Liget.org   »   2012 / 10   »   Németh Bálint  –  Megtérül
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2583
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Nem kellene itt lennünk. Mire elkezdődött, késő lett,

és amit most árulnak el rólunk, ahhoz már nincs közünk.

Csak a legrövidebb utat kerestük, de nem sejthettük,

hogy az út hajnaltól hajnalig egy reménytelenül világos

nappal csarnokain és egy káprázatosan fekete éjszaka

bolyhos csőrendszerén vezet keresztül. Mire felocsúdtunk,

már majdnem leéltünk egy szívszorítóan szabályos életet,

holott mindvégig a rovarok őszinteségével akartunk

idejutni. Ezért követtük el sorra tévedéseinket, és most

végre úgy tűnik, igazunk volt, miközben tudjuk:

az igazság maga, mint ez a part, számunkra nem belátható.

Így is osztozhatunk azonban a ragyogó, tárgy nélküli

szégyenben, amit virradatnak neveznek. Befektetett időnk

megtérül, zümmögő, éjjeli agyunk kitisztul, és fény derül

a fák eddig homályos érvelésére. Aztán feltűnik az uszály

a hajnali folyón, fenségesen lassan araszol, ráérős féreg,

de mozgásában észrevesszük a figyelmeztetést, hogy elég

a bámészkodásból, ideje kiszállni, kivonulni, mert bár

részesei voltunk az egésznek, még sincs hozzá közünk,

hiába legyeskedtünk itt. Késő volt, mire elkezdődött.

Még később korán lett.