←Vissza

Liget.org   »   2010 / 10   »   Ács József  –  Fejjel lefelé
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=2063
betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

pörög a feldobott érme
fej vagy írás?
nincs válasz
feneketlen kútba
hullik a százforintos
csillogva először
aztán tompán feketén
láthatatlanul süvít lefelé
az egyre nyirkosabb kövek közt
a fordított szülőcsatornában
és nem csobban soha

ha ésszel nézzük a dolgokat
nincs már szűz pillantás
nincs ártatlan meztelenség
a gyanakvást
mint porlepte kabátját
a vándorló hajléktalan
mindig magunkon hordjuk
javíthatatlan látásromlás
a szemkápráztató sokféleségben
mert nincs két ember
aki a szavakon ugyanazt értené
mégis minden vitából
mint tévéstúdióból
igazunkban megerősödve távozunk
enyhe émelygéssel mely
rosszullétig fokozódhat de
ezt is unjuk már
unjuk magunkat
emlékeink egyre
kevesebb embert érdekelnek
akit mégis
arról kiderül hogy
ürügyet keres csak
valami tőlünk idegen
gondolatmenethez
aminek már az elején
pontosan tudjuk a végét
a látszat-konklúziót
ez a káosz
szertelen változatosság
melyben még sincsen
semmi meglepő
s mert tudjuk amit a
világról megtudni érdemes
mindenről
első látásra megmondjuk
mi a lényege
no persze
épp ez nincs már
első látás
mindent mintha
századszorra látnánk
sebet mélyített belénk
az idő
árkot barázdát
késsel padba vésett feliratot
lenyomat vagyunk
hideg viasz új formába nyomva
már pattanva törik
kemény akár a vert érem
azonosak vagyunk emlékeinkkel
mi vagyunk a császár
ez a mi képmásunk
ez a mi kultuszunk
ez a mi despotikus rendünk

remegő térddel
elanyátlanodva
tapogatózik bennünk
az első látás sokkjából
eszmélő ember
nem leli a fogalmak járókeretét
az van csupán ami előragyog
metaforák képek hasonlatok
nincs ennél kínosabb
veszendőbb
indokolhatatlanabb

adjátok meg a császárnak
ami a császáré
istennek ami istené
harsogja a császár
mert hisz az isteni fő
is ugyanő
az értelem vastraverzein
pompás rend uralkodik
de a zuhanásban
nincs bizonyosság
mégis
első látásra világos
hogy a sötétbe hullunk
pörög az érem
egyfelől
az értelem mely
mindig csak gyufát gyújtana
pedig már lángban áll a ház
másfelől
a szavak nélkül maradt szédület
sejtelme a határtalannak
hogy zuhanunk és
semmi sem dőlt még el
minden egyszerre van
de mégsem úgy
mint a kohó tüzében
ahol elolvad az érem
minden összehajlik
és egymásba roskad
hanem hogy ami van
meghalad minket
mint pontot az egyenes
mint egyenest a kör
mint aláhulló érmét
a kéz mely elhajítja
a kút mely elnyeli
s a láthatatlan
néma víztükör