HA LANDZSÁIM

KVAR-TETTJE

1

Itt az új.

Halld meg és vidulj.

Csupaszfényû pötty vár,

indulj el.

Ott a táv,

akárhány karát

is, annyi,

te vidd, csak vidd most mind és

mindenképpen át.

2

Pléhbôl van és vérig potom

a rendszer,

hiába is gondolkodom,

semmi rejtély, minden olyan egyszerû:

csíp a bolha, rúg a tetû, táncol a büdöske,

ez mélyszegény, az parvenü,

a líra tehetetlen,

mert telhetetlen,

lehetetlenre vágyik, eljutni a megoldásig,

vonszolódni legalább irány szerint feléje,

megy érte, keresi,

mondva csinálja –

van-e valami abszurd realitása?

3

Ha landzsáim hármasa

hökkenve fölhasad,

játékos lándzsái közt is kitetszik talán

a beszéd.

Minden kor merô por,

koromból van,

az enyém is: mézes-mázas punglijában

tántorog és befejezhetetlen

a mekegése.

Sok szôrmenti jut egy-egy kevésre,

zivatar van, hangszerelve

dobra

(és semmit tevésre).

Blôd a keret, bôg szakadatlan a változások kitátott torka.

Akarod, nem akarod, bele vagy dobva.

4

Meglett

koromban végre

kvartettet komponálok,

már meg is tettem;

ne hidd, hogy meszet ettem

vagy ritmusra vágytam csupán

a társadalmi romok hepe-hupáin,

mert megelégeltem a jeges horpadásokat,

hol nem lelvén utat,

vonaglik tömegesen a hamis tudat,

hentereg.

Vagy mégis ezért? Lehet.

Remélem a hangot

és a helyet.

(Ráadás)

Ha landzsáim

lándzsáit

tavasszal elvetem

(nevess ki,

de meg ne vess érte),

hinni kell,

nyárra majd kikel

(netán ôszre, télre),

s ha soha,

akkor is megérte.