a tűz mellett didergünk
hallatszik a tetőcserepek szapora ropogása
goromba hajnal tépdesi a fák leveleit
vaksin hunyorgunk a pörkölődő ég alatt
magasan felcsapó füstoszlop jelzi hogy vége
koromszagú lehelete van a reggelnek
megvakult falak ácsorognak a senki-földjén
arcunkra simul a félelem
néha szerepet cserélünk néha időt és álmokat
az egyensúly tökéletes – már csak belülről fázunk
mikor csapzott arcát végre ránk emeli a nap