Előkeresem régi tornacipőmet.

Rövidnadrágot húzok.

Hasamat alig takarja a póló.

Negyven fok van. Biztos izzadás.

Tekintetek kísérik kocogásomat.

Kikerülnek száguldó biciklisták;

a vadul ugató kutyáknál sétára fogom.

Mozartot hallgatok.

*

Harminc éve a nyári táborban csokit lehetett nyerni.

Legalább százan álltunk rajthoz.

Vékony csontjaimon nevetett mindenki.

Vigyázzak, nehogy eltörjenek egy lépésnél.

Amikor megszólalt a startpisztoly, elvágódtam.

Szédültem, hányingerem volt.

Az előttem futók lábait néztem.

Egyre kevesebbet láttam belőlük,

ahogy fogytak a körök.

Végül egyet sem.

A sztaniolpapír zenéjére emlékszem,

mikor szétszakítottam a dobogón.

*

A lassú tétel motívumára mozgok.

Nem látom az oldalról érkező kocsit.

Fájdalom nélkül emeli testem.

A fülhallgató kiesik.

*

A nővér megigazítja alattam a lepedőt.

Csak egyedül vagyok a kórteremben,

otthonosnak is nevezhetném.

Néha beszélgetünk.

Alakja, akár egy futóé.

Mielőtt kimenne az ajtón,

a zsebébe nyúl, és egy sportcsokit tesz a szekrényre.