Liget.org   »   2012 / 5   »   Ács József  –  Örökvaku
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2489
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Egy szombati napon a Rózsahegy utcában

merôben érthetetlen körülmények között

odavesztek mind a személyi okmányaim,

s velük némi pénz.

Feleségem kedvesen vigasztalt, hogy

semmi sem pótolhatatlan ezek közül.

Mások fejüket csóválták,

a legbosszantóbb az egészben az utánajárás, mondták.

Két nap eltelt, s már egész másként látom.

Szórakoztatónak tûnik, ahogy utánajárok

saját létezésemnek. Ahogy újra számokba öntik

társadalmi státuszom, mely egy pillanat alatt

semmivé foszlott. Mennyire csábító pedig

kihullani a háló résein, vadidegenként kóborolni

az ismerôs utcákon, vagy éppenséggel

otthon ülni, mint váratlan hiba, rendellenesség,

szabályt erôsítô kivétel!

 

A romantikus képzelgések gyorsan szétfoszlanak.

A léggömbként elszabadult fantázia és a

nekilódult képzelet nem ragad magával.

Még egy hét és úgyis újra magába gyûr a gép.

Futó hangulat volt csak, mi meglegyintett,

de mégis torkon ragadott a felismerés,

ki volnék amúgy, régrôl ismerôs magam.

Nem a tulajdonságok nélküli ember, Ulrich

kereste, mi volna másként, ha lehetne

– mert hisz minden lehetne másként –,

arra vetett fényt, ami van, vakuvillanásként,

arra a kevésre, a fehéren égô magnézium.

Mert sem az ész, sem a test megszokása,

sem a számsorok, s a külvilág más pecsétjei,

sem a lakhely, a munka, a név vagy az arcmás

nem mond el semmit. Feldarabol, lábasba hajigál,

s lassú tüzén pörköl csendben az élet.

Elmondhatatlan és elmondatlan

katlanban keveregve forr alattam,

összefônek balsorsom és saját hibáim,

fennhangon hirdetett és titkolt gyöngeségeim,

egymást szorítja görcs és önáltatás.

De bomlik, útra kél most minden molekula.

Mintha maga Paracelsus görbedne fölém,

lefittyedt szájjal: Solve et coagula.

 

Ugyan mitôl szabadulnék meg,

ha az okmányok meg a pénz odavesznek?

Nem az én mûvem volt az sem: csak megesett velem.

Futok csak önsorsom után, vonakodva,

mint kit büntetnek, ha a bénát adja,

mint kutya a pórázon lihegve, ha gazdája

biciklipedált taposva sétáltatja.

Fel a Rózsahegy utcán, neki a meredeknek!

Hidd azt, ha megállsz, valaki megöl.

Nyomodban járnak: hátadba áll egy szigorú kérdés.

De ne hidd, hogy elfutsz önmagad elôl.