←Vissza

Liget.org   »   2010 / 12   »   Tandori Dezső  –  Azt még csak. De már
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2133
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Azt még csak értem,
hogy nem mindig a költészetről
van szó. De azt már
nem, hogy szinte
sosem a költészet tárgyairól.
Az abszolút tárgyatlan
ragozást ragozzák:
„Tárgytalan”.

*

Romló látásom,
ezzel jól látom:
hogy a fényt keresem,
mely rontja a szemem?

*

„Csendnap van”, mondom
találkozáskor. „Fáj
a torkom”, próbálom
magyarázni,
érdemét elviccelni.
„Majd én beszélek”,
mondja a találkozótárs.
„A fülem is fáj”, mondom én erre.

*

Segíts segítőidnek!
Mesélem: írógépem
egyik kallantyúját,
ahol minden eldől,
egy kis kartonlappal
feszítettem be,
különben nem
betűket ír, látható
szöveget, csak másol...
s a szó nem jut eszembe.
„Indigó?” kérdi a másik fél,
segítőm,
kicsit értetlenül.
Hagyjuk egyelőre a dolgot.
Majd beugrik:
„Stencil!” Tehát hogy a
kallantyú ne stencilre álljon.
A tárgy fél óra múlva
még egyszer előjön. A szó
most sem jut eszembe.
„Indigó?” próbálkozom.
„Stencil”, mondja segítőm
már segítésre készen.

*

Már majdnem
megvettem
egy könyvet.
De még egyet lapoztam,
s olvasom ám:
„A művészet
a dolgok természetének
leképezése,
nem a természet
dolgaié.”
Elköszöntem a könyvtől,
idehaza elkezdtem
nézegetni az „impresszionisták”
vízpartjait, folyó-
kanyarulatait, az árnyék
és a fény mindig másképp
hullt, a sorozatszerűség
álom terében.
S ez hiába csak sík,
árny s fény nincs így hiába.
De én hiába voltam,
mesélem valakinek,
sorozatszerűségeim örök
önismétlésnek minősültek,
sem a dolgok természetébe,
sem a természet dolgai közé
nem fértek a minősítők szerint
(s csekély vigasz, hogy „számára”).
Zárdal, hamleti
járdal.
„Azt már csak.
De még.”
Ó, meg nem fejthető
kő, te is-se-kő!
(1960–2010)