Liget.org   »   2013 / 1   »   Sarlós Gábor  –  Csak a szél, vagy ennél több?
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2650
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Fliegauf Benedek Csak a szél című filmje külföldön komoly elismerést kapott, itthon politikai felhangokat és alig 7000 fizetős nézőt vonzott. Már ez a tény is elég volna, hogy a filmet szociológiai vizsgálódás témájának válasszuk, de gondolatkísérletem során inkább arra keresem a választ, képes-e egy film szociológiai megállapításokat művészi eszközökkel árnyalni és bővíteni, illetve milyen módon járulhat hozzá a szociológia egy film elkészítéséhez és hatásához. Kiegészíti vagy éppen kioltja egymást a filmművészet és a szociológia?

 

Ha a film eseményeit, felépítését, jeleneteit, szereplőit és a köztük lévő viszonyokat olyan empirikus megállapításoknak tekintem, amelyek a művészet eszközeivel, a művész valóságról alkotott reprezentációja alapján születtek, mindezek egybevethetők az új tekintélyelvűségről szóló empirikus kutatás  eredményeivel. Vajon a műalkotás alátámasztja vagy cáfolja a kutatás megállapításait — vagy éppen fordítva: képes-e egy szociológiai kutatás a filmalkotás számára megfelelő hátteret teremteni?

 

Fliegauf Benedek filmjének történeti alapja a romák elleni 2007 és 2009 között kilenc településen végrehajtott, 6 emberéletet követelő támadássorozat. A film elkészítését mintegy másfél éves kutatómunka előzte meg, amelyben fontos szerepet kaptak a forgatókönyvíró és rendező alföldi roma családok körében, terepmunkája során nyert tapasztalatai. A gyilkosságok adják a film keretét, a feldolgozás módja a roma család egy napjának bemutatása. A valóságot a művészet eszközeivel értelmezi. Más szóval: a megtörtént események „inspirálták” a film elkészítését, de ahogy a film rendezője is vallotta, „alkotását nem politikai kiáltványnak készítette, nem is szeretne a politikai eseményekbe avatkozni. Ehelyett csak a jelenségre akarta felhívni a figyelmet.”  A film elsődleges célja tehát művészi: az elmondhatatlan bemutatása. Bár a rendező számos dokumentumfilmes eszközt használ, valójában fikciós filmet készített.

 

A filmet 2011 végén mutatták be és széles körű, elsősorban nemzetközi visszhangot váltott ki. Mindebben nem kis szerepet játszott, hogy a 2012 februári berlini filmfesztiválon a film elkészítését 5 millió forinttal támogató KIM Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága kötelességének érezte, hogy a bemutatóra érkező nézők székére helyezett, német nyelvű tájékoztatóval tisztázza: a rendőrség a film alapjául szolgáló romagyilkosságok gyanúsítottjait elfogta, bírósági tárgyalásuk folyamatban van. Különös ellentmondás, ahogy a film Oscar-díjra jelölését itthon fogadták: túlpolitizált környezetben lehetetlen nem politikus filmet készíteni. Hiába kísérte a filmet pozitív kritika, az Oscar-jelölés elsődleges okának sokan mégis a politikai szándékot és üzenetet érzik. A film magyarországi fogadtatását áthatja az előítéletesség, a kirekesztés, a félelem az előítéletesség gyanújától, a kompenzálás és mindezek különböző reprezentációi.

 

A továbbiakban mégsem térek ki a történet hátteréül szolgáló gyilkosságok politikai összefüggéseire, a rendőrségi, nyomozati és bírósági munkára, a film érzelmileg fűtött, de nézettségi számát tekintve csekély visszhangjára.

 

A film a dokumentarista és a fikciós film eszközeit egyaránt alkalmazza, bár nem világos, hogy a technikai eszközök korlátozott használata a rendezői koncepció része vagy inkább a szűkös pénzügyi lehetőségek következménye. A technikai megoldás jellege, így a kézikamerás felvételek nagy száma vagy a bevilágítás visszafogottsága hitelessé és életközelivé teszi a filmet. A filmnyelvi elemek közül hármat érdemes kiemelni: a történetmesélés módját, a feszültségkeltés eszközeit és a társadalmi kirekesztettség érzékeltetését.

 

(Történetmesélés) A rendező a történetet egy napba sűrítve mondja el. A film áramlása, a hosszú snitteken alapuló, egymásba kapcsolódó jelenetek sajátos, egy helyszínen játszódó „roadmovie-t” mutatnak. A hősök, a klasszikus roadmovie-któl eltérően, nem fizikai értelemben akarnak eljutni egyik helyről a másikra, céljuk inkább az adott nap túlélése. A roma család három tagjának egyéni túlélési stratégiája jelentősen eltér: az anya (Rigó) két különböző munka vállalásával, a lány (Anna) a tanulással, míg a fiú (Rio) az erdőben csavargás egyéni útját választja. Mellékszereplőként jelenik meg a család további két tagja: a skype-on bejelentkező, Kanadában menekültstátuszra váró és ott (túl)élő apa, valamint az állandó gondozásra szoruló nagyapa.

 

 

(Feszültségkeltés) Az állandó bizonytalanság fokozásának számos eszközével találkozunk. A filmet domináló közeli, kézi kamerás felvételek azt sugallják, nézőként mi magunk is részesei vagyunk a jelenetnek, a hosszú és általában valódi lezárás nélkül végződő, egymáshoz kapcsolódó snittek az események sodrását, megállíthatatlanságát tükrözik. Különös szerep jut a hangnak, illetve a hang hiányának, amit az is kiemel, hogy – bár csak a film végére derül ki – a filmcím is egy vélt vagy ténylegesen hallott hangra utal. A cím a film végére jelképpé válik: a valós helyzet elfogadásának visszautasítását reprezentálja. A nehezen értelmezhető zörejek, hangok, effektek és a dallamtalan zene mellett a film során csak egyszer csendül fel harmonikus zene: a film elején látható temetési jelenet cigány siratóéneke. A hangeffektek töredezettsége különös kölcsönhatásba kerül a ritka, a dialógus kritériumainak csak szórványosan megfelelő párbeszédekkel.

 

(Társadalmi kirekesztettség) A rendező és az operatőr számos eszközzel ábrázolja a főhősök és a társadalom viszonyát. Az egészen közeli, csak az arcot és felsőtestet mutató, a környezetet alig jelző beállítások, a töredékes, néhány szavas párbeszédek, a társadalmi csoportok egymás melletti, de nem együttélésének bemutatása mind azt érzékelteti, hogy ezek az emberek nem képezik a többségi társadalom részét, csak a szükséges mértékben és meglehetősen bizonytalan szálakkal kapcsolódnak hozzá.

 

A rasszizmusra utaló részletek megértéséhez érdemes végigvennünk a társadalmi lét és érintkezés legfontosabb tereit. A terek az idézett kutatásban is megjelenő bontást követik: munkahely, iskola, majd közlekedés és a falu/lakóhely. A kutatás három szempont szerint vizsgálja a cigányok elfogadottságát: munkatársként, szomszédként és partnerként. Az eredmények szerint a megkérdezettek leginkább munkatársként fogadják el a cigányokat: a teljes népesség 69%-a fogadna el roma munkatársat, ami meghaladja a szomszédként (61%) és különösen a partnerként (24%) történő elfogadást. A film jeleneteinek és történetének lényeges keretét adja az iskola, amely az anya számára a munkahelyet, a lánynak a tanulás intézményét (átvitt értelemben szintén a munkahelyet) jelképezi.

 

(Örülj, hogy van munkád) Az anya a család egyetlen dolgozó tagja, így csak őt látjuk valódi munkahelyi környezetben, két különböző helyszínen: közmunka jellegű szemétszedést végez az autópálya tisztaságát fenntartó cégnél, illetve az iskolában takarít. A szemétszedés néhány jelenete és rövid dialógusai egyenrangúságot tükröznek. Mintha az új tekintélyelvűséget vizsgáló kutatás szociális dominanciára vonatkozó részének illusztrációja lenne, és a „Mindenkinek egyenlő esélyt kell adni az életben” szempont érvényességét támasztaná alá — a kutatás eredményei szerint ugyanis ezzel az állítással értettek egyet a legtöbben. Az itt dolgozók között semmilyen megkülönböztetés nem érzékelhető: mindegyikőjük a közösség, a hasonló sors részese. A munkalehetőségen túl különösen feltűnő a film egyetlen pontja, ahol pozícióban lévő ember segítséget nyújt az anyának és családjának. A munkát irányító művezető magához hívja az anyát („Rigókám, gyere csak ide egy kicsit”), és egy csomag használt ruhát ad át neki. Az aktus egyenjogúságot és elfogadást tükröz. Mégis, a szemétszedési munka és dialógusai egy másfajta ember és ember közötti különbségtételről is tanúskodnak, ami az itt dolgozók és a társadalom többi része között nyilvánul meg. A jelenet természetes módon mutatja be a szegénységet, alávetettséget és kiszolgáltatottságot, amit az elhaladó autókból kihajított szemét összegyűjtése ábrázol. A jelenet tehát nem etnikai ellentétről, hanem gazdagok és szegények, a társadalomban erőforrásokkal rendelkezők, illetve az abból kirekesztettek megkülönböztetéséről, a szociológiai kutatás szóhasználatával az osztály alapú szociális dominanciáról szól. Ez a jelenet egyben a rendszerigazolás elméletét is illusztrálja: a hátrányos helyzetű csoportokról kialakított, többnyire negatív tartalmú sztereotípiák tartják fenn a rendszert. Az autópálya mentén szemetet szedő csoport tagjai elfogadják ezeket a sztereotípiákat, és bár ez nyilvánvalóan ellentétes saját valós érdekeikkel, hozzájárulnak fennmaradásukhoz.

 

Az anya másik munkahelye, az iskola ad keretet a „hétköznapi rasszizmus” leglátványosabb megnyilvánulásának. Az iskola pedellusa és az anya között rendre felbukkanó szóváltások közül a legélesebb akkor hangzik el, amikor a pedellus benyit a munka végeztével a ventilátornál haját szárító anyához és fintorogva kérdi: „Te, mi ez a dögszag? Nem érzed?” Majd a ventilátort egyenesen az anya felé fordítja és mosolyogva csak annyit mond: „Na, most már biztosan nincs büdös”. Ez a jelenet különösen annak fényében válik fontossá, hogy nem sokkal korábban a pedellus szóvá tette: Rigó egy órát késett. Hiába tiltakozik, hogy a busz miatt nem ért be időben. (Pedellus: „Egy órát késtél.” Anya: „Bocsi, nem jött a busz.” Pedellus: „Ugye, tudod, hogy mindenki pótolható.” Anya: „Tudom, csak te nem.”) Az igazát a munkájával bizonyító anya ezután konfliktusba keveredik a másik, a pedellussal közeli viszonyban álló, nem roma takarítónővel. A pedellus rasszizmusa egy létező sztereotípiára épít, azt hangosítja fel, de valós célja, hogy megvédje önmagát, helyét és fontosságát a társadalomban, és ezzel igazolja státuszát.

 

(Iskola — az életre nevelünk) A pedellus hatalmi öntudatával ötvözött előítéletessége példázza legerősebben a tanulás közegét. Az iskolába elsőként érkező Annát bizonytalanságban és félelemben tartja. Elhangzanak bátorítónak tűnő, mégis bizonytalanságot ébresztő megjegyzések (“Mikor jöttél be, nem is hallottalak?” „Igazítsd meg a ruhád”, majd a titokban töltött mobiltelefonra utalva: „Nyugodtan töltheted tovább”), másrészt itt is felbukkannak a konszenzuális jellegű, a társadalom jelentős részének egyetértésével találkozó sztereotípiák: (Pedellus: „Tudod, hogy kedden elloptak egy monitort?” Lány: „Nem”. Pedellus: „Valaki besétált napközben és ellopott nyolc egérpadot meg egy monitort.” A lány erre nem válaszol.) Az utalásnak különös hangsúlyt ad a szoros összefüggés, amelyet a kutatás az előítéletesség, a kirekesztés és a „bűnözés” között állapít meg. A pedellus előítéletességének egyik kulcseleme, hogy bizonyos a cigányok bűnözési hajlamában. Ha elfogadjuk, hogy az ő esetében is megnyilvánuló sztereotipizálás, a cigányság vélt lelki-szellemi konstrukciójára vonatkozik, a fenti párbeszéd alátámasztja a kutatásban szereplő, a sztereotípiákra vonatkozó állítások közül a legtöbbek által támogatott vélekedést: „sok cigány nem tanulja meg családjában a tulajdon tiszteletét”. A pedellus megjegyzései is visszatükrözik a kutatás egyik fontos megállapítását: nem mutatható ki egyértelműen konzisztens cigány-ellenes gondolati rendszer. A pedellus megnyilvánulásaiban keverednek a hatalmi pozícióból fakadó, a tekintélyelvűséget, illetve az előítéletességet tükröző megjegyzések és gesztusok az iskoláért felelősséget vállaló, és ennek fontosságát éreztető ember megnyilvánulásaival. A rövid párbeszéd kitűnő és pontos, a kutatás által is alátámasztott, ugyanakkor művészi reprezentációját nyújtja a pedellus személyiségének, aki saját, személyes identitását is védelmezi az esetleges külső, elbizonytalanító hatásokkal szemben.

 

Az egyéni túlélési stratégia fontos részét alkotja a legkisebb kockázat elve alapján a társadalmi kapcsolatok hálójának minimalizálása. A többségi társadalom fogalma kapcsán meg kell jegyezni, hogy a film helyszínéül szolgáló mikrokörnyezetben megkérdőjeleződik a „többség” és a „kisebbség” jelentése, hiszen a filmben gyakran kizárólag romaközösséget látunk. A többségi társadalom fogalmát itt tehát a domináns helyzetben lévő etnikai, kulturális csoport társadalma határozza meg, függetlenül attól, hogy az adott környezetben kik alkotnak valós számbeli többséget. A kiszorulást érzékelteti az iskolai jelenet, amikor a tornaterem öltözőjében két fiú megerőszakol egy lányt, és ennek Anna akaratlanul szemtanúja lesz. Bár a fiúk is észreveszik, nem tesznek semmit, Anna pedig szó nélkül kimegy az öltözőből. Nyilvánvaló: a két fiú tudja, hogy Anna nem szól majd senkinek. Bár fizikai értelemben ugyanabban a légtérben volt, áthatolhatatlan fal választotta el a többiektől – és ezen sem az esetleges női szolidaritás, sem az iskolai fegyelem nem tud változtatni. Anna nem tekinti magát a közösség részének, ráadásul tisztában van vele, hogy bármiféle közbelépésével vagy cselekedetével saját magára hozná a legnagyobb bajt. A jelenet érzékelteti, ahogy a többségi társadalom kijelöli a cigányok helyét, és a cigányság azt el is fogadja.

 

Ugyanakkor az iskola a helyszíne az egyetlen eseménynek, ahol Anna elfogadását, befogadását tapasztaljuk. Három gótikus  lány az iskolaudvaron megszólítja Annát, egyikük tetoválásmintát mutat neki. Arra kéri Annát, rajzolja meg neki, és meg is egyeznek a hét végében. Bár a párbeszéd tőmondatokban zajlik, a gesztusokból érződik, hogy egyenrangúnak tekintik Annát, és elismerik tudását, amivel ők nem rendelkeznek. A tetoválás aktusa közös nevezőre hozza a többségi társadalomból kirekesztett, de beilleszkedni vágyó roma lányt és a társadalomból tudatosan kivonuló, a megkülönböztetést vállaló gótikus lányokat. A lányok egyéniségüket hangsúlyoznák, a különbözőségüket, sőt, egyediségüket akarják megjeleníteni. A teljes bizalom jeleként átengedik testüket, lehetővé téve, hogy Anna ”átalakítsa”.

 

(Egymás mellett élés) A szociológiai kutatás eredménye szerint a népesség többsége, 61%-a fogadna el szomszédként cigányt. A filmben az elszigetelten álló házak a társadalom széttöredezettségét képezik le, ugyanakkor az ott élők között van átjárás, létezik kapcsolat. Ez különösen akkor érdekes, ha a kapcsolatok átívelik a magyar–cigány elkülönülést. Négy olyan jelenet van a filmben, ahol (bár a származást nem lehet egyértelműen megállapítani), szabad idejükben hasonló tevékenységet közösen végeznek a szereplők. Az egyik jelenet során Rio iskola helyett egy csoport különböző korú fiúval számítógépes játékot játszik. Egy másik jelenetben Anna gyógyszert visz a szomszéd családnak, majd azok kislányával a tóhoz megy játszani, megfürdeti a gyereket. A harmadik jelenet a kocsma előtt játszódik, amikor az anya hazafelé menet elhalad a kocsma előtt, az uzsorás beszól neki, szóváltás kezdődik, amibe többen is bekapcsolódnak. A negyedik jelenetben a polgárőr szolgálatot végzők megállítják Annát, hogy látott-e valami gyanúsat a környéken. A jelenetek közös vonása, hogy ahol közös érdek, érdeklődés vagy egyszerűen a szegénységre visszavezethető lét- és csoportazonosság figyelhető meg, megszűnik és jelentéktelenné válik a rasszista alapú megkülönböztetés. A közös célok ezekben az esetekben felülírják a bőrszínből, az eltérő kulturális gyökerekből fakadó konfliktusokat: a szereplők ugyanazon közösséghez tartozónak érzik magukat.