség” fogalmának. Sőt, másképp-gondolkodásukból adódó szokatlan viselkedésük, vagyis non-konformista magatartásuk az átlagos-„normális” emberek nagy tömegében deviánsnak, egzaltáltnak, nemegyszer őrültnek láttatja őket.