Minden fa bejárat. Ott. Kilincsük a gally.
Az ördög tudja, mi nem történt tavaly.
Nem tudja ő sem, bőszen kikérte magának,
hogy rá ilyen múlandó dolgokat bíznának.
Akkor tudom én. És úgy tudom, ahogy.
A vágytalanság bűne olykor fel-felizgatott.
Láttam egy lassú tömegtáncot. A pokol
vagy szerelmes hordák, nem párok, ölelkezését.
Erősebb széllökés miatt egyszerre hullottak
le akkor a levelek egy tölgyről. Az időt,
neveletlen gyerek, én lassítottam le. Nem
vette észre senki. Versben sem kéne bevallanom.
Álltam egy lázas lakásban. Árnyak aludtak a vállamon.
Hát, ez történt tavaly. Vagy pár évvel azelőtt.
Kicsit nyugtalankodtak a mágneses mezők.
Egy-két gonosz anya forgott a sírjában.
2010-ben. Talán tényleg tavaly. De inkább általában.
Minden fa. Minden csend. Hogy minden fűszál, abban nem hiszek.
Tavaly sem dőlt el végül is, hogy megéri vagy nem éri meg.