stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



DUNA
Lugosi Lou
Vízi végvár
novella

Azt hiszem, akkoriban itt laktunk. Vagyis ide menekültünk, a Dunához. A Duna védelme alatt álltunk, a fivérem meg én. Menlevelet is írtunk egymásnak, ez volt a „dunai pápai menlevél”. Elvették a lakásunkat, mi azonban gyerekfejjel örültünk, hogy beköltözhettünk ebbe a hajóba.


De úgy emlékszem, közelebb volt a vízhez. Belelógott. A hullámok az oldalát csapkodták. Még most is hallom, ha a Dunáról álmodom.


Valaha utasszállító volt – nem, inkább teherszállító. Mit számít, hogy már előttünk is vitt embereket – vagyis szenet, követ, zsákokat, fahasábokat – nem tudom, akármit! Akkor is a mi házunk volt, kizárólag a miénk! Csak sajnáltuk, hogy nincs kéménye. Kéménnyel gőzhajónak is képzelhettük volna. Bárminek, ha a füstkieresztőjét le nem kapja a szél.
Néha úgy feküdt a parton, féloldalasan, mint egy beteg bálna. Simogattuk a rozsdától pikkelyes bőrét. Nem gondoltuk, hogy roncs. Egy hajó fele vagy negyede talán. De azért tökéletes. Nyolc nagy ajtajával igazi vár. Nappal pokrócokkal takartuk a nyílásokat, hogy észre ne vegyenek bennünket, de éjjel beengedtük a csillagokat. Később a halottakat is. Átköltöztek hozzánk, a hajóra. Mindnyájan együtt voltunk. Tudtuk, hogy nem lehet bántódásunk, hiszen a Duna az Élet Vize. Fürödtünk benne, pedig a törött táblán olvashattuk, hogy fürödni tilos. Csakhogy vannak dolgok, amiket nem lehet megtiltani.
Imádtuk a Dunát. Nekünk beszélhettek a Balatonról! Egyszer megnéztük, de elhúztuk a szánkat. Láttuk, hogy nem folyik semerre! Víz ugyan, de nem tart sehová. Nem indul el, nem ér oda! Mi mindig a Dunára szavaztunk. Amikor már nem éltünk a hajón, akkor is. Tudtuk, hogy a Fekete-tengerbe siet. Határozott célja volt, gyönyörű, hatalmas célja. Vasárnaponként korán keltünk, és a zsúfolt HÉV forró, napsütötte mezőre vitt. Ezen a mezőn úgy gyalogoltunk át, ahogy a Purgatóriumon a lelkek: a Nap volt a tisztítótüzünk, a Duna-part látványa a Paradicsom. Aztán a sodrás vitte a csónakunkat. Persze eveztünk. Teljes erőből, de csak a Lupa-szigetig jutottunk. Mindig csak odáig. Mindegy, hiszen úgyis vissza kellett adnunk a kölcsön kielbootot.


Később olvastam, hogy egy francia lap szinte felháborodottan tudósított a vízbe ugrott lány haláláról: „Ez a Duna nevezetű folyó, Donau vagy Danube, rettenetesen hosszú. Nyolc vagy tíz országon is átrohan, és még a Szajnánál is szélesebb.”


Nem tudtuk, hol van a hajónk. Hol kereshetnénk. Gondoltam, levelet küldök FH-nak, mert az ő monogramjára emlékeztem. Mindig rettenetesen féltünk tőle. Azt képzeltük, fekete szakálla van, s egy napon visszaveszi a járművét – mégiscsak az övé –; egyetlen mozdulattal beindítja és eltűnik vele a nádasok mögött. „Kedves Uram, F. H.” – írtam volna remegő kézzel, aztán megtudtam, hogy FH. nem is él. A „monogram” Folyami Hajózást jelent. Nem számít, úgysem neki, hanem a MAHART-nak kell elküldeni a levelet. MAHART-ból meg, szerencsére, 2002-óta négyféle is van. Mind a négynek írok. Az egyikhez talán eljut. Mindenesetre mellékelem ezt az írást is. Útbaigazításként.

Fotó: Kömöz Gergely: Pilismarót melletti hajótemető a Dunán


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret